Zágoni Balázs: Karácsonyi kitérő

A Móra Kiadó honlapját böngésztem nemrég, amikor rátaláltam Zágoni Balázs könyvére, a Karácsonyi kitérőre, aminek a fülszövegét elolvasva azonnal elöntött a vágy, hogy elolvashassam.

Anya, Apa és a három gyerek már előre retteg advent időszakától, mert jól emlékeznek a tavalyi karácsonyra. Akkor semmivel sem készültek el időben, a vendégek túl korán érkeztek, ráadásul egy tepsi isler is odaégett. De idén minden másképp lesz, dönti el a tízéves Emma, és egy darabig valóban úgy tűnik, hogy – a gondos szervezésnek hála – idén békés és boldog lesz az ünnep. Ám egy zebránál kéregető, jó szándékú koldus minden tervet felborít, és még kétségbe ejtőbbé válik a helyzet, mint tavaly. Lehet még szép a karácsonyuk? Vajon ott keresik a karácsony szentségét, ahol kell és érdemes? A HUBBY-díjas Zágoni Balázs szórakoztató, megható és elgondolkodtató új könyvéhez Szabó-Nyulász Melinda készített illusztrációkat.

 

Nagyon kellett a lelkemnek ez a könyv most, ahogyan közeledünk az év vége felé, és kezdek kicsit belefáradni, kiégni. Ez a könyv maga volt a csoda, és ahogy a háromgyerekes család történetét olvastam, melegség öntötte el a szívemet. Ugyanakkor hihetetlen humoros is volt a történet, jókat mosolyogtam minden vicces jeleneten, hiszen Zágoni Balázs ebben a kötetben kiválóan ötvözte a humort a meghitt pillanatokkal.

Ráadásul az alapsztori - azt hiszem - mindenki által jól átélhető, mivel vagy gyerekként, vagy pedig felnőttként biztosan velünk is előfordult, hogy az őrült karácsonyi előtti hajtásban elúsztunk, feje tetejére állt minden, és semmi sem úgy alakult, ahogyan elterveztük, aztán pedig próbáltuk menteni a romokat. Emma ebben az évben éppen ezt a káoszt szeretné megakadályozni, hiszen még élénken él az emlékezetében az előző december, és egyfajta ütemtervet dolgoz ki, és segít édesanyjának, hogy minden rendben elkészüljön. Na, de persze, hogy egy idő után semmi nem a terveknek megfelelően alakul! És akkor találkozik Emma a hajléktalannal, ami találkozás - akkor még nem is sejti a kislány - megváltoztatja mindannyiuk karácsonyát, és talán egész további életét.

Hiszen miről is van szó? Az odafigyelésről, a másikkal való törődésről, a másikhoz való odafordulásról. Arról, hogy segítsünk, ha megtehetjük, és ne ítélkezzünk elsőre, hanem ismerjük meg a másikat, mielőtt véleményt formálunk. Az is fontos, hogy csak elkezdeni kell, mert az emberekben sokszor gát van, vagy éppenséggel eszükbe sem jut, hogy segíthetnének, hiszen nincsen a környezetükben olyan ember, de ha látják, hogy mi mit teszünk, felébred a tenni akarás, a segítő szándék, és sokra mehetünk közösen, ahogyan ebben a történetben is.

És nem csak a tökéletes karácsony lehet szép és boldog, egy tökéletlen, de szerettetel teli ünnep néha sokkal többet ér. Azt is bevallom, hogy bizony megkönnyeztem a történet végét, mert olyan szép volt, olyan megható, hogy a szívemet mintha szorongatta volna valami. Az pedig, hogy miért Karácsonyi kitérő a könyv címe, ki fog derülni a történetből, így ki lesz elégítve azoknak is a kíváncsisága, akiknek ez a cím felkeltette az érdeklődését.

Az illusztráció szerintem telitalálat, egyszerűen imádtam, nincsen rá jobb szó. Szabó-Nyulász Melinda csodálatos rajzai ugyanannyira tetszettek, mint Zágoni Balázs meséje, a kettő együtt pedig olyan tökéletes egységet alkot, amit nálam most egy ideig szerintem nem fog tudni semmi űberelni.

Én kívánom mindenkinek, hogy vegye kezébe ezt a kis regényt, ami a Móra Kiadó 2021-es egyik újdonsága, hogy egy tökéletes, ünnepi történetet olvasson így, decemberben. Az pedig, hogy a történet tele van humorral is, még feledhetetlenebbé teszi a kalandot, amit így a gyerekek még jobban élvezhetnek. És mi is. :-)

Nagyon köszönöm a kiadónak, hogy példányt biztosított számomra és elolvashattam Zágoni Balázs könyvét, amit megvásárolhattok a kiadó honlapján keresztül.

Téli olvasási terveimnek egy része

Meglehetősen hosszú lenne, ha minden olvasni tervezett könyvet megmutatnék a bejegyzésben :-), ezért kiemelnék néhányat, amiket mindenképpen szeretnék a téli hónapok alatt elolvasni. Vannak könyvek, amiket karácsonykor szeretnék olvasni, azokat ide most nem hozom nektek, majd később külön megmutatom.

Szeretném folytatni a nemrég megkezdett Budapest-sorozatot Kondor Vilmostól, így már nálam van könyvtárból a Bűnös Budapest és A budapesti kém. Ha csak annyira lesznek jók, mint az első rész, akkor egy szavam sem lesz panaszra, hiszen a nyitó kötetet nagyon szerettem. A sorozat második része 1939 szeptemberében játszódik, és a történet két szálon indul meg. De - ahogy a fülszövegben olvashatjuk - A két nyomozás egy pontos összeér. Gordon és Nemes találkoznak, és borzalmas titkokra derítenek fényt, titkokra, melyekért semmilyen bosszú nem drága és semmilyen áldozat nem kevés.

A harmadik részben már ugrunk pár évet, és 1943 decemberében találjuk magunkat, és egy korábbiakhoz hasonlóan izgalmas történet részesei lehetünk.

 

A magyar szerzős kriminél maradva, szeretném Mészáros Dorka regényét is elolvasni, melynek címe Nem biztos, hogy visszajövök. A történet egy bentlakásos iskolában játszódik, én meg szeretem a bentlakésos iskolában játszódó történeteket, szóval azt gondolom, ez a könyv is tetszeni fog.

Lesz egy komfortolvasásom is, hiszen M. C. Beaton Agatha Raisin-történetei bármely válságosabb időszakban gyógyírt jelentenek, eddig sosem csalódtam, ha kisebb-nagyobb olvasási válságba süllyedtem, ezek a regények mindig kirángattak belőle. És hogy ne csak akkor forduljak hozzá, ha gondban vagyok, téli terveim között szerepel az Agatha Raisin és a sziszifuszi szerelem című rész elolvasása.

Egyik könyvtárazásom alatt került a kezembe Nicola Moriarty könyve, Az ötödik levél, aminek nemcsak a borítója szép, de a története is elnyerte a tetszésemet, így a könyv hazajött velem - természetesen a megfelelő kölcsönzés után. Az ausztrál szerző regényét a moly.hu oldala thrillerként aposztrofálja, kíváncsi leszek rá.

Szeretném télen elkezdeni A siló című sorozatot is. Az egyes kötetek nem hosszúak, az első öt rész már itthon van a könyvtárból. Véletlenül akadtam rá a Könyvmolyképző Kiadó honlapján, amikor egy akció miatt böngésztem, és igazán megtetszett. Sci-fi. disztópia, posztapokaliptikus, hogy csak a legfontosabb címkéket emeljem ki a könyvek adatlapjáról, viszont az első kötet fülszövege ígéretes.

Két kedves barátom olvassa már A hét nővér sorozatot, amikor találkozunk, soha el men fogyó téma kibeszélni az aktuálisan olvasott részt, és annyira lelkesek és olyan jókat mondtak már a könyvekről, hogy én is hazahoztam a FSZEK-ből A hét nővér című könyvet, a sorozat első részét.

Van még két könyv, amiket nagyon szeretnék télen elolvasni, Ali Smith Ősz című regényét és Hajdú-Antal Zsuzsanna Belvárosi srác című könyvét. Ez utóbbin tuti sírni fogok a meghatottságtól, de mivel nem fogok vlogot készíteni, szerencsére nem fogjátok látni, így letagadhatom. :-)

Ezek mellett lesznek még könyvek, de azokat még kitalálom. A felsoroltakat viszont szeretném, ha be tudnám iktatni az időmbe a hideg, sötét téli esték alkalmával.

Halloween Book Tag

Molytársamtól, @Cs_N_Kinga-tól kaptam felkérést, hogy töltsem ki én is a Halloween Book Tag-et. Őszintén: ez a műfaj, mármint az ilyen témájú könyvek, távol állnak tőlem, de megteszem, ami tőlem telik. :-)

Nagyon köszönöm a meghívást! :-)

Egy könyv, amiért, ha nem is, de meghalnál

Számomra mindegyik könyvem fontos, így nem tudok kiemelni egyet most. Persze van, mert van, amitől inkább meg tudok válni, mint másoktól.

Egy könyv, ami hátborzongató volt

Stephen King könyve, a Cujo volt olyan, még tizenéves koromban, ami után nagyjából két évtizedig nem tudtam King-könyvet a kezembe venni. Egy másik, ami hátborzongató volt (számomra jobban, mint a film), az A fekete ruhás nő volt Susan Hill-től.

Egy író, akivel elmennék cukrot gyűjteni

Nincsen ilyen, de ha írnék egyet, hirtelen John Cure jut az eszembe, akivel beszélgetnék közben A fekete esernyős férfi című regényéről. :-)

Egy könyv, ami annyira ijesztő volt, hogy nem tudtál aludni

Talán a fentebb említett Cujo tinédzser-koromból.

Vámpír, zombi, szellem, vagy vérfarkas?

Egyik sem túl vonzó a számomra, de akkor legyen szellem. :-)

Egy karakter, akivel szívesen bújnál jelmezbe, és ijesztgetnéd vele az embereket

Ilyen karaktert nem tudok mondani.

Egy olyan horror, krimi vagy thriller, amiben szívesen szerepeltél volna, segítettél volna a nyomozásban

Marc Pastor könyvében, a Barcelona árnyai című könyvben talán, bár ez egy szörnyen gyomorforgató történet volt sok helyen. Alacsony csillagszámmal "jutalmaztam" a könyvet, de azóta is sokszor eszembe jut, vajon nem adtam e neki keveset.

Milyen fiúbarátod lenne, akivel a telihold alatt vérfarkassá változnál?

 :-D Senkivel nem szeretnék vérfarkassá változni. :-D

Vilkó és Lile kalandjai

A Lengemesék két részét szeretném megmutatni nektek most. Magam részéről ritkán olvasok a lengékről, korábban a Lengemesék számokban, a Lengemesék színekben és a Lengemesék állatai nem igazán nyerte el a tetszésemet, de az alaptörténetettel eddig még nem ismerkedtem meg. Most is Vilkó és Lile kalandjaiba nyertem bepillantást.

Az első könyvben, a Vilkó és Lile a nádasban címűben két történetet találunk, amiból az elsőben megtudhatjuk, hogyan alakult ki Vilkó és Lile barátsága - egészen kedves és kalandos úton. A második mese Az ebéd címet viseli, és sokat segíthet olyan gyerekeknek, akik nem esznek rendesen, csak néhány ételt hajlandóak megenni, és ennek nem egészségügyi oka van. Lile csak a sulyomkenyeret eszi meg, szamócalekvárral, és megtudhatjuk, mi ennek az oka és vajon meg tud-e ez változni Vilkó segítségével?

A tóparton zajló kötetben szintén két mesét találunk, amiból az elsőben Vilkó kincses doboza eltűnik. Hogy mi történt és miért, és vajon lesz-e megoldás, megtudjátok, ha elolvassátok a könyvet. A második mese A homokvár címet viseli, és amellett, hogy itt is gyönyörűen megjelenik a barátság, megmutatja Berg Judit azt is, mennyire fontos, hogy együtt tudjunk dolgozni, csapatban, mert többre megyünk, mint magunkban.

A két könyvecske elolvasása után érdeklődve várom, hogy kezembe vehessem a sorozat harmadik kötetét is, amelynek címe Nehéz feladatok.

 

Vibók Ildi: Zrínyi Ilona

Kicsit megijesztett a százalék, ahol áll egy a kis regény a moly.hu oldalon, ezért a könyvtárból kihozott könyvet már hónapok óta hosszabbítgatom, mert még nem tudtam rávenni magam, pedig ez egy jó könyv volt! Most is bebizonyosodott, hogy nekem bejönnek az alacsonyabb százalékon álló könyvek.

Izgalmas volt a történet kezdete, és kiváncsi voltam, hogyan hozza be a szerző Zrínyi Ilonát, de jópofa volt az ötlet a hőskölcsönzővel és ahogyan Ilona megjelent.
Jó ötletnek tartom, hogy így próbálják közlebb hozni a gyerekekhez a magyar történelem alakjait, főleg, hogy egy olyan korból, ahonnak Zrínyi Ilona is származik, ami – szerintem legalábbis – nem a legemészthetőbb és legkönnyebben tanulható-megérthető korszak.
Tetszett a könyv humora, a szereplők karaktere. Tetszett, hogy volt a történetben jellemfejlődés és klassz volt a csavar a végén. Annyira szívesen mesélnék az egyik szereplőről, akit nem igazán volt szimpatikus, aztán nagyon bírtam már a végén, de az rettentően spoileres lenne, úgyhogy kibírom, valahogyan, ti pedig olvassátok el ezt a rövid történetet. :-)

A Csimotánál megjelent könyvnél nagyon szerettem az egészen különleges illusztrációt is, ami Alács Anna munkájának gyümölcse, és jól passzol a történethez, a 17. és a 21. század emberének találkozásához. Ilonka nagyon vagány, belevaló nő a történetben, egyáltalán nem riadt meg az előtte álló feladattól, hanem bátran belevágott, és nem ijesztették meg a modern kor kihívásai. És hát a végét is szerettem, és a nagybácsi is kedvenc lett. Összességében egy szuper kis mesét kaptunk Vibók Ilditől (akinek más könyvet is kedveltem, amiket olvastam), és remélem, hogy jönnek még hasonló kötetek, mert kíváncsi vagyok, kivel milyen kalandokat tud elképzelni a szerző.

A könyvet a kiadó honlapján is megvásárolhatjátok.

Levendula és Majdnem megismerkedése és első kalandjaik

A Levendula sorozat nulladik és első kötete jött haza velem nemrég a FSZEK Mosoly utcai könyvtárából (jó kis könyvtár, széles könyvválasztékkal, szuper könyvtárosokkal), ha egyszer lesz kedvetek, látogassatok el oda.

Az első kötettel kezdtem az olvasást, melynek címe Uborkából szalámi volt, de valahogy nem fogott meg ez a mese. Hiába volt macska a történetben, és még a borítón is megjelent Majdnem, még azt sem tudom elmondani, hogy majdnem tetszett a könyv, mivel sajnos nem így történet. Takács Viktória rajzai és színei tetszettek, az Alpaka eltéved című kötet sokkal kiforrottabb volt azonban, mint ez, pedig az is kezdő olvasóknak szóló mese volt. A történet vége is lezáratlannak érződött a számomra, valahogy vártam a varázslás eredményét, egy másnap reggeli vagy korábbi, vacsora utáni helyzetjelentés, vagy valami, amiből megtudjuk, hogyan sült el Majdnem terve. Ezt azonban nem kaptuk meg, így kicsit függővéges lett a mese. Szóval oké, sorozat, de nem vagyok benne biztos, hogy nem lett e volna jobb teljesen lezárni és egy következő résszel új történetet kezdeni Levendula és Majdnem kalandjaiban. Mindenképpen érdeklődve várom a folytatást.

A Levendula és a varázsmacska című részben megismerhetjük Levendula és Majdnem közös történetének kezdetét. Érdekes volt, hogy a sorozat kezdő darabjához képest ez a nulladik rész nekem sokkal jobban tetszett. Itt ismerkedhetünk meg Majdnemmel, megtudhatjuk, hogyan kerül Levenduláékhoz, hiszen majdnem a parkban maradt, ahol Levendula megtalálta, de végül segített neki a fülszövegből már ismert varázsereje. (És az előbb majdnem fülszövetet írtam, de még időben észrevettem és javítottam az elírást :-))

Az illusztráció kedves, bájos, tökéletesen illik a töténetekhez; macskabarátoknak - ha nem is kötelező olvasmány, de - érdemes elolvasni, ha van kisgyerek a családban.

Maksai Kinga: Alpaka eltéved

A Cerkabella Kiadó Betűzgető könyvek sorozatába tartozik Maksai Kinga rövid, de annál bájosabb, szebb, színesebb és kedvesebb története, az Alpaka eltéved. Már akkor tudtam, hogy szeretni fogom ezt a mesét, amikor a borítón megláttam Alpaka édes buksiját abban a színes, kötött sapiban.

Nyilván ez a kis történet nem egy cizellált szépirodalmi remek. Ezt a könyvecskét kezdő olvasóknak írták, a történet egyszerű, habár vannak benne bájos részek, pl. amikor a városban Alpaka labdának nézi a tatumamát vagy éppen a flamingó és Alpaka közös fényképe. Tény azonban, hogy az illusztráció vitte a hátán a könyvet, mert a képi világ, a kötet színei... imádtam, egyszerűen imádtam Hanga Réka rajzait.

Egy általános iskola alsó tagozatában oktató tanító biztosan jobban és többet tudna erről a kötetről írni, és csak egyszerűen jó szívvel tudom nektek ajánlani, mert Alpaka, a tatuk és minden szereplő cuki, színes és aranyos. És mert szerintem a gyerekeknek sikerélmény mellett élményt is jelent ennek az elolvasása a rajzok miatt is.

Gryllus Vilmos: Félperces mondókák 2

A kis könyvecske már akkor megvett magának, amikor megláttam Gryllus Vilmos nevét a borítón. Ehhez jöttek a rajzok, amiket nagyon szerettem... és szerintem már nem is csoda, hogy hangosan olvastam fel itthon a verseket magamnak és a két átokfajzat macskámnak.

Ha lenne gyerekem, holtbiztos, hogy ott lenne ez a lapozós kis kötet a könyvepolcon, hogy bármikor elővehessem és felolvashassak belőle, együtt nézegetve a képeket.

Nehéz a dolga annak, aki egy ilyen, tényleg pároldalas könyvről írni akar, mert az a legjobb, ha az ember megtapasztalja, milyen aranyos, szép, színvonalas lapozóról van szó.

A végén álljon itt egy versike a kötetből:

Hangyák

Hangyák fekete, munkás serege

némán zakatol, folyton robotol.

Harcos, katona, hosszú a sora,

sebzés sose fáj, nincsen akadály.

Soks záz kicsi láb fürgén nekivág,

mindig menetel, kell még eledel!

A Móra Kiadó két gyerekkönyve már olvasni tudó kicsiknek

A Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozata a gyerekeket három szinten vezeti be az olvasás rejtelmeibe. Most egy 1. és egy 3. szinten lévő kötetet hoztam.

Majoros Nóra  Éjjeli kalamajka című könyvét Szabó Imola Julianna illusztrálta. A szerző nevét ismerhetjük korábbról, hiszen ő írta Az orrszarvú és a madarak című könyvet, de említhetném itt a Pityke és prém című ifjúsági fantasyt is.

Bevallom, ezt a könyvet kétszer olvastam el. Igen, mert elsőre olyan idegennek éreztem a rajzokat, a kötet képi és színvilágát, hogy nem tudtam megfelelően koncentálni a szövegre. Kicsit horrorisztikusnak éreztem a rajzokat, még azt a dupla oldalt is, ahol macskák voltak - na, de hát tudom én, a macskák aztán igazán tudnak horrorisztikusak lenni! Pedig voltak benne vicces jelenetek, például a görkorcsolyában száguldozó sün, vagy éppen Kati néni, aki úgy megijed, hogy minden lámpát felkapcsol a lakásban. Majd felfal egy tábla csokit az éjszaka közepén.

Ugye, hogy vicces? :-) Ezzel minden csokiszerető roppantul tud azonosulni szerintem. Jó, jó, nekem kicsit fura a humorérzékem. :-)

A kis könyvet elolvasó gyerekekre pedig feladatok is várnak a kötet végén, amit játszva meg tudnak oldani, ha egy kicsit figyelnek.

A másik, a sorozatból olvasott könyvecske a hármas szinten áll és A repülő teknős címet viseli, Kertész Edina a szerzője, az illusztrátor pedig itt is Szabó Imola Julianna.

Annak ellenére, hogy a kötet rajzai négy színben - fehérben, feketében, zöldben és szürkében - pompáznak csupán, számomra sokkal vidítóbb, kiegyensúlyozottabb volt, de ez valószínűleg annak is köszönhető volt, hogy a történet nappal játszódott, elletétben az előző mesével.

Ez egy kedves, bájos nyomozós kis könyv volt, ahol a Százéves lakóparkba újonnan költözött Peti felderíti, merre lehet Fruzsi eltűnt teknőse. A nyomozás szálai elvezetnek a környék rémeként számon tartott Kéményes bácsihoz, de végül a detektívmunka más irányba mutat...

Ahogyan az Éjjeli kalamajka esetében, a kötet belső borítóján itt is találunk egy útmutatót a könyvhöz, a végén pedig négy feladat teszi színesebbé a kötetet, és olvashatunk egy rövid ismertetőt a görög teknősről is.

Akiket pedig érdekel, milyen különbségek vannak a sorozat három szintje között, elolvashatja a hátsó-külső borítón.

Megjelent magyarul a Gondolat Kiadónál Ilja Leonard Pfeijffer legújabb regénye

Friss hír, egészen pontosan tegnapi, hogy megjelent a Gondolat Kiadónál Ilja Leonard Pfeijffer legújabb regénye, a Grand Hotel Europa.

Az 1968-ban született költő, író regénye eredeti nyelven 2018-ban látott napvilágot.

Olvassunk fülszöveget!

Emlékszünk ​még a járvány előtti Európára, amelynek nagy történelmi múlttal, csodálatos épületekkel és varázslatos műalkotásokkal teli városait nemrégiben még ellepték a turisták? Arra a Velencére, amelynek lakói rendszeresen tüntettek az egyenesen a város közepére érkező hatalmas óceánjárók ellen?
Egy Ilja Leonard Pfeijffer nevű író visszavonul a patinás Grand Hotel Europába, hogy közös történetüket felidézve próbálja megérteni, miért veszítette el élete szerelmét, Cliót. Miközben az olvasó a legszebb dél-európai városokon és tájakon át követheti a hősöket (a középpontban Velencével), nem utolsósorban az elveszett, utolsó Caravaggio-festmény nyomában, az író sorra ismeretséget köt a hotel különös lakóival, akik mintha mindannyian egy letűnt világ képviselői lennének. Ám a globalizáció még ezen a különleges, időn kívüli helyen is kezdi éreztetni a hatását.
A pazar stílusban megírt, rendkívül szórakoztató regény lebilincselő eszmefuttatás a nosztalgiáról, az európai művészetről és a tömegturizmusról, no meg a globalizált világról és benne Európáról, a kontinensnyi múzeumról, ahol olyan erős a múlt jelenléte, hogy alig marad hely a jövő számára.

Ilja Leonard Pfeijffer (1968) holland író minden elképzelhető irodalmi műfajban alkot: megjelentetett már verseket, drámákat, esszéket, útibeszámolót, novellákat és politikai szatírát; mindemellett ez idáig öt, rabelais-i ihletésű regény szerzője. 2014-ben megjelent könyve, a La Superba elnyerte a legmagasabb holland irodalmi kitüntetést, a Libris Irodalmi Díjat. A Grand Hotel Europa, mely a szerző legújabb regénye, minden idők egyik legsikeresebb irodalmi műve lett hazájában, ahol több mint 300 000 példányt adtak el belőle.

A regény a kiadó honlapján 30 százalék kedvezménnyel rendelhető meg.

Kondor Vilmos: Budapest noir

Azt mondja meg nekem valaki, miért húztam-halasztottam ennek a könyvnek az elolvasását évekig? Miért raktam vissza mindig a könyvtár polcára úgy, hogy nem mélyedtem bele a történetbe? Hiszen ez remek volt! 

Spoileres lesz!

Alapvetően is imádom a könyv történet hátteret adó korszakot, nálam így más alapból másfél csillagnál indult a történet molyos értékelőskála szerinti besorolása, de amikor beszippantott a regény, egyre kevesebb kétségem lett, hogy nemcsak, hogy elolvasom és élvezem ezt a könyvet, de folytatni is fogom a sorozatot.

Na, de lássuk, hogy mit ír a fülszöveg:

Budapest, 1936. október. Gömbös Gyula halott. A Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Gordont hajtja szimata és kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, ő annál kitartóbban követi a nyomokat. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, kit milyen hátsó szándék mozgat, nem tudja – de nem is érdekli –, mikor milyen érdeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a lány gyilkosát, mert rajta kívül ez senkit sem érdekel.

Milyen emberi sorsok vannak! Micsoda tragédiákat rejtenek el magukban emberek! Hová vezethet a hatalom iránti vágy, a büszkeség, a vagyon elveszítésétől való félelem! Főhősünknek - talán nevezhetem a halott lányt is főhősnek, hiszen alakja végigkíséri a regényt - szerencséje volt, hogy "találkozott" Gordon Zsigmonddal. Az újságíró jó ösztönnel kezdett nyomozásba, és megdöbbentő eredményre jutott.

Kondor Vilmos briliánsan zárta le a történetet. Igazi, végső lezárás volt ez, az újságíró főhős elégtétele a lányért és önmagáért. De mennyire profi kivitelezés! 

Már kihoztam a könyvtárból a sorozat következő két részét. Decemberben folytatás következik!

Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála

Molly imád olvasni. A szavak azelőtt a házi feladatot jelentették számára, a kötelességet, de a könyvekben a szavak varázslattá válnak. Tetszik neki, hogy az írók szolgáikká teszik a szavakat, és az akaratuk szerint formálják őket. 

Tade Thompson kisregényét, a Molly Southbourne ezer halálát, amely egy sorozat első darabja, a Könyves Creep-a-thon alatt olvastam el és nem sokkal előtte szereztem be. Az utóbbi időben ugyanis sokan beszéltek róla, booktuberek, és felkeltette az érdeklődésemet ez a 128 oldalas történet. Persze, ahogyan az Újságoslányok esetében is, ez sem lezárt sorozat, így várhatom a második részt, hogy folytathassam a történetet. Bosszantó. :-)

Horrortörténet, de az emészthető fajtából, izgalmas paranormális vonallal, a kislány főszereplő pedig közelebb hozza hozzánk az egészet, jobban sajnáljuk a főhőst, jobban izgulunk, mint egy felnőtt szereplő esetében tennénk. Voltak a könyvben érdekes csavarok, és számomra pluszt adott a keretes szerkezet is, még izgalmasabbá tette az olvasást. Villámgyorsan elolvastam, gondolom sejtitek, habár nyilván magamhoz képest volt ez villámgyors - más felfal 130 oldalt két óra alatt. :-) Ami érdekes volt, hogy az elején, az első kb. harminc oldal alatt rettentő álmos voltam - hogy a regény tette e vagy alapból voltam álmos (ez utóbbira tippelek egyébként), nem tudom, de aztán egy tökéletes olvasási élményt kaptam, és egy remek történettel gazdagodtam. Amikor megvásároltam a kisregényt, azt gondoltam, nem volt drága, ennyit invesztálok ebbe a számomra teljesen ismeretlen világba, hogy megismerkedhessek vele, nem számítottam rá, hogy ilyen érdeklődéssel fogom várni a második részt. Nekem fontos, hogy milyen a tördelés, mert a túl sűrűn is kisbetűkkel szedett oldalakat nem tudom elolvasni, pár oldal után félbe kell hagynom az ilyen köteteket, de ez a regény ebből a szempontból is tökéletes volt a számomra.

A borító először nem tetszett, habár sokan dicsérték, de hozzám nem állt közel. Olvasás után már inkább elfogadtam, megszoktam, de még mindig nem az én világom. Ennek ellenére nagyon passzol a történethez.

Ha szeretnétek egy csavaros, izgalmas, szórakoztató, ugyanakkor borzongató történetet olvasni, akkor ajánlom nektek ezt a kisregényt.

Hannah Kent: Rekviem ​egy gyilkos asszonyért

Az utóbbi pár hétben többször eszembe jutott, hogy jobban nyitnom kell a Könyvmolyképző Kiadó könyvei felé, mert - ahogy végiggondoltam -, eddig még csak Hannah Kent regényét olvastam tőlük könyvtári kölcsönzéssel, holott 1-2 könyvet kaptam ajándékba az évek alatt.Arra kellett rájönnöm, hogy ahogyan a korábban könyveik nagyon távol álltal tőlem, az évek során egyre több olyan regény is megjelent náluk, amik nekem valóak. Az én érdeklődésemnek és életkoromnak.

Na, de térjünk most át a Rekviem egy gyilkos asszonyért című regényre. Az egész azzal kezdődött, hogy a régi munkahelyemen öt éve kezembe került ez a könyv, és megakadt rajta a szemem – gyönyörű a borítója ugyanis. A mellettem álló kolléganőm rögtön felkapta a fejét, és elkezdte mondani: Hogy ő elkezdte olvasni, de abbahagyta, pedig nagyon kíváncsi, mi a vége, de itt és itt (megmutatta az adott oldalpárt) abbahagyta, mert már nem bírta valami miatt. És hogy olvassam már el, és aztán meséljem el, hogy mi a vége.
Nos, amúgy is megtetszett a történet (és a borító), és mindenképpen elolvastam volna, de ilyen felelősség terhe alatt meg kellett felelnem az elvárásnak, tehát hazahoztam a könyvet a könyvtárból. A nyomás "hatalmas" volt. Éreztem Tünde pillantását minden alkalommal, amikor bementem a könyvtárba és még nem fejeztem be a regényt, ahogyan reményteljesen tekint rám, aki majd megszabadítja a kíntól, hogy nem tudja a történet végét.

A történet első negyede nagyon tetszett: a történet, az izlandi táj- és társadalomábrázolás. Egy jól megírt, érdekes történetre számítottam, aminek van valóságalapja. Utána azonban a történet igazán szíven ütött és megfogott. Főhősünk tragikus élete, az igazságtalanságok, a tragédia megrendített, és eredeti nyelven az ausztrál szerző könyvét nem olvastam, de Lengyel Tamás fordításában a mondatok gördülékenyek voltak, az olvasó - ahogyan én is - teljesen át tudja adni magát az utolsó, Izlandon kivégzett asszony életét bemutató, a valós eseményeket a fikcióval keverő történetnek. Nagyjából két hétig olvastam ezt a könyvet, de nem lehetett gyorsabban, mert csak kisebb adagokban voltam képes befogadni ezt a szomorú történetet - lehet, hogy más le tudta "darálni" gyorsabban, az én lelkem fájt.

A szerző remekül írta meg Agnes történetét, aki az utolsó volt, akit Izlandon halálra ítéltek. Azóta meg is vásároltam már a regényt idén, hogy bármikor újra elolvashassam. Meg egyébként is: vannak olyan könyvek, amiknek a polcon a helyük. Ez is egy ilyen könyv. Remélem, hogy Hannah Kent történeteivel fogunk még találkozni a könyvpiacon.

Jean Hatzfeld: A ​bozótvágó kések évszaka

Négy éve olvastam, de érzem, hogy jövőre újra kellene olvasnom. Pedig tudom, hogy össze fogok törni - ismét -, mégis akarom.

Józan ésszel nem lehet felfogni azt, ami Ruandában történt, én sem vagyok képes erre, egyszerűen nem megy. Ilyen fokú gyűlöletet érezzen ember egy másik ember ellen… Olvastam és olvastam 2017-ben, és folyamatosan a miérteken járt a fejem, de ezt nem lehet megmagyarázni. Felzaklatott ez a könyv; ilyet nem lehet… ilyen még Afrikában sem lehet. Az író felállított egy érdekes párhuzamot a nácik tevékenységével, az 1930–1940-es évekkel, és döbbenetes volt a hasonlóság. Nem tudom, melyik volt a kegyetlenebb, de azt gondolom, ez, a ruandai kegyetlenebb és gyilkosabb volt, mint a náci gépezet.

Ezek a hutu emberek földművesek voltak, akik ugyanúgy és ugyanott éltek, mint a tutszik, ugyanolyan volt a gondjuk, az örömük. Csak annyi különbség volt, hogy a tutszik állattenyésztésből éltek, és hosszabb volt a nyakuk, kecsesebb a járásuk. Kicsit több pénzük volt néhányuknak, és? Csak mert a történelemnek volt egy időszaka, amikor tutszi királyság volt, akkor ezért olyanokat gyűlöljünk, akik erről nem tehetnek?? Akkor most öljük meg mindet, mert valamikor nekünk rossz volt? Habár akkor a hutukat nem akarták kiirtani a tutszik…
Félelmetes volt, amilyen hidegvérrel beszéltek erről a gyilkosok. Nekik ez csak egy munka volt, amire kiadták az utasítást, és ők engedelmeskedtek – addig sem kellett a földeken dolgozni. Eszükbe sem jutott ellentmondani, megkérdőjelezni, menteni másokat. A nácizmus alatt rengeteg ember volt, akik mentették a zsidókat, cigányokat, melegeket, stb. Itt alig néhány emberről tudni. Alig volt néhány Igaz Ruandában.
Ijesztő, ahogyan képes átváltozni az ember állattá, vagy valamivé, ami rosszabb az állatnál, és amikor számonkérik a tetteit, csak védekezik, hárít, másra tereli a felelősséget. Istenről beszélnek, és hívő embereknek tartják magukat. Milyen az ő hitük, ha egyik percről a másikra képesek a mészárlásra? Megbocsátást várnak? A dombokon 112 ezer emberből 50 ezer meghalt a bozótvágó kések évszakában. Nem voltak bűnösök, ártatlanok voltak, mint bárki más.

A gyilkosok a beszélgetések alatt folyamatosan valamiféle kollektivizmussal beszéltek, nem volt én, csak mi. Hiszen akkor a felelősség sem akkora, vagy éppen nincs is. Ölt itt tanító, ölt pap, ölt minden hutu férfi, sokszor nők és gyerekek is.
Hiába lett vége a népirtásnak. Hiába a megbékélés politikája. Ne mondja nekem senki – pláne ne a gyilkosok –, hogy aki egyszer ölt, az képes békén élni ezentúl, és ha nem jön még valaki, aki tüzelni kezdni a hutukat, akkor nem lesz ismét népirtás.

Felzaklató olvasmány ez a könyv, és a borítón az a szem… hátborzongató. Megpróbálom megszerezni az író másik könyvét is, ami az áldozatokról szól.
Nem tudom, lehet-e ilyet erre a könyvre ezt mondani, de ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekel a körülöttünk lévő világ. Eddig csak halványan tudtam, hogy mi volt Ruandában, sosem olvastam utána. A fehérek akkor és ott becsukták a szemüket. Elmentek, magukra hagyva a tutszikat.
Ne csukjuk be a szemünket.

Becskei Gábor: Őrszem ​és Káoszkreátor – Az utolsó fehér tűz

Teljesen elveszettnek érezte magát, mióta megtudta, hogy a világ, amelyben él, pusztán kitaláció. Ő volt a legbátrabb szuperhős, rettenthetetlen harcos, az igazság bajnoka. Valójában azonban nem volt más, csak egy kitalált szereplő egy kitalált történetben. Valahol egy magasabb univerzumban semmi más nem volt, pusztán tinta a papíron.

Merítés-díj zsüritársam anno előttem olvasta a könyvet, de neki ötven oldal után nem csúszott, így kicsit félve kezdtem bele 2020 májusában a regénybe, főleg, hogy a képregények világa nem is az én világom, de vettem egy nagy levegőt és belemerültem Őrszem és Káoszkreátor izgalmas kalandjaiba. Merthogy tényleg izgalmas ez a könyv, ugyanakkor az is tény, hogy az ötvenedik oldal környékén én is kicsit elgondolkodtam, hogy folytassam-e, mert kettős érzés volt bennem: mindaddig az eleje kicsit nehezebben csúszott a számomra, ugyanakkor éreztem, hogy ez egy szuper könyv (ne kérdezzétek, hogy honnan éreztem), és hogy minden be fog indulni, és egy hatalmas élménnyel leszek gazdagabb, miután befejeztem az olvasást. Mit mondjak… régen történt már meg, hogy egyetlen nagy alatt lenyomtam kétszáz oldalnál is többet, de ennél a könyvnél ez megtörtént. Teljesen beszippantott a szerző által létrehozott világ, imádtam minden fejezetet, ahol egyikben sem volt üresjárat, felesleges töltelékoldal.

Én csak azt mondhatom: Olvassátok el ezt a könyvet, és ismerkedjetek meg Marcival és Brúnóval, akik a végén megtudják, kik is a valódi szuperhősök és kell-e vajon mindenféle szupererő ahhoz, hogy azzá válhassunk. Igazi hősökké. Mert nem csak akkor vagyunk hősök, ha megmentjük a világot a bűntől, hanem akkor is, ha képesek vagyunk legyőzni a félelmeinket, hogy megmentsünk egy másik embert. Ha kiállunk a másikért akkor is, ha félünk, mert nincsen nagyobb bátorság, mint saját félelmünk legyűzése.

A Cser Kiadó könyveit ajánlom - Kötés, horgolás

Idén márciusban covidos lettem. Egyhe-közepes tünetek, otthon kellett maradnom, de kórházba nem kellett mennem. Sok mindenen gondolkodik az ember, ha nincsen más dolga, sok emlék felbukkan a múltból, amik nem mindig kellemesek. Volt egy nap ebben a három hétben, amikor annyira elfogott a szédülés, hogy még térdelni sem tudtam, a padlón másztam - és ez órákig eltartott. Bevallom, akkor összekészítettem egy bőröndbe a legszükségesebbeket, ha mentőt kell hívnom, kéznél legyen.

Na, de hogy miért ez a komor bevezető egy könyvajánló elé? Azokban a hetekben emlékeztem vissza, hogy gyerekkoromban anyai nagymamám megtanított kötni. Nem nagyon tudtam, csak a sima szemek mentek, és a lelkesedésem is hamar lelohadt - gyerekség, persze. Felbukkant ez az emlék márciusban az agyam egyik fiókjából, és lelkes lettem. Miután meggyógyultam, megrendeltem néhány könyvet ebben a témában, ezeket szeretném most megmutatni nektek, mert szerintem jók, és érdemes kézbe venni, elolvasni őket.

 

 

Az első, amire szeretném felhívni a figyelmeteket, Camilla Schmidt Rasmussen könyve, a Horgolt konyharuhák, törlőkendők, amit azért vettem meg, mert egy kedves barátnőmtől karácsonyra ilyesmi horgolt-kötött kendőt kaptam, kifejezetten mosogatáshoz használja, és nekem is készített kettőt. Azóta is azokat használom, és nagyon szeretem. Szóval bízom benne, hogy egyszer majd én is fogok ilyesmit készíteni, mert még ajándéknak is tökéletes, hiszen az ember a keze munkáját rakja bele. Igazi ajándék, szeretettel készítve.

 

 

Akkor, anno gyerekkoromban egy sálat is elkezdtem kötni, kb egy tízcentis részig jutottam. Emlékszem, világoskék színű volt. Ezért vettem meg a második könyvet, Marie Connolly Kötött sálak, kendők, nyakmelegítők című munkáját. Ezzel a kötettel is maximálisan elégedett vagyok, mert változatos és tetszetűs ötleteket adnak ezeknek a ruhadaraboknak az elkészítéséhez.

 

 

 

A harmadik könyv pedig Szöllősi Annától a Horgolt nyakbavalók Anna kertjéből. Kötött sálak után horgoltakat találunk a könyvben, amit szintén jó szívvel ajánlok, vegyetek a kezetekbe, ha szeretitek a kikapcsolódásnak ezt a fajtáját, ami nemcsak kikapcsol, de az alkotás örömt is megadja.

Remélem, hogy kedvet kaptatok, és felkeltette az érdeklődéseteket valamelyik könyv. Ha szeretnétek otthonotokban tudni őket, rendeljétek meg a Cser Kiadó honlapján, ahol persze nemcsak ezeket fogjátok megtalálni, hanem megannyi csodát még. :-)

Daniel Arasse: Festménytalányok

A Typotex Kiadó Képfilozófiák című sorozatában jelent meg 2010-ben Daniel Arasse tanulmánykötete, a Festménytalányok, ami számomra egy különösen izgalmas olvasmány volt. Egyrészt imádom a festészetet, másrészt pedig én is képes vagyok hosszú ideig nézegetni egy-egy képet, soha meg nem unva.

A könyvben szereplő tanulmányok izgalmasak voltak, és valóban megmutattak egy olyan látásmódot, ami teljesen más megvilágításba helyezi a képeket. A szerző stílusa - a fordító, Seláf Levente tolmácsolásában - lendületes volt, közérthető és az olvasó azt érzi, hogy Arasse lelkesedése valódi. A festmények közül eddig csak egy volt ismerős, Velázquez képe, az Udvarhölgyek, és örültem, hogy most újabb mesterművek kerülhettek elém: Tintoretto, del Cossa és mások munkáit hozta ugyanis példának Arrase tanulmányaiban. Az alkotók közül id. Pieter Bruegel volt számomra a legkedvesebb, mert az ő és ifjabb Pieter Bruegel képeiből már többel is találkoztam különböző könyvekben, és idősebb Bruegel Arasse által bemutatott képe, a Háromkirályok imádása volt az egyik legizgalmasabb nekem a Festménytalányokban. A másik tanulmány, amit kiemelnék, Francesco del Cossa Angyali üdvözletének elemzése volt.

Daniel Arasse azonban nem egyszerűen elemez. Példákat hoz, más festményekkel összevet, összehasonlít; arra ösztönözi az olvasót, hogy szemlélje a képeket nyitott szemmel és nyitott aggyal. A szerző hatalmas tudással rendelkezik és képes rendszerben gondolkodni.

A képzeleteli Giuliához intézett sorai azonban számomra levontak a kötet élvezetéből: nem szeretem ugyanis, ha - még ha csak egy képzeletbeli emberről is van szó, akihez beszélünk vagy írunk, mert azt gondoljuk, így emészthetőbbek lesz a szöveg - lekezeljük a másikat, mert az máshogyan lát valamit, mshogyan gondolkodik, egy festményt látva más következtetésekre jut, mint mi. Ez a lekezelő, fensőbbséges stílus volt csak, ami levont az olvasási élményből, ezt leszámítva azonban nagyon szerettem ezt a könyvet, és más ajánlgattam is másoknak, hogy olvassák el, mert érdemes.

A kiadó egy nagy gonddal összeállított könyvet adott nekünk, amiben minden részlet pontosan a helyén van. A kivitelezés nemcsak a belbecs, de a külcsín tekintetében is ötcsillagos. Tetszett, hogy az olvasók fejével gondolkodva az elemzett festmény részleteit kiemelve, kinagyítva is megmutatták, amiről olvashatunk, hiszen korántsem biztos, hogy ezeket a festményeket valaha megcsodálhatjuk eredeti méretkben és szépségükben a múzeumokban, így mégis feltárulhatnak szemünk előtt az apróbb részletek.

A könyv papírformában ugyan már nem kapható, de az e-könyv változat megvásárolható. Nagyon köszönöm a kiadónak, hogy biztosított recenziós példányt, és elolvashattam a könyvet, mert ez a kötet hatalmas élményt jelentett.

Azt hiszem, Dűne-rajongó lettem. Ide nekem egy filmplakátot!

 Október végén néztem meg a Dűne című filmet egy barátnőmmel. Nekem se volt kivel megnézzem, neki se volt olyan ismerős, akit el tudott volna vinni magával, így összeálltunk egy közös mozizásra. Tudni kell rólam, hogy alapvetően ez a műfaj távol áll tőlem, bár szeretem a Star Wars filmeket és imádom a Star Trek sorozatot. És hát filmre jobban ráveszem magam, mint könyvre, ha sci-fi-ről van szó. A Camponában betértünk a Libribe is - ezt nem hagyhatja ki két könyvmoly - ahol megvettem a karácsonyi olvasmányaimat :-)  -, majd megnéztük a filmet. Kicsit megijesztett a hossza, de ez a 155 perc úgy elrepült... Atyaég! Jött a vége főcím, és a moziban mindenki értetlenül nézett, hogy most mi van? Most kezdődött? Hogyhogy vége? :-D Ez egy zseniális film. Nézzétek meg, komolyan mondom. Nem vagyok filmesztétem nem tudom, szakszerűen elemezni a látottakat, nincsen megfelelő előképzettségem sem, de ez a film csodás volt. Lenyűgözött minden képkockája. A történet berántott, teljesen kikészültem egy-egy negatív-tragikus jelenetnél, a képi világ pedig utolérhetetlen.

Miután kijöttünk a moziból, alső utunk a Libribe vezetett. :-D Mindketten megvettük a Dűne képregényt, én pedig szerettem volna a Dűne első kötetét is, erre nem megkaptam ajándékba Melindától? Szégyen, pedig úgy rákészültem a vásárlásra. :-D

 Azóta pedig már nálam van a sorozat második kötet is, és a héten átvettem a Libriben az Atreides-ház első kötetét. Tervezem azonban megszerezni a Dűne harmadik és negyedik részét is, ahogyan a Dűne: Caladan-trilógiát.

 Ki hitte volna, hogy ennyire magához köt ez a sorozat a filmen keresztül! Valamiért pedig olyan téli olvasmánynak érzem ezeket, talán a borítók ezüstös szürkéje teszi, de ezt érzem. és remélem, hogy karácsonykor el fogom tudni kezdeni legalább az első kötetet.

(Jó, hát beugrottam az Yves Rocher-ba is, de muszáj volt, mert mangós tusfürdő és testápoló volt. :-))

Ismerkedés az Újságoslányokkal

Eddigi képregényolvasásom meglehetősen alacsony szinten áll. Gyerekkoromban imádtam a ZsebGarfield-ot, és még kisebb gyerekként oda és vissza voltam Bobóért és Góliátért, de azóta se gondoltam rá, hogy nekem bármikor is mélyebb barátságot kellene kötnöm ezzel a műfajjal. Egészen eddig. Az utóbbi időben ugyanis egyre több olyan képregény jön velem szembe, ami felkelti az érdeklődésemet, amit szeretnék megismerni. Persze, hiszen a képregény műfaja is óriási változáson, fejlődésen ment keresztül az elmúlt pártíz évben, amit nem követtem, még ha láttam is, de engem abszolút nem vonzottak soha a szuperhősök.

Ennek a szembesülésnek az egyik eredménye az Újságoslányok című sorozat első kötetének megvásárlás és elolvasása, és nagyon bízom benne, hogy a Ciceró Könyvstúdió gyorsan kijön majd a folytatással, mert olvasni akarom. :-D Az egyik oka ugyanis, amiért nem szeretek sorozatokat olvasni, ha még nem jött ki minden rész, hogy várni kell. Az ember elolvas egy részt, "idegállapotba kerül", és várni kell. :-) Remélem, hogy más nem sokáig, hogy olvashassam a sorozat második kötetét.

Érdekes volt, hogy önmagában ennél a képregénynél alkalmazott színek nem állnak közel hozzám, mégis tökéletesen illeszkedtek a történethez, és néhány oldal után már fel sem tűnt számomra, hiszen beszippentottak az események, és nem volt megállás. Igen, bizony egyhuzamban lenyomtam ezt a képregényt. Könyvben valószínűleg kevésbé kötött volna le, már ha egyáltalán a kezembe veszek egy hasonló témájú kötetet, de így, ebben a  formában nagyon szerettem.

Jópofa ötlet volt az idegen nyelven beszélő szereplők bevonása, és hogy még meg is fejtheti az olvasó, mit is mondanak - nekem sajnos most kevés időm volt, így ez elmaradt, de ha több időm és energiám lesz, le fogom fordítani a párbeszédeknek ezen részeit, mert kíváncsi vagyok, még úgy is, ha azért nagyjából ki lejetett következtetni, mit is mondanak.

A történet nyomasztó légköre pedig abszolút érezhető volt, még csak az sem kell ehhez, hogy az ember este olvassa, mert a grafika és a színek jól ráerősítenek a komor eseményekre.

Kérem a folytatást! :-D

Rita Falk: Sertésfej al dente

Az utolsó esélyt kapta meg Rita Falk sorozata, mivel az első két kötettel rettentően kínlódtam olvasás közben. A Télikrumpligombócba nagy reményekkel vágtam bele, sokszor láttam már könyvtárban, és valami olyasmire számítottam, mint Alfred Komarek Polt felügyelőjének történetei. Polt felügyelőt nagyon szerettem, imádta a regényeket, habár a sorozat utolsó kötete nem nyerte el a tetszésemet.

 Nos, Franz Eberhoferre visszatérve - a sorozat első könyve csalódást okozott, de nem akartam egyetlen olvasás alapján elítélni és félredobni egy egész sorozatot, így folytattam, és kézbe vettem a Gőzgombóc bluest. A hajamat téptem. Komolyan. Úgy éreztem, nem is akarom többet látni ezeket a könyveket. Sokáig nem is hoztam ki a könyvtárból a harmadik részt, végül november elején elolvastam a regényt, és meglepetés ért: majdnem hogy tetszett! :-)

Igaz, a Nagyi, Papa és Franz bátyja most is az agyamra ment, de itt elviselhető volt a családi környezet, kibírhatóak a település lakói és érdekes a történet. Franz sógornőjét és Sushit is megkedveltem a végére

Ahogy a fülszöveg írja: Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor zsaru békés mindennapjait egy csapásra felborítja a gyilkosságért elítélt pszichopata pszichológus, dr. Küstner szökése a börtönből. Küstner szökése után nem sokkal ugyanis az őt elítélő Moratschek bíró levágott, véres sertésfejet talál az ágyában. A feldúlt bíró Eberhoferék tanyáján keres menedéket, ami gyorsan elviselhetetlenné teszi az otthoni állapotokat Franz számára. Ha minél előbb helyre akarja állítani otthona és élete nyugalmát, nincs más választása, mint sürgősen a végére járni az ügynek…

És Franz el is kezdi a nyomozást, hiszen már nemcsak apja Beatles-mániáját és füvezését kell elviselnie, ott van a nyakán még egy vén hippi, aki ráadásul még retteg is és emiatt folyton pesztrálni kell. Valahogy ennél a történetnél jobben peregtek az események, nem laposodott el, mint néhol az előző két könyvben. Susi felbukkanása azonban nekem nem hiányzott a regény végén, jól meg voltam nélküle, és szerintem a történetnek sem ártott a hiánya. Sokan tartják humorosnak ezt a sorozatot, ebből a humorból én nem sokat tapasztaltam az első két részben, de ebben, a harmadikban kezdtem ráhangolódni. Sok vicces jelenettel találkoztam, amiken ha nem is nevettem, de tudtam mosolyogni. Most már érdekel, hová fejlődik a történet és Franz élete hogyan zajlik tovább.

A kötet arra a célra tökéletes, hogy kikapcsolódást, ellazulást nyújtson, egy erősen közepes történet, de ebben a kategóriában viszont nem rossz.

Összességében tehát kíváncsi vagyok a következő részre, a Grízgalusta afférra, szóval hamarosan azzal is találkozhattok itt.

Könyvheti interjú Ecsédi Orsolyával

A moly.hu oldalán havi rendszerességgel olvasható Merítés magazin szeptemberi számában kapott helyet a 92. Ünnepi Könyvhét különrovata. Ebbena  rovatban három interjút olvashatnak az érdeklődők, ezek közül az egyik Ecsédi Orsolyával, a Meleg ahelyzet című kötet szerzőjével készült.

Az interjút elolvashatjátok a különrovatra kattintva (ha szeretnétek a teljes összeállítást megismerni), de lentebb önállóan is megtaláljátok

 

Igaz, a gépünk olyan lassú, hogy valószínűleg abból az időből származik, amikor Papi még kígyó alakjában jött-ment. Szerintem ezért Apple.

 

– Számomra – a 2020-as gyermek- és ifjúsági irodalmi megjelenéseket tekintve – a legnagyobb meglepetést és a legnagyobb élményt a Meleg a helyzet jelentette. Olyan elemi erővel hatott, olyan gyermeki önfeledtséget szabadított fel bennem az olvasása, amit már évek óta nem kaptam hasonló könyvektől, és eddig még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne hasonló élményekről számolt volna be. A Könyvhéten találkozhattak is veled az olvasók, hiszen 4-én, szombaton a Könyvmolyképző standjánál dedikáltál. Milyen visszajelzések érkeztek a kötet kapcsán akkor – de akár nézhetjük a megjelenés óta eltelt időt is.

– Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a könyv! Írni is pont ilyen érzés volt, önfeledt és lendületes. A visszajelzések is pozitívak, ugyanezt mondják el nagyjából azok, akik üzennek nekem vagy megkeresnek. Minden visszajelzésért hálás vagyok, nincs annál jobb érzés, mint amikor egy író látja, hogy a könyvei, amiket kicsit aggódva útjukra engedett, teszik a dolgukat. Legfeljebb az, amikor az olvasók élőben mondják el, hogy mi a véleményük, bár olyankor mindig zavarban vagyok én is, meg ők is, de azért az az igazi. A könyvhét hatalmas élmény volt ennyi idő után, meghatódtam, hogy milyen messziről jönnek olvasók dedikáltatni és beszélgetni.

– Számítottatok a kiadóval ilyen sikerre, amikor döntöttetek a kiadásról 2020-ban?

– Én biztosan nem, de Katona Ildikó kiadóvezető szerintem sejtett valamit, mert sokat foglalkozott személyesen is a kézirattal.

– 2021-ben újra kellett nyomni a könyvet, és már kapható e-könyvben is. Ez az érdeklődés messze túlszárnyalja előző könyveid sikerét. Miben látod a hatalmas érdeklődés titkát?

– Úgy tippelem, két dolog talált itt egymásra szerencsésen. Az egyik az, hogy Goni, noha egy kisördög, közben teljesen olyan, mint bármelyik gyerek. Sok időt töltök kiskamaszok között, és ez segít, hogy Goni tényleg úgy szólaljon meg, és azok a dolgok foglalkoztassák, mint azokat, akik a könyvet olvassák majd. A másik talán a naplóforma: a rövidebb, jól tagolt szövegblokkok könnyebben olvashatóak, és nem kalandozik el az elég rövidre szabott figyelem mellette. Ez nekem azért fontos, mert nemhogy a gyerekeken, de magamon is azt veszem észre, hogy a digitális eszközök, a képekkel kommunikálás, de még az is, ahogy a filmeket vágják, nem kedvez a figyelem hosszútávú összpontosításának. Ezt próbálom a könyveimmel kicsit ellensúlyozni. Nem a tartalomban, az ugyanolyan komplex marad, nem is a nyelvében, mert az is, de a szöveget magát próbálom úgy tagolni, hogy vezesse a figyelmet.

– A Kell egy csapat két kötetéhez képest ez a könyv más műfajt és stílust képvisel, mégis hihetetlenül ecsédiorsolyás. Lehet arról tudni valamit, mi adta a kezdő lökést a Meleg a helyzet megírásához? Mi volt az a pillanat vagy ötlet, ami elindította a lavinát, ami után már nem volt megállás?

– Mindig szerettem a naplókat, Adrian Mole például az egyik kedvencem volt gyerekként. A kezdő lökés nálam általában az, amikor a narrátor megszólal a fejemben, és ez most sem volt máshogy. Goni a maga lúzer stílusában elkezdte mondani, és kész, el is dőlt.

– Azon jár a fejem, hogy kiemeljek egy olyan részt, ami a legnagyobb hatással volt rám, de azon kapom magamat, hogy nincsen ilyen. Az egész történet olyan sodró erejű, olyan eseménydús és vicces, hogy idézni lehetetlenség. Amikor májusban a kezembe vettem, egy ültő helyemben elolvastam, de jobb is, mert ezt a könyvet csak akkor lehet olvasni, ha kizárólag olyanok vesznek körül, akik nem néznek rád furcsán, ha olvasás közben folyamatosan és hangosan nevetsz. Volt valaki, akin „tesztelted” a kéziratot, miután elkészült? Mik voltak a tapasztalatok?

– Persze, mindig tesztelem a kéziratokat, mielőtt átküldöm a kiadónak. Van egy csapatnyi szuperrendes tesztgyerek, akik már Cirrus óta olvassák és véleményezik a könyveimet, megdöbbentően profi módon. Ők például mindig tartják a határidőket! :) És rendszeresen ízekre szedik azokat a részeket, ahol valami logikai bukfenc van, vagy követhetetlen gondolati ugrásokat csinálok (szoktam, sajnos…). Nagyon hálás vagyok nekik a segítségükért! Aztán ott van a sanyarú sorsú fiam, neki hivatalból muszáj, és ezt azzal bosszulja meg, hogy kimondottan kegyetlen kritikus. Nagyon sokat segít Maja (Maja könyvajánlói) is, neki is nagyon köszönöm, hogy előolvassa a történeteimet!

– Van esetleg kedvenc szereplőd? Ki került hozzád legközelebb írás közben?

– Nekem Papi volt az, aki a legnagyobb meglepetést okozta írás közben. Ahhoz képest, hogy ő a pokol fejedelme, rengeteget szerencsétlenkedik, mint gyermekét egyedül nevelő szülő. Pont ugyanazokkal a problémákkal szembesül, amikor Gonira próbál hatni, a háztartást próbálja vezetni, vagy az iskolai ügyeket próbálja rendbe hozni a nála lényegesen ijesztőbb Krizsa nénivel, mint bármelyik apa. A másik oldalról viszont ő már tudja, amit Goni épp csak elkezdett felfedezni: az emberek imádják ráfogni, amikor valami rosszat tesznek. Pedig a kísértés senkit nem tud elvinni oda, ahová magától nem menne, így Papi joggal morcos, hogy mindig rá van kenve a balhé.

– Előreláthatóan mikorra várhatjuk a folytatás megjelenését? Pokkernapló-rajongóként nagyon preferálom, hogy karácsonyra megvehessem magamnak ajándékba a második részt. :-)

– Erről sajnos nem tudok biztosat mondani. Dolgozunk a második részen, de nem tudom, mikor ér célba.

– Kicsit visszatérve a Könyvhétre: Hogyan látod az idei rendezvényt? Sikerült körbejárnod a standokat, sétálni a tömegben, ismerkedned az új megjelenésekkel? Esetleg vásároltál is könyveket?

– Idén kevés időm maradt a szokásos terepfelderítő bolyongásra, amit egyébként imádok. Most inkább az ismerősökkel beszélgetés volt a középpontban, mert közöttük is akadt bőven, akiket nem láttam élőben a legutóbbi könyvhét óta. Csak szombaton tudtam kimenni, de így is sok minden belefért a napba a dedikáláson kívül: kávézás barátokkal, piknik a könyvmolyképzős írókkal, és színpadi programok is, megnéztem például a Lyukasórát, amit szintén nagyon szeretek, főleg a verseset, és a Müller Péter koncertet este.

– Mit gondolsz a szervezésről? A három helyszín miatt ugyan nagyobb területet kellett bejárni, de talán így tényleg biztonságosabbá sikerült tenni a látogatók és a kiadók számára ezt a négy napot.

– Könnyebben eloszlott a tömeg, ami jó volt. A gyerekkönyves részt a Dunaparton viszont nem volt annyira magától értetődő megtalálni annak, aki nem tudta hol keresse, mivel utcahossznyi szünet volt a Vörösmarty téri standok és a távolabbiak között. De ez csak egy apróság, igazából minden tiszteletem azoknak, akik ezt így lebonyolították.

– A 2019-es és korábbi évekhez képest – úgy érzékeltem – nagyjából ugyanannyian látogattak ki a Könyvhét hármas helyszínére, viszont valamiféle felszabadult örömöt láttam az arcokon, és ez – buta érzelgősség – hatalmas boldogsággal töltött el.

– Engem is. Eleve imádom a könyvhetet, mindig úgy érzem, hogy nem véletlenül van a nevében az, hogy ünnepi. Ez tényleg egy igazi ünnep. Egy olyan országos buli, ahol az introvertáltak is megtalálják a helyüket és egymást. Nagyon jó érzés csak úgy véletlenül összetalálkozni a standok között ismerős arcokkal! Ilyen hosszú kihagyás után pedig ugyanezt éreztem a többieken is: alig várták, hogy rengeteg könyv és más könyvmolyok társaságában legyenek.

– Gondoltad volna, hogy idén nem fog esni az eső? :-)

– Az év meglepetése volt! Azért vittem esernyőt, hiába állították a meteorológusok, hogy nem fog kelleni. Könyvhétre anélkül soha.

– Nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, és válaszoltál a kérdéseimre. Sok sikert kívánok a folytatáshoz, és bízom benne, hogy találkozhatunk veled jövőre is a Könyvhéten (vagy akár a Könyvfesztiválon is).

– Én is köszönöm a szuper kérdéseket!

 

Papi kiválasztott egy iskolát nekem. A Tompa Tamás utcai általánost.
Mert benne van a nevében, hogy pata. Papi szerint ez jó jel.

Volt egyszer egy Orion... - Könyvbemutató a KSH Könyvtárban november 24-én

Nemrég jelent meg a Gondolat Kiadónál a Magyarország felfedezése sorozat legfrissebb kötete, Friesz-Kovács Kamilla könyve, a Volt egyszer egy Orion...

A kötet könyvbemutatójára invitál a kiadó és a KSH Könyvtár november 24-ére.

Lesz lehetőség  könyvet nagy kedvezménnyel a helyszínen is megvásárolni.

Októberi olvasásaim elég vegyes képet mutatnak

Októberben viszonylag sok könyvet olvastam el. Először kezdem azokkal, amikről már írtam nektek, hogy aztán áttérhessek a többiekre.

Az egyik Fodor Veronika regénye, a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című ifjúsági kötet a Holnap Kiadótól, amiről csak jókat tudok mondani, kedvencem lett a könyv és olvasás óta is mindenkinek ajánlgatom. Pár nappal ezelőtt írtam is egy bejegyzést, melyben egy másik, hajókról szóló kötettel együtt ajánlom nektek. Ennek a másiknak az olvasása átnyúlt novemberre, de mivel nagyrészt az ősz második hónapjára esett az olvasás, azt gondolom, ebben a bejegyzésben van a helye A fatestű bárkától a tengerjáró óriásig című kötetnek is. Szeretem a hajókat. Bakancsilistás tervem már gyerekkorom óta egy nílusi hajóút, hiszen akkor igazán átélhetném Agatha Christie regényének, a Halál a Níluson-nak a történetét és helyszínét.

A Cser Kiadótól októberben két könyvet is olvastam. Az egyik a Gyógyteák könyve volt, míg a másik címe Házi kenyerek, péksütemények. Nagyon élveztem ezeket az olvasásokat is, mivel nemcsak szépek ezek a könyvek, de rengeteg új ismerettel gazdagodtam általuk. ... és most kinyitottam a kötetet a juhsajtos-aszatlt szilvás bagett receptjénél, és éhes lettem. Inkább becsukom.

És innentől, amikor még nem írtam nektek.

Volt egy Rímes mesék című rövidke olvasmányom is ebben a hónapban, a könyv az AB ART Kiadó gondozásában jelent meg idén, és a Könyvhéten jutottam hozzá. A borító különleges illusztrációja nagyon megfogott, kíváncsi voltam a könyvre, de sajnos csalódás volt. Nemcsak, hogy a történetek nem nyerték el a tetszésemet, de a kötet illusztrációit horrorisztikusnak éreztem, abszolút nem volt az én világom.

 Egy másik, szintén a Könyvhéten beszerzett gyerekkönyv is az október havi olvasmányaim között van, ez Bendl Vera Mihályi Csongor és az időgyurma című kötete, amit - nagy örömömre - a szerző dedikált is. Bendl Vera nevével akkor találkoztam először, amikor a Gondolat Kiadónál kezdtem dolgozni, és a kezembe került A másik férfi című regénye. A regény azóta is erősen várólistás. Aztán a Merítés-díj gyermekirodalmi zsűrizése kapcsán ismerkedtem meg a Mihályi Csongor és az időgyurma című kötettel, most pedig már saját példányom is van a történetból! :-) Vicces egyébként, ahogyan hozzájutottam a mesekönyvhöz a Könyvhéten: mind a négy napon a Gondolat Kiadó standjánál dolgoztam, és nem volt időm körbenézni a rendezvényen. És kiderült, hogy szerkesztő kollégám ismeri Bendl Verát, mi több, éppen ott volt vele a mi standunknál. Nekem persze felcsillant a szemem, hiszen ez egy csodás alkalom! Kikaptam a pénztárcámat, pénzt nyomtam Tomi kezébe, hogy vegyen minden Bendl Vera-könyvbő, egyet a Pagony standjánál. :-D Ő pedig volt olyan drága, hogy teljesítette a kérésemet, Vera pedig dedikáltam mindegyik könyvet. :-) Ha elolvastam mindegyiket, írok majd róluk egy közös bejegyzést.

Sajnos egy melléfogás is történt ebben a hónapban. Egy kihívás kapcsánt lett szerzőtől kellett olvasnom, én pedig a könyvtárból Osvalds Zebris regényét választottam, a Gyerekrablás Rigában-t. A Molyon 69 százalékon álló kötetről meglehetősen vegyes értékelések születtek eddig, és sajnos én is azoknak a táborát szaporítom, akiknek ez a regény bizony nem jött be. Pedig jól indult, esküszöm, jól indult, és nagy várakozással tekintettem az olvasásra, mégis kudarcot vallottam. Ettől függetlenül nem adom fel, hogy más lett szerzőtől is olvassak, mert terveim között szerepel a Halál a Szarvas-tanyán, ami már régóta kívánságlistát is.

Verseskötetből jutott októberre a legtöbb, hiszen elolvastam Halmosi Sándor trilógiájának eddig megjelent két kötetét illetve Nagy Lea Kőhullás című könyvét.

 A Napszálkák 2020-ban jelent meg a Gondolat Kiadónál, és a trilógia első kötete, míg a Neretvát az idei Könyvhétre adta ki a kiadó, a harmadik kötet pedig 2022-ben várható. Halmosi Sándor a Napszálkák verseit 2020 februárjában mindössze néhány nap alatt vetette papírra, erről olvashattatok (és olvashattok) Rendhagyó életrajzában is a 2020-as 91. Ünnepi Könyvhét különrovatban a Merítés magazinban. A Neretva idei, könyvheti dedikálása sok érdeklődőt vonzott és különleges történetekkel lepett meg minket, ami örömmel töltött el és maradandó élményt jelent. A két kötetről nem egyszerű írni, de addig is, amíg összeszedem magam - még az is lehet, hogy a három kötetről együtt írok majd az utolsó rész megjelenése után - ajánlom nektek a költővel készített interjút, amit az idei Könyvhét - Merítés magazinban olvasható - különrovatában találtok meg, de a blogon is olvashatjátok itt.

 Nagy Lea kötetét, a Kőhullást érdekes volt Sándor könyvei után olvasni, néhány ponton mintha együtt rezonáltak volna a trilógia eddig megjelent két kötetével. Írok majd erről is bővebben, de addig is annyit: imádtam a borítót! És a címnegyedet olvasva arra is rájön az ember, hogy a könyv grafikái és maga a borító is a szerző, Nagy Lea munkája.

Október 31-én került megrendezésre a Könyves Creep-a-thon, az olvasós 24 óra, amikor egy kilencpontos bingótábla segítségével olvastak a résztvevők különböző paraméterek szerint, illetve volt sok más feladat is.

Ezen a napon én két könyvet olvastam el, az első az Újságoslányok című képregény-sorozat első része volt, amire a figyelmemet több bokktuber is felhívta az elmúét hónapokban a videóikban, így egy merészet gondolva - nem vagyok nagy képregényolvasó - megvásároltam ősszel. Szerencsére abszolút nem csalódtam, sőt, egy hatalmas élményt jelentette - és most eszem a kefét, hogy várhatok a második részre. Na, ezért nem szeretek olyan sorozatokat olvasni, amik még nem fejezeődtek be. :-) Hamarosan írok róla külön is.

A hónap utolsó olvasása pedig Tade Thompson kisregénye volt, a Molly Southbourne ezer halála. Erre a könyvre is booktuberek hívták fel a figyelmemet - ezúton is hálás köszönet nekik érte -, és egy igazán érdekes olvasmányt kaptam. Az érdekes itt ne a rossz szinomímájaként értsétek. :-D Tényleg jó volt a könyv, bár kicsit furcsa, de valószínúleg ezért, mert ritkán olvasok hasonló jellegű kötetekez. Az elején majdnem bealudtam (ezt igazából a fáradtságra fogtam, nem a könyvre :-)), de aztán hatalmas lendületet vett az olvasásom, és szerettem a történetet. És persze, hogy ennek is van második része, ami még szintén csak angolul elérhető, szóval erre is várhatok. :-)

Erről a történetről is írok majd külön bejegyzésben.