Halmosi Sándor legújabb verseskötete, a Neretva az idei Könyvhétre jelent meg - a trilógia első kötetéhez hasonlóan - a Gondolat Kiadónál. Egy izgalmas és sok érdeklődőt vonzó dedikálás után kerestem meg Sándort, hogy a moly.hu Merítés magazin 92. Ünnepi Könyvhét különrovatába interjút készítsek vele. Ezúttal is köszönöm, hogy igent mondott a felkérésre.
Az interjút megtaláljátok a különrovatot felkeresve is, de lentebb önállóan olvashatjátok.
Cseh Gabriella: Tavaly jelent meg trilógiád első kötete, a Napszálkák. Ennek kapcsán, a 91. Ünnepi Könyvhét különrovatában (https://moly.hu/merites-rovatok/91-unnepi-konyvhet) olvashattuk tőled Rendhagyó életrajzodat. Idén pedig kifejezetten a Könyvhétre adta ki a @Gondolat Kiadó a második kötetet, a Neretvát. Mielőtt rátérnénk legfrissebb kötetedre, kanyarodjunk vissza egy évet. Korábbi könyveidet a Littera Nova, a Noran Könyvesház vagy éppen az AB-ART adta ki. Hogyan jött az ötlet, hogy trilógiád kiadását a @Gondolat Kiadó-ra bízd?
Halmosi Sándor: A Littera Nova és a Noran Könyvesház megszűntek, az előbbi Balázs Tibor kiadóvezető halála, az utóbbi piacátrendeződések miatt. A felvidéki Ab-Art vezetője, Balázs F. Attila pedig épp akkor gondolkodott azon, hogy Magyarországon alapítsa újra a kiadót, amikor én a nyolcadik kötetem (Lao-ce szenvedélye) kéziratával megkerestem őt 2018 februárjában, és így történt, hogy 2018 őszén megalapítottuk együtt a budapesti AB ART kiadót. Ez viszont azzal járt, hogy szerzőként újból kiadót kellett keresnem, mert úgy gondoltam, és gondolom most is, hogy saját könyvet saját kiadónál nem adunk ki – persze ritka kivételek mindig vannak. Ez a kérdés 2020-ban vált aktuálissá, a Napszálkák megszületésével, ám ekkor már benne voltunk a járványban, ami nagyon megakasztotta a könyvkiadást, a kéziratok feltorlódtak, minden bizonytalanná vált. Ám a jó csillagállásnak és Fábián István barátom közvetítésének hála hamar egymásra találtunk a Gondolat Kiadóval, így a tavalyi Könyvhétre megjelent a Napszálkák, az ideire pedig a Neretva.
CsG: A Napszálkákban szereplő versek hangulata egy kétségbeesett ember kiáltásaként hat, habár érezhető egy kevés remény a sorokban; érzékelhető az itt-ott kibukkanó fény a komorságban. Mi indított ezeknek a verseknek a megírására?
HS: Elfogyott a fény, és egy irtózatos csendben lehullott rólunk a lepel, és színről színre láttuk magunkat, és ez nem volt szép. Szörnyetegek vagyunk, voltunk mindig is és nem változott semmi az évezredek alatt. És mire a világ tavaly márciusra teljesen bezárult, én már hetek óta remeteségbe vonultam.
CsG: Az interjúra készülve elolvastam a trilógia első kötetét, és bizony sokszor újra és újra el kellett olvasnom egy-egy versedet. Ahogy Pál apostol Korintusbeliekhez írt első leveléből idézel a Mert az erő című versedben ("színről színre" látnak), úgy kell a soraidat is az olvasónak színről színre, vagyis ebben az esetben szóról szóra lépkedve átgondolni, értelmezni. De bibliai utalás nemcsak ebben a versedben fordul elő, hanem például a címadó Napszálkákban is. Mennyire volt ez tudatos az érzéseid, gondolataid papírra vetésekor?
HS: A Biblia kultúránk, étoszunk, gondolkodásunk és főleg nyelvünk része, alaprétege. Egy nagy batyu hasonlat mindig nálunk van, főleg a lemeztelenedett időkben. A korábbi kötetcímekből (A démonokkal flancoló, Napleány voltál, Babérliget, Mely a Salamoné, Annapurna déli lejtőin, Gileád, Ibrahim, Lao-ce szenvedélye) is kirajzolódik ez a vonulat, de ez most átment apokrifbe, a címadó vers, amire utaltál, a mai teremtés- és töréstörténet, amiben élünk, átvitt és konkrét értelemben, maga a kötet is hét nap alatt íródott.
CsG: „Karóba húzott csend.” Ez volt az a sor a kötetben, aminél először éreztem úgy, mintha – tudom, hétköznapi hasonlat – egy teherautónyi homokot zúdítottak volna rám. Nem követ, ami összezúz, hanem homokot, ami nem hagy levegőhöz jutni. Ugyanakkor ott van a Vagy, ami vagyok-ban ez is: „a szeretet nem kér, de van.” Szóval van szeretet, de van karó és csend is. A trilógia első kötetében még van szeretet.
HS: Van. De a baj nem most kezdődött. A szeretet folyton túlcsordul. És mi folyton belefulladunk. És nézik a madarak, és nézik az angyalok. Néha helyet cserélnek.
CsG: Mi történt a Napszálkák és a Neretva között?
HS: Elfogyott a maradék fény is. De persze nem tud elfogyni. Leülepszik az aljára, mint a B52-es koktél aljára a Baileys. Fölötte, különböző rétegekben Kahlua, Grand Marnier és a 80 fokos Stroh rum, amit a végén meggyújtunk. És kiisszuk. És amikor már nem éget, kigyúl.
CsG: Már olvasom a második kötetet – igen, az is tele lesz post it-tal, mint az első –, és határozottan megfigyelhető egy erős, negatív változás a Napszálkák után, ami már akkor megüti az olvasót, ha kezébe veszi a – fekete színű – kötetet. A második kötet verseiből már elveszett az a fény, amit még megtaláltunk a Napszálkákban. Közös felelőtlenségről, a világban zajló harcról írsz; hogy „minden gyalázatunknak mi adunk nevet”. Ennyire rossznak látod a helyzetet, illetve láttad a Neretva verseinek megírásakor?
HS: A helyzet még ennél is rosszabb. Társas lények vagyunk, de mégsem tudunk együttműködni, társadalomban, közösségben élni, gondolkodni, és igen, leterített, vemhes vaddisznón ülünk és szelfizünk, fehér a fogunk, és minden gyalázatunknak mi adunk nevet. Persze néha viselkedünk, és néha még meg is érintenek dolgok, érzelmeink is vannak, tudásunk a saját lelkünkről, nagy, angyali dolgokat is teszünk, Istennek tetsző pillanatai is vannak az életünknek. De közösség már nincs. Szétesett. Széttapostuk és a helyét is beszórtuk sóval. Mindig hárítunk, mert mi ugye szentek vagyunk, tiszták és tökéletesek, de te, meg ő, meg ezek meg azok a galádok. Pedig nem vagyunk szentek és nem vagyunk tökéletesek. A világ sója sem mi vagyunk. Folyamatos skizmában élünk. Bármikor kiszállhatnánk belőle, bármikor véget vethetnénk. De nem tesszük. Jobb nekünk az apokalipszis meleg pocsolyájában dagonyázni.
CsG: Bibliai utalások itt is újra és újra felbukkannak az oldalakon. Ilyen fontosnak érzed a Biblia ismeretét az általános műveltség megszerzésében? Vagy ez inkább személyes indíttatás és érdeklődés részedről?
HS: Nem fog tetszeni, amit mondok, de engem az általános műveltség egyáltalán nem érdekel. Ha csak adathalmozás, magamutogatás, csak álértelmiségi flanc. Az értelmiséget jobb is, ha hagyjuk. A világ válságának fő okozói nem a gonosz emberek és a gonosz politikusok, hanem sokszor, legtöbbször az indulatokat szító és árkokat ásó értelmiség. Mi, írók is. Julian Benda közel 100 éve írta meg Az írástudók árulását. Korszakos mű. Ma is érvényes. És 100 év múlva is érvényes lesz. És 1000 év múlva is, akár velünk, akár nélkülünk.
CsG: A Zónaolvadásban likvidátoroknak nevezed az embereket. Mit gondolsz, megfordítható ez a folyamat? Képesek lehetünk az odafigyelésre, a másikkal való törődésre, a pozitív gondolatokra és arra, hogy egyes szám első személy helyett többes szám első személyben gondolkodjunk?
HS: Nicht verkehrt, vagyis talán nem helytelen bűneinkről, a felelősségről többes szám első személyben beszélni és a csendet egyes szám első személyben megélni. Csernobilban a likvidátorok mások bűnét takarították el, a mi szennyünket, sugárzó bűneinket, pedig tudták vagy érezték, hogy meg fognak halni. Mi ez, ha nem a krisztusi út? De ma már mindenhol felrobbant reaktorok vannak, és sehol sem épül szarkofág. Ki kell mondanunk, csődöt mondtunk, mint emberiség. Ide új teremtés kell. Vagy új megváltás.
CsG: Ősz folyamán várható a trilógia első két részének angol fordítása – szintén a Gondolat Kiadó gondozásában –, majd pedig készül a harmadik, befejező kötet, a Katharok magyar nyelvű megjelenése. Mit kell tudnunk erről a kötetről? Mit várhatunk a Napszálkák elhalványuló fénye és a Neretva sötétsége után a trilógia zárásától? Adsz reményt a számunkra, vagy eltemeted az emberiséget? Hiszen „Nem vagyunk tiszták, és nem vagyunk tökéletesek. […] Gyönyörűen csomagoljuk a mocskot.” – írod a Tonzúrában.
HS: Engem is meglepett, de miután elengedtem minden illúziómat és el tudtam fogadni ezt a helyzetet, szörnyetegségünket, és hogy nem is lesz jobb, nagy nyugalom töltött el. Még most is meglep. De ez visszaköszön a Katharokban, ez a növekvőhold-érzés. Mert közben még éjszaka van, ugye.
CsG: A trilógia köteteinek borítói és a kötetekben található illusztrációk Fábián István munkái. Hogyan fogadta az alkotó a felkérést az együttműködésre? Miként vélekedsz a könyvek egészéről, a versek és illusztrációk összhangjáról? Én már rettentő kíváncsi vagyok, milyen lesz a harmadik kötet.
HS: Fábián Istvánt közel három éve ismerem, ő az AB ART két világirodalmi sorozatának (Lyra omnis, Prosa omnis) grafikai szerkesztője és számos egyedi könyv borítójának tervezője is, és én nagy rajongója vagyok művészetének, mert ő nemcsak méltán elismert képzőművész, hanem kiváló költő is. Kiváló érzékéről tanúskodik a trilógia első két letisztult, szuggesztív borítója is, és bár a koncepciót előtte nagyvonalakban átbeszéltük, de a megvalósítás István magas fokú érzékenységét és tudását dicséri. A Katharok borítója engem is nagyon foglalkoztat. Az látszik, hogy ugyanezt a karakterkészletet tudjuk használni a címben, egy kis vörös is talán megjelenhet, de hogy milyen formában, az még teljesen nyitott.
CsG: A Napszálkák alkotói fülén elhelyezett képpel szemben a Neretva hátsó borítófülén található fotó zárkózott és befelé forduló hangulatot áraszt. Ezzel is a belső tartalomra akartál utalni vagy más oka volt a képválasztásnak?
HS: Ez a kép jól tükrözi a személytelenné vált világot, a magányos, karanténos esti sétákat, de a kvantummechanikai kísérletek kimenetét is megváltoztató, világot teremtő figyelőt is, a figyelő tekintetet, az esti sárga fényeket, a dilemmát, hogy átmenjünk-e az úton, és hogy a zebrán-e vagy a piroson, de a 2018-ban Dubrovnikban vett saru a kötet egyetlen, hajszálvékony szerelmi szála is egyben, egy lépés feléd, egy lépés felém, topogás a világban.
CsG: Az idei Könyvhéten te is dedikáltál a kiadó standjánál; találkozhattak veled az olvasók. Milyen tapasztalatokat szereztél, milyen benyomásokkal gazdagodtál?
HS: Nagyon jó érzés volt két év kihagyás után újra találkozni írótársakkal, kiadókkal, szerkesztőkkel, olvasókkal, elsősorban olvasókkal, hisz értük, miattuk van minden, önkínzás ének. Mert az olvasó figyelő tekintete és befogadó elméje nélkül pusztába kiáltott szó a szó. A dedikálás alatt volt egy nagyon különleges élményem. Annyira személyes, hogy nehéz is róla beszélni. Egy olvasó érkezett dedikálni a Napszálkákat és a Neretvát. És azt mondta, hogy a (Vörösmarty) téren minden irodalmár a Neretváról beszél, ezt forgatják és ajánlják egymásnak, és hogy neki is ők ajánlották. Ez nyilván költői túlzás volt, valószínűleg sok véletlen egybeesése folytán futott bele többször is ebbe a kötetbe különböző embereknél, de ez az őszinte érdeklődés nagyon megérintett. Amikor másnap vágtam át a téren, a Duna-korzó felé tartva, véletlenül megint összefutottunk, és kiderült, hogy előző este meg is rendelte az összes régi kötetemet a neten, ami még elérhető volt. Nagy öröm ez, de nagy felelősséget is ró az emberre, mely, mint korona és páncél. Mindkettő lehúz, mindkettő felemel. Messziről nézed. A másik táborból, ami nincs.
CsG: A Neretva megjelenése óta milyen visszajelzések érkeztek a kötettel kapcsolatban? Hogyan fogadta az olvasóközönség a versek hangulatának megváltozását, mennyire értették, amit el szerettél volna mondani?
HS: Sok erős jelzés mellett olyat is kaptam, hogy olyan szép verseket írtál korábban, Sándor, mi történt veled?! Hogy jó-jó, tényleg ez van a világban, de ez maradjon csak a kerítésen kívül. Ne rondítsunk bele a nappaliba. Meg hogy hogyan képzelem, hogy szörnyetegek vagyunk?! Dehogy vagyunk! Szóval kényes idegközpontokat izgat, és nem is akar kellemes lenni. De ez a reakció inkább a kivétel, engem leginkább az lep meg, hogy ez a nem túl kellemes üzenet mennyire átmegy. Mert átmegy. Ez valahol érthető is, mert a vers olyan, mint az oltás, vagy a betegség, hogy egy nagyon aktuális példával éljek, megkarcolja a létezést, lázas állapotba hoz, de ezzel életet is ment.
CsG: Személyes életedben, eddigi könyveid között hol tudod elhelyezni a trilógiát?
HS: Beavatás mindenképp, torlódási pont. Nem az első. Hogy az utolsó-e, nem tudom.
CsG: Mik a jövőbeli terveid? A zárókötet megjelenése után merre visz majd az utad?
HS: A Katharok már készen várja a megjelenést, de az a jövő zenéje. Most még sok meghívásnak kell eleget tegyek, a járványhelyzet miatt elmaradt rendezvények most őszre torlódtak, külföldi és hazai meghívások, konferenciák, irodalmi szalonok. Különösen várom az októberi comói és a novemberi New York-i bemutatkozást. Emellett most jelenik meg a Napszálkák több külföldi kiadása is (például vietnámi, spanyol, hindi, szerb, román, olasz), de már a Neretvát is fordítják több nyelvre. A spanyol kiadásnak van egy nagyon kedves vetülete. Az egyik rangos spanyol kiadó, a valenciai Pre-Textos nem jelentett meg eddig magyar szerzőket, de a Napszálkák felkeltette az érdeklődésüket, olyannyira, hogy szeretnének építeni rá egy magyar sorozatot is, a trilógia két kötete mellett Pilinszkyt és Kosztolányit tervezik még kiadni. Remélem ez így is lesz. Nagy öröm lenne, megismertetni a spanyol olvasókkal egy olyan poeta sacert, mint Pilinszky.
CsG: Kívánok sok sikert a terveid megvalósításában. Remélem, hamarosan ismét beszélgethetünk.
HS: Köszönöm a lehetőséget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése