Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma

Rita Falk sorozatának következő része nálam a sorban a Savanyúkáposzta-kóma volt és ahogyan vártam, hamisítatlan Franz Eberhofer-sztorit kaptunk az írónőtől. Rudi ismét bejött a képbe; komolyan, ez a két pasi hihetetlen együtt. Úgy morognak egymással, mint egy öreg házsártos házaspár, mégis mindig kihúzzák egymást a pácból és segítenek egymásnak. És ahol ott ez a két férfi, ott tuti a röhögés. :-)

Hihetetlen volt a történet kezdete: Franzot áthelyezik Münchenbe (hála a polgármesternek és a hentesnek), amit nem visel éppen könnyen, aztán meg Papa kocsiját lopják el, amikor a Nagyival villámlátogatáson meglepik Franzot a kapitányságon, mintha szegény főhősünknek nem lenne elég baja így is. A kocsi persze előkerül, de egy hullával a csomagtartóban. A legbosszantóbb pedig - Franznak mindenképpen -, hogy egyetlen kapitányság sem vállalja el, hogy hatáskörben nyomozni kezdjen. Ez is Franzra vár.

Leopold is hozta a formáját, nem is csoda, hogy Panidánál betelt a pohár - egyetlen probléma, hogy ennek is Franz issza meg a levét, hiszen Leopold hazaköltözik. Durva ez a családi élet, pláne, ha a vezetéknév Eberhofer.

Susi sem mond le az esküvőről, egyre jobban nyüstöli szegény Franzot, aki pedig annyira nem férj-típus... Én esküszöm, nem értettem soha Suzit, miért nem látja, hogy ez nem Franznak való, csak ráerőszakolja magát a férfira. Látszik, hogy teljesen más típusok, hogy nem illenek össze, más az érdeklődésük, a nő mégse hajlandó ezt belátni. Közben bejön a képbe egy mára már befutott, volt iskolatárs, aki ráhajt Suzira...

Őszinte leszek: rettentően aggódtam Franzért, ahogy közeledett az esküvő időpontja. Igaz, hogy nehezen indult a "kapcsolatunk", bosszantóak voltak a regények, nehezen lendültem bele, és nehezen hangolódtam rá a Falk által alkotott világra, de most már egészen baráti a viszonyunk. Franz nem egy erős jellemű férfi, már ami azt illeti, hogy rendet tudjon tartani az életében, és az emberi kapcsolatok terén sem egy géniusz. Az esküvőre bármikor nemet mondhatott volna, de hagyta magát belevinni, pedig nagyon egyszerűen rövidre lehetett volna zárni. Ezzel magát és Suzit is megkímélte volna sok kellemetlenségtől.

A krimi-szál is tetszett, érdekes volt a nyomozást végigkísérni, ahogyan egy névtelen, csomagtartós hullából névvel és történettel rendelkező ember lesz, és kiderül az igazság. Az igazség, ami egészen megdöbbentő és szomorú volt. Ez volt az egyik legjobb történet eddig, amit Falktól olvastam.

Dóka Péter: Az ellopott zsiráf

Dóka Péter ifjúsági regényét, Az ellopott zsiráf-ot nemrég olvastam el, a Móra Kiadó adta ki 2021-ben a többedik kiadását a kötetnek, és nagyon köszönöm a kiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam. Azt a fajta kellemes élményt adta, amit a régebbi stílusú, klasszikusabb, kisebbeknek való ifjúsági regények nyújtanak. Számomra abszolút komfortos olvasmány volt.

A jól felépített, kalandos mese gyerekszereplői a szívemhez nőttek, még a negatívabb karakterek is szerethetőek voltak – leszámítva a zsiráftolvaj felnőtteket –, de Szalai tata és Beniczky Péter magánnyomozó is sokat adott. Szalai tata egyszerűen zseniális karakter volt, egészen gyorsan összecsiszolódott az unokáival ahhoz képest, a fiúk mennyire ellenkeztek, amikor a szülők rájuk hagyták őket a budapesti lakásban egy hétre.

A szereplők átlagemberek, akikkel könnyen lehet azonosulni. Nemcsak Barnabás és Jenci családja ilyen, de itt van Dezsi is, akit az édesanyja egyedül nevel, vagy éppen Király Tibi (a menő), akinek szintén nem egyszerű az élete, de kivívott helyét a gyerekek között meg akarja tartani. Említhetném Beniczky Pétert is, akinek az utóbbi időben nem igazán akad megbízása, és nagyon nehéz körülmények között kénytelenek élni a feleségével.
Az élet aztán persze felbolydul, amikor kiderül, hogy ellopták a kiszsiráfot az állatkertből, és a gyerekek elhatározzák, hogy kiderítik, mi történhetett. Szalai tatáról újabb és újabb érdekes dolgok derülnek ki, és a kalandok végére nagyon megszereti a két fiú a nagypapát. De hát össze kell csiszolódni, hiszen a nagypapa igazi vidéki ember, aki a kakassal kel, pipázik, nehéz ételeket eszik, harsány, viszont jólelkű és nagyon szereti az unokáit. Rosszul is esett neki, amikor azt látta, hogy magas falként áll közöttük a városi és a vidéki élet okozta kulturális különbség, de szerencsére a gyerekek is szerették a nagyszülőket, csak meg kellett szokniuk egymást. Na jó, de én is frászt kaptam volna, ha gyerekként lett volna egy faluban élő nagypapám, aki a nyári vakáció alatt beront hajnalban a szobámba azzal, hogy Ébresztő! :-)

Néhány jelenet zseniális volt, kifejezetten jókedvű olvasás volt, jó élmény azokban a szürke téli napokban, amikor elkezdtem – és egyhuzamban el is olvastam, ami nálam kifejezetten ritka!
Az illusztrációk Oravecz Gergely munkái, pont annyira vannak kidolgozva, amennyire ehhez a történethez kell, és hát a tekés jelenetnél Szalai tata feje valami csodás. :-) Sok emlékezetes rész van a könyvben, mint a cukrászdás epizód, vagy amikor Dezsi felmászik a ház falán este, vagy éppen az elején, ahogyan Jenci kiáll Király Tibi elé…

Ezt a könyvet nagyon lehet szeretni, számomra, több mint negyven éves fejjel (bakker, ezt nem kellett volna leírnom, öreg vagyooook :-D) is sokat adott, mert felelevenítettem a gyerekkoromat, a bringázásokat, a mászkálást a lakótelepen, vagy éppen azokat a gyerekkönyveket, amiket olyan szívesen olvastam vagy néztem a tévében, mint a Vakáció a halott utcában, a Csutak-sorozat, a Keménykalap és krumpliorr és a többi hasonló történet.

Jó szívvel ajánlom nektek, hogy ha érdekel benneteket, olvassátok el, a kiadó honlapján itt találjátok.

Somfai Anna: Barátságháló

2020 áprilisában olvastam először Somfai Anna regényét, a Barátsághálót, ami a Cerkabella Kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben, majd most februárban újraolvastam a történetet, ugyanis - köszönhetően a Cerkabella Kiadónak - hozzám kerülhetett a sorozat harmadik része, amit ezúton is köszönök. Mielőtt nekikezdek a harmadik kötetnek, arra jutottam, hogy újraolvasom az első két részt, hogy felfrissítsem az emlékeimet, így született ez a blogbejegyzés is. Összefoglalva még mindig nagyon szeretem ezt a regényt.

Annyi jó volt ebben a könyvben! Macska, szalamandra, titokzatos szerszámoskamra, félelmetes pók, őzgida, különleges teák és sok más tarkította a történet menetét, amiben két kisgyerek igyekezett megmenteni Márti nénit és a világot.

Somfai Anna egy rendkívül egyedi történetbe foglalva mutatja meg a barátság fontosságát, miközben megismerkedhetünk sok különleges szereplővel és részesei lehetünk Lencsi és Fülöp barátságának kibintakozásának és megerősödésének. Csakhogy itt a mellékszereplők, mint Gyömbér cica vagy Obszidián, a szalamandra, ugyanolyan fontossággal bírnak, mint a két főhős. A hangsúly épp annyira van rajtuk is, mint a gyerekeken. Szerettem a regényben bemutatott kertvárosi környezetet is, a szerző civil foglalkozása pedig nagyon megmutatkozik a kötetben, Somfai Anna ugyanis civilben fizikusként dolgozik, ami érződik is a történetben, hiszen Lencsi nagynénje, Márti néni természettudós, fizikusként dolgozik rendkívül fontos elméletének kidolgozásán, aminek jelentős szerepe lesz a történetben is.

A barátságháló láthatatlanul körüvesz minket, ha megszűnik közöttünk, emberek között, ha már nem leszünk fontosak egymásnak, átveheti a hatalmat gonosz a világ felett (még, ha ez kicsit érzelgősen is hangozhat), ahogyan Kasztór terve is a barátságháló tönkretétele volt, hogy uralkodhasson. Ez a regény nemcsak azért fontos, mert a mondanivalója fontos és megszívelendő, hanem azért is tudom ajánlani ezt a könyvet, mert izgalmas és cselekménydús, leköti fiatal és felnőtt figyelmét egyaránt. Márti néni mogorvasága már az elején érdekes volt, egyértelmű volt, hogy van valami ok a viselkedése mögött, amire nagyon kíváncsi voltam. Természetesen Somfai Anna nem hagyott minket, olvasókat, kétségek között, ahogyan zajlottak az események, Márti néni múltja is világos lett Lencsi előtt - és előttünk.

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a tűnékeny tündérek

Nem véletlen a sorozat köteteinek töretlen népszerűsége, ahogyan a moly.hu oldalon ezen könyv által elért 87 százalékos népszerűséget sem méltatlanul mondhatja magáénak M. C. Beaton Agatha Raisin-sorozatának tizedik része, az Agatha Raisin és a tűnékeny tündérek. Számomra ez a regény is azoknak a szórakoztató, humoros bűnügyi regényeknek a sorát gazdagítja, amik a legrosszabb időszakomban is kihúznak az olvasási válságból, jobb kedvre derítenek, kiváló kikapcsolódást nyújtanak. A főszereplő mellett a mellékszereplők is jól megrajzoltak, látszik, hogy a szerző ügyelt a részletekre. A környezet teljesen valós a számomra, minden alkalommal mintha odautaznék, és a szemem előtt zajlanának az események.

Ahhoz képest, hogy az első részben (talán még a másodikban is) kicsit idegesített Agatha, teljesen megszerettem, mert valóságos, természetes karakter; nincsen benne mesterkéltség; akit minden hibája ellenére (vagy éppen azok miatt) is nagyon lehet kedvelni. Hihetetlenül emberi a gyengeségeivel és jó tulajdonságaival együtt, és folyton fogom a fejemet, amikor ismét valami butaságot művel, közben pedig mosolygok, hogy "Igen, ez megint annyira agathás volt".

Miután James újabb csalódást okoz Agathanak, ő kibérel egy házat Fryfam településen, hogy magára találjon.. Nos, kezdjük ott, hogy már maga a ház is csalódást okoz főhősünknek, hiszen még a fűtés sem működik rendesen. Aztán folytassuk azzal, hogy a környezet barátságtalan, cseppet sem olyan otthonos, mint Carsley vidékén. Aztán - ahogy lenni szokott - Agatha bűnügybe keveredik, ám előtte titokzatos fényekkel találkozik a kertje végében. Képlopás a helyi földbirtokostól, majd gyilkosság tarkítja Agatha mindennapjait, miközben ismerkedik a helyi lakókkal.

Szokásos szereplőink közül betársul Sir Charles is a nyomozásba, és megismerkedhetünk a helyi nőegylet tagjaival is, akik egyáltalán nem olyan megnyerőek, mint eddigi tapasztalataink alapján gondolnánk egy nőegylet tagjairól. A regény végén számomra meglepő volt, hogy a helyiek mennyire ellenségesen váltak el Agathatól, miközben pedig ő volt az, aki kiderítette a bűnügyet, de persze valamilyen szinten érthető volt ez részükről..

Voltak a sorozatban számomra jobban tetsző részek, ez egy kicsit talán laposabb volt, de ez cseppet sem von le a történet értékéből, és élvezetes kikapcsolódást nyújtott. Elképzelhető, hogy a Carsley-n kívüli környezet miatt állt tőlem távolabb ez a könyv, de még az is lehet, hogy a szerző olyan kiválóan írt le a települést és lakóit, hogy ilyen jól át tudta adni a barátságtalan hangulatot.

Tasnádi István: Helló, Heraklész!

Tasnádi István Pagony Kiadónál megjelent könyve igazi szórakoztató kikapcsolódás és a mitológia iránti érdeklődés felkeltése volt egyben. A Helló, Heraklész Herkules kalandjait mutatja be az olvasóknak humoros formában: azt a tizenkét próbát, amit teljesítenie kell a hősnek Eurüsztheusz (a mesében Rüszti) parancsára. A rendkívül sok illusztrációt tartalmazó könyvben végigkísérhetjük Herkulest útjain, ahogyan sorra legyőzi az akadályokat a nemeai oroszlán legyőzésétől kezdve az alvilág háromfejű kutyájának, Cerberosznak Mükénébe viteléig.

Jómagam amilyen félve vettem a kezembe a könyvet, vajon mit hoz ki a szerző ebből a mitológiai történetből, akkora élvezet is volt olvasnom az Abszolút könyvek sorozat ezen részét, Tasnádi vicces stílusban megírt könyvét, ami számomra is felelevenítette a régen olvasott történetet, Herkules munkáit. Meg kell említenem az illusztrátor, Felvidéki Miklós nagyszerű rajzait, amik nélkül ez a könyv nem lett volna számomra olyan elragadó, mint amennyire a rajzokkal volt.

Alsó tagozatos gyerekek is bátran a kezükbe vehetik a könyvet, a szöveg jól olvasható, nincsenek telezsúfolva az oldalak, a tördelés szerintem ideális ahhoz, hogy élvezettel lehessen olvasni egy olvasásban esetleg még kevésbé jártas gyereknek is, és a rajzok is sokat lazítanak a szövegen, így fel sem tűnik, hogy mennyire gyorsan végez is az ember a kötet elolvasásával. :-)

A történet szórakoztatva tanít, nem szájbarágósan akarja megismertetni velünk Herkules történetét, hanem észrevétlenül csepegtetve a tudást az olvasóba, miközben sokszor mosolygunk, de van, hogy együtt izgulunk hősünkkel.

Keiran Rowley: Az Elfeledettek Városa 1. Hanyatlás

Ma a Főnix Astra – Főnix Könyvműhelytől ajánlom nektek Keiran Rowley Hanyatlás című regénye. Utazókönyvként került hozzám tavaly, de nem tudtam sokat olvasni belőle a megadott időn belül, viszont ebből is éreztem, hogy szeretni fogom, így továbbküldtem, és azonnal meg is vásároltam. :-) Sajnos sokáig nem tudtam aztán kezembe venni, így idén újrakezdtem, és egy nap alatt el is olvastam.

Az első gondoltatom, amit szeretnék megosztani veletek ezzel a kötettel kapcsolatban: Basszus, olvassátok, el, mert … jó. :-D

És írom én ezt úgy, hogy őszintén nem sok fantasyt olvasok (illetve nem sok fantasyt olvastam eddig), azt hiszem, azért, mert néha nehezen csúszik az olvasása ezeknek a köteteknek, és mégis befaltam ezt a regény pár óra alatt. Kreativitás volt ebben a történetben, rengeteg izgalom, pörgős cselekmény, szerethető karakterek, akikért izgul az ember; és fogalmam sincsen, hogyan tudott mindez megfogalmazódni és kijönni egy ember fejéből, de az angol írói név ellenére magyar Keiran Rowley kiváló szerző. :-)

A mesék hősei New Yorkba mentek Európából egy komoly, nagy háború után, itt telepedtek le, alkották meg törvényeiket és hozták létre városukat, az Elfeledettek Városát. Őket és lakhelyüket a Függöny védi, ami emberalakot biztosít nekik, hogy be tudjanak olvadni az emberek világába. Az események itt zajlanak, elsődleges főszereplője pedig Csizmás, akihez idővel segítő szegődik Dick, a Farkas személyében. A kalandok sokszor vérfagyasztóak, hullanak a mesehősök, nincsen kegyelem senkinek, amit az olvasó sokszor tényszerűen regisztrál magában, azonban egy-egy szívének kedvesebb hős elvesztése igencsak megterhelő a léleknek - az enyémnek legalábbis az volt. Minden egy gyilkossággal kezdődik, amelynek áldozata egy mesehős, Csipkerózsika, aki a jelenben egy sztriptízbárban dolgozik táncosnőként, és nem más végzett vele, mint egy mágikus tárgy, ami azért is hihetetlen, mivel ezeket minden mesealaknak anno be kellett szolgáltatnia.
Csizmás a rendfenntartó ebben a közösségben, így neki kell kiderítenie az igazságot, csakhogy – mint kiderül – ez nem olyan egyszerű, mint először gondolta, és revideálnia kell elképzelését a tettes személyét illetően.

A szertelen és féktelen fantáziával megáldott szerző minden oldalon arcon üti az olvasót: ez nem biztonsági olvasás, itt az eseményeket nem irányítjuk és kicsi az esély, hogy megtippeljük a tettes kilétét. Ez a könyv mégis neked szól, ha szereted a meséket, az izgalmakat; ha nem rettensz el a kicsit véresebb jelenetek olvasásától és hiányzik már egy jó, pörgős fantasy. A történet azonban nem ér véget az utolsó oldalon, a lezáró kötet idén fog megjelenni. Én már nagyon várom, hogy lecsaphassak rá a könyveboltban.

Eva Schumann: Csili és társai

A Csili és társai a Cser Kiadó Házi praktikák sorozatba illeszkedő köteteihez hasonlóan - mint például A gesztenye - sok hasznos és érdekes információt adott és sok olyasmi ismeret jutott el hozzám, amire rácsodálkoztam. Azt persze tudni kell, hogy én - nem túlzó mértékben, de - szeretem a csípős ételeket, így ez egy ideális olvasmány volt a számomra januárban, szuperül kiegészítette a krimiket, amiket a kezembe vettem.

Ami először megtetszett, az a chili történetének bemutatása, megismertet a kötet a legrégebbi fajtával, ami a chiltepinnek nevezett mexikói vadpaprika, de jelen korunk chilitörténetét sem hagyja ki a szerző. A következő fejezetben a csípősség felől közelítünk a népszerű növényhez: mi okozza a csípősségét illetve ennek milyen fokozatai léteznek? A 0. fokozaton az édes paprikák helyezkednek el, a skála közepén, az 5. szinten az Aji Panca és a jalapeno paprikát találjuk, míg a 10. szint paprikái az Orange habanero, a Red habanero és a Scotch Bonnet. Vannak azonban még ezeknél is erősebb-csípősebb fajták, melyeket a skálán 10+ jelzéssel jelölnek. A magyar csípős cseresznyepaprika a táblázat szerint a 3. szinten található csípősségben.

Számomra érdekes volt olvasni arról is, mik is tartoznak a paprika gyűjtőfogalma alá. Tudtátok például, hogy a paprikák a burgonya és a paradicsom rokonai? A paprika termésének pedig ugyan 91 százaléka víz, a fennmaradó 9 százalék még is annyi vitamint tartalmaz, ami maga a színtiszta egészség! A paprika messze több C-vtamint tartalmaz, mint a citrusfélék.

A következő nagy rész a chili termesztésével foglalkozik, bemutatja a fajták igényeit; majd pedig kicsit bővebben is megismerhetjük az édes éa csípős paprikafajtákat - leírással és képekkel. Aki pedig otthonában szeretné elkezdeni a növény termesztését, az is kaphat ötleteket, tanácsokat a szerzőtől ehhez - kitérve a növény károsító betegségekre és kártevőkre is. Ami pedig igazán jó ebben a növényben, hogy akár cserépben is termeszthetjük, így annak is örömet és sikerélményt adhat, ami nem kertes házban, hanem lakásban él, és csak egy kis hely áll a rendelkezésére ehhez.

A kötet utolsó része pedig - megszokottan receptötleteket ad az olvasónak ahhoz, hogyan is használható fel a chili úgy, hogy ne csak a megszokott, esetleg már unalmassá váló ételeket készíthessük el belőle.

Én kifejezetten szeretten ezt a könyvet is, de én szeretem a Cser Kiadó hasonló kiadványait, mert informatívak és kivitelüket tekintve is gyönyörködtetik a szemet.

Maros Edit: Bonyolult egy szerelem

Az a helyzet, hogy elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam néhány molyos értékelést a kötettel kapcsolatban, és kicsit elbizonytalanodtam, kell-e nekem ez a rész. Csakhogy az első kettőt nagyon szerettem, megkedveltem a szereplőket is, és arra gondoltam, talán túlzóak voltak a negatívabb kritikák a regénnyel kapcsolatban, talán nem is annyira, és nem is olyan, és a többi.

A Menő Könyvek által 2021-ben kiadott Bonyolult egy szerelem a #bonyolult-sorozat harmadik részeként jelent meg, és egyértelmű volt, hogy nekem kell ez a sorozat, az első rész, majd a második után el akarom olvasni. Hogy is kezdjem? Nos, megbánni semmiképpen nem bántam meg, hogy rászántam az időt. De...

Igen, de, mert sajnos sok dologban egyet kell értsek azokkal, akik negatívabban írtak erről a regényről. Akartam szeretni ezt a történetet, de Adél nem engedte. Nem ismertem rá Adélra ebben a részben. Mintha nem is az a lány lett volna, akit megismertem az előző könyvekben, és akit a barátai közös életükben megismertek. Adél folyamatosan csalódást okozott, és nemcsak nekem, hanem a kötet szereplőinek is, miközben egyikük sem érdemelte meg azt a bánásdot, azt az elhanyagolást, amiben részesült főhősünk részéről. Rendben van, hogy szerelmes, ez fontos, és nyilvánvaló, hogy más dolgokra ilyenkor kicsivel kevesebb időt tud szánni az ember. De hogy semmi más ne létezzen, azzal nem tudok egyetérteni. A legjobb barátait vette semmibe, csakis a saját nézőpontjából volt képes mindent szemlélni, nem volt képes belehelyezkedni a barátai nézőpontjába - valójában nem is érdekelte Adélt, mi van Tomival vagy Kittivel, hiába mondogatta vagy gondolta néha, hogy "jaj, de rossz vagyok, megint csak magamról beszéltem, na de majd legközelebb megkérdezem,. mi van Kittivel". A barátság nem így működik, és ezt éppen Adélnak kellett volna a legjobban tudnia.

Sajnos ez a regény lapról lapra egyre jobban idegesített, és csakis Tomiért, Kittiért és Ádámért, valamint a többi szereplőért olvastam el, nem Adél miatt, akit pedig annyira megszerettem az első két részben. Hogy valóban ilyen egy tini, ha szerelmes? Nem tudom, mert én sosem voltam ilyen. De sem tinédzserként, sem felnőttként. Ha voltak is nehezebb periódusok az életemben, és néha el is hanyagoltam esetleg a számomra fontos embereket, azt gondolom, sosem viselkedtem úgy, mint a regénybeli Adél.

Azt sem értem, miért kellett folyamatosan hazudni? Mi volt ez az őrült mánia, hogy sosem volt képes a lány őszinte lenni senkivel? Soha nem mondta el az igazat, vagy csak elhallgatva a felét, elferdítve a valóságot vagy teljesen kamu szöveget nyomva a másik képébe. Aztán meg csodálkozott, hogy a történtek egyre jobban megkavarodnak, hogy szinte már csak a Jóisten volt képes kiigazodni Adél hazugságainak és füllentéseinek hálójában. A mai tinik tényleg ennyit hazudnak? Tényleg nem képesek egy őszinte szót sem kiejeteni a szájukon, még a barátaiknak sem? Nem tudom, nincsen tinédzser ismerősöm, de a kötet főszereplőjében óriásit csalódtam.

Azt reméltem, hogy egy hasonlóan komfortos és kellemes olvasmány lesz, mint az első két rész. Nyilván, alapvetően az volt, de mégsem éreztem azt a felszabadultságot olvasás közben, mint a sorozat más köteteinél. Itt nem tudtam úgy szurkolni a főhősnek, mint korábban tettem. Ez persze az én szubjektív véleményem. Az azonban biztos, hogy az olvasás közben feltörő érzéseim ellenére Maros Edit most is egy remek regényt írt, amit szívből tudok ajánlani, ha szeretnéd megismerni a fiatalok történetét, de persze mindenképpen az első résszel kezdd az olvasást, mivel a részek erősen egymásra épülnek, így lesz élvezetes az olvasás.