2024. március 3., vasárnap

Pamela Butschart: Űrlény lett a tanárnőm!

Meglepően kellemes és szórakoztató olvasnánnyal indult a márciusom, amikor elolvastam Pamela Butschart Izzy-sorozatának első részét, Az űrlény lett a tanárnőm! című ifjúsági regény. A sorozat a Móra Könyvkiadónál jelenik meg, 2023-ban az első két kötet látott napvilágot, és elsősorban a kiskamasz korosztály a célközönsége, habár - mint látható - felnőtt fejjel is igazán élevezetes kikapcsolódást nyújt.

A történetben Izzy morcos és szigorú tanárnője szokatlan és ijesztő dolgokat kezd művelni, például kedves, ami megrémíti Izzyt és barátait, és a különböző teóriák hamarosan egy irányba mutatnak: Miss Jonesból űrlény lett.

Izzyhez, Jodihoz és Zach-hez hamarosan csatlakozik Maisi, így már négyen próbálják kideríteni, mi történt a tanárnővel - de nemcsak vele vannak gondok, hanem a titkárnők is egyre furcsábbak! És az a rózsaszín maci, amit Miss Jones egyre csak szorongat és hucol magával! Mindez a kedvessége mellett, és amellett, hogy az óra megtartása helyett énekelnek, táncolnak és filmet néznek! Sőt! A tanárnő beceneveket talál ki a gyerekeknek, amiről Izzy egy rövid időre azt gondolja, hogy aznap a gyümölcsökről fognak tanulni!

Aztán gyorsan leültünk, Miss Jones pedig kijelentette:
– Ma Valentin-napi lapokat fogunk készíteni!
Aztán rózsaszínú, piros szívekkel díszített papírt osztott ki, majd benyomta a CD-lejétszóba a Minden idők legszebb szerelmes dalai 6-ot. Ez több okból is furcsa volt:

Első ok: Miss Jones mosolygott (mégpedig egyfolytában).
Második ok: Miss Jones énekelt.
Harmadik ok: október volt, és nem február!

Csupa ijesztő esemény!

Ebben a humoros történetben minden megtörténik, ami egy iskolában megtörténhet: titkos búvóhely a lépcső alatt, rosszullétet mímemlő illetve nem csak mímelő gyerekek és összeesküvés az űrlények ellen. Az olvasó persze már az elejétől sejti, mi állhat a tanárnő viselkedésének megváltozása mögött, mégis szórakoztató, ahogyan figyelhetjük a gyerekek képtelen teóriájának egyre újabb és újabb állomásait, míg végül a lánymosdóban kiderül az igazság, és lehull a lepel a rózsaszín maci titkáról is.

A szöveg valóban olyan, mintha egy nyolcéves mesélné el az eseményeket, friss és lendületes. Nemcsak a tanárnő űrlénnyé válása a témája a regénynek, de olvashatunk a fóbiákról is Zach kapcsán, vagy éppen Maisi-vel kapcsolatban arról, milyen elvált szülők gyerekének lenni. Nincsen ezeken hangsúly a kötetben, mégis fontos részei  az eseményeknek

A borító nekem túl modern, de a célközönség nem én vagyok, hozzájuk pedig tökéletesen eltalál ez a borító és ez a történet, sőt, ahogy haladtam az olvasással, a könyv illusztrációi is egészen kedvelhetőek lettek, illeszkedtek a történetmesélő kislányhoz és az események kaotikusságához.

Nagyon jó, hogy a Móra Könyvkiadó elhozta ezt a sorozatot a magyar olvasóknak; remélem, hogy sok felnőtt és gyerek kezébe eljut majd. A sorozat második része is megvásárolható már, hiszen - ahogyan az első rész, úgy - a második is elérhető a kiadó honlapján és a könyvesboltokban.

2024. február 15., csütörtök

Martin Michael Driessen: Folyók

Martin Michael Driessen könyve 2020-ban jelent meg a Gondolat Kiadónál, és három kisregényt tartalmaz, melyeknek mindegyikében központi szerepet játszik a folyó. Korábban olvastam már holland szerzőtől, akkor Tommy Wieringa regényére esett a választásom, a  Szép, fiatal feleségem-re, amely közepes olvasási élményként maradt meg bennem. A Folyók-at már megjelenés óta el szeretném olvasni, és nem bánom, hogy eddig várakoztattam ezt a könyvet a polcomon, mert most nagyon együtt tudtam rezegni vele.

Egy a rövid könyv ugyanis gyönyörű volt. Daróczi Anikó fordítóként varázslatos munkát végzett. A szöveg olyan gördülékeny volt, de nemcsak gördülékeny. Lírai, plasztikus, tökéletesen átadta a történetek hangulatát. Példaként egy részletet mutatok, mindkettő a harmadik történetből.

"Meleg volt, szélcsend, a felhőtlen ég mélységét nem lehetett érzékelni, egyenletes kék síkként feszült az erdős dombok mozdulatlan zöldje fölött." (113. oldal)

A forróság leírása annyira érzékletes, szinte érzem az arcomon a meleget, látom a rezzenetlen, felhőtlen égboltot, ahogyan az ég kékje összeér a fák zöldjével. A másik idézetet éppen utazás közben olvastam, és olyan elementáris erővel hatott rám, hogy felkavarodott a gyomrom, mert úgy éreztem, az én lábam körül csapódott össze a rókacsapda, és az én húsomba mélyedtek bele a borzalmas fogak. Be kellett csuknom a könyvet.

"[...]
Pierre vigyorgott és belegázolt a hűvös vízbe, egyszerre tartotta szem előtt a megbízhatatlan folyómedret és azt a helyet, ahol a fészket gyanította.
Ott is volt, nem több, mint tíz méterre tőle.
Benne négy fontos tojás.
Már ki is nyújtotta a kezét, tett még egy lépést, és akkor belelépett a rókacsapdába.
Eljutott a tudatáig, mi az a tompa csattanás, és lenézet. A nagy, fogas pánt a bokája fölött csapódott össze.
Felállt, hogy lássa, van-e tanú: nem volt. Csak azután jött a fájdalom - furcsa, mindent elsöprő. Az ordítás, amellyel összeesett, mielőtt elvesztette volna az eszméletét, leginkább elképedést fejezett ki.
Amikor ismét felnyitotta szemét, először a négy foltos tojást látta meg a lapos fészekben, karnyújtásnyira, aztán a csapdát, a szörnyű állkapcsot, amely fogva tartotta.
Nem közönséges rókacsapda volt. Még nagyapja idejéből származó szerkezet, valaha kóbor farkasoknak állítottak ilyet.
Egy rókalábat átharapott volna. A vasfogak majdnem összeértek, mélyen a lábizmában.
[...]"
(114. oldal)

A három történet három teljesen más élethelyzetet mutat be. Míg az elsőben egy alkoholista színész válik gyilkossá, a másodikban két faúsztató, Konrad és Julius életét követhetjük gyerekkoruktól sok éven át, majd a harmadik kisregény két család sokévtizedes, sokgenerációs viszálykodását mutatja be az olvasónak. Mindegyikbe más és más arcát mutatja a folyó, amely mindvégig központi szerepet játszik a szereplők életében. A haragvó folyó igazságot szolgáltat, az örök folyó a tengerbe ömlik, miközben végigkíséri az emberi mikro- és a nagy történelmet, a szeszélyes kis folyó pedig mit sem törődve a partjait birtokló családok háborúskodásával évről évre újabb okot ad a csatározásra - közben pedig (néha így éreztem) voltaképpen élvezi az emberi gyarlóságot és butaságot, aminek folyton újabb táptalajt ad.

Nagyon szerettem a Rajna leírását is az utolsó történetben, hiszen magam is ott voltam azon a negyvenszer négyszáz méteres hatalmas tutajon a széles Rajnán Konraddal és Juliussal, éreztem a víz illatát, a folyó csobogását hallgattam éjszaka... Végig ellenszenvet éreztem Julius iránt, a végén azonban csak a sajnálat maradt, amiért nem élhette azt az életet, amit szeretett volna. Azt hiszem, az ő történetük volt a legemberibb nekem, mert a családi viszályt nem tudtam eléggé átérezni és megérteni. Egyszerűen irigység, önzés, gyűlölködés, a másik elfogadására való képtelenség. A két család megrekedt valahol régen a történelemben, miközben körülöttük elrepült az idő. Amíg ők vallási viszálykodásukban ellenségekként éltek, a szekereket felváltották az autók, megjelent a traktor, vadászgépek szálltak el az égen... ők pedig generációról generációra örökítették a gyűlölködést. A Feluve Sauvage főszereplője egy alkoholista színész, aki kenuba ül, hogy végigevezzen a folyón, miközben le akar szokni az ivásról. Mit is mondjak? Nem sikerül neki, ami nem gond, mindenki a maga életét teszi tönkre, csakhogy ő nemcsak a felesége és a fia életét tette tönkre, a karrierjét semmisítette meg, hanem gyilkossá is vált. A folyó azonban, az igazságos és nagyszerű folyó, megfizetteti mindenkivel a döntései árát.

Csoda volt ez a kötet, fantasztikus élmény az olvasása, és biztos vagyok benne, hogy még idén sorra fog kerülni a szerző A pelikán című kötete is.

Nagyon jó szívvel tudom ajánlani ezt a könyvet. Senki nem számítson pörgős eseményekre, mert akkor csalódni fog - ez a kötet nem a gyorsasága miatt letehetetlen. Viszont ha valami igazán szépre vágysz, vedd a kezedbe.

2024. február 5., hétfő

Fiala Borcsa: Bakonyi zsiványok

Kérem, én eddig azt hittem, hogy a Balatoni nyomozást nem fogja űberelni semmi, erre tessék: Fiala Borcsa ebben a regényében megugrotta a lécet. A Bakonyi zsiványok egy mostanában divatos témára, az időutazásra építve ismerteti meg az olvasót az 1800-as évek zsiványvilágával - a nagyon is jelenben élő Kadosa segítségével. Vannak olyan magyar ifjúsági szerzők, akiktől bármit elolvasok. Nem kell tudnom semmit a történetről, én már meg is vettem, ha hallottam a megjelenésről, mert tudom, hogy nem fogok csalódni. Az egyik ilyen szerző a listámon Fiatal Borcsa is. Lehet, hogy csak mázlija volt eddig az írónőnek, de nem tud rosszat írni. Volt olyan regénye, ami kevésbé tetszett, de az sem volt rossz, csak egyszerűen nem kapott el úgy, ahogyan mások. Ilyen volt A bodrogközi rém, ami remek lett volna, igazán, csak volt benne valami, ami nekem nem volt szimpatikus. Ettől azonban másnak az lehet. Na, de térjünk vissza a betyárokhoz, hiszen az ő történetük a bejegyzés témája.


Engem már a természeti környezettel levett a lábamról a regény, éreztem az erdő illatát, hallottam hangjait. Éreztem a hideget az arcomon, és bizony ismerős volt a sár is, mert én is sokszor cuppogtam túrázás közben bokáig sárban, néha nem tudva, hogyan megyek fel az emelkedőn, máskor pedig nadrágféke jőve le egy erősen lejtős, saras szakaszon. Ugyan a Bakonyban még nem jártam, de otthonos volt hát a helyszín, ahol Fiala Borcsa 2023-as regénye játszódott.

Amikor a tizenkét éves Kadosa iskolájában a csőtörés miatt online oktatást rendelnek el, a szülők - munkahelyi elfoglaltságaik miatt és mert a tapasztalat alapján a fiút nem lehet egyedül hagyni otthon -  átteszik kisfiúk "székhelyét" annak nővéréhez, az erdész Linához, a Bakonyba, ahol aztán egy séta (ellógott online tornaóra) közben Kadi találkozik egy különleges rókával, aki által egy különleges világban találja magát:  az 1869. esztendő Bakonyában, a betyárok között. A fiú nemcsak megismeri a betyárokat, sokukat őszintén megkedvel, de alapos ismereteket szerez az életükről, amivel igazán brillírozhat történelemórán, a rettegett Bakcsynál. A tanárt lenyűgözi Kadi ismeretanyaga, a fiú moat kap először igazi dicséretet az iskolában, amire roppant büszke, csakhogy meg kell magyarázni, honnan tud ennyi mindent...

A fák élnek, kapcsolódnak egymáshoz, az emberhez. Lina teljes szívéből erdész, imádja a hivatását, imádja a fákat, és ez a szeretete lényeges lesz a történet szempontjából is. Olyan otthonos érzéssel olvastam ezt a regényt, nem is tudom megfogalmazni. Szerettem a múltat, szerettem a jelent, az írónő pedig remekül kanyarította a történet szálát Ráday Gedeonnal és a pandúrokkal, majd pedig szerettem a lezárást is, ahogyan Kadosának - talán nem meglepő és nem számít spoilernek - sikerült megmentenie a barátait.

A fantasy pedig nem csak az időutazásban érhető tetten a kötetben, de másban is, amit nem árulok el, legyen titok, eszméljen rá erre az olvasó maga.

Remélem, Fiala Borcsa még sok-sok regénnyel fog minket megörvendeztetni a jövőben. Én pedig már várom, hogy elolvassam a szerző Lepkebáb című, szintén 2023-as regényét is.

2024. január 24., szerda

Rita Falk: Császármorzsa-dráma

Az Eberhofer-sorozat csúcspontja volt számomra ez a rész, amely a Császármorzsa-dráma címet kapta (nagyon szeretem a császármorzsát, de persze nem ezért szerettem a regényt) és ami a Magistra Könyvkiadónál 2022-ben jelent meg. Az eddigi kötetek olvasása hullámvasút volt, alapvetően mindegyik idegesített kicsit (néha jobban), persze lehet kérdezni, miért is olvastam eddig őket... Kicsit olyan ez, mint amikor az ember valami irdatlan erős zöldpaprikát eszik. Csurog a könnye, kegyetlenül fáj, de olyan jó. Valahogy így vagyok én is a sorozattal.

Szegény Franz, az ikerház építése még zajlik, Leopold a szokás szerint idegesítő - már Susi se nagyon bírja elviselni -, erre jön egy gyilkosság, majd követi egy másik. Az áldozatok fiatal, futó-sportoló nők. Franz boldog, hogy kibújhat az építkezés alól, hiszen első a nyomozás, és érdekes titkokra derít fényt barátai és testvére életéből. Rudi a baleset után még lábadozik, mindenkit az őrületbe kerget. Szóval olyan rudis, amilyen mindig, és a betegség erre rá is erősített. Imádtam azt a részt, amikor Franz bemegy a kórházba, meglátogatni a barátját; és az osztályon három nővér dolgozik váltásban. A nappalos meséli Franznak, hogy valamit kell csinálni, mert az éjszakás nővér már csak fülhallgatóval a fülében hajlandó bemenni Rudi kórtermébe, a reggeles-délelőttös megmondta Rudinak, hogy csak akkor hívja, ha már haldoklik (nem pontosan idézet), mert ha nem, akkor ő tesz róla, hogy haldokoljon, és még ő, a délutános képes leginkább elviselni, de már ő is a határon van.

Habár tele volt humoros jelenetekkel ez a rész is, mégis ez volt a leginkább valódi krimire emlékeztető kötet a sorozatban, én legalábbis így érezte. Mostanra sikerült elfogadnom, hogy Niederkaltenkirchenben nem teljesen százasok az emberek, sőt, már szórakoztattak is a lakosok, és egy ponton komolyan kedvet kaptam ellátogatni a faluba, annyira megelevenedett előttem a település és környéke. Szerettem Franznak a disznóólért folytatott, szinte heroikus küzdelmét, és megható volt a kötet végén rendőrünk és a Nagyi beszélgetése az ominózus ól kapcsán. Paul és Sushi egyre nagyobbak, de Franzunkat még mindig és töretlenül imádja fia és unokahúga egyaránt, sőt, a két gyerek egymással is remekül kijön.

A regény dráma valóban. Egyfelől végigkíséri Rudi barátunk drámázása, de persze ezen csak mosolyog az olvasó, esetleg a fejéhez kap - vagy bedugja a fülébe a fülhallgatót, mint ahogyan az éjszakás nővér -, de más szempontból egy komoly tragédia is történik a regényben, amire a fülszövegben történik utalás. Igaz, én reménykedtem benne, hogy rossz az előérzetem. Ami azonban szerencse, hogy Rita Falk a tragédia kapcsán azért a feloldozást is megadja a könyv végén, ami nemcsak az Eberhofer-családnak segítség, de az olvasónak is.

Izgatott vagyok a tizedik rész előtt, hogyan folytatódik a család és a település élete, és leshetem a könyvtárban, mikor hozzák vissza az ominózus részt, mivel olvasatlanul vissza kellett vinnem - valami galád olvasó előjegyezte. :-)

2024. január 15., hétfő

Cserháti Éva: A Sellő titka

Régóta a polcomon van Cserháti Éva K.É.Z.-trilógiájának első része, A Sellő titka. A regény 2019-ben jelent meg a Prae Kiadónál, és nagyon kíváncsi voltam rá, mivel szeretem a magyar szerzős krimiket, eddig sok-sok pozitív élményem volt általuk. Így volt ez ennél a történetnél is.

Telki-Nagy Judit egy, a BRFK-n belül létrehozott, új nyomozócsoport - a C-csoport - fejeként próbálja összeállítani a csapatát, és összekovácsolni az embereit egy csapattá.

"Telki-Nagy Judit őrnagyasszonynak vezető nyomozóként nem az volt az ambíciója, hogy ragyogó elméjének és bravúros megoldásainak köszönhetően egyedül kerítse kézre a sorozatgyilkosok hadát vagy számolja fel a nemzetközi drogmaffia hálózatát. Telki-Nagy ambíciója egy látszólag jelentéktelen, de számára annál fontosabb dolog volt. Olyan nyomozócsoportot akart létrehozni, amelynek működése demokratikus. Amelyben mindenki elfogadja, hogy a csapat eredménye a fontos, nem az egyéné. Ezt a felfogását kevesen osztották a rendőrségen, és idegenkedve néztek rá, amikor egy-egy sikeres eset után kiemelte, kinek milyen szerepe jutott az ügy megoldásában."


Izgalmas volt a tagokat megismerni, mennyire különbözött egymástól az öt ember. Ott volt az őrnagyasszony, Judit, akinek brit a férje és van egy édes kislánya; a húszas éveiben járó Vandának nem sok munkatapasztalata van, de szükségből bevették a csapatba, mivel az EU-s támogatás feltétele volt az alkalmazása egy emberi jogi szakértőnek. Admin a nyugdíjazás előtt áll egy évvel, tehetséges informatikus, a férjét néhány éve veszítette el. Köteles fiatal szülő,egy ikerpár büszke, de fáradt édesapja, míg az ötödik tag, Vasvári, aki a BRFK már minden osztályát megjárta, némelyiket többször is; és nem azért, mert mindenki a lőfegyverszakértővel akart volna dolgozni, éppen ellenkezőleg. Sem az alkoholizmusa, nem a kiábrándultsága nem segít a férfinak, hogy a felszínen maradjon.

"Telki-Nagy mélyet sóhajtott.
- A Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapata. Tudod, nem így képzeltem el...
- A K.É.Z. - suttogta sejtelmesen Andrew, aki, mint minden brit, imádta a betűszavakat. - Szerintem ez menő! - lépett a feleségéhez, és átölelte a vállát."

Valóban érdekes az összeállítás, és óhatatlanul összeütközésekben csap át a tagok egymás iránti ellenszenve/ellenérzése. Furcsa módon - de annak, aki olvasta a regényt, érthető -, hogy nekem nem Vasvári volt a legellenszenvesebb karakter a csapatból, sokkal inkább Vanda váltott ki belőlem ellenérzéseket. Ő az a fajta ember, aki hihetetlenül elfogadónak, befogadónak gondolja magát, mindenféle előítélettől mentesnek, aki nyitott más emberek iránt. csakhogy ez egyáltalán nem így van, és ez számomra roppant ellenszenvessé tette a fiatal lányt. Nem szerettem, ahogyan gondolatban lenézett mindenkit, és a saját, téves előképzetei alapján ítélkezett. Hibáit azért követte el, mert többnek és jobbnak gondolta magát másoknál. Megértettem, hogy traumákat hordoz, de ezek nem mentesítenek egy embert. Vandát a regény végére sem szerettem meg, de kicsit szimpatikusabb lett az utolsó lapokon.

Szerettem belelátni a BRFK működésébe, a macska-egér harcokba, ahogyan egymást fúrják a kollégák. Nincsen könnyű dolga Telki-Nagynak sem, hiszen senki nem örül az új nyomozócsoport működésének, leginkább a megszűnéséért imádoznak. Judit is hamar ráeszmél, hogy senki nem jósol nagy jövőt nekik, de ő ennek ellenére nem adja fel a munkát a C-csoporttal. Pozitív szereplő az őrnagy, aki azonban nem tökéletes. Hiszen ember, neki is vannak emberi gyengeségei, ami igazán olyan szereplővé tette, akit nagyon lehet kedvelni és átérezni a tetteit. Leginkább azonban Admint szerettem. Minden szempontból remek ember, hatalmas tudással - ami nem csak az informatikára terjed ki. Szeretne valódi tagja lenni a csapatnak, nem pedig szimpla kisegítő háttérszemély, lelkes és igyekszik mindenben támogatni Telki-Nagyot, aki tisztel. Éles szemmel látja a csapattagokat és az üggyel kapcsolatban is remek meglátásai vannak, éles szeme mellé éles esze is van, ami sokban segíti a munkát.

A sorozatgyilkosság nem a megszokott okokra vezethető vissza, a nyomozókkal együtt deríthettem fel a nyomokat és gondolhattam át a következtetéseket. A jelenben játszódó nyomozás mellé más szálak is kapcsolódnak. Az egyik a múlt szála, mivel fontos szerepet kap a történelem az ügyben, menekült görög-macedón kisgyermekek személyén keresztül. Az egyik ilyen kisgyerek, immár idős férfiként is mesél a regényben a jelenben: egyszerre bontakozik ki a történet egyfelől a nyomozás során, másfelől Mitre történetéből, míg a hátteret a múltból is megkapjuk.

A szöveg gördülékeny, a történet magába szippantott, szinte le sem tettem; a helyszínek ismerősek voltak, ez is közel hozta hozzám a könyvet és a K.É.Z. első esetét. Ami pedig a gyilkosságok hátterében áll, nagyon szomorú. Emberi, gyarló, de elkerülhető lett volna az egész, ha akkor, ott, a múltban valaki máshogyan dönt...

Ajánlom hát a regényt mindenkinek jó szívvel. Nemcsak a krimit kedvelőknek, hanem azoknak is, akik egy jó történetre vágynak, amiben egyfelől izgalmas a cselekmény, másrészt viszont a szereplők emberi-személyes oldala is jelentős szereppel bír.

Folytatás pedig van, hiszen a Kiszuperáltak És Zöldfülűek második és harmadik esete is megjelent már - én pedig olyan mázlista vagyok, hogy szintén a polcomon tudhatom azokat is, így semmi akadálya, hogy folytassam a sorozatot, és hogy jobban megismerhessem a C-csoport tagjainak hátterét. Mert van nekik.

2024. január 11., csütörtök

Afonso Cruz: Időtlen napló

Már első alkalommal tudtam, hogy egy különleges könyv van előttem, amikor a 2023-as könyvhéten megláttam Afonso Cruz Időtlen napló című kötetét a Csimota Kiadó standjánál. Természetesen egyik beszerzésem lett a kis fekete borítós kötet a tavalyi könyves rendezvényen, az olvasására pedig a karácsony környéki időszakban kerítettem sort.


A legjobb időszakban olvastam el ezt a naplót. Nemcsak időm volt rá, hogy minden mondatra oda tudjak figyelni (mert minden mondatra oda kellett figyelni), de talán az is hozzájárult az élményhez, amit a kötet jelentett, hogy érzelmileg-gondolatilag rá tudtam hangolódni az olvasottakra. Az egész könyv fekete és fehér, de nem hiányoztak a színek, hiszen a színeket megkaptam, csak éppen a mondatokból. A könyv egy kislány egyévnyi naplóbejegyzése, végigkövethetjük az életének eseményeit, a gondolatait a feljegyzéseiből, miközben sokszor - én legalábbis - úgy éreztem, egy filozófiai művet tartok a kezemben.

A cipő belseje a láb.
A cipő külseje a lépés.

A játékaink elhagynak minket,
pont, amikor felnövünk.

Ugyanakkor sok olyat is találtam, ami mosolyt csalt az arcomra.

Ma megfenyegettem a hideget egy gyapjúpulcsival.
Hiába.

Miközben pedig azt olvastam, hogy...

Az eső biztos szomorkodik, amikor látja, hogy
az emberek ernyőkkel védik magukat tőle.

... eszembe jutott, hogy én biztos nem okozok (illetve csak néhány esetben) bánatot az esőnek, mivel a lehető legritkábban nyitok ernyőt, van ugyanis egy filozófiám: Van az az eső, amikor még nem érdemes ernyőt nyitni, van az, amikor már nem érdemes ernyőt nyitni, és a legkevesebb az az eset, amikor az embernek érdemes ezt megtennie.

A kötet minden oldalon elvarázsolt, nagyon szerettem, örülök, hogy a polcomon van, hogy bármikor újra elővehetem, beleolvashatok. Eszembe jutott Euklidész Elemek című műve, amit szintén nagyon szeretek. Abban vannak hasonló csodás mondatok, mint például:

A vonal szélesség nélküli hosszúság.

És igen. Belegondoltál? Ugye, hogy elalél az ember?

Ilyen volt nekem az Időtlen napló is Afonso Cruztól. Köszönöm a Csimota Kiadónak, hogy magyarul is megjelenhetett.

2024. január 8., hétfő

Alács Anna: Képeslap El Idilióból

Amikor először megláttam a Csimota Kiadónál 2023-ban napvilágot látott Képeslap El Idilióból című könyvet, azonnal eldöntöttem, hogy valamikor el fogom olvasni, pedig még csak a borítóját láttam, a fülszöveg elolvasásától pedig olyan messze voltam, mint Makó Jeruzsálemtől. Mégis. De ennek két oka lehet.

Gyerekkoromban imádtam a régi westerneket, főleg, amiknek a zenéjét Ennio Morricone szerezte, sőt még mindig nagyon szeretem őket. A kötet borítója pedig engem egy ilyen westernfilmre emlékeztetett. Valahol az Egyesült Államok déli részén illetve Mexikóban, ahol a törvényt puskával és pisztollyal vigyázzák és elég egy rossz mozdulat, hogy az ember kalapját kilyukassza egy golyó. Másfelől a cím fogott meg magának, amit én rendre - még most is - Képeslap El Dildóból-nak olvasok. Milyen cím ez? - hökkentem meg először, míg végül jót nevettem magamon és sikerült kiolvasom a címet - helyesen. Egyszóval, ez a könyv ilyen személyes élmények miatt is fontos nekem, nem csak azért, mert szeretem a történetet és csodásak az illusztrációk.

Nemcsak a történetet köszönhetjük Alács Annának, de a varázslatos illusztrációt is; és hogy mennyire szépek is ezek a rajzok, mi sem bizonyítja jobban, minthogy itt ülök a munkahelyemen - szigorúan munkaidőn kívül -, írom a bejegyzést és a kolléganőm, idejőve az asztalomhoz, elragadtatottan nézegeti az oldalakat. Én pedig boldog mosollyal nézem, örülök, hogy egyetértünk, és mesélem Valikának, hogy nemcsak ez a könyv ilyen fantasztikus, de a Csimota Kiadó többi kötete is. Á, kicsit se szeretem a csimotás könyveket, dehogy... :-)

Gallo, a kiskakas egy nap hiába várja a barátját, a kismadarat, aki mindig meglátogatta őt a tojásgyárban. Hónapok telnek el, csodás lila tolla szürkéskék lesz, aztán egy napon képeslapja érkezik egy El Idilió nevű településről. Rövid, szívet melengető történet a barátságról, az otthon megtalálásáról - ahol a helyünkön vagyunk és nem vagyunk egyedül.

Nagyon szerettem a kötetet, és remélem, hogy sokan meg fogják még ismerni Alács Anna Képeslap El Idilióból című gyermekkönyvét, amit nemcsak gyerekek, de felnőttek is élvezettel olvashatnak, miközben a rajzokban gyönyörködnek.

A könyvet és a kiadó többi kötetét pedig keressétek a Csimota Kiadó honlapján. Érdemes.