Somfai Anna: Barátságháló - A titkok terme

Somfai Anna sorozatának első részét februárban olvastam újra, márciusban pedig sort kerítettem a második rész újraolvasására is, hogy felfrissítsem emlékeimet, mielőtt elkezdem A képzelet óráit. Reménykedtem benne, hogy második olvasásra jobban belopja magát a szívembe a történet, mivel először nem fogott annyira meg Lencsi és Fülöp újabb kalandja, mint vártam, és mint amennyire ezt megkaptam az első kötettől.

Most igazán különleges környezetben jártunk, számomra mégsem volt annyira izgalmas a cselekmény, habár igaz, hogy most jobban magával tudott rántani, mint először. A történet két számlon indul, hiszen megindult a tanév, Lencsi és Fülöp is a saját környezetében szembesül új kalanddal. Fülöpöt egy felbukkanó, új gonosz bűncselekménybe sodorja, óriási bogarak és gonosz denevérek bukkannak fel a kisvárosban, végül a fiú és osztálytársa nagy bajba kerül. Eközben Lencsi és osztálya kiállításra mennek, ahol csapatokra válva oldanak meg feladatokat, csakhogy a kislány és társai - két tanárral együtt - ugyancsak áldozatává válnak ennek a gonosz erőnek, és az esőerdő közepén találják magukat.

Itt pedig lassan összeér a két szál, amikor Lencsiék rábukkannak egy ősi templomra. Szóval mondom, ez egy rendkívül eseménydús, egzotikus és különleges kaland lehetne, de nekem ez a könyv nem lett olyan kedvencem, mint az első rész. Nem kellett volna az elsőjöz hasonlítanom olvasás közben? Lehetséges. Csakhogy ha kaptam egy magas színvonalú történetet az első részben, ezt várom a másodikban is.

Mindegyik szereplőnk igazán ügyesen szállt szembe az ellenséggel, a jó útra tért denevér hatalmas kedvencem lett és Lencsiék is remekül dolgoztak együtt a siker érdekében. Ügyes szerzői lelemény volt a két tanár beceneve - Hanszóló és Monaliza - és a Lencsi osztálytársai (Mira (Lencsi új osztálytársa és barátja) és Kornél meg Tomi) szimpatikus karakterek voltak, és igazán jót mosolyogtam a féltékenység megjelenésén a történet második felében. :-) Mázli, a tengerimalac karaktere is fontos volt a történet során, a kis állat pedig kiérdemelte, hogy főhőseinkkel egyenrangú szereplőként gondoljunk rá. Ugyanakkor a gonosz karakterek ábrázolása is tetszett, mint Robot vagy éppen Füstös Tükör; és szerencsére a szerző nem hagyott minket gondban, és jó véget ért a történet, a kristálylények kiszabadultak börtönükből. 

Fülöp történetszálában elég sok volt a horrorisztikus epizód, kicsit hátborzongató is volt néha, de Lencsinek is volt része ijesztő pillanatokban, mint amikor Mirával éppen iskolából mentek hazafelé.

Jó volt, és mégsem ragadott annyira magával a könyv. Néha túlírtnak éreztem, jobb lett volna egy kompaktabb regény, mint a Barátságháló. Pont a hossz az, ami miatt nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, ugyanis az hasonló oldalszámmal vár rám, mint ez. De persze ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok a gyerekek újabb történetére.

Kolozsi Angéla: Jenci néni és az okostelefonok

Kolozsi Angéla tavaly megjelent regénye, a Jenci néni és az okostelefonok egy napjainkra már igen komoly problémává kinőtt jelenségre hívja fel a figyelmet. A Pagony Kiadó gondozásában megjelent kötet borítója merőben szokatlan, talán éppen ezzel hívja fel magára és a könyvre a figyelmet. A 9-12 éves korosztályt megcélzó regény a maga 174 oldalával, kellemes tördelésével könnyű olvasmány, amiben - azt gondolom - sok gyerek ráismerhet magára, a családjára és ha szerencséje van az olvasónak, a regény tanulságát még hasznára is tudja fordítani.

A könyv témája ugyanis az okoskütyükben rejlő veszélyeket és lehetőségeket járja körül szórakoztató formában. Kolozsi Angéla szövege rendkívül szuggesztív: a történet eleje egy átlagos stílusú szöveg formájában kerül elénk, majd a szerző felgyorsít, a szöveg zaklatottá válik, ezáltal az olvasóban is telítődik a zaklatottság érzése, a lezárás pedig ismét a hagyományos tempóba tér vissza. Kolozsi tehát átveszi, és szöveggé konvertálja felgyorsult életünket, amivel képes ráébreszteni arra, hogy mennyire függünk mi, a lapok innenső oldalán okoskészülékeinktől.

A történet fő szála Eugénia története adja, aki szeretné megtalálni régen látott unokahúgát, ezért a kerekesszékkel közlekedő idős hölgy a postára igyekszik, hirdetést feladni a lapokba. Közben azonban összeütközik Domossal, a gördeszkás kisfiúval, akinek figyelmét a közlekedésről éppen elterelte a telefonon használt játékalkalmazás. Jenci néni a kisfiú társaságában megy a Szekeres család otthonába, hogy beszámoljon a gaztettről, ott azonban döbbenten szembesül azzal, hogy Domos nővére és szülei még megszállottabb okoskészülék-használók, mint új ismerőse. A kisöccs, Milán pedig csak azért nem függ folyamatosan a telefonján, mert még kicsi ahhoz, hogy sajátja legyen - így viszont folyton vagy kölcsönkéri valamelyik testvére mobilját, hogy gondozhassa virtuális kiskutyáját, vagy ellopja édesanyja telefonját, és elbújik vele valahová.

Az édesanyjától ellopott mobillal Milán éppen akkor talál új búvóhelyet magának, amikor Jenci néni meglátogatja őket, csakhogy nem a legszerencsésebb helyet szúrja ki magának a gyerkőc.

Ahogy a fülszövegben is olvasható, Jenci néni büntetésből elkobozza Domos telefonját, és...őt is teljesen beszippantja a digitális világ! Még szegény kutyájának is elfelejt enni adni. A szerző tehát rávilágít, mennyire könnyű még egy olyan józan, digitális világtól eddig magát távol tartó embernek is elvesznie ebben a környezetben, mint a kötet idős szereplője. Egy másik fontos dolog, amiről szerintem sokan elfeledkeznek a digitális világban, az a személyiségi jogok kérdése, amiről szintén olvashatunk a regényben. Ezt kifejezetten ajánlom mindenkinek a figyelmébe, mert a jog nem ismerete nem ment fel a büntetés alól, és fotó vagy videó vagy más engedély nélküli közzététele komoly kellemetlenségeket okozhat az áldozatnak és az elkövetőnek egyaránt.

Csakhogy megkapjuk az ellenpontot is, hiszen ezeknek az eszközöknek nemcsak veszélyeik vannak, nemcsak a veszélyekre kell felhívnunk a fiatalok figyelmét, hanem arra is, hogy mennyi lehetőség rejlik ezekben: a mobil GPS koordinátái segítségével megtalálhatunk valakit, akinél ott a telefon; vagy éppen régen látott rokonunkat is megtalálhatjuk a segítségével.

A legfontosabb a mértéktartás, hogy kellő óvatossággal és józansággal kezeljük ezeket: ne a készülék uralja a mi életünket, hanem mi uraljuk a készüléket.

Tetszett a történet szerkezeti felépítése, míg a bevezetésben és a befejezésben szerepet kap a Szekeres család, addig a könyv középső részében Jenci nénié a főszerep, ahogyan egyre jobban berántja ez a világ. Azt hiszem, a folyamat talán pont azért üt nagyot az olvasóban, mert egy olyan ember áll a középpontban, aki eddigi életét tényleg ezek nélkül az eszközök nélkül élte, boldog és elégedett volt, sosem gondolta, hogy valaha is szüksége lenne hasonló tárgyakra, így a szembesítés még erősebb, mint más esetében lenne.

Domos karakterét nagyon szerettem, aranyos volt Eugénia is, és megkedveltem Milánt is, aki nagyon tud kötődni virtuális kis kedvencéhez,  aggódik érte, mint egy valódi háziállatért.

Természetesen itt sem maradhat el a csattanó, a szerző remek befejezéssel operál a történetben. Az illusztrációk pedig sokszor Réber László rajzait idézték fel bennem, köszönet érte Rumi Zsófinak.

Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás

Ecsédi Orsolyával kapcsolatban azt szoktam mondani, hogy a Meleg a helyzet, a Pokkernapló-sorozat első része volt az első olvasásom a szerzőtől, bizonyos értelemben azonban ez nem igaz. 2019-ben ugyanis belekezdtem a Kell egy csapat-sorozat első részébe, a Banyavészbe, csakhogy egyáltalán nem tudott lekötni, nem tetszett a történet, félbe is hagytam. Így, amikor elkezdtem a Sárkányugatás című regényt, alapvetően ismeretlen volt előttem az előzmény.

A sorozat harmadik része is a Könyvmolyképző Kiadónál jelent meg, ugyanolyan igényes borító és beltartalom jellemzi, mint Orsi és a kiadó más könyveit - és ez a kaland azonnal belopta magát a szívembe, szinte repültek az oldalak, ahogyan olvastam - és az idő is, mivel villámgyorsan sikerült elolvasnom a könyvet. Pörgős cselekmény jellemzi a regényt, a sorozat előző két kötetéből megismert három gyerek tűnik fel itt is illetve fontos szerephez jut Lóri bácsi, a Kábeles és Ulrik, Lóri bácsi tacskója. Na, de milyen egy tacskó!

Megkedveltem a karaktereket, a Kábeles külön egy igazi figura, nagyon jól eltalálta a szerző a fiatal srác személyiségét. Jó volt a történetben, ahogyan összefognak a gyerekek, mivel az elveszett Ulrikkal kapcsolatban fontos volt megtalálniuk a Kábelest, ehhez viszont hárman kevesek voltak, így osztálytársaik segítségét kellett kérniük. És nemcsak az övékét, hanem - többek között - Adél néniét is.

A keresés közben bejárjuk Budapestet Bátiék a fotós projektjükhöz még új képekkel is gazdagodnak, és talán nem titok, hogy a Kábelessel együtt Ulrik is előkerül, és végül minden jóra fordul.

Imádnivaló ecsédiorsis történetet kaptam, és újra fogok próbálkozni az első két résszel, mert érthetetlen, miért nem szerettem anno az első kötetet. :-) Habár nem volt fogalmam az előzményekről, a regény így is érthető volt, de sokkal többet ad, ha ismerjük a Banyavész és a Nyanyacraft című könyveket is, akkor teljesebb képet kapunk olvasáskor.

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest

Egy vallomással kell kezdenem: Kondor Vilmos Bűnös Budapest-sorozatának második kötete majdnem kifogott rajtam. A sorozat címét is viselő Bűnös Budapest című részt ugyanis még tavaly novemberben kezdtem el olvasni, és több hónap elteltével is csak nagyjából a hetvenedik oldalig jutottam vele, és nem értettem, hogy miért. Az első, sorozatnyitó történetet imádtam, gyorsan elolvastam, nagyon szerettem is. Megkedveltem a főhőst, Gordon Zsigmondot, és alapvetően imádom a 20. század első felét.

A Bűnös Budapest cselekménye az első kötethez képest néhány évvel később, 1939 szeptemberében játszódik, amikor a háborútól rettegő menekültek tízezrével özönlenek át a magyar-lengyel határon. Gordon Zsigmond éppen a határon tartózkodik, hogy cikket írhasson lapjának, a Magyar Nemzetnek, amikor szokatlan vöröskeresztes teherautókra lesz figyelmes. Néhány nappal később főhősünk nyomozásba kezd újságíró barátja, egykori gyakornoka kérésére. A történet másik szálának főszereplője az egykori főfelügyelő, Nemes Sándor, akit egy ellenszenves alak kér fel rá, hogy az adományként Lengyelországba küldött, de eltűnt vöröskeresztes gyógyszerszállítmány nyomára bukkanjon, amely szállítmány nagy mennyiségben tartalmaz kábítószert is. Ahogyan Gordon, úgy Nemes is nyomozni kezd, mindegyikük a maga módszereivel és tempójában ered a bűnözők nyomába.

Én pedig nem értem, miért nem csúszott ez a történet először, hiszen, amikor másodszor kezdtem bele februárban, hogy újra, az elejétől elolvassam a regényt, nagyon is jól haladtam vele. Igaz, teljesen más stílusú volt ez a történet, mint a Budapest noir; talán ezért volt, a szokatlanság okán voltak ellenérzéseim tavaly év vége felé.

A fülszöveg utolsó része ("Nemesnek ismerős az a mocsok és szenny, amely útját kíséri a bűnös városban, ám most olyasvalamibe botlik, amire még ő sincs felkészülve. A két nyomozás egy ponton összeér, Gordon és Nemes találkoznak, és borzalmas titokra derítenek fényt, titokra, melyért semmilyen bosszú nem drága és semmilyen áldozat nem kevés") nekem túl színpadias és túlzó a könyv elolvasása után. Sokkal nagyobb csattanóra számítottam, nagyobbra, mint az előző könyvben, és habár döbbenetes titokra derült fény (részben tényleg szomorú és tragikus történet bontakozott ki), azt gondolom, hogy a fülszöveg eltúlozza azt. A két nyomozó találkozására is hiába vártam, ez nagyjából a regény négyötödénél történt meg, akkor sem volt túl hosszú a találkozó. Valahogyan többre számítottam. Anna felbukkanása Gordon életében pedig számomra azt vetítette előre, hogy jóval nagyobb szerepe lesz a regényben, mint amennyit valójában kapott - még akkor is így számítottam, ha nekem ellenszenves és irritáló volt. Akár kihagyható is lett volna a történetből, igaz, egy ponton Gordon segítségére volt.

Szóval eléggé felemások az érzéseim a történettel kapcsolatban, összességében azonban egy nagyon kellemes olvasmányt kaptam, ahol ismét sok szál gabalyodik össze, beleszól a politika, megjelennek a nyilasok, a kábítószer és a főszereplők személyes érintettsége is fontos szerepet kap.

Magam egy régebbi kiadást olvastam, ami még az Agave Kiadó gondozásában jelent még meg, valahogy az a borító nekem többet ad és jobban tetszik.

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a kívánatos káplán

Mivel könyvtárból olvasom a sorozatot, időről időre előfordul, hogy nem tudok sorban haladni, mert éppen nem elérhető a soron következő kötet. Most is átugrottam az Agatha Raisin és az áradás napja című könyvet, és csak remélhetem, hogy semmi lényeges nem történt benne, de miközben olvastam az Agatha Raisin és a kívánatos káplánt, úgy éreztem, hogy most talán nem maradtam ki semmiből - hacsak John Armitage beköltözéséről nem beszélünk. Na, de majd meglátjuk, amikor beszerzem a könyvet a következő könyvtárazásnál. :-)

M. C. Beaton sorozatának 13. részében Agathát ismét elkápráztatja egy férfi, ezúttal a falu új, jóképű káplánjára vet szemet. Talán nem meglepő, hogy a káplánt megölik, miután főhősünk vele vacsorázott. 

.

Kiváló kikapcsolódás volt ez a regény is, ahogyan ezt megszokhattuk Beaton történeteitől. A gyülekezetnek pénzre van szüksége, ezért Agatha kitalálja a kacsaúsztató versenyt, amit a nőegylet örömmel fogad, és remek lehetőséget teremt az esemény szervezése Mrs. Raisinnek arra is, hogy a gyanúsítottakhoz közelebb kerüljön és kihallgathassa őket. Az információgyűjtés jól halad, egyre több dolog derül ki a "jó" káplánről, aki immár alulról szagolja az ibolyát. A nyomozásban nincsen segítségére sem James Lacey, hiszen ki tudja, éppen merre van, sem pedig Sir Charles, de a James házába beköltöző új szomszéd személyében új partnerre lel Agatha a nyomozásban.

Persze Aggie nem lenne Aggie, ha nem kerülne csávába a kötet vége felé, ahogyan az általában lenni szokott. Mikor már azt gondoltam, a történet lezárult, és már csak egy kis "levezetés" van hátra, akkor csavar jött, hogy csak pislogtam. A könyv most kevésbé volt humoros, de élvezetes volt így is; Mrs. Raisin jótékony oldalát is kidomborította a szerző, hiszen nemcsak a kacsafutamot szervezte meg, de sok másban is hozzájárult a falu és lakói jólétéhez. Élvezettel olvastam Bill Wong újabb szerelmi próbálkozását - a nő nemcsak Agatha-t idegesítette, hanem engem is -, és vicces volt, hogy főhősünk bármit is próbált, Bill nem ábrándult ki belőle és - meglepő módon és ellentétben az eddigi barátnőkkel - ez a lány még a fiatal férfi szüleinek tetszését is elnyerte. Persze Bill nem is Bill lenne, ha szerencsés lenne a szerelemben - ebben kicsit hasonlít Mrs. Raisinre.

Az nagyon érdekel, hogy John Armitage vajon visszatér-e valahogyan a következő részekben, ennek a könyvnek a lezárása kétségessé tette ezt, de nem is volt meg Agatha és közötte az a vonzalom, ami a korábbi lovagok és Mrs. Raisin között kialakult. Nagyon szórakoztató volt ez a rész is, tetszett a nyomozás, de a magánéleti szálakat is kellő mennyiségben adagolta az írónő, legyen szó akár Agatha-ról, akár Billről. Roy kicsit hiányzott, megszoktam, hogy ha esemény van a faluban, jön Carsley-ba Roy is. :-)

Érdeklődve várom, hogy John fog-e mégis visszaköltözni (bár nem valók össze Agatha-val), vagy pedig Beaton új szereplőt hoz be a történetbe.

Boldog könyvfüggő vallomásai BookTag

@chhaya jópár hónapja, éppen a születésnapomon hívott ki a moly.hu könyves közösségi oldalon ennek a BookTag-nek a kitöltésére, ezzel most megteszem és pótolom az elmaradásomat. :-)

A BookTag kitöltésekor új könyv alatt én újonnan beszerzett könyvet értek, legyen az akár új, akár antikvár kötet.

1. Miért szeretsz új könyveket venni?
Óvodásként kezdtem olvasni és onnantól kezdve vannak saját könyveim. Mindig fontosak voltak a számomra, mert ki tudtak szakítani a környezetból és izgalmas, kedves vagy bájos, megrázó vagy éppen tragukus történetekbe belehelyezkedni. A könyvvásárlás minden egyes alkalommal azzal kecsegtet, hogy egy újabb kalandot élhetek át, de a szemnek is gyönyörködtető egy-egy kötet - legyen az új megjelenés vagy régi kiadás.

2. Milyen gyakran vásárolsz új könyveket?
Változó. Legtöbbször havonta vásárolok könyveket, de ezt befolyásolja a hangulat és a pénztérca is.

3. Hol szeretsz jobban vásárolni – könyvesboltokban vagy webshopokban?
Imádok a könyvesboltokban böngészni, sokszor ott szerzem be a kiválasztott történetet, de tény, hogy interneten megrendelbe olcsóbban hozzá lehet jutni a könyvekhez, így én is rendszeresen élek ezzel a lehetőséggel - ilyenkor könyvesbolti átvétellel kérem, esetleg házhozszállítással. A másik izgalmas helyszín a könyvek beszerzésére az antikvárium.  Már régen volt, hogy utoljára belevetettem magam egy-egy antikvárium kincsei közé, de ettől függetlenül nagyon szeretem ezeket a helyeket. Könyv nélkül sosem távozok. Még egy lehetőség a különböző könyvszerekerek meglátogatása, ritán, de én is megteszem (és sokszor találok is olyasmit, amit szívesen megvennék), de valahogy kevésbé vonz ez a lehetőség.

4. Van kedvenc könyvesboltod?
Rendszeresen vásárolok a Duna Plaza Libri könyvesboltjában, és egy időben sokat jártam az Írók boltjába is.

5. Szoktál előrendelni?
Ritka nélam, hogy előrendndelek valamit, párévente néhányszor előfordul, de nem jellemző.

6. Van havi limited?
Nincsen.

7. Hogy állsz a könyvvásárlási tilalommal – szoktál élni vele?
Előfordult, hogy pár hónapig nem szereztem be könyvet, de ezeknek speciális oka volt.

8. Milyen hosszú a kívánságlistád?
Végtelen. :-)

9. Melyik az a három könyv (a kívánságlistádról vagy az előrendeltek közül), amiket most azonnal a magadénak akarsz tudni?
Talán Marylin Robinsontól a Gilead és a Háztartás, valamint Diana Wynne Jones-tól A vándorló palota.

Benyák Zoltán: Féktelen történet

Benyák Zoltán Féktelen történet című regénye 2021-ben jelent meg a Főnix Astra - Főnix Könyvműhelynél, folytatásaként a Képtelen történet című könyvnek. Mind a kettőt idén márciusban olvastam, habár az első rész már tavaly is a polcomon pihent, most kezdtem bele, amikor beszereztem a folytatást is. Talán jobb is volt így, hogy friss élményként élt bennem az első rész, amikor belekezdtem a másodikba, amiről most szeretnék mesélni nektek.

Bevallom, az első nagyjából hetven oldal elbizonytalanított, kell e nekem ez a regény, el szeretném e olvasni, de ritkán adok fel olvasást, és sokszor jól is teszem, mert általában jön a fordulópont, amikor belendül a történet, és nem untat. Itt is ez történt velem, és onnan már élveztem az eseményeket – pedig előtte, jaj! Amíg az első regény hihetetlenül kreatív volt, egyedi és fenomenális, sodró lendületű Max és Moira minden kalandja, ahogyan haladnak a Bíbor Város felé, itt erőltetettnek éreztem a sok regénycím és regényhős behozatalát, mintha a szerzőnek elfogyott volna a kreativitása, de akart volna még egy történetet, és a folytatást csak úgy tudta volna megoldani, ha külső mesehősöket, külső szereplőket használ fel az olvasó érdeklődésének felkeltésére. Ez Keiran Rowley Hanyatlásánál remekül működött, itt azonban ebben az első hetven oldalban izzadtságszagúnak éreztem.

Szerencsére azonban kitartottam, és tényleg jól tettem, mert utána egy remek történet bontakozott ki előttem, ahol immár nemcsak két szereplő halad, ahogyan az első részben, hanem immár négyen törnek céljuk felé, mivel Moira segítségére már nemcsak Félix van, hanem a regény elején megismerkedhetünk Markkal és Fúzi úrral, akik szintén elkísérik a lányt az utazás során. Ez az utazás sok szempontból kalandosabb és veszélyesebb, mint a Képtelen történetbeli út, segítőkben azonban itt sincsen hiány. Sok-sok szerethető karaktert vonultat fel Benyák Zoltán regényében, és habár a gonoszok valóban gonoszok, mégis tudtam mosolyogni a lektoriánusok vezetőjének, Titusnak az utazási szokásain.

Sok szereplőt viszontláthatunk a korábbi történetből, és sok új szereplő bukkan fel az oldalakon, és habár nincsen benne olyan csavar, mint az első kötet végén, de itt is végigizgulhatja az olvasó Moira útját, és lesz benne spoiler.

Egy dolgot azonban meg kell említenem, de ez nem érinti a történetet vagy a szereplőket, azonban – azt gondolom – ugyanolyan fontos – ha nem fontosabb –, mert le tudja rontani az olvasási élményt. A Féktelen történet szerkesztője és korrektora nem ugyanaz, mint a Képtelen történeté, és ez sajnos meglátszik a szövegen. Rengeteg a nyelvtani, nyelvhelyességi hiba, ami hihetetlenül zavaró volt – számomra legalábbis. Ami pedig bosszantó, mert az ember vagy éppen könyvtár fizet a könyvért, nem is keveset, hiszen a könyv alapból nem olcsó, most pedig egyre drágább lesz, elvárható tehát, hogy a kiadó ne adjon ki „fércmunkát" a kezéből. Ami pedig még bosszantóbb, hogy ezt nagyon könnyen lehetett volna orvosolni, ha a nyomdába adás előtt a nyomdai pdf-et odaadják egy friss szemmel olvasó valakinek, hogy nézze át, jelölje a hibákat, hogy kijavíthassák. Tudom, hogy valaki minél jobban ismeri a szöveget, annál hajlamosabb automatikusan helyesen olvasni a pontatlanságot is, azért lett volna ez nagyon fontos.

Igen, ez egy kicsit felemás könyvajánló, de higgyétek el, hogy a történet jó, Benyák jó szerző, és érdemes elolvasni a könyvet, csak az élesebb szeműek fognak kicsit bosszankodni. Mindazonáltal még így is megéri az olvasás, és remélem, ha lesz újranyomás, a nyomdába adás előtt kijavítják a hibákat.

Benyák Zoltán: Képtelen történet

Benyák Zoltán Képtelen története egy izgalmas élmény volt 2022 márciusának elején, mert habár megvásároltam tavaly a könyvet, még nem jutottam hozzá. Csakhogy megvettem a második részét a sorozatnak, és úgy láttam értemét, hogy mielőtt a másodikba belekezdek, megismerem az előzményét.

Annyira jó volt. Tényleg. Keiran Rowley Hanyatlásához hasonlóan ez is egy különleges történet a Főnix Astra - Főnix Könyvműhelytől: Itt Max a főhős, az író, aki csupa különleges történetet ír, egy toronyban él, ahonan nem mozdul ki. A hősei veszik őt körbe, hiszen a meséiben éli az életét. Egyik nap betoppan az életébe a tízéves Moira, hogy rávegye, legyern a segítségére megtalálni a szív alakú dobozát, ami elveszett azik történetében. Max nehezen áll rá, de teljesíti a kislány kérését, így elindulnak ketten ebbena  mesebeli világban. 

Csakhogy ez a világ nem veszélytelen, főleg Max számára, ahogy ez kiderül a történetből, ahogy haladunk az eseményekben. A különös páros célja eljutni a Bíbor Városba, ahol megtalálhatják, amit keresnek. Sodró lendületú ez a mese, Benyák Zoltán fantáziája teljesen magával ragadott, együtt vándoroltam főhőseinkkel ebben a világban.

Ugyan kicsit féltem a kötettől, mit kapok, mennyire áll majd tőlem távol vagy éppen mennyire tud beszippantani, de pozitívan csalódtam, és ez nagyon kellemes tapasztalat volt. Ráadásul első olvasásom volt a szerzőtől, ami sokat adott ahhoz, hogy olvassak még.

A könyv vége felé pedig kibontakozott egy olyan csavar, amire nem is számítottam, és ami felzaklatott, és sajátos útra terelte főhőseinket, ahogyan az én érzéseimet is. Sokszor hangzik el a kiadóval szemben, hogy erősen hiányzik a korrektor és a szerkesztő gondoskodó keze a szövegből, de ebben az esetben ez nem tűnt fel, és a hibák nem zökkentette ki az olvasásból, szóval köszönet a korrektornak és a szerkesztőnek.