2022. március 15., kedd

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a kívánatos káplán

Mivel könyvtárból olvasom a sorozatot, időről időre előfordul, hogy nem tudok sorban haladni, mert éppen nem elérhető a soron következő kötet. Most is átugrottam az Agatha Raisin és az áradás napja című könyvet, és csak remélhetem, hogy semmi lényeges nem történt benne, de miközben olvastam az Agatha Raisin és a kívánatos káplánt, úgy éreztem, hogy most talán nem maradtam ki semmiből - hacsak John Armitage beköltözéséről nem beszélünk. Na, de majd meglátjuk, amikor beszerzem a könyvet a következő könyvtárazásnál. :-)

M. C. Beaton sorozatának 13. részében Agathát ismét elkápráztatja egy férfi, ezúttal a falu új, jóképű káplánjára vet szemet. Talán nem meglepő, hogy a káplánt megölik, miután főhősünk vele vacsorázott. 

Kiváló kikapcsolódás volt ez a regény is, ahogyan ezt megszokhattuk Beaton történeteitől. A gyülekezetnek pénzre van szüksége, ezért Agatha kitalálja a kacsaúsztató versenyt, amit a nőegylet örömmel fogad, és remek lehetőséget teremt az esemény szervezése Mrs. Raisinnek arra is, hogy a gyanúsítottakhoz közelebb kerüljön és kihallgathassa őket. Az információgyűjtés jól halad, egyre több dolog derül ki a "jó" káplánről, aki immár alulról szagolja az ibolyát. A nyomozásban nincsen segítségére sem James Lacey, hiszen ki tudja, éppen merre van, sem pedig Sir Charles, de a James házába beköltöző új szomszéd személyében új partnerre lel Agatha a nyomozásban.

Persze Aggie nem lenne Aggie, ha nem kerülne csávába a kötet vége felé, ahogyan az általában lenni szokott. Mikor már azt gondoltam, a történet lezárult, és már csak egy kis "levezetés" van hátra, akkor csavar jött, hogy csak pislogtam. A könyv most kevésbé volt humoros, de élvezetes volt így is; Mrs. Raisin jótékony oldalát is kidomborította a szerző, hiszen nemcsak a kacsafutamot szervezte meg, de sok másban is hozzájárult a falu és lakói jólétéhez. Élvezettel olvastam Bill Wong újabb szerelmi próbálkozását - a nő nemcsak Agatha-t idegesítette, hanem engem is -, és vicces volt, hogy főhősünk bármit is próbált, Bill nem ábrándult ki belőle és - meglepő módon és ellentétben az eddigi barátnőkkel - ez a lány még a fiatal férfi szüleinek tetszését is elnyerte. Persze Bill nem is Bill lenne, ha szerencsés lenne a szerelemben - ebben kicsit hasonlít Mrs. Raisinre.

Az nagyon érdekel, hogy John Armitage vajon visszatér-e valahogyan a következő részekben, ennek a könyvnek a lezárása kétségessé tette ezt, de nem is volt meg Agatha és közötte az a vonzalom, ami a korábbi lovagok és Mrs. Raisin között kialakult. Nagyon szórakoztató volt ez a rész is, tetszett a nyomozás, de a magánéleti szálakat is kellő mennyiségben adagolta az írónő, legyen szó akár Agatha-ról, akár Billről. Roy kicsit hiányzott, megszoktam, hogy ha esemény van a faluban, jön Carsley-ba Roy is. :-)

Érdeklődve várom, hogy John fog-e mégis visszaköltözni (bár nem valók össze Agatha-val), vagy pedig Beaton új szereplőt hoz be a történetbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése