M. C. Beaton: Agatha Raisin és a boszorkányok fája

A 2023-as évet olvasás terén - többek között - egy újabb Agatha Raisin-sztorival zártam, hiszen Agatha kalandjait mindig jó olvasni, függetlenül a napszaktól, az évszaktól. Egyszerűen mindig feldobja az olvasót ez az ötvenes, maciszemű nő és a nyomozások, amikbe belekeveredik.

Az Agatha Raisin és a boszorkányok fája 2019-ben jelent meg az Erawan Kiadó gondozásában, a sorozat huszonnyolcadik részeként és ez volt - emlékeim szerint - az első olyan történet a sorozatban, ahol elemi utálatot éreztem egy szereplő iránt. Nem is utálat volt ez. Sokkal inkább lúdbőröztem a pasitól, az ellenszenvem hihetetlen magasságokban szökött. Talán nem spoilet, hiszen a fülszöveg is leírja, szerencsére ez a szereplő már az elején meghal, ami számomra hatalmas könnyebbséget jelentett. Nem tudom, hogyan olvastam volna tovább, ha nem így történik. Viszolyogtam a férfitól.

Természetesen nem lenne Agatha Agatha, ha nem bonyolódik bele itt is légbőlkapott szerelmi kalandokba - természetesen ezúttal is egy abszolút nem hozzá illő férfiba. Sok szempontból ez volt az egyik legjobb rész, amit hosszú ideje olvastam főszereplőnk történeteiből. Érdekes volt megfigyelni - valamilyen szinten az inas, Gustav szemén át - Agatha és Charles kapcsolatát, de habár már csak néhány rész van hátra az utolsó kötetig, még mindig nem tudom, vajon összejön-e ez a két folyton vitatkozó, egymást mégis végtelenül kedvelő ember. Számomra eddig Gustav maga volt a megtestesült ellenszenv - nemcsak ő érzett ellenszenvet Agatha iránt, de én is Gustav iránt, így izgalmas volt picit jobban megismerni őt is.

A St. Edmund parókia lelkészének és feleségének a háttértörténete eddig talán nem jelen lévő komolyságot adott a kötetnek; érdekes volt látni, hogyan csempészi be Beaton a valóságot, ahogyan sok férfi gondolkodik a nőkről, a regénybe és lesz ebből komoly cselekményszál.

A cicákat most is imádtam, és külön jópont a szerzőnek, amiért Agathaánál a tévében az Oxfordi gyilkosságok egyik epizódja ért véget egy jelenetben, mert ez az egyik kedvenc sorozatom. kíváncsian várom Agatha újabb kalandjait, másfelől kicsit szomorú is vagyok, hogy nemsokára búcsút kell mondanom neki.

Ahogy az eddigi részeket, úgy ezt is ajánlom a könnyedebb krimiket szerető olvasóknak, nem fognak csalódni.

Debbie Macomber: A karácsony ígérete

2023 karácsonya egyben a Debbie Macomberrel való ismerkedés kezdetét jelentette nekem, mivel néhány hete megvásároltam a szerző A karácsony ígérete című regényét, ami idén jelent meg a General Press Kiadónál, és nagy kedvet éreztem ezen az ünnepen el is olvasni.

A történetben Lance és Lily érkeznek meg a nagymamájukhoz, aki egy igaz történet elmesélésével szórakoztatja  a gyerekeket, amíg a szüleik megérkeznek. Az idős nő 1977-be repíti a gyerekeket, és a karácsony előtti egy hét történéseit meséli el nekik. Nagyon megszerettem a kislányt és a kisfiút. Cserfesek, őszinték és bájosak, ahogyan reagálnak a nagymamájuk meséjére. Lance-t imádtam, ahogy felháborodik a csókjeleneteken, és megkéri a nagymamát, minden alkalommal szóljon neki előre, ha csókolózás lesz, mert akkor befogja a fülét, hogy ne hallja. Vele ellentétben kishúga imádja a történet romantikus szálát is.

1977. Peter és Hank gyerekkoruk óta a legjobb barátok. Felnőve Hank az apja kocsáját veszi át és már ő a tulajdonos, míg Peter a szomszéd kisváros lelkésze. Minden hónapban találkoznak és együtt ebédelnek a Mama Konyhája nevű kifőzdében, ahol Peter figyelmét már egy ideje magára vonta a pincérlány, Millie. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a két férfi szerepet cserél: Hank veszi át Peter lelkészi feladatait a karácsny előtt héten, míg Peter a kocsma vezetését igyekszik megoldani. Mindketten azt gondolják, a másik munkája könnyű és egyszerű, így sokkolja őket a felismerés, hogy mennyit és milyen keményen dolgozik a másik. Míg Peternek a kocsma vendégeivel - közöttük a motoros banda tagjaival - kell megharcolnia az elfogadásért és a sörcsapolásban kell ügyesednie, addig Hank feladata sem egyszerűbb, főleg, hogy Peter húga, Gracie ellenségesen fogadja őt.

Hank őszintesége újszerűen hat az egyházközségre, míg nyitottsága és mások által eddig még nem felfedezett hite változásokat idéz elő másokban. Peter pedig felfedezi, hogy a kocsma közönsége semmiben sem rosszabb emberekből áll, mint amilyenek az egyházközség tagjai. Millienek hála pedig a kocsmai munka is egyszerűsödik és könnyebbé válik a férfinak. Mindezekből talán már nyilvánvaló lehet, hogyan is alakulnak ki a szerelmi kapcsolatok a történetben, bár az is igaz, hogy Hank feladata közel sem olyan egyszerű a párkapcsolat kialakításában, mint Peteré. A Gracie szíve köré felhúzott falakat nem egyszerű lerombolnia.

Igazi csoda a kötetben leírt pár nap mindkét férfi számára: sokat tanulnak és fejlődnek, rájuk talál a szerelem is, de nemcsak ők ketten lesznek többek ezekben a napokban, hanem az egyházközség tagjai és a kocsma közönsége is. Van sok vicces jelenet is, amik remekül kiegészítik a romantikus vonalat, de ami miatt igazán különleges a történet, az az oldalakat átható hit. Hit istenben és az emberekben. Tökéletes karácsonyi olvasmány volt a számomra ez a regényt. Habár nem volt hosszú, mindent megadott, amire vágyhattam ebben az időszakban.

Ahogy pedig az igaz történetek lenni szoktak, ki fog derülni, ki is a nagymama, Lily és Lance.

Imádtam Debbie Macomber regényét, biztosan fogok még olvasni az írótól más történeteket is. Jó, hogy van saját példányom, mert újraolvasós a kötet, de az is biztos, hogy örülök, hogy kedvezménnyel tudtam megvásárolni, mert az eredeti ár ezért a kis könyvért elég borsos szerintem. Viszont, ha meglátjátok valahol, ne habozzatok, mert remek decemberi-karácsonyi olvasmányt kaptok cserébe, főleg, ha szeretitek a kisvárosi románcokat.

A regény a General Press Kiadó honlapján is elérhető a kiadó többi kötetével együtt.

Ben Miller: Amikor megmentettem a karácsonyt

Ben Miller első, magyarul megjelent regénye, az Amikor megmentettem a karácsonyt, 2022-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, 2023-tól pedig e-könyv formában is beszerezhető. A szerző ebben a történetben a Mikulás eredettörténetét és Dickens Karácsonyi énekét szövi egybe nagy fantáziával, ahol Torvilt karácsonykor a múlt, a jelen és a jövő szellemei, vagyis ebben az esetben egy rénszarvas, egy fenyőfa és egy óriási hóember keresi fel. De ne szaladjak ennyire előre!

A regény két szálon fut: egyfelől - egy balesetnek köszönhetően - Jackson, egy tízéves kisfiú, találkozik Karácsony apóval karácsony éjjelén, majd a segítségére siet, másfelől visszautazhatunk a régmúltba, mivel Karácsony apó - a csomagok kiszállítása közben - elmeséli Jacksonnak a történetét. Mind a két szálat élveztem, jó volt Rudolfékkal elrepülni Ghánába, majd Dél-Afrikába, onnan Dél- és Közép-Amerikába, hogy aztán az USA és Kanada után visszatérjünk Jacksonék nappalijába, ami - a Mikulásnak kitett sütiből és whisky-ből következtetve - Írországban lehetett.

Ben Miller történetében Karácsony apó egy manó, eredeti nevén Karácsony Torvil, aki árvaként nőtt fel egy árvaházban, majd megkeseredett, zsugori felnőtt lett belőle. Az életébe itt kapcsolódunk be mi, olvasók, hiszen egy karácsony előtt látjuk őt először és tanúi leszünk, amikor egy rézmanó egy pénzérmét ad Torvilnak. S ez az esemény indít el mindent, ami ezután következik.

Volt egy mozzanat. Este bezárják az üzletet - Torvil és az alkalmazottja - majd Torvil elküldi Steinart, hogy béreljen neki kutyaszánt, de hajtó nélkül, mert úgy drágább, mert aznap este így akar hazamenni. Az ütött szöget a fejembe, hova szállásolja vajon el Torvil a kutyákat éjszakára (ugyanis másnap akarta őket visszavinni a városba): Mit ad nekik enni? Hiszen olyan nagyon zsugori, hogy az otthonában még a fűtést se kapcsolja be és a villanyt se használja. A jövőbeli történéseket ismerve ezek nyilván felesleges aggodalmak voltak, de akkor ezt még nem tudtam.

Itt jön elő a Karácsonyi ének története, és a három szellem felkeresi Torvilt, hogy szembesítsék a múltjával, a jelenével és szembesítsék a jövőjével. Tetszett a rénszarvas, a fenyőfa és a hóember figurája, akik a dickensi szellemek helyett kísértették meg Torvilt. A múltban megmutatták, milyen következményekkel van az ember életére a hibás feltételezés vagy az egoizmus, a jelenben szembesítették Torvilt a szeretet erejével, ami fontosabb bármekkora vagyonnál, és láttatták vele, milyen sors vár rá, ha nem tér le az éppen járt útjáról.

A regényt egy szerelmi szál is végigkíséri, megbújva a háttérben, hogy a végén felszínre kerüljön ismét Torvil életében, és gyerekkori barátjával, Gerdával újra közel kerüljenek egymáshoz - immár nemcsak mint barátok, hanem mint szerelmesek is. Ötletesnek tartottam a rézmanótól kapott pénzérme szerepét, ahogy azt is, hogy Torvil rájön erre és a végén az érme tovább folytatja útját és teljesíti be feladatát - valaki másnál.

Imádtam a könyvben Rudolfot, a beszólásain nagyon jól szórakoztam. Az összes szereplő közül őt szerettem a legjobban. Amikor Karácsony apó azt mondja: Gyíí, erre Rudolf, hogy ne már, ez olyan megalázó. Karácsony apó meg: bocsi. Nos, a szituáció nem szóról szóra, de így esett meg - legalábbis Ben Miller regényében.

Alapvetően nem szoktam karácsonykor kifejezetten karácsonyi könyveket olvasni, erősen hangulatolvasó vagyok, így bármikor képes vagyok vakációs könyvet éppúgy olvasni, mint karácsonyit, ez az év az első, hogy több ilyen történetet is beválogattam a karácsonyi olvasási listámba, s egyik az Amikor megmentettem a karácsonyt volt és számomra egy nagyon pozitív olvasási élményt adott.

A kötetnek már a borítóját is szerettem, igaz, az eredeti, angol nyelvű kötetnél ez arany színű, habár az illusztráció ugyanaz. Valószínűleg lesz ebből még újraolvasás, ha nem is jövőre, de valamikor biztosan, mert megkedveltem Torvilt és a többieket.  Nálam ez ötcsillagos olvasás volt, igaz, most nem voltam szőrösszívű kritkus, de nem is tudnék olyasmit felhozni, ami ne tetszett volna. Tudom, hogy ha valaki nagy mese- és mesefeldolgozás-rajongó, akkor találhat kifogásokat, hogy Karácsony apó miért egy manó, meg miért is Karácsony apó és miért nem Santa Claus, vagy bele lehet kötni a whisky-be... De... de ez nem egy magyar történet. Ben Miller Londonban született, a gyökerei angolszászok. Fennakadni a whisky-n olyan, mintha egy brit azt kritizálná, miért 24-én jön Magyarországon a Jézuska, és miért Jézuska? Annak pedig elég alacsony a valószínűsége, hogy ettől a történettől legyen valaki alkoholista.

Szóval ajánlom mindenkinek a regényt, mert kellemes kikapcsolódást nyújt gyereknek és felnőttnek egyaránt. Az illusztrációi kedvesek és szépek, a szedése remek nagybetűs, szellős, könnyen olvasható, így a majdnem háromszáz oldal sem háromszáz oldal a valóságban. Ajándékként is kellemes meglepetést lehet vele szerezni.

Aminek felkeltette az érdeklődését az ajánlóm, a Móra Könyvkiadó honlapján meg tudja rendelni a kötetet, de nemcsak ezt, hiszen Ben Millernek már két másik regénye is elérhető magyarul, szintén a Móra Könyvkiadónál.

Fekete István: Éjféli harangszó

A kötetben szereplő novellákkal már találkozhatott itt-ott az olvasó, ebben az igazán különleges, számomra nagyon ünnepi kivitelben és összeállításban azonban 2017-ben jelentek meg a Móra Könyvkiadónál, míg a második kiadás 2021-ben került ki a nyomdából.

Fekete Istvánnak több könyvét is olvastam már, a legtöbbet szerettem. Ugyanis amíg az élet körforgása, a természeti leírások, a hétköznapi emberek élete (örömei, bánata, gondjai), a létezés szépsége és a természet szeretete számomra mindig ötcsillagos élményt adnak, addig az állattörténeteivel eddig nem sikerült megbarátkoznom. Most azonban nem is ezekről lesz szó.

Az Éjféli harangszó című kötetben minden egyes novella, minden egyes történet számomra a mindenség volt. Nemcsak azért, mert a szerkesztő az írások sorrendjében az év, a hónapok körforgását is figyelembe vette - így jutunk el márciustól a következő év tavaszáig -, de azért is, mert az emberi érzelmek végtelen széles palettáját mutatja meg a történetekben. Pék Dániel megtöri a telet a Déli szél-ben, majd a Húsvét előtt-ben Varga Ádám hazatér a börtönből. A novellák főszereplői felnőttek és gyerekek, a helyszín mindig a falu. Olyan, mint a létezés esszenciája, ahol az érzések még tiszták - akár pozitívak, akár negatívak, ahol van ugyan gonoszság, irigység, rosszindulat, de van egymásra való odafigyelés, törődés, szeretet is. A természet és a természeti jelenségek leírása pedig annyira feketeistvános, olyan szép és megható! Amikor Fekete Istvántól olvasok, legszívesebben elköltöznék a városból, hogy én is megtapasztalhassam azt a fajta közelséget a természethez, amit az író érzett.

Több novella is volt ebben a kötetben, amit kétszer is elolvastam, ami - bár nehéz ilyet írni, de talán - jobban megérintett, mint A kis tál is, amely egy - három év szolgálat után - hazatérő katona története. Vagy éppen Kalapky bácsi története a róla elnevezett írásban. Az öreg postás igazi, jó Ember volt egy nagyon nehéz időszakában a történelemnek, példát mutatva emberszeretetből. Az Ősz táján-t nagyon ajánlom azoknak, akik szeretik Matulát és az ő bölcs tanításait, ami embert farag a gyerekből. A történetben nyár van, s egy nagyapa kiviszi magával elkényeztetett, követelőző unokáját a kunyhóba, hogy aztán szeptemberben az iskolába már egy olyan gyereket kísérjen, akire méltán lehet büszke. Túlcsordult a lelkem.

Aztán ott van a Roráté... amin - szégyen, nem szégyen - én bizony mindig könnyezek, akárhányszor és akárhol olvasom, mert az egyik legszebb történet, amit valaha olvastam. Könnyezem örömömben, meghatottságomban, ahogyan újra egymásra talál két idős férfi, kik annyi évig éltek haragban egymással.

Az emberek felülemelkednek önnön kicsinységükön, túllendülnek a féltékenységen, az önzésen. A hitük valódi hit: hit a természetben és hit istenben. Nem egyszerűen vallásosság. Ez a hit a lelkük mélyéről fakad. Herbszt László illusztrálta a kötetet, és én imádtam ezeket az illusztrációkat, mert úgy éreztem, mindegyik történetben megragadott egy-egy fontos pillanatot. Talán nincsen igazam, hiszen nem ismerem Herbszt Lászlót, de azt hiszem - remélem - nagyon szerette ezeket a novellákat.

Kívánom, hogy minél többen megismerkedjenek ezzel a novellaválogatással, mert tavasszal, vagy éppen más évszakban, akár kalendárumszerűen is, évszakonként a megfelelő írásokat elolvasva, csodás élményt ad az olvasónak.

Én pedig köszönöm a kiadónak, hogy recenziós példányt kaphattam a könyvből. Különösen szép volt ezt most karácsonykor elolvasni.

Balázs Ágnes: Lufi és a boszorkányfarsang

Ahogy egyre nagyobb lesz Lufi, úgy komolyodnak a kalandjai is. Amíg a sorozat első részében megismerhettók a bolondos kislányt és barátságának kialakulását Szamócával, majd a második kötetben a nyái vándortábor csapatkovácsoló erejével és történéseivel találkoztunk, Balázs Ágnes ebben a harmadik történetben már nagyon is komoly témákat boncolgat - köztük két olyat is, aminek csíráit már elvetette  második részben.

A Lufi-sorozat harmadik része, a Lufi és a boszorkányfarsang új borítóval 2021-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál.

Lufi immár a negyediket kezdi, jól megnőtt a nyáron, első iskolai napján pedig szembesül azzal, hogy az osztályába - ahogy egyébként Szamóca osztályába is - új diák érkezett, Zsuzsi. Csakhogy amíg Szamóca nyitottan és barátsággal fordul Porcelán Veronikához, Lufi barátságtalanul viselkedik a túlsúlyos kislánnyal. Szerencsére azonban ezután kapcsolatuk pozitívan változik, még a DALMÉTA HANTAMEMŐ is kibővül a negyedik taggal. Az azonban nyilvánvalóan sejthető, hogy csetlésük-botlásuk, kalandjaik így sem lesznek sikereseb. Viszont annál több fejleményt ígérnek. Hiszen Lufi egy balul sikerült futóedzést követően találkozik egy boszorkánnyal és felfedez egy elhagyott cirkuszi sátrat, és ebből a két eseményből egy sereg másik következik az iskolaév első félévében.

Takács Tamara problémája egyre komolyabb fejtörést okoz a lányoknak, míg végül kétségbeesett lépésre szánják el magukat a kislány érdekében. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy minden jóra fordul, köszönhetően a rendőrségnek és nagymamának. A vakáció alatt kicsírázott érdeklődés Lufi és Szamóca között erősödik, de persze Lufi nem lenne Lufi, ha nem gondolna mindent túl ahelyett, hogy kérdez. Még mindig egy kicsit önző, ez számomra leginkább abból érződik, amikor megsértődik Szamócára, amiért az mással is barátkozik, nemcsak Lufival, míg a kislány nyugodt szívvel dalmézsutahantazsimemőzik, hiába hívja őt a barátja. A kettős mérce elég erősen működik főszereplőnkben, de talán ezt kinövi a folytatásokban. Ahogy talán arra is rájön, hogy a barátság fontosabb a felesleges sértődéseknél.

A boszorkány Vali néni is felbukkan Lufiék otthonában, miután a kislány nála felejti menekülés közben a pénztárcáját az irataival és az összetört kerámiák árát követeli. Ahogy megszoktuk, természetesen Lufi itt se az egyenes utat követi - hiszen akkor események nélkül maradna az olvasó -, mivel a családja olyan mértékben el van foglalva a két csecsemővel, hogy rá már nem jut idejük, hiába osztaná meg problémáját a szüleivel vagy a magymamájával. Pedig fontos, hogy egy kisbaba érkezése ne magányosítsa el a nagyobb testvért, a szülők ne forduljanak minden figyelmükkel és szeretetükkel a kisebbik gyerek felé, mert ez rossz érzést, esetleg féltékenységet is szülhet a nagytestvérben - akaratlanul is.

A Vali nénivel való konfliktusnak köszönhető azonban, hogy Lufi megismerkedik az idős asszonnyal. Először távollétében ismeri meg az életét, majd pedig azután barátkozik vele össze személyesen is, hogy meglátogatja a kórházban, ahová a néni egy baleset miatt bekerült. Bármilyen szeleburdi, sokszor önző és néha figyelmetlen is Lufi, sok benne a szeretet és a mások iránti odafigyelés és törődés, aminek köszönhetően kerül sor nagymama és unokája megismerkedésére, majd pedig - köszönhetően egy boszrokányfarsangnak - egy család újbóli egymásra találására.  Szamóca oldaláról is kap az olvasó információkat az "új apukáról", aki - bevallom - nekem még mindig nem szimpatikus. Próbálkozik, igyekszik, de igyekezete - még a kisfiúhoz való közeledési kísérleteiben is - önző. Balázs Ágnes nem félt behozni a történetbe a családon belüli erőszak, az alkoholizmus, a kibontakozó szerelem, a barátság fontosságának a kérdését, ahogy a család jelentősége is nagy szerepet kap a problémák és félreértések megbeszélésével együtt. A történet tehát együtt nő a gyerekekkel: ahogy ők lesznek komolyabbak, úgy lesznek a regények is azok, miközben megtartják frissességüket, humorukat. A kis csapat neve pedig immár kimondhatatlanná vált, hiszen nemcsak Zsuzsi csatlakozott a trióhoz a kötet elején, de már Szamóca is tag és a végére Molnár Hanna is részese lesz a "Lufi-élménynek".

Üdítő volt a számomra ez a regény, örömteli kikapcsolódás a karácsony környéki pihenés részeként, és mivel a kötet vége télen játszódik, legalább a történetben kaptam hideget, ha már a 2023-as december bánt szűkmarkúan az igazi téli időjárással.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak az élményt és a regényt, fel fog kerülni a sorozat első két része mellé a polcra az "ifjúsági részlegre", a kiadó többi könyve mellé. Akinek az érdeklődését pedig felkeltette a beszámolóm, keresse fel a kiadó honlapját, ahol nemcsak Balázs Ágnes sorozatát, de a Móra Könyvkiadó többi könyvét is megrendelheti.

Janusz Korczak: I. Matykó király

1969 után 2018-ben jelent meg újra, ünnepi kivitelben Janusz Korczak regénye, az I. Matykó király a Móra Könyvkiadó gondozásában.

A orvos, gyógypedagógus, pszichopedagógus szerző Henry Goldszmit néven született 1878-ban Varsóban. Amikor a Zsidó Árvasegélyező Társaság elhatározta, hogy új árvaházat alapít, mert a korabeli árvaházakban szörnyű állapotok uralkodtak, Korczakra bízták annak kialakítását és vezetését. Az árvaház 1912-ben nyílt meg. 1940-ben a zsidó árvaház lakói a varsói gettóba kerültek, majd a treblinkai haláltáborba, ahol 1942 augusztusában mártírhalált haltak. Korczak önként mondott le a menekülés lehetőségéről, amelyet barátai kínáltak fel neki.

Az I. Matykó király eredeti nyelven 1923-ban jelent meg, és a világ sok nyelvére is lefordították, sok kiadást megélt. De hogy mi is ez a regény? Hát nem gyerekkönyv.

Őszinte leszek: becsapott a borító és a fülszöveg sem készített fel erre a könyvre; előzetesen pedig nem olvastam utána a történetnek. Vannak könyvek, amiket sokszor és sokan gyerekkönyveknek aposztrofálnak, miközben kőkeményen felnőtteknek szólnak. Ilyen az Alíz Csodaországban, de akár A kis herceget is ide sorolhatnám. Nos, a sorba illeszkedik Korczak regénye is, és most nagyon nehéz dolgom van, hogy írjak róla.

Nem, a könyv nem volt rossz, mielőtt ezt gondolná a bejegyzés olvasója. Csak amikor a mindenkori valóság felkészületlenül az arcodba vág egy gyerekkönyv formájában, meg kell emészteni az olvasottakat. Több éve már olvastam egy remek pszichológiai thrillert, Yrsa Sigurdardóttír regényét, az Emlékszem rád-ot. A moly.hu közösségi oldalon hihetetlenül alacsony százalékon álló regény nekem annyira tetszett, hogy terveim között szerepel a beszerzése is valamikor. Sokan azonban ellenérzésekkel tették le a kötetet, mert nem azt kapták, amire számítottak. Ők egy skandináv krimit vártak, mint az Animus Kiadó addigi összes skandináv krimije is volt addig a sorozatban, és ez a történet merőben más volt. Nekem szerencsém volt, mert a történet érdekelt, nem a cimke, amit ráaggattak, így én az ötből négy és fél csillagra értékeltem. Janusz Korczak könyve azonban - nyitottságom ellenére - felemás érzéseket hagyott bennem, miközben tudom, hogy az író kiválóan ábrázolta a - mindenkori - társadalmat egy kitalált ország bemutatásán keresztül.

De hogy mi is a történet? Az uralkodó meghal, a trónra kisfia kerül, ami akkor tanul olvasni, túl kicsi még ekkora felelősséghez, nincsen meg a megfelelő tudása és tapasztalata a kormányzáshoz, és az ország hamarosan sikerül háborúba keverednie egyszerre három országgal is. Ahogy lenni szokott, sok a halott, a háború sok pénzt felemészt, de I. Matykó király országa győzedelmeskedik. Csakhogy a kassza kong, pénz kell az ország fenntartásához... Matykó nem ért az uralkodáshoz, neki az uralkodás arról szól, hogy "csokoládét minden gyereknek", "körhintát minden iskolaudvarra" és nem érti - hogy is értené -, hogy a politika, egy ország irányítása sokkal több ennél. Az emberek között sem ismeri ki magát, nem tudja, kiben bízzon, ki ad jó és ki rossz tanácsot, ki sütögeti a saját pecsenyéjét és ki akar segíteni, miközben az udvar merev szabályai ellen harcol kezdetben, később pedig a háborúban az ellenféllel. Hazatérve reformerként akar fellépni, változásokat szeretne elérni, de ezt tudás, tapasztalatok, szakemberek és jó tanácsadók nélkül nem lehet elérni. Hiába van valakinek láng lelke és óriási elképzelései, nem csak az elképzelés a fontos, hanem a megvalósíthatósága is, hogy egy terv milyen áron jöhet létre. Nagyjából mint amikor egy választás előtt a hangos jelölt adócsökkentést, adók eltörlését ígéri. Isten mentsen attól, hogy megválasszák. Mert mindennek ára van. Ha nincsen adóbevétel, az ország működésképtelenné válik. Könnyű felelőtlenül ígérgetni. Könnyű csodás reformokon gondolkodni.

Egy ideig Matykó sikereket ér el, népszerű, az alattvalók szeretik és becsülik, csakhogy az országot nem lehet érzésekkel, ad hoc ötletekkel irányítani, ötletszerű törvényeket hozni, hogy aztán az irányítás kihulljon a kezéből és az ország elveszítse a kontrollt. Matykónak végül az emberi önzéssel, a hatalomvággyal, sunyi-önző viselkedéssel is szembe kell néznie.

A történet vége engem egy abszurd angol vígjátékhoz hasonlított, amit felgyorsítva játszanak le, és nem is igazán volt valós előzménye az addigi fejezetek olvasása alapján. Kicsit olyannak éreztem, mint egy rossz viccet, amin az ember nevet, mert illik, de magában azt gondolja: "Jól van, Józsikám...". Matykó az utolsó pillanatokban sem volt képes kilépni az álombuborékból, hogy szembenézzen a valósággal, miközben a hozzá nem értésével, idealizmusával szétzilált egy országot.

A regény könnyen olvasható peregtek a lapok, a stílus is gördülékeny volt, a fordító, Mócsai-Karaba Márta szépen dolgozott a szöveggel. Azt valószínűleg nem az ő hibája, hanem az eredeti szöveg volt ilyen, de én túlságosan egyszerűnek éreztem a regény nyelvezetét. De ez nagy valószínűséggel annak tudható be, hogy a szerző meseregénynek szánta művét egy száz évvel ezelőtti korban, így nem a felnőtteket célozta meg elsősorban művével.

Ami szubjektív negatívum a könyvvel kapcsolatban, nem is a tartalmát érintő kritika, hanem a kötet fizikai megjelenése. Nehéz. A csuklóm a történet nagyjából harmadánál már fájt, ahogy tartottam a könyvet. Csodaszép, színes illusztrációkkal díszített kiadás ez az új fordítás, de a lapok kiváló minősége a lapok vastagságával is együtt járt, ami egy felnőttnek még csak-csak rendben van, de egy gyerek nem lesz elég kitartó, hogy kitartson a történet végéig. Félbe fogja hagyni, ahogy megfájdul a csuklója.

Korczak regénye sokkoló szembenézés - mindenkori - valóságunkkal, politikai jelenünkkel, társadalmi helyzetünkkel. Elgondolkodtató. Érdemes elolvasni.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy részese lehettem ennek az olvasási élménynek.

Pacskovszky Zsolt: Titkos mozi

Pacskovszky Zsolt regénye, a Titkos mozi, amely a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2017-ben, számomra az egyik legnagyobb pozitív csalódás volt 2023-ban. Persze, nem nevezhetem még így sem "csalódás"-nak, még pozitívnak sem, inkább hatalmas élménynek, letehetetlen olvasmánynak. Szerettem én már a Dodó-t is, egy korábbi olvasmányomat a szerzőtől, de ez  a 176 oldalas regény a fotelhez szegezett.

A történet két idősíkon játszódik. Egyfelől a jelen szálában megismerjük Marcellt, a Párizsban élő magyar tizenéves fiút, másfelől  a múltban, 1980-ban megismerkedünk a tizenkilenc éves pincérlánnyal, Ninette-tel. A kötet négy része ennek a két idősíknak a váltakozása. Először 2013-ban járunk Párizsban, ahol Marcell az édesanyjával és a nevelőapjával éppen Brüsszelből költöznek a francia fővárosban, és a fiú titokzatos felfedezést tesz a szobája falán. Ennek a felfedezésnek köszönhetően jutunk e Marcellel a 33 évvel azelőtt Párizsba. Nemcsak Ninette személyes sorsa szomorú és borzongató, de a környék élete is fel van bolydulva, hiszen fiatal lányok tűnnek el sorra a környéken. Marcell megbűvölten követi éjszakáról éjszakára a házukkal szemben lévő kávézó, Ninette és a többiek életét a három évtizeddel korábbi Párizsban, míg egy nap nyomozásba kezd.

Ez a történet pergő volt, eseménydús, fordulatos, roppant izgalmas. Közel kerülnek az olvasóhoz a szereplők, szinte személyes ismerősök lesznek olvasás közben. A történet krimi szálától és néha alig tudtam egy helyben ülni olvasás közben. Ráadásul - ami nálam hatalmas plusz pont - az író kiválóan adta vissza Párizst, a párizsi hangulatot, az embereket. Hatalmas kedvencem Georges Simenon, aki megalkotta  a híres rendőr, Jules Maigret figuráját. Én minden, vagy szinte minden, részét olvastam Maigret kalandjainak, így őszintén mondhatom: ugyanazt a varázslatos környezetet és hangulatot éreztem a Titkos mozi olvasása közben, mint amikor Maigret-vel járok Párizs utcáin.

A kötet első két része a legnagyobb terjedelmű. Ezután egy rövidebb részt kapunk 1981 áprilisából és egyet a jelenből. Nem tudom, mi lehetett az oka, elképzelhető, hogy az volt a baj, hogy az első két nagyon rész után muszáj volt aludni mennem, mert az éjszakába olvastam magam, de másnap, a két utolsó rész már nem hozott olyan katarzisszerű élményt. Kicsit csalódtam is, mert úgy éreztem, hogy a harmadik rész értelmetlen erőszakba fullad, ami nem tett hozzá a regényhez annyit, hogy megérte így megírni. A negyedik rész volt nagy öröm volt nekem a korábbi értelmetlen vérontás után.

A kis csalódás azonban nem veszi el a kedvemet attól, hogy mindenkinek csak ajánlani tudjam Pacskovszky Zsolt regényét, a Titkos mozit. Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy elolvashattam és megismerhettem Ninette történetét.

Balázs Ágnes: Lufi és a zűrős vakáció

Hatalmas köszönet a Móra Könyvkiadónak ezért a sorozatért. Amennyire nehezen tudtam megszokni az első részben a főhős szeleburdiságát - én teljesen más gyerek voltam ennyi idősen -, itt már szinte hiányt éreztem, amikor a kezembe vettem a második részt, és nagyon jókat derültem a kalandjain. Balázs Ágnes sorozatának második része, a Lufi és a zűrös vakáció 2021-ben jelent meg új borítóval. Amikor pedig belekezdtem, tudatosult bennem, hogy december eleje óta ez immár a második nyári vakáció alatt játszódó kötet, amit olvasok. Igazán nem lehet róla azt állítani, hogy télen inkább a téli olvasmányaim lennének hangsúlyosak.

A regény leginkább a nyári vándortábor tíz napja alatt játszódik, de kapunk egy kis időt előtt és utána is a gyerekek életéből. Az utazás előtt... hát az leginkább Csurikáról szól. A zöld Csurikáról és a kékről. Az egyik elrepül, míg a másik szerető új gazdát talál. Nem állítom, hogy ezekhez az eseményekhez nincsen semmi köze Lufinak...

Általános iskolás koromban a biológiát oktató Józsi bá minden nyáron szervezett vándortábort az iskolában, de engem sosem engedtek el, de néhányszor voltam hagyományos táborban, így sikerült felelevenítenem néhány emléket a DALMÉTA HANTAMEMŐ és Szamóca segítségével. Többek között azt a kellemes emléket, amikor rövidnadrágos lábbal beleestem egy hatalmas csalánerdőbe. Igen, a régi, szép idők.

Ugyan Lufinak csalánnal nem kellett szembenéznie a táborozás során, de volt éppen elég kellemetlen kalandja, köszönhetően három társának - Pál Laurának és a Kukucska ikreknek. Ők hárman azok közé a gyerekek közé tartoztak, akikkel mindenki találkozott gyerekkorában és nem emlékszik vissza rájuk jó szívvel. Szerencsére főszereplőink jó kezekben voltam Gizi néni és Ottó bácsi szárnyai alatt, még ha Ottó bácsinak valamiért a sportverseny-dolog bekattant volna a táborozás alatt. Élt-halt egy jó kis sportversenyért, de elég volt neki a lekvároskenyérevő-verseny is, hogy jól szórakozzon. A DALMÉTA HANTAMEMŐ és Szamóca folyamatosan résen kellett, hogy legyen, hiszen ment az adok-kapok Pál Lauráékkal - ami végül az izgalmas végkifejletig is eljuttatta barátainkat.

Mindezt pedig úgy, hogy Lufi egyáltalán nem is akart elmenni a táborba, hiszen már nagyon várta kistestvére megszületését. A kislány szomorúságát enyhítette, hogy Szamóca is elmegy ugyanabban a turnusban - és a fiú jelenléte bizony nagyon jól is jött sok helyzetben, habár nem csak ezért volt fontos, hiszen megjelenik a csírázó szerelem, de nevezzük inkább... nem is tudom. Hiszen a szerelem nem a szép szavak és a bókok. A szerelem az, amikor olyan fontos a másik, hogy áldozatot hozunk érte. Amikor leküzdjük a félelmünket, amikor a megbántottságunk ellenére is utánamegyünk, ha úgy hisszük, bajban van. Lufi sok mindent tanult ebben a kötetben, ebben a tíz napban.

Azt szerettem ebben a regényben, hogy Balázs Ágnes nem finomkodik, megmutatja, hogy nemcsak tökéletes, boldog, kiegyensúlyozott családok léteznek. De ott van Mészáros Emőke, akinek az édesapja az USA-ban kezdett új életet, és nem lehet tudni, a kislány mikor látja ismét, hiszen már új családja is van. Vagy éppen Takács Tamara édesapja, aki a munkanélküliség démonát nem bírja elviselni és a küzdelem helyett az alkoholba menekül, ahonnan csak egy lépés volt a családon belüli erőszak.Volt azonban más is, ami miatt feldúlt ez a regény. Ez pedig Szamóca és az édesanyjának a szála volt. Mert megértem én, hogy nehéz egyedülálló szülőnek lenni, de csak azért, mert megismerkedünk valakivel, dúl a szerelem, még nem kellene ennyire háttérbe szorítani a gyereket. Szamócával az új kapcsolat miatt az édesanyja keveset foglalkozott, a kisfiú nem tudott már vele beszélgetni, megosztani vele a gondolatait, örömeit, bánatát. Az életükbe teljesen befészkelte magát egy férfi, a kisfiú pedig idegennek érezte magát a saját otthonában. Igen, Szamócai Tihamér édesanyjának ezt jelentette a szerelem. És ekkor jött a nyár elején megígért "meglepetés". Nos, ez a fordulat mélyen felháborított, be kell vallanom. Mélységesen elítéltem a édesanyját és új párját. Nem tudom, hogyan fog folytatódni a sorozat, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy e a következő kötet egy kis megnyugvást Szamócának és hogy a meglepetés, amit Lufi kapott, mennyire dúlta fel a kibővült család életét.

Fantasztikus volt olvasni Lufi és Szamóca újabb kalandját, és már az asztalon vár a harmadik rész, hogy karácsonykor a gyerekek kalandjain szórakozhassak.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam Balázs Ágnes regénysorozatának második részét is, óriási élményt kaptam általa. Az írónő - aki igazi polihisztorként színésznőként, műsorvezetőként, szövegkönyvíróként, dalszövegíróként és zeneszerzőként is letette a névjegyét az asztalra, maradandó regénysorozatot alkotott, nem véletlen, hogy más a többedik kiadását éri meg Lufi története.

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a nagy veteményesviszály

Sajnos az Erawan Kiadó szerkesztői és fordítói munkájával még mindig nem vagyok kibékülve - már ami M. C. Beaton sorozatát, Agatha Raisin történeteit illeti - bár a helyzet finomodott az első, általuk kiadott rész óta. Főhősünk a nagy veteményesviszály történetében sem hazudtolja meg magát, tipikus Agatha, akit így szeretünk.

Visszatérünk a kiskertekhez, ahol az előző részben Agatha majdnem örök létre szenderült, így érthető, hogy nem szívesen tér oda vissza, a tulajdonos lordot meggyilkolják. Aggie tehát nyomozásba kezd. A gyanúsítottak egyike sem szimpatikus, és bejön a képbe egy új ember: egy ex-nyomozó költözik a faluba, Gerald Devere. Mindenki el tudja képzelni, ez mit vált ki a mi Agatha-nkból. Szerettem ezt a történetet is, tökéletes kikapcsolódás egy-egy nehezebb olvasmány után, s miközben Agatha nyomozását követhetjük és jót szórakozunk férfivadászatán, bejárhatjuk a varázslatos Cotswolds tájait is, ami számomra különösen pozitív ezekben a regényekben.

Felbukkannak sorra a nyomozóiroda alkalmazottai, közöttük Simon, aki még mindig nem képes megérteni, hogy hagyja békén Tonit; de új nyomozó is akad az iroda életében, ugyanis Agatha felveszi Jake-et, aki még Simonnál is rosszabb alak. Egy pillanatig sem volt szimpatikus személyiség: elkényeztetett, önző, beképzelt, munkakerülő, lusta, nőcsábász alak, akinek még az a mentsége sem lehet, hogy fiatal, hiszen elmúlt harminc éves.

A regény vége most nem tartogatott olyan - akár tragédiába is torkollható - fordulatokat, mint a korábbi részekben, ahol garantált, hogy a történet vége felé Agatha magányos életveszélybe sodorja magát, ez most kicsit lightosabb lett, de nem baj, mert néha már kicsit unalmas, hogy főszereplőnket menetrendszerűen meg kell menteni.

Összességében ez a rész is méltó a sorozat többi kötetéhez és a sorozat egészéhez. Arra pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy Mrs. Bloxby átváltozása vajon kitart-e a sorozat következő köteteiben is vagy sem.

Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen

"Az itt olvasható történet először az amerikai Story magazinban jelent meg 1938-ban, majd hamarosan átvette a Reader’s Digest, hogy aztán következő évben a Simon & Schuster könyv alakban is kiadja. A fiktív levélváltás azonnal irodalmi szenzáció lett, és társadalmi vitát váltott ki. A náci Németországban betiltották, az Egyesült Államokban és egy sor európai országban a legnagyobb dicséret hangjain méltatták."

Már korábban felkeltette az érdeklődésemet  Kathrine Kressmann Taylor kötetének, a Címzett ismeretlennek a fülszövege, nemrég pedig haza is hoztam a könyvtárból a történetet, amely - az Ab Ovo-s kiadás után sok évvel - 2022-ben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában. Nem tudok olyan időszakot mondani az életemben, hogy ne érdekelt volna a történelemnek ez a korszaka, így izgatottan kezdtem bele az olvasásba, és egy pillanatra sem okozott csalódást a kötet.

Max és Martin üzlettársak és barátok. Martin Amerikában élő német, aki 1932 őszén visszaköltözik a családjával Németországba. Max zsidó. Kettejük levélváltásai 1932. november 12. és 1934. március 3. között adják a történetet, ezeken a leveleken keresztül bontakozik ki... valami borzalmasnak a megszületése. Amikor olvastam, sokkolt, amit leírva láttam. Az agyam nem volt képes befogadni a véget, mert bárhogyan is készültem, arra, amit kaptam, nem voltam felkészülve. A vége előtti néhány levelet újra kellett olvasnom, mert azt hittem, én siklottam át valamin, de nem. Majd pedig néma döbbenettel ültem. Órákig, napokig a könyv hatása alatt voltam, és még most is hatással van rám - szerintem mindig így lesz -, mert ahogy visszatérnek az emlékek és felidézem az olvasottakat, folyik a könnyem. Azt hiszem, a korábbi döbbenetet most válthatta fel a fájdalom. Nagy szavaknak tűnhetnek ezek, de számomra valóban fontos ez a korszak. Sokaknak lerágott csont a téma; a "tuti siker receptje" a második világháború és a Holokauszt... Sokan unhatják, hogy folyton "belebotlanak" könyvesboltban, könyvtárban. Hogy minek ennyit olvasni erről.

Azért kell, hogy soha többé ne történhessen meg.

Háromszor voltam Auschwitz-Birkenauban. Láttam a gázkamrákat. Láttam a barakkokat. Láttam a szögesdrótot, ahogyan láttam a vasúti síneket is. Láttam a sokezer bőröndöt. A sokezer pár cipőt. A többtonnányi levágott hajat. Egy könyv sem felesleges, ami felszólal ez ellen, ami megmutatja a történelem egyik legsötétebb időszakának borzalmát. A Címzett ismeretlen-t pedig különösen fontosnak érzem.

Jóval a második világháború előtt járunk és a leveleken át tanúi lehetünk Hitler hatalomra jutásának és egy teljesen épelméjű, egészséges gondolkodású, szabadságszerető, az emberek jogaiért kiálló ember és családja átváltozásának; rajta keresztül pedig sokmillió német és egy nemzet átváltozásának. Ezek az emberek nem voltak gonosztevők. Olyan emberek voltak, mint ennek a blogbejegyzésnek az olvasója vagy éppen írója, vagy bárki az ismerősi, családi körünkből. Csakhogy volt egy Németországra oly traumatikus 20. századi előzmény. Aztán pedig jött Adolf Hitler, aki valamiféle delejjel volt képes hatni az emberekre, az emberek gondolkodására. Nem vagyok történész és az események pszichológiai hátteréről sem olvastam, de valahogyan így képzelem.

A vékony kötet erőssége nem a kor mélységbe menő történelmi bemutatása, hanem az emberben végbemenő változások dokumentálása. Hogyan változik meg Martin? Hogyan lesz belőle Hitler híve? Az olvasó szembesülhet ezzel a kötetben. Levélről levélre. Először az jutott eszembe, hogyan tehette? Mi játszódott le benne? És hogy én soha... de aztán elharaptam magamban a szót, mert nem tudhatom, hogyan reagálnék hasonló helyzetben. Úgy gondolom, nemet mondanék. Csakhogy most 2023 decembere van, és nem 1933. Senki nem lehet száz százalékig biztos magában.

De gondolj csak erre: reggel mész munkába, egy idős férfi támasztja a falat, háttal a járókelőknek. Sietsz, mész a buszhoz, késésben vagy. Csak egy részeg - gondolod és mész tovább. Én megálltam. Egy kilencven éves férfi volt rosszul a falnál. A park másik oldalán lakott. Hazakísértem és a lelkére kötöttem, hogy hívja fel a lányát, aki a közelben lakott. Mindez valós történet. Nagyjából tíz éve történt. Azok, akik továbbmentek, nem voltak rossz emberek, igaz? Mégse segítettek. Hogyan gondolhatja hát bárki, hogy Martin helyében ő mit tett volna, változott volna vagy sem. Bocsánat, sok gondolatot és érzést felhoz benne a kötet.

A szerző könyvét három részre tudnám osztani: 1. Martint még nem fertőzte meg a nácizmus szelleme; 2. Martin a híve lett Hitlernek; 3. a tragédia után. Spoiler nélkül nem tudok mélyebben írni a kötetről, s ahhoz, hogy kitépje a lelketeket, szerintem nem is szabad többet tudnotok a történetről. Akarjátok, hogy kitépje a lelketeket? Olvassátok el a könyvet és a fejetekben és a lelketekben mindig veletek marad.

Az ajánlóm végére pedig még egy ajánló. Vagyis kettő. Mivel nem tudom, bekavar-e a szerzői jog vagy sem, inkább nem linkelem, de ha érdekel benneteket a téma és még nem hallgattátok meg, keressetek rá két dalra. Az egyik a Százéves pályaudvar, ami nemcsak Gerendás Péter, de Kulka János előadásában is csodálatos, a másik pedig a Rosenberg Dani című dal.

Viola Szandra: A világfa kilenc ága - Hajnal öröksége

Már kézbe fogni is öröm Viola Szandra sorozatának első részét, a Hajnal örökségét, ami idén jelent meg a Scolar Kiadónál. A fantasyben fontos szerepet kap a hiedelemvilág, a néphit, és emiatt különösen kíváncsi voltam, hogya viszi bele ezt a szerző egy ifjúsági regénybe. Amikor pedig elkezdtem a regényt és szembesültem a helyszínnel, ami nem más, mint Piliscsuda, hát fülig ért a szám. Engem ezzel már az elején megvett a szerző, hiszen nagyon szeretem a Pilist és sokszor jártam már Piliscsabán és környékén.

Hajnal és az édesapja a koronavírus-járvány közepette átmenetileg Piliscsudára költöznek, az elhunyt nagymama házába, hogy - a lehetőségekhez képest - elkerüljék a betegséget. A tizenhat éves lányt sokkhatásként éri a városi élet után a falusi létezés, el sem tudja képzelni, mit fog ott kezdeni magával, amíg meg nem ismerkedik - egy macskának köszönhetően - Luca nénivel. A macska, akiről kiderül, hogy Cicelle a neve, végül Hajnalhoz költözik, a lány pedig rájön, hogy Luca néni a nagymamája Dávidnak, Hajnal iskolatársának.

A regényt át- és áthatja a régi hitvilág, a misztikus hiedelmek és lények, Luca néni pedig vallja, hogy Piliscsuda a világ közepe, ahol a Világfa áll az ő kilenc ágával - ami az ég kilenc rétegét tartja. Ha pedig felborul a rend, akkor hatalmas baj kerekedhet. Ahogy kerekedett is, ugyanis kiderült: baj van a Világfával. Hajnal furcsábbnál furcsább lényekkel találkozik, akik nem feltétlenül barátságosak, és a három embernek össze kell fognia annak lrdekében, hogy a Világfa rendbe jöjjön, a lények pedig visszakerüljenek a saját világukba.

A történetben teljesen belopta magát a szívembe Mitmitke - ha van cuki lény, hát ő az volt, de nagyon megszerettem Cicelle-t is. Mindketten sok segítséget adtak a szereplőknek a lidércek és túlvilági lények elleni harcban, akik között elég durva lények is vannak... Őszintén, a húslidérc szerintem kifejezetten gyomorforgatóan néz ki - eszembe jutott róla egy film, amit jópár éve néztem moziban, de egy jelenetnél ki kellett mennem, mert azt éreztem, ha maradok, biztosan rosszul leszek. Ettől eltekintve izgalmas volt az elejétől a végéig a történet, nem ártott neki a húslidérc, éppen ellenkezőleg történt. A kézzel nem megfogható veszélylyt az ember sokszor nem veszi eléggé komolyan, de egy ilyen lény valósság teszi a veszedelmet.

Hajnal és Dávid kapcsolatának formálódása nagyon finoman van beleszőve a regénybe, nem veszi el a hangsúlyt a főszálról és továbbmegy a sorozat további részébe/részeibe. Viola Szandra remekül ötvözi a modern világot az ősi hiedelemvilággal, de szerettem azt is, ahogyan az események folyamán a tizenéves lány közelebb kerül elhunyt nagymamájához.

A történeten keresztül az olvasó találkozhat a természet fontosságával, az egyensúly megtartásának jelentőségével is, amit a Világfa létezése jelent. A történet ugyan rövid, de rengeteg témát és gondolkodnivalót ad az olvasónak, miközben együtt izgulhatunk a gyerekekkel és az idős nénivel a tavaszért, az Élet beindulásáért, a természet egyensúlyáért. Olvastam volna még, egy kicsit rövid volt nekem, de nem azért, mert hiányérzetem lenne. Inkább jó lett volna még olvasni, vagy részletesebben olvasni.

Nagyon várom a következő részt, el fogom olvasni. Az első részt pedig biztosan beszerzem, mert most kölcsönpéldányként olvastam.

Arnon Grunberg: A betegség nélküli ember

Több oka is volt annak, hogy elkezdtem olvasni A betegség nélküli embert. Egyfelől Hollandia volt az egyik díszvendég idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, és arra gondoltam, milyen jó lenne dedikáltatni a kötetet Arnon Grunberggel, másfelől a kötet szerkesztőjét ismerem és kedvelem és ha már nem olvastam még el Georg Klein Miakro-ját, amiről olyan sok jót mesélt, legalább elolvasom ezt és elmesélem neki, milyen is volt. A Könyvfesztiválnak azon napjára, amikor Grunberg biztosan kint volt, sajnos nem jutottam el (igaz, csak pár oldalt tudtam addig halandi a regénnyel), és nem is nyerte el annyira a tetszésemet a történet, hogy erről meséljek ismerősömnek.

A regény hazájában 2012-ben jelent meg, magyarul 2014-ben adta ki a Gondolat Kiadónál. Nos, talán nem ezzel a regénnyel kellett volna kezdenem a Grunberggel való ismerkedést - villant fel bennem, amikor már jópár oldalt elolvastam a történetből. Megtévesztett - azt hiszem - a rövidsége, no meg izgalmas volt a cím és a borító... egyszerre volt a számomra vonzó és taszító, amivel felkeltette az érdeklődésemet.

Én ebben a regényben nem tudtam szeretni egy szereplőt sem. Nyilván nem ez a jó regény ismérve - mármint, hogy szeretünk-e egy szereplőt (vagy többet) vagy sem -, de mindenesetre meglepett a sok ellenszenves vagy éppen érdektelen karakter. Az indiai származású svájci főszereplő, Samarendra megbízást kap a bagdadi operaház felépítésére, ami miatt el is utazik Irakba, hiába aggódik érte barátnője. Itt pedig groteszk, tényleg abszurd kalandokba keveredik, kis híján az életével fizet az utazásért. Bármi is történt azonban vele, nem volt képes közel kerülni hozzám, de azt hiszem, nem is volt ez az író célja. Olyan ember állt előttem Samarendra személyében, akinek nem voltam képes egy jó tulajdonságát sem felfedezni, talán kivéve azt, hogy szerette a húgát, aki betegen született és élt.

Európaiként érkezett Irakba, ahol nem tekintettek rá másként, csak egy indaiaira. A börtönben átéltek is mély nyomot hagytak benne, és mindez mintha ahhor vezetett volna, hogy az identitását veszítette el. Amikor azonban visszatér a Közel-Keletre, nos, ezt nem tudtam megérteni. Vagyis... bizonyos szempontból értettem, de közben értelmetlen döntésnek éreztem. Mintha magasabbrendűnek képzelte volna magát. Vagy aki a sorsot kísérti. Mindvégig európai, svájci állampolgárként definiálja magát, de aki ránéz, az egy indiai férfit lát. Igen, a sorsot kísértette, amikor alkoholfogyasztás után autóba ült, mert azt gondolta, nem eshet baja.

A végkifejlet mindenesetre meglepett, de ennyi a különbség, ha az ember fehér európai vagy ha nem. Sokáig olvastam a regényt, mert nem voltam képes gyorsabban. Nem esett jól, felzaklatott, sokszor gyűlöltem is, míg néhol felfordult a gyomrom. Közben pedig arra gondoltam, nehogy már kifogjon rajtam 222 oldal! Elolvastam. Az első Grunberg kipipálva. De hogy mi volt ez az abszurd valami, még sokáig emésztenem kell.

Fodor Veronika: Tudálékos úr könyvesboltja

Frissítő, igazi, könyvmolyoknak való történetet vehettem a kezembe nemrég, amikor a könyvtár gyerekrészlegén böngésztem olvasnivaló után. Megtaláltam ugyanis a polcokon Fodor Veronika 2023-as kisregényét, a Tudálékos úr könyvesboltját, ami a Holnap Kiadónál jelent meg. A szerzővel - egészen pontosan a szerző könyveivel - eléggé ambivalensek az érzéseim, ugyanis olvastam már tőle nagyon jó (legalábbis nekem nagyon tetsző) és rendkívül rossz (igen, az a kötet határozottan rossz volt) könyvet is. Így még inkább érdekelt, hogy ez a mostani történet melyik kategóriába fog esni nálam.

Olvasás után pedig állíthatom, hogy - habár a moly.hu könyves közösségi oldalon ez a könyv is elég alacsony százalékon áll - nekem elnyerte a tetszésemet a történet, ahogyan a szereplők is.

A címben szereplő Tudálékos úr a Vén Professzorhoz címzett antikvárium tulajdonosa, akinél találhat a betérő beszélő könyvespolcot, de közlekedő és pakolászó széket is. A legbosszantóbbak azonban a könyvmanók, aki rendszeresen felbosszantják Tudálékos urat a viselkedésükkel. Pongrácnak is fontos szerepe lesz a történetben, ő Tudálékos úr unokája, aki megtalálja azt a kézzel készített könyvet, amelyben nagyapja felsorolta - mintegy lexikonszerűen - az összes könyves kis lényt, legyen jó vagy rossz természetű. Szomszédjuk, Ernesztina néni remek süteményeket készít - ő A két daloló csacsi nevű édességbolt tulajdonosa, akinek a boltja alatt különleges könyveket őriz. Egy véletlen folytán elszabadul egy gonosz szerzet, Átok, a néninek pedig nyoma vész. Tudálékos úr és Pongrác már csak az éppen elkezdett süteménykészítés nyomait találják meg az édességboltban, így hát nyomozni kezdenek.

Nagyon szerettem a lexikonban szereplő szócikkekeket, mint például a szamárfülező, az aláhúzogató, a nótórius könyvmentő, de a többiel meghatározását is szórakoztató volt elolvasni. Egy könyveket szerető kiskamasznak szerintem remek szórakozás lehet ez a történet, még ha a nyomozás szála - érthetően - nem is a legerősebb. Polc Apó és testvére történetét is megismerhetjük és tanúi lehetünk az egymást régóta nem látott két polc találkozásának is.

Fodor Veronika remek fantáziával megírt történetében természetesen minden jóra fordul és az utolsó lapon az is kiderül, hogy az író lezárja-e Pongrácék kalandjait, vagy meghagyja a lehetőségét újabb izgalmas eseményeknek. A vékony kis kötet szellősen szedett, illusztrált, az illusztrációk irtó jópofák - köszönet értük Igor Lazinnak -, minden adott egy kellemes, könnyed kikapcsolódához, ha az embernek nincsen sok ideje az olvasásra, de valami kedves-humoros történetre vágyik.

Egyetlen dolog lepett meg, ami pedig a kötet ára. Úgy érzem, hogy 2900 Ft túl magas összeg ezért a kis könyvért, még az elszállt könyvárak ismeretében is. Ha azonban akciósan látjátok valahol vagy van lehetőség könyvtárból kikölcsönözni, mindenképpen ajánlom a Tudálékos úr könyvesboltja című kötetet a Holnap Kiadótól.

Judy I. Lin: Méreggel átitatott varázslat

Judy I. Lin regénye, a Méreggel átitatott varázslat 2023-ban jelent meg a 21. Század Kiadón belül a Next21 Kiadó gondozásában, a Next Generation sorozat részeként. Ez az írónő első, magyarul megjelent regénye, amely egy sorozat első része is egyben. Még sosem olvastam tajvani szerzőtől, nagy örömmel és kíváncsisággal vettem a kezembe a regényt, mely a kiadó kedves megkeresése után jutott el hozzám. Fantasyt ritkán olvasok, de mindig nyitott vagyok új műfajok felé - így olvastam el nemrég jópár mangát is, és nagyon pozitív élmény volt mindegyik -, és a történet, a korszak és a borító együtt levettek a lábamról. Már nem is féltem annyira a műfajtól.

Édesanyja elvesztése és húga halálos betegsége készteti Ninget arra, hogy elmenjen arra a versenyre, amelyet a császári udvarban rendeznek és célja az új udvari teamester kiválasztása. Ning édesanyja ugyanis teamester, vagyis shénnong-shi volt. Főhősünk húga tőle tanulta a mesterséget, de Ning most helyette elmegy a versenyre, abban bízva, hogy amennyiben megnyeri, talán teljesítik a kérését és egy jó orvos menteni testvérét. Csakhogy már a versenyre vezető út sem egyszerű, ott pedig szembesül azzal, milyen sokan áhítják az udvari teamester címét megszerezni, nem lesz könnyű dolga. Szerencsére barátot szerez Lian személyében, aki szintén a versenyre érkezett; azonban ahol barát van, ott akad ellenség is. Sok galibába és kalandba keveredik Ning, ahogy a hetek alatt egyik fordulóról eljut a másikra, egyre közelebb kerülve a céljához. És ekkor felborul minden, nemcsak ő, de mások is veszélybe kerülnek.

A regényt abszolút átjárta a régi idők és Ázsia hangulata. A szöveg finom volt, a történet lassan folyt előre a kötet első - nagyjából - háromnegyedében, ahogyan az ember - ismeretlenül - elképzeli a hasonló helyeket sokszáz évvel ezelőtt. Élveztem ezt a lelassulást, miközben pedig - belegondolva - 380 oldalon többheti történést kapunk, de ez nem érződött. A leírások plasztikusak voltak, majdhogynem líraiak. Éreztem a gőzölgő tea illatát, étkezés közben az ételeket, láttam magam előtt a kertet, a palotát, Ning faluját. Judy I. Lin kiválóan tud hangulatot teremteni és remek történetmesélő. Sokat megismerhet az olvasó a teakészítésről, a teának tulajdonított mágiáról, kultúrtörténeti szempontból nekem - aki Robert van Gulik ókori kínai krimijeit is inkább a körítés, mintsem a bűntény miatt olvasom - igazi csemege volt.

Ning heteit átjárja a varázslat, folyamatosan fejlődik a teamesterré válásban, tapasztalatot és tudást szerez, de mégse szabad elfelejteni, hogy egy egyszerű, fiatal, faluról jött lányról van szó, aki nem ismeri ki magát sem a városi életben, sem pedig a palotában, a palota politikai ármánykodásában. Kiben bízhat és kitől kell tartania? Sokszor nem világos a számára, de okos lány, célokkal és tervekkel, amiket meg akar valósítani. Mindez sokaknak talán unalmas lehet a már említett lassú történetmesélés miatt, de ennek a helyszínnek, korszaknak és témának szerintem rosszul állt volna a sebesség. Így adott időt kiélvezni az apró részleteket.

A történet szerelmi szála itt éppen csak kibontakozóban van még, nem igazán zavart be a történetbe, nem éreztem felesleges tölteléknek sem. Érdekel, hogyan és hova vezeti majd Lin a továbbiakban, lesz-e és ha igen, milyen komolyabb konfliktus ebből.

Szeretem a világot, amit az első kötetben felépít a szerző, és nagyon kíváncsi vagyok, vajon a második rész mit tartogat, mivel a kötet vége hihetetlen mértékben begyorsult, olyan mennyiségű esemény volt besűrítve ide, mint az első háromnegyedébe együttvéve sem, és sokkal több izgalom. Engem egy kicsit ki is zökkentett ez a hirtelen váltás, ettől a függővégtől azonban sokkot kaptam, és szidtam magamban az írót a kegyetlensége miatt, amit elkövetett az olvasóval szemben.

Engem elvarázsolt Judy I. Lin világa, Ning története, és nagyon várom, mikor jön a második rész. Amíg viszont megjelenik, szerintem szükségem lesz egy újraolvasásra, hogy másodjára még jobban belemerülhessek a szöveg részleteibe.

Különleges élmény volt az olvasás, köszönet érte a Next21 Kiadónak.

Ho Kuk-Hva: A titokzatos menyasszony 1. és 2. kötet

Úgy érzem, nem lenne igazságos ezzel a mangával szemben, ha ezt a két kötetet külön-külön értékelném. Két booktuber, Fanni és Ruby 2023 őszén második alkalommal szervezték meg a Mangwathont, ezúttal szeptember 29. és október 8. között kellett a résztvevőknek mangákat és manhwákat olvasniuk. Gondoltam egy merészet, a FSZEK Pataki tagkönyvtárából én is beszereztem néhány ilyen képregényt. Észak-Pesten lakom, teljesen logikus volt átutazni a fél várost egy szombaton, hogy hozzájussak ezekhez a kötetekhez; csak bízni tudtam benne, hogy nem okoznak majd csalódást. Egyfelől mindig szeretem tágítani az olvasásaim körét, új műfajokat mindig érdekes felfedezni, másrészt szeretem az ilyen közösségi élményeket.

A titokzatos menyasszony első részét több napig olvastam, elaprózva jutott hozzám el a történet, azt gondolom, ez hiba volt részemről. Folyton csak pár oldalt haladtam utazás közben, néha párat reggelente, míg kávéztam, nem tudtam belevonódni a cselekménybe, hiába álltam hozzá nyitott elmével. Egyfelől ennek tudom be, hogy nem voltam elragadtatva a kötettől, másfelől azonban sokszor idegesített is a történet és a karakterek viselkedése. A falra másztam a malacpofás lánytól, agyvérzést kaptam Dodotól. Kifejezetten ellenszenvvel viseltettem ez iránt a csaj iránt. Éreztem azonban, hogy jó lesz nekem ez a sorozat, csak nem szabad részekben olvasni.

A második kötetnél már nem követtem el azt a hibát, mint az elsőnél. Otthon, bekuckózva a fotelbe vettem a kezembe a folytatást, és egyhuzamban olvastam el, amit nagyon jól tettem. Bevonódtam a cselekménybe, közel kerültek hozzám a pozitív vagy éppen negatív karakterek. Aki bosszantott, bosszantott itt is, mégis teljesen más élményt adott a második rész. Igaz, Dodon kívül itt a szülőket is péklapáttal tudtam volna ütni, mert egyiküknél sem éreztem, hogy Szindzsun érdekeit néznék, de Pak Mujon személyisége szépen kezd kibomlani, Szindzsunt is jobban megismerjük, ahogyan a mellékszereplők is kibontakoznak. Összességében még nem éreztem ugyan tökéletes olvasmánynak, de határozottan jobb volt, mint az első kötet, így biztos vagyok benne, hogy fogom folytatni a sorozatot, mert érdekel, mi lesz a tizenévesekkel.

Annak nagyon örültem, hogy ez a sorozat követi az európai olvasást, mivel több más kikölcsönzött mangát fordítva kellett olvasni, ami a számomra kezdetben kényelmetlen volt, állandóan emlékeztetnem kellett magam, hogyan nézzem-olvassam a kockákat és idegenes volt a fordítva lapozás. Érdekes, újszerű élmény volt azonban, nem bánom, de örültem, hogy ennél a sorozatnál gondoltak az "európai fejekre".

Jó szívvel ajánlom ezt a sorozatot akár kezdő mangaolvasóknak is, amilyen én is vagyok. A történet nem sötét, bár vannak benne mágikus dolgok, de a jelenben játszódik, átélhető és megérthető a környezet és az olvasó tud szurkolni a szereplőkért. Van benne személyiségfejlődés is, és nagyon érdekel, ez hová fejlődik majd a további részekben.

A sorozat részeit a Vad Virágok Könyvműhely honlapjáról meg is vásárolhatják az érdeklődők.

Pehelykönnyű ünnepek

A 2022-ben a Cerkabella Kiadónál megjelent Pehelykönnyű ünnepek az a könyv amit tényleg egész évben újra és újra elővesz az ember. Irodalmi szöveget, játékötleteket, recepteket tartalmaz minden alkalomra, legyen szó az advent időszakáról, karácsonyról, szilveszterről, farsangról, húsvétról vagy akár olyan családi eseményekről, mint a születésnap, egy vendégváró délután, vagy éppen az ősz ünnepei. A Cerkabella Kiadó minden kiadványa magas minőségben kerül az olvasók kezébe - erről én magam sok-sok könyvükön keresztül meggyőződtem már -, de a Pehelykönnyű ünnepek számomra még ezek közül a kötetek közül is kimagaslik.

A borító milyensége, a papír minősége, a szerkesztés, a tördelés, a beltartalom összeválogatása mind azt sugallja, hogy ennél a kiadónál igazán elkötelezett emberek dolgoznak. 

A könyv címe magában hordozza a tartalmát: legyen nagy vagy kisebb ünnep, nem érdemes stresszelni, folyamatosan a konyhában robotolni, mindent túlbonyolítani. Lehet mindezt pehelykönnyen is! Az ünnepkörökhöz kapcsolódó részek felépítése mindegyik ünnepnél ugyanaz: egy-egy irodalmi mű elolvasása, a ráhangolódás után néhány ínycsiklandó receptet kapunk (édességről, előételről, főételről vagy épp salátáról beszélünk), melyeket könnyen el lehet készíteni, többórás konyhai tartózkodás nélkül. Helyette a felszabadult idő a családdal, a gyerekekkel tölthetjük és ötleteket meríthetünk a játékhoz az összeállítás harmadik részéből, amiben a szabadidő eltöltéséhez kapunk ötleteket. Több receptet is eszembe véstem, hogy el kell majd készítenem, akár karácsonyra, akár máskor, mert egyszerűségükben nagyszerűek.

Legszemélyesebbé azonban akkor válik a kötet, ha beleírjuk az adott ünneppel kapcsolatos kedvenc ételeinket, játékainkat, amihez szintén hagytak helyet a szerkesztők.

Különösen nagy élmény volt Mészöly Ágnes gyerekkönyve, a Dalmorka, a hobbivarázsló után olvasni a Pehelykönnyű ünnepeket. A történet, amikor Natti kistündér hókiflit süt éppen de elfogy a porcukor, visszaköszön ebben a kötetben, amikor kapunk egy hókifli-receptet, ami számomra különösen kellemessé és meghitté tette az olvasást; a kötet legutolsó fejezet - amely az Ajándékozz ízeket címet viseli - pedig szintén visszacsatol, hiszen a Mészöly-kötet A komatál című történetét olvashatjuk az elején. Ajánlom az olvasónak, hogy a két könyvet egyszerre vegye kezébe, és mindenképpen olvassa el Mészöly Ágnes kedve kötetét is.

A könyvet megtaláljátok a Cerkabella Kiadó honlapján, ahol kedvezménnyel megvásárolhatjátok a kiadó más könyveivel együtt. Nagyon köszönöm, hogy recenziós példányként megkaphattam a könyvet és megismerkedhettem vele. Sokat fogom forgatni.

Jane Riordan: Volt egyszer egy mackóm

Jó választásnak éreztem Jane Riordan Volt egyszer egy mackóm című könyvét olvasni azon az esős, hűvös napon, amikor a kezembe vettem. Nemcsak egyszerűen komfortos olvasmány volt, de mosolyt, melegséget vitt abba a borongós napba. Manapság annyi gondja van mindenkinek, néha szükség van ilyen könyvekre, hogy legalább az olvasás idejére megfeledkezhessünk róluk. A történeteket olvasva szinte el sem hittem, hogy ezek nem Milne történetei, Riordan olyan kiválóan adta át a mára már klasszikussá vált könyv írójának stílusát. Nemcsak a szöveg volt azonban méltó az eredeti műhöz, de az illusztrációk is, hiszen Mark Burgess E. H. Shepard nyomán készítette el azokat és szerintem senki nem mondaná meg, hogy nem Shapard művei, és a borító sötétkék-arany színei is otthonosság érzését keltették bennem, miközben eleganciát is árasztanak.

A Volt egyszer egy mackóm a Micimackó előzménytörténetének tekinthető. Megismerhetjük benne Róbert Gida és Micimackó egymásra találásának történetét, hogyan került a családba Füles és Malacka. Róbert Gida  életét kisbaba korától kezdve láthatjuk, az ő és barátainak apró élethelyzetit találjuk a lapokon (például múzeumlátogatás és piknik, a kisfiú náthája). Barátságos légkör uralkodik az otthonukban, kapunk egy kis londoni hangulatot is, majd a Pagonyban találjuk magunkat, amikor a család kiköltözik a  füstös, zajos városból, és a csapat összebarátkozik a Milne-regény eddig ebben a könyvben még nem látott szereplőivel is: összebarátkozunk Nyuszival, Bagollya, Kangával és Zsebibabával, találkozhatunk Tigrissel és sok más kisebb szereplővel, mint amilyenek Nyuszi barátai és üzletfelei.

Néhány imádnivaló idézet kedvcsinálóként a kötetből:

"Nyuszi szerette volna, ha ő találja meg Tigrist. Micimackónak pedig meggyőződése, hogy ő találta volna meg, ha nem ugrik haza egy kanálka mézért. Végül mégiscsak Malacka találta meg Tigrist, méghozzá egészen véletlenül.

Malacka a lehető legjobb módon fogott neki a keresésnek: keresni kezdett."

És hogyan lett Füles Füles?

"- Én Róbert Gida medvéje - közölte ünnepélyesen meghajolva - szíves fogadtatásban részesítelek téged, tisztelt...

- Névtelen - jegyezte meg a csüggedt jószág.

- Szíves fogadtatásban részesítelek téged, tisztelt Névtelen - folytatta Micimackó.

- Nem, nem - kesergett Névtelen. - Nem az a nevem, hogy Névtelen. Nincsen nevem.

[...]

- Akkor legyen a  neved... Füles... mert még sosem láttam senkit, akinek ilyen szép, hosszú füle volna... - Micimackó itt elakadt, mert aggódni kezdett, nem mondott-e valami sértőt.

- Füles...? - kérdezett vissza Névtelen Patás Rongy. - Füles - ismételte el, immár kissé hangosabban és magabiztosabban. - Igen, Füles. Úgy vélem, egészen jól cseng. Nem túl hivatalos, de nem is túl elcsépelt. Tiszteletreméltó név, és el is fogadom."

Imádtam Micimackó szauruszokról írt versét, melyet a kötet 80. oldalán először magamban olvastam el, majd hangosan, egyre hangosabban, az instrukcióknak megfelelően. Nos, azt hiszem, Jane Riordan könyve kicsit visszahozta a gyerek énemet. Az időjáráshoz pedig már csak azért is illett, hogy éppen ekkor olvastam a könyvet, mert a hetedik fejezetben kifejezetten esik az eső, Füles irtó édes, ahogyan az ablakból figyeli az esőcseppeket, és nagyon megadta a hangulatot a pokrócokból épített kuckó is. Minden egyes fejezet tartogatott mosolyognivaló epizódot, ahogyan a nyolcadik is szívet melengető volt, ahogyan Füles bújócsázott. Legszívesebben megöleltem volna a csacsi öreg medvét, olyan szeretetroham jött rám. Akár gyerek, akár kamasz, akár felnőtt valaki; tanuló vagy nagyszülő; nő vagy férfi, azt gondolom, élvezni fogja Riordan könyvét, egy újabb utazás gyerekkori kedvenceink világába.

Örömmel rakom Jane Riordan Volt egyszer egy mackó című könyvét Milne regénye mellé a polcomra. Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy elolvashattam a kötetet és könyvespolcom lakója lehet.

Az érdeklődőknek pedig ajánlom a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a könyvet rendelhetik meg kedvező áron, de a kiadó sok máre kötetét is megtalálják.

Szabó Lőrinc: Szél hozott

A Szabó Lőrinc gyermekverseinek válogatását tartalmazó kötet 2016-ban jelent meg a Móra Könyvkiadónál. A Szél hozott már messziről megragadja az ember tekintetét a borítóval, számomra vonzó és barátságos volt a kis figurával a fa ágán, a hulló levelekkel. Ugyan a kötetben nem csak őszies hangulatú verseket olvashatunk, mégis ideális volt ezen az esős, borús szeptemberi napon.

Sok versnél éreztem, mennyire jogos a könyv alcíme - Versek gyerekeknek és felnőttelnek -, mert ugyan gyerekversekről beszélünk, előfordult, hogy úgy éreztem, valamelyeket inkább felnőtt fejjel érti és értékeli az ember igazán. Gyerekkoromban sok Szabó Lőrinc-verset hallottam, olvastam, most sok olyannal találkoztam, amik eddig nem kerültek elém. Jó volt újakkal megismerkedni amellett, hogy a kötet illusztrációi a válogatásnak ugyanolyan fontos részei, mint a versek. Egyszerűen tökéletesek voltak Schall Eszter rajzai, kívánni sem tudtam volna szebbeket és hangulatosabbakat. Néha komor vagy szomorú volt a hangulat, Schall Eszter nagyon jól ráérzett Szabó Lőrnc verseire. Minden évszakot felvonultat a verseket válogató és a kötetet szerkesztő Milya Zsolt, de nemcsak évszakokat, hanem különböző élethelyzeteket, különböző érzelmi állapotokat is átadnak a költemények. Többet újra és újra elolvastam, miközben gyönyörködtem a rajokban, és kellemes élményt adott, hogy nemcsk számomra újm de korábbról már megismert verseket is kaptam. Egy egyfajta otthonosság érzését keltette bennem olvasás közben.

A szerkesztő a verseket három csoportra osztotta (Az ég meg én, Vén rigó dalai, Bagoly és óriás), a legtöbb írás főszereplője a természet, állatok, növények voltak, a harmadik csoportban jelentek meg a családdal, Lócival kapcsolatos költemények. Ezek között volt, amin elgondolkodtam: mennyire illik vajon ez a téma egy gyerekverseket tartalmazó kötetbe. Egyáltalán: gyerekvers témájának. A Bicikli című versnél úgy éreztem, mintha egy halálra készülő kisgyerek szavait tolmácsolta volna a költő. A halál megjelenik a Lóci verset ír, a Lóci és a szakadék vagy éppen a Lóci elalszik versekben is, szóval összességében nekem a garmadik része a válogatásnak kicsit depressziós hangulatot árasztott, és az járt a fejemben, hogy kell-e ennyi halál egy gyerekversben? Vagy legalábbis ennyi elmúlással foglalkozó írás ennyire gyors egymásutánban egy kötetben. Hozzáteszem, ezek nem voltak rossz versek. Ha leszámítom a hangulatot és a témát, nekem tetszettek is, de nyomasztottak.

Amikor a Lóci óriás lesz-t olvastam, furcsa borzongás volt átéreznem a sorokat, a helyzetet. Tudom - hiszen sokszor olvastam már újra verseket, könyveket -, hogy akár már pár év elteltével, több élettapasztalatot szereve is milyen más benyomásokat kaphatunk, ez azonban most még döbbenetesebb volt. Átérezve a kiszolgáltatottságot, a felgyülemlő haragot-félelmet.

Amennyiben azt a kissé nyomasztó érzést leszámítom, Miklya Zsolt válogatása jó arányban tartalmaz különböző hangulatú, témájú verseket; régről ismerteket és újonnan felfedezetteket, Schall Eszter pedig remek érzékkel illusztrálta a kötetet. Ajánlom mindenkinek, akit érdekelnek a versek: egyfelől nosztalgikus érzés a gyerekkorból jól ismertekkel újra találkozni, másfelől olyanokat olvasni, amik megadják a már jól ismert Szabó Lőrinc-érzést, mégis az újdonság erejével hatnak. Olyan könyv ez, amit érdemes újra és újra levenni a polcról. Ha nem is éppen verseket akarunk olvasni, mindenképpen gyönyörlödhetünk a könyvben található rajzokban és fantasztikus színeiben.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy általuk megismerkedhettem a könyvvel, és ajánlhattam másoknak is. Az érdeklődők a kiadó honlapján keresztül megvásárolhatják a Szél hozott című kötetet.

Mészöly Ágnes: Dalmorka, a hobbivarázsló

Natti kistündér, Dalmorka, a hobbivarázsló és szomszédaik történetei frissítő fuvallatként hatottak rám, olyan jó volt olvasni kalandjaikat. Ha nem tudatosítom folyton, hogy magyar szerző és magyar illusztrátor kötetéről van szó, nem tudtam volna kiragadni magamat abból a skandináv hangulatból, ami azonnal elkapott, ahogy belekezdtem a könyvbe. Ehhez nemcsak Hanga Réka rajzai kellettek, de Mészöly Ágnes szövege is, mely kettő együtt kiválóan működött. Sokszor bevillant, vajon mikor repül el a tanya felett Kákalaki Akki és a vadludak csapata Mártonnal és Nils-szel. Teljes mértékben el tudom képzelni ezt a gyerekkönyvet nemzetközi porondon is.

Miután Dalmorka megjelenik Natti kistündér tanyáján, az élet már nem lesz ugyanolyan, mint volt. Többé nincsen unalom, erről Dalmorka gondoskodik. A mindennapi életbe szépen folynak bele a varázslatok, legyen szó születésnapról vagy csigafutamról, vagy akár pingpongmeccsről. Cuki történet volt a piacozós mese, de részesei lehettünk a barátok húsvétjának is ugyanúgy, mint Dalmorka varázstárgy-feltalálásainak illetve Natti kistündér első (és egyben utolsó) "rendes" munkanapjának a falusi kisboltban.

Szeretnivalóak a hangulatos történetek és a falusi szereplők, legyen szó akár a szomszéd Ancsa néniről, vagy éppen Tobzos Tegzesről, Boróról, Zsurló Anteóról.

Nehéz hogyan írjak erről a kötetről, mert ezek érzések és benyomások, egyfajta pozitív lelkiállapot, még ha néha (de csak picit) bosszantott Dalmorka. Talán Ancsa néni karácsonyi bevásárlása volt az egyik kedvenc történetem, de imádtam, ahogyan Dalmorka igyekszik porcukrot varázsolni a hókiflihez; a pénztárca és a mindenhová nyíló ajtó meséi pedig hordoztak magukban egyfajta kifejezetten mágikus realista vonulatot is szerintem, ami jól állt a történetnek és az előbbi mesénél vicces volt a csattanó is.

Nemrégen olvastam a Mielőtt a kávé kihűl című kötetet, amiben megjelent az időutazás kérdése, ami téma visszaköszönt Mészöly Ágnes könyvében is annak a végén. Szép lezárása volt a mesének.

A Cerkabella Kiadó a megszokott színvonalon és minőségben adta ki Mészöly Ágnes Dalmorka, a hobbivarázsló című kötetét Hanga Réka illusztrációival 2018-ban, én pedig teljes szívből csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a kellemes kikapcsolódást, szívesen olvas gyerekkönyveket is felnőtt fejjel... és persze gyerekeknek elsősorban, habár ha meglátjátok életben is ezt a könyvet, nem lesz kérdés, hogy az egész család elolvassa.

A könyvet a Cerkabella Kiadó honlapján lehet megvásárolni kedvezménnyel.

Kerstin Lundberg Hahn: Mandulaszív

Kerstin Lundberg Hahn regénye, a Mandulaszív Oscar, Bie és Hugó barátságát követi - Oscarral a főszerepben -, s tekinthető a Szerencsesüti folytatásának is, hiszen abban a történetben ismerkednek meg a fiúk Biével.

A ciki szülők, a nagyothalló nagymama és Oscar kalandjai folytatódnak a Mandulaszívben. Szerencsére itt apuka már kevesebbet énekel, anyuka pedig már nem táncol, nagymama azonban még mindig szentül hiszi, hogy nem kell neki mindig hordania a hallókészüléket, és legújabb hobbijának, a gyaloglásnak hódol, hogy jó formában legyen.

Bie és Oscar kapcsolata válságba kerül a kötetben, az olvasó szurkolhat a pozitív végkicsengésért, de nemcsak ez ad okot az izgalmakra, hanem az is, a fiú nagyon szeretne egy kutyát, a szülők azonban nem tartják ezt jó ötletnek. Oscar életének innentől központi témája lesz a kutya, miközben meg kell birkóznia a vietnami kislánnyal való kapcsolatának mélypontjával is. Az első kötetből megszokott apró félreértések adják a történet sava-borsát, természetesen mindig Oscartól indul és hozzá fut vissza - ez már ismerős helyzet az első kötetből, meg se lepett például a jelenet a fürdőszobában vagy a tónál. Kedveltem Oscart itt is, ahogyan a Szerencsesütiben, de kicsit sajnáltam is. Nem ártana neki, ha megtanulná, hogyan legyen őszinte. Hogy nem érdemes titkolózni, hogy néha igenis érdemes és kell is rákérdezni a minket érdeklő dolgokra ahelyett, hogy túlagyalnánk, aztán jönnének a kellemetlen helyzetek és a félreértések.

Remélem, hogy lesz egyszer egy harmadik része is a három gyerek kalandjainak, amiben már megfigyelhető lesz kicsit több jellemfejlődés is Oscar részéről. Bizonyos szempontból már itt is kapunk belőle, ahogyan áltvált a kisfiú kutya iránt vágya azzá a kívánsággá, hogy az édesanyja által várt kistestvér egészséges legyen és megszülessen. Persze a gyerekek kiskamaszok, a fiú viselkedése is érthető - azért reménykedek benne, hogy Oscar később okosabb lesz.

Ahogyan a Szerencsesütit jó szívvel ajánlottam, úgy ezt a regényt is, ebben is isteni hangosan nevetős epizódok vannak, a kutyák is feldobják a történetet. A csúcspont mindenképpen a parkban lévő tó partján játszódó jelenet a pórázzal sétáló Oscarral, de a könyvben sütiötletet is kapunk - legalábbis nekem összefutott a nyál a számban, amikor a nagymama beállított Oscarékhoz egy mandulatortával. Ha pedig kíváncsi vagy, mi köze a regénynek a Tosca szelethez, mindenképpen ajánlom a kötetet!

Nagyon köszönöm a Cerkabella Kiadónak, hogy recenziós példányt kaphattam a kötetből, folytathattam a három gyerek történetét és ajánlhattam az olvasóknak a regényt.

A Cerkabella Kiadó honlapján megvásárolható a regény.

Balázs Ágnes: Lufi és Szamóca

A kezdeti hajtépésem után nagy öröm volt a számomra, hogy megismerhettem Lufit, ezt a cserfes, örökmozgó kislányt Balázs Ágnes regénysorozatának első részében. A Móra Könyvkiadónak hála, jutott hozzám a regény 2021-es, hetedik kiadása, ami teljes kikapcsolódást nyújtott. Gyerekkoromban a nagynéném egy, Lufiékhoz hasonló társasházban élt: egy udvarból nyílt a több lakás, a kert közös volt, mindenki ismerte a másikat. Hogy ott is hasonlóak voltak-e a lakók közötti dinamikák, mint ebben a regényben, természetesen nem tudom, a havi-kéthavi egy-egy látogatás alatt ez nem derült ki. 

Három generáció él egy nem túl nagy lakásban: Lufin kívül az elfoglalt szülők és a nagymama lakik egy fedél alatt, ahol mindig történik valami - hála a kislánynak. Az első néhány fejezetben éppen ez zavart olvasás közben, de csak amiatt lehetett, hogy én távolról sem voltam ilyen idős koromban olyan személyiség, mint a kislány. Csendes voltam, visszahúzódó, emiatt történhetett, hogy idő kellett, hogy megkedveljem Lufit - aki nem szerette a becenevét, ami még kiskorából ragadt rá. Nincsen ebben a családban soha egy unalmas pillanat: alig kezdődik el a regény, a nagymamának már udvarlója akad, Lufi pedig - aki vágyott egy házikedvencre - hazaállít Tornádóval és valójában a kutyának köszönhető az, hogy sétáltatás közben a kislány megismerkedik Szamócával, eredeti nevén Szamócai Tihamérral, aki szintén nem szerette a becenevét.

Az ő kettejük közös kalandjai végeérhetetlen humor és nevetés forrásai a történetben nyártól - a regény kezdetétől - karácsonyig. Balázs Ágnes az őszi hónapokra sem hagyja az olvasót és a két főszereplőt kalandok nélkül, és ami a legmeghatóbb volt ebben a kétszáz oldalban, az két régi szerelmes egymásra találása a gyerekeknek köszönhetően. Lufi érezhetően fejlődik a regényben - vagy csak én szerettem őt meg a végére -, és megkapja a legszebb karácsonyi ajándékot is.

Igazán felüdítő volt olvasni a regényt: ismerős emberek és ismerős környék tárul az olvasó szeme elé. Átlagemberek, hétköznapi élet, amibe a két főhős vidámságot hoz. Vagy éppen idegbajt a szomszédokra, de kicsire nem adunk és a végére minden jóra fordul.

Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy egy példánnyal a regényből hozzájárult ennek a bejegyzésnek a megszületéséhez. Akinek az érdeklődését felkeltette Lufi története, keresse a regényt a kiadó honlapján.