M. C. Beaton: Agatha Raisin és a boszorkányok fája

A 2023-as évet olvasás terén - többek között - egy újabb Agatha Raisin-sztorival zártam, hiszen Agatha kalandjait mindig jó olvasni, függetlenül a napszaktól, az évszaktól. Egyszerűen mindig feldobja az olvasót ez az ötvenes, maciszemű nő és a nyomozások, amikbe belekeveredik.

Az Agatha Raisin és a boszorkányok fája 2019-ben jelent meg az Erawan Kiadó gondozásában, a sorozat huszonnyolcadik részeként és ez volt - emlékeim szerint - az első olyan történet a sorozatban, ahol elemi utálatot éreztem egy szereplő iránt. Nem is utálat volt ez. Sokkal inkább lúdbőröztem a pasitól, az ellenszenvem hihetetlen magasságokban szökött. Talán nem spoilet, hiszen a fülszöveg is leírja, szerencsére ez a szereplő már az elején meghal, ami számomra hatalmas könnyebbséget jelentett. Nem tudom, hogyan olvastam volna tovább, ha nem így történik. Viszolyogtam a férfitól.

Természetesen nem lenne Agatha Agatha, ha nem bonyolódik bele itt is légbőlkapott szerelmi kalandokba - természetesen ezúttal is egy abszolút nem hozzá illő férfiba. Sok szempontból ez volt az egyik legjobb rész, amit hosszú ideje olvastam főszereplőnk történeteiből. Érdekes volt megfigyelni - valamilyen szinten az inas, Gustav szemén át - Agatha és Charles kapcsolatát, de habár már csak néhány rész van hátra az utolsó kötetig, még mindig nem tudom, vajon összejön-e ez a két folyton vitatkozó, egymást mégis végtelenül kedvelő ember. Számomra eddig Gustav maga volt a megtestesült ellenszenv - nemcsak ő érzett ellenszenvet Agatha iránt, de én is Gustav iránt, így izgalmas volt picit jobban megismerni őt is.

A St. Edmund parókia lelkészének és feleségének a háttértörténete eddig talán nem jelen lévő komolyságot adott a kötetnek; érdekes volt látni, hogyan csempészi be Beaton a valóságot, ahogyan sok férfi gondolkodik a nőkről, a regénybe és lesz ebből komoly cselekményszál.

A cicákat most is imádtam, és külön jópont a szerzőnek, amiért Agathaánál a tévében az Oxfordi gyilkosságok egyik epizódja ért véget egy jelenetben, mert ez az egyik kedvenc sorozatom. kíváncsian várom Agatha újabb kalandjait, másfelől kicsit szomorú is vagyok, hogy nemsokára búcsút kell mondanom neki.

Ahogy az eddigi részeket, úgy ezt is ajánlom a könnyedebb krimiket szerető olvasóknak, nem fognak csalódni.

Debbie Macomber: A karácsony ígérete

2023 karácsonya egyben a Debbie Macomberrel való ismerkedés kezdetét jelentette nekem, mivel néhány hete megvásároltam a szerző A karácsony ígérete című regényét, ami idén jelent meg a General Press Kiadónál, és nagy kedvet éreztem ezen az ünnepen el is olvasni.

A történetben Lance és Lily érkeznek meg a nagymamájukhoz, aki egy igaz történet elmesélésével szórakoztatja  a gyerekeket, amíg a szüleik megérkeznek. Az idős nő 1977-be repíti a gyerekeket, és a karácsony előtti egy hét történéseit meséli el nekik. Nagyon megszerettem a kislányt és a kisfiút. Cserfesek, őszinték és bájosak, ahogyan reagálnak a nagymamájuk meséjére. Lance-t imádtam, ahogy felháborodik a csókjeleneteken, és megkéri a nagymamát, minden alkalommal szóljon neki előre, ha csókolózás lesz, mert akkor befogja a fülét, hogy ne hallja. Vele ellentétben kishúga imádja a történet romantikus szálát is.

1977. Peter és Hank gyerekkoruk óta a legjobb barátok. Felnőve Hank az apja kocsáját veszi át és már ő a tulajdonos, míg Peter a szomszéd kisváros lelkésze. Minden hónapban találkoznak és együtt ebédelnek a Mama Konyhája nevű kifőzdében, ahol Peter figyelmét már egy ideje magára vonta a pincérlány, Millie. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a két férfi szerepet cserél: Hank veszi át Peter lelkészi feladatait a karácsny előtt héten, míg Peter a kocsma vezetését igyekszik megoldani. Mindketten azt gondolják, a másik munkája könnyű és egyszerű, így sokkolja őket a felismerés, hogy mennyit és milyen keményen dolgozik a másik. Míg Peternek a kocsma vendégeivel - közöttük a motoros banda tagjaival - kell megharcolnia az elfogadásért és a sörcsapolásban kell ügyesednie, addig Hank feladata sem egyszerűbb, főleg, hogy Peter húga, Gracie ellenségesen fogadja őt.

Hank őszintesége újszerűen hat az egyházközségre, míg nyitottsága és mások által eddig még nem felfedezett hite változásokat idéz elő másokban. Peter pedig felfedezi, hogy a kocsma közönsége semmiben sem rosszabb emberekből áll, mint amilyenek az egyházközség tagjai. Millienek hála pedig a kocsmai munka is egyszerűsödik és könnyebbé válik a férfinak. Mindezekből talán már nyilvánvaló lehet, hogyan is alakulnak ki a szerelmi kapcsolatok a történetben, bár az is igaz, hogy Hank feladata közel sem olyan egyszerű a párkapcsolat kialakításában, mint Peteré. A Gracie szíve köré felhúzott falakat nem egyszerű lerombolnia.

Igazi csoda a kötetben leírt pár nap mindkét férfi számára: sokat tanulnak és fejlődnek, rájuk talál a szerelem is, de nemcsak ők ketten lesznek többek ezekben a napokban, hanem az egyházközség tagjai és a kocsma közönsége is. Van sok vicces jelenet is, amik remekül kiegészítik a romantikus vonalat, de ami miatt igazán különleges a történet, az az oldalakat átható hit. Hit istenben és az emberekben. Tökéletes karácsonyi olvasmány volt a számomra ez a regényt. Habár nem volt hosszú, mindent megadott, amire vágyhattam ebben az időszakban.

Ahogy pedig az igaz történetek lenni szoktak, ki fog derülni, ki is a nagymama, Lily és Lance.

Imádtam Debbie Macomber regényét, biztosan fogok még olvasni az írótól más történeteket is. Jó, hogy van saját példányom, mert újraolvasós a kötet, de az is biztos, hogy örülök, hogy kedvezménnyel tudtam megvásárolni, mert az eredeti ár ezért a kis könyvért elég borsos szerintem. Viszont, ha meglátjátok valahol, ne habozzatok, mert remek decemberi-karácsonyi olvasmányt kaptok cserébe, főleg, ha szeretitek a kisvárosi románcokat.

A regény a General Press Kiadó honlapján is elérhető a kiadó többi kötetével együtt.

Ben Miller: Amikor megmentettem a karácsonyt

Ben Miller első, magyarul megjelent regénye, az Amikor megmentettem a karácsonyt, 2022-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, 2023-tól pedig e-könyv formában is beszerezhető. A szerző ebben a történetben a Mikulás eredettörténetét és Dickens Karácsonyi énekét szövi egybe nagy fantáziával, ahol Torvilt karácsonykor a múlt, a jelen és a jövő szellemei, vagyis ebben az esetben egy rénszarvas, egy fenyőfa és egy óriási hóember keresi fel. De ne szaladjak ennyire előre!

A regény két szálon fut: egyfelől - egy balesetnek köszönhetően - Jackson, egy tízéves kisfiú, találkozik Karácsony apóval karácsony éjjelén, majd a segítségére siet, másfelől visszautazhatunk a régmúltba, mivel Karácsony apó - a csomagok kiszállítása közben - elmeséli Jacksonnak a történetét. Mind a két szálat élveztem, jó volt Rudolfékkal elrepülni Ghánába, majd Dél-Afrikába, onnan Dél- és Közép-Amerikába, hogy aztán az USA és Kanada után visszatérjünk Jacksonék nappalijába, ami - a Mikulásnak kitett sütiből és whisky-ből következtetve - Írországban lehetett.

Ben Miller történetében Karácsony apó egy manó, eredeti nevén Karácsony Torvil, aki árvaként nőtt fel egy árvaházban, majd megkeseredett, zsugori felnőtt lett belőle. Az életébe itt kapcsolódunk be mi, olvasók, hiszen egy karácsony előtt látjuk őt először és tanúi leszünk, amikor egy rézmanó egy pénzérmét ad Torvilnak. S ez az esemény indít el mindent, ami ezután következik.

Volt egy mozzanat. Este bezárják az üzletet - Torvil és az alkalmazottja - majd Torvil elküldi Steinart, hogy béreljen neki kutyaszánt, de hajtó nélkül, mert úgy drágább, mert aznap este így akar hazamenni. Az ütött szöget a fejembe, hova szállásolja vajon el Torvil a kutyákat éjszakára (ugyanis másnap akarta őket visszavinni a városba): Mit ad nekik enni? Hiszen olyan nagyon zsugori, hogy az otthonában még a fűtést se kapcsolja be és a villanyt se használja. A jövőbeli történéseket ismerve ezek nyilván felesleges aggodalmak voltak, de akkor ezt még nem tudtam.

Itt jön elő a Karácsonyi ének története, és a három szellem felkeresi Torvilt, hogy szembesítsék a múltjával, a jelenével és szembesítsék a jövőjével. Tetszett a rénszarvas, a fenyőfa és a hóember figurája, akik a dickensi szellemek helyett kísértették meg Torvilt. A múltban megmutatták, milyen következményekkel van az ember életére a hibás feltételezés vagy az egoizmus, a jelenben szembesítették Torvilt a szeretet erejével, ami fontosabb bármekkora vagyonnál, és láttatták vele, milyen sors vár rá, ha nem tér le az éppen járt útjáról.

A regényt egy szerelmi szál is végigkíséri, megbújva a háttérben, hogy a végén felszínre kerüljön ismét Torvil életében, és gyerekkori barátjával, Gerdával újra közel kerüljenek egymáshoz - immár nemcsak mint barátok, hanem mint szerelmesek is. Ötletesnek tartottam a rézmanótól kapott pénzérme szerepét, ahogy azt is, hogy Torvil rájön erre és a végén az érme tovább folytatja útját és teljesíti be feladatát - valaki másnál.

Imádtam a könyvben Rudolfot, a beszólásain nagyon jól szórakoztam. Az összes szereplő közül őt szerettem a legjobban. Amikor Karácsony apó azt mondja: Gyíí, erre Rudolf, hogy ne már, ez olyan megalázó. Karácsony apó meg: bocsi. Nos, a szituáció nem szóról szóra, de így esett meg - legalábbis Ben Miller regényében.

Alapvetően nem szoktam karácsonykor kifejezetten karácsonyi könyveket olvasni, erősen hangulatolvasó vagyok, így bármikor képes vagyok vakációs könyvet éppúgy olvasni, mint karácsonyit, ez az év az első, hogy több ilyen történetet is beválogattam a karácsonyi olvasási listámba, s egyik az Amikor megmentettem a karácsonyt volt és számomra egy nagyon pozitív olvasási élményt adott.

A kötetnek már a borítóját is szerettem, igaz, az eredeti, angol nyelvű kötetnél ez arany színű, habár az illusztráció ugyanaz. Valószínűleg lesz ebből még újraolvasás, ha nem is jövőre, de valamikor biztosan, mert megkedveltem Torvilt és a többieket.  Nálam ez ötcsillagos olvasás volt, igaz, most nem voltam szőrösszívű kritkus, de nem is tudnék olyasmit felhozni, ami ne tetszett volna. Tudom, hogy ha valaki nagy mese- és mesefeldolgozás-rajongó, akkor találhat kifogásokat, hogy Karácsony apó miért egy manó, meg miért is Karácsony apó és miért nem Santa Claus, vagy bele lehet kötni a whisky-be... De... de ez nem egy magyar történet. Ben Miller Londonban született, a gyökerei angolszászok. Fennakadni a whisky-n olyan, mintha egy brit azt kritizálná, miért 24-én jön Magyarországon a Jézuska, és miért Jézuska? Annak pedig elég alacsony a valószínűsége, hogy ettől a történettől legyen valaki alkoholista.

Szóval ajánlom mindenkinek a regényt, mert kellemes kikapcsolódást nyújt gyereknek és felnőttnek egyaránt. Az illusztrációi kedvesek és szépek, a szedése remek nagybetűs, szellős, könnyen olvasható, így a majdnem háromszáz oldal sem háromszáz oldal a valóságban. Ajándékként is kellemes meglepetést lehet vele szerezni.

Aminek felkeltette az érdeklődését az ajánlóm, a Móra Könyvkiadó honlapján meg tudja rendelni a kötetet, de nemcsak ezt, hiszen Ben Millernek már két másik regénye is elérhető magyarul, szintén a Móra Könyvkiadónál.

Fekete István: Éjféli harangszó

A kötetben szereplő novellákkal már találkozhatott itt-ott az olvasó, ebben az igazán különleges, számomra nagyon ünnepi kivitelben és összeállításban azonban 2017-ben jelentek meg a Móra Könyvkiadónál, míg a második kiadás 2021-ben került ki a nyomdából.

Fekete Istvánnak több könyvét is olvastam már, a legtöbbet szerettem. Ugyanis amíg az élet körforgása, a természeti leírások, a hétköznapi emberek élete (örömei, bánata, gondjai), a létezés szépsége és a természet szeretete számomra mindig ötcsillagos élményt adnak, addig az állattörténeteivel eddig nem sikerült megbarátkoznom. Most azonban nem is ezekről lesz szó.

Az Éjféli harangszó című kötetben minden egyes novella, minden egyes történet számomra a mindenség volt. Nemcsak azért, mert a szerkesztő az írások sorrendjében az év, a hónapok körforgását is figyelembe vette - így jutunk el márciustól a következő év tavaszáig -, de azért is, mert az emberi érzelmek végtelen széles palettáját mutatja meg a történetekben. Pék Dániel megtöri a telet a Déli szél-ben, majd a Húsvét előtt-ben Varga Ádám hazatér a börtönből. A novellák főszereplői felnőttek és gyerekek, a helyszín mindig a falu. Olyan, mint a létezés esszenciája, ahol az érzések még tiszták - akár pozitívak, akár negatívak, ahol van ugyan gonoszság, irigység, rosszindulat, de van egymásra való odafigyelés, törődés, szeretet is. A természet és a természeti jelenségek leírása pedig annyira feketeistvános, olyan szép és megható! Amikor Fekete Istvántól olvasok, legszívesebben elköltöznék a városból, hogy én is megtapasztalhassam azt a fajta közelséget a természethez, amit az író érzett.

Több novella is volt ebben a kötetben, amit kétszer is elolvastam, ami - bár nehéz ilyet írni, de talán - jobban megérintett, mint A kis tál is, amely egy - három év szolgálat után - hazatérő katona története. Vagy éppen Kalapky bácsi története a róla elnevezett írásban. Az öreg postás igazi, jó Ember volt egy nagyon nehéz időszakában a történelemnek, példát mutatva emberszeretetből. Az Ősz táján-t nagyon ajánlom azoknak, akik szeretik Matulát és az ő bölcs tanításait, ami embert farag a gyerekből. A történetben nyár van, s egy nagyapa kiviszi magával elkényeztetett, követelőző unokáját a kunyhóba, hogy aztán szeptemberben az iskolába már egy olyan gyereket kísérjen, akire méltán lehet büszke. Túlcsordult a lelkem.

Aztán ott van a Roráté... amin - szégyen, nem szégyen - én bizony mindig könnyezek, akárhányszor és akárhol olvasom, mert az egyik legszebb történet, amit valaha olvastam. Könnyezem örömömben, meghatottságomban, ahogyan újra egymásra talál két idős férfi, kik annyi évig éltek haragban egymással.

Az emberek felülemelkednek önnön kicsinységükön, túllendülnek a féltékenységen, az önzésen. A hitük valódi hit: hit a természetben és hit istenben. Nem egyszerűen vallásosság. Ez a hit a lelkük mélyéről fakad. Herbszt László illusztrálta a kötetet, és én imádtam ezeket az illusztrációkat, mert úgy éreztem, mindegyik történetben megragadott egy-egy fontos pillanatot. Talán nincsen igazam, hiszen nem ismerem Herbszt Lászlót, de azt hiszem - remélem - nagyon szerette ezeket a novellákat.

Kívánom, hogy minél többen megismerkedjenek ezzel a novellaválogatással, mert tavasszal, vagy éppen más évszakban, akár kalendárumszerűen is, évszakonként a megfelelő írásokat elolvasva, csodás élményt ad az olvasónak.

Én pedig köszönöm a kiadónak, hogy recenziós példányt kaphattam a könyvből. Különösen szép volt ezt most karácsonykor elolvasni.

Balázs Ágnes: Lufi és a boszorkányfarsang

Ahogy egyre nagyobb lesz Lufi, úgy komolyodnak a kalandjai is. Amíg a sorozat első részében megismerhettók a bolondos kislányt és barátságának kialakulását Szamócával, majd a második kötetben a nyái vándortábor csapatkovácsoló erejével és történéseivel találkoztunk, Balázs Ágnes ebben a harmadik történetben már nagyon is komoly témákat boncolgat - köztük két olyat is, aminek csíráit már elvetette  második részben.

A Lufi-sorozat harmadik része, a Lufi és a boszorkányfarsang új borítóval 2021-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál.

Lufi immár a negyediket kezdi, jól megnőtt a nyáron, első iskolai napján pedig szembesül azzal, hogy az osztályába - ahogy egyébként Szamóca osztályába is - új diák érkezett, Zsuzsi. Csakhogy amíg Szamóca nyitottan és barátsággal fordul Porcelán Veronikához, Lufi barátságtalanul viselkedik a túlsúlyos kislánnyal. Szerencsére azonban ezután kapcsolatuk pozitívan változik, még a DALMÉTA HANTAMEMŐ is kibővül a negyedik taggal. Az azonban nyilvánvalóan sejthető, hogy csetlésük-botlásuk, kalandjaik így sem lesznek sikereseb. Viszont annál több fejleményt ígérnek. Hiszen Lufi egy balul sikerült futóedzést követően találkozik egy boszorkánnyal és felfedez egy elhagyott cirkuszi sátrat, és ebből a két eseményből egy sereg másik következik az iskolaév első félévében.

Takács Tamara problémája egyre komolyabb fejtörést okoz a lányoknak, míg végül kétségbeesett lépésre szánják el magukat a kislány érdekében. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy minden jóra fordul, köszönhetően a rendőrségnek és nagymamának. A vakáció alatt kicsírázott érdeklődés Lufi és Szamóca között erősödik, de persze Lufi nem lenne Lufi, ha nem gondolna mindent túl ahelyett, hogy kérdez. Még mindig egy kicsit önző, ez számomra leginkább abból érződik, amikor megsértődik Szamócára, amiért az mással is barátkozik, nemcsak Lufival, míg a kislány nyugodt szívvel dalmézsutahantazsimemőzik, hiába hívja őt a barátja. A kettős mérce elég erősen működik főszereplőnkben, de talán ezt kinövi a folytatásokban. Ahogy talán arra is rájön, hogy a barátság fontosabb a felesleges sértődéseknél.

A boszorkány Vali néni is felbukkan Lufiék otthonában, miután a kislány nála felejti menekülés közben a pénztárcáját az irataival és az összetört kerámiák árát követeli. Ahogy megszoktuk, természetesen Lufi itt se az egyenes utat követi - hiszen akkor események nélkül maradna az olvasó -, mivel a családja olyan mértékben el van foglalva a két csecsemővel, hogy rá már nem jut idejük, hiába osztaná meg problémáját a szüleivel vagy a magymamájával. Pedig fontos, hogy egy kisbaba érkezése ne magányosítsa el a nagyobb testvért, a szülők ne forduljanak minden figyelmükkel és szeretetükkel a kisebbik gyerek felé, mert ez rossz érzést, esetleg féltékenységet is szülhet a nagytestvérben - akaratlanul is.

A Vali nénivel való konfliktusnak köszönhető azonban, hogy Lufi megismerkedik az idős asszonnyal. Először távollétében ismeri meg az életét, majd pedig azután barátkozik vele össze személyesen is, hogy meglátogatja a kórházban, ahová a néni egy baleset miatt bekerült. Bármilyen szeleburdi, sokszor önző és néha figyelmetlen is Lufi, sok benne a szeretet és a mások iránti odafigyelés és törődés, aminek köszönhetően kerül sor nagymama és unokája megismerkedésére, majd pedig - köszönhetően egy boszrokányfarsangnak - egy család újbóli egymásra találására.  Szamóca oldaláról is kap az olvasó információkat az "új apukáról", aki - bevallom - nekem még mindig nem szimpatikus. Próbálkozik, igyekszik, de igyekezete - még a kisfiúhoz való közeledési kísérleteiben is - önző. Balázs Ágnes nem félt behozni a történetbe a családon belüli erőszak, az alkoholizmus, a kibontakozó szerelem, a barátság fontosságának a kérdését, ahogy a család jelentősége is nagy szerepet kap a problémák és félreértések megbeszélésével együtt. A történet tehát együtt nő a gyerekekkel: ahogy ők lesznek komolyabbak, úgy lesznek a regények is azok, miközben megtartják frissességüket, humorukat. A kis csapat neve pedig immár kimondhatatlanná vált, hiszen nemcsak Zsuzsi csatlakozott a trióhoz a kötet elején, de már Szamóca is tag és a végére Molnár Hanna is részese lesz a "Lufi-élménynek".

Üdítő volt a számomra ez a regény, örömteli kikapcsolódás a karácsony környéki pihenés részeként, és mivel a kötet vége télen játszódik, legalább a történetben kaptam hideget, ha már a 2023-as december bánt szűkmarkúan az igazi téli időjárással.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak az élményt és a regényt, fel fog kerülni a sorozat első két része mellé a polcra az "ifjúsági részlegre", a kiadó többi könyve mellé. Akinek az érdeklődését pedig felkeltette a beszámolóm, keresse fel a kiadó honlapját, ahol nemcsak Balázs Ágnes sorozatát, de a Móra Könyvkiadó többi könyvét is megrendelheti.

Janusz Korczak: I. Matykó király

1969 után 2018-ben jelent meg újra, ünnepi kivitelben Janusz Korczak regénye, az I. Matykó király a Móra Könyvkiadó gondozásában.

A orvos, gyógypedagógus, pszichopedagógus szerző Henry Goldszmit néven született 1878-ban Varsóban. Amikor a Zsidó Árvasegélyező Társaság elhatározta, hogy új árvaházat alapít, mert a korabeli árvaházakban szörnyű állapotok uralkodtak, Korczakra bízták annak kialakítását és vezetését. Az árvaház 1912-ben nyílt meg. 1940-ben a zsidó árvaház lakói a varsói gettóba kerültek, majd a treblinkai haláltáborba, ahol 1942 augusztusában mártírhalált haltak. Korczak önként mondott le a menekülés lehetőségéről, amelyet barátai kínáltak fel neki.

Az I. Matykó király eredeti nyelven 1923-ban jelent meg, és a világ sok nyelvére is lefordították, sok kiadást megélt. De hogy mi is ez a regény? Hát nem gyerekkönyv.

Őszinte leszek: becsapott a borító és a fülszöveg sem készített fel erre a könyvre; előzetesen pedig nem olvastam utána a történetnek. Vannak könyvek, amiket sokszor és sokan gyerekkönyveknek aposztrofálnak, miközben kőkeményen felnőtteknek szólnak. Ilyen az Alíz Csodaországban, de akár A kis herceget is ide sorolhatnám. Nos, a sorba illeszkedik Korczak regénye is, és most nagyon nehéz dolgom van, hogy írjak róla.

Nem, a könyv nem volt rossz, mielőtt ezt gondolná a bejegyzés olvasója. Csak amikor a mindenkori valóság felkészületlenül az arcodba vág egy gyerekkönyv formájában, meg kell emészteni az olvasottakat. Több éve már olvastam egy remek pszichológiai thrillert, Yrsa Sigurdardóttír regényét, az Emlékszem rád-ot. A moly.hu közösségi oldalon hihetetlenül alacsony százalékon álló regény nekem annyira tetszett, hogy terveim között szerepel a beszerzése is valamikor. Sokan azonban ellenérzésekkel tették le a kötetet, mert nem azt kapták, amire számítottak. Ők egy skandináv krimit vártak, mint az Animus Kiadó addigi összes skandináv krimije is volt addig a sorozatban, és ez a történet merőben más volt. Nekem szerencsém volt, mert a történet érdekelt, nem a cimke, amit ráaggattak, így én az ötből négy és fél csillagra értékeltem. Janusz Korczak könyve azonban - nyitottságom ellenére - felemás érzéseket hagyott bennem, miközben tudom, hogy az író kiválóan ábrázolta a - mindenkori - társadalmat egy kitalált ország bemutatásán keresztül.

De hogy mi is a történet? Az uralkodó meghal, a trónra kisfia kerül, ami akkor tanul olvasni, túl kicsi még ekkora felelősséghez, nincsen meg a megfelelő tudása és tapasztalata a kormányzáshoz, és az ország hamarosan sikerül háborúba keverednie egyszerre három országgal is. Ahogy lenni szokott, sok a halott, a háború sok pénzt felemészt, de I. Matykó király országa győzedelmeskedik. Csakhogy a kassza kong, pénz kell az ország fenntartásához... Matykó nem ért az uralkodáshoz, neki az uralkodás arról szól, hogy "csokoládét minden gyereknek", "körhintát minden iskolaudvarra" és nem érti - hogy is értené -, hogy a politika, egy ország irányítása sokkal több ennél. Az emberek között sem ismeri ki magát, nem tudja, kiben bízzon, ki ad jó és ki rossz tanácsot, ki sütögeti a saját pecsenyéjét és ki akar segíteni, miközben az udvar merev szabályai ellen harcol kezdetben, később pedig a háborúban az ellenféllel. Hazatérve reformerként akar fellépni, változásokat szeretne elérni, de ezt tudás, tapasztalatok, szakemberek és jó tanácsadók nélkül nem lehet elérni. Hiába van valakinek láng lelke és óriási elképzelései, nem csak az elképzelés a fontos, hanem a megvalósíthatósága is, hogy egy terv milyen áron jöhet létre. Nagyjából mint amikor egy választás előtt a hangos jelölt adócsökkentést, adók eltörlését ígéri. Isten mentsen attól, hogy megválasszák. Mert mindennek ára van. Ha nincsen adóbevétel, az ország működésképtelenné válik. Könnyű felelőtlenül ígérgetni. Könnyű csodás reformokon gondolkodni.

Egy ideig Matykó sikereket ér el, népszerű, az alattvalók szeretik és becsülik, csakhogy az országot nem lehet érzésekkel, ad hoc ötletekkel irányítani, ötletszerű törvényeket hozni, hogy aztán az irányítás kihulljon a kezéből és az ország elveszítse a kontrollt. Matykónak végül az emberi önzéssel, a hatalomvággyal, sunyi-önző viselkedéssel is szembe kell néznie.

A történet vége engem egy abszurd angol vígjátékhoz hasonlított, amit felgyorsítva játszanak le, és nem is igazán volt valós előzménye az addigi fejezetek olvasása alapján. Kicsit olyannak éreztem, mint egy rossz viccet, amin az ember nevet, mert illik, de magában azt gondolja: "Jól van, Józsikám...". Matykó az utolsó pillanatokban sem volt képes kilépni az álombuborékból, hogy szembenézzen a valósággal, miközben a hozzá nem értésével, idealizmusával szétzilált egy országot.

A regény könnyen olvasható peregtek a lapok, a stílus is gördülékeny volt, a fordító, Mócsai-Karaba Márta szépen dolgozott a szöveggel. Azt valószínűleg nem az ő hibája, hanem az eredeti szöveg volt ilyen, de én túlságosan egyszerűnek éreztem a regény nyelvezetét. De ez nagy valószínűséggel annak tudható be, hogy a szerző meseregénynek szánta művét egy száz évvel ezelőtti korban, így nem a felnőtteket célozta meg elsősorban művével.

Ami szubjektív negatívum a könyvvel kapcsolatban, nem is a tartalmát érintő kritika, hanem a kötet fizikai megjelenése. Nehéz. A csuklóm a történet nagyjából harmadánál már fájt, ahogy tartottam a könyvet. Csodaszép, színes illusztrációkkal díszített kiadás ez az új fordítás, de a lapok kiváló minősége a lapok vastagságával is együtt járt, ami egy felnőttnek még csak-csak rendben van, de egy gyerek nem lesz elég kitartó, hogy kitartson a történet végéig. Félbe fogja hagyni, ahogy megfájdul a csuklója.

Korczak regénye sokkoló szembenézés - mindenkori - valóságunkkal, politikai jelenünkkel, társadalmi helyzetünkkel. Elgondolkodtató. Érdemes elolvasni.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy részese lehettem ennek az olvasási élménynek.

Pacskovszky Zsolt: Titkos mozi

Pacskovszky Zsolt regénye, a Titkos mozi, amely a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2017-ben, számomra az egyik legnagyobb pozitív csalódás volt 2023-ban. Persze, nem nevezhetem még így sem "csalódás"-nak, még pozitívnak sem, inkább hatalmas élménynek, letehetetlen olvasmánynak. Szerettem én már a Dodó-t is, egy korábbi olvasmányomat a szerzőtől, de ez  a 176 oldalas regény a fotelhez szegezett.

A történet két idősíkon játszódik. Egyfelől a jelen szálában megismerjük Marcellt, a Párizsban élő magyar tizenéves fiút, másfelől  a múltban, 1980-ban megismerkedünk a tizenkilenc éves pincérlánnyal, Ninette-tel. A kötet négy része ennek a két idősíknak a váltakozása. Először 2013-ban járunk Párizsban, ahol Marcell az édesanyjával és a nevelőapjával éppen Brüsszelből költöznek a francia fővárosban, és a fiú titokzatos felfedezést tesz a szobája falán. Ennek a felfedezésnek köszönhetően jutunk e Marcellel a 33 évvel azelőtt Párizsba. Nemcsak Ninette személyes sorsa szomorú és borzongató, de a környék élete is fel van bolydulva, hiszen fiatal lányok tűnnek el sorra a környéken. Marcell megbűvölten követi éjszakáról éjszakára a házukkal szemben lévő kávézó, Ninette és a többiek életét a három évtizeddel korábbi Párizsban, míg egy nap nyomozásba kezd.

Ez a történet pergő volt, eseménydús, fordulatos, roppant izgalmas. Közel kerülnek az olvasóhoz a szereplők, szinte személyes ismerősök lesznek olvasás közben. A történet krimi szálától és néha alig tudtam egy helyben ülni olvasás közben. Ráadásul - ami nálam hatalmas plusz pont - az író kiválóan adta vissza Párizst, a párizsi hangulatot, az embereket. Hatalmas kedvencem Georges Simenon, aki megalkotta  a híres rendőr, Jules Maigret figuráját. Én minden, vagy szinte minden, részét olvastam Maigret kalandjainak, így őszintén mondhatom: ugyanazt a varázslatos környezetet és hangulatot éreztem a Titkos mozi olvasása közben, mint amikor Maigret-vel járok Párizs utcáin.

A kötet első két része a legnagyobb terjedelmű. Ezután egy rövidebb részt kapunk 1981 áprilisából és egyet a jelenből. Nem tudom, mi lehetett az oka, elképzelhető, hogy az volt a baj, hogy az első két nagyon rész után muszáj volt aludni mennem, mert az éjszakába olvastam magam, de másnap, a két utolsó rész már nem hozott olyan katarzisszerű élményt. Kicsit csalódtam is, mert úgy éreztem, hogy a harmadik rész értelmetlen erőszakba fullad, ami nem tett hozzá a regényhez annyit, hogy megérte így megírni. A negyedik rész volt nagy öröm volt nekem a korábbi értelmetlen vérontás után.

A kis csalódás azonban nem veszi el a kedvemet attól, hogy mindenkinek csak ajánlani tudjam Pacskovszky Zsolt regényét, a Titkos mozit. Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy elolvashattam és megismerhettem Ninette történetét.

Balázs Ágnes: Lufi és a zűrős vakáció

Hatalmas köszönet a Móra Könyvkiadónak ezért a sorozatért. Amennyire nehezen tudtam megszokni az első részben a főhős szeleburdiságát - én teljesen más gyerek voltam ennyi idősen -, itt már szinte hiányt éreztem, amikor a kezembe vettem a második részt, és nagyon jókat derültem a kalandjain. Balázs Ágnes sorozatának második része, a Lufi és a zűrös vakáció 2021-ben jelent meg új borítóval. Amikor pedig belekezdtem, tudatosult bennem, hogy december eleje óta ez immár a második nyári vakáció alatt játszódó kötet, amit olvasok. Igazán nem lehet róla azt állítani, hogy télen inkább a téli olvasmányaim lennének hangsúlyosak.

A regény leginkább a nyári vándortábor tíz napja alatt játszódik, de kapunk egy kis időt előtt és utána is a gyerekek életéből. Az utazás előtt... hát az leginkább Csurikáról szól. A zöld Csurikáról és a kékről. Az egyik elrepül, míg a másik szerető új gazdát talál. Nem állítom, hogy ezekhez az eseményekhez nincsen semmi köze Lufinak...

Általános iskolás koromban a biológiát oktató Józsi bá minden nyáron szervezett vándortábort az iskolában, de engem sosem engedtek el, de néhányszor voltam hagyományos táborban, így sikerült felelevenítenem néhány emléket a DALMÉTA HANTAMEMŐ és Szamóca segítségével. Többek között azt a kellemes emléket, amikor rövidnadrágos lábbal beleestem egy hatalmas csalánerdőbe. Igen, a régi, szép idők.

Ugyan Lufinak csalánnal nem kellett szembenéznie a táborozás során, de volt éppen elég kellemetlen kalandja, köszönhetően három társának - Pál Laurának és a Kukucska ikreknek. Ők hárman azok közé a gyerekek közé tartoztak, akikkel mindenki találkozott gyerekkorában és nem emlékszik vissza rájuk jó szívvel. Szerencsére főszereplőink jó kezekben voltam Gizi néni és Ottó bácsi szárnyai alatt, még ha Ottó bácsinak valamiért a sportverseny-dolog bekattant volna a táborozás alatt. Élt-halt egy jó kis sportversenyért, de elég volt neki a lekvároskenyérevő-verseny is, hogy jól szórakozzon. A DALMÉTA HANTAMEMŐ és Szamóca folyamatosan résen kellett, hogy legyen, hiszen ment az adok-kapok Pál Lauráékkal - ami végül az izgalmas végkifejletig is eljuttatta barátainkat.

Mindezt pedig úgy, hogy Lufi egyáltalán nem is akart elmenni a táborba, hiszen már nagyon várta kistestvére megszületését. A kislány szomorúságát enyhítette, hogy Szamóca is elmegy ugyanabban a turnusban - és a fiú jelenléte bizony nagyon jól is jött sok helyzetben, habár nem csak ezért volt fontos, hiszen megjelenik a csírázó szerelem, de nevezzük inkább... nem is tudom. Hiszen a szerelem nem a szép szavak és a bókok. A szerelem az, amikor olyan fontos a másik, hogy áldozatot hozunk érte. Amikor leküzdjük a félelmünket, amikor a megbántottságunk ellenére is utánamegyünk, ha úgy hisszük, bajban van. Lufi sok mindent tanult ebben a kötetben, ebben a tíz napban.

Azt szerettem ebben a regényben, hogy Balázs Ágnes nem finomkodik, megmutatja, hogy nemcsak tökéletes, boldog, kiegyensúlyozott családok léteznek. De ott van Mészáros Emőke, akinek az édesapja az USA-ban kezdett új életet, és nem lehet tudni, a kislány mikor látja ismét, hiszen már új családja is van. Vagy éppen Takács Tamara édesapja, aki a munkanélküliség démonát nem bírja elviselni és a küzdelem helyett az alkoholba menekül, ahonnan csak egy lépés volt a családon belüli erőszak.Volt azonban más is, ami miatt feldúlt ez a regény. Ez pedig Szamóca és az édesanyjának a szála volt. Mert megértem én, hogy nehéz egyedülálló szülőnek lenni, de csak azért, mert megismerkedünk valakivel, dúl a szerelem, még nem kellene ennyire háttérbe szorítani a gyereket. Szamócával az új kapcsolat miatt az édesanyja keveset foglalkozott, a kisfiú nem tudott már vele beszélgetni, megosztani vele a gondolatait, örömeit, bánatát. Az életükbe teljesen befészkelte magát egy férfi, a kisfiú pedig idegennek érezte magát a saját otthonában. Igen, Szamócai Tihamér édesanyjának ezt jelentette a szerelem. És ekkor jött a nyár elején megígért "meglepetés". Nos, ez a fordulat mélyen felháborított, be kell vallanom. Mélységesen elítéltem a édesanyját és új párját. Nem tudom, hogyan fog folytatódni a sorozat, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy e a következő kötet egy kis megnyugvást Szamócának és hogy a meglepetés, amit Lufi kapott, mennyire dúlta fel a kibővült család életét.

Fantasztikus volt olvasni Lufi és Szamóca újabb kalandját, és már az asztalon vár a harmadik rész, hogy karácsonykor a gyerekek kalandjain szórakozhassak.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam Balázs Ágnes regénysorozatának második részét is, óriási élményt kaptam általa. Az írónő - aki igazi polihisztorként színésznőként, műsorvezetőként, szövegkönyvíróként, dalszövegíróként és zeneszerzőként is letette a névjegyét az asztalra, maradandó regénysorozatot alkotott, nem véletlen, hogy más a többedik kiadását éri meg Lufi története.

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a nagy veteményesviszály

Sajnos az Erawan Kiadó szerkesztői és fordítói munkájával még mindig nem vagyok kibékülve - már ami M. C. Beaton sorozatát, Agatha Raisin történeteit illeti - bár a helyzet finomodott az első, általuk kiadott rész óta. Főhősünk a nagy veteményesviszály történetében sem hazudtolja meg magát, tipikus Agatha, akit így szeretünk.

Visszatérünk a kiskertekhez, ahol az előző részben Agatha majdnem örök létre szenderült, így érthető, hogy nem szívesen tér oda vissza, a tulajdonos lordot meggyilkolják. Aggie tehát nyomozásba kezd. A gyanúsítottak egyike sem szimpatikus, és bejön a képbe egy új ember: egy ex-nyomozó költözik a faluba, Gerald Devere. Mindenki el tudja képzelni, ez mit vált ki a mi Agatha-nkból. Szerettem ezt a történetet is, tökéletes kikapcsolódás egy-egy nehezebb olvasmány után, s miközben Agatha nyomozását követhetjük és jót szórakozunk férfivadászatán, bejárhatjuk a varázslatos Cotswolds tájait is, ami számomra különösen pozitív ezekben a regényekben.

Felbukkannak sorra a nyomozóiroda alkalmazottai, közöttük Simon, aki még mindig nem képes megérteni, hogy hagyja békén Tonit; de új nyomozó is akad az iroda életében, ugyanis Agatha felveszi Jake-et, aki még Simonnál is rosszabb alak. Egy pillanatig sem volt szimpatikus személyiség: elkényeztetett, önző, beképzelt, munkakerülő, lusta, nőcsábász alak, akinek még az a mentsége sem lehet, hogy fiatal, hiszen elmúlt harminc éves.

A regény vége most nem tartogatott olyan - akár tragédiába is torkollható - fordulatokat, mint a korábbi részekben, ahol garantált, hogy a történet vége felé Agatha magányos életveszélybe sodorja magát, ez most kicsit lightosabb lett, de nem baj, mert néha már kicsit unalmas, hogy főszereplőnket menetrendszerűen meg kell menteni.

Összességében ez a rész is méltó a sorozat többi kötetéhez és a sorozat egészéhez. Arra pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy Mrs. Bloxby átváltozása vajon kitart-e a sorozat következő köteteiben is vagy sem.

Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen

"Az itt olvasható történet először az amerikai Story magazinban jelent meg 1938-ban, majd hamarosan átvette a Reader’s Digest, hogy aztán következő évben a Simon & Schuster könyv alakban is kiadja. A fiktív levélváltás azonnal irodalmi szenzáció lett, és társadalmi vitát váltott ki. A náci Németországban betiltották, az Egyesült Államokban és egy sor európai országban a legnagyobb dicséret hangjain méltatták."

Már korábban felkeltette az érdeklődésemet  Kathrine Kressmann Taylor kötetének, a Címzett ismeretlennek a fülszövege, nemrég pedig haza is hoztam a könyvtárból a történetet, amely - az Ab Ovo-s kiadás után sok évvel - 2022-ben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában. Nem tudok olyan időszakot mondani az életemben, hogy ne érdekelt volna a történelemnek ez a korszaka, így izgatottan kezdtem bele az olvasásba, és egy pillanatra sem okozott csalódást a kötet.

Max és Martin üzlettársak és barátok. Martin Amerikában élő német, aki 1932 őszén visszaköltözik a családjával Németországba. Max zsidó. Kettejük levélváltásai 1932. november 12. és 1934. március 3. között adják a történetet, ezeken a leveleken keresztül bontakozik ki... valami borzalmasnak a megszületése. Amikor olvastam, sokkolt, amit leírva láttam. Az agyam nem volt képes befogadni a véget, mert bárhogyan is készültem, arra, amit kaptam, nem voltam felkészülve. A vége előtti néhány levelet újra kellett olvasnom, mert azt hittem, én siklottam át valamin, de nem. Majd pedig néma döbbenettel ültem. Órákig, napokig a könyv hatása alatt voltam, és még most is hatással van rám - szerintem mindig így lesz -, mert ahogy visszatérnek az emlékek és felidézem az olvasottakat, folyik a könnyem. Azt hiszem, a korábbi döbbenetet most válthatta fel a fájdalom. Nagy szavaknak tűnhetnek ezek, de számomra valóban fontos ez a korszak. Sokaknak lerágott csont a téma; a "tuti siker receptje" a második világháború és a Holokauszt... Sokan unhatják, hogy folyton "belebotlanak" könyvesboltban, könyvtárban. Hogy minek ennyit olvasni erről.

Azért kell, hogy soha többé ne történhessen meg.

Háromszor voltam Auschwitz-Birkenauban. Láttam a gázkamrákat. Láttam a barakkokat. Láttam a szögesdrótot, ahogyan láttam a vasúti síneket is. Láttam a sokezer bőröndöt. A sokezer pár cipőt. A többtonnányi levágott hajat. Egy könyv sem felesleges, ami felszólal ez ellen, ami megmutatja a történelem egyik legsötétebb időszakának borzalmát. A Címzett ismeretlen-t pedig különösen fontosnak érzem.

Jóval a második világháború előtt járunk és a leveleken át tanúi lehetünk Hitler hatalomra jutásának és egy teljesen épelméjű, egészséges gondolkodású, szabadságszerető, az emberek jogaiért kiálló ember és családja átváltozásának; rajta keresztül pedig sokmillió német és egy nemzet átváltozásának. Ezek az emberek nem voltak gonosztevők. Olyan emberek voltak, mint ennek a blogbejegyzésnek az olvasója vagy éppen írója, vagy bárki az ismerősi, családi körünkből. Csakhogy volt egy Németországra oly traumatikus 20. századi előzmény. Aztán pedig jött Adolf Hitler, aki valamiféle delejjel volt képes hatni az emberekre, az emberek gondolkodására. Nem vagyok történész és az események pszichológiai hátteréről sem olvastam, de valahogyan így képzelem.

A vékony kötet erőssége nem a kor mélységbe menő történelmi bemutatása, hanem az emberben végbemenő változások dokumentálása. Hogyan változik meg Martin? Hogyan lesz belőle Hitler híve? Az olvasó szembesülhet ezzel a kötetben. Levélről levélre. Először az jutott eszembe, hogyan tehette? Mi játszódott le benne? És hogy én soha... de aztán elharaptam magamban a szót, mert nem tudhatom, hogyan reagálnék hasonló helyzetben. Úgy gondolom, nemet mondanék. Csakhogy most 2023 decembere van, és nem 1933. Senki nem lehet száz százalékig biztos magában.

De gondolj csak erre: reggel mész munkába, egy idős férfi támasztja a falat, háttal a járókelőknek. Sietsz, mész a buszhoz, késésben vagy. Csak egy részeg - gondolod és mész tovább. Én megálltam. Egy kilencven éves férfi volt rosszul a falnál. A park másik oldalán lakott. Hazakísértem és a lelkére kötöttem, hogy hívja fel a lányát, aki a közelben lakott. Mindez valós történet. Nagyjából tíz éve történt. Azok, akik továbbmentek, nem voltak rossz emberek, igaz? Mégse segítettek. Hogyan gondolhatja hát bárki, hogy Martin helyében ő mit tett volna, változott volna vagy sem. Bocsánat, sok gondolatot és érzést felhoz benne a kötet.

A szerző könyvét három részre tudnám osztani: 1. Martint még nem fertőzte meg a nácizmus szelleme; 2. Martin a híve lett Hitlernek; 3. a tragédia után. Spoiler nélkül nem tudok mélyebben írni a kötetről, s ahhoz, hogy kitépje a lelketeket, szerintem nem is szabad többet tudnotok a történetről. Akarjátok, hogy kitépje a lelketeket? Olvassátok el a könyvet és a fejetekben és a lelketekben mindig veletek marad.

Az ajánlóm végére pedig még egy ajánló. Vagyis kettő. Mivel nem tudom, bekavar-e a szerzői jog vagy sem, inkább nem linkelem, de ha érdekel benneteket a téma és még nem hallgattátok meg, keressetek rá két dalra. Az egyik a Százéves pályaudvar, ami nemcsak Gerendás Péter, de Kulka János előadásában is csodálatos, a másik pedig a Rosenberg Dani című dal.

Viola Szandra: A világfa kilenc ága - Hajnal öröksége

Már kézbe fogni is öröm Viola Szandra sorozatának első részét, a Hajnal örökségét, ami idén jelent meg a Scolar Kiadónál. A fantasyben fontos szerepet kap a hiedelemvilág, a néphit, és emiatt különösen kíváncsi voltam, hogya viszi bele ezt a szerző egy ifjúsági regénybe. Amikor pedig elkezdtem a regényt és szembesültem a helyszínnel, ami nem más, mint Piliscsuda, hát fülig ért a szám. Engem ezzel már az elején megvett a szerző, hiszen nagyon szeretem a Pilist és sokszor jártam már Piliscsabán és környékén.

Hajnal és az édesapja a koronavírus-járvány közepette átmenetileg Piliscsudára költöznek, az elhunyt nagymama házába, hogy - a lehetőségekhez képest - elkerüljék a betegséget. A tizenhat éves lányt sokkhatásként éri a városi élet után a falusi létezés, el sem tudja képzelni, mit fog ott kezdeni magával, amíg meg nem ismerkedik - egy macskának köszönhetően - Luca nénivel. A macska, akiről kiderül, hogy Cicelle a neve, végül Hajnalhoz költözik, a lány pedig rájön, hogy Luca néni a nagymamája Dávidnak, Hajnal iskolatársának.

A regényt át- és áthatja a régi hitvilág, a misztikus hiedelmek és lények, Luca néni pedig vallja, hogy Piliscsuda a világ közepe, ahol a Világfa áll az ő kilenc ágával - ami az ég kilenc rétegét tartja. Ha pedig felborul a rend, akkor hatalmas baj kerekedhet. Ahogy kerekedett is, ugyanis kiderült: baj van a Világfával. Hajnal furcsábbnál furcsább lényekkel találkozik, akik nem feltétlenül barátságosak, és a három embernek össze kell fognia annak lrdekében, hogy a Világfa rendbe jöjjön, a lények pedig visszakerüljenek a saját világukba.

A történetben teljesen belopta magát a szívembe Mitmitke - ha van cuki lény, hát ő az volt, de nagyon megszerettem Cicelle-t is. Mindketten sok segítséget adtak a szereplőknek a lidércek és túlvilági lények elleni harcban, akik között elég durva lények is vannak... Őszintén, a húslidérc szerintem kifejezetten gyomorforgatóan néz ki - eszembe jutott róla egy film, amit jópár éve néztem moziban, de egy jelenetnél ki kellett mennem, mert azt éreztem, ha maradok, biztosan rosszul leszek. Ettől eltekintve izgalmas volt az elejétől a végéig a történet, nem ártott neki a húslidérc, éppen ellenkezőleg történt. A kézzel nem megfogható veszélylyt az ember sokszor nem veszi eléggé komolyan, de egy ilyen lény valósság teszi a veszedelmet.

Hajnal és Dávid kapcsolatának formálódása nagyon finoman van beleszőve a regénybe, nem veszi el a hangsúlyt a főszálról és továbbmegy a sorozat további részébe/részeibe. Viola Szandra remekül ötvözi a modern világot az ősi hiedelemvilággal, de szerettem azt is, ahogyan az események folyamán a tizenéves lány közelebb kerül elhunyt nagymamájához.

A történeten keresztül az olvasó találkozhat a természet fontosságával, az egyensúly megtartásának jelentőségével is, amit a Világfa létezése jelent. A történet ugyan rövid, de rengeteg témát és gondolkodnivalót ad az olvasónak, miközben együtt izgulhatunk a gyerekekkel és az idős nénivel a tavaszért, az Élet beindulásáért, a természet egyensúlyáért. Olvastam volna még, egy kicsit rövid volt nekem, de nem azért, mert hiányérzetem lenne. Inkább jó lett volna még olvasni, vagy részletesebben olvasni.

Nagyon várom a következő részt, el fogom olvasni. Az első részt pedig biztosan beszerzem, mert most kölcsönpéldányként olvastam.

Arnon Grunberg: A betegség nélküli ember

Több oka is volt annak, hogy elkezdtem olvasni A betegség nélküli embert. Egyfelől Hollandia volt az egyik díszvendég idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, és arra gondoltam, milyen jó lenne dedikáltatni a kötetet Arnon Grunberggel, másfelől a kötet szerkesztőjét ismerem és kedvelem és ha már nem olvastam még el Georg Klein Miakro-ját, amiről olyan sok jót mesélt, legalább elolvasom ezt és elmesélem neki, milyen is volt. A Könyvfesztiválnak azon napjára, amikor Grunberg biztosan kint volt, sajnos nem jutottam el (igaz, csak pár oldalt tudtam addig halandi a regénnyel), és nem is nyerte el annyira a tetszésemet a történet, hogy erről meséljek ismerősömnek.

A regény hazájában 2012-ben jelent meg, magyarul 2014-ben adta ki a Gondolat Kiadónál. Nos, talán nem ezzel a regénnyel kellett volna kezdenem a Grunberggel való ismerkedést - villant fel bennem, amikor már jópár oldalt elolvastam a történetből. Megtévesztett - azt hiszem - a rövidsége, no meg izgalmas volt a cím és a borító... egyszerre volt a számomra vonzó és taszító, amivel felkeltette az érdeklődésemet.

Én ebben a regényben nem tudtam szeretni egy szereplőt sem. Nyilván nem ez a jó regény ismérve - mármint, hogy szeretünk-e egy szereplőt (vagy többet) vagy sem -, de mindenesetre meglepett a sok ellenszenves vagy éppen érdektelen karakter. Az indiai származású svájci főszereplő, Samarendra megbízást kap a bagdadi operaház felépítésére, ami miatt el is utazik Irakba, hiába aggódik érte barátnője. Itt pedig groteszk, tényleg abszurd kalandokba keveredik, kis híján az életével fizet az utazásért. Bármi is történt azonban vele, nem volt képes közel kerülni hozzám, de azt hiszem, nem is volt ez az író célja. Olyan ember állt előttem Samarendra személyében, akinek nem voltam képes egy jó tulajdonságát sem felfedezni, talán kivéve azt, hogy szerette a húgát, aki betegen született és élt.

Európaiként érkezett Irakba, ahol nem tekintettek rá másként, csak egy indaiaira. A börtönben átéltek is mély nyomot hagytak benne, és mindez mintha ahhor vezetett volna, hogy az identitását veszítette el. Amikor azonban visszatér a Közel-Keletre, nos, ezt nem tudtam megérteni. Vagyis... bizonyos szempontból értettem, de közben értelmetlen döntésnek éreztem. Mintha magasabbrendűnek képzelte volna magát. Vagy aki a sorsot kísérti. Mindvégig európai, svájci állampolgárként definiálja magát, de aki ránéz, az egy indiai férfit lát. Igen, a sorsot kísértette, amikor alkoholfogyasztás után autóba ült, mert azt gondolta, nem eshet baja.

A végkifejlet mindenesetre meglepett, de ennyi a különbség, ha az ember fehér európai vagy ha nem. Sokáig olvastam a regényt, mert nem voltam képes gyorsabban. Nem esett jól, felzaklatott, sokszor gyűlöltem is, míg néhol felfordult a gyomrom. Közben pedig arra gondoltam, nehogy már kifogjon rajtam 222 oldal! Elolvastam. Az első Grunberg kipipálva. De hogy mi volt ez az abszurd valami, még sokáig emésztenem kell.