Saly Noémi (szerk.): A régi pesti városfal mentén

Egy újabb kötet a Fekete Sas Kiadó Budapesti kultúrtörténeti séták sorozatából - egy újabb csodálatos élmény a számomra, akinek, tősgyökeres pestiként is (vagyis nem tudom, ha életem első kb. három évét máshol éltem, még lehetek tősgyökeres pesti?) sok újabb helyszín, szerethető épüetet adott ez a kötet. Igaz, az élmény nem volt olyan katartikus, mint a Gellérthegy esetében (fogalmam sincsen, hogy a hegy és a könyv miért volt rám ekkora hatással, de azóta azért vágyom egy lottó ötösre, hogy a Gellérthegyen vehessek lakást magamnak), de talán ennek az lehet az oka, hogy a meglátogatott épületek mind ismerősként köszöntöttek. Van személyes élményen a Gresham palotáról csakúgy, mint a Gerbeaud-házban lévő cukrászdáról, de említhetném itt a Duna-parti szállodasort, a Károly körutat és környékét vagy akár a Wenckheim-palotát.

Szeretett helyeim elevenedtek meg a lapokon, talán ezért nem volt katartikus, sokkal inkább otthonos, bensőséges számomra ez az utazás.

Elgondolkodtatok-e valaha azon, hogy a régi Pestet egykor fal vette körül? Vagy ha ezt tudtátok, azon merengtetek-e, hol húzódhatott ez a fal? Ha jártatok a kettes metró Astoria megállójánál (és emlékezetem nem csal meg), ott látható a megálló falán rajz és emlékezés a városfalról, amiről immár olvashattam is, hála és köszönet a Feketes Sas Kiadónak, hiszen ők adják ki ezt a csodás sorozatot, amelynek immár négy része jelent meg a gondozásukban.

A kötet szerkezet eltér a Gellérthegyétől, itt ugyanis nem sétákat ajánl a szerkesztő, Saly Noémi, s ez érthető is, hiszen a városfal mentén haladunk végig, hanem az egyes szakaszok-részek épületeit ismerteti az olvasóval, bepillantást engedve azok életébe. Fővárosban élőként különösen fontos volt a számomra, hogy közelebb kerültek hozzám ezek az épületek: most már nemcsak kő és cement voltak a számomra, melyek szépek voltak és amiket szerettem, de megismertem az élettörténetüket - ha használhatom az élettörténet kifejezést egy élettelen dologra, ami azonban a számomra tele van élettel.

A kötet képei még mindig fantasztikusak, az összeállítás alapossága lenyűgöző. Szerintem olyan nagy munka áll e mögött a kötet mögött (és a sorozat többi kötete mögött is), amit el sem tudunk képzelni. De amilyen hatalmas munka, olyan szép munka is ez. A könyv néretét még mindig imádom, egyszerűen ideális: éppen táskába és kézbe való méret, amit séta közben nem kell mindig elrakni, mert kényelmesen elfér a kezünkben, de akér egy kicsit nagyobb zsebbe is könnyedén elsüllyeszthető, hogy bármikor elővehessük. Szeretem a kötet végén található kis térképet, és lenyűgöz a felhasznált irodalom jegyzékének gazdagsága is.

Sokszor elő fogom még venni ezt a könyvet is, ahogyan a Budapesti kultúrtörténeti séták többi kötetét, hogy gondolatban vagy ténylegesen végigjárva a helyszíneket, ismét részese legyek egy helytörténeti kalandozásnak.

Nagyon köszönöm a kiadónak, hogy recenziós kötetük segítségével részese lehettem mindennek, és ha felkeltette érdeklődéseteket a könyv, megvásárolhatjátok a kiadó honlapján.

Fazekas István (szerk.): Andrássy út

 Újabb őszi sétám az Andrássy útra vezetett a Fekete Sas Kiadó Budapesti kultúrtörténeti séták sorozatával. Az út Párizst idézi képzeletembe: kicsit ilyennek (is) képzelem a francia fővárost, kedvenc rendőrfelügyelőm, Maigret otthonát. Az elmúlt negyven évben láttam már csakúgy tavasszal, mint télen, minden évszakban megcsodáltam, mégis távolságot tartott tőlem ez az út.

Gyerekkorom óta ellentmondásos volt a viszonyom az Andrássy úttal: szerettem a két végét, szerettem az Oktogonon és környékén is sétálni, de maga az út a maga egészében mindig távolságot tartott tőlem, nem engedett közel magához. Mint egy királyi család tagja, aki nagylelkűen elbeszélget a nép egyszerű gyermekével, ha találkozik vele, de az igazi személyiségét nem mutatja meg. Gőgösnek sosem éreztem, de zárkózottnak igen, és ez egyszerre vonzott és taszított. De tudjátok mit? Azt hiszem, egyszerűen félénk ez az út, hiszen nemcsak irodalmi nagyságoknak, emblematikus kávéházaknak (volt) az otthona, de sok borzalomnak is tanúja volt ez a 1876-ban átadott, 2310 méter hosszú sugárút.

Azért volt jó elolvasni a kiadó kötetét, mert rájöhettem minderre, miközben bebarangoltam az Andrássy utat és a környező utcákat. És azért is volt hatalmas élmény, mert - együtt olvasva Kondor Vilmos Budapest-sorozatával - sok-sok helyszín visszaköszönt, örömet éreztem, amikor olvastam róluk. Így nemcsak a Fekete Sas Kiadó könyve lett értékesebb a számomra, de Kondor Vilmos regényei is hangsúlyosabbá váltak.

Tavasszal ismét kezembe fogom majd a könyvet, és elindulok, hogy ezúttal - hasonlóan a Gellérthegyhez - a valóságban is bejárjam a könyv által bemutatott épületeket. Sok részét ismerem vagy ismerni véltem eddig, és most talán össze is barátkozunk.

Szeretettel ajánlom nektek ezt a könyvet is, ahogyan a Budapesti kultúrtörténeti séták mindein eddig általam olvasott részét, kívánom, hogy ti is megszeressétek ezeket a könyveket és az általuk bemutatott helyszíneket. A szerkesztői munka alapossága itt is csak pozitív szavakkal említendő. Érdemes a kis kiadókkal is megismerkedni, habár a nagyobb, ismertebb vagy jelentősebb könyvkiadók sokszor elveszik a figyelmet róluk, én mégis azt ajánlom azoknak, akik értékes kincsekre vadásznak, hogy ismerkedjenek meg a kisebb kiadó köteteivel is, mert meglepetés fogja érni őket, mennyi érték lapuk náluk. Mint például Tarbay Ede Régi és új mesék Varjúdombról című könyve - de az már egy másik bejegyzés lesz.

Nagyon köszönöm a kiadónak, hogy elolvashattam a könyvet, amit megvásárolhattok a kiadó honlapján is.

Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs

Talán szigorú vagyok, hogy a moly.hu oldalon három és fél csillagra értékeltem ezt a kisregényt, de én sokkal többet vártam a könyvtől és szerintem a mai kiskamaszokat sem (igazán) lehet ennyivel elkápráztatni, mert nekik ez már lassú lehet.. Az alapötlet nagyon tetszett, kíváncsian kezdtem bele a regénybe, és a borítóba is beleszerettem, kifejezetten tetszik.

Többször kaptam magam azon, hogy unatkozom olvasás közben, unatkozni pedig nem szeretek, pláne nem olvasás közben. Miután befejeztem a kötetet, arra jutottam, hogy ez remek elbeszélés lett volna ötven-hatvan oldalon, így azonban elhúzott és túlírt volt, ahol elkalandozott a figyelmem, mert a sztori közepén még mindig lent voltak a srácok, de a könyv második felét is elhúzta a szerző - véleményem szerint feleslegesen. Egyszeri olvasásnak a könyvtárból kikölcsönözve jó kikapcsolódás, de bosszús lettem volna, ha megvásárolom könyvesboltban.

Pedig amikor a kezembe vettem Nógrádi Gábor kisregényét, hasonló élményt vártam, mint Düka Péter regénye, Az ellopott zsiráf esetében. Ha esetleg más is úgy lenne, mint én, előre szólok, hogy mást kap, ne ilyen elvárásokkal álljon az olvasásnak. Persze a csalódás még nem lett volna elég ok, de számomra ez a regény nem jött be, annak ellenére, hogy rengeteg potenciál volt benne.

Nagyon szeretem a várakat, a romokat, szeretem a vidéki települések hangulatát, ezt megkaptam, és hálás vagyok érte, és persze a kutya is remek volt, de sajnos ez nem az én könyvem.

Bojti Anna: Csend apó kertje

Igen, igen és igen. Ilyennek kell lennie egy jó, gyerekeknek íródott szabadulókönyvnek. A Pagony Kiadó részéről remek döntés volt, hogy Bojti Anna megjelenik náluk, a legjobb helyen ahhoz, hogy eléggé hangsúlyt kapjon ezeknek a könyveknek a nagyszerűsége. A Csend apó kertje a szerző negyedik ilyen könyve, és ahogy telnek az évek, a kötetek egyre jobbak lesznek, pedig én már az Éjszaka az állatkertben-t is szerettem; mégis minden újabb könyvvel egyre jobb élményt kaptam. Hogy tud valaki ilyen jól írni? És hogy tud valaki ennyire jól összerakni egy ilyen nehéz műfajú kötetet? Irigylem és csodálom az író tehetségét.

Hiszen én gyerekkorom óta az egy ujj, két ujj, öt ujj, tíz ujj technikával olvasom a KJK-könyveket (utálok meghalni ugyanis), de mégis mindig belekavarodok a végén a sok ujjamba, amiket beledugdosok a lapok közé, és akkor valaki mindezt megírja? Méghozzá egy magyar szerző. Csodálatos.

Kb. két éve bejártam a Budai zöld túraútvonal budapesti szakaszát a Gellért Szállótól Nagykovácsiig, és a fővárosi, budai szakasz hangulatát adta nekem ez a könyv a szövegben megelevenedő utcákkal, épületekekkel, mintha teljes természetességgel én is belebotolhatnék utam során egy elvarázsolt kertbe az utcákat járva. Számomra ez volt ennek a könyvnek egy egyik legnagyobb pozitívumat.

Bojti Anna azonban nemcsak ebben jó, hanem a feszültségkeltésben és a feszültség megtartásában is. Néha ugyanis kifejezetten féltem - ha mondhatom ezt - olvasás közben, kicsit king-i érzésem támadt, klausztrofóbiát éreztem és menekülési vágy fogott el a fullasztó légkör miatt. Szóval nagyon jól átadta az író a titokzatos kert hangulatot, a kerti labirintus különböző pontjainak légkörét, lakóit. Gyerekkénti is imádnám ezt a könyvet, de felnőttként is nagyon szerettem.

A szöveg által keltett hangulatot Fülöp-Ferth Tímea illusztrációi tették még nyomasztóbbá, realisztikusabbá, tökéletesen illeszkedik a rajz a szerző által leírt szöveghez. Most pedig talán azt gondolja, aki elolvassa ezt a bejegyzést, hogy nem adja a gyereke kezébe, hiszen ez egy horrorkönyv, én mégis csak javasolhatom, hogy ha egy izgalmas, lebilincselő és olvasásra sarkalló könyvet szeretne a gyereknek mutatni, adja neki ezt (vagy Bojti más könyveit), és biztos, hogy a gyeree imádni fogja, és ahogy befejezte, kérni fogja a következőt. Hiszen bármennyire is feszült a légkör, vannak benne kedves szereplők, és nem halunk meg, mint tehetjük egy Ian Livingstone-könyvben. Ez gyerekeknek íródott. Itt az élmény a cél, a kaland, a nyomozás, egy lány megmentése és egy titok kiderítése.

Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül (Pokkernapló 2.)

Másfél éve olvastam el először Ecsédi Orsolya Meleg a helyzet című könyvét, és azóta várom - mit várom, dehogy várom, ez már nem várakozás volt, hiszen függő lettem -, hogy a folytatás napvilágot lásson. És íme, októberben napvilágot látott a Könyvmolyképző Kiadónál a folytatás, bizton állítom, hogy hatalmas örömet szerezve a sorozat rajongóinak. Én magam tudok több olyan embert, aki szinte azonnal megvette, sőt azonnal el is olvasta - kicsit olyan volt ez, mint az Iphone újabb és újabb verzióinál a sorok a még bezárt üzlet előtt sátorozva. Nagyon köszönöm Orsinak és a kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt a könyvből. Nekem már októberben karácsony volt. :-)

Mielőtt nekikezdtem volna a második résznek, felelevenítettem az első kötet eseményeit, és így, hogy már ismertem a történetet, sokkal jobban tudtam rá figyelni, az apró részletek jobban átjöttek - egyszóval: sokkal jobban élveztem, mint első alkalommal, pedig hát akkor lett örök kedvenc és örök szerelem ez a sorozat.

A baj nem jár egyedül a szerző egy újabb frenetikus húzása volt, pedig már vártam valami hasonlót, a Sátán életében megjelenjen Valaki, ahogy azonban az író megoldotta ezt, amilyen személyiséggel felruházta ezt a szereplőt, nem volt mindennapi. Goni pedig most is hozta a formáját - ez a könyv nem az a fajta, amit utazás közben olvas az ember, hacsak nem akarja, hogy nagyon furcsán nézzenek rá, ahogy röhög magában a 7-es busz hátsó ülésén (mindenki szabadon behelyettesítheti a 7-es buszt más számú és típusú közlekedési eszközzel).

Aztán az ártatlan olvasó eljut a dolgozatkérdésekig, amikoris elszabadul a pokol, hogy stílusosan fejezzem ki magam, ugyanis én magam szinte vinnyogva nevettem, a macska meg igyekezett távol maradni tőlem - nem is értem, hogy miért. Utána pedig újabb dolgozat következik, majd Goni aggodalma, hogy nem lesz mit enni, ha Baj is eltűnik az életükből...

Néha felteszik a kérdést, hogy melyik lenne az a könyv, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre... én a Pokkernaplót mondanám. A teljes sorozatot, hiszen ennyi engedményt teszek magamnak, ha már lakatlan szigetről van szó. Ez a sorozat éppen elég. Bármikor lehet olvasni, mindig feldobja az embert. Akkor is ha már két hónapja eszed a kókuszdiót és várod a felmentő hajót.

Ecsédi Orsolya az egyik legtehetségesebb magyar írók közé tartozik. Bármit ír, én vevő vagyok rá, mert rossz nem lehet. Természetesen kötelező megemlíteni Szabó-Nyulász Melindát is, aki nélkül ez a sorozat nem lenne az, ami, hiszen ő ad teljességet a szövegnek fantasztikus illusztrációival. Bízom benne, hogy a harmadik részre nem kell majd ilyen sokat várnunk, mert az felérne egy emberkínzással. :-)

A Könyvmolyképző Kiadó honlapján a sorozat mindkét kötetét megrendelhetitek, ha esetleg még nem lennének meg nektek a könyvek. (Van még ilyen ember? :-))