2017. március 30., csütörtök

Wlassics Gyula, báró (Zalaegerszeg, 1852. március 17. – Budapest, 1937. március 30




80 éve hunyt el Wlassics Gyula, báró (Zalaegerszeg, 1852. március 17. – Budapest, 1937. március 30.) jogász, közjogi író, miniszter, az MTA tagja.
Édesapja Wlassics Antal (1815-1883), nagykanizsai törvényszéki elnök, édesanyja Berzseny Mária volt. Kétéves korában a család Nagykanizsára költözött, így Wlassics itt kezdte iskoláit. Az elemi után szülei a nagykanizsai piarista algimnáziumba íratták, amelyet 1862 és 1866 között kitűnő eredménnyel végzett el. Az 5. osztálytól a pesti piarista gimnáziumban végezte tanulmányait (1866–1870), majd az érettségi után a pesti és a bécsi egyetemet látogatta. Közben több európai körutat tett és a magyar történelmi irodalommal foglalkozott. A jogi diploma megszerzését követően, 1875-től bíróként tevékenykedett Budapesten, 1877-ben Perczel Béla, akkori miniszter által az Igazságügyi Minisztérium törvény-előkészítő osztályán kapott fogalmazói állást. 1882-től komáromi adóügyész, 1886-tól budapesti alügyész (később miniszteri titkár, 1896-ban budapesti helyettes királyi főügyész) lett, de ez idő alatt végig az Igazságügyi Minisztérium kodifikáló osztályán működött. Pauler Tivadar és Fabinyi Teofil megbízásából, főleg a bűnvádi eljárásról szóló, de emellett más törvényjavaslatok szerkesztésével is foglalkozott. Több alkalommal mondott vádbeszédet a sajtóbíróság előtt és tevékenyen részt vett a jogászgyűléseken is.
1890 és 1895 között a budapesti egyetem a büntetőjog rendes tanára. 1892-ben, 1895-ben, 1896-ban és 1901-ben a Szabadelvű Párt programjával a csáktornyai választókerületben nyerte el a lakosság bizalmát. 1905-ben az Országos Alkotmánypártban Pécsett szerzett mandátumot. Az első Wekerle-kormány lemondása után a király 1895. január 15-én meghívta a vallás- és közoktatásügyi miniszteri székbe, amit Wlassics el is fogadott. Több mint nyolc évig töltötte be ezt a hivatalt (1903. november 3-áig).

Miniszterként ő képviselte a főrendiházban a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita vallás recepciójáról (el-, befogadás) szóló javaslatot, amely a Wekerle-kormány alatt megbukott. Része volt a három év (1895-1898) alatt 600 népiskola létrehozásában, az egyetemen a bölcsészeti, a gyógyszerészi, illetve az orvosi szakok nők számára is történő megnyitásában. Az előoktatás céljára három leánygimnáziumi tanfolyam megnyitását engedélyezte.
Megindította a múzeumok és a könyvtárak egységes országos szintű szervezésének megalakítását és a szabadságharc emlékeit magába foglaló 1848/49-es ereklyemúzeumot, értékeit megőrzendő, magánkézből állami tulajdonba vette. Mind ezzel, mind a Münchenből visszaérkezett, híres Hunyadi-levéltár anyagával a Nemzeti Múzeumot gazdagította. Olyan törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely szerint a Magyarországon nyomtatott, vagy kiadott nyomdatermékekből a nyomtató, illetve a kiadó egy-egy példányt köteles ingyen beszolgáltatni a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Magyar Tudományos Akadémiának. Az ún. köteles példányt ma az Országos Széchényi Könyvtár kapja. Ezt az Országgyűlés el is fogadta és törvénnyé emelte.
A millennium alkalmával tervezett Szépművészeti Múzeum felállítása mellett művészeti programjának fő pontja volt egy magyar képzőművészeti akadémia megalapítása, melynek szervezését a művészvilág lelkesen támogatta. 1897-ben felszólította az MTA-t a magyar nyelv szótárának átdolgozására. A katolikus papság kongruájának és egyéb felekezetek lelkészei fizetésének rendezése végett kimerítő törvényjavaslatot dolgozott ki. Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak.

2017. március 27., hétfő

Dienes László (Tokaj, 1889. március 27. – Budapest, 1953. április 5.)


128 éve született Dienes László (Tokaj, 1889. március 27. – Budapest, 1953. április 5.) magyar szociológus, esztéta, szerkesztő, könyvtárigazgató, egyetemi tanár. Dienes Pál testvére. Felesége Götz Irén Júlia.
Tokajon született Dienes Barna és Pusztay Erzsébet gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a debreceni református kollégiumban, a jogot Budapesten végezte, két évig Párizsban tanult. Fiatalon bekapcsolódott a szocialista diákok szervezetébe s a Galilei Körbe, Szabó Ervin tanítványa, 1918 őszén a Fővárosi Könyvtár vezetője Budapesten, a KMP alapító tagja, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején városi népbiztos.
Könyvtártudományi és irodalomkritikai munkái 1914-től jelentek meg, háborúellenes cikkeit a Huszadik Század közölte. 1919 őszén barátjával, Bölöni Györggyel együtt mint politikai emigráns Romániában telepedett le, s együtt indították meg a Bukaresti Hírlap c. napilapot. Munkatársa a Napkeletnek is, Nyugati szemle c. rovatában rendszeresen beszámolt a nyugati avantgardista áramlatokról, s a lap hasábjain maga is szürrealista novellákkal jelentkezett; közölt az aradi Geniusban és Periszkopban is. 1922-ben Kolozsvárt telepedett le, s a Keleti Újságnál volt szerkesztőségi tag 1925-ig.

Életrajzírói bírálták Művészet és világnézet c. cikkgyűjteményének (Kolozsvár, 1925) idealista beütéseit, s alapítása, az 1926 február havában beköszöntőjével induló kolozsvári Korunk, haladó úttörésében sem volt még mentes a kísérletező eklekticizmustól. Amikor radikális gondolkodása miatt vasgárdista diákok véresre verték, az incidens után feleségével, Götz Irén Júlia egyetemi vegyészprofesszornővel és gyermekeivel 1928-ban Berlinben keresett menedéket. Onnan küldte el helyettesének, majd utódjának, Gaál Gábornak Az orosz szocialista tervgazdaság c. tanulmányát (Korunk 1929/11-12 és 1930/1), az első magyar ismertetést a Szovjetunió közgazdasági fejlődéséről és megerősödéséről. Mint társszerkesztő 1931 augusztusáig szerepelt neve a Korunk élén, ekkor költözött Moszkvába, ahol 1945-ig nyelvpedagógusi és bibliográfiai munkásságot fejtett ki. 1945-től Magyarországon élt, ahol haláláig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója s a gazdaságtani tanszékvezető tanára az egyetem jogi karán.

Kritikai írásait (1921-31) válogatta, jegyzetekkel ellátta és sajtó alá rendezte Sugár Erzsébet: a kötet "sejtelme egy földindulásnak..." címmel 1976-ban jelent meg a bukaresti Kriterion Könyvkiadónál. A bevezető tanulmányt író Kovács János fejtegetéseit így fejezte be: "A Korunk alapítása és eszmei irányítása az elkötelezett szocialista eszmények szellemében Dienes László életművének legmaradandóbb része. A Korunk az ő életműve is, akárcsak a Gaál Gáboré, aki a harmincas években kiteljesítette Dienes László kezdeményezését, s továbbvitte megkezdett munkáját."
Debrecenben róla nevezték el a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskolát.

Művei:
             Walter Hofmann könyvtári törekvései (1916)
             Előtanulmány Marx „Tőke” című művéhez. Bevezetés a közgazdaságtanba (1948)