Mona Awad: Antilányregény

A kötet megjelenésekor, amikor megláttam a borítót, az jutott eszembe: Jézusom, én ezt a könyvet soha nem akarom elolvasni! És tényleg nem is vettem a kezembe egésze 2022 januárjáig, amikor a Pontosvesző Paripa könyves csatorna két tagja, Tünde és Niki elindították a könyvklubjukat, és a januári témájukhoz ez volt a közös könyv. Vettem egy nagy levegőt, és elmentem a könyvtárba. Habár meglepett a molyos alacsony százalék, nem volt számomra kiemelkedő ez a kötet, de erős közepesnek mondanám, ezért köszönetet mondok a lányoknak, mert nélkülük tuti, hogy nem vettem volna a kezembe a történetet.

Az Antilányregényt az Athenaeum Kiadó adta ki 2017-ben a kanadai származású szerzőtől, Mona Awadtól; szereplője pedig Lizzie/Liz/Elisabeth, egy túlsúlyos lány, aki nem képes elfogadni önmagát, ezért - azt gondolom - tönkreteszi a barátságait, a családi és más kapcsolatait, mert onmagával problémája van. A továbbiak spoileresek lesznek.

Lizzie az a lány, aki hiába fogy le, hiába lesz egy kiegyensúlyozott párkapcsolata, fejében mindig is túlsúlyos lesz, mindig kövérnek fogja látni magát, és emiatt még a párja elétet is képes lesz megkeseríteni. Még a párkapcsolatát is feláldozni csak azért, hogy sajnálhassa önmagát, hogy áldozatszerepben tudjon tetszelegni önmaga előtt. Pedig ugyanennyi lenne, hogy boldog legyen, de mégis képtelen erre.

Megjelenik a kötetben az is, hogy az átlagembereknek milyen elképzeléseik vannak a túlsúlyos emberekről, hogy nők és férfiak mit gondolnak a kövér nőkről és férfiakról, és egyértelmű, hogy ez megalázó azoknak, akik nem átlagsúllyal élik az életüket. Nyilván nehéz elfogadni a kinézetünket. Ehhez egy segítő családra van szükség, egy egészséges önképre, ami nem mindig adatik meg. Liz a kötet elején még szimpatikus karakter volt, de ahogyan haladtunk a kötetben, számomra egyre kevésbé lett az: ahogyan változott, úgy lett egyre negatívabb karakter nekem. Ahogyan Tommal bánik, ahogyan a szépségszalonban viselkedik a körmös lánnyal, az olyan, hogy legszívesebben megráztam volna addig, amíg a fejében helyrerázódnak a dolgok.

Volt egy ismerősöm, nagyon kedveltem, kedves-rendes-normális ember volt egészen addig, amíg el nem kezdett fogyni, és a gondolkodása is megváltozott, és a baráti kapcsolatunk megromlott. Sajnáltam a dolgot, de az életéről ő döntött. Ahogyan a kötetbeli Liznél, nála is átvette a kedvességet az önzés, ahogyan mentek le a kilók.

A fejében a könyv főhőse mindig egy kövér lány marad, inkább pszichológusra lenne szüksége, mint a rengeteg sporttevékenységre és a szinte már beteges étkezési szokásokra. Sajnáltam, hogy előbb volt képes szétmenni a férjével, mintsem elmenjen egy szakemberhez.

Mint az értékelés elején írtam, ez egy erősen közepes regény volt, érdekes szerkezettel: Lizzie élete nem lineálisan zajlik, hanem több életesemény alapján ismerhetjük meg őt és a benne lezajló változásokat, néha kevesebb, néha több idő telik el két történet között, ami nekem nagyon izgalmas volt.

Újévi fogadalmak BookTag 2022

Köszönöm @Kapusi_Farmosi_Dóra molytársamnak, hogy kihívott a moly.hu oldalon az ÚJÉVI FOGADALMAK BOOK TAG kitöltésére. :-)

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle:
Több ilyen író is van: Brandon Hackett, Péterfy Gergely, Péterfy-Novák Éva, Rumaan Alam, Vlagyimir Szorokin, Tóth Krisztina, stb...

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni:
Mindig csak egyet. :-D
Rumaan Alam: Távol a világtól
Hervé Le Tellier: Anomália
Jozef Karika: A hasadék

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni:
Füst Milán: A feleségem története

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni:
Halldór Kiljan Laxness: Kereszténység a Gleccser aljában - elolvastam 2016 februárjában és 2017 februrárjában is, és megfogadtam, hogy évente újraolvasom, mert ez az a regény, ami először nem tetszik az embernek, aztán újabb és újabb rétegeit fedezik fel, egyre több mindent tud benne értékelni, csak ehhez idő kell... sok idő. :-) Sajnos két olvasás után megszakadt a lánc, de jó lenne ismét elolvasni. Talán éppen februárban? :-)

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre:
Katarina Mazetti: Elváltak és válófélben lévők panaszai - Az írónő eddig olvasott három könyve egészen jó volt.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél:
Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház (Alex Stern 1.)

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél:
Szabó Magdától biztosan szeretnék idén is olvasni valamit, az elmúlt pár évben kimaradt ő az életemből, ami baj, mert előtte viszont elég sok könyvét elolvastam.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén:
Henry Cloud – John Townsend: Határaink - Zsuzsi barátnőm karácsonyi ajándéka volt

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2022-ben fogsz:
A Dűnét szeretném elkezdeni, de befejezni biztosan nem idén fogom, viszont korábban elkezdtem Rita Falk sorozatát, azt jó lenne befejezmi 2022-ben. Tegnap fejeztem be a sorozat negyedik köetét, ami eddig a legjobban tetszett..

10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?
Igazából konkrét tervem nincsen, mert nem tudom előre kiszámolni az egyetem, az esetleges új munkahely és a hangulatom miatt.

+1 Szeretnél-e idegennyelven olvasni?
Nem.

Rita Falk: Grízgaluska affér

Rita Falk sorozatának immár negyedik kötetét fejeztem be, és az a helyzet, hogy a könyvek egyre jobban tetszenek. Amíg az elején kifejezetten idegesítettek a szereplők (az egymással való kapcsolatuk, a természetük, a számomra erőltetett humor), ez már négy és fél csillagot ért a Molyon nekem. Már nagyon várom a következő regényt!

Szegény Franz, kifejezetten megsajnáltam ebben a részben, amiért a gyilkosság vádjával kell szembenéznie, ráadásul kollégái semmire sem jutnak, így neki kell kézbe vennie a nyomozás szálatit - szokás szerint. Ebben a részben bejött egy izgalmas családi szál is, és természetesen a falu lakosai is adtak okot az olvasónak - nekünk - az izgalomra és a vidámságra. A kis Sushi és édesanyja most is kedvesek voltak a történetben - számomra ők az a két szereplő, akik ellen semmi rosszat nem tudok igazából mondani. És még Franzot is szeretik, ami plusz pont nekik. :-) Leopoldnak nem, de hát az nem számít. :-D

A történet végét nagyjából a 150. oldal környékén lehetett sejteni, a cselekmény ezen fordulata már sok-sok film és könyv alapja volt - és valüószínűleg lesz is -, de ettől függetlenül nem volt unalmas, és nem gondoltam rá, hogy ne akarnám végigolvasni, hiszen annyi történés és humor van ebben a regényben, hogy már csak ezekért érdemes a végéig kitartani. Remek olvasmányom volt, amit két nap alatt elolvastam, első nap kb. 60-70 oldalt, a többit pedig másnak - ez is egy olyan sorozat, aminek a részei feldobják az olvasót, ha lehangoltabb vagy kicsit úgy érzi, lohad az olvasási kedv.

A borítót is kezdem már megszokni, mivel eddig nem igazáb jöttek be, túl giccsesnek éreztem, de most már el sem tudnám képzelni ezek nélkül a köteteket. Olyan, mint Niedetkaltenkirchen lakosai, olyan, mint Franz családja és barátai.

Egy szó, mint száz, az első két kötetetn átrágva magunkat kezd belendülni a történet, szóval azt ki kell bírni, utána egészen jó lesz, sőt: szerethető.

Érdeklődve várom a következő regényt, ami most éppen kölcsönzésben van a könyvtárban, de hamarosan olvashatom majd. 2022-ben ez az a sorozat, amit szeretnék befejezni - nincsen sok olvasási tervem, de ez az egyik.

Goscinny - Sempé: A kis Nicolas

A kis Nicolas című könyvet már hosszú évekkel ezelőtt szerettem volna elolvasni, amikor a könyvtárban először a kezembe került a 2000-es kiadás a Sík Kiadótól. Vonzottak a rajzok, a beleolvasáskor tapasztalt humor, de valahogyan mégsem kölcsönöztem ki akkor. Nagyon köszönöm a Móra Kiadónak, hogy most kezembe vehettem a könyvet recenziós példányként, hiszen a kiadó 2021-ben kiadta a történet első részét egy nagyon tetszetős borítóval.

Azt kellett azonban tapasztalnom, hogy - felnőttem. Igen, szomorúan tapasztaltam a könyv olvasásakor, hogy több mint negyven évesen már idegesített a humor, amit kényszeredettnek éreztem, a gyerekek jellemzésének folyamatos, történetről történetre való ismételgetése; az, hogy a gyerekek nem egyszerűen csínyeket követtek el, hanem kifejezetten rosszak voltak, akik képtelen voltak megjavulni, tanulni a hibákból, szót fogadni a felnőtteknek. Mindig és folyamatosan csak a rosszaságon törték a fejüket, nem volt kivétel. Szóval felnőttem.

Viszont, ha ettől eltekintünk, akkor egy kedves, bájos és humoros kötetet kapunk, amiben egy csapat kisfiú mindennapi kalandjait ismerhetjük meg a történeteken keresztük. Az iskolai, az otthoni és más helyszínen játszódó jeleneteiket. Voltak közöttük olyanok, amik kedvesen indultak, mint például, amikor Nicolas, édesanyja születésnapjára, készül virágcsokrot venni, de persze ez is csak tipikusan nicolas-osan végződhetett, vagy éppen az, ahol Nicolas világgá ment. :-) Ha szeretitek a humort, a gyerektörténeteket, a szuper illusztrációkat, akkor mindenképpen olvassátok el ezt a könyvet, mert szeretni fogjátok. Annak ellenére, hogy engem inkább bosszantottak a gyerekek, egy nagyon komfortos olvasás volt ez: annyira francia, hogy szinte én is ott voltam a könyv helyszínein Franciaországban, 1960-ban.

Az illusztrációkat imádtam, annyira kedvesek voltak a rajzok! Azok még mindig ugyanazt a hatást tették rám, mint anno, sok éve: roppant kellemes élményt nyújtottak, mosolyt csaltak az arcomra, szerettem őket.

Ha szeretnétek a könyvet a polcotokon tudni, hogy bármikor levehessétek, bármikor bele-beleolvashassatok, nevethessetek a történeteken, akkor javaslom nektek a kiadó honlapját, ahol megvásárolhatjátok a könyvet.

Maros Edit: Bonyolult egy banda

Maros Edit #bonyolult-sorozatának első kötetét még 2021 májusában olvastam, és annyira beszippantott ezeknek a kis kamaszoknak a története, hogy egy nap alatt el is olvastam. Megszerettem a szereplőket és nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Így történt, hogy nemrég a folytatás is a kezembe került a FSZEK egyik tagkönyvtárában, a Bonyolult egy banda, amiben Adél hobbija nagyon is nagy jelentőséggel bír.

Adél szenved Bálint hiányától, és ezen nem segít az sem, hogy Kitti barátainak még mindig első számú célpontja főhősünk a zaklatásban. Sok mindenről szól ez a regény: barátságról, bimbózó szerelemről, hűségről és magunk korlátain való felülemelkedésről. A szereplők fontos jellemfejlődésem mennek keresztül a szemünk előtt. Kitti számomra még mindig nem volt pozitív szereplő, még mindig csak a saját érdeki vezérelték, csak a saját céljai voltak számára fontosak - az azonban pozitív volt és a lány mellett szól, hogy a könyv végére ő is képes volt nem csak saját magát tekinteni önnön magának a legfontosabbnak.

Bízom benne, hogy a sorozat harmadik kötete is hasonlóan jó lesz, kíváncsian várom, mi lesz Diáékkal is, mit találnak ki a következő részben - és bízom abban, hogy ők is képesek lesznek a változásra, legyűrve féltékenységüket és rosszindulatukat. És persze fontos Adél és Bálint kapcsolatának fejlődése csakúgy, mint Tomi és Kitti.

Megszerettem Maros Edit stílusát, és a sorozat karaktereit. Tipikus tiniregények, amik bemutatják, hogy a tizenévesek élete sem mindig fenékig tejfel, és hogy a kommunikáción mennyi minden múlik. Sokszor minden.

Bendl Vera: Matyi tigrissel álmodik

Komoly elvárásokkal kezdtem bele ebbe a könyvbe, mivel korábban igazán kellemes olvasmánynak bizonyulta szerző másik története, a Mihályi Csongor és az időgyurma, és terveim között szerepel a Gondolat Kiadónál megjelent novelláskötetének elolvasása is, aminek a címe A másik férfi.

Na, de most Matyiról és a tigrisről van szó, ne kanyarodjunk el mindenféle más irányba. :-) Amit mindenképpen ki kell emelnem - és amit mindig kiemelek -, az Szimonidesz Hajnalka rajzai, amiket mindig nagyon szeretek, mert a színek, a rajzolási stílus is közel áll hozzám. Mondjuk én betojtam volna, ha egy éjjel tigrissel álmodom, kinyitom a szemem, erre rajtam ül egy tigris. :-D De ez annyira édes! Oké, oké, én imádom a macskaféléket, szóval, maximum a boldogsától sikoltoznék, amitól meg infarktust kapna a tigris. :-)

A történetek különállóak, mégis egybefüggőek, és sokszor - még ha nem is feltétlen direktben - komolyabb témákat is felvet, mint például, amikor a tigris megbetegszik vagy amikor Matyi nagypapát szeretne, de említhetném a barátságról szóló részt is. Szóval kedves, bájos és aranyos történetek, többször elgondolkodtató témákkal a gyerekeknek, amikről lehet beszélgetni, ami felvet kérdéseket.

Szerintem érdemes beszerezni a könyvet, amit a Pagony Kiadó honlapján meg is tehettek, én jó szívvel javaslom.

Acsai Roland: Hoffmann meséi

Első találkozásom volt ez a Holnap Kiadó sorozatával, aminek keretében komolyzenei darabokat írnak át gyerekkönyvekké, és jó választásnak gondolom, hogy a Hoffmann meséivel kezdtem. Eleve szeretem Acsai Roland szövegeit, másrészt Cserkuti Dávid rajzai is magukkal ragadtak, így Offenbach operája kiválóan átadhatóvá vált a gyerekkorosztály számára, és még én is élveztem a történetet.

Alapvetően a jó és a rossz harca ez a mese - gyerekeknek átírva -, az illusztrációk kellemes színvilága és a karakterek megvalósítása még a gonosz hősöket is szerethetővé tette, habár természetesen nem nekik szurkoltam olvasás közben.

A kötet fülszövege szerint A gonosz Lindorf megpróbál Hoffmann boldogságának útjába állni, és aljas tervet eszel ki: addig akarja mesélteti hősünket, amíg el nem késik a kedvesével megbeszélt randevúról, hogy ő szerezze meg Stella szívét. A három mese három különböző, mégis összefüggő történetet tár az ifjú olvasók elé. Vajon sikerül Lindorf terve, vagy egy váratlan fordulat meggátolja ebben?

Csakhogy nem egyszerűen ennyi a történet, hiszen megismerkedhetünk a két főszereplő születésének és felnövésének történetével is, és így jutunk el addig a bizonyos napig, amikor is sor kerül erre a bizonyos találkozásra Hoffmann és ellenfele között.

Én nagyon élveztem ezt a mesét, és örülök, hogy Offenbach operája ezáltal közel kerülhet a fiatal korosztályhoz is. Kíváncsi vagyok a sorozat többi kötetére, nagy a valószínűsége, hogy idővel, szépen lassan, még többet is be fogok szerezni, hogy olvashassam és a polcomon tudhassan őket.

Ha titeket is érdekel a könyv, ajánlom a kiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a könyvet, de a többi átdolgozást is megtalálhatjátok.

A Pál utcai fiúk - Rajongói kézikönyv

Miután elolvastam Molnér Ferenc örökérvényű ifjúsági regényét, A Pál utcai fiúkat, folytattam az olvasást a Móra Kiadónál nemrég megjelent Rajongói kézikönyvvel. A kötetet recenzióba kaptam meg a kiadótól még novemberben, amit ezúton is hálásan köszönök, és szándékosan vártam meg a januárt az olvasással, hogy a szerző születésére emlékezve olvassam el az eredeti regénnyel együtt.

Azt hiszem, ha valaki ezzel a könyvvel együtt veszi a kezébe A Pál utcai fiúkat, vagy ha a regény után van lehetősége ezt a kötetet elolvasni, feldolgozni, ez a kötelező olvasmány nem nyűg, hanem öröm és hosszú évekig meghatározó élmény lesz a számára. Ez egy - a teszteknek és kvízeknek köszönhetően - olyan interaktív kötet, ami egyrészt bemutatja a szereplőket, röviden összefoglalva a történetet is, de izgalmas és érdekes háttérinformációkat kapunk a korról, amiben a történet játszódik. Van itt akkori Budapest-térkép, szótár a korabeli kifejezések megértéséhez, olvashatunk a grundról és a Füvészkertről. Tetszett a korabeli lakhatásról szóló rész vagy éppen, amikor az akkori kor "fény"- és árnyoldalait mutatta be a kötet szerkesztője. De olvashatunk a regény felnőtt szereplőiről is, mint Nemecsek szabóról vagy az idősebb Gerébről, illetve arról, mennyire hiányoznak a nők ebből a regényből. Az informatív kötet a regény keletkezésének körülményeit, történetét is bemutatja, ahogyan a szerző életét is, és kapunk néhány fontosabb vagy éppen érdekesebb idézetet is a regényből.

Az ismeretek és a regény történéseinek elsajátítását nagyban segíti és játékos formában megkönnyíti a sok teszt és kvíz, a kötet végén pedig megtudhatod, igazi rajongó vagy-e.

De olvashatunk a regény hatalmas nemzetközi sikeréről, a sok filmfeldolgozásról, a színpadi adaptációkról is, és - na, számomra itt tört el megint a mécses, még jó, hogy a korábban az asztalra készített százas csomag papírzsepi még ott volt a regény olvasása után - Geszti Péter levelét Nemecsekhez.

A könyv nyomdai kivitele első osztályú, igényes keménykötésben jelentette meg a Móra Kiadó a kézikönyvet; de meg kell említeni itt az összeállító Mészöly Ágnes, a rajzokat készítő Németh Gyula és képeket kiválogató valamint a szöveget szakmai szempontból ellenőrző Emőd Teréz nevét is, akik nélkül ez a kiadvány nem lenne olyan színvonalas, mint amilyen lett.

Annyire, de annyira jó volt ez a könyv, még sok ilyen kellene a hasonló kötelező olvasmányok feldolgozásához, mert simán el tudnék képzelni egy rajongói kézikönyvek a Kincskereső kisködmönhöz vagy éppen a Tüskevárhoz, de akár az Egrri csillagokhoz is.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

1878. január 12-én született Budapesten Neumann Ferenc, vagy ahogyan mi, olvasók ismerjük, Molnár Ferenc - a Játék a kastélyban vagy éppen A Pál utcai fiúk szerzője. Órá emlékezve olvastam el leghíresebb művét, a grundért vívott harc regényét januárban.

Egyike lehetek azon keveseknek, akik gyermekkorukban elolvasták ezt a regényt, amikor általános iskolában közelező olvasmányként feladták, és rám már akkor nagy hatást gyakorolt, és összetörte a szívemet. Abban az 1987-es kiadásban vettem a kezembe a regényt, amit kisgyermekként is olvastam, és meglepődve vettem észre, hogy kis jegyzeteim még ott vannak a lapok között.

Felnőtt fejjel is megríkatott a könyv, szerencsére előrelátó voltam, és magam mellé készítettem egy százas csomag papírzsebkendőt, amiből szerintem legalább huszat el is használtam a kötet második felének olvasásakor. Habár teljesen egyértelmű volt a számomra, hogy öt csillagra fogom értékelni a Molyon, azonban felnőtt fejjel újraolvasva, ha eltekintek az érzelmi töltettől, ami vezérelt olvasás közben, a  nosztalgiától, az erkölcsi mondanivalótól - nos, ez csupán egy erősen közepes regény. Ami ötcsillagossá teszi, az a szereplők jellemábrázolása, azok a nagyszerű emberi tulajdonságok, amikkel az író - néhány gyerektől eltekintve - felruházta a fiatalokat, a történet tragikus fordulatai és - számomra legalábis - az a nosztalgia, amivel a korabeli Budapestre tekintek, még ha nem is éltem akkor.

Ebben a regényben nemcsak a Pál utcaiak nagy része jellemes, de a füvészkertiek jelentős része is egyenes gerincű, becsületes gyerek. Ami számomra (felnőttként) olyan tragikussá teszi a regényt, hogy valójában - igen, persze, tudom, fiúkról beszélünk, akik harcolnak a sajátjuknak érzett kis földért, de - ugyanennyi erőfeszítés lett volna együttes erővel használni a grundot, barátságot kötni, megbékélve tisztelni a másikat, hiszen mi is volt Áts Feriék célja? Labdaterületet szerettek volna, hiszen az akkori Budapesten ebből kevés volt, a Füvészkertben nem engedték őket labdázni, és ritka kincs volt a beépítetlen telek. Mennyivel könnyebb lett volna együtt játszani, de persze ki láthatja a jövőt, hogy mekkora tragédia lesz a harc vége, és hogy mennyire nem éri meg a küzdelem.

Ne akkor vedd a kezedbe ezt a történetet, ha egy tökéletes regényt szeretnél, egy lebilincselő olvasmányt, egy mai értelemben vett izgalmas könyvet, hanem akkor, ha képes vagy a lelkedet kicsit lecsendesíteni, picit lelassulni a zakatoló 21. században, visszarepülni az 1800-as évek végi Budapestre, az alig pár éves fővárosba, csak azért, hogy fiatal fiúk néhány napját nyomon kövesd, amiben benne van minden, ami szent és követendő: hősies helytállás, becsület, hűség, önfeláldozás, bátorság, kitartás és hazaszeretet. Ha példát szeretnél látni rá, milyen, amikor saját érdekeinket háttérbe szorítjuk a közösségért; amikor képesek vagyunk más szemében árulóvá lenni, hogy megvédjük, ami a legdrágább.

Olvassátok el, ha még nem tettétek, olvassátok el, ha már olvastátok, és közben gondoljatok a kis Nemecsekre, aki élete minden pillanatában hős volt.

Mészáros Dorka: Nem biztos, hogy visszajövök

Mészáros Dorka könyve, a Nem biztos, hogy visszajövök a General Press-nél való megjelenése után nem sokkal felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészet azért, mert a szerző magyar, másrészt azért, mert a történet roppant izgalmasnak tűnt. Alapvetően szeretem a bentlakásos iskolákban játszódó regényeket.

Az utóbbi években kicsit több kortárs magyar szerzőtől olvastam, és a tapasztalataim eddig pozitívak, szerencsére így történt ennek a regénynek az esetében is.

 

Könyvtári kölcsönzés volt ez a könyv, még decemberben hoztam haza, és nemsokára szerettem volna elolvasni, de a hosszabbításnál kiderült, hogy előjegyzés van rá. Ez abból a szempontból jó, hogy sokan érdeklődnek a kötet iránt, másrészt viszont hirtelen sürgetővé vált az olvasás, mert nem szerettem volna olvasatlanul visszavinni. :-) Néhány óra alatt olvastam el, szinte megszakítás nélkül, mert hihetetlenül lekötötte a figyelmemet, és magával ragadott a történet. A cselekmény feszült volt, a szereplők idegeinek pattanásig feszült voltát a szerző jól ábrázolta. Érezni lehetett az oldalakon vibráló idegességet, bizonytalanságot és félelmet. Habár csak egyetlen nap eseményeiról szól a könyv, mégis, mintha napok telnének el, annyi minden történik ebben a pár órában, és annyi titokkal és tragédiával szembesül az olvasó.

Döbbenetes volt, hogy senki sem az, akinek látszik, mindenkinek vannak mocskos kis titkai, senki nem számíthat igazán senkire, közben pedig - amíg mindenki igyekszeik elrejteni a valódi énjét - megpróbálják kideríteni, hová tűnt Lili. Bevallom, a 19. fejezeig még valahogyan képes lettem volna feldolgozni a lány eltűnését és esetleges halálát, a könyv utolsó harmadában azonban döbbenetes események egész láncolata indult el, hogy úgy éreztem, bármi is lesz a történet vége, fájni fog, jobban, mintsem gondoltam volna korábban.

Szerettem a regényt, és biztos vagyok benne, hogy fogok még Mészáros Dorkától olvasni, ennek a regénynek a vége azonban számomra mégis kicsit összecsapottnak érződött. Az utolsó öt fejezet egyfajta esszenciája volt a teljes 300 oldalnak, összesűrítve a feszültséget, a bűn és a félelem szagát, de jobban örültem volna, ha kicsit lassabban haladunk a végén, ha kidolgozottabbak az események, amik így kicsit csalódást okoztak. Ráadásul túl sok szálat próbált a szerző belefonni a történetben, némelyiket teljesen feleslegesnek éreztem az alaptörténet szempontjából, bőven jók lettek volna egy újabb regényben beledolgozni azokat.

Ettől függetlenül azonban jó volt olvasni Mészáros Dorka regényét, és ajánlom nektek, hogy vegyétek kézbe ti is, mert egy jó történetet fogtok kapni, ami abszolút leköt majd benneteket - mondhatni a fotelhez, kanapéhoz vagy éppen ágyhoz láncol, mert letejetetlen. :-)

Carolyn Brown: Az Eperszív Étkezde

Néhány évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy a Könyvmolyképző Kiadó könyvei nem nekem valóak. A vörös pöttyös és más történetek nem keltették fel az érdeklődésemet, igaz, az idők során került a birtokomba néhány KMK-s regény ajándékként. Nagyon szerettem a Rekviem egy gyilkos asszonyért című könyvet, az ausztrál Hannah Kent regényét, és terveztem Kate Morton regényeit olvasni, de ezután nem folytattam az ismerkedést. Ahogy telt az idő, egyre több olyan kötetre figyeltem fel a kiadó kínálatában, amiket szívesen olvastam volna, így tavaly ősszel leadtam két rendelést is, az egyikben volt benne Az Eperszív Étkezde című regény, aminek ahogy megláttam a borítóját, szinte szólt hozzám, hogy rendeljem meg.

Nyitottan álltam Brown regényéhez (bár kicsit félrem, mert eddig ritkán olvastam romantikusabb könyveket), kíváncsi voltam a történetre; arra, hogy milyenek lesznek a szereplők, a közöttük lévő viszonyok. A lehető legjobb, legpozitívabb csalódások egyike volt ez az olvasás, amit az elmúlt években átéltem a könyvek által. Nagyon, nagyon szerettem a regényt, a karakterek a szívemhez nőttek. A történet tele van szeretettel, törődéssel, az egymásra való odafigyeléssel, a közösség iránti elkötelezettséggel. Sokszor gondolkodtam el olvasás közben a saját életemen, a szereplők sorsán és döntéseiken. A gyökerek fontosak. Fontos, hogy tartozzunk valahová, hogy kötődjünk és szeressenek. Carolyn Brown könyve erről szól. Egy abszolút pozitív könyv, amit minden élethelyzetben és minden időben öröm olvasni. Természetesen volt negatív karakter is, de az őfe bukkanása mindig csak újra és újra szorosabbra fonta a megkedvelt karakterek közötti kapcsolatot, így a jelenléte, időnkénti felbukkanása még pozitívumként is felfogható volt a kötet folyamán.

De nézzük, mit árul el a fülszöveg:

Jancy Wilson tervei között nem szerepelt, hogy pénztelenül és munka nélkül ismét a texasi Pick nevű kisvárosban kössön ki. Ám mégis itt találja magát, azt figyelve, ahogy az autója a szeme láttára szó szerint füstbe megy – és vele a reménye is, hogy eljusson az unokatestvéréhez Louisianába. Amikor megpillantja a „Kisegítőt felveszünk” hirdetményt a régimódi Eperszív Étkezde ablakában, feltámad benne annak a két évnek az emléke, amit tinédzser korában itt töltött Pickben. Ez – meg az étkezde híres epres kosárkájának csábítása – elég, hogy bemenjen, és megvesse a lábát… de csak átmenetileg.

Jancy, mivel olyan szülők nevelték, akik sehol sem telepedtek le hosszú időre, nem tanulta meg, milyen az, ha valahol gyökeret ereszt az ember. Most, hogy magával ragadja ennek a fura kis közösségnek a szeretete – meg egy feltámadó, régi érzelem –, kezdi otthon érezni magát ezen a helyen. Barátokat szerez, sőt, megtapasztalja a szerelem édességét is. Ám amikor a városka léte veszélybe kerül, Jancy tudja, hogy a legendás epres kosárkánál többre lesz szükség a megmentéséhez.

Jancy, Vicky, Nettie, Emily, Shane és Ryder élete kapcsolódik össze a könyv lapjaink, közben megismerünk sok városlakót, mellékszereplőt, de akiknek a jelenléte legalább annyit tesz hozzá a történethez, mint a főszereplők. Jancy nehezen nyitott Vickyék felé, túl sok volt  a rossz tapasztalata, fiatal kora ellenére túl nehéz az élete, de olvasóként őszintén tudtam neki szurkolni, hogy képes legyen megnyitni a szívét. Több idézetet is bejelöltek a könyvben, bevallom sokszor gondoltam rá, bárcsak én is egy ilyen közösséghez tartozhatnék. Remélem, hogy fogok még tudni olvasni az írónőtől, úgy láttam, van egy másik regénye is a Könyvmolyképző Kiadónál, A Magnólia Fogadó.

- . -. - . -

Jancy nagyot nyelt. Megpróbálta lenyelni a torkában nőtt gombócot. Megnyílhatna, megoszthatna néhány dolgot az életéről ezekkel az erős asszonyokkal, de nem volt rá képes. Még nem. És talán soha nem lesz képes rá. Túlságosan fájdalmas - és kínos - volt beszélni róla.

- . - . - . -

- Témát akarsz váltani - állapította meg a nő.

- Úgy van. Az aggódás nem tesz jót a léleknek.

Egy barát vele aggódott volna. Hagyta volnam hogy újra és újra elmondja ugyanazt, még ha nem is tudja megoldani a gondokat. Egy legjobb barát pedig segítene neki, hogy továbblépjen a problémától, és valami másra koncentráljon, mielőtt teljesen becsavarodna. Andy éppen most bizonyult ilyen barátnak.

Pablo de Santis: Gyilkosok és kertek

 Mindig kíváncsi voltam a dél-amerikai szerzők műveire, ezért nagy örömmel fedeztem fel néhány éve a Kossuth Kiadó Spanyol krimik sorozatát (mivel eddig csak szépirodalom került a kezembe erről a területről), amelynek több részét meg is vásároltam. Az eddig elolvasott kötetek minősége számomra eléggé hullámzó volt, most egy olyan regényt ajánlok nektek, ami viszont kifejezetten tetszett.

„Buenos Aires, 1894. Craig detektív halála után tanítványa, a Párizsi rejtélyből már ismert Sigmundo Salvatrio vezeti a híres nyomozó irodáját. Első megbízását egy kissé bolondos költőtől kapja, aki eltűnt barátját keresi. A rutinfeladatból titokzatos, szövevényes bűnügy lesz, amelynek középpontjában egy régiségkereskedőből, egy vadászból, egy pszichiáterből, egy költőből és egy igen gazdag üzletemberből álló társaság, a „kertek filozófusai” állnak. Valamennyien lehetséges áldozatai, ugyanakkor tettesei is lehetnek az elképesztő, brutális gyilkosságsorozatnak. A mesterien szőtt cselekményszálakból végül a legváratlanabb megoldás bontakozik ki..." - olvashatjuk a kötet fülszövegében. Olvastam a Párizsi rejtélyt is, de azt a regény nekem egyáltalán nem fogott meg, éppen ellenkezőleg történt. Mégis, ha érdekel benneteket a Gyilkosok és kertek, olvassátok el, mert a kapcsolódás miatt lényeges lehet.

Egy részlet, amit a Gyilkosok és kertek 174. oldalán osztottak meg velünk a regényben, számomra már sokkal korábban egyértelmű volt – mosolyogtam, hogy jól tippeltem, és a gyilkos kiléte is kb a történet 3/4-énél kezdett kirajzolódni. Tetszett, hogy szinte folyamatosan zajlottak az események, mindig volt min gondolkodni.

Jó volt olvasás közben csalódni korábbi tapasztalatomban, nevezetesen, hogy a dél-amerikai könyvek csak és kizárólag altató hatással lehetnek rám. :-)

Baráth Katalin Dávid Veron-sorozata - könyvajánló 2022-re

Baráth Katalin négyrészes Dávid Veron-sorozatának első kötetével 2018 tavaszán ismerkedtem meg, és elég volt A fekete zongora ahhoz, hogy tudjam, szeretni fogom a többi részt is. Nem emlékszem, hogy valaha életemben lett volna olyan könyv, ami sorozat része, és az első kötet után úgy éreztem volna, hogy „Igen, akarom a másodikat is, minél hamarabb", négy éve azonban az első rész után azonnal olvastam a másodikat.

Szeretem a századfordulót, nem is tudom elmondani, mennyire szeretem. És szeretem Adyt, a Nyugatot, szeretem azt az életstílust, azt az életformát. A nyugalmat. Mindent. És ezt kaptam a Dávid Veron-sorozat első részétől. Nem vártam pörgő, véres krimit, inkább egy hangulatos bűnügyi történetet, amiben persze vannak gyilkosságok, de ettől sosem lesznek álmatlan éjszakáim.  

Ahogyan pedig pároldalanként újra kellett gondolnom a gyanúsítottam személyét… Mindig az járt a fejemben, vajon az-e a gyilkos, akire az apró jelek folyton mutatnak, vagy az, akire nem gondolnék, Vagy egyikük sem, hanem egy harmadik, akire aztán tényleg nem gondolnék? Szerintem jól van megírva a történet, hangulatban számomra adta a századelőt. Olyan könnyed bűnügyi történet volt, amit olvasva kicsit úgy éreztem, mintha Agatha Christie egyik krimije lenne a kezemben, csak Baráth Katalin könyve plusz kortörténetet is adott kicsit.

A türkizkék hegedű-t is ugyanolyan élvezettel olvastam, mint előzményét, A fekete zongorát. Van azonban itt fél csillag különbség a molyos értékelésemben, mert amíg a sorozat első része ötcsillagos lett, erre csak négy és felet adtam. Amíg az ókanizsai történetet abszolút beleéléssel tudtam olvasni, ebben voltak kisebb kilengéseim.
A Balatont nagyon szeretem, és az Adria és Abbázia is gyönyörű, de engem kizökkentett a két szálnak a keveredése. Véget ért Dede története, aztán folytatódott egy teljesen másik, amit Szászi kötött össze, de valahogy nem éreztem tökéletesnek az átmenetet. Olyan volt, mint két regény egybekötve.

Sütötte a napfény az arcomat mindkét helyszínen, és mintha nyaraltam volna, nagyon kellemes érzés volt. Veronika itt is kiváló megfigyelőképességről és éles észről tett tanúbizonyságot, és ebben a regényben már kicsit felnőtt, közelebb került hozzám. Felnőttebb volt, jót tett neki a fővárosban töltött néhány hónap, és A Nő szerkesztőségében való munka. Hangulatos volt meglátogatni Elek úr könyvesboltját is – ahh, ha egyszer egy ilyenbe beszabadulhatnék! Azt hiszem, nem is tudnék magammal mit kezdeni a gyönyörűségtől. Persze ehhez kell a századelő hangulata is.

Nehéz dolgom volt, amikor a sorozat harmadik kötetét, A borostyán hárfát értékeltem a moly.hu oldalán 2018 augusztusában, mivel szeretem a sorozatot – mégis, ahogy a második kötet, ez sem tetszett maradéktalanul, négy csillagot kapott tőlem a regény.
A történet érdekes volt, és le is kötött volna, de úgy érzem, túl hossz lett. Nem kellett volna ennyire elnyújtani, kicsit tömörebben nagyobb élményt nyújtott volna. Túl is lett bonyolítva – legalábbis számomra így érződött. Annak viszont nagyon örültem, hogy Veron visszatért Ókanizsára, szeretem ezt a kisvárost és lakóit. Az egész emberléptékű, barátságos, közvetlen. Igazi vidéki kisváros – a szó legjobb értelmében.
 

Kíváncsian várom, mi lesz a sorozat befejező kötetében, ami már - ahogyan a sorozat első három részéhez hasonlóan - a polcomon pihen. Határozott tervem, hogy ebben az évben megismerkedek Az arany cimbalommal is. Az eddigi kötetekben mindig izgalmas, mégsem véres vagy hátborzongató, a krimiket kevésbé kedvelőknek is emészthető és élvezhető bűnügyi események voltak a központban, ilyesmire számítok a zárókötetben is.

Remélem, hogy az idei évben még jópáran elkezdik olvasni Veron kalandjait, mert rendkívül hangulatos, cselekményes bűnügyi történeteket kapnak, amiket főhősünk kedves, szeretnivaló alakja köt egybe.

2021 utolsó rendelése a Libriből

Még december vége felé néztem körül a Libri honlapján, milyen akcióik vannak éppen, milyen kötetek azok, amik esetleg érdekelnek, és kedvezménnyel tudnám megvenni. Mondanom sem kell, hogy volt két olyan akció is, ami felkeltette a kíváncsiságomat, így összesen öt könyvet rendeltem és megvásárolhattam a Libri téli díszköteteit is. 

A képről hiányzik egy könyv, de csak azért, mert egy molyos ajándékozásra vásároltam, és nem szeretnék lebukni, mit is kap a megajándékozottam. Legyen meglepetés, amikor kibontja a csomagot.

Sofi Oksanentől eddig egy könyvet olvastam könyvtárból, a Baby Jane-t, ami ugyan - a Normával együtt - a legalacsonyabb százalékon áll a szerző könyvei közül, de én nagyon szerettem, tetszett a történet, és a most megvásárolt kötettel is már régóta szemeztem. Szeretném szépen sorban Oksanen összes könyvét megvenni és elolvasni; bővíteni a most már kétkötetes (Mikor eltűntek a galambok; Norma) Oksanen-"gyűjteményemet".

Aztán a 3+1 akcióban szereplő könyveket néztem végig - vesztemre :-), de ez persze jó is volt, hiszen így akadtam rá arra a bizonyos ajándékkönyvre is.

Rumaan Alam regénye, a Távol a világtól már sokszor hívott, a fülszöveg alapján érdekelt, mit tartogat a szerző, így landolt a virtuális kosaramban a könyv. Furcsa módon 64 százalékon áll a Molyon, ami meglep, mert többre számítottam, de nem vagyok elkeseredve, mivel eddigi tapasztalatom az, hogy nekem sokszor tetszenek azok a könyvek, amik másoknak nem.

Spiró Györgytől is olvastam már korábban egy regényt, a Diavolinát, amiről ugyan nem írtam akkor itt, de kellemes olvasmány volt, igaz, először kicsit nehezen rázódtam bele az orosz nevekbe, de ez is hamar megoldódott, és örültem, hogy belekezdtem a könyvbe. Miért szerette a történetet? Talán mert 1978-ban születtem, és már éltem a rendszerváltás előtt. Kisgyerekek koromban még voltam – ha csak egyszer is – felvonuláson. Még voltam kisdobos, gyűjtöttünk őrsben papírt, gyűjtöttem takarékbélyeget, tanultam oroszul… én még éreztem/érezhettem, milyen egy másik rendszerben élni.
Jó volt találkozni írók neveivel, történetével; képzeletben elrepülni Sorrento-ba, Nápolyba, amit olyan nagyon szeretek. A Diavolina mellé az idők során megvettem a Feleségversenyt is, így már három kötet is van a szerzőtől a polcomon a Sajnálatos eseményekkel.

A Holtak vallatója című Richard Stepherd-kötettel először egy blogger videójában találkoztam, és már akkor tudtam, hogy nekem ez a könyv kell. Gimnáziumba jártam, és lehetőségünk volt, hogy kisebb csoportokban ellátogathassunk boncolára. Mivel ez emgem érdekelt, én is jelentkeztem, de sajnos éppen azelőtt leállították a projektet, hogy az a csoport sorra kerülhetett volna, amiben benne voltam. Ilyen előzmények után természetesen a Holtak vallatóját is megrendeltem. :-)

A két szépséges díszkiadás pedig kihagyhatatlan volt, mivel elértem a szükséges minimális összeghatárt, hiába van meg nekem itthon A gólyakalifa egy régi kiadásban.

Azt gondolom, jó kör volt az év utolsó rendelése, amit január elején vettem át, várom már, hogy legyen időm elolvasni ezeket a kincseket.

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a sziszifuszi szerelem

A sorozat tizenegyedik részével kezdtem 2021-es olvasásaimat, ennek csak annyi oka volt, hogy a tizedik kölcsönzésben volt a könyvtárban, de sebaj, gondoltam, majd ezután azzal folytatom. Hazahozva a könyvet döbbentem rá, a fülszöveget elolvasva, hogy Agatha hozzáment Jameshez.

Szeretem mindkét szereplőt, a maguk jó és rossz tulajdonságaival együtt, éppen ezért - habár szurkoltam nekik az eddigi történetek során - valahogy sosem tudtam őket elképzelni valóban házasokként. Egy párkapcsolathoz a másik elfogadása kell, elfogadom őt, hiszen szeretem, de ezt az elfogadást sosem éreztem Agatha és James között, amióta olvasom a sorozatot. És hát a természetük is olyan nagy mértékben különbözik! Pont ezért voltak eddig sokszor annyira szórakoztatóak a sorozat részei, a civakodásuk mindig feldobta az eseményeket.

A regény fülszövegéből már előre megtudjuk, hogy Agatha bizony bajba kerül, hiszen nemcsak a házassága kerül válságba, de a férje is eltűnik és nem találják sehol. Szerencsére főhősünk összeszedi magát, társa is lesz a nyomozásban, és egy egészen meglepő dolgokat derítenek ki. Nagyon örültem Roy Silver felbukkanásának, mert kedvelem a srácot: önző a maga módján, de mégis segít Agathanak, és hát vicces karakter, aki jót tesz a történetnek, ha felbukkan.

A szerző stílusa itt is gördülékeny, a cselekmény fordulatos, megint olyan könyv, amit egyhuzamban olvastam el, ami nálam ritka. Szóval az írónő valamit nagyon tud. Akár könnyed kikapcsolódásra vágyom, egy krimire, ami nem thrillerszerűen véres, akár humoros történetre, ami azonban nem idegesítően röhejes, mindig tudok M. C. Beaton Agatha Raisin-sorozatához fordulni. Ráadásul a szerző kötetei már többször segítettek ki kisebb-nagyobb olvasási válságból az évek során, és milyen szerencse, hogy még előttem áll a sorozat kétharmada, így bőven lesz még alkalmam találkozni a szereplőkkel.

A héten pedig hazahoztam a FSZEK Mosoly utcai könyvtárából az Agatha Raisin és a tűnékeny tündéreket, hiszen egyrészt nem maradhat ki egy rész sem, másrészt izgatja a fantáziámat, hogyan kelt egybe Agatha és James.

Guillaume Musso: Regényélet

Nagyon nehéz megszólalni a Regényélet elolvasása után. Nemcsak azért, mert első olvasásom volt Guillaume Mussotól, hanem azért is, mert egy egészen különleges történetet kaptam. Musso a 2021-es év egyik nagy felfedezése a számomra, amiért hálával tartozom a Park Kiadónak. Nemcsak azért, mert gondozzák a szerző műveit, hanem azért is, mert biztosítottak számomra egy recenziós példányt, így engem is beszippanthatott a rajongás a szerző iránt.

Több szempontból is izgalmas élményt jelentett a regény. Habár a történet más, mégis beugrott nekem Italo Calvino regénye, a Ha egy tél éjszakán egy utazó, és valamiért az az érzésem támadt, hogy Musso is olvasta ezt a Calvino-regényt.

Könnyű volt beleélni magam a történetbe, magával ragadott a cselekmény, és Carrie eltűnése miatt együtt izgultam Florával, mígnem hirtelen olyan érzésem támadt, mint Calvinonál. Összezavarodtam, amikor belépett a történetbe Romain Ozorski, és kezdtem rájönni a könyv szerkezetének sajátosságára. Romain története is felkavaróan szomorú volt, szívből sajnáltam őt, és ahogyan Floraért aggódtam, úgy aggódtam most Ozorskiért is, szívemhez nőtt a két szereplő, majd izgalmas és csavaros módon kapcsolódott össze a két szereplő személyes élete is.

Később, olvasás során egy másik korábban megismert regény is beugrott nekem, mégpedig Dennis Lehane kötete, a Viharsziget, aminek alaptörténetét kicsit visszaköszönni éreztem a Regényélet egy szakaszában, azonban ez nem volt zavaró vagy bosszantó, Musso ötletesen forgatta a történet fonalát az egész könyv során, minden jókor volt jó helyen.

Eddig sokszor gondoltam rá, meg kellene ismerkednem Musso könyveivel, most már biztos vagyok benne, hogy kell nekem Musso. :-) Nem tudom, a korábbi regényei mennyire hasonlítanak alapsémájukban a Regényélethez, de ha hasonlóan jól vannak megírva, szeretni fogom őket.