Michael Buckley: A mesedetektívek (Grimm nővérek)

Az újraolvasás sokszor veszélyes, főleg, ha egy olyan könyvet vesz a kezébe ismét az ember, amit nagyon szeretett első alkalommal. Fennáll ugyanis a veszély, hogy már nem fog annyira tetszeni, már nem lesz olyan jó élmény, mint először. Persze ennek az ellenkezője is elképzelhető - én már futottam bele mindkét esetbe életem során. Csakhogy A mesedetektíveket, ami 2024-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, mindenképpen szerettem volna ismét a kezembe venni, mielőtt írok róla.

Ez a gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló regény - egy sorozat első része - fantasy műfajba tartozik, ami műfaj (a sci-fi-vel együtt) számomra eléggé ambivalens: tartok tőlük, óvatosan közelítek ezek felé a könyvek felé - annak ellenére, hogy eddig szerencsém volt és nem futottam bele nekem nagyon nem tetsző művekbe. Kicsit hosszú a felvezetés, de el kellett mondanom, miért olvastam el másodszorra is: érdekelt, hogy az első pozitív élmény véletlen csupán vagy valóban ennyire jó a történet.

Nos, ennyire jó.

 

Mindannak ellenére imádtam a történetet, hogy a különböző mesefeldolgozások, amik manapság nagyon divatosak, nem állnak közel hozzám, viszont itt a szerző remekül illesztette be a mesék szereplőit a regénybe, és olyan szereplők voltak ezek, akiket én is ismerhettem, hiszen a Grimm-testvérek meséi inspirálták, nem pedig (számomra) ismeretlen Disney-figurák.

A tizenegy éves Sabrina és a hétéves daphne tetsvérek, akik elveszítették a szüleiket, és bekerültek egy árvaházba, ahol több mint egy évet töltöttek, folyamatosan nevelőszülőtől nevelőszülőig rakták őket, és sosem kerültek olyan családba, ahol szeretet és törődés vette volna őket körbe. Hirtelen azonban felbukkan a nagymamájuk, akiről eddig azt hitték, hogy még a születésük előtt meghalt, így nem is nagyon akarja Sabrina elhinni, hogy az idős hölgy nem csaló, hanem vér szerinti rokonuk. A New York állam-beli New Overlands-be kerülnek, ahol Relda Grimm él a segítőjével, a szikár Wolfgang-gal és kutyájával, Elvis-szel.

A két kislány megtudja, hogy a nevezetes Grimm.testvérek leszármazottjai, majd másnap kiderül, hogy elszabadult egy óriás...

A város - szinte - minden lakója korábban mesehős volt, akik többszáz évvel korábban menekültek el Európából, és kezdtek új életet Amerikában és létrehozták New Overlands városát. S hogy melyik lakó melyik mesehős lehet? Nem árulom el az olvasónak, legyen meglepetés, de az biztos, hogy másodszorra is imádtam a történetet. Fordulatos és izgalmas volt, a szereplőket - még a negatív karaktereket is - lehetett kedvelni. Ahogy zajlanak az események, a két lányhoz két fiú is csapódik, s már csak ezért is remek volt ismét elolvasni a regényt, mert a történet fő vonalát már ismertem, jobban tudtam figyelnia  részletekre, és így sokkal hamarabb a helyére kerültek a dolgok.

A könyv tele lett post it-ekkel, amik nemcsak az izgalmas, de a humoros, kedve jeleneteket is megörökítették - ki sem fogom venni őket a lapok közül.

- Maguk hárman nyomozók? - Mr. Applebee Grimm néniről gyanakodva a gyerekekre pillantott.

- Igen - felelte Grimm néni, és Daphne csak úgy ragyogott a büszkeségtől.

- - Azt hiszem, bűncselekmény történt - mondta Mr. Applebee.

- Valóban?

- Le kéne tartóztatni, aki ma reggel felöltöztette az unokáit.

 Egy másik remek idézet, hogy kedvet kapjatok a kötethez:

 - Hagyjátok békén a magymamámat! - követelte Daphne. Mielőtt sabrina megállíthatta volna, a kislány odarohant, és sípcsonton rúgta a köpcöst. Az felkiáltott és a lábához kapott. Ekkor Grimm néni fejbe vágta súlyos, könyvekkel teli táskájával, és a köpcös nyögve a földre rogyott. Látva, hogy a főnökükkel milyen könnyen elbánt a kislány meg egy öreg néni, a két másik bandita nevetni kezdett.

- Ti meg mit röhögtök? - förmedt rájuk a bandavezér, miközben föltápászkodott.

- Bocs, Tomy - mentegetőzött az egyik gengszter.

- Megőrültél?! - ordított rá Tony.

- Most mér'? - csodálkozott az.

- Elárultad nekik a nevemet. Megegyeztünk, hogy titokban tartjuk a kilétünket.

A gengszeter vállat vont.

- Bocs, Tony, nem gondolkoztam.

- Steve, már megint kimondtad! - emlékeztette a másik gengszter.

- Fogd be, Bobby!

- Mind a ketten fogjátok be! - kiabálta Tony. - Jó, hogy nem adjátok meg nekik a címünket és a telefonszámunkat is, idióták! 

 Ugye, megmondtam, mennyire élvezetes a regény? Michael Buckley Grimm nővérek sorozaténak első rész igazi, feledhetetlen, szórakoztató és izgalmas olvasmány a fiatalabbaknak, de engem is teljesen elvarázsolt és beszippantott, pedig régen voltak már gyerek. Ami pedig a folytatást illeti, bízom benne, hogy nagyon hamar jönni fog, mert ha nem, muszáj lesz megint újraolvasnom a kötetet, hogy újra benne lehessek New Overlands városában.

Kíváncsiságból megnéztem az eredeti, külföldi borítókat is, és bevallom, nekem a magyar borítóválasztás nagyon tetszik. Az eredeti borítók némelyike túl sötét és ijesztő, míg a magyar kiadáshoz választott borító is megmutatja ugyan az óriást, azonban sokkal kedvesebb a rajzolás.

 Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak egyfelől, hogy elhozta Magyarországra a lányok és a nagymamájuk történetét, másfelől pedig azt, hogy recenziós példányt kaphattam a regényből, és megmutathattam és alánlhattam másoknak is.

 Akiknek az érdeklődését felkeltettem a regény iránt, keresse fel a kiadó honlapját, sok más kötettel együtt ezt a történetet is megtalálja.

Alastair Chisholm: Ellir és Útkereső (Sárkány Akadémia 3.)

A Sárkány Akadémia harmadik része Ellir és Útkereső története, 2024-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, és az Akadémia egy újabb tanulójának Ellirnek a kalandjait ismerhetjük meg benne. S hogy milyen fiú Ellir? Nagyon kedves és él-hal a térképekért. Bárhol jár, mindent feltérképez a jegyzetfüzetébe; az események, a helyszínek számára csak térképen léteznek, nem tud mit kezdeni az őt körülvevő valósággal. Neki egy fa nem illatok és színek, nem a falevelek susogása és a lomb adta hűs árnyék, hanem egy helyszín, ami egy pontot jelöl egy térképen.

A fiúnak minden vágya, hogy újra induljon a Csalkert Fesztiválon, ahol három labirintusból kell kijutni a gyerekeknek, s az első díj egy kupa! Kiara és Konnor is elindul a versenyen, így külön-külön, de mégis - lélekben - egymást támogatva vágnak neki a kalandnak, még akkor is, ha mindhármukat a győzelem fűti.

A versenyen azonban feltűnik neki egy egyik versenyző, egy csuklyás lány, aki különös láncot visel a nyakában. A labirintusok egyre nehezebbek, és hiába indult valaki a korábbi években, a palota kertészei minden évben átrendezik ezeket, így az évről évre indulók sem találkoznak ugyanazzal az elrendezéssel. Míg a Zöld labirintusban minden rendben zajlik, addig a második kihívás okoz meglepetést Ellirnek, aminek okozója a titokzatos, csuklyás lány, s mint kiderül, a nyakában lévő láncon egy furcsa medált őriz, melynek a közepén egy szem található.

Talán emlékeznek még azok, akik olvasták a sorozat második részét, hogy Kiara történetében is szerepet kap egy láncon függő medál. Hogy ez a medál ugyanaz-e vagy csak hasonlít a harmadik részben feltűnőre, kiderül a történetből, az azonban biztos, bármelyik lehetőségről van is szó, bajt hoz a főszereplőre és a titokzatos lányra.

A legnehezebb kaland a harmadik labirintusban vár rájuk, de még annál is nehezebb és veszélyesebb, mint amire számítanak a gyerekek. Minden sárkánynak van egy titokzatos képessége, ami idővel ölt testet és mutatja meg magát, így volt ez a sorozat első két részében és így van ez a harmadik kötetben is. De nemcsak Útkereső kapja meg a képességét, hanem Ellir is sokat tanul a történet során, s a legfőbb tanulságot és megmenekülésének kulcsát még a kötet elején kapja meg Tomtól.

A kötet legfőbb tanulsága, hogy merjünk felnézni, kitekinteni! Értékeljük a pillanatot, a minket körülvevő környezetet, valóságot. Éljük át és éljük meg a színeket, illatokat, látványt, érzéseket! Ne temetkezzünk el, ne csak létezzünk, de éljünk is! És ha észrevesszük a körülöttünk létezőt, akkor nemcsak boldogabbak lehetünk, hanem sokszor még az életünk is múlhat rajta.

Szerettem a sorozat harmadik részét is, bár igaz - és ez abszolút szubjektív, személyes vélemény -, hogy nekem a második, Kiara története tetszett a legjobban és az ragadott meg a leginkább.

Kiskamaszoknak tökéletes kikapcsolódás lehet ez a könyv és ez a sorozat, mert élményekben gazdag a történet, izgalmas és a szereplők is szerethetőek, de azt is fontosnak érzem, hogy a tanulság, bár fontos, de nem rágja az olvasó szájába a szerző.

De nemcsak kiskamaszoknak tudom ajánlani, hiszen én magam is élveztem az olvasását, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy értékelésemet az újraolvasás után készítem el.

Akinek az érdeklődését sikerült felkeltenem, ne féljem beszerezni a sorozat harmadik részét, de akár az egész sorozatot is, mert nem fog csalódni.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy egy újabb nagyszerű élménnyel gazdagodhattam, és nagyon köszönöm, hogy recenziós példányt kaphattam a kötetből. Aki pedig szeretné megvásárolni a könyvet, ajánlom felkeresni a kiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a történetet, de a kiadó sok már kötetét is megtalálhatja.

Alastair Chisholm: Kiara és Ezüsttolvaj (Sárkány Akadéméia 2.)

A Sárkány Akadémia sorozat második része egyazon évben jött ki, mint a nyitókötet, így 2023-ban a kiskamaszok két remek fantasy történetet is élvezhettek a Móra Könyvkiadónak köszönhetően. Alastair Chisholm következő regényének főszereplője ezúttal a sárkánylátó tanoncok egyik lány tagja, Kiara, és az ő sárkánya, Ezüsttolvaj. Az első részben megszokhattuk, hogy ezek a gyerekek nem egyszerű háttérrel érkeznek az Akadémiára, így van ez Kiara esetében is, aki nagyon alulról jött, és tolvajként kellett léteznie a túlélésért.

A kislány eddigi élete nem bővelkedik jó tapasztalatokban, még kevésbé barátokban, így érthető is, hogy nehezen alakít ki kapcsolatokat az iskolában. Ezüsttolvajjal azonban rettentő erős kötődés van kettejük között, hiszen már azelőtt szoros kapcsolatban voltak, mielőtt a sárkány fizikai valót öltött volna ebben a világban: korábban Kiara fejében létezett, egyfajta segítőként, hűséges barátként, akivel a lány megoszthatta az érzéseit, a gondolatait. Csak ők voltak egymásnak, szemben a gonosz és kegyetlen világgal, kizártak tehát mindenkit.

Ez a regény Kiara története. És persze Ezüsttolvajé is, mert nemcsak a lánynak, de a sárkánynak is meg kell tanulnia a bizalmat, újjá kell építeniük a hitüket, hogy vannak még jó emberek, és nem mindenki ártó szándékkal közeledik feléjük. Kiara is nagyon hosszú utat jár be; az ő története szívszorítóbb is, mint az első részben Tomasé, és kegyetlenebb is. Izgalmas, ahogyan az író a történetben szembesíti a lányt és a sárkányt azzal, mivé lehetnek, ha ezen az úton haladnak tovább, és mi várhat rájuk, ha változtatnak.

Félnek, hogy a szívük köré emelt magas falak lerombolásával kiszolgáltatottak lesznek, félnek a fájdalomtól, és ugyanakkor Ezüsttolvaj attól is retteg, ha mással is baráti kapcsolatot alakít ki a sárkánylátója (a legjobb barátja), azzal elveszítheti őt. A féltékenységet is kell legyőznie a szívében Ezüsttolvajnak a félelmen túl. Sok-sok feldolgozatlan trauma.

Örök érvényű gondolatok egy vékony, kiskamaszoknak szóló regényben, amely történet azonban nem didaktikusan tanít, nem erőszakolja rá az egyetlen igazi utat az olvasóra, hanem hagyja gondolkodni, feldolgozni az olvasottakat. Bátran mondhatom, ez a rész még jobb volt, mint az első, pedig erre nem gondoltam volna, amikor a Tomas és Vasbőrűt olvastam. Kíváncsian álltak a regény utolsó mondata után a harmadik rész előtt.

Ajánlom a sorozatot - a második kötet után még jobban, mint az első után - mindenkinek: felnőttnek, gyereknek, fiúnak/férfinek, lánynak/nőnek, még azok is örömmel mélyedhetnek bele a történetbe, akik alapjáraton nem sok fantasyt olvasnak (nagy éppen keveset), mert nekik is élményt adhat az olvasása.

Köszönöm a Móra Kiadónak, hogy recenziós kötet formájában hozzájuthattam a könyvhöz, és megismerhettem Kiara és Ezüsttolvaj történetét.

A kötet, és az eddig megjelent részek, megtalálhatóak a kiadó webshopjában. Ajánlom figyelmetekbe!

Jill Murphy: A botcsinálta boszi visszatér (Botcsinálta boszi 2.)

Beköszöntött a második félév Kotkot kisasszony boszorkányképző akadémiáján, új kalandokat hozva az olvasónak, és új kalandokat hozva az immár tavaszi-nyári egyenruhájukban pompázó diákoknak is. S ugyan még csak - szünet utáni - első napjukat töltötték az iskolában, szegény Mildred máris rettegett az előtte álló hónapoktól, mi minden katasztrófa fog vele megtörténni. A Móra Könyvkiadó 2023-ban jelentette meg Jill Murphy Botcsinálta boszi sorozatának második kötetét A botcsinálta boszi visszatér címmel.

Az új félév új osztálytársat hozott, akinek istápolását Mildredre bízták. Az új diák szőkésbarna hajú, csupa kéz és láb, esetlen lány volt, akiről főhősünk először azt gondolta, megalszik a tej is a szájában. Csakhogy hatalmasat tévedett!

A sorozat első részét nagyon szerettem, Mildred bemutatkozása remekül sikerült, azonnal a szívembe zártam a kislányt és a barátnőjét, Maudot is. Ebben a második részben már nem volt olyan felhőtlen a helyzet, mivel nem egyszerűen arról volt szó, hogy Mildred rosszalkodik vagy éppen az ügyetlensége miatt bajba kerül. A botcsinálta boszi visszatérben Mildred áldozat volt, az elkövető pedig az iskola új tanulója, Enid. A kislány szelíd, kedves külseje és csendes magatartása megtévesztette a tanárokat, így fel sem tételezte róla senki, hogy a felszín mennyire más jellemet takar. Biztos ismeri mindenki azt a bajkeverő típust, aki csendes, a légynek sem tud ártani típusnak tűnik, közben pedig alattomos módon sodorja bajba a társait a későbbi felelősségvállalás legcsekélyebb jele nélkül. Nos, Enid ilyen gyerek a történetben, és számomra erkölcsileg cseppet sem volt menthető egyetlen megnyilvánulása sem. Ki tudna felmentést adni valakinek, aki szántszándékkal bajba sodor valakit, és amikor az illető lebukik, élvezettel és csendben figyeli a kínlódását?

Nem tudom, mit hoz majd a sorozat folytatása, de Enid - számomra legalábbis - nagyon mélyről indul és tartok tőle, hogy a többi kötetben nem fogja tudni megugrani azt a szintet, ami felett megbocsátom az ebbena  részben elkövetett tetteit.

Sajnálatos módon a történetben Mildred barátnője, Maud sem brillírozott a kötet elején, barátságből egyest érdemelt, amikor magára hagyta boszitársát ahelyett, hogy mellé állt volna és segítségére lett volna. Viselkedése érthető, a féltékenység vezette, és szerencsére tanult is belőle, a könyv végére segített a bajba került Mildrednek, és a barátság is helyre tudott állni.

A botcsinálta boszi második része sokkal több tanulságot adott, sokkal több gondolkodásra késztetett, és komolyabb témákkal hozakodott elő az írónő, mint a nyitókötetben. Számomra kevésbé volt élmény az olvasás - de ebben teljes mértékben Enid játszik szerepet -, mert a bántalmazás bármely formáját nehezen viselem, itt pedig Mildred ennek sokkal inkább volt az áldozata, mint Ethel miatt az előzménykötetben.

 Akinek az érdeklődését felkeltettem, javaslom felkeresni a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a részt, de a sorozat többi kötetét is meg lehet rendelni. Köszönöm a kiadónak, hogy recenziós kötet formájában elolvashattam ezt a történetet.

Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua

Nógrádi Gábor több kisgyerekeknek szóló könyvét olvastam már, ifjúsági regényei közül eddig az Alattunk a kincs volt, amivel megismerkedtem, ha leszámítjuk, hogy a Gyerekrablás a Palánk utcában filmváltozata nagy kedvencem volt gyerekkoromban. Kíváncsian vártam, mit ad majd nekem az Akit keresnek: Jesua, a Móra Könyvkiadó 2024-es megjelenése

Az Akit keresnek: Jesua című történetének helyszínéül a szerző a kamasz Jézus Názáretét választotta, ahol megismerkedhetünk - Jézus mellett - egyfelőle Máriával és Józseffel, másfelőle Erzsébettel, Mária unokatestvérével és az ő fiával - a későbbi Keresztelő Szent - Jánossal, de a családdal lakik Rebeka, Júda, Jakab, Simon és Mirjam. Édesapjuk - József testvére - és felesége néhány évvel korábban haltak meg, a testvérek ekkor került Józsefékhez.

 

Féltek az emberek. Ahol elnyomás van, ott mindenki fél. Félnek, akik uralkodnak, és félnek, akiken uralkodnak.

Nagyon izgalmas felvetéssel indul a regény, miszerint újra megjelenik Betlehem felett a csillag, Heródes Antipász pedig rájön, hogy hiába volt a betlehemi véregzés tizennégy évvel korábban, a Messiás túlélte azt, és életben van. Parancsára a katonák elindulnak Júdea-, Palesztína- és Galilea-szerte hogy levadásszák az immár kamasszá serdült Jézust. A római katona, Marcus és a trák Kotüsz így kerülnek Názáretbe, kérdezősködni egy fiú után, aki tizennégy évvel korábban látta meg a napvilágot Betlehemben.

 Mária és József - Jézust védendő - mindenkinvel azt hitette el, hogy a fiú Jeruzsálemben született, így védve őt, miközben a gyerek okos, gondolkodó, művelt fiatallá serdült, intelligenciájával és értelmével lenyűgözve szüleit és idős Tóra-oktatóját is. A gyerekek összhangját nézve abszolút jó érzés tölti el az embert. Szegénységben élnek, de dolgosak, szeretetteli légkörben nevelik a felnőttek a gyerekeket; példamutató családi kapcsolat van mindőjük között.

Absalom rabbi szerint a családi szokásokat be kell tartani. Nagy a csónak, jól úszik a vízen, de ha kiolvad, kiesik a szigetelés a deszkák közül, és rés támad, betör a víz, és el is süllyedhet a bárka. A családot a szereteten kívül a szokások ragasztóanyaga tartja össze.

Nógrádi Gábor behozza a történetben Barabást is illetve három férfiszereplő Rebeka iránt érzett érzelmeit is szépen mutatta be a szerző. Szerettem, hogy olvasás közben teljes mértékben Názáretben éreztem magamat. Éreztem a hőséget, éreztem az orromban a faforgács illatát József asztalosműhelyében, a hűs vizet a kútból felhúzott agyagkorsóban. Éreztem a kemény földet a talpam alatt és láttam magam előtt a szerény, terített asztalt a lángossal, a kásával és az olajjal, miközben a gyerekek vidáman csivitelnek evés közben.

A történet csak pár napot ölel fel, ez idő alatt mégis több ember élete változik meg. Józsefék rádöbbennek a betlehemi mészárlás okára, rájönnek a Messiás kilétére, Rebeka élete első szerelmét éli át és veszíti el szinte azonnal, és János is komoly lépésre szánja el magát, ami egész életére hatással lesz.

Szerettem a római légiós, Marcus karakterét, aki hőséges volt a császárhoz, mégis emberséges ember tudott maradni végig a történet folyamán, és ő is sokat változott abban a néhány napban, amit Názáretben töltött.

 Imádtam a cserfes Mirjamot, a csendes, okos Jézust, de mindegyik gyerekszereplő közel került hozzám a történetet olvasva. Barabás karaktere bennem kettős érzéseket keltett. Egyfelől megértettem őt, másfelől nem tudtam elfogadni, hogy önző tettével veszélybe sodorta azokat, akik olyan sokat tettek érte.

 ...akik gondolkodnak, mindent jobban megértenek.

Kedves, szeretetreméltó történet az Akit keresnek: Jesua, de ennél több is: egyfelől izgalmas, hiszen az olvasó együtt izgulhat a szereplőkkel a katonák názáreti tartózkodása ideje alatt, másfelől gondolkodnivalót is adó olvasmány, amit bárkinek szívesen ajánlok.

A verés vesszővel vagy éppen szavakkal félelemre, hazugságra, sunyiságra nevel. És a szülői szeretet elvesztését jelentheti. 

Akinek az érdeklődését felkeltettem, javaslom, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol megrendelheti a regényt, de érdemes a kiadó többi kötetét is szemügyre venni, mert egyfelől egy könyv nem könyv, másrészt pedig azért is, mert a kiadó sok nagyszerű gyermek- és ifjúsági történetet adott ki, amik érdemesek a figyelemre.

Nagyon köszönöm, hogy recenziós példány formájában elolvashattam ezt a történetet. Jó élmény volt, és biztos vagyok benne, hogy idővel újra el fogom olvasni, hogy ismét elrepülhessen Názáretbe.

Holden Rose: Tükörvándor

A Tükörvándor - Holden Rose tollából - 2023-ban jelent meg a Móra Könyvkiadónál, és a sötét hangvételű borító egy remek ifjúsági regényt rejt, melyben nemcsak alternatív univerzumok között utazunk, de az időben is ugrálunk. A történet főszereplője, Frida Gabriella Hammond, egy múzeumi osztálykiránduláson nekiesik egy 13. századi állótükörnek. Első pillantásra nem történik semmi, aztán Fridának balsejtelme támad, amikoris leggyűlöltebb ellensége, Barbara nemcsak, hogy a segítségére siet, de úgy viselkedik, mintha örök barátnők lennének.

 

 

"De mielőtt megszólalhatott volna, Barbara felállította a bójákat, és röviden elmondta, hogy elbambultunk, mert annyira tetszett nekünk az a muránói tükör, de most már vigyázni fogunk, semmi gond, minden oké, szuperség van, meg csillámpónis levélpapír, meg egyszarvús pecsét..."

 

"Valami mindenmentes tortát akar, mert a fél rokonsága az összes dologra érzékeny, amit csak egy tortána bele lehet tenni,

- Apu erre azt szokta mondani, hogy akkor miért nem esznek sonkát...

Barbara orrán kifröccsent a kóla, mire többen nevetni kezdtek. A lány felállt, egy újabb sárga zsebkendőt halászott elő a téskéjéból, majd még mindig vihogva elindult a mosdó felé."

A kalandok csak itt kezdődnek, és Frida nem is sejti, hogy ez a világ habos sütemény azokhoz képest, amik ezután következnek. Hiszen a lány haza szeretne menni, ez teljesen érthető, csakhogy valami, amire csak később derül fény, ebben megakadályozza. Főhősünk sok mindent megtapasztal és sok mindent tanul utazásai során, és többször nehezítik a hazajutását életveszélyes "potyautasok" is. Szerencsére Frida megtapasztalja, hogy az emberek változhatnak is, és vannak, akik képesek felülvizsgálni korábbi viselkedésüket, hogy jó irányba fejlődjenek. Ebben a történetben is van egy ilyen figura, akinek sorsát Holden Rose szépen vitte végig a regényben.

A Tükörvándor nem egy egyszerű ifjúsági regény. Örökérvényű igazságokra világít rá a szerző a könyvben, olyan jó érzékkel építve be ezeket a történetbe, hogy az olvasó talán észre sem veszi, mégis megragad a tudatában.

"Apám régen azt mondogatta, hogy amiért viszonzárt vársz, az nem segítség, hanem kölcsön."

"Vannak dolgok, amiket muszáj igaznak gondolni, mert ha maga az igazság nem létezik, ha nincs mihez viszonyítani, akkor értelmes em marad seminek."

Míg egyik világban a Covid utóhatásaival és az emberi gonoszsággal kell szembenéznie Fridának, addig egy másikban a fejletlen 13. században találja magát, rabszolgakereskedők áldozataként. Ebben a világban figyelhettük meg igazán az író kreativitását, ahogyan ugyanabban az időpillanatban elindult szereplők nem ugyanabban az időben érkeznek meg. Miközben a többiek évek óta ebben a világban tengetik az életüket, Frida a történet olvasása közben érkezik meg oda.. Csakhogy ez a világ másért is izgalmas, hiszen a muránói tükör is 13. századi és éppen akkor érkezik a városba...

Ahogy olvastam a könyvet, eszembe jutott egy régi sorozat. A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején vetítették Magyarországon a Sliders című amerikai sorozatot, amiben a szereplők szintén dimenziók között utaztak, keresve a hazautat. A sorozat első két évadát nagyon szerettem, de aztán egyre elborultabb epizódok jöttek az összesen öt évadot megélt sorozatban, így azokat már nem igazán követtem nyomon. Kíváncsi lennék, vajon Holden Rose-ra mennyire hatott ez az amerikai sorozat, tekinthető-e ez ennak a regénynek az inspirálójaként.

Szerettem a Tükörvándorban Mr. Nowak jellemfejlődését, a kötet végére jobban megkedveltem őt, mint Fridát, és hogy ki is a címben szereplő tükörvándor? Akit érdekel, olvassa el a regényt!

Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy recenziós lehetőséget biztosított ennek a könyvnek az elolvasására, mert egy, viszonylagos rövidsége ellenére teljes és izgalmakban bővelkedő, fordulatos cselekményű történettel lettem gazdagabb, amit jó szívvel tudok ajánlani kiskamaszoknak és felnőtteknek egyaránt. Akinek az érdeklődését sikerült felkeltenem a történet iránt, javaslom, keresse fel a kiadó honlapját, ahol megvásárolhatja - Holden Rose más könyvei mellett - ezt a regényt is.

Balázs Ágnes: Lufi és a hajmeresztő szerelem

Balázs Ágnes Lufi-sorozatának negyedik részében, a Lufi és a hajmeresztő szerelemben, megérinti Lufit az első szerelem érzése. A Móra Könyvkiadónál már több kiadást megélt regény legutóbb 2022-ben jelent meg, és ugyanazt az élményt nyújtotta számomra, mint az első három kötet.

Az olvasó a szokásos "lufis" történetet kapja a könyvben: Lufi az utóbbi időben furcsa, bizsergő érzést érez minden alkalommal, amikor Szamócával találkozik, emiatt igyekszik kerülni a fiút. Egyszer a srác egy levelet nyom a kezébe, csakhogy a kislánynak nincsen ideje akkor elolvasni, később pedig elkeveri valahová. Amikor előkerül és elolvassa, kiderül, hogy Szamócának nagyon tetszik, és azt javasolja Lufinak, hogy vágja tüsire a haját, mert szerinte az jól állnak neki.

A kislány beleszédül, és barátnői hiába próbálják lebeszélni róla, Lufi levágatja a haját. Csakhogy biztosan Szamóca küldte Lufinak a levelet? A bonyodalmak pedig itt kezdődnek a kislány életében.

A történet egyrészt szórakoztató és az olvasót megmosolyogtatja, másrészt viszont sok komoly témát is felvet. Ilyen a kistestvér megszületése után a nagyobb testvér által érzett elhanyagoltság érzése vagy éppen a szülők válása.

A DALMÉZSUTA HANTAZSIMEMŐ valamint Pál Laura és a Kukucska ikrek kapcsolata még mindig nem rendeződött, éppenséggel egyre rosszabb a helyzet; egészen addig fajulnak a dolgok, hogy Lufi rövidre vágatja a haját, mire a négyesünk bosszút állnak, de Zsuzsi hajába vág bele az egyik Kukucska iker Laura közveműködésével, Lufi összefossa magát tornaórán... folytassam? A helyzet egyre kétségbeejtőbb, míg Lufi arra vetemedik, hogy kölcsönveszi Laura mobilját egy hecc kevééért, azonban lebukik. Igen, ebban a kötetben is zajlanak az események, és még csak nem is mondtam el mindent. Folyton történik valami. De ahol Lufi van, ott van a galiba is. Szokás szerint.

Csakhogy hihetetlen látni, mennyit fejlődött a kislány a sorozat első része óta! Amíg akkor igazi, széllelbélelt, kelekótya, meggondolatlan kislány volt, most már képes felmérni tettei következményét - és fel is méri -, érez igazi lelkifurdalást, belátja, ha hibázik és képes helyrehozni azt. Habár nehéz megkövetni a másikat, igazi nagyságra vall, ha őszintén bocsánatot tudunk kérni. Lufi pedig eljutott idáig.

Szerencsére a történet végére a kislány helyrehozza a kapcsolatát Szamócával, tisztázzák egymás iránti érzéseiket, de nemcsak ennyi történik, hiszen - szinte csodaszámba menő, de - Lufi és Laura kibékülnek. Mit kibékülnek? Igazi, jó barátokká válnak, mire eljutunk szilveszterig.

Megkaptuk a mellékszereplők között Lufi szomszédait is, habár most kevésbé van rajtuk a fókusz, csupán az elköltözött férfi helyére beköltözött háromtagú, francia család - illetve inkább a tizenéves fiú, Pierre - kap nagyobb szerepet. De olvashatunk a nagymamáról és férjéről is, és a negyedik részben Lidi néni is meglátogatja Lufiékat egyik nap.  Mivel a negyedik rész is csak négy hónapot ölel fel, nincsenek üresjáratok a könyvben, folyamatosan történik valami, így pörgős a sztori, életben tartja a figyelmet, míg a szöveg olvasmányossága garantálja, hogy gyorsan haladjunk az olvasással, akár egy délután vagy egy este alatt elkezdjük és be is fejezzük a könyvet.

Nincsen ilyen irányú tapasztalatom, csupán olvasóként értetlenkedtem a történet során azon, hogy Lufi anyja mennyire nem képes kordában tartani két egyéves gyereket. Nem tudom elképzelni, hogy két egyéves gyerek képes legyen annyi rosszat elkövetni, mint Lufi kistestvérei. Őszintén, hol van ilyenkor az anyjuk? Nem lehet két, ilyen kicsi gyereket szanaszét hagyni a lakásban, amíg csinálunk valamit, hogy azok közben mindent tönkretegyenek, összetépjenek, lepakoljanak, hogy a kilincsre zárt ajtón bejussanak Lufi szobájába és rendetlenséget csináljanak, az anyjuk pedig észre se vesz semmit... Azt gondolom, ha nekem lenne ilyen kicsi gyerekem, és mondjuk főznöm kellene, vagy vasalni, vagy bármit csinálni, én nem hagynám szanaszét a kicsiket, hogy csak oda ne menjenek, ahova nem akarnak és csak azt ne tegyék, amit nem akarnak. Az sem volt szimpatikus, hogy a kislány zsebpénzét a felére csökkentik, és - mintha Lufi ostoba lenne - el akarják vele hitetni, hogy amit nem kap meg, azt félretéve neki, gyűjtik a szülei. Nem, nem gyűjtik, és csak mert egy gyerek kicsi, még nem hülye. Ezt jó lenne, ha a szülők - minden szülő - megtanulná végre. A gyerek kicsi, de nem hülye. Ha ezt észben tartjuk, kevesebb esélyt adunk annak, hogy gyermekünk csalódjon bennünk.

Ezt a két - számomra - nem túl szimpatikus epizódot leszámítva azonban nagyon szerettem a regényt, ötcsillagos történet volt a számomra, és izgulok, mit hozhat a sorozat többi része főszereplőink életében.

Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy elolvashattam a regényt, jó élményt nyújtott, mint mindig. Akinek az érdeklődését felkeltette az ajánlóm, javaslom, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a részt illetve a sorozat többi kötetét, de a kiadó valamennyi kiadványát elérhetik, megrendelhetik.

Mezey Katalin: Lyukak az osztálykönyvben

Idén újra elkezdtem (vagy másképpen: folytattam) a régi pöttyös és csíkos könyvek beszerzését különböző hagyományos és internetes antikváriumokból, könyvszekerekről, és néhánnyal sikerült is szaporítanom a könyvtáramat. Ennek az idei beszerzési hullámnak köszönhetően került hozzám Mezey Katalin regénye, a Lyukak az osztálykönyvben, ami egy ízig-végig az előző rendszerben játszódó csíkos, ifjúsági regény.

 A történet főszereplője a nyolcadikos Erzsi, akinek osztályában valaki kiradíroz néhány egyes osztályzatot a naplóból. A gyanú először a három legrosszabbul tanuló lányra terelődik, akiknek a jegyei eltűntek, de aztán kiderül, hogy a jól tanuló, csupaötös Erzsi véletlenül becsúszott testnevelés egyese is eltűnt a naplóból. A testneveléstanárnő nagyon keményen és megalázóan viselkedik a kislánnyal, az ő viselkedésében szembesülhet az olvasó a hatvanas évek rendszerének negatív oldalával. Erzsi anyai nagyapja ugyanis kisvállalkozó volt, nála dolgozott a kislány apja is, miután benősütl a családba. Csakhogy 1949 fordulópont volt a "maszekok" életében, az államosítás tönkretette a virágzó kisvállalkozásokat és megbélyegezte a korábbi vállalkozókat illetve azokat, akik nekik dolgoztak.

A család két ága is képviseli ezt a társadalmi szembenállást. A kislány apja (felesége családja révén) ebben a bizonyos, sokak által megvetett rétegbe került, így hát a családja is nehéz helyzetben volt, ez ugyanis a gyerekek továbbtanulására is hatással volt. A férfi testvére azonban megbecsült bányász volt, aki Budapesthez közel, egy kis faluban élt a családjával egy kitelepített család által elhagyott ingatlanban, ami kicsi volt ugyan, de nem kellett közösködni idegen családdal és a föld megtermelte, amire szükségük volt. Ugyan a család ezen ága nem nézte le a rokonságot, de Erzsi édesanyja mégis mindig szidta őket.

A család a nagymama házában lakott a nagymama testvérével, hogy ne idegeneket költöztessenek be a mama házába a nagyapap halála után. Erzsi nehéz körülmények között élt, de nem is a körülmények viselték meg a kislányt, inkább a családtagok szigorát és öccse piszkálódását viselte nehezen. Ilyen körülmények között derül fény a lyukakra az osztálykönyvben és így kerül nehéz helyzetbe a kislány.

A történet tipikus korkép a hatvanas évekről: az elvakult szocialista élharcos tanárnő, aki csak azért ír be egyest testnevelésből, mert Erzsi nem vesz részt valami közös megmozduláson, és folyamatosan becsmérli őt is, a családját is a többiek előtt; az igazgató és Mária néni, akik jólelkű, kedves hozzáállással viseltetnek a három rosszul tanuló - és a jegyeket valóban eltüntető - három lánnyal; Erzsi anyja és apja közötti ellentét is ebbena  rendszernek a két pólusát képviseli a regényben. A nagymamát őszintén nem szerettem, de meg tudtam érteni. Ő valóban egy másik rendszer része volt, nehéz neki az élet, miután mindent elveszített, a férje meghalt, és ennyi idősen már nem fog megváltozni. Azt gondolom azonban, hogy szereti a kislányt, csak nagyon szigorúan és sokszor ridegen viselkedik vele, kevés megértéssel. Az olvasó átérezheti Erzsi vívódását, fájdalmát a kirekesztés miatt, ami azért éri, mert elmondja az igazat az osztály előtt a tanárnőnek. Tizennégy évesen vannak vágyai, álmai, amiket szeretne megvalósítani, de szerencsére édesapja ebben igazi partnere, és egyfajta védelmi vonalat képez a család és a kislány között.

Bejön a történet második felében egy kedves, romantikus szál is, finoman, szinte légiesen, amolyan esetlen, kedődő kamaszvonzódás képében, de ez jól állt a regénynek és segített Erzsinek is. Természetesen a regény végén minden rendeződik, de az írónő hagy elvarratlan szálakat, amit akár az olvasó is továbbgondolhat és kedve szerint zárhat le.

Akár korrajzként, akár ifjúsági regényként olvassa valaki a kötetet, kellemes kikapcsolódásban lesz része, ha képes elvonatkoztatni attól, hogy a hatvanas években mások voltak a szokások, más volt a hozzállás bizonyos dolgokhoz, és emiatt nem lepontozza a regényt, hanem élvezi a betekintést egy másik, letűnt világba.

Bán Móri: Az emlékek kútja

Tavaly márciusban olvastam Bán Mór Hollófiak sorozatának első részét, A tárnák rejtélyét, ami nagyon kellemes élményt adott, és azóta is szívesen emlékszem vissza rá. Az emlékek kútja 2023-ban jelent meg, szintén a Vaskapu Kiadó gondozásában, s ami azonnal szemet szúr az olvasónak, az az ismételten minőségi borító, amely itt is Bodnár Balázs munkáját dicséri és magának a kötetnek a színvonalas fizikai megjelenése.

Az ifjú Mátyás kalandjai folytatódnak ebben a kötetben, az uralkodó ezúttad Hunyad várában emlékszik vissza gyermekkora egy epizódjára, melyben egy kút, az emlékek kútja játszotta a főszerepet. Persze akkor még nem volt igazi kút: egy rab török katona és fia igyekeztek a sziklára épült vár udvarán centiméterről centiméterre kivájni azt a kemény kőből. A munkájuk nehéz volt és a melléjük beosztott strázsának, Márkusnak "köszönhetően" kíméletlenek voltak a körülmények is. A fiatal Mátyás jó szívét már az első kötetben megismerhettük, a fiú jelleme itt se változott, segítségére siet a két szenvedőnek, és a borító már sejteti az olvasóval, hogy bajba is kerül a kút mélyén. Mivel a történetet ő maga meséli el felnőtt fejjel egy emberének, nem kell aggódnunk az élete felől, ez a megnyugvás azonban cseppet sem von le az izgalmas történet értékéből.

Fontos ebben a kötetben a felebaráti szeretet, a szenvedő iránti részvét és segítség, de bizony ennél is fontosabb kérdés is felmerül. A rabokra egy megkeseredett férfi vigyáz, aki a törökök támadásai miatt veszítette el a szeretteit, és - Mátyással ellentétben - nincsen benne irgalom a rabul ejtett katona és fia iránt. De vajon egy háborúban az egyszerű katon-e a bűnös vagy azok, akik kirobbantották a háborút? A katona parancsot teljesít, legyen az török vagy magyar, egyikük sem örömből és élvezetből fosztogat, öl és rabol. De egy katonának teljesítenie kell a parancsot. Ez nagyon nehéz. Nehéz volt akkor, nehéz a huszadik század véres évtizedeiben és nehéz manapság is. Mert egy katona nem eredendően gonosz. Nem eredendően bűnös - és most nem az élvezetből, a háború folyamán gonosz indulatból elkövetett cselekedetről beszélek. Azt gondolom, Mátyás tudta ezt, ezért is sietett segítségére a két idegennek.

Márkus példája pedig azt is megmutatja, ne ítélkezzünk ismeretlenül, nem tudhatjuk, ki áll előttünk. Bánjunk úgy másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak mások. A Hunyadiak korában nem beszélhettünk még igazán emberi jogokról, nem hiszen, hogy törvény szólt volna a foglyulejtettekkel való bánásmódról, de emberség mindig volt és lesz is, csak ne feledkezzünk meg róla.

A Hollófiak sorozat második kötete is szép, fordulatos, izgalmas és tanulságos történet, amit gyerek és felnőtt egyaránt élvezettel olvashat. Keressétek a kötetet a kiadó honlapján.

Pamela Butschart: Űrlény lett a tanárnőm!

Meglepően kellemes és szórakoztató olvasnánnyal indult a márciusom, amikor elolvastam Pamela Butschart Izzy-sorozatának első részét, Az űrlény lett a tanárnőm! című ifjúsági regény. A sorozat a Móra Könyvkiadónál jelenik meg, 2023-ban az első két kötet látott napvilágot, és elsősorban a kiskamasz korosztály a célközönsége, habár - mint látható - felnőtt fejjel is igazán élevezetes kikapcsolódást nyújt.

A történetben Izzy morcos és szigorú tanárnője szokatlan és ijesztő dolgokat kezd művelni, például kedves, ami megrémíti Izzyt és barátait, és a különböző teóriák hamarosan egy irányba mutatnak: Miss Jonesból űrlény lett.

Izzyhez, Jodihoz és Zach-hez hamarosan csatlakozik Maisi, így már négyen próbálják kideríteni, mi történt a tanárnővel - de nemcsak vele vannak gondok, hanem a titkárnők is egyre furcsábbak! És az a rózsaszín maci, amit Miss Jones egyre csak szorongat és hucol magával! Mindez a kedvessége mellett, és amellett, hogy az óra megtartása helyett énekelnek, táncolnak és filmet néznek! Sőt! A tanárnő beceneveket talál ki a gyerekeknek, amiről Izzy egy rövid időre azt gondolja, hogy aznap a gyümölcsökről fognak tanulni!

Aztán gyorsan leültünk, Miss Jones pedig kijelentette:
– Ma Valentin-napi lapokat fogunk készíteni!
Aztán rózsaszínú, piros szívekkel díszített papírt osztott ki, majd benyomta a CD-lejétszóba a Minden idők legszebb szerelmes dalai 6-ot. Ez több okból is furcsa volt:

Első ok: Miss Jones mosolygott (mégpedig egyfolytában).
Második ok: Miss Jones énekelt.
Harmadik ok: október volt, és nem február!

Csupa ijesztő esemény!

Ebben a humoros történetben minden megtörténik, ami egy iskolában megtörténhet: titkos búvóhely a lépcső alatt, rosszullétet mímemlő illetve nem csak mímelő gyerekek és összeesküvés az űrlények ellen. Az olvasó persze már az elejétől sejti, mi állhat a tanárnő viselkedésének megváltozása mögött, mégis szórakoztató, ahogyan figyelhetjük a gyerekek képtelen teóriájának egyre újabb és újabb állomásait, míg végül a lánymosdóban kiderül az igazság, és lehull a lepel a rózsaszín maci titkáról is.

A szöveg valóban olyan, mintha egy nyolcéves mesélné el az eseményeket, friss és lendületes. Nemcsak a tanárnő űrlénnyé válása a témája a regénynek, de olvashatunk a fóbiákról is Zach kapcsán, vagy éppen Maisi-vel kapcsolatban arról, milyen elvált szülők gyerekének lenni. Nincsen ezeken hangsúly a kötetben, mégis fontos részei  az eseményeknek

A borító nekem túl modern, de a célközönség nem én vagyok, hozzájuk pedig tökéletesen eltalál ez a borító és ez a történet, sőt, ahogy haladtam az olvasással, a könyv illusztrációi is egészen kedvelhetőek lettek, illeszkedtek a történetmesélő kislányhoz és az események kaotikusságához.

Nagyon jó, hogy a Móra Könyvkiadó elhozta ezt a sorozatot a magyar olvasóknak; remélem, hogy sok felnőtt és gyerek kezébe eljut majd. A sorozat második része is megvásárolható már, hiszen - ahogyan az első rész, úgy - a második is elérhető a kiadó honlapján és a könyvesboltokban.

Fiala Borcsa: Bakonyi zsiványok

Kérem, én eddig azt hittem, hogy a Balatoni nyomozást nem fogja űberelni semmi, erre tessék: Fiala Borcsa ebben a regényében megugrotta a lécet. A Bakonyi zsiványok egy mostanában divatos témára, az időutazásra építve ismerteti meg az olvasót az 1800-as évek zsiványvilágával - a nagyon is jelenben élő Kadosa segítségével. Vannak olyan magyar ifjúsági szerzők, akiktől bármit elolvasok. Nem kell tudnom semmit a történetről, én már meg is vettem, ha hallottam a megjelenésről, mert tudom, hogy nem fogok csalódni. Az egyik ilyen szerző a listámon Fiatal Borcsa is. Lehet, hogy csak mázlija volt eddig az írónőnek, de nem tud rosszat írni. Volt olyan regénye, ami kevésbé tetszett, de az sem volt rossz, csak egyszerűen nem kapott el úgy, ahogyan mások. Ilyen volt A bodrogközi rém, ami remek lett volna, igazán, csak volt benne valami, ami nekem nem volt szimpatikus. Ettől azonban másnak az lehet. Na, de térjünk vissza a betyárokhoz, hiszen az ő történetük a bejegyzés témája.

Engem már a természeti környezettel levett a lábamról a regény, éreztem az erdő illatát, hallottam hangjait. Éreztem a hideget az arcomon, és bizony ismerős volt a sár is, mert én is sokszor cuppogtam túrázás közben bokáig sárban, néha nem tudva, hogyan megyek fel az emelkedőn, máskor pedig nadrágféke jőve le egy erősen lejtős, saras szakaszon. Ugyan a Bakonyban még nem jártam, de otthonos volt hát a helyszín, ahol Fiala Borcsa 2023-as regénye játszódott.

Amikor a tizenkét éves Kadosa iskolájában a csőtörés miatt online oktatást rendelnek el, a szülők - munkahelyi elfoglaltságaik miatt és mert a tapasztalat alapján a fiút nem lehet egyedül hagyni otthon -  átteszik kisfiúk "székhelyét" annak nővéréhez, az erdész Linához, a Bakonyba, ahol aztán egy séta (ellógott online tornaóra) közben Kadi találkozik egy különleges rókával, aki által egy különleges világban találja magát:  az 1869. esztendő Bakonyában, a betyárok között. A fiú nemcsak megismeri a betyárokat, sokukat őszintén megkedvel, de alapos ismereteket szerez az életükről, amivel igazán brillírozhat történelemórán, a rettegett Bakcsynál. A tanárt lenyűgözi Kadi ismeretanyaga, a fiú moat kap először igazi dicséretet az iskolában, amire roppant büszke, csakhogy meg kell magyarázni, honnan tud ennyi mindent...

A fák élnek, kapcsolódnak egymáshoz, az emberhez. Lina teljes szívéből erdész, imádja a hivatását, imádja a fákat, és ez a szeretete lényeges lesz a történet szempontjából is. Olyan otthonos érzéssel olvastam ezt a regényt, nem is tudom megfogalmazni. Szerettem a múltat, szerettem a jelent, az írónő pedig remekül kanyarította a történet szálát Ráday Gedeonnal és a pandúrokkal, majd pedig szerettem a lezárást is, ahogyan Kadosának - talán nem meglepő és nem számít spoilernek - sikerült megmentenie a barátait.

A fantasy pedig nem csak az időutazásban érhető tetten a kötetben, de másban is, amit nem árulok el, legyen titok, eszméljen rá erre az olvasó maga.

Remélem, Fiala Borcsa még sok-sok regénnyel fog minket megörvendeztetni a jövőben. Én pedig már várom, hogy elolvassam a szerző Lepkebáb című, szintén 2023-as regényét is.

Ben Miller: Amikor megmentettem a karácsonyt

Ben Miller első, magyarul megjelent regénye, az Amikor megmentettem a karácsonyt, 2022-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, 2023-tól pedig e-könyv formában is beszerezhető. A szerző ebben a történetben a Mikulás eredettörténetét és Dickens Karácsonyi énekét szövi egybe nagy fantáziával, ahol Torvilt karácsonykor a múlt, a jelen és a jövő szellemei, vagyis ebben az esetben egy rénszarvas, egy fenyőfa és egy óriási hóember keresi fel. De ne szaladjak ennyire előre!

A regény két szálon fut: egyfelől - egy balesetnek köszönhetően - Jackson, egy tízéves kisfiú, találkozik Karácsony apóval karácsony éjjelén, majd a segítségére siet, másfelől visszautazhatunk a régmúltba, mivel Karácsony apó - a csomagok kiszállítása közben - elmeséli Jacksonnak a történetét. Mind a két szálat élveztem, jó volt Rudolfékkal elrepülni Ghánába, majd Dél-Afrikába, onnan Dél- és Közép-Amerikába, hogy aztán az USA és Kanada után visszatérjünk Jacksonék nappalijába, ami - a Mikulásnak kitett sütiből és whisky-ből következtetve - Írországban lehetett.

Ben Miller történetében Karácsony apó egy manó, eredeti nevén Karácsony Torvil, aki árvaként nőtt fel egy árvaházban, majd megkeseredett, zsugori felnőtt lett belőle. Az életébe itt kapcsolódunk be mi, olvasók, hiszen egy karácsony előtt látjuk őt először és tanúi leszünk, amikor egy rézmanó egy pénzérmét ad Torvilnak. S ez az esemény indít el mindent, ami ezután következik.

Volt egy mozzanat. Este bezárják az üzletet - Torvil és az alkalmazottja - majd Torvil elküldi Steinart, hogy béreljen neki kutyaszánt, de hajtó nélkül, mert úgy drágább, mert aznap este így akar hazamenni. Az ütött szöget a fejembe, hova szállásolja vajon el Torvil a kutyákat éjszakára (ugyanis másnap akarta őket visszavinni a városba): Mit ad nekik enni? Hiszen olyan nagyon zsugori, hogy az otthonában még a fűtést se kapcsolja be és a villanyt se használja. A jövőbeli történéseket ismerve ezek nyilván felesleges aggodalmak voltak, de akkor ezt még nem tudtam.

Itt jön elő a Karácsonyi ének története, és a három szellem felkeresi Torvilt, hogy szembesítsék a múltjával, a jelenével és szembesítsék a jövőjével. Tetszett a rénszarvas, a fenyőfa és a hóember figurája, akik a dickensi szellemek helyett kísértették meg Torvilt. A múltban megmutatták, milyen következményekkel van az ember életére a hibás feltételezés vagy az egoizmus, a jelenben szembesítették Torvilt a szeretet erejével, ami fontosabb bármekkora vagyonnál, és láttatták vele, milyen sors vár rá, ha nem tér le az éppen járt útjáról.

A regényt egy szerelmi szál is végigkíséri, megbújva a háttérben, hogy a végén felszínre kerüljön ismét Torvil életében, és gyerekkori barátjával, Gerdával újra közel kerüljenek egymáshoz - immár nemcsak mint barátok, hanem mint szerelmesek is. Ötletesnek tartottam a rézmanótól kapott pénzérme szerepét, ahogy azt is, hogy Torvil rájön erre és a végén az érme tovább folytatja útját és teljesíti be feladatát - valaki másnál.

Imádtam a könyvben Rudolfot, a beszólásain nagyon jól szórakoztam. Az összes szereplő közül őt szerettem a legjobban. Amikor Karácsony apó azt mondja: Gyíí, erre Rudolf, hogy ne már, ez olyan megalázó. Karácsony apó meg: bocsi. Nos, a szituáció nem szóról szóra, de így esett meg - legalábbis Ben Miller regényében.

Alapvetően nem szoktam karácsonykor kifejezetten karácsonyi könyveket olvasni, erősen hangulatolvasó vagyok, így bármikor képes vagyok vakációs könyvet éppúgy olvasni, mint karácsonyit, ez az év az első, hogy több ilyen történetet is beválogattam a karácsonyi olvasási listámba, s egyik az Amikor megmentettem a karácsonyt volt és számomra egy nagyon pozitív olvasási élményt adott.

A kötetnek már a borítóját is szerettem, igaz, az eredeti, angol nyelvű kötetnél ez arany színű, habár az illusztráció ugyanaz. Valószínűleg lesz ebből még újraolvasás, ha nem is jövőre, de valamikor biztosan, mert megkedveltem Torvilt és a többieket.  Nálam ez ötcsillagos olvasás volt, igaz, most nem voltam szőrösszívű kritkus, de nem is tudnék olyasmit felhozni, ami ne tetszett volna. Tudom, hogy ha valaki nagy mese- és mesefeldolgozás-rajongó, akkor találhat kifogásokat, hogy Karácsony apó miért egy manó, meg miért is Karácsony apó és miért nem Santa Claus, vagy bele lehet kötni a whisky-be... De... de ez nem egy magyar történet. Ben Miller Londonban született, a gyökerei angolszászok. Fennakadni a whisky-n olyan, mintha egy brit azt kritizálná, miért 24-én jön Magyarországon a Jézuska, és miért Jézuska? Annak pedig elég alacsony a valószínűsége, hogy ettől a történettől legyen valaki alkoholista.

Szóval ajánlom mindenkinek a regényt, mert kellemes kikapcsolódást nyújt gyereknek és felnőttnek egyaránt. Az illusztrációi kedvesek és szépek, a szedése remek nagybetűs, szellős, könnyen olvasható, így a majdnem háromszáz oldal sem háromszáz oldal a valóságban. Ajándékként is kellemes meglepetést lehet vele szerezni.

Aminek felkeltette az érdeklődését az ajánlóm, a Móra Könyvkiadó honlapján meg tudja rendelni a kötetet, de nemcsak ezt, hiszen Ben Millernek már két másik regénye is elérhető magyarul, szintén a Móra Könyvkiadónál.

Balázs Ágnes: Lufi és a boszorkányfarsang

Ahogy egyre nagyobb lesz Lufi, úgy komolyodnak a kalandjai is. Amíg a sorozat első részében megismerhettók a bolondos kislányt és barátságának kialakulását Szamócával, majd a második kötetben a nyái vándortábor csapatkovácsoló erejével és történéseivel találkoztunk, Balázs Ágnes ebben a harmadik történetben már nagyon is komoly témákat boncolgat - köztük két olyat is, aminek csíráit már elvetette  második részben.

A Lufi-sorozat harmadik része, a Lufi és a boszorkányfarsang új borítóval 2021-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál.

Lufi immár a negyediket kezdi, jól megnőtt a nyáron, első iskolai napján pedig szembesül azzal, hogy az osztályába - ahogy egyébként Szamóca osztályába is - új diák érkezett, Zsuzsi. Csakhogy amíg Szamóca nyitottan és barátsággal fordul Porcelán Veronikához, Lufi barátságtalanul viselkedik a túlsúlyos kislánnyal. Szerencsére azonban ezután kapcsolatuk pozitívan változik, még a DALMÉTA HANTAMEMŐ is kibővül a negyedik taggal. Az azonban nyilvánvalóan sejthető, hogy csetlésük-botlásuk, kalandjaik így sem lesznek sikereseb. Viszont annál több fejleményt ígérnek. Hiszen Lufi egy balul sikerült futóedzést követően találkozik egy boszorkánnyal és felfedez egy elhagyott cirkuszi sátrat, és ebből a két eseményből egy sereg másik következik az iskolaév első félévében.

Takács Tamara problémája egyre komolyabb fejtörést okoz a lányoknak, míg végül kétségbeesett lépésre szánják el magukat a kislány érdekében. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy minden jóra fordul, köszönhetően a rendőrségnek és nagymamának. A vakáció alatt kicsírázott érdeklődés Lufi és Szamóca között erősödik, de persze Lufi nem lenne Lufi, ha nem gondolna mindent túl ahelyett, hogy kérdez. Még mindig egy kicsit önző, ez számomra leginkább abból érződik, amikor megsértődik Szamócára, amiért az mással is barátkozik, nemcsak Lufival, míg a kislány nyugodt szívvel dalmézsutahantazsimemőzik, hiába hívja őt a barátja. A kettős mérce elég erősen működik főszereplőnkben, de talán ezt kinövi a folytatásokban. Ahogy talán arra is rájön, hogy a barátság fontosabb a felesleges sértődéseknél.

A boszorkány Vali néni is felbukkan Lufiék otthonában, miután a kislány nála felejti menekülés közben a pénztárcáját az irataival és az összetört kerámiák árát követeli. Ahogy megszoktuk, természetesen Lufi itt se az egyenes utat követi - hiszen akkor események nélkül maradna az olvasó -, mivel a családja olyan mértékben el van foglalva a két csecsemővel, hogy rá már nem jut idejük, hiába osztaná meg problémáját a szüleivel vagy a magymamájával. Pedig fontos, hogy egy kisbaba érkezése ne magányosítsa el a nagyobb testvért, a szülők ne forduljanak minden figyelmükkel és szeretetükkel a kisebbik gyerek felé, mert ez rossz érzést, esetleg féltékenységet is szülhet a nagytestvérben - akaratlanul is.

A Vali nénivel való konfliktusnak köszönhető azonban, hogy Lufi megismerkedik az idős asszonnyal. Először távollétében ismeri meg az életét, majd pedig azután barátkozik vele össze személyesen is, hogy meglátogatja a kórházban, ahová a néni egy baleset miatt bekerült. Bármilyen szeleburdi, sokszor önző és néha figyelmetlen is Lufi, sok benne a szeretet és a mások iránti odafigyelés és törődés, aminek köszönhetően kerül sor nagymama és unokája megismerkedésére, majd pedig - köszönhetően egy boszrokányfarsangnak - egy család újbóli egymásra találására.  Szamóca oldaláról is kap az olvasó információkat az "új apukáról", aki - bevallom - nekem még mindig nem szimpatikus. Próbálkozik, igyekszik, de igyekezete - még a kisfiúhoz való közeledési kísérleteiben is - önző. Balázs Ágnes nem félt behozni a történetbe a családon belüli erőszak, az alkoholizmus, a kibontakozó szerelem, a barátság fontosságának a kérdését, ahogy a család jelentősége is nagy szerepet kap a problémák és félreértések megbeszélésével együtt. A történet tehát együtt nő a gyerekekkel: ahogy ők lesznek komolyabbak, úgy lesznek a regények is azok, miközben megtartják frissességüket, humorukat. A kis csapat neve pedig immár kimondhatatlanná vált, hiszen nemcsak Zsuzsi csatlakozott a trióhoz a kötet elején, de már Szamóca is tag és a végére Molnár Hanna is részese lesz a "Lufi-élménynek".

Üdítő volt a számomra ez a regény, örömteli kikapcsolódás a karácsony környéki pihenés részeként, és mivel a kötet vége télen játszódik, legalább a történetben kaptam hideget, ha már a 2023-as december bánt szűkmarkúan az igazi téli időjárással.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak az élményt és a regényt, fel fog kerülni a sorozat első két része mellé a polcra az "ifjúsági részlegre", a kiadó többi könyve mellé. Akinek az érdeklődését pedig felkeltette a beszámolóm, keresse fel a kiadó honlapját, ahol nemcsak Balázs Ágnes sorozatát, de a Móra Könyvkiadó többi könyvét is megrendelheti.

Pacskovszky Zsolt: Titkos mozi

Pacskovszky Zsolt regénye, a Titkos mozi, amely a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2017-ben, számomra az egyik legnagyobb pozitív csalódás volt 2023-ban. Persze, nem nevezhetem még így sem "csalódás"-nak, még pozitívnak sem, inkább hatalmas élménynek, letehetetlen olvasmánynak. Szerettem én már a Dodó-t is, egy korábbi olvasmányomat a szerzőtől, de ez  a 176 oldalas regény a fotelhez szegezett.

A történet két idősíkon játszódik. Egyfelől a jelen szálában megismerjük Marcellt, a Párizsban élő magyar tizenéves fiút, másfelől  a múltban, 1980-ban megismerkedünk a tizenkilenc éves pincérlánnyal, Ninette-tel. A kötet négy része ennek a két idősíknak a váltakozása. Először 2013-ban járunk Párizsban, ahol Marcell az édesanyjával és a nevelőapjával éppen Brüsszelből költöznek a francia fővárosban, és a fiú titokzatos felfedezést tesz a szobája falán. Ennek a felfedezésnek köszönhetően jutunk e Marcellel a 33 évvel azelőtt Párizsba. Nemcsak Ninette személyes sorsa szomorú és borzongató, de a környék élete is fel van bolydulva, hiszen fiatal lányok tűnnek el sorra a környéken. Marcell megbűvölten követi éjszakáról éjszakára a házukkal szemben lévő kávézó, Ninette és a többiek életét a három évtizeddel korábbi Párizsban, míg egy nap nyomozásba kezd.

Ez a történet pergő volt, eseménydús, fordulatos, roppant izgalmas. Közel kerülnek az olvasóhoz a szereplők, szinte személyes ismerősök lesznek olvasás közben. A történet krimi szálától és néha alig tudtam egy helyben ülni olvasás közben. Ráadásul - ami nálam hatalmas plusz pont - az író kiválóan adta vissza Párizst, a párizsi hangulatot, az embereket. Hatalmas kedvencem Georges Simenon, aki megalkotta  a híres rendőr, Jules Maigret figuráját. Én minden, vagy szinte minden, részét olvastam Maigret kalandjainak, így őszintén mondhatom: ugyanazt a varázslatos környezetet és hangulatot éreztem a Titkos mozi olvasása közben, mint amikor Maigret-vel járok Párizs utcáin.

A kötet első két része a legnagyobb terjedelmű. Ezután egy rövidebb részt kapunk 1981 áprilisából és egyet a jelenből. Nem tudom, mi lehetett az oka, elképzelhető, hogy az volt a baj, hogy az első két nagyon rész után muszáj volt aludni mennem, mert az éjszakába olvastam magam, de másnap, a két utolsó rész már nem hozott olyan katarzisszerű élményt. Kicsit csalódtam is, mert úgy éreztem, hogy a harmadik rész értelmetlen erőszakba fullad, ami nem tett hozzá a regényhez annyit, hogy megérte így megírni. A negyedik rész volt nagy öröm volt nekem a korábbi értelmetlen vérontás után.

A kis csalódás azonban nem veszi el a kedvemet attól, hogy mindenkinek csak ajánlani tudjam Pacskovszky Zsolt regényét, a Titkos mozit. Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy elolvashattam és megismerhettem Ninette történetét.

Balázs Ágnes: Lufi és a zűrős vakáció

Hatalmas köszönet a Móra Könyvkiadónak ezért a sorozatért. Amennyire nehezen tudtam megszokni az első részben a főhős szeleburdiságát - én teljesen más gyerek voltam ennyi idősen -, itt már szinte hiányt éreztem, amikor a kezembe vettem a második részt, és nagyon jókat derültem a kalandjain. Balázs Ágnes sorozatának második része, a Lufi és a zűrös vakáció 2021-ben jelent meg új borítóval. Amikor pedig belekezdtem, tudatosult bennem, hogy december eleje óta ez immár a második nyári vakáció alatt játszódó kötet, amit olvasok. Igazán nem lehet róla azt állítani, hogy télen inkább a téli olvasmányaim lennének hangsúlyosak.

A regény leginkább a nyári vándortábor tíz napja alatt játszódik, de kapunk egy kis időt előtt és utána is a gyerekek életéből. Az utazás előtt... hát az leginkább Csurikáról szól. A zöld Csurikáról és a kékről. Az egyik elrepül, míg a másik szerető új gazdát talál. Nem állítom, hogy ezekhez az eseményekhez nincsen semmi köze Lufinak...

Általános iskolás koromban a biológiát oktató Józsi bá minden nyáron szervezett vándortábort az iskolában, de engem sosem engedtek el, de néhányszor voltam hagyományos táborban, így sikerült felelevenítenem néhány emléket a DALMÉTA HANTAMEMŐ és Szamóca segítségével. Többek között azt a kellemes emléket, amikor rövidnadrágos lábbal beleestem egy hatalmas csalánerdőbe. Igen, a régi, szép idők.

Ugyan Lufinak csalánnal nem kellett szembenéznie a táborozás során, de volt éppen elég kellemetlen kalandja, köszönhetően három társának - Pál Laurának és a Kukucska ikreknek. Ők hárman azok közé a gyerekek közé tartoztak, akikkel mindenki találkozott gyerekkorában és nem emlékszik vissza rájuk jó szívvel. Szerencsére főszereplőink jó kezekben voltam Gizi néni és Ottó bácsi szárnyai alatt, még ha Ottó bácsinak valamiért a sportverseny-dolog bekattant volna a táborozás alatt. Élt-halt egy jó kis sportversenyért, de elég volt neki a lekvároskenyérevő-verseny is, hogy jól szórakozzon. A DALMÉTA HANTAMEMŐ és Szamóca folyamatosan résen kellett, hogy legyen, hiszen ment az adok-kapok Pál Lauráékkal - ami végül az izgalmas végkifejletig is eljuttatta barátainkat.

Mindezt pedig úgy, hogy Lufi egyáltalán nem is akart elmenni a táborba, hiszen már nagyon várta kistestvére megszületését. A kislány szomorúságát enyhítette, hogy Szamóca is elmegy ugyanabban a turnusban - és a fiú jelenléte bizony nagyon jól is jött sok helyzetben, habár nem csak ezért volt fontos, hiszen megjelenik a csírázó szerelem, de nevezzük inkább... nem is tudom. Hiszen a szerelem nem a szép szavak és a bókok. A szerelem az, amikor olyan fontos a másik, hogy áldozatot hozunk érte. Amikor leküzdjük a félelmünket, amikor a megbántottságunk ellenére is utánamegyünk, ha úgy hisszük, bajban van. Lufi sok mindent tanult ebben a kötetben, ebben a tíz napban.

Azt szerettem ebben a regényben, hogy Balázs Ágnes nem finomkodik, megmutatja, hogy nemcsak tökéletes, boldog, kiegyensúlyozott családok léteznek. De ott van Mészáros Emőke, akinek az édesapja az USA-ban kezdett új életet, és nem lehet tudni, a kislány mikor látja ismét, hiszen már új családja is van. Vagy éppen Takács Tamara édesapja, aki a munkanélküliség démonát nem bírja elviselni és a küzdelem helyett az alkoholba menekül, ahonnan csak egy lépés volt a családon belüli erőszak.Volt azonban más is, ami miatt feldúlt ez a regény. Ez pedig Szamóca és az édesanyjának a szála volt. Mert megértem én, hogy nehéz egyedülálló szülőnek lenni, de csak azért, mert megismerkedünk valakivel, dúl a szerelem, még nem kellene ennyire háttérbe szorítani a gyereket. Szamócával az új kapcsolat miatt az édesanyja keveset foglalkozott, a kisfiú nem tudott már vele beszélgetni, megosztani vele a gondolatait, örömeit, bánatát. Az életükbe teljesen befészkelte magát egy férfi, a kisfiú pedig idegennek érezte magát a saját otthonában. Igen, Szamócai Tihamér édesanyjának ezt jelentette a szerelem. És ekkor jött a nyár elején megígért "meglepetés". Nos, ez a fordulat mélyen felháborított, be kell vallanom. Mélységesen elítéltem a édesanyját és új párját. Nem tudom, hogyan fog folytatódni a sorozat, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy e a következő kötet egy kis megnyugvást Szamócának és hogy a meglepetés, amit Lufi kapott, mennyire dúlta fel a kibővült család életét.

Fantasztikus volt olvasni Lufi és Szamóca újabb kalandját, és már az asztalon vár a harmadik rész, hogy karácsonykor a gyerekek kalandjain szórakozhassak.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam Balázs Ágnes regénysorozatának második részét is, óriási élményt kaptam általa. Az írónő - aki igazi polihisztorként színésznőként, műsorvezetőként, szövegkönyvíróként, dalszövegíróként és zeneszerzőként is letette a névjegyét az asztalra, maradandó regénysorozatot alkotott, nem véletlen, hogy más a többedik kiadását éri meg Lufi története.

Viola Szandra: A világfa kilenc ága - Hajnal öröksége

Már kézbe fogni is öröm Viola Szandra sorozatának első részét, a Hajnal örökségét, ami idén jelent meg a Scolar Kiadónál. A fantasyben fontos szerepet kap a hiedelemvilág, a néphit, és emiatt különösen kíváncsi voltam, hogya viszi bele ezt a szerző egy ifjúsági regénybe. Amikor pedig elkezdtem a regényt és szembesültem a helyszínnel, ami nem más, mint Piliscsuda, hát fülig ért a szám. Engem ezzel már az elején megvett a szerző, hiszen nagyon szeretem a Pilist és sokszor jártam már Piliscsabán és környékén.

Hajnal és az édesapja a koronavírus-járvány közepette átmenetileg Piliscsudára költöznek, az elhunyt nagymama házába, hogy - a lehetőségekhez képest - elkerüljék a betegséget. A tizenhat éves lányt sokkhatásként éri a városi élet után a falusi létezés, el sem tudja képzelni, mit fog ott kezdeni magával, amíg meg nem ismerkedik - egy macskának köszönhetően - Luca nénivel. A macska, akiről kiderül, hogy Cicelle a neve, végül Hajnalhoz költözik, a lány pedig rájön, hogy Luca néni a nagymamája Dávidnak, Hajnal iskolatársának.

A regényt át- és áthatja a régi hitvilág, a misztikus hiedelmek és lények, Luca néni pedig vallja, hogy Piliscsuda a világ közepe, ahol a Világfa áll az ő kilenc ágával - ami az ég kilenc rétegét tartja. Ha pedig felborul a rend, akkor hatalmas baj kerekedhet. Ahogy kerekedett is, ugyanis kiderült: baj van a Világfával. Hajnal furcsábbnál furcsább lényekkel találkozik, akik nem feltétlenül barátságosak, és a három embernek össze kell fognia annak lrdekében, hogy a Világfa rendbe jöjjön, a lények pedig visszakerüljenek a saját világukba.

A történetben teljesen belopta magát a szívembe Mitmitke - ha van cuki lény, hát ő az volt, de nagyon megszerettem Cicelle-t is. Mindketten sok segítséget adtak a szereplőknek a lidércek és túlvilági lények elleni harcban, akik között elég durva lények is vannak... Őszintén, a húslidérc szerintem kifejezetten gyomorforgatóan néz ki - eszembe jutott róla egy film, amit jópár éve néztem moziban, de egy jelenetnél ki kellett mennem, mert azt éreztem, ha maradok, biztosan rosszul leszek. Ettől eltekintve izgalmas volt az elejétől a végéig a történet, nem ártott neki a húslidérc, éppen ellenkezőleg történt. A kézzel nem megfogható veszélylyt az ember sokszor nem veszi eléggé komolyan, de egy ilyen lény valósság teszi a veszedelmet.

Hajnal és Dávid kapcsolatának formálódása nagyon finoman van beleszőve a regénybe, nem veszi el a hangsúlyt a főszálról és továbbmegy a sorozat további részébe/részeibe. Viola Szandra remekül ötvözi a modern világot az ősi hiedelemvilággal, de szerettem azt is, ahogyan az események folyamán a tizenéves lány közelebb kerül elhunyt nagymamájához.

A történeten keresztül az olvasó találkozhat a természet fontosságával, az egyensúly megtartásának jelentőségével is, amit a Világfa létezése jelent. A történet ugyan rövid, de rengeteg témát és gondolkodnivalót ad az olvasónak, miközben együtt izgulhatunk a gyerekekkel és az idős nénivel a tavaszért, az Élet beindulásáért, a természet egyensúlyáért. Olvastam volna még, egy kicsit rövid volt nekem, de nem azért, mert hiányérzetem lenne. Inkább jó lett volna még olvasni, vagy részletesebben olvasni.

Nagyon várom a következő részt, el fogom olvasni. Az első részt pedig biztosan beszerzem, mert most kölcsönpéldányként olvastam.

Judy I. Lin: Méreggel átitatott varázslat

Judy I. Lin regénye, a Méreggel átitatott varázslat 2023-ban jelent meg a 21. Század Kiadón belül a Next21 Kiadó gondozásában, a Next Generation sorozat részeként. Ez az írónő első, magyarul megjelent regénye, amely egy sorozat első része is egyben. Még sosem olvastam tajvani szerzőtől, nagy örömmel és kíváncsisággal vettem a kezembe a regényt, mely a kiadó kedves megkeresése után jutott el hozzám. Fantasyt ritkán olvasok, de mindig nyitott vagyok új műfajok felé - így olvastam el nemrég jópár mangát is, és nagyon pozitív élmény volt mindegyik -, és a történet, a korszak és a borító együtt levettek a lábamról. Már nem is féltem annyira a műfajtól.

Édesanyja elvesztése és húga halálos betegsége készteti Ninget arra, hogy elmenjen arra a versenyre, amelyet a császári udvarban rendeznek és célja az új udvari teamester kiválasztása. Ning édesanyja ugyanis teamester, vagyis shénnong-shi volt. Főhősünk húga tőle tanulta a mesterséget, de Ning most helyette elmegy a versenyre, abban bízva, hogy amennyiben megnyeri, talán teljesítik a kérését és egy jó orvos menteni testvérét. Csakhogy már a versenyre vezető út sem egyszerű, ott pedig szembesül azzal, milyen sokan áhítják az udvari teamester címét megszerezni, nem lesz könnyű dolga. Szerencsére barátot szerez Lian személyében, aki szintén a versenyre érkezett; azonban ahol barát van, ott akad ellenség is. Sok galibába és kalandba keveredik Ning, ahogy a hetek alatt egyik fordulóról eljut a másikra, egyre közelebb kerülve a céljához. És ekkor felborul minden, nemcsak ő, de mások is veszélybe kerülnek.

A regényt abszolút átjárta a régi idők és Ázsia hangulata. A szöveg finom volt, a történet lassan folyt előre a kötet első - nagyjából - háromnegyedében, ahogyan az ember - ismeretlenül - elképzeli a hasonló helyeket sokszáz évvel ezelőtt. Élveztem ezt a lelassulást, miközben pedig - belegondolva - 380 oldalon többheti történést kapunk, de ez nem érződött. A leírások plasztikusak voltak, majdhogynem líraiak. Éreztem a gőzölgő tea illatát, étkezés közben az ételeket, láttam magam előtt a kertet, a palotát, Ning faluját. Judy I. Lin kiválóan tud hangulatot teremteni és remek történetmesélő. Sokat megismerhet az olvasó a teakészítésről, a teának tulajdonított mágiáról, kultúrtörténeti szempontból nekem - aki Robert van Gulik ókori kínai krimijeit is inkább a körítés, mintsem a bűntény miatt olvasom - igazi csemege volt.

Ning heteit átjárja a varázslat, folyamatosan fejlődik a teamesterré válásban, tapasztalatot és tudást szerez, de mégse szabad elfelejteni, hogy egy egyszerű, fiatal, faluról jött lányról van szó, aki nem ismeri ki magát sem a városi életben, sem pedig a palotában, a palota politikai ármánykodásában. Kiben bízhat és kitől kell tartania? Sokszor nem világos a számára, de okos lány, célokkal és tervekkel, amiket meg akar valósítani. Mindez sokaknak talán unalmas lehet a már említett lassú történetmesélés miatt, de ennek a helyszínnek, korszaknak és témának szerintem rosszul állt volna a sebesség. Így adott időt kiélvezni az apró részleteket.

A történet szerelmi szála itt éppen csak kibontakozóban van még, nem igazán zavart be a történetbe, nem éreztem felesleges tölteléknek sem. Érdekel, hogyan és hova vezeti majd Lin a továbbiakban, lesz-e és ha igen, milyen komolyabb konfliktus ebből.

Szeretem a világot, amit az első kötetben felépít a szerző, és nagyon kíváncsi vagyok, vajon a második rész mit tartogat, mivel a kötet vége hihetetlen mértékben begyorsult, olyan mennyiségű esemény volt besűrítve ide, mint az első háromnegyedébe együttvéve sem, és sokkal több izgalom. Engem egy kicsit ki is zökkentett ez a hirtelen váltás, ettől a függővégtől azonban sokkot kaptam, és szidtam magamban az írót a kegyetlensége miatt, amit elkövetett az olvasóval szemben.

Engem elvarázsolt Judy I. Lin világa, Ning története, és nagyon várom, mikor jön a második rész. Amíg viszont megjelenik, szerintem szükségem lesz egy újraolvasásra, hogy másodjára még jobban belemerülhessek a szöveg részleteibe.

Különleges élmény volt az olvasás, köszönet érte a Next21 Kiadónak.

Balázs Ágnes: Lufi és Szamóca

A kezdeti hajtépésem után nagy öröm volt a számomra, hogy megismerhettem Lufit, ezt a cserfes, örökmozgó kislányt Balázs Ágnes regénysorozatának első részében. A Móra Könyvkiadónak hála, jutott hozzám a regény 2021-es, hetedik kiadása, ami teljes kikapcsolódást nyújtott. Gyerekkoromban a nagynéném egy, Lufiékhoz hasonló társasházban élt: egy udvarból nyílt a több lakás, a kert közös volt, mindenki ismerte a másikat. Hogy ott is hasonlóak voltak-e a lakók közötti dinamikák, mint ebben a regényben, természetesen nem tudom, a havi-kéthavi egy-egy látogatás alatt ez nem derült ki. 

Három generáció él egy nem túl nagy lakásban: Lufin kívül az elfoglalt szülők és a nagymama lakik egy fedél alatt, ahol mindig történik valami - hála a kislánynak. Az első néhány fejezetben éppen ez zavart olvasás közben, de csak amiatt lehetett, hogy én távolról sem voltam ilyen idős koromban olyan személyiség, mint a kislány. Csendes voltam, visszahúzódó, emiatt történhetett, hogy idő kellett, hogy megkedveljem Lufit - aki nem szerette a becenevét, ami még kiskorából ragadt rá. Nincsen ebben a családban soha egy unalmas pillanat: alig kezdődik el a regény, a nagymamának már udvarlója akad, Lufi pedig - aki vágyott egy házikedvencre - hazaállít Tornádóval és valójában a kutyának köszönhető az, hogy sétáltatás közben a kislány megismerkedik Szamócával, eredeti nevén Szamócai Tihamérral, aki szintén nem szerette a becenevét.

Az ő kettejük közös kalandjai végeérhetetlen humor és nevetés forrásai a történetben nyártól - a regény kezdetétől - karácsonyig. Balázs Ágnes az őszi hónapokra sem hagyja az olvasót és a két főszereplőt kalandok nélkül, és ami a legmeghatóbb volt ebben a kétszáz oldalban, az két régi szerelmes egymásra találása a gyerekeknek köszönhetően. Lufi érezhetően fejlődik a regényben - vagy csak én szerettem őt meg a végére -, és megkapja a legszebb karácsonyi ajándékot is.

Igazán felüdítő volt olvasni a regényt: ismerős emberek és ismerős környék tárul az olvasó szeme elé. Átlagemberek, hétköznapi élet, amibe a két főhős vidámságot hoz. Vagy éppen idegbajt a szomszédokra, de kicsire nem adunk és a végére minden jóra fordul.

Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy egy példánnyal a regényből hozzájárult ennek a bejegyzésnek a megszületéséhez. Akinek az érdeklődését felkeltette Lufi története, keresse a regényt a kiadó honlapján.

Diana Urban: Halálos játszmák

Első (két) élfestett könyvem a Next21 Kiadónak hála jutott el hozzám; nagyon köszönöm nekik, hogy kiadták Diana Urban sodró lendületű ifjúsági thrillerét és elolvashattam. Óriási élmény volt. A történetben - Crystallal a főszerepben - hat tizenéves egy napját követhetjük a kötetben, miközben időről időre beékelődik a fejezetek közé egy másik szál, egy öt évvel korábbi történet.

A Halálos játszmák csupán huszonnégy óra eseményeit mutatja be, de annyi történést kapunk, mint ami más könyvben egy hét alatt történik meg a szereplőkkel. A tizenhat éves Crystal versenyt fut az idővel, hogy megmentse húga életét, aki egy emberrabló fogságába esett. Ahhoz, hogy kiszabaduljon, a lánynak érthetetlen és kegyetlen tetteket kell végrehajtania. A lány egy gamercsapat tagja, akik egy nagy versenyre készülnek, és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a bűnöző minden utasítása a csapattagok ellen irányul. Fontos kérdés, hogy mi az emberrabló célja. Vajon azt akarja megakadályozni, hogy a csapat induljon a versenyen? Vagy teljesen más irányból kell megközelíteni a dolgot? Talán egy öt évvel korábbi eseményhez lehet köze a jelen szálának? Miközben Crystal kétségbesetten teljesíti az utasításokat, vadul igyekszik kideríteni, ki lehet a háttérben, ki akarhat nekik ártani.

Kíváncsi voltam erre a könyvre. Egyfelől nem emlékszem, olvastam-e valaha ifjúsági thrillert, másrészt a gamer világ olyan távol áll tőlem, hogy éppen ezért felkeltette az érdeklődésemet, mit hozott ki ebből az alapból Diana Urban. Picit tartottam az idegen világtól, de nem volt diszkomfortérzésem. A történet egyből beszippantott, az első nagyjából 120 oldalt együltő helyemben olvastam el, szó szerint nem álltam fel, teljesen a történet hatása alá kerültem. A szerző ért hozzá, hogy a fotelhoz bilincselje az olvasót, korosztálytól függetlenül. A fordulatos cselekmény nem hagy időt az olvasónak, Urban remekül érzékeltette a szöveg zakatolásával a történések gyors egymásutániságát. Ahogyan a főszereplő rohan végig ezen a huszonnégy órán, az olvasó együtt rohan vele, végig a regényen. Szusszanásnyi időnk sincsen. 

Több ötletem is volt, ki lehet az emberrabló. Az öt évvel korábbi események remek gyanúsítottakat szolgáltattak mind Crystalnak, mind az olvasónak. Az fő gyanúsítottamon kívül még két emberre gyanakodtam, hiszen cselekedeteik tényleg furcsák voltak. Habár sejtettem, hogy az elsődleges ötletemre kellene fókuszálnom, nem tudtam, hogyan kerülhet a jelenkori képbe az illető, a másik két embert pedig kiváló érzékkel tette gyanússá az író, elbizonytalanítva az olvasót.

Sajnáltam ezt a hat gyereket, hiszen alapvetően mindegyikük áldozat volt. A történet csavarokban is bővelkedik - személy szerint megdöbbentett a bűnöző kiléte. Ez az, amikor vársz valamit, tudod azt is, hogy mit vársz, amikor pedig megkapod azt, amit vártál, mégis úgy tálalja az író, hogy leesik az állad, pedig utánagondolva valóban nem lehetett más magyarázat. De kevesen olvassák el egy könyv végét azelőtt, hogy elkezdenék az elejét, így a figyelmeztető jelek csak a végére állnak össze. Amikor pedig azt hittem, vége mindennek, jön a végső, váratlan fordulat - talán mert habár thriller, mégiscsak ifjúsági vonalról van szó és egyhül a szorítás a mellkasban. Egy kis időre. Mert Diana Urban az utolsó oldalon is otthagy valamit az olvasónak. Nevezzem függővégnek? Ha akarom, lehet függővég, de más szempontból a történet lezárult. Érdekel, tényleg lesz-e folytatás.

Diana Urban nem egy kedves író. Nem kegyelmez a szereplőinek, de nem kíméli az olvasót sem. Nekem azonban éppen ezért volt olyan jó élmény ez az olvasás. A harmadik, fotelben, olvasással töltött óra után esett le nekem, miért van olyan deja vu érzésem. Ugyanígy éreztem Carmen Mola A legyek menyasszonya című regényének olvasásakor is. Olvastam és olvastam, beszippantott a cselekmény, és miközben a történet felzaklatott és sokszor szünetet akartam tartani, mert féltem, mit kapok egy oldallal arrébb, a könyv ne engedett el: nem tudtam letenni, szinte kényszerített, hogy olvassam tovább. Természetesen nem hasonlítanám össze egy - sok szempontból - horrorisztikus regény cselekményét egy ifjúsági thriller cselekményével, a két kötet által keltett olvasói érzéseim azonban hasonlóak voltak.

Remélem, hogy a 21. Század Kiadó illetve a Next21 Kiadó elhozzák majd hazánkba az írónő további regényeit is. Egy vásárlójuk már biztosan lesz. Még egyszer köszönöm a kiadó megtisztelő bizalmát, akinek az érdeklődését pedig felkeltettem a regény iránt, a kiadó honlapján keresztül megvásárolhatja.

Jules Verne: A tizenöt éves kapitány

Gyerekkoromban meghatározó szerző volt az életemben Jules Verne, több regényét is olvastam, sok a kedvencem is lett, ma is szívesen emlékszem rájuk. Ennek ellenére mostanában nem vettem a kezembe az író köteteit. Jó apropó volt Vernének egy újabb regényének elolvasására egy könyves xoutuber könyvklubja, amelynek júliusi könyve A tizenöt éves kapitány volt. Ez a regény nekem a Hachette Kiadó kiadásában van meg, kétkötetes formában. Szép kivitelű, jó fogni a könyveket, különleges a borító kötése is. Az illusztrációk nem a legszebbek, a kisfiú, Jack az egyik képen konkrétan egy törpenövésű felnőtt képét mutatja.

Dick Sand, a tizenöt éves hajós és társainak kalandjaitól valami olyan élményt vártam, mint amilyen a Grant kapitány gyermekei vagy a Rejtelmes sziget volt a számomra. Bizonyos szempontból megkaptam, bizony szempontból azonban kicsi csalódás volt ez a regény. A csalódást a - számomra - száraz leírások jelentették. Nagyon szeretem Jókai Mórt, 2023-ban is több regényét elolvastam, és szerettem, pedig azokban tényleg vannak leírások. Mégis, ennek a Verne-könyvnek az olvasásakor untattak kicsit a leíró részek. Nem tudtak lekötni a hajózással foglalkozó oldalak, nehezen "rágtam át" magam rajtuk, és ugyan izgalmas a dzsungel, az esőerdők leírásától is többet vártam. Túl száraz volt. Ráadásul - egy másik olyan dolog, amivel nehezen barátkoztam meg - sok olyan történés van a regényben, amit túl részletesen fejtett ki Verne, míg másokat, amik igazán érdekeltek volna, alig foglalkozott, szinte semmit nem kaptam belőlük. Ez zavart és kizökkentett az olvasási élményből.

De, hogy ne csak a negatív részletekkel foglalkozzak, voltak pozitív élményeim is olvasás közben. Annak ellenére, hogy a szereplők jellemének kibontásában egy kis hiányosságokat éreztem, szerettem a kötet pozitív karaktereit, de izgalmas volt Negoro szerepe is a történetben. Verne már az első pillanattól érzékelteti, hogy a frissen szerződtetett hajószakács körül bűzlik valami. Érdekes volt, hogy ezt az író félmondatokkal, apró, pármondatos jelenetek leírásával mutatta be az olvasónak. Legritkábban volt Negoronak "nagyjelenete"a kétkötetes regény első részében, de a vele kapcsolatos nyomasztó érzés remekül átjött a lapokon.

Ugyan hosszú hetekig utaztak a Pilgrim fedélzetén hőseink, mielőtt a kapitány és ötfős legénysége életét veszítette, de utána még hosszabb út várt rájuk, és a leírásból érződött az utazás - a viharok ellenére - monotonitása, ez a fele érdekes volt, hiszen Negoro ármánykodása és Negro kutya ellenségessége a hajószakáccsal szemben izgalmassá tette az utat. Az zavart a hajóútban, hogyan lehetséges, hogy Hull kapitány, aki egy rátermett, tapasztalt, sokat látott kapitány volt, nem jött rá, hogy mennyire eltájolták magukat az óceánon már a legelején. Az, hogy a tizenöt éves Dick nem jött rá a tévedésre a legénység elvesztése után, érthető, hiszen nem volt elég tapasztalt (és csalárd ármánykodás is becsapta a fiút), de Hull kapitánytól csalódás volt ez a hozzá nem értés. Afrika partjainak elérése után pedig érthetetlen volt az az ártatlan naivitás, amivel besétáltak a volt hajószakács és bűntársa csapdájába. Ezért a 19. századi embert okoljam? Valóban ennyire ártatlanok lettek volna, ennyire átverhetőek? Vagy csupán Verne írta meg ilyennek a karakterüket, hogy továbbvihesse a történetet?

A szárazföldi részek olvasásakor jött elő a diszkomfortérzet, ami a sokszor bő lére eresztett leírások és a szűkszavúan bemutatott események okoztak. Hosszú-hosszú leírást kaptunk arról, hogyan vezette egyre beljebb a dzsungelbe Tucker a csapatot, de ezután olyan fontos és lényeges epizódokról, mint Dick megmenekülése, a Dingo kutyával történtek, Herkules szökése - és még sorolhatnám -, nem kaptak elég hangsúlyt. A történet vége felé, amikor a csapat egy része ismét összeállt, választ kapunk ugyan a kérdéseinkre, de ezt nem éreztem kielégítőnek. A könyv vége is kicsit összecsapott volt. Amíg nagyon hosszú - igazán hosszú - fejezeteket kapott az út az óceánon, és elég hosszan írt Verne a hajótörés utáni eseményekről, amíg rá nem jöttek Tucker csapdájára, addig az ezután történtek mintha az időhiánnyal küzdő Verne tollából származtak volna. Mint akire rákoppint a kiadó, hogy "Ej, barátom, egy hét és lejár a kézirat leadásának határideje."

Összbenyomásom? Olvastam már sokkal jobb regényt is Vernétől. Annak, aki most szeretne megismerkedni a szerzővel, nem ajánlom első könyvnek A tizenöt éves kapitányt. Elvenné a kedvét az írótól. Manapság a rohanás időszakát éljük minden téren. Gyorsan akarunk infomációhoz jutni, gyorsan akarunk eljutni A-ból B-be, gyors eredményeket akarunk, nem akarunk várni, nincsen türelem. A könyvekre is kihat ez a türelmetlenség. Keveseknek van türelme élvezni egy lassabb folyású, több leírást tartalmazó könyvet, amilyen A tizenöt éves kapitány. Ha érdekel Jules Verne, inkább ajánlom elolvasásra A rejtelmes szigetet, a Kétévi vakációt, a Nemi kapitányt, A nyolcvan nap alatt a Föld körül-t vagy a Sztrogoff Mihályt. A Grant kapitány gyermekeit esetleg többedik olvasásra, de az is remek kikapcsolódás lehet..

Remélem, hogy nem felejtjük el Jules Vernét, és mindig lesznek olyanok, akik olvasni és élvezni fogják a könyveit, mert bő életművében szerintem mindenki megtalálhatja a kedvére való olvasmányt.