Hervé le Tellier: Anomália

Hervé le Tellier könyve a Park Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. Elolvasva a fülszöveget egyszerre vonzott és töltött el félelemmel Hervé Le Tellier regénye. Az izgalom mellett ugyanis valami különös, nyomasztó légkört keltett bennem. De mielőtt belemélyednék a regénybe, muszáj elmondanom, mennyire szép ennek a könyvnek a kivitele: finom és elegáns; jó ránézni é jó megfogni. Nagyon illik a szerző nemzetiségéhez a könyv kialakításának stílusa.

Döbbenetes volt számomra az Anomália, és alig tudtam letenni a kezemből, kb. két nap alatt elolvastam. Azt hiszem, két könyvnél éreztem hasonlót: tizenévesen hatott így rám Stephen Kingtől a Halálos árnyék című regénye, és pár éve Donnie Eichar Halálhegye.

Több szereplő, a repülőgép utasai életét ismerhetjük meg, fokozatosan tárul fel előttünk a múltjuk, majd a jelenük, és elkísérjük őket egészen… Nos, igen, hogy meddig is? Elfedült a tér és az idő? Hiszen ugyanaz a repülő ugyanazokkal az utasokkal kétszer száll le és senki nem tudja, hogy mi történt. A második gép utasait elkülönítik, összeszedik az első gép utasait, akik már az életüket élik a korábbi leszállás óta, és a hadsereg őrizete alatt, tudósokat összecsődítve próbálnak rájönni a lehetetlenre.

A könyv elején az első gép utasait ismerjük meg, míg a második részben a szerző megismerteti velünk, hogyan próbálják kezelni a helyzetet az Egyesült Államokban. Sem ők, sem az utasok nincsenek irigylésre méltó helyzetben. A harmadik részben viszont izgalmas filozófiai kérdés is felmerül: ki az eredeti, mi a másolat? Kinek van joga folytatni az életét és kinek nincsen? Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Ha ott állsz önmagad előtt.

Le Tellier igazán megcsillogtatta hihetetlen fantáziáját ebben a regényben, számomra 2023 egyik legjobb könyve ez, már most tudom, ahogyan azt is, hogy újra fogom olvasni. Kell a gyomorgörcs és a nyomás a mellkason, amit olvasás közben éreztem.

A legjobb szereplő nekem Blake volt, és az ő „találkozása” Blake-kel volt a legizgalmasabb. Nemhiába bérgyilkos, nem hazudtolja meg magát a történetben, de hoz egy kis „hétköznapi” izgalmat a kötetbe. Fontosnak éreztem Slimboy történetét is, neki rendkívül komoly személyes története volt a könyvben. Az pedig, hogy az író belevitte az egészbe Victor Miesel karakterét, aki az Anomália című regényén dolgozik, zseniális húzás volt szerintem.

A középső rész talán nem annyira eseménydús, de azt is imádtam, kedveltem a tudósokat és az amerikai elnök és környezete is szórakoztató volt. Agymunka volt nekem, az olvasónak is a többféle hipotézist átvenni a tudósokkal. Olyan regény ez, amin rengeteget gondolkodsz, amikor olvasod, és nem hagy el, amikor befejezted az olvasást, tovább gondolkodsz a történeten, a történéseken, a miérteken, a magyarázaton.

Remekül volt lezárva (vagy éppen le nem zárva a könyv), kaptunk egy utolsó (?) pofont a végén, habár már közben is jópár döbbenetes eseményt kapunk… sokat gondolkodtam a regény végéről. Talán a legjobb megoldást hozták meg.

Remélem, sok könyve lesz még a Hervé le Telliernek és még sokat le is fordítanak magyarra, mert engem megvett magának. Egyáltalán nem volt sablonos, fordulatos és gondolkodtató regényt kaptunk, amit persze ne akkor olvassunk, ha túl fáradtak vagyunk és csak valami jó kis kikapcsolódásra vágyunk, mert ez a regény ennél sokkal több. Ez lefáraszt, de jó értelemben, és nem enged el, amíg be nem fejezed. Szóval így kezdj bele!

Nagyon köszönöm a Park Kiadónak, hogy bizosítottak számomra egy példányt és elolvashattam a regényt.

Goldberg Emília: Vácz Irénnek vége!

Kérlek szépen, tegye fel a kezét, aki rajtam kívül még a Vácz Irénnek vége! cím helyett azt olvasta folyton, hogy A váci rémnek vége! Nem lehetek egyedül a galaxisban, aki ennyire durván képes a félreolvasásra. Először, a könyvtárban meglepődtem, még gondoltam is, hogy Ejj, pedig szép város az a Vác, vajon milyen ifjúsági rémtörténetet írhatott a szerző, aminek ez a Pest megyei kistelepülés a helyszíne? Aztán fel lettem világosítva, de azóta is többször rosszul olvastam már a címet.

Goldberg Emília regénye a Pagony Kiadónál jelent meg 2022-ben az Abszolőt könyvek sorozat részeként, és meglepően komoly témákat boncolgat. Szinte mindenkinek az életében megjelent már legalább egyszer - általános vagy középiskolában - a rossz tanár. A rossz tanár, aki gyereknevelésben inkompetens, EQ-ja rendkívül alacsony, akit nincsen olyan gyerek, aki kedvelne. És van a rossz osztályközösség, ahová csak bejár az ember, a nap végén hazamegy, de nem tud értékes emberi kapcsolatokat kialakítani. Nos, ebben a regényben nemcsak egyszerűen rossz tanárról és rossz osztályközösségről van szó, hanem ennél sokkal többről.

Magnussal kell kezdenem, mert Magnus zseniális. Az egyik legjobb karakter, akiről az utóbbi időben olvastam. Kiss Judit Ágnes A csodabogár című meséje jutott az eszembe róla (Nagyon jó könyv, olvassátok el azt is!). A szellem jelleme, viselkedése viszi előre a hatodikos Esztert a jellemfejlődés útján, aminek fontos állomásait láthatjuk a történetben. Ez a második könyv rövid időn belül, ahol a főszereplő a hazugságok segítségével próbálja elérni a céljét, ez nem tetszett, mert hiszem, hogy lehetséges, hogy kicsit nehezebb, de hosszabb távon hasznosabb az őszinteség. Megértem azonban, hogy az Eszter által bejárt úthoz hozzá tartoztak a füllentések, amiktől szegény Magnusnak is égnek állt a haza, de hát egy tizenkét éves kisgyerek még meg kell hogy tanulja - jó esetben mások kárán, rosszabb esetben a magáén, mint ebben a regényben is -, hogy mit lehet, mit szabad, és hogy mindennek következményei vannak.

Vácz Irén karaktere élethűre sikerült, az osztálytársak leírása is, a lefestett légkör miatt érthető volt, miért szeretett volna Eszter mindenáron népszerű lenni, nem pedig a Röfi, aki nevetség tárgya a nap minden egyes, iskolában töltött percében. Számomra szomorú volt a történetben a szülői elhanyagolás, amiben ennek a kislánynak "szerencséej volt" részeülni. Egy gyereket megcsinálni a legkönnyebb, de nem ennyiből áll a gyereknevelés, és egy válás sem lehet rá elég ok, hogy elhanyagoljuk a családunknak azt a tagját, aki végképp nem tehet semmiről, ami a szülők között történik. Gitta nagyi viszont maga volt a zsenialitás csúcsa, ki sem néztem volna az öreglányból, amit Eszter születésnapján lerendezett, le a kalappal előtte - és Flóra előtt is. Goldber Emília remek karaktereket vázolt fel regényében, tetszett a szereplők pozitív jellemfejlődése is. Több szempontból persze a problémák nem oldódtak meg a könyv végére, de - sajnos vagy sem - olyan ez, mint az élet: ott sem tudunk mindig minden jobbá tenni, bármennyire is szeretnénk.

Ami pedig fontos: igaza van Magnusnak. És ha piszkálnak, nem hagynak békén, mondd azt: Na és? És menj tovább.

Sokaknak ajánlom ezt a regényt. Gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak is, mert igenis fontos, hogy észrevegyük, ha valakinek segítségre van szüksége, és jöjjünk rá, hogy áldozatként nem szégyen segítséget kérni, hogy szülőként vegyük észre, ha a gyerekünknek segítslg kell és legyünk képesek észrevenni őt a saját bajainkon felülemelkedve, pedagógusként pedig... nos, nem hiszem, hogy ha valaki olyan kaliberű tanár, mint a könyvben szereplő Irénke néni, az olvasottak hatására esetleg változtat, de általánosságban rámutathat arra, hogy vegyük komolyan a diákokat, vegyük észre az esetleges jeleket, amik arra utalhatnak, hogy gond van.

Kecskés Nikoletta: Kapj el!

Kecskés Nikoletta neve - ennek a könyvnek az olvasásáig - teljesen ismeretlen volt előttem, de ez nem véletlen, hiszen ez a szerző első regénye. A könyvet 2022-ben vásároltam meg egy Libri üzletben, de nagyon sokat gondolkodtam, vajon kell-e nekem, ugyanis bárki bármit mond, a borító igenis rendkívül fontos. Ezzel találkozik először a potenciális olvasó, és ha az elrettenti őt, akkor bizony nem is lesz több, mint potenciális. A fülszöveg sem győzött meg teljesen, ugyanis magamat meglehetősen türelmes és toleráns embernek vallom, a hazugság azonban a szememben súlyos bűn. Kérdezhetitek akkor, miért vásároltam meg a könyvet és miért olvastam el?

A miért olvastam el kérdésre a válasz egyszerá: a Merítés-díj ifjúsági zsürijének tagjaként feladatom volt, hogy elolvassam. És igen, megtehettem volna, hogy könyvtárból hozom haza, ott, a könyvesboltban, mégis volt egy olyan érzés bennem, hogy szükségem van rá, hogy ez a könyv a polcomon legyen. Furcsa érzés. Könyvmoly-probléma.

A kezdetektől nem tetszett a főszereplő kislány viselkedése: új iskolába kerülve első naptól kezdve hazugságok kusza hálóját szövi, így akarva megfelelni és elfogadtatni magát, barátokat szerezni. Erős felütés, de igyekeztem megbarátkozni főhősünkkel és megérteni cselekedeteinek mozgatórugáit. Édesapja - felesége halála után - a munkába menekül, szinte magukra hagyva gyerekeit, a nagyobbik fiút és a kislányt, így majdhogynem Botond neveli fel kishúgát, de ez nem jelenti azt, hogy nem hiányzik nekik édesapjuk törődése és figyelme. És persze ki ne lett volna kiskamaszként elégedetlen a külsejével, ami további frusztréciókat okoz egy gyereknél... Persze a hazugságok elérik a céljukat, Dominika lesz a népszerű lány, barátai is lesznek, azonban az őszi szünet nem várt fordulatot hoz az életükben a közös túrázáson a Bükkben,

Számomra amúgy is gyenge pont a tűrázás, a Bükk is a gyengém, így el lehet képzelni, hogy ellágyulva olvastam innentől a kalandokat, hiszen sok helyszín volt ismerős a történetben. De ismerős volt a zörgés a bokorban, a hegymenet fel, majd a lefelé haladás, a fáradtság jóleső érzése a testben... Főhősünkből pedig áradt a valótlanság, mert azt képzelte, hogy csak így fogadják el és be a barátai maguk közé.

Kifejezetten izgalmasra sikerült a történet utolsó harmada, szerencsére kiderült minden és nem maradt el a tanulság sem. A könyv nyelvezete gördülékeny, a szöveg olvasmányos volt, a szerző jól adagolta az izgalmakat, megfelelő mértékben kaptuk a cselekményt és a fordulatokat is. Mindegyik karaktert lehetett szeretni, vagy éppen sajnálni, mint Robi bácsit, és úgy éreztem, az események akár a valós életben is megállnák a helyüket. A könyvet becsukva megbocsátottam a szörnyű borítót, és kívánom, hogy még sok más hasonló regényt olvashassunk Kecsekés Nikolettától.

Wéber Anikó: A platánsor rejtélye

A Cseresznyeliget titka után teljesen egyértelmű volt, hogy be fogom szerezni és el fogom olvasni Wéber Anikó sorozatának második kötetét is. Az ok pedig nemcsak az, hogy nagyon megszerettem Kittit és a többi gyereket, hanem az is, hogy eddig még sosem olvastam rossz könyvet az írótól. Az eddigi olvasmányaim közé egyenletesen jó színvonalú történetek kerültek, ami meggyőzött róla, hogy újabb és újabb regényeket vegyek a kezembe Wéber Anikótől. Bizony! Pedig ez nem szponzorált tartalom. :-) De ha az lenne se tudnék mást mondani.

Maga a Pagony Kiadó ABszolőt Könyvek sorozata nagyon kedvemre való olvasmányokat rejt, és ugyan van ingadozás a könyvek között - némelyik jobban, némelyik kicsit kevésbé tetszik nekem - de általánosságban elmondható, hogy odafigyeléssel és jó érzékkel adják ki a regényeket. De térjünk rá A platánsor rejtélyére, ami egy újabb nyár történéseit mutatja be, amikoris Kitti, Bianka és Barnabás újra belevetik magukat a nyomozásba.

A nyár elején Ákos bácsi remek meglepetést tartogat feleségének: Királyföldön fogják tölteni a nyarat! Igenám, de tudni kell, hogy Királyföld nem Thaiföld, de még csak nem is Horvátország, hanem a szomszédos kerület. Piroska néni persze nem túl boldog, de hamar megbékél, így tehát Kitti velük költözik be a Park Hotelbe a nyárra. Szerencsére nem kell félteni a kislányt, a bonyodalmak úgy vonzzák, mint légypapír a legyet, aminek hamar meg is lesz a következménye, azonban szerencsére barátai nagyapjuknál töltik a nyarat - szintén Királyföldön. A csapat összeáll, és titokzatos eltűnések, felbukkanó ismeretlen tárgyak, és fura zajok nyomába eredve töltik a napjaikat a gyerekek.

Számomra ez a történet is tökéletes kikapcsolódást nyújtott, éppen a megfelelő izgalommal fűszerezve és ideális mellékszereplőkkel, akik közül mindenki leht gyanúsított! Királyföld veszélyben volt, de hogy miért, a gyerekeknek kellett kiderítenie, és megakadályozni a legrosszabbat. Természetesen nem ők lennének, ha el lehetne őket tántorítani. Szerettem buzgalmukat és kitartásukat, főleg, miután megtudták, mi is a tétje ennek a nyárnak.

Kalandos és izgalmas regény volt, méltó folytatása a sorozat első részének még akkor is, ha az egy kicsivel jobban tetszett nekem. Ez azonban nem vol le a második rész erényeiből. Egyetlen dolog volt, amit sajnáltam: Kitti rendszeresen írt levelet barátnőjének, Enikőnek; jó lett volna, ha érkezik ezekre válasz is, és olvashatjuk a meglátásokat, miket szűr le a kislány a levelek olvasása alapján a nyári történésekből.

Tarbay Ede: Régi és új mesék Varjúdombról

Van olyan mese az életetekben, amiről a szerelem kifejezés jut az eszetekbe? Amit annyira szerettetek, szerettek és szeretni fogtok, hogy ezt az érzést csak ezzel a kifejezéssel tudnátok leírni?

Volt egy mesesorozat régen, még az én gyerekkoromban, harminc-harmincöt éve vetíthették, azóta nem is tudom, adta-e a televízió valamelyik csatornája. Ez a mese a Varjúdombi mesék volt. Igen, amelyiktől szinte mindenkit kirázott a hideg: a gyerekek féltek tőle, a felnőttek sem szerették. Ez az én legkedvesebb mesém, mert gyönyörű. Számomra a legszebb mese.

Amikor megláttam a Fekete Sas Kiadó honlapján böngészve Tarbay Ede kötetét, a Régi és új mesék Varjúdombról-t, nem volt kétséges, hogy megrendelem, és néhány másik kötettel együtt landolt a virtuális kosaramban, majd később a könyvespolcomon. Most jött el az idő, hogy elolvassam, és most is ugyanolyan bizsergető jó érzés áradt szét bennem olvasáskor, mint a mesesorozat nézésekor. Egész életemben egyetlen emberrel találkoztam eddig, aki hozzám hasonlóan szerette ezt a sorozatot. Mindenki más a kérdés felvetése után (Figyelj, emlékszem a Varjúdombi mesékre? Te szeretted?) csak negatívan tudott válaszolni. Félt tőle, utálta, nem szerette, borzalmas mese volt, stb. Na, de miért? Mert nem figyeltek rá igazán. Ezek a mesék tele vannak szeretettel, törődéssel egymás iránt, a közösség erejéról szólnak és a másik iránt odafigyelésről. Elismerem, hogy a képi világa egészen különeges, de itt jön a szülők feleőssége, akik nem magyarázták el a gyerekeknek, hogy ettől nem kell félni, ez nem ijesztő. És hogy a valódi mondanivalóra kell figyelni. Nemcsak nézni kell, hanem látni is, nemcsak hallani, de meghallani is.

Bevallom és elismerem, hogy egy-egy könyvön sokszor el tudok érzékenyedni. A Varjúdombi mesék is ez a kategória. Amikor könnyezve olvasom (nem, nem sírok, hanem könnyezek, olyan szépek és meghatóak ezek a történetek), egy jobb világba kerülök általuk. Varjúdombra, ahol még léteznek az igazi és fontos emberi értékek. Ahol nem átlépünk, átgázolunk a másikon, hanem észrevesszük, ha segítségre szorul, akkor is, ha nem szól róla. Főleg akkor.

Minderről szólnak a Varjúdombi mesék. Mindegyik. A régiek és az újak is. Remélem, hogy sokan fogják még olvasni ezeket a történeteket, és hozzám hasonlóan, szeretni is fogják őket. És olvassátok hangosan! Hangosan olvasva a legtökéletesebbek. És, ha tudjátok, vegyétek meg valahol dvd-n, ha még kapható.

A Fekete Sas Kiadó honlapján meg is vásárolhatjátok a kötetet.