Fiala Borcsa: Bűntény a Dunán

Már csak ez a kötet hiányzott, hogy végére érjek Fiala Borcsa kvázi sorozatának, ami a Kolibri Kiadónál jelent meg, és ezt éreztem a leggyengébbnek a kötetek közül, bár egy idő után ezt is megkedveltem olvasás közben. Nehezen kapott el a lendület, zavart ez a mágikus (vagy fantasy-s?) szál, ami a főszereplő kisfiúhoz, Petihez köthető volt, reméltem, hogy nem egy rossz fantasyt fogok olvasni a kötetben. Nekem hiányzott ebből a regényből az a lendület, amit megkaptam korábban Fiala Borcsa regényeiben, viszont érdekes felütés volt, hogy Peti és az apja egy lakóhajón élnek Óbudánál, a Dunán, és a férfi motorcsónakkal közlekedik, nem lép a szárazföldre.

Ennek is megvolt persze az oka, ami ki is derül a regényből az olvasónak, de Tamás kisfia élvezi ezt az életet, sok barátot szeret a hajósok között, ismeri a környék élővilágát, természeti kincseit, sokkal önállóbb szerintem, mint a kortársai, de ez abból is fakadhat, hogy édesapja szakácsként eléggé sokat és sokszor rendszertelenül dolgozik, a kisfiú nagyon ügyesen tudja ellátni magát, és feltalálja magát nehezebb helyzetekben is. Kialakulnak jóbarátságok is a regényben, így kezd el nyomozni a négyfős csapat, amikor bűncselekmények történnek a környéken. Mivel kiskamaszoknak íródott ifjúsági regényről van szó, természetesen nincsen olyan nagy titok az elkövetők személyét illetően, az író hagy nyomokat ahhoz, hogy rájöjjön az olvasó, mégis izgalmassá tudta tenni az író a történetet, fordulatos és csavaros eseményeket írt le, melyek fenn tudták tartani az érdeklődésemet az olvasás közben végig.

Szerettem Tamás és Zéni karakterét, az egyedülálló anyuka nagyon szimpatikus karaktere volt a regénynek, és Tamás is az a fajta apuka volt, akiről sütött, mennyire szereti a kisfiát, és mennyi mindent megtesz érte. A Kecskés-sziget őre is kedves mellékszereplő volt a maga kevésbeszédűségével, és szimpatikus megoldás volt, hogy a gyerekcsapat lánytagjának személyében behozott egy siket szereplőt Fiala Borcsa, amit a fiúk azonnal elfogadtak és befogadtak maguk közé, ez jó példa lehet az olvasóknak az elfogadásról úgy, hogy közben mégse szájbarágós módon tanít rá.

Amikor a komoly bűncselekményekre fény derült, kicsit aggódtam, nem keverednek e a gyerekek igazán komoly veszélybe, de a történet megmaradt könnyedebb ifjúsági regénynek még úgy is, hogy az állatokkal való rossz bánásmódra érzékenyebbek esetleg fájó szívvel olvashatják a regény egyes részeit.

Izgalmas volt a végkifejlet, ügyesen hozta össze a kötet két pozitív felnőtt szereplőjét Fiala Borcsa, és persze, amit ki nem hagynék: Zéni rajongása bizonyos élelmiszer iránt folyton mosolyt csalt az arcomra, és bármennyire is kíváncsi vagyok rá, nem fogom kipróbálni, milyen íze lehet az általa "megszült" ételkombinációknak.

Volt a regényben humor és izgalom, misztikum és sok kedvesség, barátságok kialakulása, a rossz emberek legyőzése és győzelem a gonosz felett együttes erővel és bátorsággal. A borítót is nagyon szerettem. Bár a Balatoni nyomozás a kedvencem, de el kell ismernem, hogy a Bűntény a Dunán című regény borítója tetszik a legjobban.

Jó könyv volt, izgalmas és kellemes kikapcsolódás, akár felnőtteknek is jó szívvel ajánlom, de szerintem minden ifjúsági regényt érdemes felnőtt fejjel is olvasni, mert hatalmas élményt tudnak adni. A magyar ifjúságiregény- és gyermekkönyv-szerzők kiválóak, hatalmas élmény a könyveiket olvasni, magas színvonalon űzik a "mesterségüket".

Király Anikó: Ne nézz vissza!

Király Anikó trilógiájának első kötetéről már írtam itt, most szeretnék egy kicsit örömködni és rajongani a második részről is. Örökre hálás leszek a Menő Könyveknek, hogy kiadták ezt a trilógiát, mert ahogy az első részt, úgy a másodikat is imádtam. A szereplők itt egyre közelebb kerülnek egymáshoz és az olvasóhoz. Már nemcsak egy bevezetőt olvasunk az életükbe, hanem benne vagyunk teljesen.

Kókusz egy zseni, ezt egyre nagyobb meggyőződéssel vallom, ugyanakkor őt is jobban megismerjük ebben a részben, és megsajnáltam őt. Nincsen könnyű sorsa, mégis irigylésre méltó, ahogyan az élethez, az emberekhez, egyáltalán mindenhez hozzááll. Csodálatos figura, akiért ugyanúgy szurkoltam a történet második részében, mint a balszerencsés babákért, akik - talán nem nagy spoiler - egyre kevésbé balszerencsések, ahogy fogynak az oldalak.

A Ne nézz vissza! központi eleme a négy gyerek - Andris, Lea, Gabi és Dani - barátságának kialakulás, elmélyülése, közös kalandok megélése Kókusz ötlete nyomán, melynek lényege a "balszerencsétlenítés". A fiú ugyanis azt az utasítást adja a gyerekeknek, hogy ha meg akarnak szabadulni balszerencsés jelzőiktől, közös instagram-fiókot kell létrehozniuk, közös programokat szervezniük és ezekről posztolniuk, természetesen megjelölve mindegyiknél Kókuszt is. Ahogy múlnak a hetek a négy "baba" jobban és jobban megismerik egymást, rájönnek, hogy milyen sok közös vonásuk is van, és hogy az egymásról alkotott előítéleteik mennyire tévesek. És ahogy múlik az idő, már nemcsak a Kókusz által előírt kötelező "együtt lógás" motiválja őket az együttlétekre, hanem a fokozatosan kialakuló barátság.

Közben megismerkedhetünk Kókusszal is, akinek már neve is van ebben a részben - még ha ezt egyelőre még csak az olvasó ismeri, a négy gyerek nem -, megismerkedünk a balszerencsés babák jó szellemének múltjával, hátterével. Bevallom, egyre jobban megszerettem őt, szurkolok neki.

Baráti és családi kapcsolatok bontakoznak ki előttünk, a szemünk láttára alakul (át) a főszereplők élete: nyitnak mások felé, levetkőzik bizalmatlanságukat, rájönnek, hogy fontos az őszinteség, és hogy felvállalják magukat. Ez a két lánynak kicsivel könnyebb - nyilván csak viszonyítás kérdése -, Andrisnak és Daninak picit nehezebb a dolga, de bízom benne, hogy a harmadik rész megadja nekik is a feloldozást és a megnyugvást.

A főhőseink mellett fontos megemlíteni, hogy a történet mellékszereplői - a gyerekekhez hasonlóan - fontosak a trilógiában, legyen szó akár emberekről, akár pedig Gyubiról.

Jó szívvel ajánlom a regényt mindenkinek, aki nyitott és elfogadó, akit érdekel a fiatalok sorsának alakulása és szeretné megismerni őket. Az azonban fontos, hogy mindenképpen az első kötettel kezde az olvasó, mert fontos, hogy megalapozzuk a gyerekekkel való megismerkedést és a további részeket.

A trilógiát a kiadó honlapján megrendelhetitek, de érdemes böngészni a honlapon, mert sok jó könyvvel találkozhatunk.

Lucy Diamond: A Tengerparti Kávézó

Az Eszméletlen szerelemhez és a Strandkönyvhöz hasonlóan ezt a regényt is az idei augusztusi romantikus readathonra olvastam. Izgalmas kihívás volt a számomra, mert kicsit testidegenek számomra a romantikus könyvek, de jó mókának tűnt, így belevágtam. Lucy Diamond könyve, A Tengerparti Kávézó volt a harmadik, amit elolvastam a readathon tizennégy napja alatt. Nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul a tényt, hogy ezt a könyvet is szerettem.

A főszereplő Evie a nagynénjétől megörököl egy kávézót egy cornwalli kisvárosban, és az ezt követő események alatt megismerhetjük, milyen is a lány családja, a párja, Matthew. Az, hogy ez nem egy támogató család, gyenge kifejezés. Evie a család fekete báránya. Minden szempontból kilóg a testvérei közül, és szembesül az olvasó azzal, mennyire irányítani akarják mások, mennyire akarják befolyásolni a döntéseit abba az irányba, amit ők jónak látnak, ami szerintük helyes. Az, hogy Evie mit akar, hát, az a legkevésbé se számít. Nehéz volt látni az őrlődését a megfelelni vágyás és az önálló út között, de Evie végül a saját kezébe veszi a sorsát, és így az örökségét is.

"Inkább legyek fekete bárány, saját, önálló személyiséggel, álmokkal és vágyakkal, aki képes máshogy gondolkodni, mint egy átlagos valaki... egy sima bárány, aki bamba módon követi a nyájat, és még bégetni sem mer, ha nem tetszik neki valami." (9. oldal)

"Hát, most már senki sem fojtogat, és senki sem mondja meg, mit csináljak. Minden rajtam múlik: az erőfeszítés, a siker, a vendégek, a torták, a költségek. Hirtelen elöntött a tökéletes szabadság érzése. Kerestem egy jó zenét a rádióban, és vidáman énekeltem egészen Carrawanig. vagy inkább hazáig? Mosolyodtam el magam." (229. oldal)

Evie döntése nem volt könnyű, és az utána következő napok sem, mégis becsültem benne a kitartást és az elszántságot. Nem adta fel, bármi történt is, ment előre, az álmai után. A le- és visszahúzó család ellenére rengeteg pozitívitás van ebben a könyvben: Elsősorban Evie személyisége, de azt is szép volt látni, ahogyan a kisváros lakói nyílnak meg fokozatosan az új lakónak és fogadják őt be a közösségbe, ahogyan Evie fogadja be őket a szívébe. Gyönyörű folyamat volt. Olyan, mint a való életben: lassan, fokozatosan történik, sokszor zökkenőkkel, de kialakulnak barátságok, jószomszédi kapcsolatok, és fordulnak egymás felé segítő kezek.

A romantikus szál is kedvemre való volt, nem csöpögött erotikától a regény, az az egy kifejtettebb éjszaka is kedves és mulatságos volt, olyanoknak is szívesen ajánlom, akik tartanak az erotikus regényektől. Ez nem az. Sokkal inkább egy bájos, kedves, szívet melengető történet útkeresésről, barátságok kialakulásáról, befogadásról-elfogadásról, és egy szerelem kibontakozásáról.

A fülszöveg így ajánlja a regényt: Romantikus, vicces és magával ragadó. Tökéletes olvasmány strandoláshoz. Jelentem, nekem is az volt, akitől messze áll a strandolás. Imádtam elejétől a végéig, szurkoltam a főszereplőknek és a mellékszereplőknek egyaránt, szerettem benne a tinédzser Phoebe-t, akit Evie szeretete és támogatása segít visszatalálni a családjához, de mindenki, még a kezdetekben otromba boltosnő is kedves lett a szívemnek a végére.

Biztos sokan vannak, akik - hozzám hasonlóan - ódzkodnak talán a romantikus regényektől, és akik azt gondolják, hogy ami romantikus, az csak vagy nyálas-szirupos lehet, vagy pedig erotikával telített. Nos, korábban talán én is így gondoltam, de az utóbbi időkben egyre több színvonalas és igazán jó romantikus történet kerül a kezembe, ahogyan történt ez a Romantikus Readathon két hete alatt is. Szóval, ha olyan vagy, mint én, és úgy gondolkodtál, mint én, merd tágítani az olvasnányaid körét. Sokszor van ezeknek a könyveknek mélységük is - legalábbis én legtöbbször sok komoly mondanivalót, elgondolkodtató helyzetet találok bennük, amik miatt - a kikapcsolódáson túl is - érdemes elolvasni őket.

Emily Henry: Strandkönyv

Az előző bejegyzésemben említett Romantikus Readathon második könyve Emily Henry regénye, a Strandkönyv volt. Érdekes volt ezzel kapcsolatban, hogy kicsivel korábban már elkezdtem olvasni, de pártíz oldal után se csúszott valahogy, nem kapott el a lendület, kicsit félreraktam. Aztán elolvastam az Eszméletlen szerelem című Hazelwood-regényt, és valószínűleg ennek köszönhetően lendületbe jöttem, így újrakezdtem a Henry-kötetet, és milyen jól tettem! Most már hamarosan befejezem a readathon harmadik könyvét is, ami szintén nagyon tetszik, így elmondhatom, hogy ezúttal szerencsés kézzel nyúltam a romantikusokhoz.

Sokat elmond arról, mennyire magaménak éreztem a történetet, hogy rengeteg kis post it-ot ragasztottam bele azokhoz a részekhez, mondatokhoz, bekezdésekhez, amik tetszettek.

"És ekkor döbbentem rá arra, hogy ha ijesztő, sötét helynek tánik a világ, a szeretet elröpíthet táncolni, a nevetés enyhítheti a fájdalmat, és a szépség lyukakat üthet a félelmed falán. Ekkor döntöttem el, hogy az én életemben jó sok lesz ebből a három dologból: szeretetből, nevetésből és szépségből. Méghozzá nem is csak magam, hanem anyu miatt, meg mindazok miatt, akik közel állnak hozzám." (9. oldal)

January, a női főszereplő elhunyt apja után megörökli annak házát, de ez nem olyan egyszerű, hiszen erről a házról sem ő, sem apja felesége, vagyis a a lány édesanyja nem tudott. Izgalmas kezdés. january romatikus regényeket ír, éppen szorítja a határidő, így érkezik meg a házhoz, hogy átnézze, eladja a bútorokat és meghirdesse a házat. Sem a szorító határidő, sem a szembenézés a múlttal és a megbocsátás kérdése nem olyan egyszerű. Gus a szomszéd ház lakója, komoly regények írója. Ahogy January, úgy Gus is alkotói válsággal küzd. A dolgok aztán úgy alakulnak, hogy fogadást kötnek, hogy egymás műfajában írnak meg egy-egy regényt, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki. Egy napsütötte nyár, egy csodaszép tó partján, kedves mellékszereplők kíséretében ismerkedhet meg az olvasó January történetével, Gus-szal való kapcsolatával és láthatjuk, ahogyan lassan, fokozatosan közel kerülnek egymáshoz. Ahogyan Ali Hazelwood regényében, az Eszméletlen szerelemben, úgy Emily Henry regényében is sok fájdalmas sebet kell begyógyítaniuk a szereplőknek, ki kell nyitni a szívüket, megbízni a másikban és vállalni a kockázatot a kapcsolatukért. Mégis... a Strandkönyv főszereplője, January - aki véleményem szerint több fájdalmat élt át addigi életében, mint a Hazelwood-regény Bee-je - nyitottabb, kedvesebb, sokkal kevésbé picsogós karakter, miközben őt is meggyötörte az élet és szembe kell néznie azzal, amit addig nem tudott az édesapjáról. Gus is harcolt a múltjával, és jó volt, hogy ebben January megpróbált segíteni neki. Habár tele volt gondokkal és félelemmel, törődött a férfival, észrevette őt, és nem csak a saját buborékában szenvedett.

Ez a könyv is humoros volt, kedves, meghitt, szívet melengető, nagyszerű olvasmány, és jó volt a két főhőssel együtt végig menni az útjukon, elkísérni őket, izgulni értük. Nem bánom, hogy elolvastam, sőt, kifejezetten örülök, hogy megismerkedhettem Emily Henry művével.

Ali Hazelwood: Eszméletlen szerelem

2023. augusztus 12. és 25. között rendezi (rendezte) meg Andi (Andi kis könyves világa néven booktuber, a moly.hu oldalon @Ngie néven) a Randizzunk - Romantikus readathon-t. Ennek keretein belül kellett három könyvet elolvasni a teljesítéshez. Részletek: https://moly.hu/esemenyek/randizzunk-romantikus-readathon-2023

Habár ritkán olvasok romantikus könyvet, szeretem ezeket az olvasási kihívásokat, mert mindig remek közösség alakul ki, és még ha nem is sikerül maradéktalanul a teljesítés, maradandó élményt adnak. Így én is belevágtam, és így került a kezembe első könyvként Ali Hazelwood Eszméletlen szerelem című regénye, ami a Maxim Kiadónél jelent meg. Én mindig tartok a hypeolt könyvektől, így ezt a kötetet is az óvatos ismerkedés jegyében vettem a kezembe, de úgy éreztem, jó lesz ez nekem, és nem csalódtam. Nem volt maradéktalanul jó élmény, volt benne olyasmi, ami számomra nem tette ötcsillagos olvasmánnyá, de egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, hihetetlenül élveztem a regényt, szerettem a történetet, izgultam a szereplőkért - legyenek azok fő- vagy mellékszereplők -, és az apró részletek is nagyon a helyükön voltak.

Talán a nyár okozta, okozza, de a rózsaszín borító sem zavart. :-) Meg hát Marie Curie-vel is megvett a fülszöveg, így belevágtam a könyvbe, és kevesebb, mint négy nap alatt el is olvastam. Egy romantikus regényt! Imádtam az egészet, szerettem a szereplők, kezdve a "láthatatlan" macskától Rocion át levi-ig. Bee is kedves karakter volt, és nagyjából a 180. oldalig bírtam is, habár bosszantott a Levi-jal való viselkedése, aztán amikor rájöttem, hogy nem lesz változás még jó ideig a történetben Bee személyiségét illetően, kicsit kezdtem a hajamat tépni miatt. Megértem én, hogy nehéz volt neki, a vőlegénye szakított vele és a barátnőjében is csalódott, a szülei régebben meghaltak, a testvére távol él tőle... de már akkor sem gyerek, hogy ne tudja feldolgozni ezeket, és amikor ott van mellette egy férfi, akivel együtt dolgozik, és szerencsétlen normálisan viselkedik vele, képtelen megérteni a pasit. Magyarázhat Levi, amit akar, Bee a maga buborékjában él és gondolkodik, süket és vak a férfi irányában, miközben vonzódik hozzá.

Eközben pedig a férfinak is van mit feldolgoznia, részéről mégsem éreztem semmit, ami miatt ne tudtam volna megkedvelni a karakterét, és bárhogy viselkedett vele Bee, mindig türelmes és kedves, normális maradt a lánnyal.

Na, de próbálok túllépni Bee-n, hiszen itt van Rocio, akit csak imádni lehet, nagyon bírtam a csajt, és örültem annak, ahogyan alakult az élete. Arra is nagyon kíváncsi voltam, hogyan fog "racionalizálódni" az a macska, akivel Bee első NASA-beli napján találkoztunk, mert az egy irtó aranyos macska volt!

Tetszett a történet vége, ahogyan a bosszantó-titokzatos dolgokra fény derült és ahogyan lezárult a regény. Imádtam a regény humorát, nem volt túl sok, ami számomra erőltetetté és rossz élménnyé tesz egy könyvet, de minden a helyén volt, éppen annyira volt vicces, amennyire az adott szituáció megkívánta; a humoros jelenetekben a szereplők szájába adott szavak illettek a személyiségükhöz. Sodró lendületű olvasmány volt életem első Ali Hazelwood-regénye, nagyon szerettem, biztos, hogy meg is fogom majd valamikor venni, hogy a polcomon legyen és újra tudjam olvasni, mivel könyvtári példányt olvastam most. Mindenkitől azt hallom, hogy az első magyarul megjelent regény jobb, mint ez, egyelőre nincsen összehasonlítási alapon, de azt mondta valaki, hogy ott a női karakter nem bosszantó. Nos, ha erre a történtre négy és fél csillagot adtam a Molyon, annak olvasatlanul megelőlegezem az ötöt és remélem, hogy nem okoz majd csalódást, ha elolvasom.

Király Anikó: Semmi pánik

Örülök, hogy úgy olvastam el az első részt, hogy már a polcomon pihent a folytatás, mert megvesztem volna, ha ekkora befejezetlenségben, mondjuk ki nyugodtan, hogy függővégben kellett volna élnem a második rész megjelenéséig/beszerzéséig. Mennyire, de mennyire szerettem ennek az öt fiatalnak a történetét, nincsen rá szó. Igaz, itt Kókusz még inkább mellékszereplő inkább, a hangsúly a balszerencsés babákon van, ahogy megismerjük mindannyiukat ebben a részben. Megismerjük az életüket, gondolataikat, örömeiket és bánatukat, nehézségeiket és szép pillanataikat. Közel kerülnek az olvasóhoz és igazán belopják magukat az ember szívébe. Az enyémbe legalábbis. Itt még Kókuszt nem tudtam hová tenni, és csak reméltem, hogy a folytatásban nagyobb hangsúlyt kap a karaktere, mert bizigálta a fantáziámat a srác.

Bánki Éva Petőfi-vírusának olvasása után kicsit hasonló érzésem volt, mint abban a történetben Sanyiról: azért létezik a történetben, hogy kihozza a valódi főszereplőink jó oldalát, hogy le tudják vetkőzni a gátlásaikat, hogy pozitív irányba tudjanak fejlődni, önbizalmuk megerősödjön. A napi vonatkozás Diósvámhatár és Budapest között a mindennapi megszokás, a rutin része a gyerekeknek, ide csöppen be Kókusz, aki nemcsak a négy tinédzsert "készíti ki" - egyfelől borzalmas kókuszszagával, másfelől kifogyhatatlan kíváncsiságával -, de a vonaton utazó mindenféle emberek is érdeklik, mindenkivel összebarátkozik. Igen, kicsit talán olyan volt a szememben, mint egy jótündér, egy kis varázsló, aki nem engedi az embereket belesüppedni a bánatukba, komor hangulatukba, aki segít jó irányba terelni a gondolatokat és sorsokat. Mint egy jó pszichológus. Szerettem Kókuszt, de valamiért mindig szomorú is voltam miatta, vajon mi lehet az ő története. Ez nagyon érdekelt.

Ennem az első részben erre persze nem kaptam választ, viszont részletesen megismerhettem a balszerencsés babák születésének körülményeit, eddigi életüket; mi foglalkoztatja őket, mi bántja őket, hogyan gondolkodnak.

Valójában ennyi ez az első kötet, egyfajta bevezető, azonban nagyon is fontos a történet további alakulása tekintetében. Boldog vagyok, hogy megismerhettem ezt a történetet, hogy Király Anikó ilyen remek regényt írt, és amíg olvastam, folyton abban reménykedtem, hogy a folytatások is legalább ennyire jók legyenek. A második részről írt bejegyzésben pedig kiderül, hogy vajon legalább ennyire jó volt e a Ne nézz vissza, mint a Semmi pánik.

Maros Edit: A szívemben titokban

Gyerekkoromban nagyon szerettem a régi, fekete-fehér, magyar filmeket, és habár - gyerekként - Karády Katalin egyáltalán nem tartozott a kedvenceim közé, fiatal felnőtt fejjel már jobban kedveltem, de azt hiszem, Karádyt inkább felnőtt fejjel lehet érteni, értékelni. Ő kilógott a sorból, nem volt átlagos ember, nem volt átlagos karakter; az arca és búgó, mély hangja is nehezebbé teszi azt, hogy megszeressük. Természetesen ez az én véleményem, és lehet, hogy másnak azonnal a kedvence lett, ahogy először látta filmen. Három éve olvastam a Hogyan lettem színésznő? című kötetet, mely három részből áll, az első harmada a színésznő emlékezése, a vége egy vele készített interjú – ezeket nagyon élveztem, jó volt megismerni őt, megtudni, mit tett, mit érzett, mit gondolt. Minden elismerésem és tiszteletem az övé, embereket mentett egy olyan korszakban, ahol már azért is börtön járt, ha csúnyán nézett az ember valakire, akire nem kellett volna még rápillantani sem. Beválasztották a Világ Igazai közé is. Mióta olvastam ezt a kötetet, nagyon szeretem Karádyt.

Na, de hogy miért is ez a hosszú bevezető? A szívemben titokban című Maros Edit-regény főszereplője, Lotti száműzetésnek éli meg, hogy vidéki rokonainál kell töltenie a nyári szünetet. Ám megváltozik a véleménye, mikor a padláson rábukkan egy füzetre, amelyből nem csak sosem látott édesanyja gyerekkori alakja bontakozik ki, hanem egy legendás színésznőé, Karády Kataliné is, akit rejtélyes szálak fűznek a kislány dédnagymamájához… A múlt titkait felfedezve Lotti a saját életére is más szemmel néz, főleg, mikor megismerkedik a kertben segédkező Péterrel…

Nagyon szerettem a jelen szálát, Lotti nyarának bemutatását, a kislány megnyílását a rokonai iránt, elhunyt édesanyjával való megismerkedését. A magányos lánynak nagy szüksége volt olyan emberekre, akik szeretik, hiszen az édesapja nem a legjobb apa, bárhogy is szépítjük a dolgot, nem sokat foglalkozik a kislánnyal. És ez a folyamat szépen, lassan van kibontva, abszolút valós érzés olvasás közben, az írónő nem akarta elhitetni velünk, hogy egy tüskés, idegenkedő, bizalmatlan lány tíz oldal leforgása alatt a szívébe zárja távoli rokonait.

Jó volt az is, ahogyan Maros Edit összeköti a múltat, Karády életét a jelennel: ötletes volt a regény megtalálása és Lotti általi továbbírása. Ehhez a regényhez fűződik a múlt: ahogyan haladunk Lotti édesanyjának regénykezdeményének megismerésében, kibontakozik az olvasó előtt a híres színésznő élete. Ehhez Maros Edit kutatásokat is végzett, A szívemben titokban megírásához felhasznált irodalmakat megtaláljuk felsorolva a könyv végén. Ezek között szerepel az általam 2020-ban olvasott kötet is. A Pusztaszeri László-kötet fel is keltette az érdeklődésemet, mindenképpen el fogom olvasni majd.

Érdekes volt, hogy ez a korszak az, ami megjelenik Kondor Vilmos Budapest-sorozatában is, melynek első három kötetét olvastam eddig, és felbukkant benne Újszászi és Karády alakja is. Izgalmasak ezek a felismerések, rátalálások a könyvek olvasásakor.

Mindemellett a sok-sok pozitív élmény ellenére sem tudtam tökéletesnek érezni Maros Edit regényét, és éppen a múlt szála miatt. Lotti nyara számomra hihetetlenül élvezetes volt. Szerettem Lotti édesanyjának nagynénjét, Pétert, és nagyon kíváncsi volt a dédi múltjára. És bevallom, a regény végét meg is könnyeztem kicsit, mert olyan szívbe markolóan szép volt.

És éppen a Karády-vonal vitte nekem félre az olvasás élményét, annyira didaktikus volt, annyira iskolaszagú, olyan tanító jellegű. Érződött, hogy az írónő sokat olvasott a színésznőről, de ennek a tudásnak a beépítése nem volt számomra gördülékeny, megzavarta az olvasásomat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez rossz könyv lett volna, nekem volt csupán egy kicsit zavaró. És sokat kaptam a regénytől, mivel újra felkeltette érdeklődésemet Karády iránt, hogy olvassak még róla és Újszásziról.

Egy másik érdekesség, hogy A szívemben titokban című regényben megjelenik Claire Kenneth, magyar származású, amerikai írónő is, akivel amerikai élete során a színészlegenda megismerkedik és barátságba kerül. Nemrég pedig egy Claire Kenneth novelláskötet került a kezembe, A hermelines hölgy, amiből megismerhettem, hogy Kenneth - aki akkor még nem volt Kenneth - hogyan hagyta el az országot férjével.

Szóval habár ez a regény nem volt ötcsillagos olvasmány, számomra nagyon sokat adott, és biztos vagyok benne, hogy be fogom szerezni, mert szeretném a polcomon tudni.

Márai Sándor: Csutora

Egy újabb Márai-regény, amiről nem tudok erős érzelmi felindulás nélkül beszélni vagy írni. A Csutora vérrel és fájdalommal írta bele magát az elmémbe és a lelkembe, borzalmas élményt nyújtva. Ez a borzalmas élmény azonban egy ötcsillagos regényben található, mivel Márai Sándor tökéletes írta le az egész folyamatot, ami a történetben eltelt néhány hónapban zajlott a budai polgárcsalád lakásában és életébe - és Csutora életében.

Gyűlöltem a férfit és a nőt. Ahogy olvastam, egyre jobban gyűlöltem őket azért, ahogyan Csutorával bántak. Mert nekik a kutya csak egy snorrka volt, egy apró, felesleges kis ajándék, semmi több. Nem volt tétje az életének, nem volt jelentősége. Nincsn pénz nagy ajándékra, hát menjünk el az állatkertbe, és vegyünk meg hatvan forintért egy ágy alól előhúzott egyhónapos kiskutyát, mert olyan divatos a puli, és hát kevés a pénz. Fú, de gyűlöltem ezt a könyvet. Úgy, hogyan az Eszter hagyatékát. De amíg Eszternek van választása, csak éppen rosszul dönt, addig Csutorának nem volt választása. Ő csak szeretetet szeretett volna kapni, ahogyan azt is akart adni. Kölyök volt, akit idő előtt elvettek az anyjától és becsomagolva a fa alá raktak snorrkaként. Édes, drága Csutora, gy szerettem, hogy megfájdult a szívem olvasás közben. Borzasztó volt, ahogyan bántak vele, és ezt egyszerűen nem foghatom arra, hogy más kor, más kutyanevelési értékek. nem tudom elhinni, hogy akkor normális volt az, hogy ha egy egyhónapos kölyök fél a póráztól, akkor erőszakkal rá kell rakni, a pórázt az asztal lábára kell kötni, és végignézni egy fél órán át, ahogyan a szerencsétlen állat őrjöng a félelemtől, veti magát, jobbra-balra, és retteg.

Sose szerették. Pedig Csutora annyira akarta. De nem nevelték őt, nem szerették, nem terelgették kis életében előre, helyes irányba. Amikor pedig a végkifejlet megtörtént, megint Csutora húzta a rövidebbet. Miért ne, hiszen csak egy snorrka, akiről még ki is derül, hogy még csak nem is fajtiszta puli. Ha rosszat tesz a kölyökkutya, valóban a teljes és tökéletes szeretetmegvonás a legjobb, aztán, amikor elvadul, legalább bizonyítva láthatjuk azt, hogy ez egy rossz kutya. Ugye?

Az utolsó két fejezetet kétszer kellett elolvasnom, mert könnyes szemmel olvasva először nem is fogtam fel, hogy valóban azt olvasom, amit. Hogy tényleg megtörténik a szemeim előtt - még ha csak egy könyv lapjain is - amit olvasok, és újra el kellett olvasnom, mert egyszerűen nem fogtam fel. De másodszor is ugyanaz volt a szöveg.

A korszak társadalmát remekül visszaadja a regény. A korszakot, a polgári életmódot, a légkört, hangulatos és eleven a téli Budapest leírása is, ebben is remek a szöveg és a történet.

Márai fájdalmas író. Fájdalmasak a könyvei. De nem rossz író. Éppen ellenkezőleg. Ettől lesz jó író és a könyvei jó könyvek. Mert nem langyos olvasmányok, mindig megmozgatja az ember szívét, lelkét, érzéseit, gondolatait. A Csutora egy tökéletes, nagyszerű könyv, csak éppen kitépi a szívedet.