Kérem, én eddig azt hittem, hogy a Balatoni nyomozást nem fogja űberelni semmi, erre tessék: Fiala Borcsa ebben a regényében megugrotta a lécet. A Bakonyi zsiványok egy mostanában divatos témára, az időutazásra építve ismerteti meg az olvasót az 1800-as évek zsiványvilágával - a nagyon is jelenben élő Kadosa segítségével. Vannak olyan magyar ifjúsági szerzők, akiktől bármit elolvasok. Nem kell tudnom semmit a történetről, én már meg is vettem, ha hallottam a megjelenésről, mert tudom, hogy nem fogok csalódni. Az egyik ilyen szerző a listámon Fiatal Borcsa is. Lehet, hogy csak mázlija volt eddig az írónőnek, de nem tud rosszat írni. Volt olyan regénye, ami kevésbé tetszett, de az sem volt rossz, csak egyszerűen nem kapott el úgy, ahogyan mások. Ilyen volt A bodrogközi rém, ami remek lett volna, igazán, csak volt benne valami, ami nekem nem volt szimpatikus. Ettől azonban másnak az lehet. Na, de térjünk vissza a betyárokhoz, hiszen az ő történetük a bejegyzés témája.
Engem már a természeti környezettel levett a lábamról a regény, éreztem az erdő illatát, hallottam hangjait. Éreztem a hideget az arcomon, és bizony ismerős volt a sár is, mert én is sokszor cuppogtam túrázás közben bokáig sárban, néha nem tudva, hogyan megyek fel az emelkedőn, máskor pedig nadrágféke jőve le egy erősen lejtős, saras szakaszon. Ugyan a Bakonyban még nem jártam, de otthonos volt hát a helyszín, ahol Fiala Borcsa 2023-as regénye játszódott.
Amikor a tizenkét éves Kadosa iskolájában a csőtörés miatt online oktatást rendelnek el, a szülők - munkahelyi elfoglaltságaik miatt és mert a tapasztalat alapján a fiút nem lehet egyedül hagyni otthon - átteszik kisfiúk "székhelyét" annak nővéréhez, az erdész Linához, a Bakonyba, ahol aztán egy séta (ellógott online tornaóra) közben Kadi találkozik egy különleges rókával, aki által egy különleges világban találja magát: az 1869. esztendő Bakonyában, a betyárok között. A fiú nemcsak megismeri a betyárokat, sokukat őszintén megkedvel, de alapos ismereteket szerez az életükről, amivel igazán brillírozhat történelemórán, a rettegett Bakcsynál. A tanárt lenyűgözi Kadi ismeretanyaga, a fiú moat kap először igazi dicséretet az iskolában, amire roppant büszke, csakhogy meg kell magyarázni, honnan tud ennyi mindent...
A fák élnek, kapcsolódnak egymáshoz, az emberhez. Lina teljes szívéből erdész, imádja a hivatását, imádja a fákat, és ez a szeretete lényeges lesz a történet szempontjából is. Olyan otthonos érzéssel olvastam ezt a regényt, nem is tudom megfogalmazni. Szerettem a múltat, szerettem a jelent, az írónő pedig remekül kanyarította a történet szálát Ráday Gedeonnal és a pandúrokkal, majd pedig szerettem a lezárást is, ahogyan Kadosának - talán nem meglepő és nem számít spoilernek - sikerült megmentenie a barátait.
A fantasy pedig nem csak az időutazásban érhető tetten a kötetben, de másban is, amit nem árulok el, legyen titok, eszméljen rá erre az olvasó maga.
Remélem, Fiala Borcsa még sok-sok regénnyel fog minket megörvendeztetni a jövőben. Én pedig már várom, hogy elolvassam a szerző Lepkebáb című, szintén 2023-as regényét is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése