2022. február 1., kedd

Maros Edit: Bonyolult egy szerelem

Az a helyzet, hogy elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam néhány molyos értékelést a kötettel kapcsolatban, és kicsit elbizonytalanodtam, kell-e nekem ez a rész. Csakhogy az első kettőt nagyon szerettem, megkedveltem a szereplőket is, és arra gondoltam, talán túlzóak voltak a negatívabb kritikák a regénnyel kapcsolatban, talán nem is annyira, és nem is olyan, és a többi.

A Menő Könyvek által 2021-ben kiadott Bonyolult egy szerelem a #bonyolult-sorozat harmadik részeként jelent meg, és egyértelmű volt, hogy nekem kell ez a sorozat, az első rész, majd a második után el akarom olvasni. Hogy is kezdjem? Nos, megbánni semmiképpen nem bántam meg, hogy rászántam az időt. De...

Igen, de, mert sajnos sok dologban egyet kell értsek azokkal, akik negatívabban írtak erről a regényről. Akartam szeretni ezt a történetet, de Adél nem engedte. Nem ismertem rá Adélra ebben a részben. Mintha nem is az a lány lett volna, akit megismertem az előző könyvekben, és akit a barátai közös életükben megismertek. Adél folyamatosan csalódást okozott, és nemcsak nekem, hanem a kötet szereplőinek is, miközben egyikük sem érdemelte meg azt a bánásdot, azt az elhanyagolást, amiben részesült főhősünk részéről. Rendben van, hogy szerelmes, ez fontos, és nyilvánvaló, hogy más dolgokra ilyenkor kicsivel kevesebb időt tud szánni az ember. De hogy semmi más ne létezzen, azzal nem tudok egyetérteni. A legjobb barátait vette semmibe, csakis a saját nézőpontjából volt képes mindent szemlélni, nem volt képes belehelyezkedni a barátai nézőpontjába - valójában nem is érdekelte Adélt, mi van Tomival vagy Kittivel, hiába mondogatta vagy gondolta néha, hogy "jaj, de rossz vagyok, megint csak magamról beszéltem, na de majd legközelebb megkérdezem,. mi van Kittivel". A barátság nem így működik, és ezt éppen Adélnak kellett volna a legjobban tudnia.

Sajnos ez a regény lapról lapra egyre jobban idegesített, és csakis Tomiért, Kittiért és Ádámért, valamint a többi szereplőért olvastam el, nem Adél miatt, akit pedig annyira megszerettem az első két részben. Hogy valóban ilyen egy tini, ha szerelmes? Nem tudom, mert én sosem voltam ilyen. De sem tinédzserként, sem felnőttként. Ha voltak is nehezebb periódusok az életemben, és néha el is hanyagoltam esetleg a számomra fontos embereket, azt gondolom, sosem viselkedtem úgy, mint a regénybeli Adél.

Azt sem értem, miért kellett folyamatosan hazudni? Mi volt ez az őrült mánia, hogy sosem volt képes a lány őszinte lenni senkivel? Soha nem mondta el az igazat, vagy csak elhallgatva a felét, elferdítve a valóságot vagy teljesen kamu szöveget nyomva a másik képébe. Aztán meg csodálkozott, hogy a történtek egyre jobban megkavarodnak, hogy szinte már csak a Jóisten volt képes kiigazodni Adél hazugságainak és füllentéseinek hálójában. A mai tinik tényleg ennyit hazudnak? Tényleg nem képesek egy őszinte szót sem kiejeteni a szájukon, még a barátaiknak sem? Nem tudom, nincsen tinédzser ismerősöm, de a kötet főszereplőjében óriásit csalódtam.

Azt reméltem, hogy egy hasonlóan komfortos és kellemes olvasmány lesz, mint az első két rész. Nyilván, alapvetően az volt, de mégsem éreztem azt a felszabadultságot olvasás közben, mint a sorozat más köteteinél. Itt nem tudtam úgy szurkolni a főhősnek, mint korábban tettem. Ez persze az én szubjektív véleményem. Az azonban biztos, hogy az olvasás közben feltörő érzéseim ellenére Maros Edit most is egy remek regényt írt, amit szívből tudok ajánlani, ha szeretnéd megismerni a fiatalok történetét, de persze mindenképpen az első résszel kezdd az olvasást, mivel a részek erősen egymásra épülnek, így lesz élvezetes az olvasás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése