Borsi Bálint: Itt majd más lakik

 Borsi Bálint első verseskötete jelent meg 2024 könyvhetére a Fekete Sas Kiadó gondozásában. S mit lehet tudni a költőről? 1992-ben született Budapesten, Rákospalotán él, tanít, költ, műfordít. Évek óta publikál rangos folyóiratokban, antológiákban - olvashatja a kötet hátuljában az érdeklődő, ha felkeltette a kíváncsiságát ez a kisalakú, vékonyka kötet, melynek már a borítója is vonzza az embert, hogy belelapozzon.

Deduktív vers arról, hogy ki nem csavarta vissza a kupakot a fogkrémes tubusra

Ha ez ember jól körbe néz,
tényleg mindent tűvé tesz,
kutakodik, keres, pásztáz,
sehol sincs a sáros, ádáz,
legalábbis bűnrészes,
sehol nincs egy aljas lator,
bárhogy kutat, keres, pakol,
sehol nincs a gaztevő,

akkor sajnos asszem ő.

Ezek a versek üdítőek voltak, frissek, egyszerre szórakoztatóak és elgondolkodtatóak; olyan versek, amik az életünk mindennapi, alapvető kérdéseivel foglalkoznak kortárs, mégis közérthető nyelvezettel. Hiába szeretem ugyanis a verseket, a mai kortárs költemények sokszor ijesztőek a számomra elvontságukkal. Mintha ezek a versek piedesztálról néznének rám, gúnyos mosollyal, hogy Na, értsz? Nem értesz? Mit értesz? Mintha ma verset írni egyet jelentene azzal, hogy az olvasónak nem szabad értenie, amit olvas, és akkor jó a költemény, ha maximum valahol a kislábujj tájékán bizsereg valami az olvasóban olvasás közben, de nehogy rokonszenvet érezzen vagy bele tudjon helyezkedni, mert akkor a költő elrontotta az egészet. Szóval itt is kérem, aki tud érthető, mai kortárs versesköteteket, ne tartsa vissza magát, mert olvasnám. A jónak nem kell, hogy szinonímája legyen az elvont.

Borsi Bálint verseskötete az a fajta könyv, amit az ember fel-, fellapoz, bele-, beleolvas, idéz belőle. Olyan kötet, amiből egyes élethelyzetekben beugranak sorok, és előkapod azzal, hogy Figyelj, ez pont olyan, mint itt! És ezzel sokkal több a számomra, mert - néha - egy kicsit én is vagyok. Ráadásul rímek vannak benne! Hát nem csoda, hogy rímeket találunk egy mai, kortárs verseskötetben? Imádtam! Talán velem van a baj, a "régi iskola" vagyok még, ami Radnótin, Babitson, Tóth Árpádon és társain nőtt fel, amikor a vers vers volt még.

Lehetett mosolyogni, elgondolkodni,  nevetni olvasás közben, ezt mond adta az Itt majd más lakik nekem, és a pozitív élményhez nagyban hozzájárultak a príma illusztrációk, amik illeszkedtek a kötet fizikai megjelenéséhez, kiviteléhez.

Borsi Bálint első verseskötetére a 2024-es könyvhéten Néráth Mónika, a kötet szerkesztője hívta fel a figyelmemet, nagy szeretettel és lelkesedéssel beszélt a könyvről, már csak ezért is szerettem volna elolvasni, és a dedikáláson a fiatal szerző is szimpatikus volt, ahogyan első alkalommal várta az érdeklődőket, majd azok megérkeztek, sokan voltak... Jó volt. Szép volt.

Nagyon köszönöm a Fekete Sas Kiadónak, hogy elolvashattam a kötetet, és kaphattam egy példányt, ráadásul személyesen Móni adta át nekem a könyvhéten.

Akinek az érdeklődését felkeltettem a kötet iránt, keresse fel a kiadó honlapját, és rendelje meg a könyvet.

Fenákel Judit - Gergely Ágnes: Patchwork

"A szép Fenákelné, így emlegették anyut a falubeliek. Évtizedekkel később döbbentem rá, hogy harmincéves volt. Viruló, egészségtől duzzadó, férje szerelmében fürdő fiatal nő. Aztán rászaladt az ég, és ő megtartotta." (Azt álmodtam, p. 63.)

Ez a kötet kitépte a lelkemet.

A könyvtárban böngészve keltette fel az érdeklődésemet a vékonyka könyv: megfogott a címe és elvarázsolt a borítója. Előtte még sosem olvastam egyik szerzőtől sem, habár ismertem mindkettejük nevét. A Múlt és Jövő Kiadó gondozásában 2021-ben megjelent kötetben Gergely Ágnes verseit és Fenákel Judit novelláit olvashatjuk.

Aki olvasta már a Patchwork című könyvet, az érti, miért rázott meg engem a borítóhoz felhasznált fotó, amit tökéletes választásnak érzek. Megmutatja mindazt, amit bennem kavargott olvasás közben és amiről ez a válogatás szól. Gergely Ágnes versei gyönyörűek (úgy érzem, kell még majd olvasnom tőle), de Fenákel Judit novellái a lelkemig hatoltak. Megrendítettek ezek a szövegek, pedig azt hittem, eléggé fel vagyok már vértezve, hiszen viszonylag sok könyvet olvastam eddig már a Holokausztról és a zsidóságról. De nem. Ennek ellenére váratlanul értek és szíven ütöttek.

"Attól kezdve Sontaghné reggeli imája így kezdődött: Péterke, hol vagy? De az, akinek erre a kérdésre válaszolnia kellett volna, süketnek tettette magát, és hallgatott." (A Sontagh lányok, p. 35.)

A zsidóság huszadik századi története nemcsak az elhunytak, de a túlélők miatt is tragikus, hiszen ők - akarva-akaratlanul - továbbvitték őseik tragédiáját, s igyekeztek feldolgoznia történteket, mert tovább kellett élniük. A halottak miatt és maguk miatt és a jövő generációi miatt is.

"A lányok dolgosak voltak, és mosolygósak. Nem jókedvükben mosolyogtak, azt gondolták, ha szakadásig szedik a répát, és közben jókedvet mutatnak, sikerül megmenteni az anyjukat a kiselejtezéstől." (A Sontagh lányok, p. 35-36.)

Évtizedek óta a miérteken gondolkodom, de nincsen válaszom. Hogy lehetne válasz erre? Az emberek nagy része így van kódolva: valakit muszáj gyűlölnie, hiszen magát mégse gyűlölheti. Könnyebb áthárítani másra a felelősséget, mint szembenézni saját kudarcainkkal és változtatni az életünkön. Könnyebb irigyelni, ami másnak megadatik, mint keményen megdolgozni azért, hogy neki meglegyen. Azt gondolják, a bennük lévő megmagyarázhatatlan félelmet (a jövőtől, a sorstól, bármitől) legyőzhetik, ha megtestesítik. És persze nagyon könnyű a (sok esetben) tanulatlan, műveletlen tömeget befolyásolni is. És ha él valakiben az erőszakos hajlam, azt gondolja, joga van kiélni valahol, valamin, valakin. Az ilyen embereknek mindegy, hogy a nemzetisége más, a politikai meggyőződése, a szexuális beállítottsága vagy a vallása tér el - valakit találnia kell.

Nem tudom, van-e kutatás arra nézve, hogy a családon belüli erőszakot, rablást, rongálást, és más erőszakos bűncselekményeket elkövetők között mekkora százalékban találhatóak ezek az emberek, de érdekes lenne tudni.

Visszatérve azonban a kötetre: ebben a könyvben nemcsak méltatlan keresztény embereket talál az olvasó, hanem - miként A goj siksze című novellában -  olyanokat is, akik emberi viselkedése, tartása és kitartása példa értékű bárki számára.

Nagyon, nagyon szerettem ezt a könyvet. Olvassátok el ti is, mert - úgy hiszem - sokat ad annak, aki a kezébe veszi. A könyvet keressétek a kiadó honlapján.

Gergely Ágnes: Hajnali áhítat

Dicsértessék, ki terhet ad,
és ki könnyít a terhen,
s ki tudja, nincsen más kudarc,
csak a befejezetlen,

dicsértessék, ki szóra bír,
mert lábánál a zsámoly,
ha ráhajtod a homlokod,
mindig mérj, sose számolj,

dicsértessék, ki jellel olt
– veszélynek higgy, ne tapsnak –,
ahogy a fényérzékelést
megadta a kakasnak,

temesse hajnal késhegyét
toronyzúgás a csendben:
dicsértessék, ki nem teremtett
rabszolgának engem.

Kiss Ottó: Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra

 Eddig háromszor

mentem világgá.

Először az ajtóig,

aztán a szomszéd házáig,

legutoljára meg

a lakótelep széléig.

Ha megint

világgá megyek,

nem fordulok vissza többé,

mert úgyis hazatalálok,

hiszen a Föld gömbölyű.

A Csillagszedő Márió már többedik kiadását éli a Móra Könyvkiadónál. Kiss Ottó kötete legutóbb 2023-ban jelent meg - a korábbiakhoz hasonlóan - gyönyörű borítóval. Szeretném megemlíteni Paulovkin Boglárkát, akinek nevéhez fűződik ennél, a harmadik kiadásnál is a borító és a kötet illusztrációja.

Ma szerencsés napom volt:

találtam egy négylevelű lóherét.

Kiss Ottó verseinek olvasása közben folyamatosan a kamaszkoromban megismert svéd gyermekversek jutottak az eszembe. Még talán jobban is, mint a Szólj, ha kell egy barát című kötet olvasásakor. A szerző remekül tudta visszaadni az északi gyermekversek stílusát, hangulatát, humorát.

Márió azt mondta,

hogy régen, amikor

az apja meg az anyja

elváltak,

ő kutyát kapott ajándékba.

Megkérdeztem a papét,

hogy velük mi van,

de azt felelte,

hogy ők soha nem válnak el,

mert annyira szeretik egymást.

 

A kutyát már

meg sem említettem.

Imádtam ezt a vékonyka kis könyvet, hatalmas élmény volt elolvasni a verseket, miközben az illusztrációkat élveztem.

Ha nem viselem

mindig a szemüveget.

felnőttkoromban sem

leszek előrelátó?

A gyermeki bölcsesség meglepően jópofa és elgondolkodtató - szerintem Kiss Ottó lélekben nem veszítette el gyermeki lényét, különben biztosan nem tudta volna így megírni ezeket a szövegeket.

A mélység az ugyanolyan,

mint a magasság.

Csak máshonnan kell nézni.

A könyvet itt is telecetliztem, ez is az a fajta olvasnivaló, amit az ember nem a polcát hátsó végébe rak le, miután elolvasta, mert időről időre elő fogja venni, hogy bele-beleolvasson később is. Nehéz többet írni. Én nagyon szerettem. Jó élmény volt az olvasása, szívből tudom ajánlani mindenkinek.

Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy megismerhettem Kiss Ottó könyvét. Ha felkeltette érdeklődéseteket az értékelésem, a könyvet megtaláljátok a Móra Könyvkiadó honlapján - sok más remek könyvvek együtt.

Patat Bence (ford.): Szólj, ha kell egy barát. Kortárs skandináv gyerekversek

 Szólj,

ha kell egy barát.

A helyedben

én

nekem szólnék.

 

2023-ban jelent meg Patat Bence fordításában a Szólj, ha kell egy barát című, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó kötet a Móra Könyvkiadónál. A verseket pedig olyan nevek jegyezték, mint például Marten Melin, Synnea Lea, Lotta Olsson, Thorstein Thomsen vagy éppen Andri Snaer Magnason.

Nagy várakozás előzte meg ennek a könyvnek az elolvasását, de azt gondolom, mindenki így lett volna vele, ha - hozzám hasonlóan - gyerekként már találkozott olyan "klasszikusokkal" korábban, mint például:

Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

vagy éppen

Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy vörös és elálló
fül.

Nos, ilyen - a memóriából kitörölhetetlen, többévtizedes - előzmények után talál rám a könyv és én a könyvre, hála a Móra Könyvkiadónak. A Szólj, ha kell egy barát azok közé a könyvek közé tartozik, amit folyton a kezébe vesz az ember, bele-beleolvasni, visszateszi a polcra, majd egy kis idő elteltével ismét leveszi a polcról. A versek - fejezetekbe csoportosítva - a gyerekek életének apró mozzanatait örökítik meg, mint amilyen a szigorú és hónaljszagú nagymama, a születésnap, apu horkolása, a családi kapcsolatok, iskola és osztálytársak... Ez az egyik kedvencem:

Amikor összefutott az osztály

leghelyesebb lányával, azt mondta neki,

hogy csak a hétvégi bulira vesz italokat, de

aztán odakiáltott az anyukája az üzlet túlsó végéből,

hogy mennyire klassz alsógatyát

talált neki.

Életkortól függetlenül jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást nyújt ez a kötet. Érdemes kézbe venni, ha arra vágyunk, hogy felvidítson, de akkor is, ha csak el akarunk olvadni a cukiságtól. Olyan igazi, őszinte gyermekversek hatását keltik a szövegek, a szerzők remekül megragadták a gyerekgondolatokat. Rímes és rím nélküli vers egyaránt akad a kötetben, megtalálja mindenki az ízlésének legjobbat, legkedvesebbet. A magam részéről elhasználtam néhány post-it-et olvasás közben.

Az illusztrációk miatt is érdemes végiglapozni a könyvet, Schall Eszter keze munkáját dicsérik a rajzok és jól megragadták az egyes versek hangulatát.

Ajánlom hát ezt a könyvet kicsiknak és nagyoknak, gyerekeknek, tiniknek, felnőtteknek. Unokéknak és nagyszülőknek. Unokaöccsöknek, nagybácsiknak. A tanítőnőnek, a szomszédnak, a földszinten lakó házmesternek... Egyszóval mindenkinek. Tényleg.

Köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy jóvoltukból egy példány kerülhetett hozzám, és a "mai svéd gyermekversek" után megismerkedhettem a "kortárs skandináv gyermekversekkel". Az érdeklődőknek pedig ajánlom a kiadó honlapját, ahol minden mórás könyvet megtalálhatnak és megrendelhetnek.

Szabó Lőrinc: Szél hozott

A Szabó Lőrinc gyermekverseinek válogatását tartalmazó kötet 2016-ban jelent meg a Móra Könyvkiadónál. A Szél hozott már messziről megragadja az ember tekintetét a borítóval, számomra vonzó és barátságos volt a kis figurával a fa ágán, a hulló levelekkel. Ugyan a kötetben nem csak őszies hangulatú verseket olvashatunk, mégis ideális volt ezen az esős, borús szeptemberi napon.

Sok versnél éreztem, mennyire jogos a könyv alcíme - Versek gyerekeknek és felnőttelnek -, mert ugyan gyerekversekről beszélünk, előfordult, hogy úgy éreztem, valamelyeket inkább felnőtt fejjel érti és értékeli az ember igazán. Gyerekkoromban sok Szabó Lőrinc-verset hallottam, olvastam, most sok olyannal találkoztam, amik eddig nem kerültek elém. Jó volt újakkal megismerkedni amellett, hogy a kötet illusztrációi a válogatásnak ugyanolyan fontos részei, mint a versek. Egyszerűen tökéletesek voltak Schall Eszter rajzai, kívánni sem tudtam volna szebbeket és hangulatosabbakat. Néha komor vagy szomorú volt a hangulat, Schall Eszter nagyon jól ráérzett Szabó Lőrnc verseire. Minden évszakot felvonultat a verseket válogató és a kötetet szerkesztő Milya Zsolt, de nemcsak évszakokat, hanem különböző élethelyzeteket, különböző érzelmi állapotokat is átadnak a költemények. Többet újra és újra elolvastam, miközben gyönyörködtem a rajokban, és kellemes élményt adott, hogy nemcsk számomra újm de korábbról már megismert verseket is kaptam. Egy egyfajta otthonosság érzését keltette bennem olvasás közben.

A szerkesztő a verseket három csoportra osztotta (Az ég meg én, Vén rigó dalai, Bagoly és óriás), a legtöbb írás főszereplője a természet, állatok, növények voltak, a harmadik csoportban jelentek meg a családdal, Lócival kapcsolatos költemények. Ezek között volt, amin elgondolkodtam: mennyire illik vajon ez a téma egy gyerekverseket tartalmazó kötetbe. Egyáltalán: gyerekvers témájának. A Bicikli című versnél úgy éreztem, mintha egy halálra készülő kisgyerek szavait tolmácsolta volna a költő. A halál megjelenik a Lóci verset ír, a Lóci és a szakadék vagy éppen a Lóci elalszik versekben is, szóval összességében nekem a garmadik része a válogatásnak kicsit depressziós hangulatot árasztott, és az járt a fejemben, hogy kell-e ennyi halál egy gyerekversben? Vagy legalábbis ennyi elmúlással foglalkozó írás ennyire gyors egymásutánban egy kötetben. Hozzáteszem, ezek nem voltak rossz versek. Ha leszámítom a hangulatot és a témát, nekem tetszettek is, de nyomasztottak.

Amikor a Lóci óriás lesz-t olvastam, furcsa borzongás volt átéreznem a sorokat, a helyzetet. Tudom - hiszen sokszor olvastam már újra verseket, könyveket -, hogy akár már pár év elteltével, több élettapasztalatot szereve is milyen más benyomásokat kaphatunk, ez azonban most még döbbenetesebb volt. Átérezve a kiszolgáltatottságot, a felgyülemlő haragot-félelmet.

Amennyiben azt a kissé nyomasztó érzést leszámítom, Miklya Zsolt válogatása jó arányban tartalmaz különböző hangulatú, témájú verseket; régről ismerteket és újonnan felfedezetteket, Schall Eszter pedig remek érzékkel illusztrálta a kötetet. Ajánlom mindenkinek, akit érdekelnek a versek: egyfelől nosztalgikus érzés a gyerekkorból jól ismertekkel újra találkozni, másfelől olyanokat olvasni, amik megadják a már jól ismert Szabó Lőrinc-érzést, mégis az újdonság erejével hatnak. Olyan könyv ez, amit érdemes újra és újra levenni a polcról. Ha nem is éppen verseket akarunk olvasni, mindenképpen gyönyörlödhetünk a könyvben található rajzokban és fantasztikus színeiben.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy általuk megismerkedhettem a könyvvel, és ajánlhattam másoknak is. Az érdeklődők a kiadó honlapján keresztül megvásárolhatják a Szél hozott című kötetet.

Rupi Kaur: otthon test

Évek óta nézegettem könyvtárban és a Könyvmolyképző Kiadó honlapján Rupi Kaur köteteit, de valahogy eddig mindig úgy éreztem, távol állnak tőlem a rímtelen, modern versek, inkább a klasszikus költeményeket szeretem. Nemrég mégis elkezdtem a szerző otthon test című kötetét. Ez a harmadik, ami magyar nyelven megjelent, nekem pedig az első, amivel elkezdtem a szerzővel való ismerkedést, és - úgy érzem - a legjobb választás volt ehhez.

A négy részre osztott kötet tudat, szív, pihenés és ébrenlét témája köré gyűjtötte a verseket. Sokszor éreztem, hogy Kaur sorai közel állnak hozzám, a versei megérintenek, de egy idő után letettem arról, hogy post it-tel bejelöljem őket, mert akkor szinte minden oldalra jutott volna egy-egy jelölő. Rupi Kaur érzékeny, a saját életéből merített témákat dolgoz fel verseiben, sokuknál éreztem, mintha a saját érzéseimet, gondolataimat tolmácsolta volna a költő. Furcsa módon nem volt zavaró a rímtelenség, ,int ahogyan olvasás előtt gondoltam, mivel eddig a modern versekkel rossz volt a tapasztalatom. Ennél nem. Ez a kötet nagyszerű volt. Olyan, amit érdemes lesz a polcomon tudni, újra és újra levenni, belelapozni, egy-egy verset elolvasni, akár erőt is meríteni belőle. A versek élethelyzetekkel, érzésekkel szembesítik az olvasót, arra ösztönözve, hogy átgondolja az életét, tetteit, érzéseit, hozzáállását sok dologhoz.

Fájdalmas és megrázó volt olvasni, az illusztrációk pedig kiegészítik az élményt. Újra és újra elolvastam egy-egy verset, sokat gondolkodtam Kaur sorain. Ha az hiszed, hogy nehéz az életed, olvasd el ezt a kötetet, és rájössz, hogy lehet rosszabb is, és ez sokat segíthet abban, hogy összeszedd magad, rendbe rakd az életedet vagy éppen új lendületet vegyél ehhez a folyamathoz. Ugyanakkor abban is segít, hogy az ember lássa, nincsen egyedül. Ha magában is tartja az érzéseit, ha nem is osztja meg másokkal, de ennek a könyvnek az elolvasása után megláthatja, mások is érezhetnek hozzá hasonlóan, és talán nem érzi magát olyan egyedül az olvasó.

Kíváncsi vagyok a szerző többi könyvére is; mindenképpen fogom folytatni a Kaur-kötetek olvasását. Az is érdekel, vajon kötetről kötetre hogyan változott, fejlődött Rupi Kaur stílusa, a versek témája, hangulata milyen az egyes kötetekben: miben különböznek egymástól és miben hasonlítanak.

Az indiai-kanadai szerző könyveit megtaláljátok a Könyvmolyképző Kiadó honlapján.

Tomaji Attila: Pentimento

A József Attila-díjas magyar költő, irodalomtörténész, tanár 1989-ben szerezte meg általános iskolai tanári diplomáját az egri Eszterházy Károly Főiskola magyar-történelem szakán. 1993-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként kapta meg középiskolai tanári diplomáját. 1995–1998. között Irodalom PhD képzésen vett részt az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
Első verseit Bella István (Élet és Irodalom) és Kalász Márton (Vigilia) jelentette meg.

A Zebegényben élő költő kötete 2019-ben jelent meg a Fekete Sas Kiadónál.

Folyó

Folyó. Éjszaka. Eső pereg.
Bár átvihetné valaki
erős vállán félelmemet.
Bár ott álldogálna, aki
szárnyára vesz majd – s eltemet.

Tomaji Attila kötetének már a legelső versével óriási hatást gyakorolt rám, olyan pillanatban talált rám, amikor igazán megérintett. De nemcsak ez a vers volt ilyen, még több más a kötetből. Tomaji költeményei elemi erővel hatolnak az olvasó elméjébe és szívébe. A szövegek a maguk egyszerűségében művésziek, a szinte hétköznapinak is nevezhető témák adják közvetlenségüket. A mai kortárs versek sokszor azért nem kerülnek hozzám közel, mert túl modernek, sokszor úgy érzem, még az írójuk sem tudná megmondani, hogyan értelmezné. A Pentimento olvasása leginkább azoknak okoz örömet, akik a klasszikusabb verseket olvassák szívesen. Ez azonban nem jelenti, hogy értékük kisebb lenne. Tomaji sokszor saját környezetéből veszi írásai témáját, ahogyan Zebegény és a Dunakanyar is sokszor felbukkan a versekben.

Olvasás közben mindig kéznél volt a post-it, sok verset jelöltem be, amikhez vissza-visszalapoztam olvasás közben, és biztos, hogy ezután, a kötetet befejezve is rendszeresen kézbe fogom venni.

Különösen szerettem az Ikaro és a Daidalo című verseket, de említhetem a farkasok és a Szülők. Gyerekek-et is, amik körel kerültek hozzám.

Azt szeretem

a legjobban, amit látok,

a láthatóvá lett, tapintható világot,

a kaszált mezőn maradt parányi virágot,

együtt az áldást, s az áldást ölelő átkot

 

Köszönöm a kiadónak, hogy recenziós kötetként elolvashattam a könyvet, nagy élményt adott.

Könyvheti interjú Halmosi Sándorral

 

Halmosi Sándor legújabb verseskötete, a Neretva az idei Könyvhétre jelent meg - a trilógia első kötetéhez hasonlóan - a Gondolat Kiadónál. Egy izgalmas és sok érdeklődőt vonzó dedikálás után kerestem meg Sándort, hogy a moly.hu Merítés magazin 92. Ünnepi Könyvhét különrovatába interjút készítsek vele. Ezúttal is köszönöm, hogy igent mondott a felkérésre.

Az interjút megtaláljátok a különrovatot felkeresve is, de lentebb önállóan olvashatjátok.

 

 

Cseh Gabriella: Tavaly jelent meg trilógiád első kötete, a Napszálkák. Ennek kapcsán, a 91. Ünnepi Könyvhét különrovatában (https://moly.hu/merites-rovatok/91-unnepi-konyvhet) olvashattuk tőled Rendhagyó életrajzodat. Idén pedig kifejezetten a Könyvhétre adta ki a @Gondolat Kiadó a második kötetet, a Neretvát. Mielőtt rátérnénk legfrissebb kötetedre, kanyarodjunk vissza egy évet. Korábbi könyveidet a Littera Nova, a Noran Könyvesház vagy éppen az AB-ART adta ki. Hogyan jött az ötlet, hogy trilógiád kiadását a @Gondolat Kiadó-ra bízd?

Halmosi Sándor: A Littera Nova és a Noran Könyvesház megszűntek, az előbbi Balázs Tibor kiadóvezető halála, az utóbbi piacátrendeződések miatt. A felvidéki Ab-Art vezetője, Balázs F. Attila pedig épp akkor gondolkodott azon, hogy Magyarországon alapítsa újra a kiadót, amikor én a nyolcadik kötetem (Lao-ce szenvedélye) kéziratával megkerestem őt 2018 februárjában, és így történt, hogy 2018 őszén megalapítottuk együtt a budapesti AB ART kiadót. Ez viszont azzal járt, hogy szerzőként újból kiadót kellett keresnem, mert úgy gondoltam, és gondolom most is, hogy saját könyvet saját kiadónál nem adunk ki – persze ritka kivételek mindig vannak. Ez a kérdés 2020-ban vált aktuálissá, a Napszálkák megszületésével, ám ekkor már benne voltunk a járványban, ami nagyon megakasztotta a könyvkiadást, a kéziratok feltorlódtak, minden bizonytalanná vált. Ám a jó csillagállásnak és Fábián István barátom közvetítésének hála hamar egymásra találtunk a Gondolat Kiadóval, így a tavalyi Könyvhétre megjelent a Napszálkák, az ideire pedig a Neretva.

CsG: A Napszálkákban szereplő versek hangulata egy kétségbeesett ember kiáltásaként hat, habár érezhető egy kevés remény a sorokban; érzékelhető az itt-ott kibukkanó fény a komorságban. Mi indított ezeknek a verseknek a megírására?

HS: Elfogyott a fény, és egy irtózatos csendben lehullott rólunk a lepel, és színről színre láttuk magunkat, és ez nem volt szép. Szörnyetegek vagyunk, voltunk mindig is és nem változott semmi az évezredek alatt. És mire a világ tavaly márciusra teljesen bezárult, én már hetek óta remeteségbe vonultam.

CsG: Az interjúra készülve elolvastam a trilógia első kötetét, és bizony sokszor újra és újra el kellett olvasnom egy-egy versedet. Ahogy Pál apostol Korintusbeliekhez írt első leveléből idézel a Mert az erő című versedben ("színről színre" látnak), úgy kell a soraidat is az olvasónak színről színre, vagyis ebben az esetben szóról szóra lépkedve átgondolni, értelmezni. De bibliai utalás nemcsak ebben a versedben fordul elő, hanem például a címadó Napszálkákban is. Mennyire volt ez tudatos az érzéseid, gondolataid papírra vetésekor?

HS: A Biblia kultúránk, étoszunk, gondolkodásunk és főleg nyelvünk része, alaprétege. Egy nagy batyu hasonlat mindig nálunk van, főleg a lemeztelenedett időkben. A korábbi kötetcímekből (A démonokkal flancoló, Napleány voltál, Babérliget, Mely a Salamoné, Annapurna déli lejtőin, Gileád, Ibrahim, Lao-ce szenvedélye) is kirajzolódik ez a vonulat, de ez most átment apokrifbe, a címadó vers, amire utaltál, a mai teremtés- és töréstörténet, amiben élünk, átvitt és konkrét értelemben, maga a kötet is hét nap alatt íródott.

CsG: „Karóba húzott csend.” Ez volt az a sor a kötetben, aminél először éreztem úgy, mintha – tudom, hétköznapi hasonlat – egy teherautónyi homokot zúdítottak volna rám. Nem követ, ami összezúz, hanem homokot, ami nem hagy levegőhöz jutni. Ugyanakkor ott van a Vagy, ami vagyok-ban ez is: „a szeretet nem kér, de van.” Szóval van szeretet, de van karó és csend is. A trilógia első kötetében még van szeretet.

HS: Van. De a baj nem most kezdődött. A szeretet folyton túlcsordul. És mi folyton belefulladunk. És nézik a madarak, és nézik az angyalok. Néha helyet cserélnek.

CsG: Mi történt a Napszálkák és a Neretva között?

HS: Elfogyott a maradék fény is. De persze nem tud elfogyni. Leülepszik az aljára, mint a B52-es koktél aljára a Baileys. Fölötte, különböző rétegekben Kahlua, Grand Marnier és a 80 fokos Stroh rum, amit a végén meggyújtunk. És kiisszuk. És amikor már nem éget, kigyúl.

CsG: Már olvasom a második kötetet – igen, az is tele lesz post it-tal, mint az első –, és határozottan megfigyelhető egy erős, negatív változás a Napszálkák után, ami már akkor megüti az olvasót, ha kezébe veszi a – fekete színű – kötetet. A második kötet verseiből már elveszett az a fény, amit még megtaláltunk a Napszálkákban. Közös felelőtlenségről, a világban zajló harcról írsz; hogy „minden gyalázatunknak mi adunk nevet”. Ennyire rossznak látod a helyzetet, illetve láttad a Neretva verseinek megírásakor?

HS: A helyzet még ennél is rosszabb. Társas lények vagyunk, de mégsem tudunk együttműködni, társadalomban, közösségben élni, gondolkodni, és igen, leterített, vemhes vaddisznón ülünk és szelfizünk, fehér a fogunk, és minden gyalázatunknak mi adunk nevet. Persze néha viselkedünk, és néha még meg is érintenek dolgok, érzelmeink is vannak, tudásunk a saját lelkünkről, nagy, angyali dolgokat is teszünk, Istennek tetsző pillanatai is vannak az életünknek. De közösség már nincs. Szétesett. Széttapostuk és a helyét is beszórtuk sóval. Mindig hárítunk, mert mi ugye szentek vagyunk, tiszták és tökéletesek, de te, meg ő, meg ezek meg azok a galádok. Pedig nem vagyunk szentek és nem vagyunk tökéletesek. A világ sója sem mi vagyunk. Folyamatos skizmában élünk. Bármikor kiszállhatnánk belőle, bármikor véget vethetnénk. De nem tesszük. Jobb nekünk az apokalipszis meleg pocsolyájában dagonyázni.

CsG: Bibliai utalások itt is újra és újra felbukkannak az oldalakon. Ilyen fontosnak érzed a Biblia ismeretét az általános műveltség megszerzésében? Vagy ez inkább személyes indíttatás és érdeklődés részedről?

HS: Nem fog tetszeni, amit mondok, de engem az általános műveltség egyáltalán nem érdekel. Ha csak adathalmozás, magamutogatás, csak álértelmiségi flanc. Az értelmiséget jobb is, ha hagyjuk. A világ válságának fő okozói nem a gonosz emberek és a gonosz politikusok, hanem sokszor, legtöbbször az indulatokat szító és árkokat ásó értelmiség. Mi, írók is. Julian Benda közel 100 éve írta meg Az írástudók árulását. Korszakos mű. Ma is érvényes. És 100 év múlva is érvényes lesz. És 1000 év múlva is, akár velünk, akár nélkülünk.

CsG: A Zónaolvadásban likvidátoroknak nevezed az embereket. Mit gondolsz, megfordítható ez a folyamat? Képesek lehetünk az odafigyelésre, a másikkal való törődésre, a pozitív gondolatokra és arra, hogy egyes szám első személy helyett többes szám első személyben gondolkodjunk?

HS: Nicht verkehrt, vagyis talán nem helytelen bűneinkről, a felelősségről többes szám első személyben beszélni és a csendet egyes szám első személyben megélni. Csernobilban a likvidátorok mások bűnét takarították el, a mi szennyünket, sugárzó bűneinket, pedig tudták vagy érezték, hogy meg fognak halni. Mi ez, ha nem a krisztusi út? De ma már mindenhol felrobbant reaktorok vannak, és sehol sem épül szarkofág. Ki kell mondanunk, csődöt mondtunk, mint emberiség. Ide új teremtés kell. Vagy új megváltás.

CsG: Ősz folyamán várható a trilógia első két részének angol fordítása – szintén a Gondolat Kiadó gondozásában –, majd pedig készül a harmadik, befejező kötet, a Katharok magyar nyelvű megjelenése. Mit kell tudnunk erről a kötetről? Mit várhatunk a Napszálkák elhalványuló fénye és a Neretva sötétsége után a trilógia zárásától? Adsz reményt a számunkra, vagy eltemeted az emberiséget? Hiszen „Nem vagyunk tiszták, és nem vagyunk tökéletesek. […] Gyönyörűen csomagoljuk a mocskot.” – írod a Tonzúrában.

HS: Engem is meglepett, de miután elengedtem minden illúziómat és el tudtam fogadni ezt a helyzetet, szörnyetegségünket, és hogy nem is lesz jobb, nagy nyugalom töltött el. Még most is meglep. De ez visszaköszön a Katharokban, ez a növekvőhold-érzés. Mert közben még éjszaka van, ugye.

CsG: A trilógia köteteinek borítói és a kötetekben található illusztrációk Fábián István munkái. Hogyan fogadta az alkotó a felkérést az együttműködésre? Miként vélekedsz a könyvek egészéről, a versek és illusztrációk összhangjáról? Én már rettentő kíváncsi vagyok, milyen lesz a harmadik kötet.

HS: Fábián Istvánt közel három éve ismerem, ő az AB ART két világirodalmi sorozatának (Lyra omnis, Prosa omnis) grafikai szerkesztője és számos egyedi könyv borítójának tervezője is, és én nagy rajongója vagyok művészetének, mert ő nemcsak méltán elismert képzőművész, hanem kiváló költő is. Kiváló érzékéről tanúskodik a trilógia első két letisztult, szuggesztív borítója is, és bár a koncepciót előtte nagyvonalakban átbeszéltük, de a megvalósítás István magas fokú érzékenységét és tudását dicséri. A Katharok borítója engem is nagyon foglalkoztat. Az látszik, hogy ugyanezt a karakterkészletet tudjuk használni a címben, egy kis vörös is talán megjelenhet, de hogy milyen formában, az még teljesen nyitott.

CsG: A Napszálkák alkotói fülén elhelyezett képpel szemben a Neretva hátsó borítófülén található fotó zárkózott és befelé forduló hangulatot áraszt. Ezzel is a belső tartalomra akartál utalni vagy más oka volt a képválasztásnak?

HS: Ez a kép jól tükrözi a személytelenné vált világot, a magányos, karanténos esti sétákat, de a kvantummechanikai kísérletek kimenetét is megváltoztató, világot teremtő figyelőt is, a figyelő tekintetet, az esti sárga fényeket, a dilemmát, hogy átmenjünk-e az úton, és hogy a zebrán-e vagy a piroson, de a 2018-ban Dubrovnikban vett saru a kötet egyetlen, hajszálvékony szerelmi szála is egyben, egy lépés feléd, egy lépés felém, topogás a világban.

CsG: Az idei Könyvhéten te is dedikáltál a kiadó standjánál; találkozhattak veled az olvasók. Milyen tapasztalatokat szereztél, milyen benyomásokkal gazdagodtál?

HS: Nagyon jó érzés volt két év kihagyás után újra találkozni írótársakkal, kiadókkal, szerkesztőkkel, olvasókkal, elsősorban olvasókkal, hisz értük, miattuk van minden, önkínzás ének. Mert az olvasó figyelő tekintete és befogadó elméje nélkül pusztába kiáltott szó a szó. A dedikálás alatt volt egy nagyon különleges élményem. Annyira személyes, hogy nehéz is róla beszélni. Egy olvasó érkezett dedikálni a Napszálkákat és a Neretvát. És azt mondta, hogy a (Vörösmarty) téren minden irodalmár a Neretváról beszél, ezt forgatják és ajánlják egymásnak, és hogy neki is ők ajánlották. Ez nyilván költői túlzás volt, valószínűleg sok véletlen egybeesése folytán futott bele többször is ebbe a kötetbe különböző embereknél, de ez az őszinte érdeklődés nagyon megérintett. Amikor másnap vágtam át a téren, a Duna-korzó felé tartva, véletlenül megint összefutottunk, és kiderült, hogy előző este meg is rendelte az összes régi kötetemet a neten, ami még elérhető volt. Nagy öröm ez, de nagy felelősséget is ró az emberre, mely, mint korona és páncél. Mindkettő lehúz, mindkettő felemel. Messziről nézed. A másik táborból, ami nincs.

CsG: A Neretva megjelenése óta milyen visszajelzések érkeztek a kötettel kapcsolatban? Hogyan fogadta az olvasóközönség a versek hangulatának megváltozását, mennyire értették, amit el szerettél volna mondani?

HS: Sok erős jelzés mellett olyat is kaptam, hogy olyan szép verseket írtál korábban, Sándor, mi történt veled?! Hogy jó-jó, tényleg ez van a világban, de ez maradjon csak a kerítésen kívül. Ne rondítsunk bele a nappaliba. Meg hogy hogyan képzelem, hogy szörnyetegek vagyunk?! Dehogy vagyunk! Szóval kényes idegközpontokat izgat, és nem is akar kellemes lenni. De ez a reakció inkább a kivétel, engem leginkább az lep meg, hogy ez a nem túl kellemes üzenet mennyire átmegy. Mert átmegy. Ez valahol érthető is, mert a vers olyan, mint az oltás, vagy a betegség, hogy egy nagyon aktuális példával éljek, megkarcolja a létezést, lázas állapotba hoz, de ezzel életet is ment.

CsG: Személyes életedben, eddigi könyveid között hol tudod elhelyezni a trilógiát?

HS: Beavatás mindenképp, torlódási pont. Nem az első. Hogy az utolsó-e, nem tudom.

CsG: Mik a jövőbeli terveid? A zárókötet megjelenése után merre visz majd az utad?

HS: A Katharok már készen várja a megjelenést, de az a jövő zenéje. Most még sok meghívásnak kell eleget tegyek, a járványhelyzet miatt elmaradt rendezvények most őszre torlódtak, külföldi és hazai meghívások, konferenciák, irodalmi szalonok. Különösen várom az októberi comói és a novemberi New York-i bemutatkozást. Emellett most jelenik meg a Napszálkák több külföldi kiadása is (például vietnámi, spanyol, hindi, szerb, román, olasz), de már a Neretvát is fordítják több nyelvre. A spanyol kiadásnak van egy nagyon kedves vetülete. Az egyik rangos spanyol kiadó, a valenciai Pre-Textos nem jelentett meg eddig magyar szerzőket, de a Napszálkák felkeltette az érdeklődésüket, olyannyira, hogy szeretnének építeni rá egy magyar sorozatot is, a trilógia két kötete mellett Pilinszkyt és Kosztolányit tervezik még kiadni. Remélem ez így is lesz. Nagy öröm lenne, megismertetni a spanyol olvasókkal egy olyan poeta sacert, mint Pilinszky.

CsG: Kívánok sok sikert a terveid megvalósításában. Remélem, hamarosan ismét beszélgethetünk.

HS: Köszönöm a lehetőséget!

Bartalis János és A mezők áldása

Bartalis János: A mezők áldása: Bartalis János összes versei
Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár 1943. 324 p.

Nagyon változó volt a Bartalis-versekhez való viszonyom; olvasás közben versről versre változott. Egy részét a költeményeknek korát megelőző szerkezetűnek éreztem. Sokukat nem is tűnt versnek, sokkal inkább valamiféle prózai alkotásnak. Összességében azonban nagyon érdekes és kellemes élmény volt a kötet olvasása – talán ezt bizonyítja az is, hogy azóta megvásároltam nemcsak ezt a kötetet, de a Nap madara címűt is.

Az 1893-ban, az erdélyi Apácán született erdélyi magyar költő költői indulására a kolozsvári Újságban 1914. június 25-én került sor, majd Osvát Ernő 1916 novemberében közölte néhány versét a Nyugatban.

Szentimrei Jenő így vallott Bartalis János verseiről:
Csak költő, a falu tiszta hangulatainak, az alázatos szerelemnek és a gyermek szeretetének bensőséges, szelíd énekese. Teljesen eredeti, formában, kifejezésben egyaránt. Walt Whitmann-hoz szokták hasonlítani, de az erdélyi környezet egészen más színt, egészen más színt, egészen más zenei hangzást ad verseinek, tárgyköre is elüt az amerikaiétól. Verseivel kevés népszerűséget, de annál több komoly figyelmet ébresztett Erdély határain túl is. 

Bartalis János Nyugat-emlékeim című írásában így vall Kosztolányihoz fűződő barátságáról:
"A legmelegebb és legmélyebb barátság a Nyugat írói közül Kosztolányi Dezsőhöz fűzött. Ő volt – amint már jeleztem – verseimnek felfedezője és első értékelője. Fiúi szeretettel, hálával és tisztelettel ragaszkodtam hozzá. Mesteremnek tekintettem, bár költészetünk alkotási és meglátásai módjában alig volt rokon vonás.
A közöttünk lévő szép barátság évek folyamán mind jobban mélyült és teljesedett. Már kiterjedt a két családra is. A két asszony: feleségem és Kosztolányiné is megszerették egymást. Ha Pestre mentünk, első útunk mindig hozzájuk vezetett. Döbbenetes betegsége és korai halála mély sebet hagyott szívemben.
Ha hatalom adatnék kezembe, hogy elhalt barátaim közül valakit életre kelthetnék, elsőként Kosztolányit támasztanám fel."
(Rónay László (szerk.): Vallomások a Nyugatról) 

 Bartalis János: De különben csend van

Te, bolondos fiucska, miért nem alszol? Te?…
Mindenki oly édesen pihen.
Csak te zavartad meg reggeli álmod.

Te, bolondos fiucska, hát mit akarsz?
Élvezni a reggelt?… Eredj aludni,
nincs még semmi látni való, minden aluszik még.

Csak egy csodálatos szekér indult el,
derékig tűzben a hegy tetején –
De különben csend van, nyugalom van még.
Csak az a különös szekér – én nem tudom,
de mintha csupa virágon menne és olyan
valami mozgásféle is támadna nyomában.
De különben csend van.
Csak a bokrok népesültek be és a levelek széle
fénylett meg.
Na, meg aztán – én ugyan nem értem, de mintha
mámoros versenybe kezdenének a madarak,
vagy minden madár 19 féle nyelven szólalna meg.
De különben csend van. Nagy nyugalom.
Csak az a babonás rigó a vízpartján – én nem tudhatom,
de mintha egy kicsit megrészegült volna a napsugártól.
De különben csend van. Határozottan csend van.
Csak egy-egy éberszemű gazda kocog el
csengős lovával a kerted alatt.
Csak egy-egy csapat virágárus-lány siet ki
kosarával a piacra –
De különben csend van s minden aluszik még,

Csak valami vadboroszlán-féle erős illat kapott
lábra, mert a reggeli szél üde ajakával csókdosta
s az bódítgatja az emberek fejét és – én föl nem foghatom,
de mintha megindulnának a fák, mint virágos karok
a dal szárnyán.
Levegőben, vízen, úton, mindenütt csak kacagó
virág-máglyák gyúlnának.
Harangok kondulnak meg és harsonák szólalnak meg
minden dobásnyira.
Az embereknek ezek hallatára, mintha kiszállna
az erő inaikból, mert megbűvölten,
mozdulatlan állnak – én nem tudom, de mintha
térdre roskadnának –
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak a hattyúk kezdtek valami furcsa játékba
a tavon és a vízi madaraknak mehetett fejükbe az illat,
mert olyan bizsegő és izgatott a daluk.
És – én föl nem érhetem ésszel, de mintha
meglopták volna a természet minden színét,
olyan pazar-csillogó a tolluk.
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak úgy tesz minden, mintha élne.
Csak úgy tesz minden, mintha szállna,
szállva-szállna, szállna.
Csak úgy tesz minden, mintha örökre magába
akarna bolondítani.
Én nem tudom miféle időszak van, de mintha
minden vágyna, szólna, várva-vágyna, vágyna.
Én nem tudom miféle időszak van –
Csak olyan szép minden,
olyan végtelenül elragadó és olyan mámoros –
De különben csend van. Határozottan csend van.
És te bolondos fiucska még sem akarsz aludni.
Pedig ezeket leszámítva – hidd el, hogy
Csend van. Határozottan csend van.

(Nyugat, 1917. 19. szám)

"A Nyugat első törzsgárdájából – mivel indulásom idejében katona voltam –, sajnos személyesen sajnos nagyon kevés írót ismerhettem meg. 1919-ig a harctereket jártam, évente csak ritkán és kevés időre kerültem haza kórházba vagy szabadságra, ilyenkor a véletlenen múlt, hogy valakivel találkozhassam a szerkesztőségben vagy valamelyik kávéházban (például Ady Endrével sose volt személyes találkozásom).
[…]
Az idősebbe közül talán Schöpflin Aladárral találkoztam gyakrabban egyik kávéház termében. Ő mikor meglátott, mindig azzal fogadott: Ne búsulj, Bartalis! – idézve egyik verssoromat. Sokszor emlegette egy másik verssoromat is. Ha a kávéházi asztalnál vita közben hirtelen csend állott be: De különben csend van – mondotta."
(Bartalis János: Nyugat-emlékeim. In. Rónay László (szerk.): Vallomások a Nyugatról) 

 

Turi Tímea: Anna visszafordul

Turi Tímea: Anna visszafordul

Magvető Kiadó, Budapest 2017. 81 p. ISBN 978 963 3508 5

Turi Tímea visszafordul, és az arcunkba hajítja ezt a kötetet, hogy olvassuk el: igen, ezek a nők dolgai. Figyelj, mert ez vagy te. Vagy ha férfi vagy: ez az anyád, a kedvesed, a lányod, az anyósod. Figyelj oda, hogy jobban megértsd. Hogy ne pakolj mindent a táskájába, csak hogy te lazán, egy szál zsebbel flangálhass mellette az utcán.

Tetszett, ahogyan a szerző a nők szemszögéből közelítette meg a világot verseiben: nehézségek, problémák, előítéletek – mindez a nők oldaláról tekintve.
Versről versre haladva nem volt egy sem, ami ne lett volna nagyon igaz és nagyon találó. Első találkozásom Turi Tímeával jól sikerült, ezt a Magvető Kiadónak is köszönhetem.
Fogom keresni a szerző könyveit a könyvesboltok, könyvtárak polcain.

Bognár Péter: A fényes rend

Bognár Péter: A fényes rend
Magvető Könyvkiadó Budapest 2017. ISBN 978 963 14 3553 5
66 oldal

Most ismerkedtem meg Bognár Péter verseivel, ezért - ahogyan Nádasdy Ádám esetében is - értékelés előtt elolvastam még egy kötetét a szerzőnek (a 2012-ben megjelent Bulvár-ra esett a választásom, mivel nem volt a közelemben olyan ismerős vagy ismeretlen, aki tanácsot tudott volna adni), mivel nem tudtam, hogy csak az A fényes rend alapján milyen recenzió hagyja el a billentyűzetemet.

Rossz érzésem volt, mert nem volt kedvemre A fényes rend. Találkoztam benne vicces és érdekes, esetleg elgondolkodtató sorokkal, de összességében sajnos nem az én világom Bognár Péter világa. Az iskolás kamasz verseit olvasva az járt a fejemben: "Ha ezeket a verseket valóban középiskolás korában írta, akkor – ahhoz képest – elég jók. Viszont nem kellene feltétlenül mindenkinek a középiskolás verseit kiadni. Annyira azért nem jók." Ehhez hasonló verseket ugyanis én is írogattam gimnazistaként, de soha nem jutna eszembe, hogy kiadjam, mert – ha már alkotok – szeretnék elérni vele egy szintet.

Köszönet a kötetért a Magvető Kiadónak.

Bognár Péter: Bulvár.
Magvető Könyvkiadó Budapest 2012. ISBN 978 963 14 2855 1, 104 p.

Aztán elolvastam a Bulvárt, ami már ott megdolgoztatta a fantáziámat, hogy kitaláljam, hogyan is jöttek a versek címei. Nálam versstílusban a legmerészebbek a jelenleg olvasott Bartalis János-kötet, A mezők áldása versei. Sajnos az ennyire 21. századit nem tudom értelmezni. Jó, ha valaki tudja értelmezni és szerencsés az illető, de sajnos az a szerencsés ember nem én vagyok.
Bár, felmerült bennem valami... valami furcsa, és valahol az agyam hátsó részében: mintha csak leült volna a szerző és egy benne teljesen össze nem álló történetet próbált volna versbe szedni, de félpróza lett belőle, és az összefüggést sem sikerült feltétlen belevinnie, hogy átadhassa az olvasónak.
Ettől függetlenül ott lebeg az a versek körül (bizakodó ember vagyok), csak meg kellene találni.

Remélem, hogy lesz olyan, aki fogja tudni értelmezni majd Bognár Péter verseit, mert nem tudom elhinni, hogy valaki úgy legyen többkötetes költő, hogy nincsen olyan könyve, ami kicsit is közel kerüljön hozzám.