A József Attila-díjas magyar költő, irodalomtörténész, tanár 1989-ben
szerezte meg általános iskolai tanári diplomáját az egri Eszterházy
Károly Főiskola magyar-történelem szakán. 1993-ban az ELTE
Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos
hallgatójaként kapta meg középiskolai tanári diplomáját. 1995–1998.
között Irodalom PhD képzésen vett részt az ELTE Bölcsészettudományi
Karán.
Első verseit Bella István (Élet és Irodalom) és Kalász Márton (Vigilia) jelentette meg.
A Zebegényben élő költő kötete 2019-ben jelent meg a Fekete Sas Kiadónál.
Folyó
Folyó. Éjszaka. Eső pereg.
Bár átvihetné valaki
erős vállán félelmemet.
Bár ott álldogálna, aki
szárnyára vesz majd – s eltemet.
Tomaji Attila kötetének már a legelső versével óriási hatást gyakorolt rám, olyan pillanatban talált rám, amikor igazán megérintett. De nemcsak ez a vers volt ilyen, még több más a kötetből. Tomaji költeményei elemi erővel hatolnak az olvasó elméjébe és szívébe. A szövegek a maguk egyszerűségében művésziek, a szinte hétköznapinak is nevezhető témák adják közvetlenségüket. A mai kortárs versek sokszor azért nem kerülnek hozzám közel, mert túl modernek, sokszor úgy érzem, még az írójuk sem tudná megmondani, hogyan értelmezné. A Pentimento olvasása leginkább azoknak okoz örömet, akik a klasszikusabb verseket olvassák szívesen. Ez azonban nem jelenti, hogy értékük kisebb lenne. Tomaji sokszor saját környezetéből veszi írásai témáját, ahogyan Zebegény és a Dunakanyar is sokszor felbukkan a versekben.
Olvasás közben mindig kéznél volt a post-it, sok verset jelöltem be, amikhez vissza-visszalapoztam olvasás közben, és biztos, hogy ezután, a kötetet befejezve is rendszeresen kézbe fogom venni.
Különösen szerettem az Ikaro és a Daidalo című verseket, de említhetem a farkasok és a Szülők. Gyerekek-et is, amik körel kerültek hozzám.
Azt szeretem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése