50 elszánt magyar nő - Interjú Fodor Marcsival

2021 júliusában volt Szenes Hanna születésének századik évfordulója, aminek kapcsán jelent meg a Merítés magazinban a Szenes Hanna 100 emlékrovat.

A rovat készítésekor került a kezembe az 50 elszánt magyar nő, Fodor Marcsi és Neset Adrienn 2018-ban megjelent kötete, amely idén már harmadik kiadását élte meg. A könyv kapcsán kerestem meg Fodor Marcsit, akinek köszönöm, hogy vállalta, válaszol kérdéseimre.
A könyvet kiemelten ajánlom a figyelmetekbe, elhelyezve a Merítés ajánló listáján is, amit itt találtok:
https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

Cseh Gabriella: Az emlékrovat tervezésekor találtam rá Neset Adrienn-nel közös kötetetekre, az 50 elszánt magyar nőre. Természetesen azonnal megvásároltam, és már első benyomásom is az volt, hogy ez egy olyan kötet, amit olvasni kell, és amit szívem szerint eljuttatnék minden könyvtárba is. Női példaképekről ritkán esik szó; nemcsak most van ez így, de korábban sem volt jellemző ez, pedig nem kevésbé jelentős alakjai ők a múltunknak és a jelenünknek, mint férfi társaik. A kötet megírása előtt is foglalkoztatott ez a téma, vagy a könyv kapcsán merültél bele mélyebben ezeknek a nőknek az életébe?

Fodor Marcsi: Az egyetemen művészettörténet szakon szembesültem azzal, hogy a tanrendben egyáltalán nincsenek női művészek egészen a 20. század második feléig – pedig kis kutatás után nyilvánvaló volt, hogy nagyon is sokan vannak, csak valamiért kimaradtak a kánonból. Ez volt, ami elindított jó húsz éve a női alkotók, történelmi alakok kutatásába, és a szakdolgozatom is ebből írtam. Aztán újságíróként, mivel női lapoknak dolgoztam, jól jöttek ezek az elfelejtett női történetek, a Nők Lapja Évszakoknál több mint tíz éve van egy művészeti rovatom, oda rengeteg hasonló témát feldolgoztam.
2010 óta a családommal kisebb-nagyobb megszakításokkal Angliában élek, és az ottani könyvesboltokban meglepetten láttam, hogy mennyire sok gyerekkönyv foglalkozik a női sorsokkal, hősökkel, eredményekkel, és a tanrendben milyen óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy bevonják a „női szempontot” is az oktatásba. Nem csak azzal, hogy kiemelkedő női életutakat mutatnak be, de a hétköznapi emberek élete is sokkal nagyobb teret kap a történelemoktatás során. Két lányom nagyon élvezte ezeket a könyveket, történeteket – ám rendszeresen felmerült bennük a kérdés: mi van a magyarokkal? Hol vannak belőle a nők? Nyilvánvaló volt, hogy a történelem során a nők mindig is legalább akkora szerepet játszottak, mint férfitársaik – ám amikor a magyar történelemkönyvet kinyitottuk, ott ugyanazt láttuk, mint amit én az egyetemen: a 20. század második feléig mintha nem is léteznének.
Ez az igény hozta létre az 50 elszánt magyar nő című könyvet, hogy megmutassam a lányaimnak, a magyar nők története legalább olyan izgalmas és sokszínű, mint az angolszászoké. Külön öröm volt számomra, ha olyan alakot tudtam nekik mutatni, aki nem csak Magyarországon, de világviszonylatban is első volt: például Orczy Emma, aki megalkotta az első álarcos szuperhős alakját; Kossuth Zsuzsanna, aki Florence Nightingale-t megelőzve hozta létre a világ első katonakórházát; Schwimmer Rózsa, aki a világ első női nagykövete volt; vagy Polgár Judit, a világ legjobb sakkozónője. Ők olyan alakok, akiknek minden híres nőkről szóló kötetben ott lenne a helye, nem csak egy magyar válogatásban. Szerencsére könnyű volt 50 izgalmas magyar nőt összeszedni, mert sokan vannak, és nagy kár, hogy kimaradtak a közoktatásból, a közbeszédből, hiszen jobban lehetnénk rájuk büszkék.

CsG: A könyv szereplőinek listáját szemügyre véve elszomorító, ha arra gondolok: közülük talán csak Zrínyi Ilona, Jászai Mari vagy Polgár Judit neve csenghet ismerős(ebb)en az olvasóknak az oktatás, az ismeretátadás hiányosságai miatt. Milyen vezérfonal lebegett a szemed előtt a kötet szereplőinek kiválasztásakor? Hiszen ezeknek a nőknek a tevékenysége széles skálán mozog. Ráadásul nem csak múltunk nagyjai, de jelenünk neves személyiségei is helyet kaptak a kötetben. Nehéz volt kiválasztani az 50 szereplőt? Bevallom, a lista impozáns, de hiányoltam belőle néhány embert. Viszont tény, hogy akár több kötetet is össze lehetne állítani kiváló nőalakjainkból.

FM: Amikor szerzőtársammal, Neset Adrienn-nel és a kiadóval közösen elkezdtük összeállítani a listát, több mint száz nő nevét írtuk össze. Például csak sportolókból össze lehetett volna állítani könnyedén egy 50-es kötetet. Kellett hát találnunk egy vezérfonalat, amely alapján kezelhető méretűre csökkentjük a névsort, és ez nálunk az elsőség lett. Azt gondoltuk, hogy az elsők története különösen érdekes, mert ők törték az utat a többi nő előtt, nekik kellett bebizonyítaniuk, hogy a nők is mindenre képesek. Ezt ma már nem hiszem, hogy bárki is kétségbe vonná, de ott van az 51. elszánt magyar nő, Gellér Éva története, akiről a kötet Facebook-oldalán lehet olvasni, és aki az első mentőtiszt volt Magyarországon. Amikor ő 1988-ban elhatározta, hogy a mentőknél akar dolgozni, elutasították, arra hivatkozva, hogy ez túl ijesztő és véres munka egy nőnek, és különben sem bírna 24 órán át ügyeletben lenni. Ízlelgessük kicsit az évszámot: 1988. Nem volt az olyan nagyon régen, és mégis, ma már elképzelni sem tudnánk, hogy valakit csak azért elutasítsanak bármilyen iskolából, mert nőnek született. De emögött rengeteg nő egyéni küzdelme van, akik fáradhatatlanul törték az utat a többiek előtt. Ezért is volt fontos számunkra, hogy ha lehet, minél többféle életutat mutassunk be az olvasóknak, ne csak egyfélét. A művészi pálya régóta elfogadott, de a haditudósító, a karmester, a csillagász, az ügyvéd, a tudós mind férfiszakmának számított évszázadokon át, olyan területnek, ahonnan kizárták a nőket. Pedig a példaképek fontosak, mert sokkal könnyebben merünk álmodni, ha nem kell megharcolni minden egyes lépésért, amely odavezet, és még könnyebben, ha látjuk azokat a nőalakokat, akik előttünk jártak az úton.

CsG: Ha a jövő évtizedekre gondolsz, hogyan látod a nők helyzetét? Lesz majd, hogy könnyebb lesz boldogulniuk hivatásukban? Nem feltétlenül elsőségre gondolok, de arra is, hogy valóban egyenlő esélyei legyenek egy nőnek például matematika vagy informatika szakon az egyetemen, vállalkozóként a fejlődésben, vagy akár csak alkalmazottként mondjuk egy olyan férfias szakmában, mint az autószerelés.

FM: Bár Magyarországon úgy tűnik a mai közbeszédet nézve, mintha az idő visszafelé forogna, amikor az anyaságot, a családot állítják a női élet központjába a politikusok, szerencsére Nyugat-Európában egészen másfajta hozzáállással találkozik a jövő generáció. Az én kisebbik lányom, aki most 18 éves, egy mérnököket képző középiskolába jár Angliában, ahol komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy minél több lányt vegyenek fel, mert ez nem csak azért fontos, hogy elmondhassuk, „egyenjogúság van”, és kipipáljuk, hanem azért is, mert még az olyan nagyon racionális szakmákban is, mint mondjuk egy autó vagy egy ház tervezése, nem jó, ha csak a férfi-szempont jelenik meg. Jellemző például, hogy ha egy nő tervez házat, akkor ott nagyobb lesz a konyha, több lesz a közösségi tér, vagy több lámpa lesz a ház előtti parkolóban. Egy autó tervezésénél, ha nincs a tervezők fejében, hogy a női test más, akkor túl nagy lesz a biztonsági öv, és kényelmetlen, vagy épp életveszélyes az általában alacsonyabb, kisebb súlyú nők számára, de minimum túl kényelmetlen, amiért túl messzire kerültek a pedálok. Amikor a férfi tervezők elképzelik, hogy mire is van szükségük a nőknek, gyakran megállnak ott, hogy legyen rózsaszín a sebváltó vagy legyen tükör a visszapillantó tükör alján – míg ha egy nő is ott van a tervezésnél, akkor millió egyéb szempontra tudja felhívni a figyelmet. Borsika lányom például a nyáron egy olyan pályázatot nyert több diáktársával, ahol nők számára is biztonságos buszmegállókat terveznek, és bár csak egy csapat diáklány dolgozott a projekten, így is tudtak egy egy csomó olyan szempontot tudtak mondani az angol közlekedési minisztérium szakembereinek, amelyekre ők korábban még nem gondoltak. Az iskolájában 40%-os a lány diákok aránya, ami egy ilyen nagyon is fiús szakmában kiemelkedő eredménynek számít – de ehhez valóban az kell, hogy az egész társadalom azt üzenje a lányoknak, hogy tényleg bármi lehet belőlük, amit csak elképzelnek. A haladás igenis látható és érezhető, különösen, ha a húgommal beszélgetek a témáról, aki a kilencvenes években tanult programozó matematikusnak, és bizony gyakran megkapta a tanároktól, hogy ez a szak nem való lányoknak, és volt tanára, aki már a félév első napján kijelentette, hogy nála egyetlen női diák sem kap majd hármasnál jobb jegyet, hiszen a nőknek nem való a matek.

CsG: A kötet szereplőinek pedig még a húgodénál is nehezebb pálya jutott életük során, aminek bemutatása – azt gondolom – nagy felelősség, hiszen a könyvet kézbe vevő fiatalok gondolkodását, jövőképét is építitek vele. Egy kérdés izgat már egy ideje – talán könyvtáros végzettségem ingerel –, hogyan kell elképzelni az anyaggyűjtést, a kiválasztott személyek utáni nyomozást?

FM: Hát, ez minden egyes embernél más. Van, akiknél rengeteg könyv, forrás állt a rendelkezésünkre, de persze olyanok is akadtak, akikről jóval kevesebbet lehetett tudni, ezért ott sokkal több kutatásra volt szükség. Augusztus elején jelenik meg a következő könyvem, ahol 20 rendkívüli magyar ember életét mesélem el. Az ő esetükben például sokat segítettek a leszármazottak is. Igyekeztem, ahol lehet, beszélni a családtagokkal, és rengeteg jó sztorit tudtak mesélni. Nagy meglepetésemre az is kiderült, hogy őket mint forrást meglepően ritkán keresik fel a kutatók. A könyvek többsége úgy készül, hogy egymást idézgetik az írók anélkül, hogy utánanéznének, igaz-e. Márpedig gyakran nem. Ezért is nagy felelősség, mit ír le az ember, mert amit egyszer már kinyomtatnak, az mércévé válik, hivatkozási alappá, amit nagyon nehéz aztán felülírni.

CsG: Hozzáteszem, személyesebb is lesz ettől a kötet, megelevenednek a szereplők az olvasó szeme előtt, tehát nagyobb lesz a hatás is, amit az író, a szerkesztő kivált a munkájával. Lehet még tudni valami erről az új kötetedről, vagy inkább legyen meglepetés az augusztusban könyvesboltba látogatóknak?

FM: Izgalmas kötet, amelyhez hasonlót én még nem láttam a magyar piacon, bár az angolszász gyerekirodalomban népszerű formátumban íródott. Egyes szám első személyben beszélnek magukról a könyv szereplői, így szerintem sokkal közelebb érezheti magához az olvasó őket. Olyan nagyon híres emberek szerepelnek benne, akiknek a neve valóban világszerte ismert: Rubik Ernő, Puskás Ferenc, Enyedi Ildikó, Karikó Katalin. Mindenki által ismert és népszerű hősök ők, de azért ritka az a gyerek, aki el tudja mondani, hogy akkor pontosan miért is kapott Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert, vagy mit is takar a Kodály-módszer. Még kevésbé tudjuk, hogy a siker nekik sem csak úgy az ölükbe hullott, a tehetség mellett rengeteg munka, alázat is kellett ahhoz, hogy kihozzák magukból a legjobbat. Olyan hősök ők, akikre mind büszkék lehetünk, hiszen Lugosi Béla talán az egyetlen olyan filmsztár, akinek a száz évvel ezelőtt készült filmjeit ma is telt házzal vetítik az amerikai mozik, és Semmelweis intése, hogy rendszeresen fertőtlenítsük a kezünket, fontosabb üzenet volt 2020 során, mint bármi más. Amikor írtam róluk, az járt a fejeben, mit mondanának ezek a „nagy öregek”, ha hirtelen eléjük csöppenne egy mai kisgyerek. Mit mesélnének neki a saját gyerekkorukról, a saját álmaikról? A történeteket pedig a tíz éves fiamon teszteltem. Ha unta a magyarázatot, akkor tudtam, hogy túl bonyolultan magyarázok, de szerencsére azért elég gyakran sikerült felkeltenem a lelkesedését, hiszen keresni se lehetne izgalmasabb embert, mint Harry Houdini, a világ leghíresebb bűvésze vagy Gábor Dénes, akinek a találmánya ma már a világ szinte minden emberének ott van a pénztárcájában, hiszen nincs bankkártya hologram nélkül.

CsG: Szerencsés vagy, hogy közvetlen környezeteden tudtad ellenőrizni a szövegek hatékonyságát. Az 50 elszánt magyar nő esetében is volt tesztközönséged, tesztolvasóid a megcélozni kívánt korosztályból?

FM: Három gyerekem van, a két nagyobbik lány most 18 és 19 éves. Ám amikor az 50 elszánt magyar nőt írtam, még kisebbek voltak, és esti meseként meghallgatták az összes izgalmas történetet, amit napközben kikutattam. Ez persze arra is jó alkalom volt, hogy figyeljem őket, melyik történet szólítja meg őket, és mi az, amit kevésbé értenek meg, vagy milyen kérdésük van. Sok szülő dicsérte a könyvet azért, mert minden egyes idegen vagy furcsa kifejezésnek ott van a magyarázata – ez innen ered. Amit az én lányaim nem értettek, azt, gondoltam, más gyerek se fogja, tehát akkor nyilvánvaló, hogy el kell magyarázni.

CsG: Kaptatok, szerzők vagy a kiadó visszajelzéseket az olvasóktól? Esetleg szülőktől, hogy hogyan tetszett a gyerekeknek a kötet?

FM: Ó, rengeteget! Vannak, akik a könyv Facebook-oldalán írnak, vannak, akik kiderítik az e-mail címünk és úgy mondanak köszönetet azért, hogy a gyerekük ebből a könyvből választott példaképet magának, vagy iskolai kiselőadást tartott belőle. De követjük Instagramon is a #50elszantmagyarno hashtaget, és elképesztő szép fotókat tesznek fel az emberek, a Molyon is csak dicsérik. Sőt, ami talán a legmeglepőbb, hogy nemcsak gyerekek, hanem felnőtt nők is hasznosnak, inspirálónak találják, és azt mondják, hihetetlen, hogy ezekről a nőkről soha nem hallottak korábban. A számomra legkedvesebb levelek egyikében azt írta valaki, hogy minden nap találomra felüti a könyvet, és aznap úgy él, ahogyan az ott szereplő nő tette volna, követi az ő szellemiségét. Valójában még nem olvastunk-kaptunk rossz kritikát, teljesen egyhangúan mindenki szereti.