Hannah Kent: Rekviem ​egy gyilkos asszonyért

Az utóbbi pár hétben többször eszembe jutott, hogy jobban nyitnom kell a Könyvmolyképző Kiadó könyvei felé, mert - ahogy végiggondoltam -, eddig még csak Hannah Kent regényét olvastam tőlük könyvtári kölcsönzéssel, holott 1-2 könyvet kaptam ajándékba az évek alatt.Arra kellett rájönnöm, hogy ahogyan a korábban könyveik nagyon távol álltal tőlem, az évek során egyre több olyan regény is megjelent náluk, amik nekem valóak. Az én érdeklődésemnek és életkoromnak.

Na, de térjünk most át a Rekviem egy gyilkos asszonyért című regényre. Az egész azzal kezdődött, hogy a régi munkahelyemen öt éve kezembe került ez a könyv, és megakadt rajta a szemem – gyönyörű a borítója ugyanis. A mellettem álló kolléganőm rögtön felkapta a fejét, és elkezdte mondani: Hogy ő elkezdte olvasni, de abbahagyta, pedig nagyon kíváncsi, mi a vége, de itt és itt (megmutatta az adott oldalpárt) abbahagyta, mert már nem bírta valami miatt. És hogy olvassam már el, és aztán meséljem el, hogy mi a vége.
Nos, amúgy is megtetszett a történet (és a borító), és mindenképpen elolvastam volna, de ilyen felelősség terhe alatt meg kellett felelnem az elvárásnak, tehát hazahoztam a könyvet a könyvtárból. A nyomás "hatalmas" volt. Éreztem Tünde pillantását minden alkalommal, amikor bementem a könyvtárba és még nem fejeztem be a regényt, ahogyan reményteljesen tekint rám, aki majd megszabadítja a kíntól, hogy nem tudja a történet végét.

A történet első negyede nagyon tetszett: a történet, az izlandi táj- és társadalomábrázolás. Egy jól megírt, érdekes történetre számítottam, aminek van valóságalapja. Utána azonban a történet igazán szíven ütött és megfogott. Főhősünk tragikus élete, az igazságtalanságok, a tragédia megrendített, és eredeti nyelven az ausztrál szerző könyvét nem olvastam, de Lengyel Tamás fordításában a mondatok gördülékenyek voltak, az olvasó - ahogyan én is - teljesen át tudja adni magát az utolsó, Izlandon kivégzett asszony életét bemutató, a valós eseményeket a fikcióval keverő történetnek. Nagyjából két hétig olvastam ezt a könyvet, de nem lehetett gyorsabban, mert csak kisebb adagokban voltam képes befogadni ezt a szomorú történetet - lehet, hogy más le tudta "darálni" gyorsabban, az én lelkem fájt.

A szerző remekül írta meg Agnes történetét, aki az utolsó volt, akit Izlandon halálra ítéltek. Azóta meg is vásároltam már a regényt idén, hogy bármikor újra elolvashassam. Meg egyébként is: vannak olyan könyvek, amiknek a polcon a helyük. Ez is egy ilyen könyv. Remélem, hogy Hannah Kent történeteivel fogunk még találkozni a könyvpiacon.