Martos Gábor: A tőzsdeügynök képei

Egy egészen különleges kötetre szeretném felhívni a képzőművészet – azon belül is a festészet rajongóinak – figyelmét, Martos Gábor A tőzsdeügynök képei című könyvére. A szerző – ahogy a Typotex Kiadó honlapján is olvashatjuk – művészeti író, a MúzeumCafé volt főszerkesztője, aki a műkereskedelem elméleti kérdéseivel 2000 óta foglalkozik intenzíven. A témából 2011-ben – Magyarországon elsőként – az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájában PhD-fokozatot szerzett.

A Typotex Kiadónál már négy könyve jelent meg, az utolsó tavaly látott napvilágot Önarckép nyaklánccal címmel.

Ebben a 2014-es könyvében, a Képfilozófiák sorozat egy részében, Martos Gábor megpróbálja bemutatni a magyar műgyűjtés történetének egy elfeledett alakjának, Mestitz Lajosnak és az általa összegyűjtött nagyjából kéttucat képeknek a sorsát. A könyv néhány főbb részre osztható, hiszen először megismerkedünk a műgyűjtő sorsával és képeinek történetével, majd a könyv végén (utolsó harmadában) néhány festményről részletesebben is olvashatunk. E kettő között pedig – ez alkotja a könyv legbővebb harmadát – a gyűjteményben található képekkel találkozhatunk.

Aki olvasta már ezt a könyvet, mondja, hogy nemcsak én viseltem nehezen Mestitz Lajos életének megismerését. Az 1897. március 19-én született Mestitz a vészkorszakban kikeresztelkedett és felvette a református vallást. A második világháború őt, feleségét, Kossuth téri otthonát és gyűjteményét sem kímélte.

Kép: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Neobarokk_b%C3%A9rh%C3%A1z_(M%C3%A1lnai_B%C3%A9la),_Kossuth_t%C3%A9r_13%E2%80%9315,_2017_Lip%C3%B3tv%C3%A1ros.jpg

A férfi 1947-ben elhagyta az országot, hivatalos kivándorló-útlevéllel Svájcba emigrált, ahol előbb rövid ideig Bernben, majd haláláig Zürichben élt. Svájcban ugyancsak pénzügyi-befektetési területen dolgozott, leghosszabb ideig az UBS Banknak.[.. ], innen vonult nyugdíjba. Svájcba érkezésétől egészen haláláig panzióban lakott […], és és soha nem kérte meg a svájci állampolgárságot: egész ottani, több mint húszévnyi életében hontalan, úgynevezett Nansen-útlevele volt. Magyarországon soha többé nem járt. – olvashatjuk Martos könyvében, amiből megismerhetjük, hogyan élte át a házaspár a háborút, mi történt a szovjet csapatok bevonulásakor, és még sok mást, ami közel enged bennünket ehhez az eleddig ismeretlen műgyűjtőhöz.

A kötet másik nagy erénye – Metsitz Lajos olvasóközönséggel való megismertetésén túl – a Metsitz-gyűjtemény megismertetése, amely olyan nagyszerű művészek alkotásait tartalmazta, mint Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, báró Hatvany Ferenc, Derkovits Gyula, Vaszary János, Biai-Föglein István, Basch Andor, Halmi Artúr, Pállik Béla, Perlmutter Izsák, Koszta József és sokan mások.

Egy problémám volt a könyvvel, de ez inkább tördelési gond és nem negatívumként írom, csupán a kisbetűs tördelés számomra megnehezítette az olvasást, hamar elfáradt a szemem, ahogyan erőltettem. Mivel azonban a könyvet elektronikus formában, pdf-ként is meg lehet vásárolni, ez nem szegheti kedvét az érdeklődőknek, hogy elolvashassák.

Köszönöm a kiadónak, hogy megkaphattam recenziós kötetként Martos könyvét, izgalmas volt számomra az elolvasása és a műgyűjtő és gyűjteményének megismerése.

Daniel Arasse: Festménytalányok

A Typotex Kiadó Képfilozófiák című sorozatában jelent meg 2010-ben Daniel Arasse tanulmánykötete, a Festménytalányok, ami számomra egy különösen izgalmas olvasmány volt. Egyrészt imádom a festészetet, másrészt pedig én is képes vagyok hosszú ideig nézegetni egy-egy képet, soha meg nem unva.

A könyvben szereplő tanulmányok izgalmasak voltak, és valóban megmutattak egy olyan látásmódot, ami teljesen más megvilágításba helyezi a képeket. A szerző stílusa - a fordító, Seláf Levente tolmácsolásában - lendületes volt, közérthető és az olvasó azt érzi, hogy Arasse lelkesedése valódi. A festmények közül eddig csak egy volt ismerős, Velázquez képe, az Udvarhölgyek, és örültem, hogy most újabb mesterművek kerülhettek elém: Tintoretto, del Cossa és mások munkáit hozta ugyanis példának Arrase tanulmányaiban. Az alkotók közül id. Pieter Bruegel volt számomra a legkedvesebb, mert az ő és ifjabb Pieter Bruegel képeiből már többel is találkoztam különböző könyvekben, és idősebb Bruegel Arasse által bemutatott képe, a Háromkirályok imádása volt az egyik legizgalmasabb nekem a Festménytalányokban. A másik tanulmány, amit kiemelnék, Francesco del Cossa Angyali üdvözletének elemzése volt.

Daniel Arasse azonban nem egyszerűen elemez. Példákat hoz, más festményekkel összevet, összehasonlít; arra ösztönözi az olvasót, hogy szemlélje a képeket nyitott szemmel és nyitott aggyal. A szerző hatalmas tudással rendelkezik és képes rendszerben gondolkodni.

A képzeleteli Giuliához intézett sorai azonban számomra levontak a kötet élvezetéből: nem szeretem ugyanis, ha - még ha csak egy képzeletbeli emberről is van szó, akihez beszélünk vagy írunk, mert azt gondoljuk, így emészthetőbbek lesz a szöveg - lekezeljük a másikat, mert az máshogyan lát valamit, mshogyan gondolkodik, egy festményt látva más következtetésekre jut, mint mi. Ez a lekezelő, fensőbbséges stílus volt csak, ami levont az olvasási élményből, ezt leszámítva azonban nagyon szerettem ezt a könyvet, és más ajánlgattam is másoknak, hogy olvassák el, mert érdemes.

A kiadó egy nagy gonddal összeállított könyvet adott nekünk, amiben minden részlet pontosan a helyén van. A kivitelezés nemcsak a belbecs, de a külcsín tekintetében is ötcsillagos. Tetszett, hogy az olvasók fejével gondolkodva az elemzett festmény részleteit kiemelve, kinagyítva is megmutatták, amiről olvashatunk, hiszen korántsem biztos, hogy ezeket a festményeket valaha megcsodálhatjuk eredeti méretkben és szépségükben a múzeumokban, így mégis feltárulhatnak szemünk előtt az apróbb részletek.

A könyv papírformában ugyan már nem kapható, de az e-könyv változat megvásárolható. Nagyon köszönöm a kiadónak, hogy biztosított recenziós példányt, és elolvashattam a könyvet, mert ez a kötet hatalmas élményt jelentett.

A hét főbűn - Interjú Horváth Balázzsal a Typotex Kiadó A hét főbűn sorozatáról

 Régóta izgatta már a fantáziámat a hét főbűn, amikor rátalálta a Typotex Kiadó A hét főbűn sorozatára. Mindenképpen írni szerettem volna a témáról és a sorozatról, így a Klasszikus magyar irodalom rovatban kapott helyet, a magazin júliusi számában. Meglepő lehet a rovat kiválasztása, de mindegyik főbűnhoz találtam kapcsolódást a klasszikus magyar irodalomban, így megoldva a problémát. :-) A rovatot itt olvashatjátok.

Megkerestem Horváth Balázst, a kiadó munkatársát, mert szerettem volna interjút készíteni a sorozatuk köteteiről, ezúton is köszönöm, hogy válaszolt kérdéseimre. A beszélgetést a rovatra kattintva is olvashatjátok, de lentebb is megtaláljátok.

Akinek az érdeklődését pedig felkeltette a sorozat, a Typotex Kiadó honlapján meg is vásárolhatja.

Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség – ez a hét kifejezés a bűnök egész univerzumát foglalja össze. A hét főbűnre az ókori világban a gonosz megtestesüléseként tekintettek, a zsidó-keresztény kultúrkörben pedig az erkölcstelenség megfékezésének egyik főpilléreként kapott kiemelt szerepet. Mit mondanak ezek a kifejezések napjainkban? Mi maradt meg egykori végzetes és veszedelmes természetükből? Vajon szerepet kapnak-e korunk társadalmában is, vagy netán már elavultnak számítanak egy olyan világban, ahol „minden elmegy”, ahol már minden határt megszegtünk. Feleleveníthetők és újraértelmezhetők, netán beépíthetők a pszichológiába és a pszichoanalitikus terápiákba? Egy biztos: vétekről és bűnről lehet időszerűen beszélni. […] A főbűnöket egészen szokatlan, mai szemlélettel vizsgálják, amely már távol áll attól a vallásos hagyománytól, amelyben eredetileg megformálódtak. Korszerűen, inkább kiállhatatlan szenvedélyként értelmezik őket. A hozzájuk való viszony az emberiség azon képességét fejezi ki, amellyel különbséget tesz jó és rossz között. – olvashatjuk a @Typotex_Kiadó honlapján.
A könyvek 2010 és 2013 között jelentek meg papír formában, ma azonban már e-bookként is hozzáférhetőek.

A sorozatról, a kötetekről, a főbűnökről Horváth Balázst kérdeztem.

Cseh Gabriella: A Typotex Kiadó a 2010-es évek első harmadában adta ki A hét főbűn című sorozatát. Hogyan került a kiadó és a Te látókörödbe ez az eredetileg olasz sorozat?

Horváth Balázs: Mondhatom, hogy véletlenül. A kiadó akkori vezetőjével Votisky Zsuzsával sok olasz művészettörténeti és kulturális kiadványt böngésztünk végig, de egyik sem ragadta meg igazán a figyelmünket. Aztán az il Mulino kiadó jogügynöke mutatta ezt a sorozatot, amely egyszerre nyűgözött le a szakmai megalapozottságával és a könnyedségével.

CsG: A sorozat legtöbb kötetét Horváth Csaba fordította, de a Torkosság Ecsedy Sarolta, a Irigység pedig Krivácsi Anikó fordításában jelent meg. Mit meséltek a fordítók, milyen volt a munka ezekkel a kötetekkel? Úgy képzelem, egyfajta önvizsgálatot tart az ember, ha kezébe kerül egy ilyen könyv – még akkor is, ha fordítói munkája kapcsán történik ez.

HB: Érdekes a felvetés. Valójában úgy tapasztalom, a fordítók számára nagyon nehéz a témát látni. Munkájuk a nyelvhez kötődik, azaz elsősorban stilisztikai kihívásokat oldanak meg. A mi praxisunkban, a tudományos ismeretterjesztés területén ehhez járul hozzá az idézett művek megfelelő helyeinek kikeresése vagy éppen lefordítása. És aztán csak ezen túl kezdődik el a személyes reflexió. De azért természetesen beszéltünk a fordítókkal a lelki oldalról is. Mindegyikőjüket megérintette a sorozatnak az a szemlélete, hogy ezeket a bűnöket nem egyéni hibaként ábrázolja, hanem az emberi közösség működésében rejlő hibafaktorként.

CsG: A kiadói munka folyamatában Neked mennyire sikerült elvonatkoztatni a témától, és átlagos könyvekként kezelni azokat? Miközben készítettem most a rovatot, akaratlanul is elgondolkodtam az egyes víciumokon, hogyan élem meg azokat a saját életemben.

HB: Az előbb, amikor közösségi szinten működő bűnökről beszéltem, az alcímek jutottak eszembe. A szenvedélybetegségekre utalnak az alcímek, és olyan vonásokat emelnek ki, mint pl. a birtoklás vagy a falánkság szenvedélye, amiket értünk. Ezek hétköznapi bűnök. Ugyanakkor amikor azt látom az irigységnél, hogy ez a szomorúság szenvedélye, vagy a kevélységnél, hogy ez a létezés szenvedélye, akkor megzavarodom, kíváncsi leszek. Hogyan válik egy fontos emberi tulajdonság szenvedéllyé? Aztán persze megértem, hogy az evés és a birtoklás is alapvetően jó, csak a szenvedélyes mértékben válik rosszá.

CsG: Milyen várakozások kísérték az egyes kötetek megjelenését és hogyan fogadták a szerzők, hogy érdeklődnek a könyveik iránt Magyarországon?

HB: A kiadó örült nagyon, és volt olyan szerző, akitől kaptam visszajelzést. Összességében ritka az, ha egy egész sorozatot átvesznek fordításba, így a kiadó sikerként élte meg.

CsG: A sorozathoz sikerült egy visszafogott, de elegáns, igazán kellemes borítót választani. Hasonlítanak ezek az olasz eredetire vagy teljesen más koncepció alapján tervezték meg őket a magyar kiadáshoz?

HB: Nem, az eredeti kiadás anyagszerűbb volt. Csoki, színházi maszk, fonnyadt virág… Mi Bosch művét (vagy egy Boschnak tulajdonított művet) használtunk fel. Készítettünk szép könyvjelzőt is hozzá. A kiadó vezetőjének, Votisky Zsuzsának szenvedélye lett ennek a sorozatnak a megjelentetése.

CsG: Az olvasók hogyan fogadták a könyveket? Milyen volt az érdeklődés? Kaptatok-e esetleg visszajelzéseket a kötetekkel kapcsolatban?

HB: Szerencsére mindig kapunk visszajelzéseket. A sorozat szép lassan készült, így örültünk, hogy folyamatosan érdeklődnek utána. Persze az is igaz, hogy csak néhány szenvedélyes érdeklődő volt, de mi örültünk neki, és bíztunk benne, hogy nem a birtoklás bűnébe vittük őket, hanem csak az egészséges mértékben hatotta át őket a vágy.

CsG: Lett a hét kötetből kedvenced, aminek az elkészítésén szívesebben, lelkesebben dolgoztál, mint a többin, aminek a megjelenését jobban vártad?

HB: Engem leginkább a jóra való restség foglalkoztatott egész életemben. Kiismerhetetlen bűnnek tartom, mert gyakorta a cselekvés mögé rejtőzik: nem érek rá, dolgom van, fontosabb dolgom van – és aztán kiderül, ezek csak pótcselekvések…

CsG: Mit gondolsz, ma, 2021-ben erőteljesebben jelen van a hét főbűn az életünkben, mint korábban (akár pártíz, akár párszáz évvel ezelőtt)? Mennyire kell komolyan vennünk jelenlétüket a mindennapjainkban, és vajon mennyire befolyásolják magánéletünket és a közéletet?

HB: A sorozatban éppen az a nagyszerű, hogy nem misztifikál. Nem is démonizál vagy bagatellizál. Akkor mit tesz? Rámutat az alapvető emberi hajlamok elszabadulására, megszaladására – hogy utaljak egy nagyjából akkoriban kiadott másik kötetünk címére, amelyet Csányi Vilmos és Miklósi Ádám szerkesztettek. Ebben is olyan civilizációs jelenségek kerülnek elő, mint a túlzott testsúlynövekedés vagy éppen a drogfogyasztás. Az ember lelke sokféleképpen tud tévelyegni, és ennél talán nincs is érdekesebb téma.

CsG: A rohanó életmód, az elmélyülés hiánya magával hozzá, hogy sokszor felszínessé válnak a kapcsolatok, sokszor felszínessé válunk mi magunk is. A médiumok által sugárzott tartalmak sem feltétlenül jó irányba befolyásolják mindezt. Szerinted van rá esély, hogy pozitív irányban változhasson mindez?

HB: Ennek a sorozatnak a megközelítése egyáltalán nem vallásos szempontú. Sokkal hétköznapibb, és így, remélem, az olvasó számára is kézzelfoghatóbb. Azt hiszem, még az is, akinek előzetes tudása volt a bűnökről, átfogóbb képet kaphat a végére, és ráébred, annyira nem volt tisztában ezen alapvető emberi vétségekkel, hogy nem csak a saját szemében, de egészen csillogó és kiválónak hitt egyéniségek szemében sem vette észre eddig a gerendát sem.

CsG: Nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, és válaszoltál a kérdéseimre.