Kalandok az időgyurmával

Bendl Vera könyvét, a Mihályi Csongor és az időgyurmát az idei Könyvhéten sikerült megszereznem a szerző két másik könyvével, a Berci nem megy iskolába és a Matyi tigrissel álmodik cíművel, és voltam olyan szerencsés, hogy Vera mind a hármat dedikálta is nekem. Csongor és barátainak kalandjait olvastam el először, és nagyon tetszett a három barát története illetve az, ahogyan a kalandok során változik a kapcsolatuk, erősödik a barátságuk. Sok mindenről szól ez a könyv: a barátság kialakulásán, megszilárdulásán túl arról is, hogyan jön rá a két fiú, hogy bizonyos problémáik miatt ugyan ők kevesebbnek érezték magukat, szerettek volna "teljes értékű" gyerekek lenni, de nincsen szükség rá, hogy megváltozzanak, mert ők így egészek, teljesek és értékesek.

A szerző hihetetlen kreativitásról tett tanúbizonyságot, amikor megadta az időgyurma receptjét, néhány hozzávalót saját fejből akkor sem ötlöttem volna ki, ha közben izzó vassal csiklandozzák a talpamat, de hát ezért író Bendl Vera, és ezért nem vagyok író én. :-)

Ender bácsi karaktere pedig zseniális! Radvánszki Endre, a technika tanár, aki Csongorék csak Ender bácsinak hívnak maguk között, hihetetlen arc, éppen elég megnézni a kötet 15. oldalán a tanár képét, ahogyan Remsey Dávid elképzelte, szerintem isteni. :-D A gyerekekhez is jó érzéke van, kellene egy ilyen technika tanár minden iskolába.

De hogy ne a levegőbe beszéljek, olvassátok el ti is a könyv fülszövegét:

Helló, srácok és lányok, az én nevem Mihályi Csongor, december 13-án leszek 9 éves, anyukám Katona Boglárka, apukám Mihályi György, de több privát adatot most nem áll módomban közölni, annyit viszont mondhatok, hogy most elmesélem a nagyon titkos kalandunkat, ami két óra közti szünetben történt, de majdnem egy egész napon át tartott, mert a barátaimmal – mondjuk ez nem publikus, de – csináltunk egy időgyurmát, kihúztuk a tíz percet sokkal többre, és elindultunk Párizsba, ami iszonyú izgalmasra sikerült: NAGYON nehéz döntéseket kellett hoznunk nem csak arról, hogy ér-e bliccelni vagy nem, hogy hogyan jussunk el az Eiffel-toronyhoz, de arról is, hogy akarunk-e teljesen megváltozni, vagy mégis jók vagyunk mi így is, ahogy vagyunk. Közben rájöttünk, hogy mennyire szeretjük mi egymást így hárman. Vagy négyen. Pedig még csak nem is hasonlítunk! Durva, nem?

A Pagony Kiadónál megjelent kis történettől szép egyensúlyban kapunk mi, olvasók izgalmakat, és mutatja meg közben a kötet azt, a gyerekek kalandjain át, hogyan kell elfogadnunk egymást és magunkat, milyen egy betegséggel élni - milyen gyerekként egy betegséggel élni.

Olvasás közben pedig már éreztem én, hogy egy bizonyos szálnak lesz folytatása, mert elvarratlan volt, félbehagyott, amiből még tutira lesz valami, és lett is, hiszen nem is olyan rég kihoztam a könyvtárból az A galamb, aki megette az időgyurmát című könyvet.

Ez a könyv már a kisebbeket célozta meg, hiszen a Most én olvasok sorozat Nagybetűs szintjéhez tartozik. Remsey Dávid rajzait itt is nagyon szerettem, habár a történet olyan mértékben nem nyerte el a tetszésemet, mint amennyire a fő történet tetszett. Már vártam, hogy Józsi történetét az írónő kibontsa, hiszen bizony ő volt az a szereplő, akivel olyasmi történt Párizsban, amit nem lehetett történet nélkül hagyni. Józsi cuki, és már a Mihályi Csongor és az időgyurma olvasásakor azon agyaltam, csak nehogy valami visszafordíthatatlan baja essen, amiért megette az időgyurma egy darabját. Szerencsére erről szó sincsen, bár erősen kifulladt az események hatására - de ha erről többet akartok olvasni, vegyétek kezetekbe a könyvet. Ajánlom azonban a Mihályi Csongor és az időgyurma című könyv elolvasását előtte, mivel enélkül Józsi története eléggé in medias res belecsap a lecsóba, és nem fogjuk érteni, mi miért történik.

Ez a történet nem olyan pergő és eseménydús, inkább az olvasás gyakorlásán van a hangsúly, és ezért néhol esetleg unalmasnak tűnhet, de összességében egy jó kis olvasmány, és már nagyon várom, milyen folytatással rukkol elő Bendl Vera következő könyvében.