1878. január 12-én született Budapesten Neumann Ferenc, vagy ahogyan mi, olvasók ismerjük, Molnár Ferenc - a Játék a kastélyban vagy éppen A Pál utcai fiúk szerzője. Órá emlékezve olvastam el leghíresebb művét, a grundért vívott harc regényét januárban.
Egyike lehetek azon keveseknek, akik gyermekkorukban elolvasták ezt a regényt, amikor általános iskolában közelező olvasmányként feladták, és rám már akkor nagy hatást gyakorolt, és összetörte a szívemet. Abban az 1987-es kiadásban vettem a kezembe a regényt, amit kisgyermekként is olvastam, és meglepődve vettem észre, hogy kis jegyzeteim még ott vannak a lapok között.
Felnőtt fejjel is megríkatott a könyv, szerencsére előrelátó voltam, és magam mellé készítettem egy százas csomag papírzsebkendőt, amiből szerintem legalább huszat el is használtam a kötet második felének olvasásakor. Habár teljesen egyértelmű volt a számomra, hogy öt csillagra fogom értékelni a Molyon, azonban felnőtt fejjel újraolvasva, ha eltekintek az érzelmi töltettől, ami vezérelt olvasás közben, a nosztalgiától, az erkölcsi mondanivalótól - nos, ez csupán egy erősen közepes regény. Ami ötcsillagossá teszi, az a szereplők jellemábrázolása, azok a nagyszerű emberi tulajdonságok, amikkel az író - néhány gyerektől eltekintve - felruházta a fiatalokat, a történet tragikus fordulatai és - számomra legalábis - az a nosztalgia, amivel a korabeli Budapestre tekintek, még ha nem is éltem akkor.
Ebben a regényben nemcsak a Pál utcaiak nagy része jellemes, de a füvészkertiek jelentős része is egyenes gerincű, becsületes gyerek. Ami számomra (felnőttként) olyan tragikussá teszi a regényt, hogy valójában - igen, persze, tudom, fiúkról beszélünk, akik harcolnak a sajátjuknak érzett kis földért, de - ugyanennyi erőfeszítés lett volna együttes erővel használni a grundot, barátságot kötni, megbékélve tisztelni a másikat, hiszen mi is volt Áts Feriék célja? Labdaterületet szerettek volna, hiszen az akkori Budapesten ebből kevés volt, a Füvészkertben nem engedték őket labdázni, és ritka kincs volt a beépítetlen telek. Mennyivel könnyebb lett volna együtt játszani, de persze ki láthatja a jövőt, hogy mekkora tragédia lesz a harc vége, és hogy mennyire nem éri meg a küzdelem.
Ne akkor vedd a kezedbe ezt a történetet, ha egy tökéletes regényt szeretnél, egy lebilincselő olvasmányt, egy mai értelemben vett izgalmas könyvet, hanem akkor, ha képes vagy a lelkedet kicsit lecsendesíteni, picit lelassulni a zakatoló 21. században, visszarepülni az 1800-as évek végi Budapestre, az alig pár éves fővárosba, csak azért, hogy fiatal fiúk néhány napját nyomon kövesd, amiben benne van minden, ami szent és követendő: hősies helytállás, becsület, hűség, önfeláldozás, bátorság, kitartás és hazaszeretet. Ha példát szeretnél látni rá, milyen, amikor saját érdekeinket háttérbe szorítjuk a közösségért; amikor képesek vagyunk más szemében árulóvá lenni, hogy megvédjük, ami a legdrágább.
Olvassátok el, ha még nem tettétek, olvassátok el, ha már olvastátok, és közben gondoljatok a kis Nemecsekre, aki élete minden pillanatában hős volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése