2022. december 31., szombat

Tóth Krisztina: Ezt jól kifőztük!

Liba és Malac két hatalmas kedvencem, a sorozat minden eddig megjelent könyve nagy élmény volt a számomra. A Manó Könyvek kiadásában már évek óta megjelent történetek Tóth Krisztina tehetségét és a kiadó hozzáértő-alapos munkáját dicsérik.

Minden egyes kis könyvben a két barát két kalandját ismeri meg az olvasó - így volt ez a 2022-ben megjelent Ezt jól kifőztük! cíművel is. Tavaly kis főhőseink három kötete is megjelent, így a sorozat kedvelói - legyenek bár gyerekek vagy felnőttek - sok derűs percet élhettek át.

Ebben a mostani könyvben Liba és Malac először bunkerépítésen töri a fejét, de nekem a második mese közelebb áll a szívemhez, amiben a barátok szakácskodni készülnek, mi több, szakácskodnak is! Liba itt különösen nagyot alakított rántottasótési terveivel, jót mosolyogtam a kalandokon.

Nem tudom, van-e olyan szülő, aki még nem ismeri Tóth Krisztina mesesorozatát, de ha esetleg akad ilyen apuka vagy édesanya, szívesen hívom fel a figyelmüket ezekre a kis történetekre, mert bájosak, kedvesek, a karakterek imádnivalóak és Hajba László hatalmasat alkotott a szereplők és környezetük megrajzolásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése