Disztópiák ritkán kerülnek az utamba, Milya Luzsányi Mónika könyve mégis felkeltette az érdeklődésemet. Az író több könyvével találkoztam már, két gyerekkönyvet is olvastam tőle és tavaly megismerkedtem a Bibliai szuperhősökkel is.
A fülszöveg alapján úgy tűnt, a Móra Könyvkiadó egy nagyon mai, friss, aktuális témájú sorozatot vett szárnyai alá ezzel a legújabb regénnyel. Habár a fülszövegből nem lehetett erre következtetni, a főcím - Vérvonal - aggasztott kicsit, mert a vámpírok és vérfarkasok a tőlem legtávolabb eső téma, de hamar rájöttem, hogy ebben a könyvben még véletlenül sem kell majd hasonló szereplőktől tartanom.
Elöljáróban annyit: zseniális volt. Ritkán dobálózok hasonló jelzőkkel, de úgy éreztem, hogy más nem tudok erre a történetre használni. Természetesen kritikám az amatőr disztópia-olvasó kritikája, aki mögött - ha jól számolok vissza - csak néhány hasonló jellegű könyv áll, de talán ezért lehet ez segítség azoknak, akik - hozzám hasonlóan - csak ismerkednek a műfajjal, és még nem tudták eldönteni, belekezdjenek ez a sorozatba. Én azt mondom, mindenképpen tegyetek egy próbát, mert nem fogjátok megbánni.
Olyan sodró lendületű a történet, hogy az első nagyjából 45 százalékát egy nap alatt elolvastam, a fotelhez szögezett az író, nem tagadom. Mindig tettem kísérletet arra, hogy félbehagyjam, hiszen "mosogatni kellene" és hasonló teendők hívtak, de egy-két perc után vonzott vissza magához a kötet. Ugyanígy jártam az olvasás másnapján is, és az utolsó harminc oldalt csak azért hagytam a harmadik napra, mert nem akartam elengedni Étienne-t és a többieket. Éreztem így annak ellenére, hogy a 308. oldalon egy akkora pofont kaptam Miklya Luzsányi Mónikától, hogy a fal adta a másikat. Így érezhette magát az a 14 éves srác, akinek 13 évesen lekevertem egyet általános iskolában.
Annyira mai témát ölel fel a történet, annyi gondolat ébred fel az olvasóban, amit nehéz lenne megfogalmazni, de nem is akarom, hiszen ezt az élményt meg kell tapasztalni anélkül, hogy elspoilerezném. Aki elolvassa a kötet hátsó borítóján lévő szöveget, nagyjából képet kaphat, mi vár rá ebben a könyvben. Folyamatosan a gondolataimmal és az érzéseimmel játszott az író, bennem is - ahogyan Étienne-ben - sok kérdés merült fel, amihez vissza-visszatértem, akár a világgal, akár saját életemmel kapcsolatban,
Azért is ragadhatott meg a kötet, mert legnagyobb részben a Vadonban játszódik, és az erdő, a természet már évek óta nagyon közel áll hozzám. Bármikor kimegyek a Pilisbe, Börzsönybe, Budai-hegyekbe, az erdő teljesen átmossa a belsőmet, megnyugtat és engedi kívülről szemlélni az életet, távol a mindennapoktól, perspektívát adva. Talán ezért szerettem az erdőben töltött időt Étienne-nel, miközben követtem az útkeresését és ahogyan megtanul túlélni.
Közel került hozzám a regény, a szereplők belopták magukat a szívembe; a tragédikat és az örömteli pillanatokat velük éltem át. Erre mondják, hogy beszippantott a történet? Az író remekül csepegtette az információkat, a történések során olvasóként sok, korábban elrejtett, elejtett mondat felderengett, így a főhőssel egyszerre bontakozott ki előttem a múlt, ezzel persze még több kérdést felvetve bennem a sorozat folytatására nézve.
Mindig féltem a sorozatoktól - és itt most nem az Agatha Raisin-féle sorozatokra gondolok, hanem a sokkal erősebben összefüggő részekkel rendelkezőkre -, mert tartottam a csalódástól: az első rész kíváló, aztán ellaposodik a történet, de az ember folytatja, hiszen már belekezdett. Ezt az érzést írta felül bennem nagyjából két éve Ecsédi Orsolya Pokkernaplója, és most egy újabb olyan történetre találtam, aminél nem érdekel a csalódástól való félelem, nagyon várom a folytatást, mert tudom, hogy jó lesz és szívem szerint már olvasnám a második részt.
Hálás vagyok a Móra Könyvkiadónak, amiért megküldte nekem ezt a regényt, fantasztikus év végi olvasási élményt szerzett vele, ami sokáig emlékezetes marad a számomra.
Ha érdekel titeket a kötet, a Móra Könyvkiadó honlapján megvásárolhatjátok, a kiadó többi szuper könyvével együt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése