Carolyn Brown: A Magnólia Fogadó

"Ha csak a jó dolgokra emlékezik az ember, az ugyanolyan egészségtelen, mint ha csak a rosszra – egyik sem hoz lezárást."

El lehet képzelni, hogy nekem, aki néhány éve még messze kerülte a romantikus regényeket, tetszett ez a történet, akkor talán olyanoknak is érdemes megpróbálkozni vele, akinek nem tartozik ez a műfaj a kedvenceik közé. A Magnólia Fogadó a második regény, amit a szerzőtől, Caroly Browntól olvastam, az első Az Eperszív Étkezde volt, amit szintén szerettem.

A Magnólia Fogadó - ahogyan az írónő másik regénye is - 2021-ben jelent meg a Köyvmolyképző Kiadónál, akiktől évről évre egyre több remek történetet olvasok. Minden a Rekviem egy gyilkos asszonyért-tal kezdődött 2017-ben, majd folytatódott Brown regényeivel.

A kötet egyik főszereplője Jolene Broussard aki megörökli a Magnólia Fogadót, ezt a kelet-texasi fenyvesekben megbújó viktoriánus épületet. Nagynénje és nagybátyja ugyanis a tulajdonjogot ötven-ötven százalékban a fiatal nőre és unokatestvérére íratják, mielőtt nekivágnak a világnak lakóautójukkal. Jolene, aki állandó bűntudatban él, amiért nem tudta megmenteni önpusztító anyját, tudja, hogy a  vendégháza új életet és szerető otthont kínálhat neki. Csak egy bökkenő akad: a makacs és rosszkedvű ács, Tucker Malone, aki felerészben a Magnólia Fogadó tulajdonosa lesz, miután az utálatos unokatestvér eladja neki a részét a házban.

Itt kezdődik két magányos, szomorú, lelkifurdalással küzdő ember közös élete és - talán nem spoiler, hiszen romantikus regényről beszélünk - egymásra találása.

"– Hahó, bejövök. Ha nem vagytok felöltözve, bújjatok egy szék mögé.
– Örülök, hogy fel vagyok öltözve – jegyezte meg Tucker –, nincs olyan nagy szék, ami el tudna rejteni engem.
– Nem nagyképű egy kicsit? – vonta fel Jolene a fél szemöldökét.
– Nem úgy értettem, hogy a…"

Míg Jolene az édesanyja miatt érez lelkifurdalást, Tucker a felesége halála óta nem tud megnyugodni, alkoholba fojtja a bánatát, nem képes feldolgozni a szeretett nő elvesztését. Ahogy a fülszöveg is írja A legkevésbé sem számít arra, hogy új üzleti partnere olyan érzést éleszt benne, amiről azt hitte, örökre elveszett. A bizalmatlan Jolene pedig talán egy rokon lelket talált – valakit, akinek segíthet, és akire támaszkodhat.

Szereplőink hosszú utat járnak be, de szerencsére nincsenek magukra hagyva, hiszen a vándoléletet kezdő nagynéni barátnői rajta tartják a szemüket a fiatalokon.

2011 őszén voltam olyan szerencsés, hogy három hónapot tölthettem az Amerikai Egyesült Államokban. Los Angeles mellett, előbb Thousand Oaksban, majd Agora Hillben laktunk. Sokat jártam be Los Angelesbe, és több kaliforniai kis- és nagyvárosba ellátogattunk. Azt hiszem, számomra azért volt olyan meghatározó élmény mind Az Eperszív Étkezde, mind A Magnólia Fogadó olvasása, mert ugyanazt tapasztalta meg akkor ott, mint ezekben a történetekben. ott sem volt egyszerű az élet már akkor sem. Átlagemberek éltek átlagkörülmények között gondokkal, nehézségekkel. Csakhogy abban a három hónapban soha senkitől nem kaptam negatív megnyilvánulást. Minden, ismétlem mindenki kedves volt, odafigyelt a másikra, képes volt beszélgetni, odaköszönni vadidegeneknek, mosolyogni. Amikor másodszor mentem ugyanabba a Starbuck's-ba, tudta a lány a nevemet. A buszsofőrrel a második találkozás után összetegeződtünk, és akárhányszor találkoztunk, mindig beszélgettünk. A Los Angeles Public Central Libraryban összebarátkoztam az egyik biztonsági őrrel, és akárhányszor bementem a városba, a könyvtárban kezdtem a napot egy kávéval és egy beszélgetéssel. És én ezt kaptam meg Caroly Brown regényeitől. Ezért is szerettem ezeket a köteteket annyira. A Magnólia Fogadó is tele van törődéssel és szeretettel azon túl, hogy láthatjuk, ahogyan két nagyszerű, de lelkében megsérült ember közeledik egymáshoz szépen, lassan, leküzdve magukban a félelmeiket és a múlt fájdalmait, hogy új életet kezdhessenek, nem feledve a múltat, de bizakodva a jövőben.

Igen, ez lehet, hogy túl sziruposan hangzik, de nemcsak a könyvekben kellene a szereplőknek odafigyelniük egymásra, rámosolyogni a másikra, törődni azzal, akinek szüksége van rá, de a való életben sem ártana. A világ talán egy kicsivel jobb hely lenne.

"Egyik karján a feleségével, a kisbabájával befészkelve a másikban, nem volt olyan hely a világon, ahol Tucker szívesebben lett volna, mint a Magnólia Fogadóban."

Szívből ajánlom mindenkinek ezt a regényt, aki szeretne egy szívmelengető, jó történetet olvasni. Itt nem kapunk szépirodalmi mélységeket és magaslatokat, csak kellemes kikapcsolódást - azzal együtt, hogy sokszor elgondolkodhatunk mi magunk is olvasás közben. A regényt keressétek a Könyvmolyképző Kiadó honlapján.