Pásztor Ágnes: Tavaszi szél

Pásztor Ágnes kisregénye, a Tavaszi szél 2024-es megjelenése a Napkút Kiadónak, nekem pedig egy nagyon különleges, furcsa módon otthonos olvasmánya volt a tél végének. A kötet egyik különlegessége a töredezettségében rejlett számomra: a rövid fejezetekre szabdalt történet csupán rövid epizódokat mutat be szereplőink életéből, kicsit a diavetítés emlékét idézte: felvillanó kockák a nyolcvanas-kilencvenes évek világából.

Főszereplőnk, Kisária 1980-ban született, és 1978-as vagyok, így egy korosztály vele, sok szempontból ugyanazok az élményeink, ugyanabban a korszakban voltunk kisgyerekek, majd kamaszok. Habár sok élményünk különbözik, mégis érdekes volt megfigyelnem, hogy olvasás közben felvillantak saját életemből vagy rokonaim életéből is apró epizódok. Keresztanyám (anyám testvére) a Keleti-pályaudvartón nem messze élt-él az István utcában, a környéken sokat jártam én is, amikor meglátogattuk a családot. A gangos ház kétszobás lakásában négyen éltek - nagynéném, a férje és a két lányuk, ahogy Kisáriáék is négyen alkottak családot szüleivel és lánytestvérével -, habár ebben a lakásban - a regénybelivel ellentétben - volt fürdőszoba, de nem vetette fel őket a pénz.

De nemcsak ez tette ismerőssé a színhelyet, a történéseket. Az én családomnak is "kiutaltak" egy panellakást, csak nekünk nem Budán, hanem a 14. kerületben, bár érdekes mozzanat, hogy egyszerre kapott a családunk két lehetőséget: egy budai és egy zuglói lakás közül választhattak a szüleim. Ez azonban mind csak a helyszín. A Röltex, az Ápisz és sok más üzlet, de akár az iskolai könyvtár is megteremtették a kisregény hangulatát, amit igazán csak az érehet át, aki már élt a nyolcvanas években. Cigaretta-, illatszer-, gépkocsi- és egyéb márkák repkedtek és az, hogy tudtam, miről van szó, visszarepített néhány évtizedet a múltba.

Az érzések is ismerősek voltak, bár én nem voltam szép, így nem a fiúzás miatt, de a magány és egyedüllét, a szeretetlenség ismerős érzések voltak a kötetben. Ahogy olvastam, a szemem előtt volt a város, éreztem a madártej illatát és ízét, amit a nagymamám készített nekünk, láttam magamat, ahogyan - Kisáriához hasonlóan - minden tanév elején bekötöm a könyveimet. Ahogy a kisregény apró mozaikokból áll, úgy villantak fel az én saját mozaikjaim.

A történet elején még Nagyáriával találkozunk, ahogy kisgyerekként betegen fekszik otthon, s rendőr nagyapja egy régi ismerősét, Weisz doktort hívja át a kislányhoz. Ebben a fejezetben az unoka és nagyapja közötti beszélgetésben - az akkor még kicsi - Nagyária elmeséli, hogyan gúnyolják az iskolában egy zsidó osztálytársát mások.

Doktor Weisz felállt az asztaltól, megköszönte a vizet, és kifelé menet az előszobában felnézett a fali kulcstartóra.

- Látom,  a pincekulcs a régi.

- Igen. Ugyanaz.

 Egymásra mosolyogtak, és kezet fogtak.

- Akkor holnap este benézek újra. Viszontlátásra! -  köszönt el Ferenctől, majd a fejére tette a kalapját, és elment.

Itt, az első fejezetben, a 10. oldalon tudtam, hogy én ezt a könyvet szeretni fogom, bárhogyan is alakul majd a történet a továbbiakban. S habár a vészkorszakról nem esett több szó, beigazolódott az érzésem.

Az ÁPISZ boltban Kisária mindig különös örömöt érzett. Szerette az illatát. A polcokon sorakozó füzetek, ceruzák, filctollak látványát is imádta. Otthon csak a legszükségesebb írószerei voltak. Az iskolai rajzórák felszereléseit minden ősszel megvásárolták, aztán egész évben csak azt használhatta. Tempera, vízfesték, filctollkészlet, olló, ragasztó, alig fogó zsírkréta, plasztilin gyurma, néhány ecset, vizesedény és egy rongy volt a készlete, amiből gazdálkodhatott.Szeretett rajzolni a barna farostlemezből készült rajztáblán.

 De a kislánnyal az is közös volt bennünk - az ÁPISZ iránti rajongáson kívül -, hogy ő is, én is szerettük a könyvtárat. S ahogy olvastam, olvassuk a könyvet, sok apróság felrémlik, mint amilyen az iskolatej is volt, vagy éppen a Queen együttes Budapestre érkezése (nem véletlen a kötet címe sem).

Szerettem és sajnáltam a kislányt, aki nagyon vágyott rá, hogy úgy szeressék őt is a szülei, ahogyan a nővérét szerették, s bár ezt nem kapta meg, mégse gyűlölte meg emiatt a testvérét, nagyon szerette a nővérét. Másnak talán nem ad annyit Pásztor Ágnes kisregénye, mint nekem, és vállalom is, hogy kicsit elfogult vagyok a történettel kapcsolatban, mégis ajánlom elolvasásra a kötetet. Olvasható családtörténetként, de egyfajta korrajzként is izgalmas utazásra hív.

A következő héten már Siófok felé gurultak a Skodával. Csaba beutalót kapott végre a vállalati üdülőbe. Mikor beértek a Szt. László utcába, Kisária felnézett a könyvből, amit addig a kocsi hátsó ülésén olvasott. Az utca két oldalán nyaralók sorakoztak. Jobb oldalon, ha benézett a keresztutcákba, láthatta a Balatont. A levegőben ott volt az ismerős vízillat, amit sehol máshol nem érzett.

A szerző nagyon jól láttat a mondataival, melyek egyszerűek, mégis plasztikusak. Akinek az érdeklődését pedig felkeltette ez az értékelés, keresse fel a Napkút Kiadó honlapját, ahol megrendelheti a kisregényt. Nagyon köszönöm a kiadónak, hogy a blogbejegyzés létrejöttét és ezt az olvasási élményt támogatta egy recenziós példánnyal.

Gáspár Ferenc: Fekete pálya

Tavaly jelent meg a Napkút Kiadó és a Kalota Művészeti Alapítvány gondozásában Gáspár Ferenc Fekete pálya című kötete, mely már a második a kiadó repertoárjában, ugyanakkor a sokadik a szerző életművében. Nálam a novellák kicsit mostohák, de mindig és folyamatosan próbálkozom velük, olvasom őket, mert tudom, hogy ugyanolyan remekművek lehetnek, mint a regények - és találkoztam is már ilyenekkel.

A kötet ütősen indult Az ígéret földjével, tipikus, nyolcvanas években játszódó történet a gyors meggazdagodás reményében céget alapító, naív, buta magyarról, akit csak ott nem vernek át, ahol nem akarnak; és a folytatás is tetszett A jó napokról című rövid írással. A könyv harmadik novellája, a kivégzőmester volt számomra az egyik legjobb történet egy hóhérral a főszerepben. S ha már a legjobbak... ide tartozik a Számíthatnak rám vagy A művész álma is. Gyönyörű, lírai nyelvezete volt az Én, Mátyás király című regényből származó részletnek, ami elérte nálam, hogy biztosan el akarjam majd olvasni magát a regényt is a jövőben, pedig az egész részlet összesen alig hat oldal volt, és mégis magával ragadott. Az Örökké élni kilencvenhat éves főszereplője, a címadó novella lábatörött síelője, a seregélyesi vegyesboltban helyettesítő férfi (vagy akár a többi szereplő a többi történetben) mind egy-egy különleges eseménynek vagy önjogon központi figuárja vagy éppen a múlt éri utól és tisztázódik a lapokon.

A kötetben szereplő kisregény sajnos nem nyerte le teljes mértékben a tetszésemet, de ennek valószínűleg oka lehet, hogy nem egyhuzamban olvastam, hanem több napon keresztül, így elveszett a lendület és folyton ki-kiestem a történetből.

Habár vegyesek voltak számomra a kötet írásai, rosszat nem olvastam, jókat annál többet, így jó szívvel tudom ajánlani az olvasóknak, ha egyfelől szeretne ismerkedni a Napkút Kiadó köteteivel, másfelől szeretne több magyar szerzőtől olvasni. Gáspár Ferenctől ez az első kötetem volt, most ismerkedtem meg a szerzővel és stílusával, s kezdésnek jónak tartom ezt a könyvet. Hiszen különben nem szeretném elolvasni az Én, Mátyás királyt is.

A borító különösen tetszik: elegáns, kifinomult, mint a kötetben szereplő írások. S ha valakinek az érdeklődését felkeltettem rövid értékelésemmel, annak nagyon örülök, és ajánlom felkeresni a Napkút Kiadó honlapját, ahol megrendelhető a kötet - a kiadó több, más könyvével együtt. Érdemes böngészni náluk! Novellákat nem könnyű értékelni, mire belemenne az ember egy-egy írásba, már vége is, így nem is akartam arra törekedni, hogy minden egyes történetről részletes képet adjak, inkább szerettem volna elmondani, mennyire pozitív tapasztalat volt ez az olvasás most télen.

Hálás vagyok a Napkút Kiadónak, amiért recenziós példányt biztosított a számomra, és megismerkedhettem egy újabb magyar szerzővel.

Somogyi Éva: Ferenc József

A Gondolat Kiadó nyolcvanas évekbeli Magyar História sorozatában jelent meg 1989-ben Somogyi Éva életrajzi kötete Ferenc Józsefről. Nagyon nehéz megszólalnom olvasás után. Az ember csak sejti, mennyire magányos élet lehetett akkor egy uralkodóé, de  ennek a kötetnek az elolvasása után - azt gondolom - revideáljuk eddigi véleményünket Ferenc Józsefről. Én legalábbis. Végig nagyon hullámzóan éreztem a császár és viselkedése iránt: 18 évesen lett uralkodó, amikor még nem ezzel kellett volna foglalkoznia. Sosem lehetett gyerek, mindig arra nevelték, hogy egykor uralkodó lesz, majd nem lehetett tizenéves kamasz sem, mert megkapta a trónt. Zsófia belenevelte, hogy a dinasztia a legfontosabb, a hatalom megtartása, a Monarchia vezetése az első. Erzsébettel köttetett házassága az első években még jelenthetett volna számára kiutat és változást egyhangú, magányos, kötelezettségekkel teli életében, de a sors máshogyan akarta. Olyan mélyen belenevelték a kötetességet, azt, hogy ő uralkodó, és aszerint is kell viselkednie mindig, minden körülmények között, hogy nem volt képes változtatni, habár szerette a feleségét. Gyermekeivel sem igazán volt valódi kapcsolata, ahogyan családja más tagjaival sem. Feleségét ugyan szerette, de nem avatta be semmibe, nem beszélgetett vele, nem osztotta meg vele problémáit, nehézségeit, ahogyan örömeit sem. Egyedül anyjának, Zsófiának írt levelei tanúskodnak arról, hogy az asszonynak elmesélte gondolatait, megosztotta vele kétségeit.

Ferenc József a legnehezebb évtizedekben lett és volt uralkodó. Hosszú élet adatott neki, sok mindent átélt és megélt. Sok tragédia és veszteség érte, s ő mindig uralkodóként viselte a csapásokat, a döntések - legyenek azok pozitívak vagy negatívak - következményeit. Nem hozott mindig helyes döntést, de saját korlátai közé beszorítva - úgy érzem - igyekezett mindig a szerinte leghelyesebb döntést meghozni. Sose volt az érzelmek embere, sokkal inkább a rációé. Nem szerette a bonyolult dolgokat, az egyszerűség híve volt. Becsülte az érte dolgozó, elkötelezett embereket, elismerte tevékenységüket, de ahogy kikerültek ebből a körből, elfelejtette őket. Már nem voltak számára fontosak. Nem tudott mit kezdeni a gondolkodó, szabad szellemű, tehetséges vagy egyszerűen más véleményen lévőkkel sem. Az első években féltette pozícióját, a dinasztiát, nem mutathatott gyengeséget, ő mindig uralkodó volt. Még családi körben is. Aztán meg, ahogyan öregedett, már annyira megcsontosodott ebben, hogy - szerintem - ha akart volna, akkor sem tudott volna változtatni.

Pedig a kötet lapjain jól látszik, hogy voltak érzései, csak nem, vagy nehezen mutatta ki azokat. Nem tudott változni, változtatni. Olvasás közben nagyon közel került hozzám Ferenc József és végtelenül sajnáltam őt. Egész életében magányos volt, hatalmas terhet cipelve. Felesége sem értette meg, hiszen Erzsébet is csak élte saját, eldeformált életét már az elején lelki roncsként, meg se próbált, nem is akart ezen változtatni ő sem. Jogokat várt, de nem vette figyelembe a kötelezettségeit. Ilyen szempontból mindkét fél önző volt, erről nagyon jól ír Somogyi Éva a könyvben.

A szerző számomra jól bemutatta a császár utalkodásának évtizedeit, rámutatott összefüggésekre, amiket nem feltétlenül emelnek ki középiskolai tanulmányaink alatt. Ráadásul sok újdonsággal is szolgált, például a rendőrség és a csendőrség megalakulásáról, de még sok egyébről is.

Sok részt bejelöltem a könyvben, s úgy érzem, hogy újraolvasós lesz a kötet, de elő fogom venni a sorozat még meglévő két részét is hamarosan. Somogyi Éva jól egyensúlyozik a könyvben a politikai-történelmi események és a család, a magánélet bemutatása között, színes és érdekes hátteret adva Ferenc József uralkodói oldalának. Olvasmányos volt végig, lekötötte a figyelmemet, és miután rendesen időt tudtam szakítani az olvasásra hétvégén, nem okozott nehézséget a szakszöveg olvasása. Ha ennyire jó lesz a Magyar História sorozat többi része is, akkor félek, be fogom szerezni a többi kötetet is, a pénztárcám meg zokogni fog.

Nem végeztem történelem szakon, így a könyv szakmai oldalához nem értek, csak azt tudom, hogy nekem, egyszerű, laikus olvasónak jól megvilágította a korszakot, amelyben Ferenc József uralkodott, és amely oly nyüzsgő, forrongó és fordulatos volt. A császár lehet, hogy nem volt tökéletes uralkodó, de egyenes ember volt, aki értékrendje és hite szerint a legjobbat akarta a Monarchiának; és kétségeim vannak, más az ő helyében jobban állta e volna a sarat.