A Nikowitz Oszkár szerkesztésében és összeállításában megjelent kötet igazi különlegesség az 1800-as évek végének helytörténete, társadalomtörténete, a személyes mikrotörténelem és az egodokumentumok iránt érdeklődőknek.
1877-ben Donoszlovits Vilmos érettségi előtt álló fiatalember, aki barátjával nagy fába vágta a fejszéjét: elgyalogol Zombortól, szülővárosától, Székelyudvarhelyig, majd vissza Zomborba, és ezt a kalandot naplójában is megörökíti. A napló azóta több generáció kezén is keresztülment, s végül 2024-ben megjelenhetett a Fekete Sas Kiadó gondozásában. Vilmos nemcsak naplót írt, hanem tehetségesen rajzolt is, ezeknek a rajzoknak egy része elveszett, de jó része megőrződött, és a kötetbe is belekerült.
A naplót az olvasó szöveghűen találja meg a kötetben, sok lábjegyzettel ellátva, és a megértést a könyv második felében elhelyezkedő kommentár is segíti, sokat hozzáadva az olvasási élményhez és a megértéshez, hiszen a régies nyelvezetet a mai kor embere nem feltétlenül érti már, de meglátogatott településekről, helszínekről is lapunk információkat.
A két fiatalember 50 nap alatt nagyjából 1200 km-t tett meg: legnagyobb részben gyalog, kisebb részben szekérre felkéretőzve illetve vonaton. Bárhogy is haladtak azonban, vállalásuk és célba érésük hatalmas vállalás volt, főleg, ha beleszámítjuk a korszak - jelenünkhöz képest - roppant hiányos infrastruktúráját.
Ami számomra a legizgalmasabb volt a naplóban, az nem feltétlenül az volt, hogy megismerhettem, az adott településeken milyen épületeket, nevezetességeket kerestek fel és örökített meg Vilmos a naplóban, nekem sokkal izgalmasabb volt az a társadalmi korrajz, amit kaphattam és kaptam. Ahogyan a két fiú előkészült az útra, a listák, hogy milyen riházatot és egyéb felszerelést vittek magukkal; amilyen kalandokat éltek meg utazás közben illetve a találkozások, amikben részük volt. Érdekes volt, hogyan haladtak a fiúk, hogyan és hol szálltak meg éjszakánként, hogyan oldották meg az étkezésüket, hogyan szerezték be a szükséges dolgokat. Izgalmas volt látni, hogy a legtöbb helyen mennyire szívesen fogadták őket, nem volt kérdés, hogy szállást adjanak nekik, hogy kapjanak egy tál ételt, ebédet, vacsorát, reggelit. Hogy a szíveslátás mennyire tényleg szívből jött, és nem volt a fiatal idegenekkel szemben bizalmatlanság. Ajánlóleveleket kaptak út közben a következő településekre, ennivalót csonagoltak nekik, sokszor pénzt is kaptak. Voltak helyek, ahol alig akarták őket elengedni - és nem valami bűnös szándék miatt, hanem mert annyira örültek nekik.
Szívet melengető élmény volt Vilmosékkal utazni ezen az 1200 km-en, még úgy is, hogy volt két kellemetlen élményük is utazás közben. Még az út elején hozzájuk csapódott egy fiatalember, aki elég hosszan elkísérte őket, s végül óriási csalódást okozott főszerelőinknek illetve egy helyen megtámadták őket, de sikerült ebből a helyzetből kivágniuk magukat.
A napló befotózott, kézírásos részletei, Vilmos rajzai még személyesebbé tették az olvasásomat, és tetszett, hogy helyenként a fiú által lerajzolt épület egy mai fotón is megelevenedik.
A könyv második felében Nikowitz Oszkár jegyzeteit találhatjuk sok-sok fotóval, és ez ugyanannyira izgalmas volt nekem, mint maga a napló, és a kötet legvégén névmutatót is találunk, ahol röviden olvashatunk a naplóban megemlített személyekről is.
Voltak azonban dolgok, amik kevésbé nyerték el a tetszésemet, és ezt sem lenne szép, ha elhallgatnám. A szerkesztő előszavában roppant zavaróak voltak a kényszerek kiemelések vastagon szedve, és nagyon érződik Nikowitz tanár múltja, mert sok helyen az előszőban mintha tudatlan diáknak nézné az olvasót, és a néha felbukkanó kényszeres humorizálás sem volt kedvemre való, ahogyan a letegezésem sem.
A tördeléssel és a fizikai megjelenéssel szemben is van kritikám. Egyfelől borzalmasan nehéz a kötet. Vastag, fényes papírra van nyomva - teljesen feleslegesen. nehéz tartani a könyvet, befénylik a papír, és sokszor nehéz olvasni a szöveget. Az illusztrációk, képek és fotók sem szenvedtek volna hátrányt, ha normális papírra lett volna nyomva. Óriási méretűek a betűk - szintén feleslegesen és a használt betűtípusok sem megfelelőek. Megértem, hogy a különböző betűtípussal is el akarták különítani magát anaplót a kötet többi részétől, de ez nem volt szerencsés.
Tudom, hogy a kiadó mennyire jó minőségű, mennyire színvonalas köteteket ad ki, és nagyon szeretem az általuk kiadott könyveket, ezért állok értetlenül most, mert mintha egy amatőr valaki - szerkesztő, tördelő és minden más szakember munkája és tanácsai - nélkül felkeresett volna egy nyomdát az legépelgetett kéziratával, és - csak, mert pénze van - kiadta volna a szöveget. Mintha én fognám magamat, és összeszedném az egyetemi jegyzeteimet, elmennék egy nyomdába, és amatőr módon kiadnám. És ezt nem értem, hogyan történhetett, és rettentően sajnálom.
Olvasás közben folyamatosan az amatőr kifejezés járt a fejemben. Ezt a kötetet így nem lett volna szabad kiadni, mert a napló sokkal többet érdemelt volna.
Ha mindezek ellenére valakinek az érdeklődését felkeltettem - és remélem, hogy azért a napló miatt talán sikerült -, ajánlom felkeresni a Fekete Sas Kiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a kötetet, de a kiadó többi megjelent könyvét is meg lehet rendelni. Nagyon köszönöm a Fekete Sas Kiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam a kötetet.
