2022. december 14., szerda

Dóka Péter: Írisz és a robotgyár

A Móra Könyvkiadó Már tudok olvasni sorozatának Markovics Vilit elrabolják az ufók című része után kicsit félve kezdtem bele egy újabb, sci-fi-s vonalú kötetbe, de Dóka Péter nekem idén februárban belopta magát a szívembe Az ellopott zsiráffal, ezért sutba vágtam ellenérzéseimet Írisz és nagymamája történetével kapcsolatban. Ez már a sorozat harmadik szintje, ez érződött is a szövegből és a történet bonyolultságából. Mivel szeretem a Star Treket, ahogyan imádtam nézni a televízióban a Csillagkaput is, és az elmúlt pár év felfedezettje nálam néhány régebbi sci-fi sorozat is, mint például az Alfa holdbázis, nekem tetszett a történet.

Izgalmas volt már maga a felütés is, miszerint a kislány azért utazik a nagymamájával együtt egy úrhajóban, mert a szülei (és a nagyi is, természetesen) kalózok voltak, apát és anyát azonban elkapták és börtönbe vetették. Ebből a kalózos szálból ennél többet nem igazán kapunk, amit sajnáltam, és el tudnám képzelni, hogy Írisz története folytatódjon, kicsit jobban kifejtve az ősök múltját, esetlegesen lesz e hatással Írisz jövőjére. Látok ebben potenciált, szívesen olvasnám.

Idegen bolygón leszállni mindig izgalmas, hát még egy barátokra vágyó nyolcévesnek, aki szinte azonnal belebotlik a robotgyerekbe, Pinokkióba. Itt már mosolyogtam, Margitka nénin azonban már jót nevettem, és amikor megtudtam, hogyan is hívják Fémfölde robotjait (ha nem is szakadtam a nevetéstól), de roppant jól szórakoztam, és nagyon vártam, hova fog kifutni a történet. Ami a nevekkel kapcsolatban eszembe jutott, az Keiran Rowley könyve, a Hanyatlás, ahol hasonló nevekkel találkozhatunk, csak más a szereplők elnevezésének oka. Ugyan a moly.hu könyves oldalon eléggé alacsony százalékon áll Dóka Péter ezen könyve, én mégis a sorozat jobb részei közé sorolom (ez nyilván szubjektív vélemény), mert miután befejeztem az olvasást, felrémlett előttem Orwell legendás regénye, az Állatfarm.

Nagyi megjelenése az események tetőpontján a legjobb időzítés, remekül oldotta meg a helyzetet és mentette ki szorult helyzetükből szereplőinket - ez talán nem spoiler, hiszen kisgyerekeknek szóló könyvben mégsem halhatnak meg a szereplők. Megszerettem Pinokkiót is olvasás közben, már csak ezért is lennék kíváncsi egy következő részre Írisz, a nagyi és a robotfiú szereplésével.

Izgalmas és érdekes olvasmány volt, amit szívesen ajánlok olvasásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése