A címet elolvasva valamiféle valódi hercegeket felvonultató, hercegnős-királyfis, esetleg a múltban vagy egy alternatív világban játszódó történet volt az első elképzelésem, a Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatának második szintjéhez kapcsolódó kis történet azonban teljesen más irányba viszi az olvasót.
A kislány családja belőlem eléggé felemás érzéseket váltott ki. Kedveltem az édesapát, a nagypapát és a kislány öccsét és bátyját, az édesanya azonban nem volt képes még a történet végén sem megszerettetni magát velem. Természetesen mindezért bőséggel kárpótolt a többi családtag, már csak ha a két fiút nézem: Lóri a történet során folyamatosan dokumentálta és osztotta meg a kis ebihalak életének fontosabb eseményeit, míg Marcinak mindenről egy dal jutott az eszébe, így kommunikálva a családdal. Imádtam a kissrácot, mert általában nekem is mindenről eszembe jut egy dal vagy egy vers, esetleg egy regény.
A nagypapa volt azonban talán a leghelyesebb, ahogy segített Lénának, magyarázott neki, megosztotta vele a békákkaé kapcsolatos tudását. Apropó, békák... Van egy sztorim gyerekkoromból, azóta se rajongok ezekért az állatokért, de ebben a történetben aranyosak voltak, ahogyan apró, pici, vízben lebegő gömbökből egyre kifejlettebb, kis állatok lettek. Az egyik legfontosabb, ami a mesével kapcsolatban eszembe jutott, hogy ha szeretnénk háziállatot, nem tudhatjuk mikor lesz és mi válik a számunkra kedvenccé. Akár béka is lehet az, nem feltétlenül cuki kiskutya lesz a szívünknek kedves állat. Minden állat szép és minden állat jó, csak meg kell őket ismernünk, és nem zsigerből elutasítanunk. Lényeges lenne gyermeki, őszinte kíváncsiságunkat valamennyire felnőttként is megőriznünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése