Never again

Látkép a buszról út közben

Április 23-án gyülekeztünk a dohány utcai zsinagóga előtt, hogy aztán hét órakor elinduljunk Krakkóba, Szlovákián keresztül. Három buszt töltöttünk meg, sok volt a fiatal középiskolás közöttünk. Hosszú volt az út, de volt több pihenő is. Egyszer Donovalyban álltunk meg, nem gondoltam, hogy ilyen szép lehet egy síparadicsom. A buszból út közben is készítettem egy-egy fotót, mint például ezt az elsőt is.
Sajnos nem igazán tartotta be a többség a kiszabott pihenőidőt, folyamatosan csúszásban voltunk. Mintha óvodásokkal utaztam volna, néha ezt éreztem, mennyire nem képesek - főleg egy ilyen komoly biztonsági intézkedéseket követelő útnál - betartani a szabályokat az utastársaim.
Mivel busszal utaztunk, direkt nem "ittam halálra magam", hiszen nem olyan ez, mint egy vonat, hogy bármikor kimehetek a mosdóba. Másokat mintha ez nem is érdekelte volna, és emiatt km-es sorok kígyóztak minden alkalommal a mosdóknál - amiket persze nem 160 főre terveztek egy étteremnél vagy kamionparkolónál.

Donovaly - a második pihenőpont az utazás során

Ettől eltekintve nyugalmas és kellemes utunk volt; késve, de elértük a szállodát, ahol kiosztották a kulcsokat, és felvitte mindenki a holmiját, majd ismét összegyűltünk, hogy beiktassunk vacsora előtt egy párórás városnézést Krakkóban.
Elsőként kívülről megnéztük a Schindler-gyárat, majd elsétáltunk az egykori gettóba, ami Podgorze városrészen található. Megálltunk a Zsidó Hősök terén, ahonnan a deportálások történtek. Amíg mi a rakparti cipőkkel emlékezünk, addig itt ezen a téren székek-szobrok vannak.

Ennek az az oka, hogy Krakkóban a németek azzal csapták be, és nyugtatták meg a gettóba zárt zsidókat, hogy engedélyezték, hogy mindenki vihessen magával székeket. Felnőttek, gyerekek mentek sorban a gettóba, mindegyiküknél székek... És amikor elhurcolták őket, a téren maradtak az elárvult székek. Ezt örökíti meg a szoborcsoport.
Itt található a tér sarkán egy kis patika, pontosabban egy múzeum, ami a háború idején patika volt (bizonyos Sas Patika), benne a patikussal. A patikus volt az egyetlen lengyel civil ember, aki beléphetett a gettó területére, a patika pedig átjáró a két - a normális és a gettó - világ között. Itt adták-vitték a híreket, s a patikus az ablakból mindent látott, ami a téren történt.

Régi Zsinagóga

Körbesétáltuk a zsidó negyedet; az egykori számtalan zsinagógából ma kettő működik: a Régi Zsinagóga, amely ma egy zsidó történeti múzeumnak ad otthont, illetve a Remuh Zsinagóga, ami Moses Isserles rabbiról kapta a nevét.
Nem készítettem mindenhol képeket. Sok szép épületet láttunk, bár sajnos volt rohanás elég sokszor - hiába, az utazás alatti csúszások megbosszulják magukat.
Ezután vacsorázni mentünk, ami érdekes volt: volt, ami ízlett, volt, ami nem; de persze a lengyel ízlés más, mint a magyar. Ettől függetlenül nem távoztam éhesen az étteremből. :-)

A Régi Zsinagógával szembeni tér

 Az étterem amúgy nem messze volt attól a stadiontól, amely csapatnak II. János Pál pápa is játékosa volt.
Hétfőn volt a March of the Living. Auschwitzban gyülekeztünk, körbejártunk, volt egy egyórás megemlékezés is a magyar barakknál - ez már hagyománnyá vált a több, mint tíz év alatt, amióta Magyarország csatlakozott a menethez. Hajdú Péter futva tette meg a Budapest-Auschwitz távolságot, így csatlakozott hozzánk a megemlékezésre, beszédet is mondott. Döbbenetes volt hallanunk, hogy hétvégén két CEU-jelvényt viselő fiatalt bántalmaztak egy szórakozóhelyen Budapesten. Szíven ütött ezt hallani, de mindenki döbbenten állt. Hiszen pont ez és a hasonlók ellen (is) voltunk ott, hogy közösen emlékezzünk és kiálljunk.
Fél kettőkor állt fel minden ország a neki kiszabott helyre, és elindult a menet Birkenau felé. Nagyjából három - három és fél kilométeres volt az út, és meghallgattuk a megemlékezést.
Délelőtt hűvös, borús, esős volt az időjárás, de mintha mosolyogtak volna ránk fentről, ahogy elindultunk, egyre jobban kiderült az ég, és mire a birkenaui tábor végében elhelyezkedő színpadhoz értünk, már ragyogó volt a napsütés és a meleg. Never again - mondtuk közösen. - Soha többé nem történhet meg.
Hosszú és fárasztó napunk volt, de nagyon jó volt ott lenni több, mint tízezer másik emberrel együtt. Nem kellett altató este, hogy a vacsorát követően elaludjunk. :-)

Kedden délelőtt volt még egy városnézés Krakkóban; megnéztük a Jagelló Egyetemet, és majdnem sikerült meghallgatunk a harangjátékot is. Ezután ellátogattunk egy emléktáblához a zsidómentőkről, és a főtéren töltöttük szabadidőnket. Nemcsak a téren sétáltam, de a környező kis utcákat is bejártam a gyönyörű, napos időben, és találtam egy fagylaltozót, ahol isteni fagylaltot ettem. Persze vásároltama Posztócsarnokban néhány hűtőmágnest szuvenírnek, és benéztem egy csemegeüzletbe, hogy narancslevet és normális szendvicset vegyek, mert már - bevallom - a hátamon felállt a szőr a sajtot zsemlétől, amit harmadik napja ettem. :-D

Jagello Egyetem

Jagello Egyetem

Mickiewicz-szobor

Posztócsarnok

A Mickiewicz-szobornál volt a találkozó, majd elindultunk, hogy felszálljunk a buszainkra, és elinduljunk hazafelé.

 A visszaút a vasárnapihoz hasonlóan nyugalmas volt, megnéztük az 1945 című filmet is út közben a buszon. Sajnos utastársaim fegyelme nem lett jobb, így a tervezett este nyolc óta helyett fél tízre értünk a Dohány utcába. Nem tudom, akarok-e még úgy elmenni az Élet Menetére, hogy ilyen a fegyelem.
Ettől függetlenül:
A szervezők munkája előtt fejet hajtok, minden elismerésem az övék, amiért a kisebb zökkenőktől eltekintve flottul megszervezték az utunkat. Csak azt sajnálom, hogy nem voltak következetesebbek, és nem tartották jobban kordában a résztvevőket. :-(
A szervezők nagyszerűek voltak, fantasztikus, türelmes emberek. Jó tudni, hogy vannak ők az alapítványban.