Rossmore-ban minden
átalakulóban van. Már nem az a poros ír kisváros, ahonnan a fiatalok
elmennek, hogy világot lássanak; manapság virágzó hely, olyan forgalmas,
hogy új elkerülő útra van szükség.
Rossmore lakói két táborra szakadtak, főleg azért, mert az új utat épp a galagonyaerdőn keresztül, a Szent Annáról elnevezett forrás mellett akarják vezetni. A forrás egyesek szerint spirituális természettel bír, ezt mások babonának tartják.
Vajon Neddy Nolan családjának valóban el kell fogadnia a földjükért cserébe fölajánlott kártérítést? De hiszen Neddy édesanyja is a forrásnál gyógyult meg. És mi a helyzet azzal a gyermektelen londoni nővel, aki elment a galagonyaerdőbe, és ennek egészen váratlan következményei lettek? Aztán ott az a két barátnő, akik szintén fölkeresik a megszentelt helyet, hogy rendezzék a házasságukat; egy gazdag amerikai tanácsért folyamodik; a gyilkos lány meg az anyja úgy dönt, kikéri a szent véleményét…
Maeve Binchy írása csupa melegség, humor és részvét. A Galagonyaerdő rossmore-i emberekről szól, akiknek mind megvan a saját történetük, miközben a haladás széles útját várják…
Eredeti cím: Maeve Binchy: Whitehorn Woods
Eredeti megjelenés éve: 2006.
Alexandra, Pécs 2008. ISBN 9789633709092
376 oldal, fordító: Lakatos Anna
Többen mondták nekem olvasás előtt és közben, hogy ez, nos, csak egy közepes könyv. Valóban nem volt eget rengető a szerző stílusa; a fogalmazás átlagosnak mondható, a karakterek teljesen hétköznapi emberek hétköznapi (?) problémákkal. Binchy sok ember sorsát-életét mutatja be a könyvben. Rossmore lakói kívülről átlagosnak tűnhetnek ugyan - ilyen emberek jönnek velünk szemben az utcán minden nap -, de mind rendkívül erős ember, akik nem adják fel, ha szembesülnek egy nehézséggel, hanem igyekeznek megoldani azt.
Remek képzelőerő kell ehhez, az író mégsem száll el a fantázia szárnyán, abszolút a földön állva rajzolja meg szereplői jellemét és történetét. A közös pont Rossmore és Szent Anna. Néha azt gondolhatjuk, egyes emberek sorsa tragikusan alakult, de összességében azt hiszem, mindegyikük megtalálta az útját, és a helyét a világban.
Nem szeretem az olyan kis településeket, ahol „mindenki ismer mindenkit”, mégis azt hiszem, szívesen élnék Rossmore-ban. Meleg, otthonos, barátságos fészek, ahol az ember megtalálja azt, amit keres. Mindenki (akár titokban, akár nem) ilyen otthonra vágyik.
Van még néhány magyar nyelvű kötetem a szerzőtől, és egy angol nyelvű is. Vajon melyik lesz a következő regény, amit elolvasok?
Rossmore lakói két táborra szakadtak, főleg azért, mert az új utat épp a galagonyaerdőn keresztül, a Szent Annáról elnevezett forrás mellett akarják vezetni. A forrás egyesek szerint spirituális természettel bír, ezt mások babonának tartják.
Vajon Neddy Nolan családjának valóban el kell fogadnia a földjükért cserébe fölajánlott kártérítést? De hiszen Neddy édesanyja is a forrásnál gyógyult meg. És mi a helyzet azzal a gyermektelen londoni nővel, aki elment a galagonyaerdőbe, és ennek egészen váratlan következményei lettek? Aztán ott az a két barátnő, akik szintén fölkeresik a megszentelt helyet, hogy rendezzék a házasságukat; egy gazdag amerikai tanácsért folyamodik; a gyilkos lány meg az anyja úgy dönt, kikéri a szent véleményét…
Maeve Binchy írása csupa melegség, humor és részvét. A Galagonyaerdő rossmore-i emberekről szól, akiknek mind megvan a saját történetük, miközben a haladás széles útját várják…
Eredeti cím: Maeve Binchy: Whitehorn Woods
Eredeti megjelenés éve: 2006.
Alexandra, Pécs 2008. ISBN 9789633709092
376 oldal, fordító: Lakatos Anna
Többen mondták nekem olvasás előtt és közben, hogy ez, nos, csak egy közepes könyv. Valóban nem volt eget rengető a szerző stílusa; a fogalmazás átlagosnak mondható, a karakterek teljesen hétköznapi emberek hétköznapi (?) problémákkal. Binchy sok ember sorsát-életét mutatja be a könyvben. Rossmore lakói kívülről átlagosnak tűnhetnek ugyan - ilyen emberek jönnek velünk szemben az utcán minden nap -, de mind rendkívül erős ember, akik nem adják fel, ha szembesülnek egy nehézséggel, hanem igyekeznek megoldani azt.
Remek képzelőerő kell ehhez, az író mégsem száll el a fantázia szárnyán, abszolút a földön állva rajzolja meg szereplői jellemét és történetét. A közös pont Rossmore és Szent Anna. Néha azt gondolhatjuk, egyes emberek sorsa tragikusan alakult, de összességében azt hiszem, mindegyikük megtalálta az útját, és a helyét a világban.
Nem szeretem az olyan kis településeket, ahol „mindenki ismer mindenkit”, mégis azt hiszem, szívesen élnék Rossmore-ban. Meleg, otthonos, barátságos fészek, ahol az ember megtalálja azt, amit keres. Mindenki (akár titokban, akár nem) ilyen otthonra vágyik.
Van még néhány magyar nyelvű kötetem a szerzőtől, és egy angol nyelvű is. Vajon melyik lesz a következő regény, amit elolvasok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése