Fülszöveg:
Valahol Afganisztánban vagy másutt, a polgárháború frontvonalán, egy lerombolt város egyik házában fekszik egy férfi. Nem halott, de nem is igazán élő: a koponyájában rekedt golyó miatt sem mozogni, sem beszélni nem tud. Magatehetetlen testére a felesége visel gondot, akit egyre jobban felőröl a kiszolgáltatottság és a nélkülözés, miközben két kislányának védelméről is gondoskodnia kell. Mire a harcok elérnek a ház udvaráig, az asszony egyedül marad a férfival és egyfolytában beszél hozzá: az elviselhetetlenségig őszinte gyónás során feltárul a két ember elfojtással és erőszakkal terhes története, s az asszony kilátástalan küzdelme a vallási tabukkal és kegyetlen tradíciókkal szemben.
Atiq Rahimi kristálytiszta, szikár szövege egy kamera szenvtelenségével mutatja be a romos ház történéseit és az asszony egyre szenvedélyesebb önvallomását; bravúrosan elegyítve a modern európai regényírás minimalizmusát a közel-keleti legendavilág misztikumával.
Eredeti cím: Atiq Rahimi: Syngué sabour
Valahol Afganisztánban vagy másutt, a polgárháború frontvonalán, egy lerombolt város egyik házában fekszik egy férfi. Nem halott, de nem is igazán élő: a koponyájában rekedt golyó miatt sem mozogni, sem beszélni nem tud. Magatehetetlen testére a felesége visel gondot, akit egyre jobban felőröl a kiszolgáltatottság és a nélkülözés, miközben két kislányának védelméről is gondoskodnia kell. Mire a harcok elérnek a ház udvaráig, az asszony egyedül marad a férfival és egyfolytában beszél hozzá: az elviselhetetlenségig őszinte gyónás során feltárul a két ember elfojtással és erőszakkal terhes története, s az asszony kilátástalan küzdelme a vallási tabukkal és kegyetlen tradíciókkal szemben.
Atiq Rahimi kristálytiszta, szikár szövege egy kamera szenvtelenségével mutatja be a romos ház történéseit és az asszony egyre szenvedélyesebb önvallomását; bravúrosan elegyítve a modern európai regényírás minimalizmusát a közel-keleti legendavilág misztikumával.
Eredeti cím: Atiq Rahimi: Syngué sabour
Eredeti megjelenés éve 2008.
Magvető Kiadó, Budapest, 2010. ISBN 9789631427653
144 oldal, fordító: Mészáros Ernő
Az író három korábbi regénye perzsa nyelven született. A Türelemkő az első francia nyelven íródott könyve – mely rögtön el is nyerte Franciaországban a Goncourt díjat. Rahimi egy afgán kötőnőnek ajánlja regényét, Nadja Anjumannak, akit férje 2005-ben halálra vert.
A Türelemkőből film is készült 2012-ben az iráni színésznő, Golshifteh Farahani főszereplésével.
A Türelemkő az utóbbi időkben olvasott egy legszebb, leglíraibb könyv, amit olvastam. A bánat ugyan folyamatosan elkísért olvasás közben, de ha nem találok rá erre a regényre, sokkal szegényebb lenne a lelkem.
Az író három korábbi regénye perzsa nyelven született. A Türelemkő az első francia nyelven íródott könyve – mely rögtön el is nyerte Franciaországban a Goncourt díjat. Rahimi egy afgán kötőnőnek ajánlja regényét, Nadja Anjumannak, akit férje 2005-ben halálra vert.
A Türelemkőből film is készült 2012-ben az iráni színésznő, Golshifteh Farahani főszereplésével.
A Türelemkő az utóbbi időkben olvasott egy legszebb, leglíraibb könyv, amit olvastam. A bánat ugyan folyamatosan elkísért olvasás közben, de ha nem találok rá erre a regényre, sokkal szegényebb lenne a lelkem.
Ha a szerző
is olyan szépen ír, ahogyan a fordító lefordította a regényt, akkor az
egyik legtehetségesebb író, akitől valaha olvastam.
Már pedig ez valószínű, hiszen rossz alapanyagból ilyen szépséget még a legjobb fordító sem lehet képes létrehozni.
Nem is értem, miért nem olvastam korábban afgán szerzőtől. A Papírsárkányokat még olvasom, az sem olyan könyv, amit az ember egy hét alatt befejez; emészteni-feldolgozni kell, ahogyan a Türelemkő című Rahimi-regényt is.
Afganisztán, és a többi muzulmán ország asszonyainak sorsát olyan drámaian és erőteljesen mutatja be Rahimi ennek a nőnek az életén keresztül, hogy nem is jutott az eszembe, hogy a szerző férfi. Sőt, nem volt fontos a nem, csak az, hogy Ember írta. Mélyre merültem ebben a világban, és minden alkalommal, amikor letettem a könyvet, fuldokolva úsztam a felszínre.
Nem játszódik, csupán egyetlen helyszínen a könyv: egy romos ház romos szobájában. Ezen a néhány négyzetméteres helyszínen azonban olyan érzelmek törnek a felszínre, amit el sem tudunk képzelni. A lázadó asszonyból felszakad tíz év keserűsége és megaláztatása, miközben mégis ápolja a férfit, aki ki van szolgáltatva neki.
Rahimi - ahogyan a fülszövegben is olvashatjuk - "egy kamera szenvtelenségével mutatja be a romos ház történéseit"; bemutat, nem véleményez. Azt rábízza az olvasóra; hagyja, hogy érzései és gondolatai szabadon törjenek fel, mindenféle befolyás nélkül. Az író beleszőtte szülőhazája meséit is regényébe: olyankor elmerülhetünk egy sokkal régebbi korban, még ha ezeknek a meséknek nincs is boldog vége.
"Visszajön, hogy feltöltse az infúziós tasakot.
„Már értem, miről beszélt az apád, amikor egy szent kőről mesélt. Az élete vége felé. Te távol voltál, megint háborúban. Néhány hónappal azelőtt, mielőtt ezt a golyót kaptad, az apád beteg volt; csupán én törődtem vele. Egy csodálatos kő járt állandóan az eszében. Egy fekete kő. Egyfolytában csak arról beszélt… hogy is hívta ezt a követ?” Keresi a szavakat. „A barátaitól, akik meglátogatták, rendszerint azt kérte, hogy hozzák el neki ezt a követ… egy fekete drágakövet.” Lenyomja a csövet a férfi torkába. „Tudod, ez egy olyan kő, amit ha leteszel magad elé… elpanaszolhatod neki minden balsorsodat, minden szenvedésedet, minden fájdalmadat, minden nyomorúságodat… és rábízhatsz mindent, ami a szívedet nyomja, és amit másoknak nem mersz elmondani…
Beállítja a csöpögést. „Csak beszélsz, beszélsz hozzá, és a kő meghallgat téged, magába szívja a szavaidat, titkaidat, mindaddig, amíg egy szép napon szét nem robban. Darabokra hullik.” Megtisztítja és benedvesíti a fér6 szemeit. „És ezen a napon megszabadulsz minden szenvedésedtől, minden bánatodtól… de hogy is hívják ezt a követ?” Megigazítja a lepedőt. „A halála előtti estén az apád magához hívott, hogy kettesben beszéljünk. Haldoklott. Azt suttogta: Lányom, a halál angyala jelent meg nekem, Gábriel angyal kísérte. Gábriel felfedett nekem egy titkot, amit most reád bízok. Most már tudom, hol van ez a kő A Kába szentélyben van, Mekkában! Az Isten házában. Tudod, van az a Fekete Kő, amely körül Háddzs idején zarándokok milliói keringenek. Nos, hát nem más az, mint az a kő, amelyről beszéltem… Ez a kő a paradicsomban Ádám ülőhelye volt… de miután Isten Ádámot és Évát kiűzte a földre, lebocsátotta a követ is, hogy Ádám gyermekei megoszthassák vele a kétségbeesésüket, szenvedésüket… És Gábriel ugyanezt a követ ajánlotta fel párna gyanánt Hágárnak, és a fiának Izmáelnek, miután Ábrahám kiűzte őket a sivatagba… igen, ez a földön minden szerencsétlen ember köve. Menj el hozzá! Tárd fel neki a titkaidat, ameddig darabokra nem hull… ameddig meg nem szabadulsz a kínjaidtól.
Az asszony száját elönti a bánat hamuszíne. Egy pillanatig a gyász csendjébe burkolódzik. Rekedt hangon folytatja: „A hívők századok és századok óta zarándokolnak Mekkába, hogy imádkozva körbejárják a Követ, így aztán nem értem, miért nem robbant még szét.” Gunyoros nevetés csendül a hangjában, és ajkai visszanyerik eredeti színüket: „Egy nap szétrobban majd, és azon a napon az emberiségnek is vége lesz. Az lesz talán az Apokalipszis.”
Remélem, hamarosan minél többen meg fogják ismerni ezt a regény. 2010-ben jelent meg Magyarországon a Magvető Kiadónál. Sajnálom, hogy csak véletlenül találtam rá a szolnoki Verseghy Könyvtárban, és nem leltem rá korábban a könyvesboltokban.
Nem is értem, miért nem olvastam korábban afgán szerzőtől. A Papírsárkányokat még olvasom, az sem olyan könyv, amit az ember egy hét alatt befejez; emészteni-feldolgozni kell, ahogyan a Türelemkő című Rahimi-regényt is.
Afganisztán, és a többi muzulmán ország asszonyainak sorsát olyan drámaian és erőteljesen mutatja be Rahimi ennek a nőnek az életén keresztül, hogy nem is jutott az eszembe, hogy a szerző férfi. Sőt, nem volt fontos a nem, csak az, hogy Ember írta. Mélyre merültem ebben a világban, és minden alkalommal, amikor letettem a könyvet, fuldokolva úsztam a felszínre.
Nem játszódik, csupán egyetlen helyszínen a könyv: egy romos ház romos szobájában. Ezen a néhány négyzetméteres helyszínen azonban olyan érzelmek törnek a felszínre, amit el sem tudunk képzelni. A lázadó asszonyból felszakad tíz év keserűsége és megaláztatása, miközben mégis ápolja a férfit, aki ki van szolgáltatva neki.
Rahimi - ahogyan a fülszövegben is olvashatjuk - "egy kamera szenvtelenségével mutatja be a romos ház történéseit"; bemutat, nem véleményez. Azt rábízza az olvasóra; hagyja, hogy érzései és gondolatai szabadon törjenek fel, mindenféle befolyás nélkül. Az író beleszőtte szülőhazája meséit is regényébe: olyankor elmerülhetünk egy sokkal régebbi korban, még ha ezeknek a meséknek nincs is boldog vége.
"Visszajön, hogy feltöltse az infúziós tasakot.
„Már értem, miről beszélt az apád, amikor egy szent kőről mesélt. Az élete vége felé. Te távol voltál, megint háborúban. Néhány hónappal azelőtt, mielőtt ezt a golyót kaptad, az apád beteg volt; csupán én törődtem vele. Egy csodálatos kő járt állandóan az eszében. Egy fekete kő. Egyfolytában csak arról beszélt… hogy is hívta ezt a követ?” Keresi a szavakat. „A barátaitól, akik meglátogatták, rendszerint azt kérte, hogy hozzák el neki ezt a követ… egy fekete drágakövet.” Lenyomja a csövet a férfi torkába. „Tudod, ez egy olyan kő, amit ha leteszel magad elé… elpanaszolhatod neki minden balsorsodat, minden szenvedésedet, minden fájdalmadat, minden nyomorúságodat… és rábízhatsz mindent, ami a szívedet nyomja, és amit másoknak nem mersz elmondani…
Beállítja a csöpögést. „Csak beszélsz, beszélsz hozzá, és a kő meghallgat téged, magába szívja a szavaidat, titkaidat, mindaddig, amíg egy szép napon szét nem robban. Darabokra hullik.” Megtisztítja és benedvesíti a fér6 szemeit. „És ezen a napon megszabadulsz minden szenvedésedtől, minden bánatodtól… de hogy is hívják ezt a követ?” Megigazítja a lepedőt. „A halála előtti estén az apád magához hívott, hogy kettesben beszéljünk. Haldoklott. Azt suttogta: Lányom, a halál angyala jelent meg nekem, Gábriel angyal kísérte. Gábriel felfedett nekem egy titkot, amit most reád bízok. Most már tudom, hol van ez a kő A Kába szentélyben van, Mekkában! Az Isten házában. Tudod, van az a Fekete Kő, amely körül Háddzs idején zarándokok milliói keringenek. Nos, hát nem más az, mint az a kő, amelyről beszéltem… Ez a kő a paradicsomban Ádám ülőhelye volt… de miután Isten Ádámot és Évát kiűzte a földre, lebocsátotta a követ is, hogy Ádám gyermekei megoszthassák vele a kétségbeesésüket, szenvedésüket… És Gábriel ugyanezt a követ ajánlotta fel párna gyanánt Hágárnak, és a fiának Izmáelnek, miután Ábrahám kiűzte őket a sivatagba… igen, ez a földön minden szerencsétlen ember köve. Menj el hozzá! Tárd fel neki a titkaidat, ameddig darabokra nem hull… ameddig meg nem szabadulsz a kínjaidtól.
Az asszony száját elönti a bánat hamuszíne. Egy pillanatig a gyász csendjébe burkolódzik. Rekedt hangon folytatja: „A hívők századok és századok óta zarándokolnak Mekkába, hogy imádkozva körbejárják a Követ, így aztán nem értem, miért nem robbant még szét.” Gunyoros nevetés csendül a hangjában, és ajkai visszanyerik eredeti színüket: „Egy nap szétrobban majd, és azon a napon az emberiségnek is vége lesz. Az lesz talán az Apokalipszis.”
78-80. oldal
Remélem, hamarosan minél többen meg fogják ismerni ezt a regény. 2010-ben jelent meg Magyarországon a Magvető Kiadónál. Sajnálom, hogy csak véletlenül találtam rá a szolnoki Verseghy Könyvtárban, és nem leltem rá korábban a könyvesboltokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése