Fülszöveg:…Aztán megnyikordult az ajtó. Az illető megállt a küszöbön, benézett a szobába, s mivel senkit nem látott, előrelépett. Abban a pillanatban az oldalába fúródott a puskacső.
– Igor? – csak ennyit tudott kinyögni Szosznovszkij, amikor meglátta a vérző Mazint, kezében a puskával. – Hát veled mi történt?
Mazin alezredes élete kockáztatásával igyekszik kibogozni a híres festő váratlan meggyilkoltatásának rejtélyét. Sesztakov váratlan fordulatokban bővelkedő könyve minden bizonnyal jó szórakozást nyújt majd a műfaj barátainak.
Magvető, Budapest 1975. Fordította: Tabák Anna
234 oldal. ISBN 9632700961
Nos, talán ott kezdeném, hogy ha Tóth Ákos molytársam nem kapja meg ajándékba ezt a könyvet, szerintem még évekig olvasatlanul hevert volna ez a kincs a könyvespolcomon. Így azonban rendeztünk ketten egy közös olvasást, és nagyon jó döntés volt. Pörgős, izgalmas történet, gyönyörű tájleírásokkal - amik azonban nem voltak hosszak, így nem tették unalmassá a könyvet, mégis elég hosszak voltak ahhoz, hogy elvarázsolják az olvasót, és ott akarjunk lenni Mazinnal Dagezánban.
A történet ott kezdődik, hogy Szosznovszkij meghívja egy barátját, Mazint, hogy nyaraljon nála a szabadsága alatt. Világtól elzárt hely, béke, nyugalom, csend. Meg is érkezik a két barát a házikóba, azután este elmennek vendégségbe Kaluginhoz, a festőhöz, akinél mindig nagy társasági élet van, és meghívta a két férfit is magához. És ekkor majdnem elkezdtem énekelni, hogy "Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte..." - mivel persze gyilkosság történik, a vendéglátót megölik a saját műtermében.
Kiválóan van felépítve a történet, az érdeklődést a szerző folyamatosan fenntartja. Az is tetszett, ahogy mindig másra néztem ferde szemmel, mindig előtérbe került valaki, majd megint mást gyanúsítottam. De másban is hasonlít a történet egy Agatha Christie-könyvre. Hiszen a történet egy elzárt helyen játszódik, a gyilkos csak a házban akkor jelenlévők közül kerülhetett ki. Mazin és Szosznovszkij pedig hasonlítható a híres detektívpárosra, Poirot-ra és Hastingsre is. Vagy akár Doyle főhőseire Sherlock Holmes-ra és doktor Watsonra.
De ez nem véletlen. Sesztakov ír regényében Holmes-ról, hasonlítja hozzá Mazint, és egyszer bizony az egyik szereplő még Hercule Poirot-val is párhuzamba hozza főhősünket.
"– És visszaadta neki a kést?
– Az ördög tudja! Azt hiszem. Mi egyebet csináltam volna vele? Hagyjon békén! Ne képzelje magát Hercule Poirot-nak. Biztos lehet benne, hogy ebbe még a rendőrségnek is beletörik foga. Kemény dió ez, itt most nem egy ellopott bőröndről van szó."
Sesztakov tehát biztosan szerette és olvasta az angol krimiirodalom e két nagyszerű szerzőjének könyveit, amire számomra az is bizonyíték, ahogyan egyszer az agysejteket is említi.
"Mazin kezet rázott velük.
– Megzavartam magukat a strandolásban, mi? Tudom, hogy Trigorszkba még a bűnözők is gyógyulni, ásványvizet inni járnak, nem pedig „dolgozni” – mondta tréfálkozva. – Nem is fog megártani, ha egy kicsit megtornáztatják az agysejtjeiket."
A másik (harmadik?) dolog, ami miatt szerettem ezt a könyvet, ahogyan Mazin folyamatosan erkölcsi kérdéseken vitatkozik Kusnarjov-val.
"– Szerintem inkább azt kellene tudni, hogy miért ölték meg. Maga pedig mindjárt a leszámolásra gondol.
– Megtorlásról van szó, nem leszámolásról.
– Megtorlás? Bosszú helyett megtorlást emlegetnek, és úgy vélik, mindjárt nemesebben cseng.
– Alekszej Fomics, maga, mint mindig, most is rendkívül eredeti – mondta Szosznovszkij.
- Csöppet sem. Jogom van így gondolkodni. Ellenem is követtek már el egyet-mást.
- És maga megbocsátotta?
- Nem az a lényeg. Helyrehozhatatlan bűnt követtek el. De hogy megtoroljuk-e vagy sem, az az én sorsomon már egy jottányit sem változtat. Mit érek a bosszúállás kárörömével? Semmit. Csupán megkérgesedik a szívem. Én nem hiszek a Monte Cristoknak. A bosszú, még az igazság nevében elkövetett bosszú is csak újabb gonoszságot szül. A bosszúnak soha nincs vége!
- A bosszú és az igazságszolgáltatás két különböző dolog. A gyilkos megsértette a törvényt.
- A Szovjetunió büntető törvénykönyvét? - vágott közbe némi iróniával Kusnarjov.
- Igen, azt - válaszolt komolyan Mazin. - Hogy a gyilkost mi késztette a bűntettre, nem tudjuk. De el kell fognunk, és akkor majd kiderül az igazság.
- Az igazság? Maga rendkívül önhitt... De tegyen, ahogy akarja... Mindenesetre csinálják nélkülem."
Szerethető, élvezhető könyv Sesztakov regénye. A karakterek kidolgozottak, a környezet varázslatos, szórakoztató a történet, amit végig lehet izgulni, és nem utolsó sorban óriási meglepetés lesz a vége, úgyhogy kössük fel az állunkat. :-) Mondom én, hogy Agatha Christie szovjet köntösben. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése