Ahogy pihentem, eszembe jutott, hogy itt van a Fő utca, és én már évek óta ismét el akarok menni, hogy megnézzem, hol forgatták a Linda című sorozat azon jeleneteit, amik a rendőrségen játszódtak.
Kb. öt éve voltam már arra egy ismerőssel, ő mutatta meg, hogy hol volt, és azóta szerettem volna visszamenni. Itt volt a remek lehetőség rá.
Elindultam, közben pedig csodás épületekre bukkantam. Elő is vettem a telefonomat, hogy megörökítsem őket nektek. :-) Mire nem jó egy telefon, őrület! Kellemes kikapcsolódás volt, még arra is rájöttem, hogy a Batthyány téren van egy palacsintázó, ami – legalábbis kívülről, mert be nem mentem – nagyon szimpatikus volt.

Hangulatos kávézóra is bukkantam a Fő utcában. Már elég sok idő eltelt, de én még mindig nem leltem meg a célomat, ami kezdett gyanús lenni. Eszembe jutott, hátha rossz utcában járok. Már majdnem meggyőztem magam, de hittem benne, hogy jó tudom, mit és hol keresek, tehát nem hagytam magam meggyőzni. :-) Az egyik utcasarkon megkérdeztem két rendőrt – nálam fiatalabb két srácot:
– Jó napot kívánok! Egy épületet keresek, ami a Linda c. sorozatban a rendőrség épülete volt, és szeretném megkeresni és lefényképezni a helyet. Nem tudják véletlenül, mennyit kell még mennem?
Nos… hogy is fogalmazzak… kicsit furcsán néztek rám, mint aki nemrég szabadult a pszichiátriáról. :-D De aztán kedvesek voltak, és elmondták, hogy fogalmuk sincsen, de érdemes lenne megkérdezni azt a pasit, aki a közeli kocsmánál ült kint, és elég idősnek látszott ahhoz, hogy tudja. Azt kell mondanom, hogy az a pasi nem volt elég öreg ahhoz, hogy tudja, miről beszélek, és nem lakott elég régóta az utcában sem. :-)



Boldogan sétáltam ki a Dunához, a rakpartra, és akkor jött a döbbenet! Majdnem a Lánchídnál voltam! Munka után, fogröntgen után, fáradtan képes voltam a Margit-hídtól a Lánchídig sétálni. :-)) Ahogy a villamosmegállóhoz mentem, még egy belga sörözőt is találtam a rakparton menet, lefotóztam, nehogy elfelejtsem a címét.
Hazafelé már könnyebb volt, a villamosok és a metró elvittek hazáig, ahol kb. egy órán át csak ültem az ágyon és pihentem. Kellemes kaland volt – szeretem a hirtelen ötleteimet. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése