2023. augusztus 24., csütörtök

Király Anikó: Ne nézz vissza!

Király Anikó trilógiájának első kötetéről már írtam itt, most szeretnék egy kicsit örömködni és rajongani a második részről is. Örökre hálás leszek a Menő Könyveknek, hogy kiadták ezt a trilógiát, mert ahogy az első részt, úgy a másodikat is imádtam. A szereplők itt egyre közelebb kerülnek egymáshoz és az olvasóhoz. Már nemcsak egy bevezetőt olvasunk az életükbe, hanem benne vagyunk teljesen.

Kókusz egy zseni, ezt egyre nagyobb meggyőződéssel vallom, ugyanakkor őt is jobban megismerjük ebben a részben, és megsajnáltam őt. Nincsen könnyű sorsa, mégis irigylésre méltó, ahogyan az élethez, az emberekhez, egyáltalán mindenhez hozzááll. Csodálatos figura, akiért ugyanúgy szurkoltam a történet második részében, mint a balszerencsés babákért, akik - talán nem nagy spoiler - egyre kevésbé balszerencsések, ahogy fogynak az oldalak.

A Ne nézz vissza! központi eleme a négy gyerek - Andris, Lea, Gabi és Dani - barátságának kialakulás, elmélyülése, közös kalandok megélése Kókusz ötlete nyomán, melynek lényege a "balszerencsétlenítés". A fiú ugyanis azt az utasítást adja a gyerekeknek, hogy ha meg akarnak szabadulni balszerencsés jelzőiktől, közös instagram-fiókot kell létrehozniuk, közös programokat szervezniük és ezekről posztolniuk, természetesen megjelölve mindegyiknél Kókuszt is. Ahogy múlnak a hetek a négy "baba" jobban és jobban megismerik egymást, rájönnek, hogy milyen sok közös vonásuk is van, és hogy az egymásról alkotott előítéleteik mennyire tévesek. És ahogy múlik az idő, már nemcsak a Kókusz által előírt kötelező "együtt lógás" motiválja őket az együttlétekre, hanem a fokozatosan kialakuló barátság.

Közben megismerkedhetünk Kókusszal is, akinek már neve is van ebben a részben - még ha ezt egyelőre még csak az olvasó ismeri, a négy gyerek nem -, megismerkedünk a balszerencsés babák jó szellemének múltjával, hátterével. Bevallom, egyre jobban megszerettem őt, szurkolok neki.

Baráti és családi kapcsolatok bontakoznak ki előttünk, a szemünk láttára alakul (át) a főszereplők élete: nyitnak mások felé, levetkőzik bizalmatlanságukat, rájönnek, hogy fontos az őszinteség, és hogy felvállalják magukat. Ez a két lánynak kicsivel könnyebb - nyilván csak viszonyítás kérdése -, Andrisnak és Daninak picit nehezebb a dolga, de bízom benne, hogy a harmadik rész megadja nekik is a feloldozást és a megnyugvást.

A főhőseink mellett fontos megemlíteni, hogy a történet mellékszereplői - a gyerekekhez hasonlóan - fontosak a trilógiában, legyen szó akár emberekről, akár pedig Gyubiról.

Jó szívvel ajánlom a regényt mindenkinek, aki nyitott és elfogadó, akit érdekel a fiatalok sorsának alakulása és szeretné megismerni őket. Az azonban fontos, hogy mindenképpen az első kötettel kezde az olvasó, mert fontos, hogy megalapozzuk a gyerekekkel való megismerkedést és a további részeket.

A trilógiát a kiadó honlapján megrendelhetitek, de érdemes böngészni a honlapon, mert sok jó könyvvel találkozhatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése