Dawn Casey: Mesék télre

Különleges utazásra invitált 2025 januárjában Dawn Casey kötete, a Mesék télre, amelybe a világ minden tájáról gyűjtött össze történeteket a kötet alkotója és ami először 2021-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, a második kiadás pedig egy évre rá látott napvilágot. Gyönyörű kivitelű ez a könyv: nagyalakú, fantasztikus illusztrációkkal, jó minőségű nyomdai és szerkesztői munkával és a mesék is különlegesek voltak.

Különleges élmény volt ennyi nemzet meséit olvasni, szembesülni a különbségekkel, hasonlóságokkal és hogy mennyire más és más stílusúak és témájúak a történetek. Sok kedvencem is lett, ez a könyv is azok közé tartozik, amit érdemes újra és újra elővenni évente vagy párévente ismét elolvasni, mert nagyon jó hangulatot adnak a tél időszakban

Sokat gondolkodtam azon a könyv befeejzése után, melyek voltak azok, amiket különösen szerettem, és arra jutottam, hogy az alábbiak kerültek közel hozzám.
A tanuki aranya – Japán
A mikulásvirág – Mexikó
A hóleány – Oroszország
A nyuszi ajándéka – Kína
A tizenkét hónap – Görögország 

 Már ebből a kis listából is jól látható, mennyire sok ország reprezentálja magát a kötetben, tényleg a világ körül utazunk az oldalakon a mesék segítségével. A hóleányt olvasva jutott eszembe egy regény, ami – szerintem – ezt a mesét dolgozhatta fel: Eowyn Ivey: A hóleány című regénye. Olyan remek volt a történet, hogy meg is fogadtam, 2025-2026 telén elolvasom Ivey könyvét. Igazán izgalmasak azok a  könyvek, amiknek a segítségével újabb könyvhöz jut el az olvasó, ez is ilyen olvasmány volt a számomra, aminek örülök. Itt kell megjegyeznem, ha már téli hangulat, hogy sok éve Peter Hoeg regényét, a Smilla kisasszony hóra vágyik című bűnügyi történetét olvasva ismertem meg Euklidész Elemek című könyvét, és olyannyira kedvet kaptam ehhez az ókori matematikakönyvhöz, hogy addig nyomoztam, amíg egy antikváriumban ráleltem, és azóta is imádom az Elemeket, de ki ne imádná, amikor olyan izgalmas mondatok vannak benne, mint

A vonal szélesség nélküli hosszúság.

vagy éppen

A vonal végei pontok.

Rendben, lehet, ez csak az én perverzióm, hogy elaléltam ezektől a mondatoktól, mert végiggondolva azt éreztem, mennyire egyszerűek, egyértelműek és önmagukban zseniálisak.

Na, de visszatérve a Mesék télre című népmeseválogatáshoz, remélem, sokan kedvet kapnak az elolvasásához, mert a könyvespolc éke lehet azok kívül, hogy amúgy jó élményt ad az elolvasása is.

Köszönöm a kiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam a könyvet, és ajánlhattam az érdeklődőknek.

Brigitte Weninger: 24 karácsonyi mese

A decemberi időszakban több karácsonyi gyermekkönyvet is olvastam, és azt kell mondanom, hogy Brigitte Wening könyve, a 24 karácsonyi mese még a Vombat a hóban-nál is jobba elnyerte a tetszésemet az év utolsó hónapjában. A Naphegy Kiadónál már több kiadást is megélt kötet alapját a manók adják. Mózes papához decemberben megérkeznek az unokái, Vili és Vilma, akiket édesapjuk egy róka segítségével hoz el a nagypapához, hogy egy rövid időt itt töltsenek. Ennek oka, hogy édesanyjuk kismanókat vár, és az ikerterhessége vége felé már nem tud gondoskodni megfelelően a gyerekekről, akik így egy ideig nagyapjuknál lesznek, amíg meg nem születnek a testvéreik.

 

A manók öt mese szereplői lesznek, melyekben megtudhatjuk, mi az a vacsreggeli, vagy éppen hogyan tudunk a kívánságpunccsal kívánni, de a manógyerekek megismerik a karácsony lényegét, és megismerkednek Elzával, a bagollyal és más manókkal is a nagypapánál töltött idő alatt. Ez adja tehát a keretét annak, hogy a gyerekek és Mózes meséljenek egymásnak, és az olvasó is megismerhesse ezeket a történeteket. Ismert mesék mellett, mint Holle anyó meséje, A három kismalac története vagy Hópelyhecske megszületése és rövid élete meséje mellett több más mesével is találkozhat az olvasó a kötetben, mely mind kedves, megható, szeretettel teli és arra hívja fel a figyelmet, mennyire fontos odafigyelni egymásra. A mesékben felbukkannak emberek és állatok egyaránt; egy iskolás kisfiú ráébred, hogy jót tenni mennyire örömteli dolog; az állatok kitakarítják a koszos istállót Jézus érkezését várva; Kis Miklós pedig segítségére lesz Nagy Miklósnak, a magányos idős embernek.

Olvashatunk egy szívet melengető történetet a Csendes éj című dal megszületéséről, amit meg is könnyeztem, olyan megható volt, és bekerült a kötetben egy történet a tizenkét hónapról, ami a Móra Könyvkiadó Mesék télre című kötetébe is szerepel.

Az illusztrációk pedig varázslatosan szépek, már csak azokért is megéri kézbe venni ezt a könyvet, mert az olvasó legalább annyi időt fog arra fordítani, hogy a képeket nézegesse, mint amennyi ideig a történetek olvasása tart - vagy még többet.

Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet decemberre, napi olvasásra, történetről történetre haladva, de igazából bármikor kézbe vehető, hiszen még ha a hó a téli évszakhoz van is kötve, a szeretet és a törődés évszak- és hónapfüggetlen dolog.

 Akinek az érdeklődését felkeltette az ajánlóm, keresse a könyvet, a Móra Könyvkiadó honlapján. Én pedig nagyon köszönöm, hogy recenziós példány formájában elolvashattam ezt a nagyszerű kötetet.

Hiltrud Baier - Stefanie Jeschke: Vombat a hóban

Hiltrud Baier (az illusztrátor Stefanie Jeschke volt) meséjének, a Vombat a hóban-nak az alcíme - Karácsonyi mese 24 fejezetben - kicsit megtréfált, valamiért arra számítottam, hogy olyan kötetet kapok majd, amit decemberben akár naponta is lehet olvasni egészen karácsonyig. A kötet napló formában tárja elént a történetet december 1-étől 24-éig - tehát elméletileg napi olvasásra is ideálisnak lehetne tekinteni -, de ez nem jelenti azt, hogy ennyi napról is van szó a történetben. A fejezetek ennél összefüggőbben voltak, egy naphoz több fejezet is kapcsolódott. Tehát nem egy-egy külön történetet olvashatunk a könyvben, ahogy én gondoltam az elején, hanem egy történetet 24 összefüggő fejezetre tagolva. Természetesen ez nem von le a kötet értékéből, mivel imádtam a mesét és imádtam vombatot is, ami Ausztráliából kerekedik útnak, hogy eljusson Lappföldre és találkozhasson a Mikulással, hempereghessen a hóban. Ez a bájos történet 2022-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában, és mindenkinek csak ajánlani tudom, legyen gyerek vagy felnőtt.

 

Vombi elindul otthonról, majd feloson egy repülőgépre, így jut el Lappföldre. Haláli volt a replős út, ahol Vombi bújkálni kényszerült, hogy meg ne találják, aztán egy kislány meglátja, de nem árulja el őt, éppen ellenkezőleg, enni ad neki, de ennek az lesz a következménye, hogy bizony egyre jön az inger, hogy elvégezze a nagy dolgát, amire végül egy férfiutas cipőjét nézi ki magának. Már az eleje a történetnek roppant szórakoztató volt, nehéz volt letenni a kötetet. Útja során lesznek barátai is, akik segítségére lesznek, mint például Finn, a kacsacsőrű emlős még Ausztráliában vagy éppen Szirpa, az őz Finnországban.

Természetesen Vombi végül nemcsak hóban tud majd hempergőzni, de Minna, a rénszarvas segítségével eljut északra, és a Mikulással is találkozik.

Ez egy igazi, meleg hangulatú, kedves, barátságos mese, csupa pozitív szereplővel, akik végig Vombi segítségére vannak útja során. Vombi pedig igazán szeretnivaló főszereplő, aki a könyv befejezése után is sokszor az olvasó eszébe fog jutni, és ez a mese olyan mese, amit akár évente is újra és újra el lehet olvasni vagy felolvasni.

Egy ilyen mesét nehéz elspoilerezni, de azért nem az a célom, hogy az egész történetet zanzásítva elmeséljem most itt, talán ennyi is elég kedvcsinálónak ahhoz, hogy felkeltsem az érdeklődést ez iránt a cuki könyv iránt.

Aki pedig szeretné megvásárolni a mesét, ajánlom, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol e mellett a mese mellett a kiadó más történeteit is érdemes végigböngészni. A kiadónak pedig nagyon köszönöm a recenziós példányt, nagyszerű lett a decemberi, ünnepre készülődős időszakom ezzel a történettel.

Erich Kastner: Három ember a hóban - Pokol a szállodában

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy felnőtteknek szóló, humoros regény annyira pozitív élményt fog számomra jelenteni, mint amit a Három ember a hóban jelentett decemberben. Miután kudarcba fulladt Rejtő-próbálkozásaim voltak már, kicsit tartottam ettől a regénytől annak ellenére, hogy nagyon kíváncsi voltam rá, mert a fülszöveg izgatottá tett. Erich Kastner regénye legfrissebb kiadása 2020-ban jelent meg egy - számomra - vonzó borítóval a Móra Könyvkiadónál.

Ráadásul, mivel a regény humora - nyugodtan modhatom - örök, így nemcsak télen, hanem bármikor olvasható, amikor az embernek kedve támad kiszabadulni a mókuskerékből, és egy igazi, a szó legnemesebb értelmében szórakoztató könyvre vágyik

Álljon itt elsőként a fülszöveg, hogy miről is szól ez a történet:

Tobler úr, a dúsgazdag, ám kissé habókos iparmágnás titokban részt vesz azon a pályázaton, amit saját cégének reklámozására hirdettek meg. Második helyezettként ingyenes üdülést nyer az Alpok egyik elegáns szállodájába, ahová inkognitóban, ágról szakadt öltözékben érkezik; csupán sikeres üzletembernek álcázott inasa kíséri el.

A félreértések – a szerző szavaival élve – sejtosztódással szaporodnak, amikor a fődíj nyertese, a kopott külsejű, de igen tehetséges Hagendorf doktor toppan be a Grand Hotelbe. A ruhacserék és többszörös szerepcserék közepette a nincstelen fiatalembert megkülönböztetett figyelemben részesíti a hotel személyzete és nagyvilági hölgyek rajonganak érte – a kicsit bogaras igazi milliomos pedig egy ócska kis padláson kuporog és leplezetlen közutálatnak örvend. Mi jöhet még? A klasszikus vígjátéki helyzetektől, szellemes dialógusoktól pergő regényből természetesen a szerelmi szál és a szerencsés végkifejlet sem maradhat ki.

 A regényben a legjobban Johannt szerettem, egyszerűen elolvadok, ha rá gondolok. Ne értse félre senki, Johann Tobler úr inasa, aki - szintén inkognitóban - elkíséri munkaadóját a hotelbe. De egyszerűen nem lehet őt nem szeretni. Annyi szeretettel és törődéssel veszi körül Tobler urat, olyan gondoskodás árad belőle, ami megmelengeti az olvasó szívét, ugyanakkor mosolyra is készteti, de ez a mosoly nem gúnyos, egy cseppet sem az. Kastner remekül alakítja az eseményeket, a félreértések láncolatát, az olvasó nem tud nem jókedvű lenni olvasás közben. És ahogy írok most, úgy jut eszembe, hogy újra kellene olvasnom a regényt. Most. Azonnal. Hiányzik ez a világ. Egyfelől szeretem ezt a korszakot, másfelől olyan ritkán találok nekem való, okos humorral átitatott könyvet, hogy ha ilyenre találok, nem akarom elengedni.

Tetszett, ahogy az első díjazott fiatalember, a szegény körülmények között élő Hagedorn összebarátkozik Toblerrel. Kapcsolatuk őszinte, hiszen a fiatal férfi nem tudja, kicsoda valójában az ágrólszakadt idős ember, de kedveltem a milliomos házvezetőnőjét, Kunkelnét és Tobler lányát, Hildet is, akiknek persze szintén jutott épp elég szerep a lapokon. Jó volt a lezárás is, amit nem spoilerezek el, akit érdekel egy jó történet, az olvassa el mindenképpen a Három ember a hóban-t.

 Voltak persze negatív karakterek is a regényben, mint a portás, sok vendége a hotelnek vagy a szállodaigazgató, de a pozitív hősöket csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha találkozunk a történetben ellenpólusukkal is, és Kastner jól egyensúlyozott a pozitív és negatív szereplők között. A humor pedig nem volt sem erőltetett, sem szájbarágós, sem harsány. Míg olvastam a regényt, képes voltam élvezni a vicces szituációkat, a humoros mondatokat, és nem idegesített fel a kényszeredettségük, mint ahogyan Rejtő Jenőnél éreztem sokszor. Örülök, hogy elolvastam a Három ember a hóbant, mert míg a Notebene 45-öt szerettem az írótól (ha lehet egy ilyen kötetre ezt mondani), addig A salzburgi szobalányt csak közepes olvasmánynak éreztem. Így ugyan kíváncsian és nyitottan, de a kudarcra felkészülve kezdtem bele ebbe a regénybe, és boldog vagyok, hogy új kedvencet avathattam.

 Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy recenziós példány formájában elolvashattam ezt a regényt, és akinek a figyelmét felkeltettem az ajánlómmal, keresse fel a kiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a regényt, hanem a Móra Könyvkiadó már kötetét is megrendelheti.

Egil Bjarnason: A megkerülhetetlen Izland

Egil Bjarnason kötete, A megkerülhetetlen Izland 2023-ban jelent meg a Figura Könyvkiadó gondozásában, Fejérvári Boldizsár fordításában. Bevallom, amikor megtudtam, hogy ki a kötet fordítója, magamban felkiáltottam: Ah, hát olvastam én már Fejérvári által fordított kötetet! Nos, csak majdnem. Néhány éve Bjarte Breiteig Fantonfájások című kötetéről volt beszélgetés a könyvfesztiválon, ahol kedvet is kaptam a könyvhöz és megvásároltam aztán. El is kezdtem, és tetszett is, mégis félbehagytamnnek. E nem a tartalom volt az oka, inkább az, hogy nagyon fárasztotta a szememet a kis betűméret. Azóta is tervben van, hogy újrakezdjem.

Na, de visszatérve 2024-re, amikor is Egil Bjarnason és kötete volt az őszi Margó Fesztivál egyik programja: nagyon vártam a beszélgetést, de a szerzőnek váratlanul haza kellett utaznia, így a kiadó munkatársainak 24 órájuk volt rá, hogy a szerzővel folytatott beszélgetés helyett egy ugyanolyan színvonalú programot hozzanak össze. Spoiler: megugrotta a kiadó a kihívást, és fantasztikus beszélgetést szerveztek a kiadó igazgatójának és a kötet fordítójának bevonásával. Még egy fiatal színészt is bevontak a programba, aki részleteket olvasott fel a könyvből. Hangulatos, humoros-szórakoztató beszélgetés volt, szerintem sokaknak kedvet hoztak ahhoz, hogy megvegyék és elolvassák a könyvet.

Ritkán kap az olvasó olyan élményt egy ismeretterjesztő kötettől, mint amilyet ettől a könyvtől. Egyszerre szórakoztató és ismeretközlő. A humora nem öncélú humor, Bjarnason nem azzal a céllal adja elő Izland és lakosainak történetét így, mert példányszámot akar növelni az eladási statisztikákban. A szerző - legalábbis én így éreztem - mintegy kritikus szemmel is nézi hazáját amellett, hogy a lapokat áthatja az Izland iránti szeretete. Nem szépíti meg a történelmet, nem csukja be a szemét, de hiszen miért is tenné? Egy ország történelme sem patyolat fehér.

Amióta betörtek Magyarországra a skandináv krimik és azóta is - szinte múlhatatlan - lángol az ezek iránti érdeklődés, sokak figyelme fordult Izland felé. Turisztikai célpont lett, és érthető is, mert talán nincs is más olyan ország, amely hasonlatos lenne Izland természeti környezetéhez. Krimiszerzői a legjobbak között találhatóak - én magam is több izlandi szerzőtől származó skandináv krimit olvastam már. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni szépirodalmi örökségét sem, hiszen az 1998-ban elhunyt Halldór Kiljan Laxness 1955-nem irodalmi Nobel-díjat kapott. Laxness művei közül kettőt is olvastam, s mind A jó papkisasszonyt, mind a Kereszténység a Gleccser aljábant szívbő ajánlom a nyitottabb olvasóknak.

Azt szerettem Bjarnason könyvében, hogy a tragikus eseményeket is igyekszik feloldani humorosabb megfogalmazással, közbevetett mondatokkal, így teszi emlékezetessé az olvasást, hogy az ember úgy érezi, miután befejezte a kötetet: Ezt még újra fogom olvasni.

De mindez persze nem lett volna lehetséges a fordító, Fejérvári Boldizsár nélkül, aki angolból fordította magyarra A megkerülhetetlen Izlandot, remek munkát végezve a szöveggel a magyar nyelv jó ismerőjeként. Izgalmas a címmel való játék is, hiszen az eredeti címhez (How Iceland changed the world) képest a magyar tele van játékossággal, s ahány olvasó, annyi értelmezése lehet annak, miért megkerülhetetlen vajon egy kis sziget.

A kezdetektől, a vikingektől kezdve a középkoron át ível a könyv fejezetről fejezetre, míg eljutunk a huszonegyedik századig, végigkísérve a legfontosabb nemzetközi eseményeket is. Akinek az érdeklődését pedig felkeltette Bjarnason Izland iránt, egy bibliográfiát is talál a kötet végén, hogy utánaolvashasson az őt érdeklő történéseknek-témáknak. A szerző a magyar kiadáshoz külön előszót írt, ami számomra még különlegesebbé teszi a könyvet, és élmény volt a köszönetnyilvánítás is.

Csapongtam ebben az értékelésben, s miközben a könyvnek kellett volna a fókuszban lennie, rengeteg másról is szó esett. Azonban úgy érzem, mindezt A megkerülhetetlen Izland váltotta ki belőlem. Sokat adott, még közelebb került hozzám egy olyan távoli ország. Sokak azért szeretik, mert most divatos szeretni, de érdemes a divatos és felkapott Izland mögé nézni: fantasztikus az irodalma, izgalmas a történelme, érdekes a kultúrája és a társadalma, kies vidékét pedig nyugodtan lehet az egzotikus jelzővel is illetni.

Ajánlom szeretettel Egil Bjarnason kötetét, A megkerülhetetlen Izlandot, egy tuti újraolvasós könyvet, remek beltartalommal és nagyszerű borítóval (ez nem elhanyagolható, hiszen először a borítót látja meg az ember, ehhez kapcsolódik - vagy sem). És ha felketlette az érdeklődést az én csapongó bejegyzésem, már megérte megírni, és keressétek a kötetet a Figura Kiadó honlapján, ahol a kiadó többi kötetét is megvásárolhatja az érdeklődő. Nagyon köszönöm, hogy recenziós példányt kaphattam a kötetből, nagy becsben fogom tartani és ígérem, újra fogom olvasni.

Mészöly Ágnes: Nap aranya, Hold ezüstje

Mészöly Ágnes már több műfajban kipróbálta magát, 2023-ban egy felnőtteknek szóló meséket tartalmazó könyve is megjelent a Trend Kiadónál Nap aranya, Hold ezüstje címmel. A gyűjteményt keretes szerkezetűnek is mondhatnánk, ugyanis az utolsó mese az elsőre reflektál, s magukat a történeteket pedig Viive Noor varázslatos képei inspirálták. Volt, hogy egyértelmű volt számomra a kép és a történet közötti összefüggés, volt, hogy nem, de - eddigi pozitív Mészöly-olvasásaim után - én teljes egészében az írónőre bíztam magamat.

Viive Noor képei gyönyörűek, de inkább mondanám varázslatosnak őket, mintha a művész egy sajátos világot alkotott volna meg általuk; Mészöly Ágnes pedig - fantáziája segítségével - bepillantást enged az olvasónak ebbe a különös világba. Tanulságos mesék ezek, és nem véletlen a borítón a felnőtt mese alcím. Nem valók ezek a történetek gyerekek kezébe. Egyfelől ijesztőek lennének nekik, másrészt azonban nem is értenék meg a meséket, mert kell hozzájuk bizonyos meglévő élettapasztalat. 

Annak ellenére, hogy vannak pozitív végkicsengésű történetek is a kötetben, mindegyik sötét az alaphangulata. Bánat és fájdalom járja át ezeket a líraian megírt szövegeket, én mégis szerettem mindegyiket. Ami a többinél jobban megérintett, három történet volt: A kereskedő lánya, A verébboszorkányok és az Aki értette, mit mond a szél című mese. Ami pedig kifejezetten horrorisztikusra sikerült, így ajánlom azoknak, akik spooky olvasmányra vágynak, A kertész menyasszonya című novella. Összességében azonban az egész kötet jó olvasmány lehet októberre, mert vidámságot ne reméljen az olvasó, ha belekezd.

Mészöly Ágnes  - számomra, de talán nem vagyok ezzel egyedül - az egyik legtehetségesebb magyar író, aki bármibe fog, legkritikusabb énem sem tud belekötni. De nem is akarok belekötni. Egyszerűen élvezem, amit Mészöly ír. Élvezem a történetszövést, élvezem az általa olyan magas színvonalon használt magyar nyelv szépségét, fürdök a történetei által rám ömlő érzelemcunamiban, akkor is, ha fáj.

Ami pedig mindezek mellett nem mellékes, az a szépséges borító és a kötet egészének minőségi kialakítása. Bárki vásárolja is meg, ez a könyv dísze lesz a könyvespolcának.

Akinek az érdeklődését felkeltettem a kötet iránt, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol megvásárolhatja egyfelőle a Nap aranya, Hold ezüstje című kötetet, de a Trend Kiadó többi könyvét is. Én pedig köszönöm a Móra Könyvkiadónak az együttműködést, hogy elolvashattam Mészöly Ágnes kötetét.

Ákody Zsuzsa: Láng a havon

A Bea's Echoes youtube-csatornáról ismert booktubernek, Beának hála találkoztam először Ákody Zsuzsa nevével néhány hónapja. Bea nagy szeretettel és lelkesedéssel beszélt az íróról és regényeiről, fel is keltette az érdeklődésemet. Bea csatornáját egyébként ajánlom mindenkinek, aki nem feltétlenül a mindenki által olvasott, "hypeolt" könyvek iránt érdeklődik, hanem nyitott számára új - akár magyar, akár külföldi - szerzők iránt és szeret kísérletezni az olvasmányaival.

A Láng a havon című regény eredetileg 2001-ben jelent meg a Korona Kiadónál, majd 2021-ben a sümegi Pen-Dent adta ki e-könyv formában. A történet a segesvári csata végén kezdődik, amikor egy vékony, sötét hajú, civil ruhás fiatalember menekülés közben megsebesül, majd a folyóba zuhan. Mindezt túlélve, a vízből kimászva egy halott orosz tiszt ruháját húzza magára, hogy levethesse saját, vizes holmiját, amikor elveszíti az eszméletét. Ákody Zsuzsa történelmi fikciójában az emlékezetét vesztett Petőfit követhetjük nyomon előbb a szentpétervári Péter Pál erdő börtönében, majd a szibériai kényszermunkán, később menekülve a bányából, még később pedig egy előkelő orosz herceg fiaként látjuk viszont. Mivel korábban nem ismertem az írónő munkásságát, így teljesen vakon mentem bele a történetbe. Kaphattam jól, de akár rosszul megírt regényt is, hiszen hiába valakinek a dicsérete, minden olvasó, minden ízlés más, minden könyv más ad az egyes olvasóknak.

A könyv hatalmas, pozitív élményt jelentett nekem. Egy remek stílusban megírt, fordulatos, izgalmas történetet kaptam Ákody Zsuzsától, aki - továbbgondolva - a Petőfi életének végét övező homályt - továbbgondolta azt, és egy részben romantikus, részben történelmi fikciós regényt alkotott. Jó érzékkel rajzolta meg Ákody Vaszilij és Natasa alakját is, de Mihail szerepeltetése is jó húzás volt, egyfajta ellenpontjaként Grigorijnak és Vaszilijnak, általa tovább keltve az izgalmakat az amúgy is feszült és kínkeserves tagjai meneküléskor. Mihail az esendő, gyáva, erőtlen, erkölcstelen, aljas emberfajta, teljes ellentéte Grigorijnak és barátjának, ám ezzel még inkább felerősítve azok pozitív jellemvonásait.

A regény három, Petőfihez szorosabb érzelmi szállal kötődő, női szereplője Júlia, Olga és Anna, akikkel nem bánt szépen a szerző, valójában mindhármukat őszintén sajnáltam olvasás közben. Ugyanakkor a történetben nemcsak az ő sorsuk szomorú, de mindegyik szereplőé.

Ha az olvasó boldog végben reménykedik, itt nem kapja meg, de talán ettől is "magyar" ez a regény. Még egy fikciós történet sem sülhet egy - valamennyire - pozitívan. Én azonban élveztem az olvasását és abban, hogy egyhuzamban olvassam el, csak az tartott vissza, hogy elálmosodtam (nem, nem a történet volt unalmas). Biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni Ákody Zsuzsától és erre biztatok mindenkit, aki vállalkozó kedvű és nyitott szellemmel közeledik eddig számára ismeretlen szerzők felé.

Nagyon köszönöm az írónőnek, hogy recenziós példány formájában olvashattam a regényt, és ígérem, hogy azt is meg fogom írni, ha valamelyik könyve kevésbé nyeri majd el a tetszésemet. Ez azonban eddig egy remek indítás volt részemről, bízom benne, hogy legalább ennyire fogok élvezni a többi kötetét.

Akinek pedig sikerült felkeltenem az érdeklődését, ajánlom, keresse fel az írónő weboldalát, hogy megvásárolhassa regényeit.