2022. október 17., hétfő

Lovász Andrea (szerk.): Tengerecki. Kalandok Magyarországon

 Szil, szál, szalmaszál, merre jár a Pál?

Gyermekkoromat idézte fel a cím, és már ennyi elég volt, hogy beleszeressek a kötetbe. Amikor tavasszal-nyáron egy ügyvédi irodában voltam gyakorlaton, egyik szünetemben kimentem az erkélyre, mert nagyon megkívántam egy kis Tengereckit, és ott hallgattam hangosan, miközben magam is énekeltem a youtubbal a dalt. Szóval Tengerecki forever.

A másik, ami miatt úgy éreztem, hogy ez a könyv nekem íródott, az alcím volt: Kalandok Magyarországon. Szeretek idegen helyeket megismerni, szeretek túrázni, beutazni az országot, ezért is volt különösen fontos ez az antológia. Ami pedig a különlegességét adja a kötetnek, az a borító, mivel annak belseje egy Magyarország-térképet rejt, rajta a könyvben meglátogatott helyekkel. Ebben az antológiában ugyanis a szerkesztő - és a felkért szerzők - arra tettek kísérletet, hogy Magyarország különböző helyeihez kapcsolódóan megírt történetek-mesék kerüljenek egy csokorban az olvasó elé.

Meglátogathatjuk olvasás közben - a teljesség igénye nélkül - az Aggteleki-tavat, a Bálványköveket, a Fátyol-vízesést, Kantavárat, Rudabányát, a Tisza-tavat vagy éppen a Vaskapu-sziklát. Nekem azért is volt kedves a könyv, mert több helyen is jártam már, ismerőként köszöntött jópár helyszín, vagy éppen azért, mert bakancslistámon szerepelnek. A kortárs szerzők által írott mesék aranyosak, olvasmányosak voltak, jópofa történetek kerültek ki  szerzők tolla alól. És hogy mely szerzőkről van szó? Például Böszörményi Gyuláról, aki az első mesét jegyzi, Dér Adriennről, Berg Juditról, Mészöly Ágnesről, Somfai Annáról, Acsai Rolandról vagy Bernáth Zsoltról. Azt gondolom, már ez a kiragadott néhány név is illusztris társaságot mutat, akik miatt (is) érdemes belelapozni a könyvbe.

Ha azt szeretnéd, hogy egy fiatal kedvet kapjon az ország megismeréséhez, ez a könyv is egy jó megoldás lehet, felkelteni az érdeklődést csodálatos országunk iránt. Ha pedig te vagy az, aki szeret utazni, azért is jó választás, hogy visszaköszönjenek a történetek célpontjai, visszaidézve egykori utazásokat, látogatásokat. Karácsonyra szuper ajándék lehet, jó szívvel ajánlom.

Köszönöm a Cerkabella Kiadónak, hogy elolvashattam a Takács Mari illusztrációival díszített antológiát, amit az érdeklődők a kiadó honlapján is megvásárolhatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése