Kondor Vilmos: Bűnös Budapest

Egy vallomással kell kezdenem: Kondor Vilmos Bűnös Budapest-sorozatának második kötete majdnem kifogott rajtam. A sorozat címét is viselő Bűnös Budapest című részt ugyanis még tavaly novemberben kezdtem el olvasni, és több hónap elteltével is csak nagyjából a hetvenedik oldalig jutottam vele, és nem értettem, hogy miért. Az első, sorozatnyitó történetet imádtam, gyorsan elolvastam, nagyon szerettem is. Megkedveltem a főhőst, Gordon Zsigmondot, és alapvetően imádom a 20. század első felét.

A Bűnös Budapest cselekménye az első kötethez képest néhány évvel később, 1939 szeptemberében játszódik, amikor a háborútól rettegő menekültek tízezrével özönlenek át a magyar-lengyel határon. Gordon Zsigmond éppen a határon tartózkodik, hogy cikket írhasson lapjának, a Magyar Nemzetnek, amikor szokatlan vöröskeresztes teherautókra lesz figyelmes. Néhány nappal később főhősünk nyomozásba kezd újságíró barátja, egykori gyakornoka kérésére. A történet másik szálának főszereplője az egykori főfelügyelő, Nemes Sándor, akit egy ellenszenves alak kér fel rá, hogy az adományként Lengyelországba küldött, de eltűnt vöröskeresztes gyógyszerszállítmány nyomára bukkanjon, amely szállítmány nagy mennyiségben tartalmaz kábítószert is. Ahogyan Gordon, úgy Nemes is nyomozni kezd, mindegyikük a maga módszereivel és tempójában ered a bűnözők nyomába.

Én pedig nem értem, miért nem csúszott ez a történet először, hiszen, amikor másodszor kezdtem bele februárban, hogy újra, az elejétől elolvassam a regényt, nagyon is jól haladtam vele. Igaz, teljesen más stílusú volt ez a történet, mint a Budapest noir; talán ezért volt, a szokatlanság okán voltak ellenérzéseim tavaly év vége felé.

A fülszöveg utolsó része ("Nemesnek ismerős az a mocsok és szenny, amely útját kíséri a bűnös városban, ám most olyasvalamibe botlik, amire még ő sincs felkészülve. A két nyomozás egy ponton összeér, Gordon és Nemes találkoznak, és borzalmas titokra derítenek fényt, titokra, melyért semmilyen bosszú nem drága és semmilyen áldozat nem kevés") nekem túl színpadias és túlzó a könyv elolvasása után. Sokkal nagyobb csattanóra számítottam, nagyobbra, mint az előző könyvben, és habár döbbenetes titokra derült fény (részben tényleg szomorú és tragikus történet bontakozott ki), azt gondolom, hogy a fülszöveg eltúlozza azt. A két nyomozó találkozására is hiába vártam, ez nagyjából a regény négyötödénél történt meg, akkor sem volt túl hosszú a találkozó. Valahogyan többre számítottam. Anna felbukkanása Gordon életében pedig számomra azt vetítette előre, hogy jóval nagyobb szerepe lesz a regényben, mint amennyit valójában kapott - még akkor is így számítottam, ha nekem ellenszenves és irritáló volt. Akár kihagyható is lett volna a történetből, igaz, egy ponton Gordon segítségére volt.

Szóval eléggé felemások az érzéseim a történettel kapcsolatban, összességében azonban egy nagyon kellemes olvasmányt kaptam, ahol ismét sok szál gabalyodik össze, beleszól a politika, megjelennek a nyilasok, a kábítószer és a főszereplők személyes érintettsége is fontos szerepet kap.

Magam egy régebbi kiadást olvastam, ami még az Agave Kiadó gondozásában jelent még meg, valahogy az a borító nekem többet ad és jobban tetszik.