Lila Dahlt egy kérdés foglalkoztatja: miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek? Lila nem ismeri a szüleit, egy Doll nevű nő neveli fel, aki valószínűleg elrabolta őt a családjától. Később egy bordélyházba kerül, de onnan is el tud szabadulni: a magányt találja a túlélés egyedüli lehetőségének. Egy nap egy Gilead nevű város határában talál menedéket egy lakatlan kunyhóban, és nemsokára megismerkedik a kisváros idős özvegy lelkészével. Vajon két mélyen magányos ember között létre tud-e jönni valódi találkozás?
A Lila Robinson önállóan is olvasható regénye, amely a Pulitzer-díjas Gilead és a Home című regényekkel együtt a kortárs amerikai irodalom egyik legkülönlegesebb trilógiája: elmélyült és érzékeny látlelet az emberi természetről. Robinson nem mindennapi szerző: egy korai nagysikerű regény után évtizedekig „csupán” teológiai munkákat írt, míg 2004-ben a Gileaddal visszatért a szépirodalomhoz. Barack Obama egyik kedvenc írója, a Time magazin szerint a 100 legbefolyásosabb ember egyike látszólag korszerűtlen ember: mély vallásosságával, analitikus lélektani regényeivel szembemegy a trendeknek. Mégis a lehető legtöbbet tudja olvasóinak nyújtani: valódi vigaszt, a kérdésekre pedig válaszok helyett újabb izgalmas kérdéseket.
Magvető Kiadó, Budapest, 2016. 396 oldal ISBN 9789631434408
Fordító: Mesterházi Mónika
Nem olyan egyszerű belekezdeni írni erről a regényről. Amikor még nem kezdtem el olvasni, furcsán méregettük egymást: a könyv és én. Nézegettem, olvasgattam a fülszöveget, barátkoztam vele. Amikor pedig már belekezdtem, az első pártíz oldalon folyt tovább az ismerkedés, szokni kellett Robinson stílusát (a fordító stílusát?), az ugrálást múlt és jelen között. És azután összenőttünk a regénnyel. Nehéz volt lerakni, és öröm volt folytatni az olvasást. Nem is igen akartam lerakni, de hát amikor az ember látása már fárad, muszáj.
Jó volt még fogni is: a kiadó remekül eltalálta nemcsak a betűméretet, de magának a könyvnek a méretét is.
Sokan azért nem tudnak elolvasni egy könyvet, mert a látásuk valamiért rosszabb, mint az átlag, könnyen fárad, nehezebben olvasnak. Öröm, hogy ennél a regénynél megfelelő volt a betűméret és a sortávolság is ideális. A könyv méretére is ugyanezt tudom mondani. Kézreálló volt, kellemes fogni. Bevallom, néha simogattam a borítót, olyan jó volt a fogása. :-)
A Molyon fel van tüntetve az adatlapon a tudatregény kifejezés, de úgy gondolom, fejlődésregényként is tekinthetünk a könyvre. Ahogyan Lila, „utazása” és házassága közben változik, fejlődik, minden oldal izgalommal vegyes érdeklődést váltott ki belőlem, hiszen Lilában ezek a változások (leginkább a házassága időszakában) sok-sok belső vívódással jártak. Örök harcban állt benne a régi, vándorló énje, és a feleség. Nehezen küzdötte le (már amennyire sikerült leküzdenie) a bizalmatlanságot, az önvédelmi reflexeket.
A pap, John Ames csodálatos Ember, örültem az egymásra találásuknak. Nehéz volt a közös életük, akár Lila, akár a pap oldaláról. Szegény John, olyan sok kompromisszummal, beletörődéssel járt neki ez a házasság. Olyan sok türelem kellett Lilához! És John Ames türelmes volt és szerető férj. És örült minden kis boldogságnak. Minden simogatásnak, kedves szónak és mosolynak.
Élmény volt figyelni, hogy ezek hatására Lila hogyan változik apránként, lépésről-lépésre - inkább tyúklépésről-tyúklépésre.
A nő szereti a papot, igazán és szíve mélyéből, ez látszik a tetteiből és a gondolataiból; csak hát nem olyan egyszerű a bizalom kérdése, ha az életünk nehéz és szinte egyáltalán nem szeretetteli volt addig.
Marilynne Robinson kiválóan írta le a szereplőket, nagyszerűen dolgozta ki a történetet. Alig várom, hogy olvashassam a trilógia első kötetét, és reménykedek, hogy kiadják majd a másodikat is valamikor, mert mind a szerző, mind a történet megérdemli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése