2016. április 11., hétfő

Április 11. A Költészet Napja

Életem első verseskötetét nagyjából hatévesen kaptam, egy gyerekeknek készült József Attila-kötet volt. Sokat olvasgattam, egy idő után fejből mondtam a verseket. Megvan még mindig a kötet, nagy becsben tartom. És hogy miért jutott ez eszembe? Mert ma van a Költészet Napja, József Attila születésnapja.

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

Kisiskolásként, elsős kisgyerekként legkedvesebb játékom volt, amikor apummal felváltva olvastunk verseket magnóra, és azután visszahallgattuk. Így ismerkedtem meg egésze fiatalon Adyval, Radnótival, Petőfivel, Babits-csal, vagy éppen József Attila többi versével. És így lettek szívemnek kedvesek ezek a költők. Máig élénken él bennem a kép, ahogyan apum Arany János Hídavatását olvassa a földön ülve, a nappali közepén. Én mellette, előttünk a magnó.
Meglepő lehet, hogy hatévesen már ilyen komoly olvasmányaim voltak. Szerencsés voltam: apum óvodás koromban megtanított írni, olvasni, számolni. Még most is kedves számomra az Esti hírlap, hiszen azt böngésztem minden nap.

Ma felkeléskor egy Vajda-vers sorai bukkantak fel elmémben, középiskolában tanultam, azóta is szeretem. Biztosan sokan ismerik, de azért megosztom.

Vajda János: Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése