Fülszöveg:
Kocsis Árpád regényben egy takarítóbrigád mindennapjait követhetjük nyomon. Ragyog a padló, fényesedik a korlát, portól könnyebbül az ablakkeret.
Letisztulnak a mondatok.
A helyszín egy üvegépület: mindent diszkrét, puha anyag borít, drágák a szőnyegek a sok ezer tárgyalóteremben, vakít a neonfény, sokba kerül, ha az épület belső medencéjében fölfordulnak az egzotikus halak.
Van mit takarítani.
Az olvasót két dolog nyűgözheti le: az odakinn hömpölygő köd és az odabenn döglődő oktopusz.
Magvető Kiadó – Fórum Kiadó, Budapest – Újvidék 2017. 87 p. ISBN 978 963 14 3571 9 ISBN 978 86 323 0992 0
Nem a megszokott stílusban íródott valami volt ez, de nagyon élveztem. (Mi is a megszokott? Na, de mindegy is. :-)) Annyit beszéltek az oktopuszról, folyton emlegették, hogy állandóan azt vártam, hogy mikor jelenik meg valójában a történetben, de szerencsére nem terelte el a figyelmemet a lényegről (vagy ez volt a lényeg, én meg a lényegtelenre figyeltem? :-)).
Nem voltak a kötetben felesleges mondatok. Minden a helyén volt, és nem is hiányzott semmi. Szikár szöveg, semmi érzelgősség vagy túlírás. Jó volt olvasni – néha a szemembe vakított a szövegből kiáramló neonfény, és éreztem a vegyszerek szagát.
Érdekes volt belelátni (igaz, csak egy könyv lapjain át) egy takarítóbrigád mindennapjaiba, kapcsolataiba, tevékenységébe. Hogyan élnek, mit gondolnak, milyen a hátterük. Van a társadalomnak ez a rétege is: a kisember, az alacsony fizetésű, akinek a kezét kiszárítja a vegyszer és a víz, amivel a mi piszkunkat mossa. Észrevesszük vajon a takarítókat, vagy csak elmegyünk mellettük egy épületben, folyosón, irodában, aulában, stb.? Szerintem nem is figyelünk rájuk: automatikusan köszönünk talán, néha, de úgy igazán nem láthatóak.
Ebben a könyvben láthatóvá válnak. Minden hibájukkal és erényükkel együtt.
Köszönet a könyvért a Magvető Kiadónak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése