Kiss A. Kriszta: A fiú, aki mindent el akart mesélni. Egy elveszett Jókai-önéletrajz

Szeretném leszögezni már az elején, hogy én szeretem Jókai Mórt. Igen. Szeretem a könyveit, már többet is olvastam, és mindet imádtam, függetlenül, hogy a moly.hu felületén öt vagy éppen négy csillagot kaptak. Szeretem az író stílusát, élmény minden egye oldal tőle. Írhat bármiről, eddig nem okozott csalódást. Lehet az az...én mégig mozog a Föld, A cigánybáról, a Gazdag szegények, A janicsárok végnapjai vagy éppen a Törökvilág Magyarprszágon (de még sorolhatnám), mindet csak ajánlani tudom annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, a legtöbben már nem tudják olvasni, és nem tudják értően olvasni, mert nincsen meg a szükséges háttértudásuk, és az az irodalmi és nyelvi alap, amit én még megkaptam az általános és középiskolában.

A Naphegy Kiadó a Jókai bicentenárium tiszteletére adta ki 2025-ben Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című, gyermekeknek íródott kötetét, mely a nagy író életét dolgozza fel illusztrációkkal bőségesen kiegészítve, de valami nagyon félrement. A sorozat eddig kötetei közül többet is olvastam, négy- és ötcsillagos értékeléseket adtam azokra, és ezzel az elvárással - no meg a Jókai iránti szeretetemmel - vágtam bele ebbe a könyvbe is, és nem úgy sült el, ahogyan szerettem volna.

Először muszáj kiemelnem azokat a random kifejezéseket, amik dőlttel voltak szedve a szövegben, mint a kiváló, igazi, magyar, és hasonló néhány szó, aminek semmi értelme nem volt így. Azt rendben lévőnek tartottam, hogy a könyvek és folyóiratok címei, az idézetek így szerepelnek, de ezek a véletlenszerű kifejezések teljesen szükségtelenül voltak kiemelve a szövegből, mert csökkentették az olvasási élményt, amikor az olvasó azon gondolkodik, hogy miért is vannak ezek másképpen szedve, jelentenek e valamit vagy sem. Kiderül e a kötet végén az oka? Nos, nem derült ki. A koncentrécióból viszont visszavett.

A történetet olvasva elfogott az érzés, hogy valami jókaiskodó, utánzó, magyarkodó stílusban megírt szöveget olvasok, aminek semmi köze a mai, kortárs gyermekirodalmi szövegekhez - egyáltalán a hétköznapi magyar beszédhez -, és az író tévesen azt képzeli, hogy ezzel helyezheti az olvasót bele Jókai világába. Sikerült ezt az elképzelést megvalósítani? Sajnos nem. Nemcsak a szöveg stílusa miatt történt, de untam a történetet, és nem értettem, miért kell utanozni Jókai Mór stílusát, főleg, ha nem is sikerül. Egy átlagos nyelvezetű történetben nagyon izgalmasan lehetett volna elmesélni az író életét, és nagyon igaz, hogy a kevesebb néha több. Itt is ezt éreztem.

Mivel a februári Merítés magazinban megjelent egy Jókai 200 különrovat a szerkesztésemben, ami miatt rengeteg könyvet elolvastam az íróról és műveiről, számomra semmi újat nem adott a kötet - de ezt még nem is rovom fel hibának, hiszen a lakosság kis százaléka olvas szerintem annyi Jókaival foglalkozó kötetet, mint amennyit a közelmúltban én olvastam. Amit viszont kap az olvasó a könyvben, azt sokkal élvezetesebben, izgalmasabban, érdekfeszítőbben is le lehetett volna írni. El tudtam volna képzelni a fiatal Jókai életét kötetbe szedve gyerekkorától az első könyve megjelenéséig, amivel intenzívebben megkaphattuk volna őt, mint így 45 oldalba belesűrítve egy hosszú életet.

Végül, ami nálam rontotta az olvasás élményét, azok Takács Viktória illusztrációi voltak. Több kötet is olvastam tőle a saját illusztálásában a Hagyományaink sorozatban, és habár - néha - a szöveg jó volt, a rajzok nem nyerték el a tetszésemet. És mindez azért is döbbenetes a számomra, mert sok gyermekkönyvet olvastam az elmúlt években, amit szerettem, vagy legalábbis jók voltak, és szintén Takács Viktória nevéhez fűződnek a rajzok, és nem volt velük problémám. Sőt! Továbbmegyek! A Vilkó útra kelt és a Vilkó Afrikábant egyenesen imádtam. Nem tudom, mi történik. Azt hiszen, ez a vonal nem jön be nekem. Nem adom még fel azoknak a könyveknek az olvasását, amikhez köze van az alkotónak, de talán el kell engednem az ebben a stílusban illusztrált köteteket, hogy ne értékeljem le őket emiatt.

Nehéz szívvel adtam negatívabb értékelést erre a könyvre, mint olvasás előtt szerettem volna, de még a Jókai könyvei iránti szeretetem sem tudta jobban feltornázni ezt, és úgy érzem, úgy vagyok fair, ha tisztességgel leírom a véleményemet. Ez csak az én szubjektív véleményem, tehát senkire nézve nem kötelező - és még az is lehet, hogy ennek hatására ébred fel valakiben a kíváncsiság, hogy elolvassa a történetet. Kívánom, hogy így legyen.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy rencenziós példányként elolvashattam a könyvet, és aki szeretné megvásárolni a kötetet, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját. ahol megvásárolhatóka a Naphegy Kiadó kötetei is.

Janikovszky Éva: Naplóm, 1938-1944

A Móra Könyvkiadó honlapján, a kötet adatlapján a 2021-es év irodalmi szenzációjaként említik a naplót annak adatlapján, amit a gyermek is tinédzser Janikovszky Éva (akkor még Kucses Éva) írt. Olvastam már Janikovszky Éva néhány könyvét, habár eddig még nem sokat, de mindet szerettem. A legjobban eddig talán a Hét bőr tetszett, így izgatottan vettem a kezembe az írónő naplóját, mely 1938 és 1944 közötti bejegyzéseit tartalmazza.

Éva még nagyon fiatal a napló írásának kezdetén, ez érződik is a szöveg stílusán. Éppen ezért, habár szörnyen bosszatott sok helyen, de megbocsátottam. Aztán Éva idősödött, én pedig már nem voltam képes megbocsátani neki, és nagy csalódás volt a számomra a kötet.

 

Amennyire szerettem Janikovszky Évát, mielőtt a kezembe vettem ifjúkori naplóját, annyira nem leszek már képes ugyanúgy tekinteni rá a könyv elolvasása után, és azt gondolom, hogy nem lett volna szabad ennek a szövegnek megjelennie, mert sokakban le fog rombolni - vagy 2021 óta már le is rombolt - egy, a kötetei által felépített képet. Tudom, hogy szigorú vagyok a fiatal lánnyal, tisztában vagyok vele. Csakhogy 1938 és 1944 között nem olyan évek jártak, hogy lehetne nem szigorúnak lennem vele. A napló írója szörnyen idegesített, szinte oldalanként ráztam volna addig, amíg szétzilálódik a frizurája a fején, hogy észrevegye magát és a körülötte lévő - valódi - világot és történéseket.

Gyerekként még hagyján, elfogadtam a gyerekességeket, de ahogy nőtt, elvárható lett volna egyfajta fejlődés, csakhogy nem kaptam meg. Számára a világ a fiúkból és a hóbortjaiból állt, miközben a zsidók egyre több hátrányt szenvedtek és hurcolták el őket otthonaikból. De Évának semmi sem volt elég ahhor, hogy rádöbbenjen, a világ nem rózsaszín álom, ahol az a legfontosabb, kibe legyen szerelmes. A rokonai elhurcolását sem éreztem számára megrendítő történésnek, mintha csak a piacra ugrottak volna át kicsit hosszabban időzve a vásárlással.

A bombázásokban csak izgalmas látványosságot látott, amikor utána elmehetett egy kicsit katasztrófaturistáskodni, megnézve a lebombázott épületeket. Hogy ezekben az épületekben emberek éltek, ne adj isten, haltak, és sokszázan elveszítették az otthonukat, mintha meg se rendítette volna, el se gondolkodtatta volna.

A fiúkat aszerint használta, ahogyan éppen szüksége volt rájuk, mikor melyikre éppen. És nem tudok elmenni amellett, hogy úgy lépett át egyik kapcsolatból a másikba, mint ahogyan más cipőt vált. És jött a következő, aki hasznosabb volt, akitől remélhetett valami többet. Borzasztóan sajnálom, hogy már nem tudok Janikovszky Évára úgy gondolni, mint korábban, és a fejemben már mindig az a nő lesz, aki a céljai elérése érdekében lépeget egyik kapcsolatból a másikba.

Talán az én hibám, hogy nem olvastam eddig utána az írónő életének, így csak a kötet kapcsán történő informálódásom közben jöttem rá, ki is volt valójában Janikovszky Béla. És ez mér inkább lejjebb vitte nálam az írónő remonéját. 

Azoknak, akik rajongói Janikovszky Évának, érdekes lehet a kötet, de alapvetően egy közepes olvasási élményt adó naplóról van szó, amiről nem feltétlenül mondanám, hogy mindenkinek ajánlok. A szerző későbbi utánozhatatlan stílusa ugyan fel-felbukkan a lapokon az idősebbkori bejegyzéseknél, és ez ad egyfajta ismerősség érzést, de alapvetően amit és ahogyan kapunk, az messze elmaradt a várakozásaimtól. Erre a kötetre lehet azt mondani, hogy nem kell egy írótól - függetlenül attól, hogy él még vagy már elhunyt - mindent kiadni. Tartsuk meg a nimbuszát fényesen és diadalmasan, ne romboljuk le olyan művekkel, amiket nem kell mindenkinek látnia és olvasnia.

Ettől függetlenl, ha az érdeklődést valakinek meghoztam bejegyzésemmel, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, hogy megvásárolhassa ezt a könyvet és a szerző többi művét.

Hálás köszönet a Móra Könyvkiadónak, amiért recenziós példányt biztosított az olvasáshoz; szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de nem sikerült. 

Alastair Chisholm: Kiara és Ezüsttolvaj (Sárkány Akadéméia 2.)

A Sárkány Akadémia sorozat második része egyazon évben jött ki, mint a nyitókötet, így 2023-ban a kiskamaszok két remek fantasy történetet is élvezhettek a Móra Könyvkiadónak köszönhetően. Alastair Chisholm következő regényének főszereplője ezúttal a sárkánylátó tanoncok egyik lány tagja, Kiara, és az ő sárkánya, Ezüsttolvaj. Az első részben megszokhattuk, hogy ezek a gyerekek nem egyszerű háttérrel érkeznek az Akadémiára, így van ez Kiara esetében is, aki nagyon alulról jött, és tolvajként kellett léteznie a túlélésért.

A kislány eddigi élete nem bővelkedik jó tapasztalatokban, még kevésbé barátokban, így érthető is, hogy nehezen alakít ki kapcsolatokat az iskolában. Ezüsttolvajjal azonban rettentő erős kötődés van kettejük között, hiszen már azelőtt szoros kapcsolatban voltak, mielőtt a sárkány fizikai valót öltött volna ebben a világban: korábban Kiara fejében létezett, egyfajta segítőként, hűséges barátként, akivel a lány megoszthatta az érzéseit, a gondolatait. Csak ők voltak egymásnak, szemben a gonosz és kegyetlen világgal, kizártak tehát mindenkit.

Ez a regény Kiara története. És persze Ezüsttolvajé is, mert nemcsak a lánynak, de a sárkánynak is meg kell tanulnia a bizalmat, újjá kell építeniük a hitüket, hogy vannak még jó emberek, és nem mindenki ártó szándékkal közeledik feléjük. Kiara is nagyon hosszú utat jár be; az ő története szívszorítóbb is, mint az első részben Tomasé, és kegyetlenebb is. Izgalmas, ahogyan az író a történetben szembesíti a lányt és a sárkányt azzal, mivé lehetnek, ha ezen az úton haladnak tovább, és mi várhat rájuk, ha változtatnak.

Félnek, hogy a szívük köré emelt magas falak lerombolásával kiszolgáltatottak lesznek, félnek a fájdalomtól, és ugyanakkor Ezüsttolvaj attól is retteg, ha mással is baráti kapcsolatot alakít ki a sárkánylátója (a legjobb barátja), azzal elveszítheti őt. A féltékenységet is kell legyőznie a szívében Ezüsttolvajnak a félelmen túl. Sok-sok feldolgozatlan trauma.

Örök érvényű gondolatok egy vékony, kiskamaszoknak szóló regényben, amely történet azonban nem didaktikusan tanít, nem erőszakolja rá az egyetlen igazi utat az olvasóra, hanem hagyja gondolkodni, feldolgozni az olvasottakat. Bátran mondhatom, ez a rész még jobb volt, mint az első, pedig erre nem gondoltam volna, amikor a Tomas és Vasbőrűt olvastam. Kíváncsian álltak a regény utolsó mondata után a harmadik rész előtt.

Ajánlom a sorozatot - a második kötet után még jobban, mint az első után - mindenkinek: felnőttnek, gyereknek, fiúnak/férfinek, lánynak/nőnek, még azok is örömmel mélyedhetnek bele a történetbe, akik alapjáraton nem sok fantasyt olvasnak (nagy éppen keveset), mert nekik is élményt adhat az olvasása.

Köszönöm a Móra Kiadónak, hogy recenziós kötet formájában hozzájuthattam a könyvhöz, és megismerhettem Kiara és Ezüsttolvaj történetét.

A kötet, és az eddig megjelent részek, megtalálhatóak a kiadó webshopjában. Ajánlom figyelmetekbe!

Benda Kálmán: Erdély végzetes asszonya. Báthory Zsigmondné Habsburg Mária Krisztierna

A Helikon Kiadó a nyolcvanas években jelentette meg Labirintus című sorozatát, melyben történelmi ismeretterjesztő kötetek kaptak helyet. Ennek a sorozatnak a része az 1986-ban megjelent Erdély végzetes asszonya Benda Kálmántól. A könyv már sok éve várakozott a könyvespolcomon a sorozat két másik részével együtt, amikor a moly.hu könyves közösségi oldal 2025. évi Polihisztorképző kihívásának egyik pontjához kerestem itthon könyvet. Kezembe került, és azonnal kedvet kaptam hozzá. Az is közrejátszott a választásban, hogy kevéssé olvastam még a 17-18. század témában ismeretközlő-ismeretterjesztő könyvet, így arra jutottam, elég lesz ez a 80 oldal, mert még az sem biztos, hogy könnyen befogadható szöveget kapok. Nos, be kell vallanom: tévedtem.

Imádtam ezt a könyvet, háromszor ekkora terjedelemben is olvastam volna még Habsburg Mária Krisztierna és Báthory Zsigmond történetét, annyira izgalmas volt a korszak és annyira jó stílusban írta meg a szerző, Benda Kálmán a könyvet. Bendának vannak még könyvei, és teljesen biztos vagyok benne, hogy még beszerzek néhányat antikváriumokban, mert az olvasótól távolabb álló korszakokat is élményszámba menő stílusban és közérthetően tálalja.

„Már esteledett, amikor 1595. február 27-én, egy hétfői napon Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem követei megérkeztek Stájerország fővárosába, Grácba. Prágából jöttek, s már egy hete úton voltak. Az ország határán Mária főhercegasszony nevében főnemesekből álló küldöttség fogadta őket. A követek és a kísérőül szegődött stájer urak zárt hintóban utaztak, a szolgaszemélyzet kocsin, a fegyveres kíséret tagjai lóháton. A vacsora ideje már jócskán elmúlt, mire mindnyájan elfoglalták kijelölt szállásukat.”

Így kezdődik a könyv és kerül bele az olvasó egy több mint négyszáz évvel ezelőtti világba. Zsigmond végül – bár nem volt egyszerű – oltár elé vezette Máriát.

„[…] A vőlegény 60000 forint nászajándékot ad, s az együttesen 170000 forintot kitevű három összeg fejében leköti menyasszonyának a fogarasi várat és uradalmát, minden javával és jövedelmével.[…]”

Mária 19, Zsigmond 23 éves az esküvő idején, melyet Gyulafehérváron tartottak meg augusztus 6-án. A fiatalasszony családja augusztus 17-én indult vissza Stájerországba, Zsigmond pedig ugyanekkor szintén elment és magára hagyta fiatal feleségét, hiszen a török ellen hadjáratot hirdetett.

Bevallom, számomra a könyv címe – olvasás után – eléggé szenzációhajhásznak tűnik, mivel ez alapján olyan prekoncepcióim voltak, miszerint Mária egy önző, egoista, a férjét kihasználó nő, aki tönkretette Zsigmondot és Erdélyt – de valójában erről szó sincsen.
Mária kiszakadt családja köréből, egy teljesen idegen közegben kellett boldogulnia, oda beilleszkedni úgy, hogy egyetlen komornája volt és egy gyóntatópap volt vele, akik az addigi otthonát jelentő Stájerországot jelentették neki. Senki nem beszélt németül az udvarban, és a férje semmit sem foglalkozott vele, hosszú hónapokra magára hagyta a hadjáratok miatt. A nász elhálása sem történt meg, amíg házasok voltak, a férje egyszer sem „teljesítette férji kötelességét”, holott – állítólag – korábban Zsigmong falta az élet örömeit.

Annak ellenére, hogy mint férj és feleség nem működött a kapcsolatuk, mély barátság kialakult a két ember között, és tisztelték, becsülték, támogatták egymást. Bár… nos, számomra Zsigmond rendkívül instabil személyiség volt, és egyáltalán nem sikerült megkedvelnem, mivel sokszor leginkább hisztis óvodásként viselkedett, mint Erdély fejedelmeként.
Mária Krisztierna viszont belopta magát a szívembe erős jellemével, tartásával, bölcsességével és valódi uralkodói kvalitásaival.

A kötet forrás- és irodalomjegyzékét is megtalálja az olvasó a könyv végén, ami hasznos továbblépés, ha a téma felkeltette az érdeklődést illetve a képmellékletek is sokat adnak az olvasás és a korszakba való belehelyezkedés élményéhez.

Nagyon jó volt ez a vékonyka kötet, biztos vagyok benne, hogy újra el fogom olvasni, és elolvasom a Labirintus sorozat másik két, itthon lévő részét, ahogyan az is száz százalék, hogy beszerezem a sorozat többi kötetét is. Szívből ajánlom mindenkinek ezt az izgalmas könyvet, Báthory Zsigmondné Habsburg Mária Krisztierna történetét.

Alastair Chisholm: Tomas és Vasbőrű (Sárkány Akadémia 1.)

 Drakonis földjén nincsenek sárkányok.

 

 Valamikor voltak. Valamikor régen az emberek és a sárkányok barátok voltak, és együtt őrizték a királyságot. Bölcsek voltak és erősek, együtt építették fel Rivven nagyszerű városát.

De aztán jött a Sárkányvihar, és a sárkányok visszavonultak az emberek világából. Drakonis lakói számára legendákká és mítoszokká lettek.

 

Így aztán napjainkban, Drakonis földjén, nincsenek sárkányok...

...vagy legalábbis az emberek így hiszik.

A sorozat nyitókötete, a Tomas és Vasbőrű 2023-ban jelent meg magyar nyelven a Móra Könyvkiadó gondozásában. Tomas édesapja kovácsmester, a fiú a szüleivel él együtt nehéz anyagi körülmények között, de nagy szeretetben, amikor hirtelen betoppan az életükbe Malik, a király írnoka, és visszautasíthatatlan ajánlatot tesz a fiúnak: kitanulhatja az írnokmesterséget. Miután Tomas - a fiatal férfi ajánlatát elfogadva - elmegy a városba, különös és csodálatos kalandok veszik kezdetüket. Malik már első találkozásukkor biztos benne, hogy a fiú a sárkánylátók közé tartozik, így főhősünk belép a Sárkány Akadémia világába, ahol több, hozzá hasonló fiatallal megismerkedik. Alastair Chisholm sorozatának mindegyik kötete más és más sárkánylátó tanoncról és a sárkányáról szól: a tanoncok mindegyikének van egy gyenge pontja, ami visszafogja őket, amiben fejlődniük kell - erről a fejlődésről szólnak az egyes részek.

 

A sárkány és emberének találkozása mindig különleges pillanat, Tomas számára is az volt, amikor először pillantotta meg a fizikai testet öltött sárkányt. Minden sárkánynak van egy különleges képessége, amely először nem derül még ki, sőt, csak akkor lesz nyilvánvaló mindenki számára, amikor a helyzet úgy hozza, hogy előbújik a sárkányból.

Főhősünknek nincsen könnyű dolga, mert honvággyal küzd, hiányoznak a szülei, és gondjai vannak azzal is, hogyan tudná Vasbőrűt az emberek világában tartani hosszabb ideig anélkül, hogy a sárkány elhalványulna és eltűnne, visszatérve a saját világába. Sárkány és látója között nehezen alakul ki a bizalom és a szeretet köteléke.

- Gyere, sétáljunk egyet!

Elvezette a gyakorlótérről. Egy ideig hallgatott.

- Hiányoznak a szüleid - szólalt meg végül.

Tomas szeme megrebbent.

- Igen.

- Természetesen mindenkinek hiányoznak az otthoniak. De van, akinek jobban, mint másoknak. És Vasbőrű az otthonodra emlékeztet téged.

A fiú bolintott, közben sétáltak tovább. 

- Nem könnyű a sárkánylátók élete - mondta berin. - Ahhoz, hogy valódi kötődést tudj kialakítani a sárkányoddal, a szívedbe kell zárnod. Helyet kell csinálnod neki a szívedben.

Berin a fiúra pillantott.

- És ez néha azzal jár, hogy más dolgokat viszont el kell engedned.

Tom összevonta a szemöldökét.

- Mit?

- Azt akarom mondani, hogy... lehet, hogy választanod kell...

Berint felsóhejtott.

- Sárkánylátóként a sárkányodnak kell a legfontosabbnak lennie az életedben. Még az otthonodnál is fontosabbnak. Talán még a családodnál is.

Tom rémülten meredt rá.

- De én ezt nem tudom megtenni! Anya és Apa... Ez... ez nekem nem fog menni!

A nő megint bólintott.

- Nem - mondta szomorúan. - Sajnálom, Tomas. Lehet, hogy nem leszel képes választani. 

Azonban egy nehéz és életveszélyes éjszakán, amikor Vasbőrű a fiú és családja segítségére sietett, kiderült különleges képessége, és az olvasó számára is nyilvánvalóvá válik, honnan is kapta Vasbőrű a nevét.

A szerző több témát is boncolgat a regényben: Tomas fél elfogadni a "másságát", hogy sárkánylátóként nem élhet hagyományos életet; fél attól, mit gondolnak majd róla a szülei, ha kiderül a látó képessége. Ugyanakkor azt gondolja, ha befogad a szívébe valakit, az azzal jár, hogy más kiszorul belőle, így nem hajlandó nyitni a sárkánya felé, és befogadni a szívébe. Kötődik a szüleihez, szereti őket, és nem képes rá, hogy elszakadjon tőlük a sárkánylátás miatt.

A kisfiúnak meg kell tanulnia, hogy a szülei olyan nagyon szeretik, hogy elfogadják őt, bármilyen is legyen, és rá kell jönnie, hogy a szeretet nem fogy el. A szeretet csak nő és nő, és minél több mindenkit fogadunk be a szívünkbe, minél több ember felé nyitjuk ki a lelkünket, annál több lesz a szeretetünk, nem pedig kevesebb. 

Furcsa módon - a történet kapcsán - egy bibliai idézet jutott az eszembe, engedjétek meg, hogy megosszam.

Pál apostol első levele a korintusiakhoz, 13. fejezet

1 A szeretet himnusza.
Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.

2 Legyen bár prófétáló tehetségem,
ismerjem az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

3 Osszam el bár egész vagyonomat a szegények közt s vessem oda testemet, hogy elégessenek,
ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

4 A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem gőgösködik,

5 nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,

6 nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal.

7 mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.

8 A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.

9 Tudásunk csak töredékes,
töredékes a prófétálásunk is.

10 de amikor eljön a beteljesedés,
ami töredékes, véget ér.

11 Amikor még gyermek voltam,
úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkodtam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.
de mikor férfivá nőttem,
elhagytam a gyermek szokásait.

12 Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek,
ahogy én magam is ismert vagyok.

13 Most megmarad a hit, a remény, a szeretet,
– ez a három,
de köztük a legnagyobb a szeretet.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy recenziós példányt biztosított a kötetből, és megismerhettem Tomas és Vasbőrű történetét. Akinek az érdeklődését pedig felkeltette az értékelés, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, mert ott megtalálja nemcsak ezt a kötetet, de a sorozat eddig magyarul megjelent többi részét is.

Jill Murphy: A botcsinálta boszi visszatér (Botcsinálta boszi 2.)

Beköszöntött a második félév Kotkot kisasszony boszorkányképző akadémiáján, új kalandokat hozva az olvasónak, és új kalandokat hozva az immár tavaszi-nyári egyenruhájukban pompázó diákoknak is. S ugyan még csak - szünet utáni - első napjukat töltötték az iskolában, szegény Mildred máris rettegett az előtte álló hónapoktól, mi minden katasztrófa fog vele megtörténni. A Móra Könyvkiadó 2023-ban jelentette meg Jill Murphy Botcsinálta boszi sorozatának második kötetét A botcsinálta boszi visszatér címmel.

Az új félév új osztálytársat hozott, akinek istápolását Mildredre bízták. Az új diák szőkésbarna hajú, csupa kéz és láb, esetlen lány volt, akiről főhősünk először azt gondolta, megalszik a tej is a szájában. Csakhogy hatalmasat tévedett!

A sorozat első részét nagyon szerettem, Mildred bemutatkozása remekül sikerült, azonnal a szívembe zártam a kislányt és a barátnőjét, Maudot is. Ebben a második részben már nem volt olyan felhőtlen a helyzet, mivel nem egyszerűen arról volt szó, hogy Mildred rosszalkodik vagy éppen az ügyetlensége miatt bajba kerül. A botcsinálta boszi visszatérben Mildred áldozat volt, az elkövető pedig az iskola új tanulója, Enid. A kislány szelíd, kedves külseje és csendes magatartása megtévesztette a tanárokat, így fel sem tételezte róla senki, hogy a felszín mennyire más jellemet takar. Biztos ismeri mindenki azt a bajkeverő típust, aki csendes, a légynek sem tud ártani típusnak tűnik, közben pedig alattomos módon sodorja bajba a társait a későbbi felelősségvállalás legcsekélyebb jele nélkül. Nos, Enid ilyen gyerek a történetben, és számomra erkölcsileg cseppet sem volt menthető egyetlen megnyilvánulása sem. Ki tudna felmentést adni valakinek, aki szántszándékkal bajba sodor valakit, és amikor az illető lebukik, élvezettel és csendben figyeli a kínlódását?

Nem tudom, mit hoz majd a sorozat folytatása, de Enid - számomra legalábbis - nagyon mélyről indul és tartok tőle, hogy a többi kötetben nem fogja tudni megugrani azt a szintet, ami felett megbocsátom az ebbena  részben elkövetett tetteit.

Sajnálatos módon a történetben Mildred barátnője, Maud sem brillírozott a kötet elején, barátságből egyest érdemelt, amikor magára hagyta boszitársát ahelyett, hogy mellé állt volna és segítségére lett volna. Viselkedése érthető, a féltékenység vezette, és szerencsére tanult is belőle, a könyv végére segített a bajba került Mildrednek, és a barátság is helyre tudott állni.

A botcsinálta boszi második része sokkal több tanulságot adott, sokkal több gondolkodásra késztetett, és komolyabb témákkal hozakodott elő az írónő, mint a nyitókötetben. Számomra kevésbé volt élmény az olvasás - de ebben teljes mértékben Enid játszik szerepet -, mert a bántalmazás bármely formáját nehezen viselem, itt pedig Mildred ennek sokkal inkább volt az áldozata, mint Ethel miatt az előzménykötetben.

 Akinek az érdeklődését felkeltettem, javaslom felkeresni a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a részt, de a sorozat többi kötetét is meg lehet rendelni. Köszönöm a kiadónak, hogy recenziós kötet formájában elolvashattam ezt a történetet.

Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua

Nógrádi Gábor több kisgyerekeknek szóló könyvét olvastam már, ifjúsági regényei közül eddig az Alattunk a kincs volt, amivel megismerkedtem, ha leszámítjuk, hogy a Gyerekrablás a Palánk utcában filmváltozata nagy kedvencem volt gyerekkoromban. Kíváncsian vártam, mit ad majd nekem az Akit keresnek: Jesua, a Móra Könyvkiadó 2024-es megjelenése

Az Akit keresnek: Jesua című történetének helyszínéül a szerző a kamasz Jézus Názáretét választotta, ahol megismerkedhetünk - Jézus mellett - egyfelőle Máriával és Józseffel, másfelőle Erzsébettel, Mária unokatestvérével és az ő fiával - a későbbi Keresztelő Szent - Jánossal, de a családdal lakik Rebeka, Júda, Jakab, Simon és Mirjam. Édesapjuk - József testvére - és felesége néhány évvel korábban haltak meg, a testvérek ekkor került Józsefékhez.

 

Féltek az emberek. Ahol elnyomás van, ott mindenki fél. Félnek, akik uralkodnak, és félnek, akiken uralkodnak.

Nagyon izgalmas felvetéssel indul a regény, miszerint újra megjelenik Betlehem felett a csillag, Heródes Antipász pedig rájön, hogy hiába volt a betlehemi véregzés tizennégy évvel korábban, a Messiás túlélte azt, és életben van. Parancsára a katonák elindulnak Júdea-, Palesztína- és Galilea-szerte hogy levadásszák az immár kamasszá serdült Jézust. A római katona, Marcus és a trák Kotüsz így kerülnek Názáretbe, kérdezősködni egy fiú után, aki tizennégy évvel korábban látta meg a napvilágot Betlehemben.

 Mária és József - Jézust védendő - mindenkinvel azt hitette el, hogy a fiú Jeruzsálemben született, így védve őt, miközben a gyerek okos, gondolkodó, művelt fiatallá serdült, intelligenciájával és értelmével lenyűgözve szüleit és idős Tóra-oktatóját is. A gyerekek összhangját nézve abszolút jó érzés tölti el az embert. Szegénységben élnek, de dolgosak, szeretetteli légkörben nevelik a felnőttek a gyerekeket; példamutató családi kapcsolat van mindőjük között.

Absalom rabbi szerint a családi szokásokat be kell tartani. Nagy a csónak, jól úszik a vízen, de ha kiolvad, kiesik a szigetelés a deszkák közül, és rés támad, betör a víz, és el is süllyedhet a bárka. A családot a szereteten kívül a szokások ragasztóanyaga tartja össze.

Nógrádi Gábor behozza a történetben Barabást is illetve három férfiszereplő Rebeka iránt érzett érzelmeit is szépen mutatta be a szerző. Szerettem, hogy olvasás közben teljes mértékben Názáretben éreztem magamat. Éreztem a hőséget, éreztem az orromban a faforgács illatát József asztalosműhelyében, a hűs vizet a kútból felhúzott agyagkorsóban. Éreztem a kemény földet a talpam alatt és láttam magam előtt a szerény, terített asztalt a lángossal, a kásával és az olajjal, miközben a gyerekek vidáman csivitelnek evés közben.

A történet csak pár napot ölel fel, ez idő alatt mégis több ember élete változik meg. Józsefék rádöbbennek a betlehemi mészárlás okára, rájönnek a Messiás kilétére, Rebeka élete első szerelmét éli át és veszíti el szinte azonnal, és János is komoly lépésre szánja el magát, ami egész életére hatással lesz.

Szerettem a római légiós, Marcus karakterét, aki hőséges volt a császárhoz, mégis emberséges ember tudott maradni végig a történet folyamán, és ő is sokat változott abban a néhány napban, amit Názáretben töltött.

 Imádtam a cserfes Mirjamot, a csendes, okos Jézust, de mindegyik gyerekszereplő közel került hozzám a történetet olvasva. Barabás karaktere bennem kettős érzéseket keltett. Egyfelől megértettem őt, másfelől nem tudtam elfogadni, hogy önző tettével veszélybe sodorta azokat, akik olyan sokat tettek érte.

 ...akik gondolkodnak, mindent jobban megértenek.

Kedves, szeretetreméltó történet az Akit keresnek: Jesua, de ennél több is: egyfelől izgalmas, hiszen az olvasó együtt izgulhat a szereplőkkel a katonák názáreti tartózkodása ideje alatt, másfelől gondolkodnivalót is adó olvasmány, amit bárkinek szívesen ajánlok.

A verés vesszővel vagy éppen szavakkal félelemre, hazugságra, sunyiságra nevel. És a szülői szeretet elvesztését jelentheti. 

Akinek az érdeklődését felkeltettem, javaslom, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol megrendelheti a regényt, de érdemes a kiadó többi kötetét is szemügyre venni, mert egyfelől egy könyv nem könyv, másrészt pedig azért is, mert a kiadó sok nagyszerű gyermek- és ifjúsági történetet adott ki, amik érdemesek a figyelemre.

Nagyon köszönöm, hogy recenziós példány formájában elolvashattam ezt a történetet. Jó élmény volt, és biztos vagyok benne, hogy idővel újra el fogom olvasni, hogy ismét elrepülhessen Názáretbe.

Frank Márton: Különös kacatok krónikája

A Vadhatár után nagyon kíváncsi voltam, mit hoz Frank Márton ebben a kiskamaszoknak szóló naplóban, a Különös kacatok krónikájában, ami a Cicerónál jelent meg 2024-ben. Mivel Ecsédi Orsolya a Pokkernapló-sorozatával magasra tette a mércét, ami a napló formát öltött gyerekkönyveket illeti, kicsit féltem, de érdekelt is, mit fogok kapni.

 

 

 - Mit keresel, Hank?

- Az életbe vetett hitemet.

 A kötet tíz bejegyzése felöleli a teljes tanévet havi bontásban, és az olvasó már az első, szeptemberi bejegyzés olvasásakor megszereti Zoknit, vagyis Zokkay Nimródot, a tizenegy éves kiskamaszt, akinek legfőbb időtöltése és hobbija a kacataival való foglalatosság, a feltalálás. Sose gondoltam volna, hogy az általános iskola ennyire izgalmas is lehet, velem soha semmi nem történt ott. A szokásos klikkesedés, a másik kipécézése is megtörténik, lásd a Hencegők csoportját, akik valójában persze Hercegnők, de valódi viselkedésüket jobban bemutatja a gúnynevük. Jön szeptemberben egy új lány is, aki az osztály által kiközösített, csendes "Molyos" Márti mellé kerül a tanév során a padban, és - a többiek legnagyobb meglepetésére és értetlenkedésére - jól ki is jön a két lány, a vége felé még Zokni és Hank is rácsodálkozik, hogy a csendes Márti nemcsak beszélni tud, de mosolyogni és nevetni is.

Ismered az érzést, mikor azt hiszed, Michael Jordan vagy, de aztán leömt egy nyúlt a gabonapelyheddel, késel az iskolából, és ráadásul még el is ázol deréktől lefelé? Mindezt egy hétfői napon? Vedd még hozzá, hogy elültetnek a haverod mellől matekórán, és a legostobább alak mellé kerülsz.

A mellékszereplők közül van, aki egyáltalán nem került közel hozzám (túl a Kuglikon), de megkedveltem például Mackó Binget, a nagydarab, folyton éhes fiút kezdem megszeretni; remélem, hogy az esetleges következő részben jobban összebarátkozik vele főszereplőnk. Szerettem, ahogyan Lili, az új lány és Zokni valamint Hank barátsága elkezd kialakulni, amikor összefognak és ellenállnak a felsőbbéves Kugli testvéreknek. A három gyerek maga is meglepődik, hogy mennyire népszerűek lesznek ezután, ami nem is csoda, hiszen a Kuglik sok gyereket terrorizáltak az iskolában.

Imádtam a rajzokat, imádtam a történet (és Zokni) humorát, jó élmény volt elolvasni ezt a vékonyka kis könyvet. A kívánságlista újabb kötettel nőtt, de ki bánja? Remélem, gyorsan jön majd a folytatás, amikor bepillanthatunk Zokni és osztálya következő tanévének eseményeibe.

 Érdemes felkeresni a Ciceró Kiadó honlapját, ahol - több más könyv mellett - Frank Márton könyvét is meg lehet rendelni.

Kiss Noémi: Balaton

Fáj a szívem ezért a kötetért, mert szerettem volna szeretni, de nem tudott úgy megragadni, mint a Karácsony a Dunán. Ebben a novelláskötetben az írások közötti összekötő kapocs a magyar tenger volt a szocializmus időszakában. De hiába szeretem a Balatont, és hiába szeretem a szocializmus korszakában játszódó történeteket olvasni, ennek a kettőnek a keveréke ebben a könyvben most nem nyerte el a tetszésemet maradéktalanul. Kiss Noémi ezen kötete 2020-ban jelent meg a Magvető Kiadónál. Szeretném itt jelezni, hogy néhány novellára ez a bejegyzés spoileres lehet, így olvassa tovább, akit érdekel, mit gondolok a kötetről.

 

A teljesség igénye nélkül kiemelnék néhány novellát a kötetből:

Honeckerpapucsok: a Vasfüggöny lehullásának idején játszódik a történet, amikor ndk-s állampolgárok árasztották el Magyarországot arra a pillanatra várva, hogy átléphessék az osztrák-magyar határt. Mivel elég kicsi voltam ebben az időszakban, számomra érdekes bemutatása volt a korszaknak.

Piócák: a Balatontól nyolc km-re lakik egy szegény családban élő kislány, aki a legjobb barátnőjével, Katival - jár a tóhoz, kedvenc kikapcsolódásuk, hogy a strandolók holmiját ellopják, amíg ők fürdödnek. A szülők nemcsak szegények, de el is hanyagolják a gyerekeiket, akik közül a kisebbeket el is viszik tőlük, kiemelik a családből. A kislány és a barátnője önbántalmazók is. Szomorú volt olvasni, mit tesz az elhanyagoltság, a társadami hátrány, a szegénység gyerekekkel.

A stég: Botlik bácsi holtteste a part menti vízben lebeg, amikor rátalálnak és megismerhetjük a novelláből, ki is volt a holttest még életében.

Klára néni csak feküdt a matracon: az egyik legdurvább novella volt. A tág család minden nyáron együtt tölti a nyarat, ott van Klára néni is, akit senki nem szeret igazából. Minden nap csak fekszik a napon, napozik és iszik. Aztán megkattam és elviszi a mentő.

A rajzoló: a rajzoló abből élt, hogy nyáron mindenkit lerajzolt, aki adott érte pénzt, aztán berakta az egész kis vagyonát és a cuccait tartalmazó sporttáskát egy kabinba, amit sajna megtalált valaki. Mivel tele volt valutával, szegény nem is tudott jelentkezni érte a rendőrségen.

Fagy: Feri bácsi tanárkémt dolgozik, de egy ballépése miatt elhagyni kényszerül az iskolát, más városba költözik át. Ebbe a másik városba, Keszthelyre, megy edzőtáborozni egy sportcsapat, benne két kislány. Találkoznak Feri bácsival a parton, mire az egyik kislány bekattan, és elkezdi követni társával a volt tanárát, majd betöri a háza ablakait és felgyújtja a motorját.

Vitorlák szélben: két lány és két fiú az északi partról, Szigligetről átvitorláznak a déli partra, de visszafelé Tihanynál viharba keverednek, alig élik túl: vízbe esnek, a hajó is megsérül.

Kanálislány: A stégben megismert nagyapa fiatal korában halottkém volt, egy esetét olvashatjuk ebben a történetben, amiben egy kislány hulláját találják meg a Balaton partján. Hogy ki ölte meg? A novellából kiderül.

Mindegyik novella nagyon tragikus hangvételű volt, csupa szerencsétlen sorsú emberrel találkozunk bennük, így még a Balaton szerepeltetése sem volt képes hangulatba hozni. Igaz, azt el kell ismerni, hogy ismét nagyon képszerőek voltak az írások, mintha moziban néztem volna a történeteket, ebből a szempontból Kiss Noémi ismét nagyon jó kötettel rukkolt el. Csak nekem nem tetszett mégse annyira. Talán nyáron kellene elolvasnom, de annyi ezekben a történetekben a lecsúszott, beteg, szerencsétlen ember, a nehéz sok, a halál és tragédia, hogy nem biztos, hogy segítene rajta a nyár. Mindezek ellenére mégsem mondhatom rossznak a könyvet és a benne szereplő írásokat, egyszerűen hozzám kevésbé kerültek hozzám, mint a Dunánál játszódó történetek.

Pásztor Ágnes: Tavaszi szél

Pásztor Ágnes kisregénye, a Tavaszi szél 2024-es megjelenése a Napkút Kiadónak, nekem pedig egy nagyon különleges, furcsa módon otthonos olvasmánya volt a tél végének. A kötet egyik különlegessége a töredezettségében rejlett számomra: a rövid fejezetekre szabdalt történet csupán rövid epizódokat mutat be szereplőink életéből, kicsit a diavetítés emlékét idézte: felvillanó kockák a nyolcvanas-kilencvenes évek világából.

Főszereplőnk, Kisária 1980-ban született, és 1978-as vagyok, így egy korosztály vele, sok szempontból ugyanazok az élményeink, ugyanabban a korszakban voltunk kisgyerekek, majd kamaszok. Habár sok élményünk különbözik, mégis érdekes volt megfigyelnem, hogy olvasás közben felvillantak saját életemből vagy rokonaim életéből is apró epizódok. Keresztanyám (anyám testvére) a Keleti-pályaudvartón nem messze élt-él az István utcában, a környéken sokat jártam én is, amikor meglátogattuk a családot. A gangos ház kétszobás lakásában négyen éltek - nagynéném, a férje és a két lányuk, ahogy Kisáriáék is négyen alkottak családot szüleivel és lánytestvérével -, habár ebben a lakásban - a regénybelivel ellentétben - volt fürdőszoba, de nem vetette fel őket a pénz.

De nemcsak ez tette ismerőssé a színhelyet, a történéseket. Az én családomnak is "kiutaltak" egy panellakást, csak nekünk nem Budán, hanem a 14. kerületben, bár érdekes mozzanat, hogy egyszerre kapott a családunk két lehetőséget: egy budai és egy zuglói lakás közül választhattak a szüleim. Ez azonban mind csak a helyszín. A Röltex, az Ápisz és sok más üzlet, de akár az iskolai könyvtár is megteremtették a kisregény hangulatát, amit igazán csak az érehet át, aki már élt a nyolcvanas években. Cigaretta-, illatszer-, gépkocsi- és egyéb márkák repkedtek és az, hogy tudtam, miről van szó, visszarepített néhány évtizedet a múltba.

Az érzések is ismerősek voltak, bár én nem voltam szép, így nem a fiúzás miatt, de a magány és egyedüllét, a szeretetlenség ismerős érzések voltak a kötetben. Ahogy olvastam, a szemem előtt volt a város, éreztem a madártej illatát és ízét, amit a nagymamám készített nekünk, láttam magamat, ahogyan - Kisáriához hasonlóan - minden tanév elején bekötöm a könyveimet. Ahogy a kisregény apró mozaikokból áll, úgy villantak fel az én saját mozaikjaim.

A történet elején még Nagyáriával találkozunk, ahogy kisgyerekként betegen fekszik otthon, s rendőr nagyapja egy régi ismerősét, Weisz doktort hívja át a kislányhoz. Ebben a fejezetben az unoka és nagyapja közötti beszélgetésben - az akkor még kicsi - Nagyária elmeséli, hogyan gúnyolják az iskolában egy zsidó osztálytársát mások.

Doktor Weisz felállt az asztaltól, megköszönte a vizet, és kifelé menet az előszobában felnézett a fali kulcstartóra.

- Látom,  a pincekulcs a régi.

- Igen. Ugyanaz.

 Egymásra mosolyogtak, és kezet fogtak.

- Akkor holnap este benézek újra. Viszontlátásra! -  köszönt el Ferenctől, majd a fejére tette a kalapját, és elment.

Itt, az első fejezetben, a 10. oldalon tudtam, hogy én ezt a könyvet szeretni fogom, bárhogyan is alakul majd a történet a továbbiakban. S habár a vészkorszakról nem esett több szó, beigazolódott az érzésem.

Az ÁPISZ boltban Kisária mindig különös örömöt érzett. Szerette az illatát. A polcokon sorakozó füzetek, ceruzák, filctollak látványát is imádta. Otthon csak a legszükségesebb írószerei voltak. Az iskolai rajzórák felszereléseit minden ősszel megvásárolták, aztán egész évben csak azt használhatta. Tempera, vízfesték, filctollkészlet, olló, ragasztó, alig fogó zsírkréta, plasztilin gyurma, néhány ecset, vizesedény és egy rongy volt a készlete, amiből gazdálkodhatott.Szeretett rajzolni a barna farostlemezből készült rajztáblán.

 De a kislánnyal az is közös volt bennünk - az ÁPISZ iránti rajongáson kívül -, hogy ő is, én is szerettük a könyvtárat. S ahogy olvastam, olvassuk a könyvet, sok apróság felrémlik, mint amilyen az iskolatej is volt, vagy éppen a Queen együttes Budapestre érkezése (nem véletlen a kötet címe sem).

Szerettem és sajnáltam a kislányt, aki nagyon vágyott rá, hogy úgy szeressék őt is a szülei, ahogyan a nővérét szerették, s bár ezt nem kapta meg, mégse gyűlölte meg emiatt a testvérét, nagyon szerette a nővérét. Másnak talán nem ad annyit Pásztor Ágnes kisregénye, mint nekem, és vállalom is, hogy kicsit elfogult vagyok a történettel kapcsolatban, mégis ajánlom elolvasásra a kötetet. Olvasható családtörténetként, de egyfajta korrajzként is izgalmas utazásra hív.

A következő héten már Siófok felé gurultak a Skodával. Csaba beutalót kapott végre a vállalati üdülőbe. Mikor beértek a Szt. László utcába, Kisária felnézett a könyvből, amit addig a kocsi hátsó ülésén olvasott. Az utca két oldalán nyaralók sorakoztak. Jobb oldalon, ha benézett a keresztutcákba, láthatta a Balatont. A levegőben ott volt az ismerős vízillat, amit sehol máshol nem érzett.

A szerző nagyon jól láttat a mondataival, melyek egyszerűek, mégis plasztikusak. Akinek az érdeklődését pedig felkeltette ez az értékelés, keresse fel a Napkút Kiadó honlapját, ahol megrendelheti a kisregényt. Nagyon köszönöm a kiadónak, hogy a blogbejegyzés létrejöttét és ezt az olvasási élményt támogatta egy recenziós példánnyal.

Gáspár Ferenc: Fekete pálya

Tavaly jelent meg a Napkút Kiadó és a Kalota Művészeti Alapítvány gondozásában Gáspár Ferenc Fekete pálya című kötete, mely már a második a kiadó repertoárjában, ugyanakkor a sokadik a szerző életművében. Nálam a novellák kicsit mostohák, de mindig és folyamatosan próbálkozom velük, olvasom őket, mert tudom, hogy ugyanolyan remekművek lehetnek, mint a regények - és találkoztam is már ilyenekkel.

A kötet ütősen indult Az ígéret földjével, tipikus, nyolcvanas években játszódó történet a gyors meggazdagodás reményében céget alapító, naív, buta magyarról, akit csak ott nem vernek át, ahol nem akarnak; és a folytatás is tetszett A jó napokról című rövid írással. A könyv harmadik novellája, a kivégzőmester volt számomra az egyik legjobb történet egy hóhérral a főszerepben. S ha már a legjobbak... ide tartozik a Számíthatnak rám vagy A művész álma is. Gyönyörű, lírai nyelvezete volt az Én, Mátyás király című regényből származó részletnek, ami elérte nálam, hogy biztosan el akarjam majd olvasni magát a regényt is a jövőben, pedig az egész részlet összesen alig hat oldal volt, és mégis magával ragadott. Az Örökké élni kilencvenhat éves főszereplője, a címadó novella lábatörött síelője, a seregélyesi vegyesboltban helyettesítő férfi (vagy akár a többi szereplő a többi történetben) mind egy-egy különleges eseménynek vagy önjogon központi figuárja vagy éppen a múlt éri utól és tisztázódik a lapokon.

A kötetben szereplő kisregény sajnos nem nyerte le teljes mértékben a tetszésemet, de ennek valószínűleg oka lehet, hogy nem egyhuzamban olvastam, hanem több napon keresztül, így elveszett a lendület és folyton ki-kiestem a történetből.

Habár vegyesek voltak számomra a kötet írásai, rosszat nem olvastam, jókat annál többet, így jó szívvel tudom ajánlani az olvasóknak, ha egyfelől szeretne ismerkedni a Napkút Kiadó köteteivel, másfelől szeretne több magyar szerzőtől olvasni. Gáspár Ferenctől ez az első kötetem volt, most ismerkedtem meg a szerzővel és stílusával, s kezdésnek jónak tartom ezt a könyvet. Hiszen különben nem szeretném elolvasni az Én, Mátyás királyt is.

A borító különösen tetszik: elegáns, kifinomult, mint a kötetben szereplő írások. S ha valakinek az érdeklődését felkeltettem rövid értékelésemmel, annak nagyon örülök, és ajánlom felkeresni a Napkút Kiadó honlapját, ahol megrendelhető a kötet - a kiadó több, más könyvével együtt. Érdemes böngészni náluk! Novellákat nem könnyű értékelni, mire belemenne az ember egy-egy írásba, már vége is, így nem is akartam arra törekedni, hogy minden egyes történetről részletes képet adjak, inkább szerettem volna elmondani, mennyire pozitív tapasztalat volt ez az olvasás most télen.

Hálás vagyok a Napkút Kiadónak, amiért recenziós példányt biztosított a számomra, és megismerkedhettem egy újabb magyar szerzővel.

Somogyi Éva: Ferenc József

A Gondolat Kiadó nyolcvanas évekbeli Magyar História sorozatában jelent meg 1989-ben Somogyi Éva életrajzi kötete Ferenc Józsefről. Nagyon nehéz megszólalnom olvasás után. Az ember csak sejti, mennyire magányos élet lehetett akkor egy uralkodóé, de  ennek a kötetnek az elolvasása után - azt gondolom - revideáljuk eddigi véleményünket Ferenc Józsefről. Én legalábbis. Végig nagyon hullámzóan éreztem a császár és viselkedése iránt: 18 évesen lett uralkodó, amikor még nem ezzel kellett volna foglalkoznia. Sosem lehetett gyerek, mindig arra nevelték, hogy egykor uralkodó lesz, majd nem lehetett tizenéves kamasz sem, mert megkapta a trónt. Zsófia belenevelte, hogy a dinasztia a legfontosabb, a hatalom megtartása, a Monarchia vezetése az első. Erzsébettel köttetett házassága az első években még jelenthetett volna számára kiutat és változást egyhangú, magányos, kötelezettségekkel teli életében, de a sors máshogyan akarta. Olyan mélyen belenevelték a kötetességet, azt, hogy ő uralkodó, és aszerint is kell viselkednie mindig, minden körülmények között, hogy nem volt képes változtatni, habár szerette a feleségét. Gyermekeivel sem igazán volt valódi kapcsolata, ahogyan családja más tagjaival sem. Feleségét ugyan szerette, de nem avatta be semmibe, nem beszélgetett vele, nem osztotta meg vele problémáit, nehézségeit, ahogyan örömeit sem. Egyedül anyjának, Zsófiának írt levelei tanúskodnak arról, hogy az asszonynak elmesélte gondolatait, megosztotta vele kétségeit.

Ferenc József a legnehezebb évtizedekben lett és volt uralkodó. Hosszú élet adatott neki, sok mindent átélt és megélt. Sok tragédia és veszteség érte, s ő mindig uralkodóként viselte a csapásokat, a döntések - legyenek azok pozitívak vagy negatívak - következményeit. Nem hozott mindig helyes döntést, de saját korlátai közé beszorítva - úgy érzem - igyekezett mindig a szerinte leghelyesebb döntést meghozni. Sose volt az érzelmek embere, sokkal inkább a rációé. Nem szerette a bonyolult dolgokat, az egyszerűség híve volt. Becsülte az érte dolgozó, elkötelezett embereket, elismerte tevékenységüket, de ahogy kikerültek ebből a körből, elfelejtette őket. Már nem voltak számára fontosak. Nem tudott mit kezdeni a gondolkodó, szabad szellemű, tehetséges vagy egyszerűen más véleményen lévőkkel sem. Az első években féltette pozícióját, a dinasztiát, nem mutathatott gyengeséget, ő mindig uralkodó volt. Még családi körben is. Aztán meg, ahogyan öregedett, már annyira megcsontosodott ebben, hogy - szerintem - ha akart volna, akkor sem tudott volna változtatni.

Pedig a kötet lapjain jól látszik, hogy voltak érzései, csak nem, vagy nehezen mutatta ki azokat. Nem tudott változni, változtatni. Olvasás közben nagyon közel került hozzám Ferenc József és végtelenül sajnáltam őt. Egész életében magányos volt, hatalmas terhet cipelve. Felesége sem értette meg, hiszen Erzsébet is csak élte saját, eldeformált életét már az elején lelki roncsként, meg se próbált, nem is akart ezen változtatni ő sem. Jogokat várt, de nem vette figyelembe a kötelezettségeit. Ilyen szempontból mindkét fél önző volt, erről nagyon jól ír Somogyi Éva a könyvben.

A szerző számomra jól bemutatta a császár utalkodásának évtizedeit, rámutatott összefüggésekre, amiket nem feltétlenül emelnek ki középiskolai tanulmányaink alatt. Ráadásul sok újdonsággal is szolgált, például a rendőrség és a csendőrség megalakulásáról, de még sok egyébről is.

Sok részt bejelöltem a könyvben, s úgy érzem, hogy újraolvasós lesz a kötet, de elő fogom venni a sorozat még meglévő két részét is hamarosan. Somogyi Éva jól egyensúlyozik a könyvben a politikai-történelmi események és a család, a magánélet bemutatása között, színes és érdekes hátteret adva Ferenc József uralkodói oldalának. Olvasmányos volt végig, lekötötte a figyelmemet, és miután rendesen időt tudtam szakítani az olvasásra hétvégén, nem okozott nehézséget a szakszöveg olvasása. Ha ennyire jó lesz a Magyar História sorozat többi része is, akkor félek, be fogom szerezni a többi kötetet is, a pénztárcám meg zokogni fog.

Nem végeztem történelem szakon, így a könyv szakmai oldalához nem értek, csak azt tudom, hogy nekem, egyszerű, laikus olvasónak jól megvilágította a korszakot, amelyben Ferenc József uralkodott, és amely oly nyüzsgő, forrongó és fordulatos volt. A császár lehet, hogy nem volt tökéletes uralkodó, de egyenes ember volt, aki értékrendje és hite szerint a legjobbat akarta a Monarchiának; és kétségeim vannak, más az ő helyében jobban állta e volna a sarat.

Dawn Casey: Mesék télre

Különleges utazásra invitált 2025 januárjában Dawn Casey kötete, a Mesék télre, amelybe a világ minden tájáról gyűjtött össze történeteket a kötet alkotója és ami először 2021-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, a második kiadás pedig egy évre rá látott napvilágot. Gyönyörű kivitelű ez a könyv: nagyalakú, fantasztikus illusztrációkkal, jó minőségű nyomdai és szerkesztői munkával és a mesék is különlegesek voltak.

Különleges élmény volt ennyi nemzet meséit olvasni, szembesülni a különbségekkel, hasonlóságokkal és hogy mennyire más és más stílusúak és témájúak a történetek. Sok kedvencem is lett, ez a könyv is azok közé tartozik, amit érdemes újra és újra elővenni évente vagy párévente ismét elolvasni, mert nagyon jó hangulatot adnak a tél időszakban

Sokat gondolkodtam azon a könyv befeejzése után, melyek voltak azok, amiket különösen szerettem, és arra jutottam, hogy az alábbiak kerültek közel hozzám.
A tanuki aranya – Japán
A mikulásvirág – Mexikó
A hóleány – Oroszország
A nyuszi ajándéka – Kína
A tizenkét hónap – Görögország 

 Már ebből a kis listából is jól látható, mennyire sok ország reprezentálja magát a kötetben, tényleg a világ körül utazunk az oldalakon a mesék segítségével. A hóleányt olvasva jutott eszembe egy regény, ami – szerintem – ezt a mesét dolgozhatta fel: Eowyn Ivey: A hóleány című regénye. Olyan remek volt a történet, hogy meg is fogadtam, 2025-2026 telén elolvasom Ivey könyvét. Igazán izgalmasak azok a  könyvek, amiknek a segítségével újabb könyvhöz jut el az olvasó, ez is ilyen olvasmány volt a számomra, aminek örülök. Itt kell megjegyeznem, ha már téli hangulat, hogy sok éve Peter Hoeg regényét, a Smilla kisasszony hóra vágyik című bűnügyi történetét olvasva ismertem meg Euklidész Elemek című könyvét, és olyannyira kedvet kaptam ehhez az ókori matematikakönyvhöz, hogy addig nyomoztam, amíg egy antikváriumban ráleltem, és azóta is imádom az Elemeket, de ki ne imádná, amikor olyan izgalmas mondatok vannak benne, mint

A vonal szélesség nélküli hosszúság.

vagy éppen

A vonal végei pontok.

Rendben, lehet, ez csak az én perverzióm, hogy elaléltam ezektől a mondatoktól, mert végiggondolva azt éreztem, mennyire egyszerűek, egyértelműek és önmagukban zseniálisak.

Na, de visszatérve a Mesék télre című népmeseválogatáshoz, remélem, sokan kedvet kapnak az elolvasásához, mert a könyvespolc éke lehet azok kívül, hogy amúgy jó élményt ad az elolvasása is.

Köszönöm a kiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam a könyvet, és ajánlhattam az érdeklődőknek.