Kiss A. Kriszta: A fiú, aki mindent el akart mesélni. Egy elveszett Jókai-önéletrajz

Szeretném leszögezni már az elején, hogy én szeretem Jókai Mórt. Igen. Szeretem a könyveit, már többet is olvastam, és mindet imádtam, függetlenül, hogy a moly.hu felületén öt vagy éppen négy csillagot kaptak. Szeretem az író stílusát, élmény minden egye oldal tőle. Írhat bármiről, eddig nem okozott csalódást. Lehet az az...én mégig mozog a Föld, A cigánybáról, a Gazdag szegények, A janicsárok végnapjai vagy éppen a Törökvilág Magyarprszágon (de még sorolhatnám), mindet csak ajánlani tudom annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, a legtöbben már nem tudják olvasni, és nem tudják értően olvasni, mert nincsen meg a szükséges háttértudásuk, és az az irodalmi és nyelvi alap, amit én még megkaptam az általános és középiskolában.

A Naphegy Kiadó a Jókai bicentenárium tiszteletére adta ki 2025-ben Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című, gyermekeknek íródott kötetét, mely a nagy író életét dolgozza fel illusztrációkkal bőségesen kiegészítve, de valami nagyon félrement. A sorozat eddig kötetei közül többet is olvastam, négy- és ötcsillagos értékeléseket adtam azokra, és ezzel az elvárással - no meg a Jókai iránti szeretetemmel - vágtam bele ebbe a könyvbe is, és nem úgy sült el, ahogyan szerettem volna.

Először muszáj kiemelnem azokat a random kifejezéseket, amik dőlttel voltak szedve a szövegben, mint a kiváló, igazi, magyar, és hasonló néhány szó, aminek semmi értelme nem volt így. Azt rendben lévőnek tartottam, hogy a könyvek és folyóiratok címei, az idézetek így szerepelnek, de ezek a véletlenszerű kifejezések teljesen szükségtelenül voltak kiemelve a szövegből, mert csökkentették az olvasási élményt, amikor az olvasó azon gondolkodik, hogy miért is vannak ezek másképpen szedve, jelentenek e valamit vagy sem. Kiderül e a kötet végén az oka? Nos, nem derült ki. A koncentrécióból viszont visszavett.

A történetet olvasva elfogott az érzés, hogy valami jókaiskodó, utánzó, magyarkodó stílusban megírt szöveget olvasok, aminek semmi köze a mai, kortárs gyermekirodalmi szövegekhez - egyáltalán a hétköznapi magyar beszédhez -, és az író tévesen azt képzeli, hogy ezzel helyezheti az olvasót bele Jókai világába. Sikerült ezt az elképzelést megvalósítani? Sajnos nem. Nemcsak a szöveg stílusa miatt történt, de untam a történetet, és nem értettem, miért kell utanozni Jókai Mór stílusát, főleg, ha nem is sikerül. Egy átlagos nyelvezetű történetben nagyon izgalmasan lehetett volna elmesélni az író életét, és nagyon igaz, hogy a kevesebb néha több. Itt is ezt éreztem.

Mivel a februári Merítés magazinban megjelent egy Jókai 200 különrovat a szerkesztésemben, ami miatt rengeteg könyvet elolvastam az íróról és műveiről, számomra semmi újat nem adott a kötet - de ezt még nem is rovom fel hibának, hiszen a lakosság kis százaléka olvas szerintem annyi Jókaival foglalkozó kötetet, mint amennyit a közelmúltban én olvastam. Amit viszont kap az olvasó a könyvben, azt sokkal élvezetesebben, izgalmasabban, érdekfeszítőbben is le lehetett volna írni. El tudtam volna képzelni a fiatal Jókai életét kötetbe szedve gyerekkorától az első könyve megjelenéséig, amivel intenzívebben megkaphattuk volna őt, mint így 45 oldalba belesűrítve egy hosszú életet.

Végül, ami nálam rontotta az olvasás élményét, azok Takács Viktória illusztrációi voltak. Több kötet is olvastam tőle a saját illusztálásában a Hagyományaink sorozatban, és habár - néha - a szöveg jó volt, a rajzok nem nyerték el a tetszésemet. És mindez azért is döbbenetes a számomra, mert sok gyermekkönyvet olvastam az elmúlt években, amit szerettem, vagy legalábbis jók voltak, és szintén Takács Viktória nevéhez fűződnek a rajzok, és nem volt velük problémám. Sőt! Továbbmegyek! A Vilkó útra kelt és a Vilkó Afrikábant egyenesen imádtam. Nem tudom, mi történik. Azt hiszen, ez a vonal nem jön be nekem. Nem adom még fel azoknak a könyveknek az olvasását, amikhez köze van az alkotónak, de talán el kell engednem az ebben a stílusban illusztrált köteteket, hogy ne értékeljem le őket emiatt.

Nehéz szívvel adtam negatívabb értékelést erre a könyvre, mint olvasás előtt szerettem volna, de még a Jókai könyvei iránti szeretetem sem tudta jobban feltornázni ezt, és úgy érzem, úgy vagyok fair, ha tisztességgel leírom a véleményemet. Ez csak az én szubjektív véleményem, tehát senkire nézve nem kötelező - és még az is lehet, hogy ennek hatására ébred fel valakiben a kíváncsiság, hogy elolvassa a történetet. Kívánom, hogy így legyen.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy rencenziós példányként elolvashattam a könyvet, és aki szeretné megvásárolni a kötetet, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját. ahol megvásárolhatóka a Naphegy Kiadó kötetei is.