A Móra Könyvkiadó honlapján, a kötet adatlapján a 2021-es év irodalmi szenzációjaként említik a naplót annak adatlapján, amit a gyermek is tinédzser Janikovszky Éva (akkor még Kucses Éva) írt. Olvastam már Janikovszky Éva néhány könyvét, habár eddig még nem sokat, de mindet szerettem. A legjobban eddig talán a Hét bőr tetszett, így izgatottan vettem a kezembe az írónő naplóját, mely 1938 és 1944 közötti bejegyzéseit tartalmazza.
Éva még nagyon fiatal a napló írásának kezdetén, ez érződik is a szöveg stílusán. Éppen ezért, habár szörnyen bosszatott sok helyen, de megbocsátottam. Aztán Éva idősödött, én pedig már nem voltam képes megbocsátani neki, és nagy csalódás volt a számomra a kötet.
Amennyire szerettem Janikovszky Évát, mielőtt a kezembe vettem ifjúkori naplóját, annyira nem leszek már képes ugyanúgy tekinteni rá a könyv elolvasása után, és azt gondolom, hogy nem lett volna szabad ennek a szövegnek megjelennie, mert sokakban le fog rombolni - vagy 2021 óta már le is rombolt - egy, a kötetei által felépített képet. Tudom, hogy szigorú vagyok a fiatal lánnyal, tisztában vagyok vele. Csakhogy 1938 és 1944 között nem olyan évek jártak, hogy lehetne nem szigorúnak lennem vele. A napló írója szörnyen idegesített, szinte oldalanként ráztam volna addig, amíg szétzilálódik a frizurája a fején, hogy észrevegye magát és a körülötte lévő - valódi - világot és történéseket.
Gyerekként még hagyján, elfogadtam a gyerekességeket, de ahogy nőtt, elvárható lett volna egyfajta fejlődés, csakhogy nem kaptam meg. Számára a világ a fiúkból és a hóbortjaiból állt, miközben a zsidók egyre több hátrányt szenvedtek és hurcolták el őket otthonaikból. De Évának semmi sem volt elég ahhor, hogy rádöbbenjen, a világ nem rózsaszín álom, ahol az a legfontosabb, kibe legyen szerelmes. A rokonai elhurcolását sem éreztem számára megrendítő történésnek, mintha csak a piacra ugrottak volna át kicsit hosszabban időzve a vásárlással.
A bombázásokban csak izgalmas látványosságot látott, amikor utána elmehetett egy kicsit katasztrófaturistáskodni, megnézve a lebombázott épületeket. Hogy ezekben az épületekben emberek éltek, ne adj isten, haltak, és sokszázan elveszítették az otthonukat, mintha meg se rendítette volna, el se gondolkodtatta volna.
A fiúkat aszerint használta, ahogyan éppen szüksége volt rájuk, mikor melyikre éppen. És nem tudok elmenni amellett, hogy úgy lépett át egyik kapcsolatból a másikba, mint ahogyan más cipőt vált. És jött a következő, aki hasznosabb volt, akitől remélhetett valami többet. Borzasztóan sajnálom, hogy már nem tudok Janikovszky Évára úgy gondolni, mint korábban, és a fejemben már mindig az a nő lesz, aki a céljai elérése érdekében lépeget egyik kapcsolatból a másikba.
Talán az én hibám, hogy nem olvastam eddig utána az írónő életének, így csak a kötet kapcsán történő informálódásom közben jöttem rá, ki is volt valójában Janikovszky Béla. És ez mér inkább lejjebb vitte nálam az írónő remonéját.
Azoknak, akik rajongói Janikovszky Évának, érdekes lehet a kötet, de alapvetően egy közepes olvasási élményt adó naplóról van szó, amiről nem feltétlenül mondanám, hogy mindenkinek ajánlok. A szerző későbbi utánozhatatlan stílusa ugyan fel-felbukkan a lapokon az idősebbkori bejegyzéseknél, és ez ad egyfajta ismerősség érzést, de alapvetően amit és ahogyan kapunk, az messze elmaradt a várakozásaimtól. Erre a kötetre lehet azt mondani, hogy nem kell egy írótól - függetlenül attól, hogy él még vagy már elhunyt - mindent kiadni. Tartsuk meg a nimbuszát fényesen és diadalmasan, ne romboljuk le olyan művekkel, amiket nem kell mindenkinek látnia és olvasnia.
Ettől függetlenl, ha az érdeklődést valakinek meghoztam bejegyzésemmel, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, hogy megvásárolhassa ezt a könyvet és a szerző többi művét.
Hálás köszönet a Móra Könyvkiadónak, amiért recenziós példányt biztosított az olvasáshoz; szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de nem sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése