A Sárkány Akadémia sorozat második része egyazon évben jött ki, mint a nyitókötet, így 2023-ban a kiskamaszok két remek fantasy történetet is élvezhettek a Móra Könyvkiadónak köszönhetően. Alastair Chisholm következő regényének főszereplője ezúttal a sárkánylátó tanoncok egyik lány tagja, Kiara, és az ő sárkánya, Ezüsttolvaj. Az első részben megszokhattuk, hogy ezek a gyerekek nem egyszerű háttérrel érkeznek az Akadémiára, így van ez Kiara esetében is, aki nagyon alulról jött, és tolvajként kellett léteznie a túlélésért.
A kislány eddigi élete nem bővelkedik jó tapasztalatokban, még kevésbé barátokban, így érthető is, hogy nehezen alakít ki kapcsolatokat az iskolában. Ezüsttolvajjal azonban rettentő erős kötődés van kettejük között, hiszen már azelőtt szoros kapcsolatban voltak, mielőtt a sárkány fizikai valót öltött volna ebben a világban: korábban Kiara fejében létezett, egyfajta segítőként, hűséges barátként, akivel a lány megoszthatta az érzéseit, a gondolatait. Csak ők voltak egymásnak, szemben a gonosz és kegyetlen világgal, kizártak tehát mindenkit.
Ez a regény Kiara története. És persze Ezüsttolvajé is, mert nemcsak a lánynak, de a sárkánynak is meg kell tanulnia a bizalmat, újjá kell építeniük a hitüket, hogy vannak még jó emberek, és nem mindenki ártó szándékkal közeledik feléjük. Kiara is nagyon hosszú utat jár be; az ő története szívszorítóbb is, mint az első részben Tomasé, és kegyetlenebb is. Izgalmas, ahogyan az író a történetben szembesíti a lányt és a sárkányt azzal, mivé lehetnek, ha ezen az úton haladnak tovább, és mi várhat rájuk, ha változtatnak.
Félnek, hogy a szívük köré emelt magas falak lerombolásával kiszolgáltatottak lesznek, félnek a fájdalomtól, és ugyanakkor Ezüsttolvaj attól is retteg, ha mással is baráti kapcsolatot alakít ki a sárkánylátója (a legjobb barátja), azzal elveszítheti őt. A féltékenységet is kell legyőznie a szívében Ezüsttolvajnak a félelmen túl. Sok-sok feldolgozatlan trauma.
Örök érvényű gondolatok egy vékony, kiskamaszoknak szóló regényben, amely történet azonban nem didaktikusan tanít, nem erőszakolja rá az egyetlen igazi utat az olvasóra, hanem hagyja gondolkodni, feldolgozni az olvasottakat. Bátran mondhatom, ez a rész még jobb volt, mint az első, pedig erre nem gondoltam volna, amikor a Tomas és Vasbőrűt olvastam. Kíváncsian álltak a regény utolsó mondata után a harmadik rész előtt.
Ajánlom a sorozatot - a második kötet után még jobban, mint az első után - mindenkinek: felnőttnek, gyereknek, fiúnak/férfinek, lánynak/nőnek, még azok is örömmel mélyedhetnek bele a történetbe, akik alapjáraton nem sok fantasyt olvasnak (nagy éppen keveset), mert nekik is élményt adhat az olvasása.
Köszönöm a Móra Kiadónak, hogy recenziós kötet formájában hozzájuthattam a könyvhöz, és megismerhettem Kiara és Ezüsttolvaj történetét.
A kötet, és az eddig megjelent részek, megtalálhatóak a kiadó webshopjában. Ajánlom figyelmetekbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése