Ványai Fehér József író, költő, újságíró, aki a rendszerváltás óta publikál különböző folyóiratokban, s a Doktor Keserű széttépi a Ricsét és a Mobilt a tizennegyedik kötete. A 17 novellás tartalmazó kötet 2023-ban jelent meg a Napkút Kiadónál, és örömmel vettem a kezembe, amikor olyan szerencsés voltam, hogy a 2025-ös könyvhéten megkaphattam a kiadó munkatársaitól, és a szerző dedikálta is a számomra.
A kötetben szereplő írások kicsivel pozitívabban csapódtak le bennem, mint a szerző korábban olvasott, Tésztás képű, kicsi fiúk című kötetében szereplő novellák, de még mindig úgy érzem, hogy Ványai Fehér József az a szerző, akiről lehet tudni, hogy stabilan hozza az erős közepes írásokat; kiszámítható, és így egy biztos pont az olvasónak. Majdnem azt írtam, hogy "nincsenek hullámhegyek és hullámvölgyek a munkásságában, így tudható előre, mit kapunk a köteteitől", de ez így nem lenne igaz, hiszen még csak két novelláskötetét és egy verseskötetét olvastam eddig. Valamennyire mégis így érzem. És ezzel nem szeretném dergadálni a munkáját, éppen ellenkezőleg. Ez számomra pozitív. Vannak írózsenijeink, zseniális íróink, jó szerzőink, vannak megbízható, erős közepes íróink (akiktől még mindig jó élmény olvasni) és van az alsó réteg. Persze, ez eléggé egyszerűsített piramis, de nem lehet mindenki zseni, és jónak vagy erős közepesnek lenni is legalább annyira nehéz. Főleg a kritikus olvasóközönség előtt, akik sokszor csak azt várják, mikor tudnak jó alaposan - és nem feltétlenül pozitívan - kivesézni egy művet.
A kötet novellái alapvetően egyetlen univerzumban játszódnak, sok a vissza-visszatérő szereplő, akiket egyre jobban megismerünk a történetekben. Az írások a szereplők egy-egy kiragadott pillanatát, fontos eseményét rögzítik, még ha azok nem is feltétlenül csupán egyetlen pillanat, perc vagy óra eseményei, de hatással vannak azokra, akiket érint. Visszatér hozzánk Ködmönös is, a hely, amiről már olvashattunk a Tésztás képű, kicsi fiúk című kötetben is. Amikor pedig a Go to Bulgária című novellát olvastam, eszembe jutott egy réges-régi fénykép - ma már legalább ötven éves fotó -, amikor a keresztanyum fiatal korában Bulgáriában nyaralt a tengerparton, és ott örökítették meg. Kisgyerekként sokat nézegettem ezt a képet, különös és távoli volt a számomra. Akkor láttam életemben először tengerpartot, még ha csak képen is.
A kötet első elbeszélése, a címadó írás pedig - még ha nekem nem is volt ilyen tanárom - a bajai főiskolai éveket idézte fel bennem. Kisváros, felsőoktatás, kisvárosi hangulat. Fel is ötlött bennem az olvasás közben, amikor egyszer hazafelé (levelezős voltam) az állomáson a vonatra vártam, és tele volt az ottani resti/kocsma. bementem, mert inni szerettem volna valamit, és meg is jegyeztem, hogy ritka sokan vannak, mire a pult mögött álló hölgy így válaszolt: Segélynap van.
Ami meglepett, hogy ebben a kötetben is megtaláltam a Tésztás képű, kicsi fiúk című novellát. Azon nem csodálkoztam, hogy benne van, hiszen ez jelent meg korábban, de azt már szokatlannak találtam, hogy a 2024-es, Tésztás képű kicsi fiúk címet viselő kötetben is szerepel, sőt, a könyv a címét is erről a novelláról kapta. Úgy érzem, teljesen felesleges volt mind a két kötetben szerepeltetni, inkább ide érzem passzolónak, mint a 2024-es megjelenésbe.
Összességében jó szívvel tudom ajánlani Ványai Fehér Józsefnek ezt a kötetét is a rövidebb próza iránt érdeklődőknek, és ha felkeltettem a kíváncsiságot, ajánlom a Napkút Kiadó honlapját is, ahol a szerző kötetei megvásárolhatóak. Nagyon köszönöm még egyszer a kiadó munkatársainak, hogy elolvashattam a könyvet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése