2017. március 5., vasárnap

Pom Pom mesék hete


 Nos, ez a hét részben azzal telt, hogy Pom Pom meséit olvastam. Nagyjából másfél hete hoztam ki a könyveket a könyvtárból, mert éppen ott voltam a pultnál, amikor visszahozták őket, és nagy kedvet kaptam hozzájuk. A televízióban nagyon szerettem kisgyerekként a sorozatot, és kíváncsi voltam, vajon most, felnőtt fejjel milyen hatással lesznek rám.
A Bátor Tintanyúl volt az első mese, amit a héten a kezembe vettem egy reggel, amikor éppen délutános voltam, így volt időm délelőtti olvasásra. Az első, ami eszembe jutott, hogy mennyire örök a Pom Pom meséi sorozat. Most is élmény volt kinyitni a Sajdik Ferenc által illusztrált kötetet, és belemerülni Csukás István mondataiba.
Rögtön egy érdekes történettel kezdtem a hetet: a Bátor Tintanyúl egy véletlennek köszönhette megszületését, és a nagyszájúsága okozta a vesztét. Tanuljunk belőle: lehet, hogy azt hisszük magunkról, hogy nem győzhet le senki (mi vagyunk a legerősebbek, legokosabbak, leg-leg-leg…), de egyszer jön majd valaki, és nagyot koppanunk. Ez jó tanács mind a munkahelyen, mind a magánéletben. :-)

 A Madárvédő Golyókapkodó meséjét rögtön a Bátor Tintanyúlt története után kezembe vettem. Ez egyfajta modern természetvédő/állatvédő történet – gyerekeknek írva. Tetszett ez is, mókás volt és bájos. Mosolyogtam, ahogyan elképzeltem Picur fején Pom-pom-ot, amibe belebújt a megtámadott kismadár. Jópofa megoldása volt a pulykatojásképűek elleni harcnak is. A Golyókapkodó erőszak nélkül harcolt az erőszak ellen, ami jó példa a kicsiknek.

Festéktüsszentő Hapci Benő történetén elszomorodtam. Éreztem én a mesét benne, de számomra így, felnőttként egészen mást jelentett. Sajnáltam őt, Benőt. Amíg nem jöttek rá, hogy a tüsszentése segíthet is az embereknek, addig „Nem bírjuk elviselni ezt a sok tüsszentést, leesnek a cserepek a tetőről, és a többi, csak a baj van vele.” Amint viszont rájöttek, milyen jól lehet hasznosítani szegény Hapci Benő örökös tüsszentését, már nem néztek rá ferde szemmel, sőt! Visszatolták a házát a városba, amit korábban együttes erővel távolítottak el; és furcsa, de már nem volt zavaró a tüsszentés. Miért? Már nem estek le a tetőkről a cserepek? Esetleg már tudtak tőle aludni az emberek, már nem rezzentek folyton össze tőle? Hiszen nem tüsszentett kevesebbet.
Úgyhogy ez a mese aranyos volt és kedves, de számomra elsősorban azt juttatta eszembe: mennyire szomorú, ha csak akkor szeretünk valakit, ha hasznunkra válik a vele való kapcsolat. Ha viszont nem így van, akkor a szeretet eltűnik, akkor már nem nézzük el a hibáit, amit előtte toleráltunk.
Kisgyerekként persze ez nem tűnt fel, de tény, hogy Csukás István meséinek mindegyike tanulságot hordoz magában.

Szegény Gombóc Artúr történetével kapcsolatban elöljáróban annyit, hogy én is szeretem a csokoládét. No, nem mindenféle csokoládét, és nem minden mennyiségben, de szeretem. :-) Gombóc Artúr története nagyon aranyos kis mese volt, és Artúr a kedvenc szereplőm is a Pom Pom meséi sorozatban: kedves, jólelkű, barátságos, aranyos madár. Csak hát szereti a csokoládét – túlságosan is. Látszik ám, hogy most felnőtt fejjel olvastam a történetet. Gyerekkoromban nem törtem a fejem a mondanivalón, nem akartam levonni a tanulságokat sem; csupán rendkívül jól szórakoztam a mesén, és élveztem a kiváló illusztrációt.
Szegény Gombóc Artúr bizony nagy nehezen jutott csak el Afrikába, de – lássuk be – ennek ő maga volt az oka. Nem kellett volna egészségtelenül táplálkoznia, és a mozgásszegény életmód sem segített sokat a súlyproblémáin. Ó, ez most nagyon komolyan hangzik, de hát így van. Imádom ezt a mesét, de a tanulság: éljünk egészségesebben - és ez rám is vonatkozik. Nem csak azért, mert lesz rajtunk súlyfelesleg, és nem csak azért, mert sokszor gúnyolódhatnak akkor mások, hanem azért is, mert a szívünket és általában a szervezetünket károsítjuk vele.
Viszont azt persze nem garantálja semmi, hogy akkor eljutunk Afrikába, de egészségesebben hosszabb lehet az életünk, és ha hosszabb ideig élnünk, több időnk és így több esélyünk van arra, hogy eljussunk a fekete kontinensre. :-)


Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél meséje volt az utolsó Pom Pom történet a héten. Talán az egyik legfontosabb mese.
Vigyázzunk a ruhaszárítóköteleinkre, mert ha nem szeretjük, elhanyagoljuk őket, nem gondoskodunk róluk rendesen, bizony elvadulhatnak, márpedig ők nem akarnak vadak lenni, csak azt szeretnék, hogy valaki figyeljen rájuk, gondoskodjon róluk, meghallgassa őket. A ruhaszárítóköteleknek ez nagyon fontos. És ha több ruhaszárítókötelünk van, mindegyikkel törődnünk kell.
Kedves mese volt ez a Pom Pom meséi epizód, bár én Picur helyében nem biztos, hogy belebújtam volna egy kukába, még akkor sem, ha üres, de nem vagyunk egyformák. :-) Azért nem irigylem Picur padtársát…
Az illusztrációk természetesen itt is fantasztikusak voltak, Sajdik Ferenccel sosem lehet mellélőni.

Csukás István: Pom Pom meséi – A bátor Tintanyúl
Könyvmolyképző, Szeged, 2010. 32 oldal ISBN: 9789632452265
Csukás István: Pom Pom meséi – Madárvédő Golyókapkodó
Könyvmolyképző, Szeged, 2011. 32 oldal ISBN: 9789632452272
Csukás István: Pom Pom meséi – Festéktüsszentő Hapci Benő
Könyvmolyképző, Szeged, 2010. 30 oldal ISBN: 9789632452241
Csukás István: Pom Pom meséi – Szegény Gombóc Artúr
Könyvmolyképző, Szeged, 2010. 32 oldal ISBN: 9789632452227
Csukás István: Pom Pom meséi – Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél
Könyvmolyképző, Szeged, 2012. 32 oldal ISBN: 9789632450230

Később elmesélem, mit olvastam még ezek mellett a könyvek mellett, szintén mesekönyveket a héten. Volt közöttük Sicc, Kippkopp és Magdi is. És most már tényleg folytatnom kellene Laxness könyvét. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése