Az Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók,
írócsoportosulások című konferenciakötetek kapcsán beszélgetett január 26-án a
KSH Könyvtárban dr. Boka László, a kötet egyik szerkesztője, az Országos
Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója, Buda Attila irodalomtörténész és Rácz
András, a Könyvkultúra Magazin főszerkesztője.
A néhány éve megrendezett első konferencia után
tágították a szervezők most a témalehetőségeket: az irodalomtörténeti
vizsgálódást kiegészítették más tudományterületekkel, illetve földrajzilag is
szélesedett a kör. Így tettek említést Martin Schmeizel-ről, akiről 2016.
december 6-án tartott teltházas előadást a KSH Könyvtárban Verók Attila, az
Eszterházy Károly Egyetem tanszékvezető főiskolai tanára, A statisztika
névadója: Martin Schmeizel címmel. (Mivel magam is részt vettem rajta, így
őszintén mondhatom, remek program volt.)
Nyugat-Európában az értelmiség az egyetemek születésével
egyidőben alakult ki, Magyarországon azonban az egyetemek később jöttek létre,
értelmiség mégis létezett előtti is. Vajon mikortól beszélhetünk értelmiségről
Magyarországon? – tették fel a kérdést a beszélgetőpartnerek. Hiszen az
egyetemek előtt is volt értelmiségi élet az országban; ahogyan arról Monok
István 2012-ben megjelent könyvében, A művelt arisztokratá-ban is olvashatunk.
A peregrináció, vagyis a diákok külföldi egyetemjárása, amit természetesen
főként a nemesi réteg engedhetett meg magának, miatt a magyarországi értelmiség
nem Magyarországon, hanem ezeken a külföldi egyetemeken alakult ki. A
konferencia egyik előadója, Demeter Júlia, teszi fel a kérdést előadásában: Ki
is az értelmiség? Izgalmas beszélgetés alakult ki ennek kapcsán is a meghívott
vendégek között. Az értelmiség kapcsán szóba került Csáth Géza is, mint gyógyszerész,
irodalmár és zenész.
Nyugat-Európai társaikkal szemben Magyarországon
elvárásokkal volt terhelve az értelmiség; nem egyszerűen beilleszkedve léteztek
a társadalomban. Ezzel kapcsolatban is komoly kérdések kerültek szóba az este
folyamán. Említették Berda Józsefet, Sértő Kálmánt és hangsúlyosan Jékely
Zoltánt, Áprily Lajos fiát. Buda Attila irodalomtörténész beszélt a kapcsolati
hálók kapcsán Ortutay Gyula háromkötetes, nemrég megjelent Naplójáról is, amely
– Monok István könyvével együtt – megtalálható és hozzáférhető
könyvtárunkban. A beszélgetőpartnerek és
a közönség legnagyobb bánatára sajnos véges volt az idő, amit együtt
tölthettünk, de még elhangzott az este utolsó negyedében Szilágyi Domokos, a
tragikusan fiatalon elhunyt, erdélyi magyar költőnk neve is; ahogyan Balogh
Edgáré vagy éppen – a lektűr irodalom kapcsán – Lux Terkáé is, aki az 1890-1930-as
években alkotott. Meglepő adattal is szolgáltak az előadók. Kiderült, hogy a Nyugat
folyóirat alkotóinak mindössze két százaléka volt nő.
Az említett kötetek a következő raktári jelzeteken
érhetőek el a KSH Könyvtárban:
Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók,
írócsoportosulások 1. kötet: N 3353, 795931 vagy E 000100
Ortutay Gyula háromkötetes Napló-ját a Bibó Teremben,
szabadpolcon találják meg az érdeklődők.
Monok István: A művelt arisztokrata: 607921 vagy 641442
A konferenciakötetek online is elérhetőek, letölthető
formában, a MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató
portálján:
Ahogy azt említettem, az este elején elhangzott Martin
Schmeizel neve is. Úgy érzem, nem mehetek el mellette anélkül, hogy ne írnék
Verók Attila decemberi előadásáról néhány mondatot.
A Brassóban született erdélyi szász 1679 és 1699 között
Erdélyben élt. Édesapja Brassóban tevékenykedő városi lelkész volt, Martin első
generációs értelmiségi volt a családban. A gimnáziumot befejezve nagy
valószínűséggel három évig segédtanítóskodott, majd az 1699-1731 közötti éveket
európai utazások töltötték ki, illetve Jénában hosszabban is tartózkodott.
1731-ben Jénában professzor lett, ezután Halléban protectori pozíciót töltött
be 1743-1744-ben.
Martin Schmeizel nagytudású, sokszínű személyiség. Több
területen is fontos munkát végzett: (többek között) elismert történész,
geográfus, heraldikus, numizmatikus, nyelvész, könyvtáros és levéltáros,
statisztikus, korai „hungarológus” és pedagógus volt. A tudós 1712-ben
magiszteri dolgozatában a magyar szent koronáról írt. Schmeizelnek volt egy
példánya az 1711-ben megjelent Zwittinger-bibliográfiából is, amely tele van a
jegyzeteivel – készült egy bibliográfia megjelentetésére, amire sajnos már nem
került sor, csupán jegyzetei maradtak az utókorra.
A publicisztika és a kartográfia tanítását ő emelte be a
felsőoktatásba, és Schmeizel hozta létre azt a történeti szakkönyvtárat is, ami
hungarológiai, transsylvaniai szakkönyvtári résszel is büszkélkedhet. Ezt a
bizonyos magyar egységet 1751-ben megvásárolta a szebeni Városi Tanács, és ma
is létezik.
Martin Schmeizel-re a statisztika névadójaként is
tekintünk, aki bevezette ezt a tudományt az egyetemi oktatásba. Ez a
tevékenység Jénában már elkezdődött, és folytatódott Halléban is. Megfogalmazódott,
hogy a statisztikai az állam természeti és társadalmi viszonyainak ismerete.
Martin Schmeizel-re, mint összekötő kapocsra tekinthetünk: ő inkább még csak
elméleti szakember, híd két irányzat (a modern és az arisztotelészi
statisztika) között.
Habár Schmeizel külföldön futott be karriert, mégis
főként magyarországi szellemi kisugárzással rendelkező modern tudós és tanári
személyiség. Mindig szem előtt tartotta származását, munkásságában sok
magyarországi példával dolgozott.
Így kacsolódik hát össze – előre el nem tervezetten – a
KSH Könyvtár két önálló rendezvénye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése