Lehet, hogy van az értékelésemben kis spoiler, de ez nem az a könyv, amit igazán el lehetne spoilerezni - hacsak az ember nem a legnagyobb lényeget írja le.
Amikor még csak a könyv elején járok, már egyet tudok érteni @Gwener mollyal az értékelésében. Annyit
tennék hozzá, hogy számomra az is gyönyörű (már ha lehet így fogalmazni
ebben az esetben), ahogyan a repkedő végtagokról, a bomba felrobbanása
utáni percekről ír Khadra. Olyan számomra, mint egy vers. Nincs bennem undor, élvezem a fogalmazás szépségét.
"Mintha az ég szakadt volna rám, ...Mégis, furcsa módon, semmire sem gondoltam.
Egy fotelbe süppedve most sem gondolok semmire. Mintha vákuum lenne az agyamban." 30. old.
- Biztos van valami magyarázat, százados. De nem abban az irányban kell keresnie, amerre ön teszi.
- Gondolkodjon logikusan, doktor! Ha a felesége hazudott magának, és elhitette, hogy Názáretbe megy, hogy aztán visszajöjjön Tel-Aviv-ba, miután maga látta elmenni, azt jelenti, hogy nem volt őszinte magával.
- Ön az, aki nem őszinte, százados..." 44. old.
- Hagyd megdögleni - kiáltja egyikük Kimnek -, egy csak egy szemétláda...!
...
és
most eljött a töprengés ideje. Ahogy Amín szembenézett felesége
bűnével, és majd' beleroppant a fájdalomba, meg akarta tudni, mi történt
Szíhemmel; mikor változott meg, mikor vagy mitől lett boldogtalan.
A
77-84. oldalakon látjuk, az orvos mennyire szerencsés, amiért Kim és
Naved mellette van, pedig Naved sokat elviselt Amíntól, ahogyan a doktor
bántotta őt tehetetlen fájdalmában. Remélem, a két ember barátsága Amín
felé kitart végig, nem csökken és nem fogy el.Olyan nagyon vágyta rá, hogy Amín megtalálja a választ, ami után képes újrakezdeni (folytatni) az életét. Félve követtem Betlehembe, ahová nyomozása vezette. Örültem, hogy Kim ott van mellette.
Szegény doktor, nem tudta mibe keveredik - de hát ki gondolhatná, ha az életét a gyógyításra, az életre tette fel, milyen a másik oldal?
Féltem egy végkifejlettől, rettegtem, hogy bekövetkezik; és fogalmam sincsen, hogy amit kaptam jobb vagy rosszabb annál, mint amire felkészültem.
Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, az első oldaltól könnyek áztatták a szememet. Száguldottak bennem az érzések és a gondolatok, vágytam rá, hogy leírhassam. Másnap este azután a Microsoft Wordbe írt szövegem elszállt, amíg én fürdeni voltam... Elmondhatatlan sokkhatás volt ez a számomra. Egész este és éjjel zokogtam, másnap is alig tértem magamhoz. Azok a mondatok az enyémet voltak, belőlem szakadtak ki, és elvesztek... Akkor abba is hagytam az olvasást, nem bírtam ránézni a könyvre. Mintha gyászoltam volna. Borzasztó volt. Csak néhány napja voltam képes folytatni az olvasást, de már nem zokogtam. Úgy éreztem magam kicsit, mint Amín az azonosítás után. Kiüresedve. Az értékelésem sem az igazi már. Nem találom benne azokat az érzéseket, amiket keltett bennem a könyv, amikor elkezdtem olvasni. De azért mégiscsak értékelés, és a könyv nagyon jó. Remélem, egyszer meg fogom tudni szerezni.
